Beszélgettünk Ogréval arról, hogy a főzéssel kapcsolatos tapasztalatait valahogy közzé lehetne tenni, kimondottan az ülepítés került legutóbb szóba, asszem a fórumtalálkozón, már nem is tudom kivel,  és utána került szóba Ogréval, hogy lehetne erről írni egy kicsit. Amit kaptam/kaptunk, az pedig ettől is több, hiszen egy élménybeszámolóba ágyazva olvashatóak a fentebb említettek. Remélek még sok-sok ilyet sokótoktól!

Az írás:

Betula blogján találtam ezt a taoista idézetet. Nagyon idevágónak éreztem, ezért gondoltam beteszem ide is. 

Aki mást ismer, okos,
aki magát ismeri, bölcs.
Aki mást legyőz, hatalmas,
aki önmagát legyőzi, erős.
Aki célját eléri, szívós,
aki megelégszik, gazdag.
Aki helyén marad, állhatatos,
aki a halálban sem pusztul el, él.

Majd fél kiló caapi vár a teljes feldolgozásra, erre sajnos ezen a hétvégén se tudtam sort keríteni, de ami késik elnyúlik, ahogy Sycorax szokta mondani. Eddig nem igazán hiányzott az ayahuasca, mert azt éreztem, itt van velem, bármilyen nehéz is az életem. Mostanában kezdem érezni, hogy jó lenne újra találkozni, úgyhogy némi feldolgozás után kerítek 30-40 órát a főzésre, és imádkozom az újabb lehetőségért valami különleges szerencse megragadására.

Mernyauval és Citrommal beszélgettünk erről, aki nálunk volt a hétvégén (reméljük lesz még ilyen!:), hogy már maga a feldolgozás eleje is egy rituálé volt, pedig nem volt egy nagy megfejtés, zenét hallgattunk, beszélgettünk, és a hiperéles kis késemmek pedig szeletelgettem a liánokat. Nagyon különleges volt, eddig nem mondta, de Mernyau (aki még csak nem is csinálta "csak" ott volt) is ugyanezt érezte.

Hát igen nem vagyunk egyformák, de azért szerencsére elég gyakran tudunk egy sávon mozogni.

Ez már önmagunkkal is nagy művészet, hát még másokkal....

Nagyon fáradt voltam egész nap (vagy héten???:)), és csak most jutottam el odáig, hogy a hónap számomra egyik legfontosabb eseményéről írjak.

Igen, tegnap volt a harmadik, és eleddig azt hiszem a legjobban sikerült fórum/blog-találkozó, sok-sok új baráttal, és persze a már azt hiszem mondhatom hogy nem csak hogy kialakulóban levő hanem kialakult maggal.

Nagyjából huszonöten voltunk, talán még többen is a "fő műsoridőben", de persze mindig történt valami, vagy jött valaki vagy el kellett mennie. Emiatt aztán mivel legalább ezeknél a dolgoknál szerettem volna ott lenni és megköszönni mindenkinek aki jött vagy éppen akkor ment mindent, tényleg fantasztikusan sikeredett!

Természetesen voltak igazolt hiányzások, hiszen a csapat komoly hányada vidéki, illetve nem volt alkalom körbe küldeni a kör-emailt a levelező listára se, olyan pörgős volt a napokban. Persze nyilván, három hete kinn van itt is, és a fórumon is, szóval  aki az elmúlt három hétben járt itt, annak nem volt teljesen új, de azért én is tudom, milyen az amikor olyan jó előre tudok valamit, hogy pont azért megy ki a fejemből. Száz szónak is egy a vége, a levelező lista erre és az ehhez hasonló esetekre lett kitalálva, legközelebb használjuk is!:)

Nem akarok, és nem is tudnék mindenkit név szerint megnevezni, de tényleg az össze jelenlévőnek volt helye a csapatban. Most az elejétől kezdve több kis körben helyezkedtünk el, persze folyamatos vándorlásokkal, így magától szerveződött mindenkinek a maga kis köre, senki nem maradt ki, vagy szorult a háttérbe. Nagyon jó volt!

A beszélgetés témáival nehéz helyzetben vagyok, mert ahogy említettem is, egyszere minimum három helyen történtek a dolgok, így a dolgok jó részéről személy szerint lemaradtam, kértem is a többieket a fórumon, hogy akinek lehetősége van, írjon az estéről, mert egyrészt másokat is érdekel, másrészt nekem sincs meg minden....))))
 

A múltkorihoz képest kicsit kevesebb ideje volt Frecska Edének közöttünk lenni, de így is nagyon jó volt a jelenléte, még mindig egy igazi tudományos lázadó/lángelme, azon kívül hihetelen humora is van!:)))))

Akik a közelben ültek, azok tanúsíthatják!

Volt egy szülinaposunk is, Ima (Ő fórumtag is), egy fantazstikus barátunk, tényleg, egy csoda ember, és mivel volt torta, ajándék ezért rendkívül családiasra is sikeredett az este. Olyan kapós volt az előbbi matéria, hogy a végére volt akinek már nem is maradt. Majd legközelebb!:)

Akikkel nem tudtam beszélgetni, azokkal remélem lesz még lehetőség, volt akivel tényleg csak szó szerint összefutottam, Mettát is éppen csak megölelgettem, ő volt az este fantomembere amúgy, néha eltűnt, aztán visszatért....

Képek nem készültek, de azt hiszem legközelebb ezt is megejtjük. Nem biztos, hogy ide is kitesszük őket, ezek inkább amolyan családi események, mindazonáltal egy elég nagy családé, ahová úgy tűnt sokan elférünk, reméljük legközelebb még több baráttal is lehetőség lesz megosztani mindezt!

Devalon Small Legs, kulturális tanácsadó

Először is el szeretném mondani, hogy én nem vagyok a Vének egyike. Sok-sok év választ el attól. Több Vénen, orvosságos emberen és spirituális vezetőn keresztül megtapasztaltam a hagyományos életmódot és azt hiszem, innen kaptam a tudásomat.

Amikor nagyon kisfiú voltam. . . az édesanyám méhében voltam. Úgy hiszem ott voltam. És hallottam dolgokat görögni. Ez egy visszatérő álmom volt körülbelül 10 éves koromig. De úgy hiszem az álom arról szólt, amikor még az édesanyám méhében voltam. Láttam fényt, és azon gondolkodtam, mi ez a fény?

Nem vagyok olyan idős még. Csak 45 éves. Amikor fiatalok voltunk, még rönkházakban laktunk, voltak lovaink Ez már a vége azoknak az időknek, 1954-ben. A vonat volt a fő közlekedési eszköz, mely átment a rezervátumon, le a pikunni területeken. Amikor nagyon fiatal voltam, láttam dolgokat. Ez a harmadik és negyedik születésnapom előtt volt, láttam dolgokat a vadonban, ahol éltünk. És nem tudtam, hogy valóságosak-e és nem tudtam, hogy. . . .azt hittem, részei a tájnak. Azt hittem mindennek részei . . . .

Egy napon, a bátyámmal - ő egy kicsit idősebb volt nálam - volt előttünk egy kerítés, mely elválasztott minket attól, amit bikalegelőnek neveztünk. Láttunk egy csomó lovat rohanni felénk. Elvágtattak a kerítés mellett. Visszarohantak a bokrokba. Láttunk egy indiánt. Ágyékkötőt és mokaszint viselt. Futott. A kerítés mellett futott, üldözte a lovakat. . . .

Aztán felnéztünk megint, és a lovak átjöttek Ő az utolsó lovon nyargalt. Üldözte őket. Néztük. Gondoltuk, ő a szomszéd. Bementünk és elmondtuk az anyukánknak a nyelvünkön, melyet akkoriban használtunk, elmondtuk neki, hogy mit láttunk. Ő csak annyit mondott, 'Ne foglalkozzatok ezzel!'

Az életem akkor vált nehézzé, amikor elküldtek a bentlakásos iskolába. Még elég fiatal voltam. Hat éves voltam, amikor elküldtek a bentlakásos iskolába. És rájöttem, hogy ott kint egy másik világ van. . . Nos, oda jártam, de nem sokáig . . . Aztán a jött a napközi iskola és oda jártam néhány évig. . . . És aztán 1966-ban, az anyukám és az apukám egy napon hazajöttek és nagyon mérgesek voltak. Az apukám ki volt kelve magából. Nagyon szerette volna, ha folytatjuk a tanulmányainkat, de őt börtönbe zárták volna, ha nem hagyja, hogy az akkori asszimilációs oktatási programban vegyünk részt. Már majdnem12 éves voltam akkor. Úgyhogy végig csináltuk az asszimilációs programot, hogy az apukánk ne kerüljön börtönbe.

Egy másik figyelemreméltó esemény 1966-ban történt, akkor kaptuk meg az alkoholkereskedelmi jogot itt Albertában. Az a nap kimondta a végítéletet a népünk számára. Én még túl fiatal voltam, hogy tudjam, hogy miről szól ez az egész, de tudtam. . .

Ott volt a bátyám, Ifj. Nelson Small Legs, az ő beceneve Coco volt és én. Mindkettőnket elvittek Lethbridge-be, melyet egy egész világ választotta el a lakhelyünktől. És elkezdtünk ott iskolába járni, fehérek otthonaiban kosztoltunk és laktunk és elkezdtünk beolvadni a rendszerbe. Akkoriban, 1966 és 1972 között, a fehérek rendszerében éltünk. És ez egy kemény rendszer volt. Minden egyes lépésért meg kellett harcolnunk. Nem tudtam, hogy kell harcolni. Azt gondoltam, az emberek nagy része barátságos, de az előítéletek erősek voltak. És tudod, abban az életkorban, mindenre nagyon érzékenyen reagálsz. Végül megtanultuk, hogyan vágjunk vissza és kemények és edzettek lettünk. . . . És én mindig bajban voltam. De ez valamit kibontakoztatott bennem, hogy mindig harcolnom kell.

Aztán, azt hiszem, 1969-ben, vagy '70-ben volt, hogy az alkoholfogyasztási életkort itt Albertában 21 éves korról, 18-ra csökkentették.. . . . Amikor hazamentem a rezervátumra, láttam, hogy ott, egészen más körülmények között éltek az emberek, mint a városokban. És nagyon undorodtam ettől . . .Miért élünk mi így?

Az egész rezervátum részeg volt – ezt szó szerint értem. Az egész rezervátum részeg volt. Voltak köztünk olyanok, akik eredetileg több száz marhát tartottak és egy év leforgása alatt tönkrementek. Eladták a marhát italért cserébe. Fort McLeod városa majdnem lebénult az alkohol miatt, mert annyian voltak rosszul az utcákon…

Azok az iszákos idők nagyon kemények voltak, és 1969-ben eldöntöttem, hogy nem leszek többé indián. . . . Feketékkel találkoztam, és azt mondtam, fekete leszek, mert láttam a Fekete Párducokat (Black Panthers), hogy hogyan csinálják a dolgokat. Elkezdtem a feketékről és a rabszolga-kereskedelemről írni. Mindent együtt csináltam a feketékkel, hogy megértsem, hogy min mentek keresztül. És életemnek e szakaszának a végén rájöttem, hogy nem vagyok fekete.

Úgyhogy ez csak egy választást hagyott a számomra. Azt, hogy beleugorjak az üveg, az LSD, és a marijuana világába. Mindezt megtettem . . . .Depressziós lettem. És ebben a depresszióban elvesztettem önmagam. Túl mélyre mentem az LSD-ben. Skizofréniás lettem. 18 hónapon keresztül egyfolytában részeg voltam. Arra a pontra jutottam, hogy az anyukám és az apukám vett nekem egy üveg whisky-t, csak azért, hogy békén hagyjam őket. Kemény idők voltak. De mindvégig, valahol a sorok között, folyton álmokat kaptam. 'Böjtölnöm kell. Indiánnak kell lennem. Annak kell lennem, aki vagyok.' De ellenálltam és ellenálltam. Nem tudtam mit tegyek. Nem tudtam, kihez forduljak. . . . 1973. augusztus 23-án a nagynénémnél voltam. A nagynéném férjével megittunk 12 kvart whisky-t. Ott ültünk és négy napon keresztül csak ittunk. . . . .

Kimentem, hogy lecseréljem a nagynéném autóján a gumit és nem tudtam, hogy kell . . . . Kell, hogy legyen egy jobb élet valahol. Úgyhogy azon az éjjelen, felkeltem, hazasétáltam és elmentem. . . .

Ezt megelőzően, már voltam a hegyekben, és majdnem megőrültem. Tudod, amikor Dustin Hoffman, kijön az erdőből és le akarja vetni magát a hegyről. Ezen a ponton voltam. Teljesen őrült voltam. . . . Teljesen megszállott lettem a piától, drogoktól, bármitől…. Egyszerűen nem csak én voltam. Sokan voltunk.

Egy ember dolgozott néhány egyénnel Dél-Albertában. A neve Don Rider volt és ő egy gyógyító volt az Eden Valley rezervátumról. Már jártam más Véneknél, de sose találkoztam gyógyítóval. Már láttam embereket, akik indián vallási utat követtek és voltak szervezetek a feketeláb kultúrában, mint a Horn Society (Szarv Szövetség), a Buffalo Woman's Society (Bölény Asszony Szövetsége), Brave Dogs (Bátor Kutyák). Mindezeket láttam és részt vettem a szertartásaikban, de sose találkoztam egy gyógyítóval és még mindig ugyanabban az állapotban voltam. Még mindig küzdöttem azzal, aki voltam. . . .

Úgyhogy elmentem oda. . . .Amikor a házához értem, akkor törtem össze teljesen. Nem tudtam ránézni. Nem tudtam a szemébe nézni és halálosan féltem. Aztán bementünk az izzasztó kunyhóba. . . és ott a Teremtő megérintett. Bejött a tudatomba. Majdnem 6-7 év után először végre képes voltam arra koncentrálni, hogy ki vagyok. Elvette azt a szörnyű érzésemet, segített meggyógyulnom. És attól fogva, ezen a bizonyos úton dolgozom.

Visszamentem hozzá néhányszor. Sok követője volt. Sokan jártak hozzá.... Gimnázium óta militáns aktivista voltam, és mindenféle dologban részt vettem az indiánok földjén. Többször ismertté tettem a nevem különböző okokból kifolyólag, főleg azért, mert akartam és most is akarom az indián utat hirdetni és segíteni másoknak, ahogy rajtam is segítettek. Úgy hiszem, hogy tudok valamit adni az embereknek, ami segíti őket az életükben.

Az első házasságom része volt a küzdelemnek. Elvesztettem a családomat az alkohollal való visszaélésem miatt. . . . Négy gyermekem van az előző házasságomból. Libby [a feleségem] és én 1987-ben találkoztunk és eldöntöttük, hogy ezt az utat járjuk – először kijózanodtunk – és ezt az utat járjuk, a mi utunkat. Ha ő nem lett volna, nem hiszem, hogy itt lennék. Ő egy nagy része az életemnek. Három gyönyörű gyermekünk van. Összesen 11 gyermekünk van együtt, és hét unoka. Ezt az életet választottam. Már értem, hogy azok a dolgok, melyek történtek velem sok évvel ezelőtt a fiatalságomban, azért voltak, mert a Teremtőnek volt egy útja a számomra. És valóban megtapasztaltam néhány dolgot az életemben. . . .

A Vének és a spirituális vezetők, akikhez mentem, mind azt mondták, hogy amikor felveszed a pipát, hogy eszközként használd az imához, nem önmagadért veszed fel, hanem az egész emberiségért. . . .

Sok szertartást csináltunk végig. . . nyolc Naptáncot. Minden tavasszal elmegyünk a hegyekbe böjtölni. Minden nap van valami újdonság, melyet tanulunk és ez egy örökök folyamat.

Nem vagyok tökéletes emberi lény. Megvannak a hibáim és nem vagyok guru. Sosem akarok ilyen fényben feltűnni. Csak egy egyszerű emberi lény vagyok, aki olyan utat kapott, hogy segítsen másokon.

forrás: www.devalon.atw.hu/

Csütörtökön már-már hajlottam rá, hogy lemondom ezt a nagyszerű lehetőséget, amikor két barát jelzett, hogy mennek Devalon (www.devalon.atw.hu/) izzasztókunyhójába, és mehetnék én is. Na gondolhatjátok milyen boldog voltam!

Pár szóban az estéről:

Ez volt az első alkalom, hogy belülről is megnéztem egy izzasztókunyhót, legutóbb noha hívtak új ismerősök, valamiért későbbre halasztottam. Nos, biztosan fogok még kunyhózni velük is, mindenesetre most egy tényleg különleges indián gyógyító segítségével nyertem bepillantást ebbe a dologba.

Jó időben ott voltunk, ami csapatépítési szempontból sem volt egy utolsó dolog, noha nem volt célzottan ilyen szerepe, amennyire lejött. Mindenesetre bandáztunk, rázódtunk kicsit!

Közben a máglyán már vörösen izzottak a kövek, de még hátra volt az "interjú", ami számomra az egyik legszimpatikusabb része volt az egésznek. Volt egy pár perce mindenkinek (habár volt aki sokáig benn volt, szóval nem volt még ez sem kikötve) arra, hogy kérdezzen Devalontól, hogy megbeszéljék hogyan vágjanak neki ennek az útnak, miben tud ez segíteni, mi fog történni, meg egyáltalán: egy kis ismerkedés. Ez nekem nagy tanulsága volt az estének más szertartásokhoz, vagy ilyesmikről olvasottakhoz képest: tényleg kialakult egy kis kapcsolat a szertartás vezetőjével, mire leültünk a kövek közé.

Velem volt egy barátom aki tolmácsolt, habár inkább csak a kérdéseimet nem tudtam igazán megfogalmazni, szerencsére értettem Devalon angolját. Hurrrrá!:)

Na szóval miután mindenkivel volt egy kis beszélgetés, bevitték az első öt követ és elkezdődött a program. Devalon beszélt arról, hogy milyen fizikai, mentális, és spirituális(!) jelentősége van az izzasztókunyhónak, beszélt pár szót arról, hogy mi fog történni, és ilyen cinkosan megemlítette, miután kiderült hogy a csapat nagyja "szűz" még, hogy nem is akarja azt hazudni, hogy nem lesz pokoli meleg...:)

Aztán leoltotta azt az icipici lámpát, ami előtt még behoztak asszem 60 db követ, és kezdődött a tisztulás!:)

A kunyhó bejáratának a becsukása után Devalon imákat mondott, és elkezdett egy jó nagy kanállal rituálisan vizet locsolni a kövekre. Na egy perc alatt olyan meleg lett, mint a pokolban!:)))

Ezután énekelni kezdtünk, én meg személy szerint kurvára szédülni. Sokkal melegebb volt mint bármilyen szauna, amit valaha is próbáltam, annyira égette a hátamat a meleg...de mégis jó volt.

Felcsendültek az első dalok, amit sok-sok kiosztott hangszerrel és hangos lalalázással(szövegismeret híján) együtt üvöltötte a csapat. Én itt már azt hittem valamit kevertek a teámba amivel megkínáltak, fél lábbal már egy másik helyen voltam.

Azután volt egy kicsi szünet. Négy részre volt osztva az egész szertartás. Nem nagyon mentek ki az emberek, kérte is Devalon, hogy csak az menjen ki,  aki nagyon szarul van, de bírtuk. Az után behoztak még  tíz követ, és körbejárt nagyon nagy tisztelettel a pipa. Azt nem kell mondjam mekkora tisztelettel beszélt erről Devalon. Ezt mondta: Mindenkinek van egy pipája és van egy útja. Nagyon komoly volt. Mesélt kicsit a látomásáról álmában, aminek a hatására több nappal a szertartás előtt már szárazböjtölt.

Ez után megint vizet ajánlott Devalon, és újra kegyetlen meleg lett, illetve énekeltünk. Ez kicsit rövidebb kör volt, de annál intenzívebb. Az újabb rövid szünet után Devalon azt mondta, hogy igyekszik megidézni a Nagy Medve szellemét, és akár rövid kérdésekre is válaszol majd a szellem rajta keresztül. Imádkozott nagyon nagy alázattal, hogy csak egy közvetítő legyen és ne tegyen semmit hozzá az üzenethez vagy ne vegyen el. Sok érdekes hétköznapi vagy éppen spirituális kérdés elhangzott.

Gondolkodtam, hogy a magam kérdését megírjam-e, végül is ezek olyan személyes dolgok, de ha nem akarnék személyes dolgokról, akkor nem lenne blogom..:)

Azt kérdeztem, hogy hogyan lehet együtt élni a félelemmel. Korábban talán azt kérdeztem volna, hogy hogy lehet legyőzni, de ez most fel se merült.

A válasza az volt, hogy a szellemek azt mondták, hogy eljött az idő a látomás keresésre, amikor majd szembe fogok minden félelemmel nézni, és akkor megtanulok majd velük élni. (Meg remélem kicsit nélkülük is...:)))

Ez után megint éneklés volt, kis szünettel a végén. Itt vesztettem el leginkább a fonalat, itt már nagyon nem a sátorban voltam. És garantáltan nem csak én. Hallottam a hangos éneket (már-már üvöltést), de nagyon messziről, és a testemet is éreztem, de hasonló távolságból. A gondolataimat is hallottam, de azok voltak a legmesszebb. És a mellkasomon olyan gyakran érzett nyomás is eltűnt. Ezt akkor érzem, ha félek vagy aggódok, de érdekes módon a testem már eltávolodott, és ez az érzés csak utána oldódott fel. Hát igen, ezt nem a testtől kapom...

Kis megjegyzés konkrétabb ayahuasca vonatkozásban: Előfordul, hogy ayahuasca szertartás után csinálnak egy feloldó/levezető izzasztókunyhót, mintegy visszatérési lehetőségnek, integrációnak, illetve az alászállás során ránk tapadt éjfekete energiák ledobására. Ezek tényleg létező dolog, és egy bizonyos aspektusából komoly ízelítőt is kaptam ezen az estén.

Devalon szerint ez a szertartás, noha indián hagyományokból ered, bárkihez "passzol" bármilyen úton is jár, segíti az útját járni, és tisztulni azon az úton. EZT külön kihangsúlyozta. Így természetesen az ayahuascához is jól passzol, azon kívül több szertartás levezetőjének használják, mint például a fehérek számára nem igazán nyitott naptánc, illetve látomáskeresés után.

Nem emlékszem a pontos sorrendre, volt egy rész amikor háttal ültünk a köveknek, (Ez a harmadik kör - megj. mernyau) Devalon énekelt és a segítője asszem valamilyen madár szárnyával (sas tollal - megj. mernyau ) (Úgy értem a madár nem lógott a végén..:) megsuhintotta párszor lágyan a hátunkat, mintegy megszabadítva a negatív energiáktól. Csodálatos, és érezhető volt az egész, ami történt, elejétől a végéig.

Az utolsó szettben sok-sok dal elhangzott, közöttük Devalon tolmácsának a vezetésével három magyar népdal is.

.....amik tök véletlenül 100%-ig passzoltak az az előttiekhez. Plusz egy szép gesztus is volt, kifejezve a mi hihetetlen gazdag kultúránk iránti tiszteletet is. Tíz pont.

A végére ismét pici villany, elköszönés, ajándék átadás, kézfogások, ölelések......csodák.

Nekem volt egy darab caapim, amit minden hasonló alkalomra magammal vittem, megnézte Devalon, mondtam neki, hogy majd tavasszal elhozom neki a testvérét is, mert ez az én saját medicinem, de aztán zsebre vágta!:)

Úgy vettem, hogy a lián tovább vándorolt.

Ki tudja kiket és hogyan köt még össze, nem igaz?

Tegnap azon kivételes napok egyike volt, amikor nem kapcsoltam be a gépemet. Ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen szoros kapcsolatba is került a net világával..:)

Természetesen a napi frissítésű blog a fő ok, de hát akkor is. Illetve ott a második gyerekünk, a fórum, ami szintén fontos helyet foglal el az életemben. Nem is arról van szó, hogy nem tudnék ezek nélkül levegőt venni, hanem egyszerűen az, hogy mennyi jó dolog történhet egy-egy ilyen kezdeményeződés hatására is.

Tegnap beszélgettem Dalou-val, hogy amikor elkezdtem ezt az egészet, akkor azt gondoltam, hogy van ez a fontos ügy, ami remélhetőleg másoknak is értékes lesz, és otthont ad. Ma inkább azt gondolom, vannak ezek a fontos emberek, akiket ezeken a dolgokon keresztül ismertem meg. Nagyon sok jó ember!

Tegnap voltam izzasztókunyhóban, életemben először, Devalon csapatával, ami már önmagában is egy nagyon nagy megtiszteltetés. Erről majd írok bővebben is. Ott is, a helyszínen pontosan ugyanezek a dolgok jutottak az eszembe, hogy mennyi klassz ember...

A mai nap pedig szintén nagyon különleges lesz, ma délután lesz a harmadik fórumtalálkozónk. Az első kettő nagyon-nagyon jól sikerült, úgyhogy reméljük a legjobbakat. Asszem lassan kialakul egy csapat, egy mag, és még nagyon sok más barát vagy leendő barát, aki kapcsolódni tud ebbe.

Igen, ma egy kicsit érzelgősködök!:)))

Kaptam ma egy levelet az egyik fórumtagtól, nagyon aranyos volt, megkérdezte, hogy jöhetne-e a fórumtalálkozóra, mert hát még nem nagyon ismerjük egymást(kevés ilyen fórumos van..:))), és nem is túl gyakran írogat, de azért érdekli a dolog, és hogy esetleg ha ez inkább ilyen családias alkalom, akkor nyugodtan mondjam, nem haragszik meg.

Azt válaszoltam neki, hogy jőjjön nyugodtan. Valóban egy családias alkalomnak nézünk elébe.

De ez egy nagy család.:))))))

És még szaporodunk is!:))))

Egy fantasztikus cikk, amit azonnali begépelésre itéltem. Szerencsére Péter barátomtól hathatós segítséget kaptam, így egy netes kapcsolat segítségével én diktáltam könyvből, ő meg írta. Mondanom sem kell milyen jó segítség volt, egyedül nagyjából két hét múlva lettem volna kész!:)

Ím:

Egy entnobotanikus álmai a tudósok és sámánok együttműködéséről

Glenn H. Sheppard amerikai etnobotanikus éveket töltött a perui Amazonasnál a macigenka sámánok körében, és a növényekkel kapcsolatos ismereteiket tanulmányozta. Az alábbiakban egy álmáról számol be, melyet a sámánok készítette dohánykeverék hatása alatt látott.

Ragyogó szemptemberi délután volt a perui Amazonasnál a száraz évszak végén, amikor az erős fuvallatok és gyülekező fellegek jelzik, a hosszú esős évszak közeledtét. Egy jól kitaposott ösvényen haladtam, az erdőn át, Mariano és családja lakhelye és kertje felé, Potsitakigiába. Mariano etnográfiai és etnobotanikai kutatásaim egyik kulcs informátora, egy rusztikus pálmalevelekkel fedett, nyitott oldalú kunyhóban üldögélt – ez volt az új háza, befejezetlen konyhája- pár percig beszélgettünk, majd pajkos pillantást vetve rám ezt mondta:

– Van itt valami a számodra.

Az alacsony zsúptetőtáblák közé nyúlt, és leemelt egy rövid bambuszcsövet, mely kukorica levelekbe volt becsomagolva. Levette a cső kupakját, és egy hegyes bottal valami ragacsos, fekete vattaszerűséget húzott ki belőle

-Mi ez? - kérdeztem.

-Opacaszeri- felelte.

Egy csipetet a szájába vett, és rágni kezdte, miközben az ízétől furcsa grimaszokat vágott. Meglepett a dolog. A macigenkák körében töltött előző tizenkét hónapom alatt már hallottam az opacaszeriről a „dohánypasztáról”. Mariano és más mesemondók ősi időkről szóló legendáikban beszéltek erről a szubsztanciáról. A dohányból és a caapiból(!!!!!- Hanaura) készített nagy koncentrátumú keverék az Opaca szeri volt az az anyag, amely „fúvószellemnek” Taszorincinek transzformációs erőt adott a világ és összes teremtménye megalkotásához. Az ősi sámánok is ezt használták, amikor állattá változtak, vagy távoli birodalmakba repültek. Ám eddig a délutánig senki sem célzott arra, hogy ezt a misztikus szibsztanciát mindmáig gyártják és fogyasztják. A opacaszeri a bölcsek köve, a legendák alapanyaga

-Nyisd ki a szád!-mondta Mariano.

A képlékeny masszát -akkora lehetett mint egy ceruza radírgumija- kivette a nyelvéről, és az enyémre helyezte.

-Rágjad!

A kis darab opacaszeri a legkeserűbb anyag volt, amit valaha is a számba vettem; az íze olyan volt, mint egy ízesítetlen kévépor -, kátrány-,és vegemite keverék. Száraz, égető érzés csúszott le hátul a torkomban.

-Keserű?-kérdezte Mariano.

-Nagyon.

Megráztam a fejem, és összerándultam.

-Nyeld le!- mondta.

Néhányszor csuklottam, amíg a keserű massza alászállt, és a gyomromban nyugtalanítóan elhelyezkedett. Mariano az opacaszeri használatát a következőképp magyarázta el:

-Az opacaszerit délután kell bevenni. Nem túl későn, máskülönben nem tudsz tőle aludni, de nagyjából ilyenkor, amikor a nap amott van ( négy óra körül). Álmot fogsz látni. Csak jó dolgokról. Emberekről, sok sok emberről. Holnap gyere vissza, és kérd számon, ha nem igaz, amit mondtam!

A délután hátralévő részében a gyomromban közepes émelygést éreztem, mint amikor az ember üres gyomorra fekete kávét iszik. Ezen az éjszakán fantasztikus álmokban igazán nem volt hiány. Egy évtizeddel későbbi korba látogattam, és a falut teljesen átalakította formában találtam. Macigenka nemzetközi orvostudományi kutatóközponttá vált. Orvosok, vegyészek, botanikusok a világ minden tájáról jöttek mentek a hatalmas kutatóközpontban, melyet neo-maya piramisok ragyogó fehér köveiből építettek. Az összes külföldi látogató csodálatos macigenka tunikát viselt, geometrikus ábrákkal díszítve. A macigenka lett világszerte az orvosképzés kötelező szaknyelve. Meglehetős irígységet éreztem, amikor egy csoport amerikai orvossal találkoztam, akik jobban beszélték a macigenka nyelvet mint én, jól kivehető New York-i akcentusuk ellenére.

Ellátogathattam egy múzeum-labirintusba, ahol különleges prekolumbiánus leletek és macigenak műtárgyak voltak kiállítva. Aztán üvegházak és orchideák végtelen sora következett, ahol gyógynövények százait termesztették, orvostudományi kutatásokhoz: illatozó herbáriumokat, fantasztikus gyümölcsfákat, gyönyörű virágokat, zamatos szőlőket. Fiatal macigenka botanikusok tökéletes angolsággal magyarázták különféle növények neveit és használatát, majd laboratóriumokat és klinikákat mutattak, ahol az új gyógyszerekkel emberi és állati alanyokon kísérleteztek. A képek tiszták és élettelik voltak, élénk színekkel, tiszta hangokkal, és szagokkal.

Az álom úgy tűnt, mintha órákon át tartott volna, és amikor felébredtem, már sötét volt. Kíváncsi lettem, vajon egy teljes napot átaludtam-e. Ránéztem az órámra, de még csak kora hajnal volt: alig néhány óra telt el azóta, hogy elaludtam. Álmomoról jegyzeteket készítettem, elképedtem a legabszurdabb részleteken, mindazonáltal izgattak a nagy erejű látomások, melyeket nyilvánvalóan Mariano „álomdohánya” gerjesztett.

Másnap reggel izgatottan mentem Marianohoz, hogy beszámoljak rendkívüli álmaimról. Mariano nevetett, nem volt meglepődve, és így szólt:

-Megmondtam. A dohánypaszta kepigari, „részegítő”. Nagyon erős. Elvitt téged a Szaangariitéhezhez, az őrző szellemekhez. Ők nagyon bölcsek és jók, mint a doktorok és a tanárok. Sok mindenre megtanítanak!

Ha ezek után felkeltette a cikk az érdeklődésedet efelől a sámáni csodaszer felől, ami az írás tanulsága alapján dohányra, mint az idnián gyógyítás, és rituálék elengedhetetlen, és caapira mint az ayahuasca legfőbb elemére épül, akkor azt kell mondjam nem vagy egyedül!:)

Neten még utána fogok nézni ennek, ha valaki, kíváncsiságától vezérelve előbb talál valamit, jelezzen, és ha tudom közzéteszem az anyagot.

A cikk Jeremy Narby és Francis Huxley Sámánok című könyvének egy részlete.

Na ma meglepődtem, de úgy komolyabban. Vagy nagyon figyelmetlen vagyok, vagy pedig tényleg minden pillanatban kincsekre lehet lelni, de én most azt hiszem a szivárvány tövébe jutó helyre csücsültem le. Gyakran írok Meneruwa oldaláról, a www.saman.org.hu-ról, de amit ma találtam...!

Beszélgettünk egyszer, így neten Meneruwával és mesélte, hogy több oldala is van, a poén a dologban hogy az előtte levő napon találtam rá a didgeridoo-s oldalára, csak nem tudtam, hogy az övé, erre most a lap alján a nevére kattintva mit találok?

• Sámánok és Entheogének

• Magyar Didgeridoo Oldal

• VHK Felidéző

• Magura

• Salvador Dalí

• Bíró Bogi

• Pásztói Múzeum

• Transznomád

• Veszelka kommandó (béta)

• Narco Polo (béta)

• VHK (átalakítás)

• Vágtázó Csodaszarvas (átalakítás)

Nagyban készülünk a szombati fórumtalálkozóra, most írogatok mindenkinek, hogy ki fog jönni. Jó hír, hogy a múltkori különleges vendégünk(aki igazából nem is vendég hanem csapattag) most is el tud jönni, aminek nagyon örülök, és persze egyenként mindenkinek. Holnap fogunk körlevelet írni azoknak akik rajta vannak a levelező listán. Ennek a listának nincs nagy titka, aki fórum-tag annak meg van az email címe, ezeket írtam fel. Ha valaki szeretne felkerülni, arra is van lehetőség, akkor jelezzen nekem. Egy kedves ismerős is ma írt vissza(Orion), akivel majdnem összefutottunk az őszi ceremónián, na de majd legközelebb talán, nem?

Sajnos a napokban elég kevés időt hagytam az írásra, még a hét elég izgalmas, de sort fogok rá keríteni. Azért nem akarom hagyni magamnak, hogy elfoglaltságok miatt halogassak, mert elfoglaltság mindg lesz. Sőt, többnyire önként vállalom, szóval kár sírjak!:)

És ami a lényeg: nagyon fontos nekem ez az oldal.

Nem tudom van-e rá igény, mostanság gondolkodtam, mivel meg van a tárhely és a domain is, hogy szeretnétek-e új, friss dizájn-t. Megmondom miért kérdezem: ha már van saját hely, akkor olyan kinézetű lapot csinálunk amilyet akarunk. És lehet, hogy nem ez az első, sőt, biztos. De én kezdettől abban gondolkodtam, hogy ezen a téren is megpróbálunk sokat nyújtani, főleg hogy Ti, akik olvassátok az oldalt, nem kevesen vagytok. Sőt. És azt kell mondjam, igazán megérdemlitek ezt, és még többet is. Minden egyes olvasónak külön-külön hálás vagyok, és nagyon jó érzés hogy ennyien vagyunk akiket összeköt néhány fontos dolog....

Egy nagyon izgalmas oldalt találtam néhány hete, amit azóta is gyakran olvasgatok, és szeretnék megosztani veletek is. Két okból is teszem mindezt, ami végül is egy: szeretném erre az oldalra felhívni a figyelmet, megéri! Másrészt pedig biztos vagyok benne, hogy az itteni olvasók egy része ott is otthonra fog találni.

Nos akkor miről is van itt szó?

Először is egy kis információ a Native American Church-ről, a Wikipédia szerint:

A mexikói eredetű egyház először a síkságokon terjed el a Szellemtánc összeomlását követően. Azóta középnyugaton és délkeleten is népszerűvé vált.

