ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Félelem, világosság, tudás és hatalom

2010.01.06. 23:57 - hanaura

Címkék: castaneda

Nem vagyok egy megveszekedett Castaneda rajongó, és nem azért mert bármi fenntartásom lenne akár a személyével, akár az írásaival kapcsolatban, egész egyszerűen eddig nem volt alkalmam komolyabban elmélyedni az írásaiban. Könyvét, egyetlen egyet sem olvastam, részletet annál többet, illetve cikkeket, riportokat, de ez nyilván nem ugyanaz, mint amikor az ember teljes koncentrációval végigkíséri a könyvei által rajzolt szellemi ívet. Ez fog történni, ez nem kérdés, de addig még azért, ahogy ismerem a helyzetemet, le fog még folyni némi víz a Dunán, de meg fog történni.

Ennek az érdekében ha lehetőség nyílik rá, meg fogom ezeket a könyveket nyomtatott formában venni, és akkor minden lehetőség adott lesz a jelenleginél mindenképpen komolyabb elmélyülésre.

Ezt az írását amit Mernyau jóvoltából olvashattok itt( Ő körmölte be, isteni ki mancsaival:), egy nagyon fontos témahalmaz kapcsán merült fel, név szerint a tudás, a helyes megértés, az óvatosság, a félelem, az elvakultság, szóval minaz amiről az alábbi írásban olvashattok majd. Nagyon ajánlom, ritka esszemcia, nagyon meg van benne fogalmazva a lényeg!

Ma gondolkodtam azon, hogy túl a technikán, és a gyakroláson mi az, ami az embert közelebbi kapcsolatba hozza az ayahuascával. És rábukkantam valamire ami, noha önállóan nem elegendő a gyakorlat és a technikai tudás nélkül, de a hiánya garantálja a vakvágányt. Létezik ilyen is, az ayahuascával kapcsolatban is. Főképpen azért mert ha egyedül próbálkozik az ember, vagy pedig egy kisebb elizoláltabb csapatban, akkor noha valódi élményt, tanítást kap, nem fogja tudni értelmezni. Legfeljebb feltételezni a helyes értelmezést.

Itt mindjárt meg is jegyzem, mert ez nekem is egy fő fejleszteni valóm: nem kell mindent értelmezni, erőltetni. Nem kell. De van amit igen, és igazából nem is annyira értelmezni, mint értékelni a kapottakat,  ami nélkül egy szines, szép estévé aljasodhat egy komoly körülmények között összehozott ayahuasca találkozás is.

Ne legyen senkinek illúziója, hogy ez nem történhet meg!

Általában arról beszélünk, hogy az ayahuasca azt adja amire szükség van, de arról ritkábban, hogy az értelmezés, és főképpen: az értékelés még mindig a mi feladatunk, és ezen a ponton ugyanolyan könnyű banánhéjra lépni, mint bármi mással kapcsolatban. SZóval lehetséges.

 

Szerintem, ami az első igazi lépés, a technikai tudás, és az élményszerzést/találkozást megelőzően: a helyes megértése a dologknak.

Erről könyveket lehetne(majdnem azt írtam: kellene) írni. Nekem a házitechnikám az, hogy amit gondolok, arról próbálom a nálam tapasztaltabbakat, érettebbeket kérdezni, vagy adott esetben utána olvasni. Ez egy elég stabil módszer arra, hogy a földön maradjon az ember bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és elkezdhet erre építeni technikai tudást, elkészítésről, ártalomcsökkentésről, a tradíciók, a rituálé ismeretéig és megfelelő értékeléséig, illetve ugye a tapasztalatok. Az élményekre szoktuk azt mondani, hogy azt nem lehet másként meg kapni, de ez nem a teljes igazság. A technikai tudás elhanyagolható, úgy hívják, hogy felelőtlenség. De lehetséges. Csak nem éri meg.

Én viszont nagyon is kihangsúlyoznám, hogy a helyes megértés nélkül sem lehet teljes a kép, és senki ne gondolja, hogy majd az ayahuasca megtanítja a megértésre. Tanít sok dolgot, ez igaz. Csak a magam életében látom, hogy mennyi fejlesztésre szoruló dolog van a magam történetében, mennyi vadhajtás került lemetszésre külső segítséggel vagy az önkritika nevű metszőollóval.

A megértésben benne foglaltatik nagyon sok dolog, én ide sorolnám részben és nem is annyira a technikai dolgok ismeretébe a hagyományok ismeretét, a sámán kultúra ismeretét, a rituálé lényegét és jelentőségét, de legfőképpen a megfelelő felfogást.

Nem nagy dolgok ezek, nem kell hozzájuk regényírói véna.

Ez egy gyógyító főzet, egy gyógyszer, amit egy megfelelő gyógyít szertartás alatt elfogyasztva az embernek lehetősége van az ayahuasca(és az ahhoz tartozó "holdudvar")  segítségével tanulni, és közelebb kerülni a valós önmagához. Bizonyos esetekben pedig a szellemi világba lépve, helyre állítani mondjuk úgy a spirituális helyzetét önmagának. Ezen kívül fizikailag is tisaztító hatású, szóval egy igazi gyógyszer.

Rengeteg dolgot lehet erről írni még, és fogok is de kb ez a lényege, és ennek a kiterjesztése. És ha ezen elgondolkodik az ember, akkor rájön, hogy mi a különbség, és nem csak a szavakban, hanem abban is ami mögötte van, amikor az ember azt mondja, hogy helyesen használni az ayahuascát, ami majdnem úgy tűnik, hogy egy mefelelő dolog, vagy pedig azt, hogy TANUL az ayahuascától.

Mi nem használunk senkit, és főleg nem egy tanítót: tanulni próbálunk tőle, első körben azzal, hogy megpróbáljuk őt helyesen megérteni.

 

 

(A témával kapcsolatos, és Mernyau által begépelt Castaneda idézetet holnap közzéteszem, mára marad az magam hosszúra nyúlt elmélkedése!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr181653075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása