ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

2015

2015.01.28. 04:35 - hanaura

Címkék: kép élménybeszámoló sámán icaro ayahuasca

Most néztem meg a dátumát mikor írtam utoljára. Nem ma volt. Az elmúlt néhány hónapban többször is eszembe jutott a blogom, de soha nem néztem meg. Már nem i tudom pontosan miért. Eleinte csak írtam, írtam, láttam mekkora káosz van a témában (csak mondanám, hogy az induláskor…

Ajándék:)

2010.10.05. 23:50 - hanaura

Címkék: kép

Uraim, hölgyeim! Valakinek egy csokor mapachot?:)))))))))) 

Tisztítótűz...

2010.10.02. 15:34 - hanaura

Címkék: kép

Transcendental

2010.09.11. 15:52 - hanaura

Címkék: kép

Ahogy csavarodik a valóság...:)

2010.09.06. 15:12 - hanaura

Címkék: kép

DMT-vízió

2010.09.01. 23:31 - hanaura

Címkék: kép

Kígyóverem

2010.09.01. 01:10 - hanaura

Címkék: kép

Ayahuasca lián

2010.08.10. 02:11 - hanaura

Címkék: kép

Hát igen, ez azért nem semmi, a lélek liánjából egy egész fáskamrára való..:)

A mélység világa

2010.07.20. 01:34 - hanaura

Címkék: kép

Jivaro sámánok

2010.07.13. 08:18 - hanaura

Címkék: kép

Ayahuasca főzés

2010.07.10. 11:38 - hanaura

Címkék: kép

Ecuadorból származó oltár

2010.07.03. 00:41 - hanaura

Címkék: kép

Készül a tranformálódás

2010.06.23. 10:03 - hanaura

Címkék: kép

Baby-ayahuasca

2010.06.22. 07:31 - hanaura

Címkék: kép

Család

2010.06.17. 18:26 - hanaura

Címkék: kép

Szertartás

2010.06.12. 00:46 - hanaura

Címkék: kép

Odakünn

2010.06.09. 01:07 - hanaura

Címkék: kép

A halál kötele....

2010.06.06. 09:59 - hanaura

Címkék: kép

Belülről izzó tűz

2010.06.01. 17:32 - hanaura

Címkék: kép

S ha már természetközeliség, és barátság..

2010.05.23. 14:56 - hanaura

Címkék: kép barátság béka

Az ünnepi hétvégéhez igazodó ayahuasca téma

2010.05.22. 19:30 - hanaura

Címkék: kép

Madarak a tűzvonalban

2010.05.22. 00:12 - hanaura

Címkék: kép

Shancy barátom küldte ezt aq képet, amikor megláttam, mondtam neki, hogy ennek itt a helye! Azt hittem évekig tanulta, de erre ő csak ennyit mondott:.......a fotózás az egyik legszabadabb művészet,mindenki ugy csinálja ahogy neki a legszebb."Milyen…

Ayahuasca, mapacho, spiritualitás...

2010.05.20. 21:26 - hanaura

Címkék: kép

Szertartásos előkészületek

2010.05.19. 23:55 - hanaura

Címkék: kép

Művészet

2010.05.15. 20:04 - hanaura

Címkék: kép



süti beállítások módosítása