Az egyház tagjai azáltal törekednek látomásra, hogy egyházi összejöveteleiken szentségként elfogyasztják a pejotl kaktusz kerek, enyhén hallucinogén részét. A szürkülettől hajnalig tartó és csörgőket, csontfurulyákat, valamint egyéb hagyományos elemeket felvoultató gyűléseket egy tipiben a „peyote-főnök”-nek vagy „utazó”-nak nevezett, a csoportok közt ingázó személy vezeti. Az egyház tanait a kereszténységből és a hagyományos hitből gyúrták össze. Isten egyfajta nagy szellem, Jézus pedig védőszellem. A testvéri szeretet eszménye és a Tízparancsolat némelyike a központi hitelvek közé tartoznak. A tagok nem fogyasztanak alkoholt.

Szigorúan szentségként történő alkalmazása ellenére a pejotl-ot egy ideig törvényen kívül helyezték, ma azonban nagyrészt elismerik a Bennszülött Amerikai Egyház általi használatra, bár sok fehér küzd betiltásáért még ma is.

Ennek az egyháznak a magyar megfelelője a Pannon Inipi (www.inipi.wicca.hu/), akikről a cikkemet szeretném írni.

Egy kis bemutatkozó a Pannon Inipi alapítójától:

Márton Attila  vagyok. Magyar. 1968-ban születtem Budapesten. 22 évet éltem az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül 5 évet töltöttem rezervátumokban (CROWN POINT - NAVAJO DINEH  New Mexico-ban, WHEATHERFORD - SOUTHERN CHEYENNE Oklahoma-ban, és PINE RIDGE COUNTY ROSEBUD - LAKOTA/YANKTON SIOUX South Dakota-ban), ahol az élet belül varázslatos és gazdag, kívül egyszerű és szegény volt.

Egész életemben a native amerikai indián kultúrával foglalkoztam, de intenzívebben 17 éve, megtanultam a hagyományos rezervátumi élet alapjait, amik a hétköznapjaimmá váltak.
Elsajátítottam a tipi (indián sátor) építését, inipi (izzasztókunyhó) megépítését, inipi szertartás vezetését, hangszerek (vizidob, hagyományos medicine dob, békepipa (Chanupa), szárított tök csörgők (Gourd), kagylócsörgők stb) készítését és használatát, tollak, legyezők elkészítését, a peyote használatát és szertartásának levezetését, különböző indián nyelveken (Sioux, Cheyenne, Navaho Dineh, Kiowa, Ponca, Arapaho) tradicionális énekeket, szertartási dalokat, továbbá képzőművészeti és kézműves hagyományokat (kő- és fafaragás, gyöngyfűzés (pl. peyote stitch), és az ezekhez tartozó szimbólumokat), hagyományos indián ételek elkészítését, és egyéb hétköznapi dolgokat.

Öt évet töltöttem Hawaii-n (Kauai, Maui, Big Island Hawaii, Oahu),  ahol segítettem létrehozni az észak-amerikai indiánok és a hawaiian kahuna-k (medicine man, sámán), bennszülöttek közötti spirituális, rituális kapcsolatot a Native American Church nevében. A National Tropical Botanical Garden-ben (Kauai) dolgoztam 1,5 évet, és tanulmányoztam a polinéz trópusi növények, gyógynövények, hallucinogén növények termesztését, hatásait, alkalmazását (pl. Kava Kava, és a dél-amerikából behozott Ayahuasca, San Pedro és egyéb, dmt tartalmú növényeket). Ezen kívül önkéntesként részt vettem az 1992-es Iniki hurrikán által katasztrofálisan sújtott Kauai sziget helyreállításában. 

A peyote sacramentet használva a két nép kultúráját sikeresen ötvöztük. Alapító tagja voltam az azóta megváltozott Hawaiian Native American Church-nek (Church of the 4 Directions) is. A hawaiian peyote church azóta is egyre növekvő létszámmal sikeres és virágzik a négy legnagyobb szigeten.

 Illetve még egy kis részlet a cikkek között:

Attila többek között részt vehetett a Sundance ünnepen a sziúk oldalán, ahová 2003 óta fehér ember nem teheti be a lábát, illetve csak olyan, aki régi kapcsolatban áll az indiánokkal. Elmesélte például, hogyan készítik elő a területet, választja ki a fát a húsz táncos egy szűz segítségével. A tánc négy napig tart, és a húsz táncos hozzá van kötve a fához , de nem akárhogy. A mellkasuk alá sascsontot szúrnak, erre van rögzítve a bőrszíj. A négy napos tánc közben sem ételt, sem italt nem vesznek magukhoz. Nappal, miközben táncolnak a bőrük folyamatosan nyúlik és az ünnep végén úgy szakítják ki magukból a csontokat, így válnak el a fától. Ezt négy egymás követő évben kell megcsinálniuk, ha már egyszer kiválasztottak lehettek. Szenvedésükért cserébe Wakan Tanke segít a népükön. Mivel a világ minden teremtménye a Nagy Szellemé, ők csak ezt adhatják neki.

(Érdekesség, hogy pont nem régen kerestem egy cikket a naptánccal kapcsolatban, azt hiszem látomás keresésről már írtam is, most meg felbukkan valaki aki mindezeket át is élte!:))

Ezek után felvetődik a kérdés, hogy eddig miért nem hallottam erről az oldaról. És tényleg. Az indián kultúráknak sosem volt túl nagy becsületük, és a történelem során az ellenük elkövetett, gyakorlatilag jóvátehetetlen bűnökért se kértek túl sokan legalább elnézést. Emellett egy még komolyabb ellensége akadt az amerikai őslakos kultúráknak: a modernizáció. Ami nem kerülte el az indiánokat sem, és túl a praktikus dolgokon amiket esetleg átvettek a "fehérektő", kezdtek a szertartások, a kultúra is feledésbe merülni, ezért is alapította meg a Native American Church-öt Quanah Parker (1840-es évek vége - 1911. február 23.), mintegy felrázva az akkoriban még a bennszülöttek körében is halványodó kultúrát.

Ennek a keretében szerveznek több programot, izzasztókunyhót rendszeresen, illetve peyote szertartásokat, a magyar jogszabályok miatt a peyote kihagyásával.

Kis kedvcsináló:

Ilyen és még sok más dal is elhangzott a mai napon, mivel meghívást kaptam egy programra( ezúttal is köszönet érte), énekeltünk sokat, szó esett a Native American Church tevékenységeiről, Attila mesélt egy keveset, és többen beszéltek, ahogyan azt egy törzsi összejövetelen illik! A részt vevőket nem ismertem, de barátságos, nyitott arcoknak tűntek, biztosan fogok még találkozni velük.

Nem mellesleg pedig nekem is inspiráló volt még komolyabban venni a dolgomat ezzel az egésszel. Nyilván van némi hátrányom, én sosem hagytam el az országot, nem éltem át azt a sok dolgot amit az oldal készítői, de vannak azért segítői is ennek a dolognak(Hilario két nap különbséggel most küldött ilyen karácsonyi üdvözletet Mernyaunak és nekem), ezen kívül adva van egy érdeklődő csapat(Ti vagytok azok, igen:), itt van a nyakunkon a következő fórum találkozó, úgyhogy van mit tenni.

A dél amerikai sámán kultúrával komoly rokonságot mutató, de jelentős elérésekkel működő Native American Church magyar meghonosítói pedig nagy segítséget jelentenek a mi munkánkban is.

Én a részemről annyit lényegesnek éreztem, hogy bemutassam röviden az oldalukat, most rajtatok a sor!

Jó olvasást!

Ma olvasgattam AxisMundira oldalát (www.ows.eoldal.hu), aztán beszélgettem is vele, és akkor jutott az eszembe, hogy írok pár sort az oldalán történt változásról. Nem is annyira változás, inkább csoportosítás. Ha megnézitek(ez főleg akkor lesz feltünő, ha "előtte" is láttátok az oldalt), akkor jobb oldalt találtok egy kategóriák szerinti felosztást, szóval ha érdekel valakit egy cikk, akkor nem kell az egész oldalt feltúrni, hanem nagyon könnyen megtalálni ebben a tartalomjegyzék féleségben.

Ilyet egy ideje tervezek ide én is, idő híján ez még nem történt meg, de Takasuri segítségével össze fogjuk ezt is hozni, és akkor itt is könnyebben lehet tájékozódni. Nagyon sok kérdés/levél felmerül a már elhangzottakkal kapcsolatban, emiatt aztán kiváltképp praktikus egy ilyen dolog.

Meg aztán új cikkek is felkerültek az OWS-re, tessék megnézni őket!

Annyira belelendültem ennek a begépelt Castaneda részletnek a bevezetőzésébe, hogy abból önálló cikk lett!:) Amit akartam erről mondani, az nagyjából ott van, amit pedig a témáról Mernyauka begépelt az itt!:)

Ím:

Amikor az ember tanulni kezd, még nem lát tisztán, célja hibás, szándéka homályos. Jutalmakat remél, melyeket soha meg nem kap, mert a tanulás nehézségeiről semmit sem tud. Lassan tanulni kezdi a dolgokat – először apránként, aztán nagy tömbökben. Aztán a gondolatai hamarosan összezavarodnak. Amit tanul, az soha nem egyezik azzal, amit lát vagy elképzel, ezért félni kezd. A tanulás soha nem olyan, mint amire az ember számít. Minden lépés új feladat, és a félelem, amit az ember megtapasztal, könyörtelenül és makacsul halmozódik. Az élete csatamezővé válik. És így szembetalálja magát első természetes ellenségével: a félelemmel! Borzalmas ellenség – csalóka és nehezen legyőzhető. Az út minden kanyarulatánál elrejtőzik és lesben áll. És ha az ember a jelenlététől megretten és megfutamodik, az ellenség véget vet a tudás keresésének.

