Devalon Small Legs, kulturális tanácsadó
Először is el szeretném mondani, hogy én nem vagyok a Vének egyike. Sok-sok év választ el attól. Több Vénen, orvosságos emberen és spirituális vezetőn keresztül megtapasztaltam a hagyományos életmódot és azt hiszem, innen kaptam a tudásomat.
Amikor nagyon kisfiú voltam. . . az édesanyám méhében voltam. Úgy hiszem ott voltam. És hallottam dolgokat görögni. Ez egy visszatérő álmom volt körülbelül 10 éves koromig. De úgy hiszem az álom arról szólt, amikor még az édesanyám méhében voltam. Láttam fényt, és azon gondolkodtam, mi ez a fény?
Nem vagyok olyan idős még. Csak 45 éves. Amikor fiatalok voltunk, még rönkházakban laktunk, voltak lovaink Ez már a vége azoknak az időknek, 1954-ben. A vonat volt a fő közlekedési eszköz, mely átment a rezervátumon, le a pikunni területeken. Amikor nagyon fiatal voltam, láttam dolgokat. Ez a harmadik és negyedik születésnapom előtt volt, láttam dolgokat a vadonban, ahol éltünk. És nem tudtam, hogy valóságosak-e és nem tudtam, hogy. . . .azt hittem, részei a tájnak. Azt hittem mindennek részei . . . .
Egy napon, a bátyámmal - ő egy kicsit idősebb volt nálam - volt előttünk egy kerítés, mely elválasztott minket attól, amit bikalegelőnek neveztünk. Láttunk egy csomó lovat rohanni felénk. Elvágtattak a kerítés mellett. Visszarohantak a bokrokba. Láttunk egy indiánt. Ágyékkötőt és mokaszint viselt. Futott. A kerítés mellett futott, üldözte a lovakat. . . .
Aztán felnéztünk megint, és a lovak átjöttek Ő az utolsó lovon nyargalt. Üldözte őket. Néztük. Gondoltuk, ő a szomszéd. Bementünk és elmondtuk az anyukánknak a nyelvünkön, melyet akkoriban használtunk, elmondtuk neki, hogy mit láttunk. Ő csak annyit mondott, 'Ne foglalkozzatok ezzel!'
Az életem akkor vált nehézzé, amikor elküldtek a bentlakásos iskolába. Még elég fiatal voltam. Hat éves voltam, amikor elküldtek a bentlakásos iskolába. És rájöttem, hogy ott kint egy másik világ van. . . Nos, oda jártam, de nem sokáig . . . Aztán a jött a napközi iskola és oda jártam néhány évig. . . . És aztán 1966-ban, az anyukám és az apukám egy napon hazajöttek és nagyon mérgesek voltak. Az apukám ki volt kelve magából. Nagyon szerette volna, ha folytatjuk a tanulmányainkat, de őt börtönbe zárták volna, ha nem hagyja, hogy az akkori asszimilációs oktatási programban vegyünk részt. Már majdnem12 éves voltam akkor. Úgyhogy végig csináltuk az asszimilációs programot, hogy az apukánk ne kerüljön börtönbe.
Egy másik figyelemreméltó esemény 1966-ban történt, akkor kaptuk meg az alkoholkereskedelmi jogot itt Albertában. Az a nap kimondta a végítéletet a népünk számára. Én még túl fiatal voltam, hogy tudjam, hogy miről szól ez az egész, de tudtam. . .
Ott volt a bátyám, Ifj. Nelson Small Legs, az ő beceneve
Aztán, azt hiszem, 1969-ben, vagy '70-ben volt, hogy az alkoholfogyasztási életkort itt Albertában 21 éves korról, 18-ra csökkentették.. . . . Amikor hazamentem a rezervátumra, láttam, hogy ott, egészen más körülmények között éltek az emberek, mint a városokban. És nagyon undorodtam ettől . . .Miért élünk mi így?
Az egész rezervátum részeg volt – ezt szó szerint értem. Az egész rezervátum részeg volt. Voltak köztünk olyanok, akik eredetileg több száz marhát tartottak és egy év leforgása alatt tönkrementek. Eladták a marhát italért cserébe.
Azok az iszákos idők nagyon kemények voltak, és 1969-ben eldöntöttem, hogy nem leszek többé indián. . . . Feketékkel találkoztam, és azt mondtam, fekete leszek, mert láttam a Fekete Párducokat (Black Panthers), hogy hogyan csinálják a dolgokat. Elkezdtem a feketékről és a rabszolga-kereskedelemről írni. Mindent együtt csináltam a feketékkel, hogy megértsem, hogy min mentek keresztül. És életemnek e szakaszának a végén rájöttem, hogy nem vagyok fekete.
