Tegnap megérkezett hozzám az ayahuasca, majd egyharmad kiló caapi és még egy néhány más növény formájában. Ahogy azt korábban is említettem, brahiból nagy hülyeség ayahuascázni, nem egy jó szórakozás, de még ha komolyan is áll az ember a dolgokhoz, akkor érdemes ayahuascát inni, amikor annak ott van az ideje. Ez van amikor kis idő, van amikor nagyon nem, nem csak hogy embere, de még helyzete is válogatja a dolgot.
Nálam mostanában jött el az ideje, érzem a "hívást". Persze, nem kell nagy dolgokra gondolni, nem vagyok médium/telepata/sámán/orákulum/látó, meg semmi ilyesmi, csak egyszerűen tudom mikor van ideje ennek a dolognak, megfigyeltem a sok-sok alkalomnál magamon, hogy mikor is történik meg legközelebb amia bizonyos hívás.
Itt járunk.
Többféle módon eljut ez a csodanövény dél Amerikából, én egészben kaptam meg a méretében is igen impozáns liánokat, tegnap neki is álltam a feldolgozásnak. Régebben ezt másképp csináltam de most volt egy ilyen intuíció féleségem, és leültem az egyik kedvenc fafaragó késemmel, egy nagy edénnyel, beraktam egy néhány csodálatos icarót, és elkedtem "hámozgatni", levagdalni belőle kisebb darabokat. Még nem értem a végére, de azt kell mondjam fantasztikus élmény volt már magában ez is! Akinek módja van ilyen esetekben hasonlóra, annak tudom ajánlani. Mivel sámán nélkül vágok neki a következő alkalomnak, ezért hatványozottan próbálok "benne lenni" minél több részletében a dolognak, ezzel is mintegy "megadva a módját". Ami a legkevesebb.....
Egyébként a mi nyugati beállítottságunknak pont ez a legnehezebb:személyesnek lenni, mindenkit egy különálló lélek indivídumként kezelni. Mi sokszor egymással se úgy bánunk mint ha a másik is egy élőlény volna. Azaz minőségileg azonos. Akkor mit mondhatnánk az állatokról, növényekről?
Velük milyen kapcsolatunk van?
Ez onnan jutott az eszembe, hogy arról gondolkoztam, hogy a mi kis panel-vallási kereteink között milyen nehezen tudjuk mélyíteni a kapcsolatunkat ezzel a növénnyel, ami az ayahuasca maga: a caapi.
Persze, gyakran mondjuk, hogy növényi tanító, meg ilyenek, ami igaz is, de mennyire vagyunk képesek tényleg kialakítani egy kapcsolatot, ami semmivel se kevesebb mint ha a caapi szelleme egy idős tanító/sámán/guru képében jelenne meg.
Ez az egyik oka többek között, amiért szeretnék(és fogok is) ayahuasca növényeket nevelni az otthonomban. Elsősorban nyilván caapit és chakrunát, de ahogy arról már nem kevesebbet beszéltünk akár itt, de még inkább a fórumon: ez a család egy kicsit tágabb értelembe véve igencsak gazdag. Remélem még sok-sok növénnyel kerülhetek ilyen módon kapcsolatba. Pillanatnyilag a szobanövényeimmel gyakorolom a kapcsolatot, nagyon különleges, igazzán csodálatos dolog, és ennek ellenére is nagyon nehéz.
Könnyen ráál az ember keze, ha egy növény teszem azt úgymond útban van(nekem több az íróasztalomon van), akkor arrébb tologatja, vagy valami hasonló. Pontosan úgy mint ha egy tárgy lenne. És ez pontosan az a mentalitás ami lehetővé teszi, hogy valójában nem is látja az ember az ayahuascát. Talán olvas róla, hall róla, talán issza is, talán történnek komoly, vagy annak tűnő dolgok....
..és mégse látja.
Ez egy nagyon összetett, és nehéz dolog. Amúgy meg mellesleg a főzet egyik nagy csodája. Az egyik barátom mesélte, hogy amikor ayahuascát ivott, és még valamennyire járóképes volt, kiment a szabadba, megölelte a fákat, táncolt a levegővel, hallgatta a madarakat: a társait...és ez lehet, hogy nem nagy dolog, számomra mondjuk nagyon is az. Arra gondolok ilyenkor, hogy ennek a tudatállapotnak kellene lennie a mindennapi életben is.
És akkor közelebb kerülhetnénk ezekhez a dolgokhoz...