–        Mi történik azzal, aki félelmében megzavarodik?

–        Semmi nem történik vele, kivéve, hogy nem fog újra tanulni. Soha nem lesz belőle a tudás embere. Lehet, hogy zsarnokká válik, vagy ártalmatlan, ijedt emberré, de minden esetben legyőzött ember lesz. Első ellensége véget vet sóvárgásainak.

–        És mit tehet azért, hogy félelmét legyőzze?

–        A válasz nagyon egyszerű. Nem szabad megfutamodnia. Félelmével dacolnia kell, és a tanulásban újabb és újabb lépéseket kell tennie. Annak ellenére, hogy teljes rettegésben él, nem szabad megállnia. Ez az szabály! És eljön a pillanat, amikor az első ellenség meghátrál. Az ember bízni kezd saját magában. Szándéka megerősödik. A tanulás már nem olyan ijesztő feladat. Amikor ez az örömteli pillanat elérkezik, az ember bizton kijelentheti, hogy első természetes ellenségét legyőzte.

–        Mondd, Don Huan, egyszerre történik mindez, vagy apró lépésekben?

–        Apró lépésekkel, de a félelem hirtelen és gyorsan tűnik el.

–        És nem fog az ember újra félni, ha valami új dolog történik vele?

–        Nem. Ha az ember a félelmét egyszer már legyőzte, akkor élete hátralevő részében megszabadul tőle, mert a félelem helyett tisztánlátásra tesz szert – a szellem világosságára, mely a félelmet eltörli. Ettől kezdve az ember ismeri a vágyait, s tudja azt is, hogyan csillapítsa ezeket a vágyakat. Előre látja a tanuláshoz vezető új lépéseket és mindent tiszta, éles fény vesz körül. Úgy érzi, hogy semmi sincs rejtve. S ekkor találkozik a második ellenségével, a világossággal! A szellemnek ez a világossága, melyet oly’ nehéz megszerezni elűzi a félelmet, de ugyanakkor vakít is. Arra készteti az embert, hogy soha ne kételkedjék önmagában. Azzal a bizonyossággal ruházza fel, hogy mindent megtehet, amit csak kíván, hiszen mindenbe belelát. És bátor lesz, mert tisztán lát, és semmi sem korlátozza őt, mert a szelleme tiszta. Csak hogy ez tévedés; olyan, mint amikor valaki befejezetlen. Ha az ember átadja magát ennek az álságos hatalomnak, akkor meghódol a második ellensége előtt, és nyugodt lesz akkor is, amikor serénykednie kellene. És a tanulással addig ügyetlenkedik, amíg végül képtelen lesz bármi újat elsajátítani.

–        Mi lesz azzal az emberrel, aki ilyen módon szenved vereséget, Don Huan? Meg fog halni?

–        Nem, nem hal meg. A második ellenség csak abban akadályozza meg őt, hogy a tudás emberévé válhasson; ehelyett az ilyen ember kiváló harcossá vagy bohóccá válhat. És a világosság, melyért oly’ drága árat fizetett, soha nem válik újra sötétséggé és félelemmé. Az ilyen ember élete végéig tisztán látó lesz, de nem tanul többé, és ettől kezdve nem sóvárog semmi után.

–        De mit kell tennie azért, hogy a vereséget elkerülje?

–        Ugyanazt kell tennie, amit a félelem ellen cselekedett: le kell győznie a világosságot, és csak arra szabad használnia, hogy lásson; türelmesen kell várakoznia és óvatosan mérlegelni, mielőtt új lépésre szánná el magát; arra kell gondolnia, hogy tisztán látása csak nem téves. És eljön a pillanat, amikor meg fogja érteni, hogy csupán egy részt lát tisztán maga előtt. És ilyen módon legyőzi második ellenségét, és olyan helyzetbe kerül, hogy többé már semmi sem árthat neki. Ez nem lesz tévedés. Ekkor már nem csupán nem egyetlen részletet lát maga előtt. Ez lesz az igazi hatalom. Ekkor rá fog jönni, hogy a hatalom, melyért oly’ sokat dolgozott, végül az övé lett. Azt tehet vele, amit csak akar. Minden rendelkezésére áll; kívánsága parancs. Mindent szemmel tart maga körül. De ez egyben azt is jelenti, hogy szembe találkozik a harmadik ellenséggel: a hatalommal! A hatalom az összes ellenség közül a legerősebb. És természetesen ennek a legkönnyebb engedni; mindazonáltal az ember valóban legyőzhetetlen. Parancsol; előre kiszámított kockázatokat vállal, és végül maga is szabályokat alkot, hiszen uralkodik. Ezen a szinten az ember alig veszi észre, hogy a harmadik ellenség belé költözött. És hirtelen, anélkül, hogy tudná, a csatát bizonyosan elveszíti. Ellensége kegyetlen, szeszélyes emberré teszi őt.

–        El fogja veszíteni a hatalmát?

–        Nem, a tisztánlátását, vagy a hatalmát soha nem veszíti el.

–        Hát akkor mi különbözteti meg őt a tudás emberétől?

–        Az ilyen ember, akit a hatalom legyőzött, úgy hal meg, hogy nem tudja, miként kell kezelni a hatalmat. A hatalom csak tehertétel a sorsa fölött. Az ilyen ember nem tud uralkodni magán és nem ismeri föl mikor és hogyan használja a hatalmát.

–        A vereség, amelyet az ember bármely ellenségtől elszenved, végső vereségnek számít?

–        Természetesen végső vereség. Ha a három ellenség közül bármelyik legyőzi az embert, akkor már nincs mit tenni.

–        Nem lehetséges például, hogy az, aki a hatalomtól vereséget szenvedett, felismeri hibáját és megjavul?

–        Nem. Ha egyszer beadta a derekát, akkor vége.

–        De mi van akkor, ha átmenetileg vakítja meg a hatalom, és utána visszautasítja azt?

–        Ilyenkor a küzdelem folytatódik. Ez azt jelenti, hogy az ilyen ember továbbra is megpróbál a tudás emberévé válni. Az ember csak akkor szenved vereséget, ha nem próbálkozik többé, és feladja önmagát.

–        De mondd csak Don Huan, lehetséges, hogy éveken át keresztül meghódol a félelemnek, majd végül mégis győz?

–        Nem, ez így nem lehetséges. Ha megadja magát a félelemnek, akkor soha nem fog győzni, mert ilyen esetben elretten a tanulástól, és nem próbálkozik újra. De ha a félelem közepette is éveken át megpróbál tanulni, akkor végül győzni fog, mert igazából a félelemnek soha nem adta meg magát.

–        Hogyan tudja az ember legyőzni a harmadik ellenségét, Don Huan?

Okosan kell legyőznie. Föl kell ismernie, hogy az a hatalom, amelyet látszólag megszerzett, valójában soha nem volt az övé. Folyamatosan kordában kell tartania magát, megfontoltan és a tanultakhoz hűen kell cselekednie. Ha rájön arra, hogy a tisztánlátás és a hatalom az önkontroll nélkül több mint hiba, akkor eléri azt a pontot, amikor mindent ellenőrzése alatt tud tartani. És akkor tudni fogja, mikor és hogyan használja a hatalmát. És ilyen módon a harmadik ellenségét le fogja győzni. És végül az ember elérkezik a tanulás útjának a végére. És szinte anélkül, hogy bármi is figyelmeztetné őt erre, szembe találja magát az utolsó ellenséggel: az öregkorral! Az összes közül ez az ellenség a legkegyetlenebb. Ez teljességgel nem lehet legyőzni, csak távol tartani. Ekkor az emberben már nincs többé félelem, nincs többé a tisztánlátás türelmetlensége – olyan időszak ez, amikor minden hatalom az ellenőrzése alatt áll, ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy pihenjen. Ha teljesen átadja magát ennek a vágyának, hogy lefeküdjön és felejtsen, ha csak a fáradtságát csillapítja, akkor az utolsó kört elveszíti, és az ellensége gyenge vénemberré aprítja őt. A vágy, hogy visszavonuljon, minden tisztánlátását, hatalmát, és tudását le fogja győzni. De ha az ember a fáradtságát legyűri, és a sorsát megéli, akkor érdemessé válik „ a tudás embere” címre, még ha csak egy rövid pillanatra is, amíg sikerül neki felülkerekedni az utolsó, legyőzhetetlen ellenséggel vívott harcban. A világosságnak, a hatalomnak

Nem vagyok egy megveszekedett Castaneda rajongó, és nem azért mert bármi fenntartásom lenne akár a személyével, akár az írásaival kapcsolatban, egész egyszerűen eddig nem volt alkalmam komolyabban elmélyedni az írásaiban. Könyvét, egyetlen egyet sem olvastam, részletet annál többet, illetve cikkeket, riportokat, de ez nyilván nem ugyanaz, mint amikor az ember teljes koncentrációval végigkíséri a könyvei által rajzolt szellemi ívet. Ez fog történni, ez nem kérdés, de addig még azért, ahogy ismerem a helyzetemet, le fog még folyni némi víz a Dunán, de meg fog történni.

