Egy fantasztikus cikk, amit azonnali begépelésre itéltem. Szerencsére Péter barátomtól hathatós segítséget kaptam, így egy netes kapcsolat segítségével én diktáltam könyvből, ő meg írta. Mondanom sem kell milyen jó segítség volt, egyedül nagyjából két hét múlva lettem volna kész!:)

Ím:

Egy entnobotanikus álmai a tudósok és sámánok együttműködéséről

Glenn H. Sheppard amerikai etnobotanikus éveket töltött a perui Amazonasnál a macigenka sámánok körében, és a növényekkel kapcsolatos ismereteiket tanulmányozta. Az alábbiakban egy álmáról számol be, melyet a sámánok készítette dohánykeverék hatása alatt látott.

Ragyogó szemptemberi délután volt a perui Amazonasnál a száraz évszak végén, amikor az erős fuvallatok és gyülekező fellegek jelzik, a hosszú esős évszak közeledtét. Egy jól kitaposott ösvényen haladtam, az erdőn át, Mariano és családja lakhelye és kertje felé, Potsitakigiába. Mariano etnográfiai és etnobotanikai kutatásaim egyik kulcs informátora, egy rusztikus pálmalevelekkel fedett, nyitott oldalú kunyhóban üldögélt – ez volt az új háza, befejezetlen konyhája- pár percig beszélgettünk, majd pajkos pillantást vetve rám ezt mondta:

– Van itt valami a számodra.

Az alacsony zsúptetőtáblák közé nyúlt, és leemelt egy rövid bambuszcsövet, mely kukorica levelekbe volt becsomagolva. Levette a cső kupakját, és egy hegyes bottal valami ragacsos, fekete vattaszerűséget húzott ki belőle

-Mi ez? - kérdeztem.

-Opacaszeri- felelte.

Egy csipetet a szájába vett, és rágni kezdte, miközben az ízétől furcsa grimaszokat vágott. Meglepett a dolog. A macigenkák körében töltött előző tizenkét hónapom alatt már hallottam az opacaszeriről a „dohánypasztáról”. Mariano és más mesemondók ősi időkről szóló legendáikban beszéltek erről a szubsztanciáról. A dohányból és a caapiból(!!!!!- Hanaura) készített nagy koncentrátumú keverék az Opaca szeri volt az az anyag, amely „fúvószellemnek” Taszorincinek transzformációs erőt adott a világ és összes teremtménye megalkotásához. Az ősi sámánok is ezt használták, amikor állattá változtak, vagy távoli birodalmakba repültek. Ám eddig a délutánig senki sem célzott arra, hogy ezt a misztikus szibsztanciát mindmáig gyártják és fogyasztják. A opacaszeri a bölcsek köve, a legendák alapanyaga

-Nyisd ki a szád!-mondta Mariano.

A képlékeny masszát -akkora lehetett mint egy ceruza radírgumija- kivette a nyelvéről, és az enyémre helyezte.

-Rágjad!

A kis darab opacaszeri a legkeserűbb anyag volt, amit valaha is a számba vettem; az íze olyan volt, mint egy ízesítetlen kévépor -, kátrány-,és vegemite keverék. Száraz, égető érzés csúszott le hátul a torkomban.

-Keserű?-kérdezte Mariano.

-Nagyon.

Megráztam a fejem, és összerándultam.

-Nyeld le!- mondta.

Néhányszor csuklottam, amíg a keserű massza alászállt, és a gyomromban nyugtalanítóan elhelyezkedett. Mariano az opacaszeri használatát a következőképp magyarázta el:

-Az opacaszerit délután kell bevenni. Nem túl későn, máskülönben nem tudsz tőle aludni, de nagyjából ilyenkor, amikor a nap amott van ( négy óra körül). Álmot fogsz látni. Csak jó dolgokról. Emberekről, sok sok emberről. Holnap gyere vissza, és kérd számon, ha nem igaz, amit mondtam!

A délután hátralévő részében a gyomromban közepes émelygést éreztem, mint amikor az ember üres gyomorra fekete kávét iszik. Ezen az éjszakán fantasztikus álmokban igazán nem volt hiány. Egy évtizeddel későbbi korba látogattam, és a falut teljesen átalakította formában találtam. Macigenka nemzetközi orvostudományi kutatóközponttá vált. Orvosok, vegyészek, botanikusok a világ minden tájáról jöttek mentek a hatalmas kutatóközpontban, melyet neo-maya piramisok ragyogó fehér köveiből építettek. Az összes külföldi látogató csodálatos macigenka tunikát viselt, geometrikus ábrákkal díszítve. A macigenka lett világszerte az orvosképzés kötelező szaknyelve. Meglehetős irígységet éreztem, amikor egy csoport amerikai orvossal találkoztam, akik jobban beszélték a macigenka nyelvet mint én, jól kivehető New York-i akcentusuk ellenére.

Ellátogathattam egy múzeum-labirintusba, ahol különleges prekolumbiánus leletek és macigenak műtárgyak voltak kiállítva. Aztán üvegházak és orchideák végtelen sora következett, ahol gyógynövények százait termesztették, orvostudományi kutatásokhoz: illatozó herbáriumokat, fantasztikus gyümölcsfákat, gyönyörű virágokat, zamatos szőlőket. Fiatal macigenka botanikusok tökéletes angolsággal magyarázták különféle növények neveit és használatát, majd laboratóriumokat és klinikákat mutattak, ahol az új gyógyszerekkel emberi és állati alanyokon kísérleteztek. A képek tiszták és élettelik voltak, élénk színekkel, tiszta hangokkal, és szagokkal.

Az álom úgy tűnt, mintha órákon át tartott volna, és amikor felébredtem, már sötét volt. Kíváncsi lettem, vajon egy teljes napot átaludtam-e. Ránéztem az órámra, de még csak kora hajnal volt: alig néhány óra telt el azóta, hogy elaludtam. Álmomoról jegyzeteket készítettem, elképedtem a legabszurdabb részleteken, mindazonáltal izgattak a nagy erejű látomások, melyeket nyilvánvalóan Mariano „álomdohánya” gerjesztett.

Másnap reggel izgatottan mentem Marianohoz, hogy beszámoljak rendkívüli álmaimról. Mariano nevetett, nem volt meglepődve, és így szólt:

-Megmondtam. A dohánypaszta kepigari, „részegítő”. Nagyon erős. Elvitt téged a Szaangariitéhezhez, az őrző szellemekhez. Ők nagyon bölcsek és jók, mint a doktorok és a tanárok. Sok mindenre megtanítanak!

Ha ezek után felkeltette a cikk az érdeklődésedet efelől a sámáni csodaszer felől, ami az írás tanulsága alapján dohányra, mint az idnián gyógyítás, és rituálék elengedhetetlen, és caapira mint az ayahuasca legfőbb elemére épül, akkor azt kell mondjam nem vagy egyedül!:)

Neten még utána fogok nézni ennek, ha valaki, kíváncsiságától vezérelve előbb talál valamit, jelezzen, és ha tudom közzéteszem az anyagot.

A cikk Jeremy Narby és Francis Huxley Sámánok című könyvének egy részlete.