Úgyhogy ez csak egy választást hagyott a számomra. Azt, hogy beleugorjak az üveg, az LSD, és a marijuana világába. Mindezt megtettem . . . .Depressziós lettem. És ebben a depresszióban elvesztettem önmagam. Túl mélyre mentem az LSD-ben. Skizofréniás lettem. 18 hónapon keresztül egyfolytában részeg voltam. Arra a pontra jutottam, hogy az anyukám és az apukám vett nekem egy üveg whisky-t, csak azért, hogy békén hagyjam őket. Kemény idők voltak. De mindvégig, valahol a sorok között, folyton álmokat kaptam. 'Böjtölnöm kell. Indiánnak kell lennem. Annak kell lennem, aki vagyok.' De ellenálltam és ellenálltam. Nem tudtam mit tegyek. Nem tudtam, kihez forduljak. . . . 1973. augusztus 23-án a nagynénémnél voltam. A nagynéném férjével megittunk 12 kvart whisky-t. Ott ültünk és négy napon keresztül csak ittunk. . . . .
Kimentem, hogy lecseréljem a nagynéném autóján a gumit és nem tudtam, hogy kell . . . . Kell, hogy legyen egy jobb élet valahol. Úgyhogy azon az éjjelen, felkeltem, hazasétáltam és elmentem. . . .
Ezt megelőzően, már voltam a hegyekben, és majdnem megőrültem. Tudod, amikor Dustin Hoffman, kijön az erdőből és le akarja vetni magát a hegyről. Ezen a ponton voltam. Teljesen őrült voltam. . . . Teljesen megszállott lettem a piától, drogoktól, bármitől…. Egyszerűen nem csak én voltam. Sokan voltunk.
Egy ember dolgozott néhány egyénnel Dél-Albertában. A neve Don Rider volt és ő egy gyógyító volt az
Úgyhogy elmentem oda. . . .Amikor a házához értem, akkor törtem össze teljesen. Nem tudtam ránézni. Nem tudtam a szemébe nézni és halálosan féltem. Aztán bementünk az izzasztó kunyhóba. . . és ott a Teremtő megérintett. Bejött a tudatomba. Majdnem 6-7 év után először végre képes voltam arra koncentrálni, hogy ki vagyok. Elvette azt a szörnyű érzésemet, segített meggyógyulnom. És attól fogva, ezen a bizonyos úton dolgozom.
Visszamentem hozzá néhányszor. Sok követője volt. Sokan jártak hozzá.... Gimnázium óta militáns aktivista voltam, és mindenféle dologban részt vettem az indiánok földjén. Többször ismertté tettem a nevem különböző okokból kifolyólag, főleg azért, mert akartam és most is akarom az indián utat hirdetni és segíteni másoknak, ahogy rajtam is segítettek. Úgy hiszem, hogy tudok valamit adni az embereknek, ami segíti őket az életükben.
Az első házasságom része volt a küzdelemnek. Elvesztettem a családomat az alkohollal való visszaélésem miatt. . . . Négy gyermekem van az előző házasságomból. Libby [a feleségem] és én 1987-ben találkoztunk és eldöntöttük, hogy ezt az utat járjuk – először kijózanodtunk – és ezt az utat járjuk, a mi utunkat. Ha ő nem lett volna, nem hiszem, hogy itt lennék. Ő egy nagy része az életemnek. Három gyönyörű gyermekünk van. Összesen 11 gyermekünk van együtt, és hét unoka. Ezt az életet választottam. Már értem, hogy azok a dolgok, melyek történtek velem sok évvel ezelőtt a fiatalságomban, azért voltak, mert a Teremtőnek volt egy útja a számomra. És valóban megtapasztaltam néhány dolgot az életemben. . . .
A Vének és a spirituális vezetők, akikhez mentem, mind azt mondták, hogy amikor felveszed a pipát, hogy eszközként használd az imához, nem önmagadért veszed fel, hanem az egész emberiségért. . . .
Sok szertartást csináltunk végig. . . nyolc Naptáncot.
Nem vagyok tökéletes emberi lény. Megvannak a hibáim és nem vagyok guru. Sosem akarok ilyen fényben feltűnni. Csak egy egyszerű emberi lény vagyok, aki olyan utat kapott, hogy segítsen másokon.
forrás: www.devalon.atw.hu/