Ennek az érdekében ha lehetőség nyílik rá, meg fogom ezeket a könyveket nyomtatott formában venni, és akkor minden lehetőség adott lesz a jelenleginél mindenképpen komolyabb elmélyülésre.

Ezt az írását amit Mernyau jóvoltából olvashattok itt( Ő körmölte be, isteni ki mancsaival:), egy nagyon fontos témahalmaz kapcsán merült fel, név szerint a tudás, a helyes megértés, az óvatosság, a félelem, az elvakultság, szóval minaz amiről az alábbi írásban olvashattok majd. Nagyon ajánlom, ritka esszemcia, nagyon meg van benne fogalmazva a lényeg!

Ma gondolkodtam azon, hogy túl a technikán, és a gyakroláson mi az, ami az embert közelebbi kapcsolatba hozza az ayahuascával. És rábukkantam valamire ami, noha önállóan nem elegendő a gyakorlat és a technikai tudás nélkül, de a hiánya garantálja a vakvágányt. Létezik ilyen is, az ayahuascával kapcsolatban is. Főképpen azért mert ha egyedül próbálkozik az ember, vagy pedig egy kisebb elizoláltabb csapatban, akkor noha valódi élményt, tanítást kap, nem fogja tudni értelmezni. Legfeljebb feltételezni a helyes értelmezést.

Itt mindjárt meg is jegyzem, mert ez nekem is egy fő fejleszteni valóm: nem kell mindent értelmezni, erőltetni. Nem kell. De van amit igen, és igazából nem is annyira értelmezni, mint értékelni a kapottakat,  ami nélkül egy szines, szép estévé aljasodhat egy komoly körülmények között összehozott ayahuasca találkozás is.

Ne legyen senkinek illúziója, hogy ez nem történhet meg!

Általában arról beszélünk, hogy az ayahuasca azt adja amire szükség van, de arról ritkábban, hogy az értelmezés, és főképpen: az értékelés még mindig a mi feladatunk, és ezen a ponton ugyanolyan könnyű banánhéjra lépni, mint bármi mással kapcsolatban. SZóval lehetséges.

Szerintem, ami az első igazi lépés, a technikai tudás, és az élményszerzést/találkozást megelőzően: a helyes megértése a dologknak.

Erről könyveket lehetne(majdnem azt írtam: kellene) írni. Nekem a házitechnikám az, hogy amit gondolok, arról próbálom a nálam tapasztaltabbakat, érettebbeket kérdezni, vagy adott esetben utána olvasni. Ez egy elég stabil módszer arra, hogy a földön maradjon az ember bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és elkezdhet erre építeni technikai tudást, elkészítésről, ártalomcsökkentésről, a tradíciók, a rituálé ismeretéig és megfelelő értékeléséig, illetve ugye a tapasztalatok. Az élményekre szoktuk azt mondani, hogy azt nem lehet másként meg kapni, de ez nem a teljes igazság. A technikai tudás elhanyagolható, úgy hívják, hogy felelőtlenség. De lehetséges. Csak nem éri meg.

Én viszont nagyon is kihangsúlyoznám, hogy a helyes megértés nélkül sem lehet teljes a kép, és senki ne gondolja, hogy majd az ayahuasca megtanítja a megértésre. Tanít sok dolgot, ez igaz. Csak a magam életében látom, hogy mennyi fejlesztésre szoruló dolog van a magam történetében, mennyi vadhajtás került lemetszésre külső segítséggel vagy az önkritika nevű metszőollóval.

A megértésben benne foglaltatik nagyon sok dolog, én ide sorolnám részben és nem is annyira a technikai dolgok ismeretébe a hagyományok ismeretét, a sámán kultúra ismeretét, a rituálé lényegét és jelentőségét, de legfőképpen a megfelelő felfogást.

Nem nagy dolgok ezek, nem kell hozzájuk regényírói véna.

Ez egy gyógyító főzet, egy gyógyszer, amit egy megfelelő gyógyít szertartás alatt elfogyasztva az embernek lehetősége van az ayahuasca(és az ahhoz tartozó "holdudvar")  segítségével tanulni, és közelebb kerülni a valós önmagához. Bizonyos esetekben pedig a szellemi világba lépve, helyre állítani mondjuk úgy a spirituális helyzetét önmagának. Ezen kívül fizikailag is tisaztító hatású, szóval egy igazi gyógyszer.

Rengeteg dolgot lehet erről írni még, és fogok is de kb ez a lényege, és ennek a kiterjesztése. És ha ezen elgondolkodik az ember, akkor rájön, hogy mi a különbség, és nem csak a szavakban, hanem abban is ami mögötte van, amikor az ember azt mondja, hogy helyesen használni az ayahuascát, ami majdnem úgy tűnik, hogy egy mefelelő dolog, vagy pedig azt, hogy TANUL az ayahuascától.

Mi nem használunk senkit, és főleg nem egy tanítót: tanulni próbálunk tőle, első körben azzal, hogy megpróbáljuk őt helyesen megérteni.

(A témával kapcsolatos, és Mernyau által begépelt Castaneda idézetet holnap közzéteszem, mára marad az magam hosszúra nyúlt elmélkedése!:)

A hétvégéről már jó pár napja szeretnék írni, de valahogy mindig elmaradt. Mentő ötlet gyanánt, nehogy a feledés homályába vesszen, kölcsönvettem egy az egyben Meneruwától(saman.org.hu/2010/01/samanizmus-hetvege/) a tájékoztatót. Remélem azok akik ezt az oldalt olvassák, azok olvasók ott is(nagy dolgoktól fosztanátok meg magatokat, de tényleg), ha viszont valaki ott nem nézte, és esetleg még nem hallott róla, akkor itt a nagyszerű alkalom egy jó kis egész hétvégés programra!

Az elcsent írás:

Helyszín:
Corvinus Egyetem, Budapest, XI. ker. Ménesi út 5.

Részvételi díj:
Az előadásokon: 5.000 Ft / nap, 3.000 Ft / fél nap.

Különleges extra lehetőség!
Devalonnal, a Kanadából ide látogató feketeláb indiánnal hagyományos izzasztó kunyhó szertartáson lehet részt venni.

Az izzasztókunyhó időpontjai:
január 15. péntek 16h – az Integrál Akadémia hallgatóinak
január 16. szombat egész nap – bárki számára nyitott

Az izzasztókunyhó részvételi díja: 6.500 Ft.

Figyelem!
A hétvége programjai létszámkorlátosak. Minden programra jelentkezz be Kun Szilvinél! Bővebb információkat és eligazítást is tőle kérhetsz:

Kun Szilvia
kun.szilvia@integralakademia.hu
Mobil: +36 70 365 6965

A hétvége előadásai

Január 9. szombat 9-16h

SÁMÁNOK RÉGEN ÉS MA
Hoppál Mihály – sámánkutató etnográfus, az MTA munkatársa

MAGYAR ŐSHAGYOMÁNY
Csörgő Zoltán – hagyománykutató

Január 9. szombat 16-18h

AMERIKA
Devalon Small Legs – feketeláb indián gyógyító Kanadából

Január 10. vasárnap 9-11h

AZ AUSZTRÁL BENSZÜLÖTTEK, ÓCEÁNIA, ÉS A TORAJA NÉP (INDONÉZIA) SPIRITUALITÁSA
Tarr Bence László – kulturantropológus, Indonézia-kutató

Január 10. vasárnap 11-15h

AZ ÓCEÁNIAI KAHUNA SPIRITUALITÁS HAWAIRÓL
AZ AMERIKA INDIÁNOK SPIRITUÁLIS ELVEI ÉS GYAKORLATAI (ÉSZAK-, KÖZÉP-, DÉL-AMERIKA)
Márton Attila – 22 évet élt az USA-ban, ebből az észak-amerikai indiánok között 5 évet élt rezervátumban.

Január 10. vasárnap 15-17h

AFRIKA SÁMÁNJAI
Kézdi Nagy Géza – kulturantropológus, Afrika-kutatóH

Tegnap megérkezett hozzám az ayahuasca, majd egyharmad kiló caapi és még egy néhány más növény formájában. Ahogy azt korábban is említettem, brahiból nagy hülyeség ayahuascázni, nem egy jó szórakozás, de még ha komolyan is áll az ember a dolgokhoz, akkor érdemes ayahuascát inni, amikor annak ott van az ideje. Ez van amikor kis idő, van amikor nagyon nem, nem csak hogy embere, de még helyzete is válogatja a dolgot.

Nálam mostanában jött el az ideje, érzem a "hívást". Persze, nem kell nagy dolgokra gondolni, nem vagyok médium/telepata/sámán/orákulum/látó, meg semmi ilyesmi, csak egyszerűen tudom mikor van ideje ennek a dolognak, megfigyeltem a sok-sok alkalomnál magamon, hogy mikor is történik meg legközelebb amia bizonyos hívás.

Itt járunk.

Többféle módon eljut ez a csodanövény dél Amerikából, én egészben kaptam meg a méretében is igen impozáns liánokat, tegnap neki is álltam a feldolgozásnak. Régebben ezt másképp csináltam de most volt egy ilyen intuíció féleségem, és leültem az egyik kedvenc fafaragó késemmel, egy nagy edénnyel, beraktam egy néhány csodálatos icarót, és elkedtem "hámozgatni", levagdalni belőle kisebb darabokat. Még nem értem a végére, de azt kell mondjam fantasztikus élmény volt már magában ez is! Akinek módja van ilyen esetekben hasonlóra, annak tudom ajánlani. Mivel sámán nélkül vágok neki a következő alkalomnak, ezért hatványozottan próbálok "benne lenni" minél több részletében a dolognak, ezzel is mintegy "megadva a módját". Ami a legkevesebb.....

Egyébként a mi nyugati beállítottságunknak pont ez a legnehezebb:személyesnek lenni, mindenkit egy különálló lélek indivídumként kezelni. Mi sokszor egymással se úgy bánunk mint ha a másik is egy élőlény volna. Azaz minőségileg azonos. Akkor mit mondhatnánk az állatokról, növényekről?

Velük milyen kapcsolatunk van?

Ez onnan jutott az eszembe, hogy arról gondolkoztam, hogy a mi kis panel-vallási kereteink között milyen nehezen tudjuk mélyíteni a kapcsolatunkat ezzel a növénnyel, ami az ayahuasca maga: a caapi.

Persze, gyakran mondjuk, hogy növényi tanító, meg ilyenek, ami igaz is, de mennyire vagyunk képesek tényleg kialakítani egy kapcsolatot, ami semmivel se kevesebb mint ha a caapi szelleme egy idős tanító/sámán/guru képében jelenne meg.

Ez az egyik oka többek között, amiért szeretnék(és fogok is) ayahuasca növényeket nevelni az otthonomban. Elsősorban nyilván caapit és chakrunát, de ahogy arról már nem kevesebbet beszéltünk akár itt, de még inkább a fórumon: ez a család egy kicsit tágabb értelembe véve igencsak gazdag. Remélem még sok-sok növénnyel kerülhetek ilyen módon kapcsolatba. Pillanatnyilag a szobanövényeimmel gyakorolom a kapcsolatot, nagyon különleges, igazzán csodálatos dolog, és ennek ellenére is nagyon nehéz.

Könnyen ráál az ember keze, ha egy növény teszem azt úgymond útban van(nekem több az íróasztalomon van), akkor arrébb tologatja, vagy valami hasonló. Pontosan úgy mint ha egy tárgy lenne. És ez pontosan az a mentalitás ami lehetővé teszi, hogy valójában nem is látja az ember az ayahuascát. Talán olvas róla, hall róla, talán issza is, talán történnek komoly, vagy annak tűnő dolgok....

..és mégse látja.

Ez egy nagyon összetett, és nehéz dolog. Amúgy meg mellesleg a főzet egyik nagy csodája. Az egyik barátom mesélte, hogy amikor ayahuascát ivott, és még valamennyire járóképes volt, kiment a szabadba, megölelte a fákat, táncolt a levegővel, hallgatta a madarakat: a társait...és ez lehet, hogy nem nagy dolog, számomra mondjuk nagyon is az. Arra gondolok ilyenkor, hogy ennek a tudatállapotnak kellene lennie a mindennapi életben is.

És akkor közelebb kerülhetnénk ezekhez a dolgokhoz...

 Egy kis filmajánló, érdemes megnézni!

Nem egy könnyű darab, ahogyan a téma sem, de akár először lát valaki ilyesféle felvételeket, akár jól ismeri ezt a világot, mindenképpen esélyesen fogja magával ragadni.

Én a fórumon kaptam linket a letöltéshez, ha valaki nem talál másutt, akkor nézze meg ott, a Könyvek, linkek részben van.

Ogre írt már erről a témáról, igaz, akkor még nem nagyon jelent meg magyarul anyag erről, most már itt a párja is, a cikk az origo oldaláról származik(www.origo.hu/tudomany/komment/20100103-mandelbulb-matematika-a-mandelbrot-halmaz-terbeli-megfeleloje.html), Takasuri és Ogre egymástól függetlenül küldték át, utólag is nagyon köszönjük, így most bedobnám a közösbe!:)

Káprázatos matematikai alakzatokat fedeztek fel

A matematika szépsége a Mandelbrot fraktál térbeli analógiájában is megmutatkozik. Síkbeli megfelelőjéhez hasonlóan ezt a háromdimenziós ponthalmazt is egyszerű algoritmus definiálja. De miért csak most találták meg ezt az algoritmust?

Ha a Mandelbrot halmaz ábrája alapján próbáljuk elképzelni a 3D változatot, akkor a körök helyett gömböket, illetve "almákat" várunk (utóbbiak az úgynevezett kardidoidok megforgatottjai). A kiterjesztés nem tűnik nehéznek, a korábbi, 3D Mandelbrot ábrát kereső próbálkozások mégsem voltak sikeresek, mert nem mutattak valódi fraktálviselkedést.

Ésszerűnek tűnt tehát a komplex számok 4D megfelelőivel, a kvaterniókkal próbálkozni. Igaz, hogy a kapott fraktálhalmaz négydimenziós, de háromdimenziós metszetei ábrázolhatóak. Sajnos ez a módszer "unalmas" forgásszimmetrikus fraktálokat eredményezett, melyek nem voltak komplexebbek a 2D Mandelbrot halmaznál.

A nyolcadrendű Mandelbulb fraktál egy részlete. Ami sima felületnek látszik, arról az iteráció folytatása kiderítheti még, hogy "gumós"

szólj hozzá: Mandelbrot 3D

A többi technika sem vezetett eredményre. Az "ami lent, az fent" szellemében a matematikusok a 3D fraktáltól is elvárták azt, amit a 2D halmaz már teljesített: ha nem is pontosan, de mutasson önhasonlóságot, legyen eléggé öszetett, és tartalmazza magában a Mandelbrot halmazt. Ezek a követelmények precízebben is megfogalmazhatók, de az eredmények értékelésében még így is maradnak szubjektív elemek, attól függően, hogy mely tulajdonságokat akarnak megtartani 3D-ben a matematikusok. 2007 novemberében Daniel White (Bedford, Egyesült Királyság) publikált egy formulát a 3D-s változatra, de az nem adta vissza a valódi fraktál részletességet.

Méhkasokat felidéző részlet

Két évvel később egy újabb algoritmus született (lásd a keretes részben), és az ezzel definiált halmaz a Mandelbulb nevet kapta (bulb=gumó). Az algoritmusban szerepel egy n paraméter, a halmaz rendűsége, amely törtszám is lehet. Az n-edrendű Mandelbulb felületen n-1 oldalú vagy ágú alakzatok figyelhetők meg. Úgy tűnik, a matematikusok és a programozók többsége a nyolcadrendű Mandelbulb fraktálokat tartja a legszebbnek, ezekre a "hetesség" a jellemző.

A másodrenű Mandelgumónál meglepő lehet, hogy ahol szálra lehetett számítani, ott felület van

White szerint nem biztos, hogy ezek a "hátborzongatóan szép" alakzatok jelentik a Mandelbrot halmaz tökéletes 3D megfelelőjét, de valószínű, hogy a fraktáloknak ez az új osztálya sokat fog szerepelni a matematikában és a művészetekben.

A Mandelbulb fraktál matematikája

A síkbeli kistestvér, a Mandelbrot halmaz azoknak a komplex számoknak az összessége, amelyekre a z_1=c, z_k+1 = z_k^2+c sorozat korlátos. A z=(x,y) kompleksz szám négyzete (x^2-y^2, 2*x*y), aminek exponenciális alakja r^2*(cos(2*phi),sin(2*phi)). A definíció ismeretében fejben is kiszámolható, hogy a (0,0) koordinátájú pont benne van a Mandelbrot-halmazban, az (1,0) pont pedig nem. A halmaz határához közeli komplexek esetén azonban hosszadalmas számítás kell a tagság eldöntéséhez. A halmaz ábrája a nevezetes almaemberke, melynek "bimbói" végtelen sokszor ismétlik magukat. A halmaz határvonala rendkívül bonyolult, fraktáldimenziója 2, mint a síkbeli alakzatoké.

A Mandelbulb fraktál elemei a komplex számok háromdimenziós megfelelői, a triplexek. A halmazt előállító sorozat: t_1= c, t_k+1 = t_k^n+c, ahol a t=(x,y,z) triplex szám n-edik hatványa r^2*[cos(n*theta)cos(n*phi), sin(n*theta)cos(n*phi), -sin(n*phi)], r^2=x^2+y^2+z^2, tg(theta)=y/x, tg(phi)=z/sqrt(x^2+y^2). Az n paraméter, a kitevő törtszám is lehet. A másodrendű (n=2) Mandelbulb fraktál egyik síkmetszete Mandelbrot halmaz. A Mandelbulb fraktál akkor méltó analógiája a Mandelbrot halmaznak, ha felületének fraktáldimenziója 3. Ez még nincs igazolva.

A daath-on nézelődve találtam ezt az érdekességet, Gén tette be, gondoltam kölcsön-lopom Nektek, ha eddig még nem olvastátok volna!:)

Én nem ismerem ezt az írást, és nem biztos hogy ma elolvasom, belenéztem, az alapján érdekes dolog lehet!