ayahuascareality

A mai napon megint eszembe jutott a fórumtalálkozó. Meg a fórum. Meg sok minden. Annyira akartuk, hogy legyen ez a dolog, és mégis egy csomó kedves ismerőssel, baráttal mégis mindenhol máshol tartjuk a kontaktust, a kommunikációt, és mint egy igazi aggódógép, természetesen azon gondolkodtam, hogy mi lehet ennek az oka? Valamit nem jól csináltam? Na mindegy, ennyit a frusztrált elmémről!

Kicsit egyvelegben írom a gondolataimat, talán tartalmilag lehetne jobban elválasztva, akár külön bejegyzésekben, de ennyire következetes azért én se vagyok!:)))

Amiről többekkel beszélgettem az elmúlt napokban, ez a legalitás kérdése. Természetesen az ayahuasca összes típusának összes alkotó növénye továbbra is 100%ig legális termékek, azaz mindenki azt csinál vele amit akar. A jelenlegi jogszabályok alapján a kész főzet, ha tartalmaz "pszichoaktív" DMT-t akkor egy illegális dolognak számít. De csak így, mert különben az embereket is be lehetne tiltani, mindenki teste tartalmaz ugyanis DMTt.

Érdekes dolog a DMTvel kapcsolatban, hogy beszámolók nagyon gyakran egészen hasonlónak írják le a hatását, ahogyan a halából "visszatértek" beszélnek az élményeikről, tapaszatalaikról. Ebben azért van valami elgondolkodtató a számomra, hogy mennyire mélyre, mennyire egy természetes állapotba képes helyezni bárkit az ayahuasca nevű gyógyító főzet/eljárás. Ez egy igazi csoda.

Nagyon sok élménybeszámoló nem fut be mostanság, nem tudom mi az oka, talán kevesen ayahuascáznak, vagy csak nem tudják/nem akarják ennyire nyilvánosan, napi jó kétszáz ember előtt kipakolni ami van. Mert az esetek komoly hányadában ez történik, teljes szembesülés nagyon mélyre eldugdosott dolgokkal.

Hja, míg el nem felejtem: az interjú, amit Hilarioval készítettem már Mernyau gépén várja az én angol tudásomon túlmutató, szép, érthető fordítást, Mernyau szokásos hatékonyságával. Azaz pillanatok alatt. Eddig én ültem rajta, valahogy mindig kiment a fejemből, azán ahogy átadtam neki, meg is lódult a szekér vele, és nagyon kevés ideje van. De sor fog kerülni mindenre!

Egy kedves barátunk által lefordított Hilario-s videót már jómagam fogom begépelni...öööö...nemsoká!:)))

Továbbá felajánlotta a fent említett úr, hogy alkalmanként tudunk még ilyeneket csinálni. AMi már csak azért is egy csodálatos dolog, és egy nagyon szép felajánlás, mert a legjobb anyagok spanyolul vannak. Mernyau le is csapott a lehetőségre, és nem sokára "hivatalosan" is elkezdi a spanyol tanulmányait! Úgyhogy még bármi lehet!:)))

AZ angol feliratos filmek magyar felirattal ellátása sincs elfelejtve, de sajnos az időm komoly gátakat szab a NEtek átadható dolgok hogyanjaiban. Nagyon nagy segítságet kapok egy-két embertől, és ez nagyon fontos, mert habár komoly terveim vannak a témában, be kell lássam, van amihez kevés vagyok.

Voltak dolgok, amiket amolyan "saját hirdetés" jelleggel kitettem és még aznap sikerült valakivel összedugni a fejünket a megoldást illetően, van amire semmi reakció nem érkezett. És mint hogy fizetést, 16.havi nyugdíjat jómagam sem tudok ajánlani, ezért ez továbbra is önkéntes jellegű dolog. Úgy gondolom, hogy ha valakiben felmerül, hogy tenne a csapat érdekében valamit, akkor megtalál. Ha meg nem, akkor sincs nagy gáz, a bloghoz egymagam is elegendő vagyok, és számomra a kitalált dolgok közül még mindig ez az első és legfontosabb dolog, már csak az egyedül fenntarthatóság miatt is!:))   (És még sok más itt most nem tárgyalt okból;)

Igyekszem az elmúlt napok (hetek?:)) lemaradását valahogy behozni és továbbra is érdekes, izgalmas formában bemutatni napról-napra valami friss dolgot erről a csodálatos dologról, a Jóisten kisérje sikerrel az utunkat!

...ami tegnap előkarácsony alkalmából teljesült is. Úgy terveztem, hogy csak decemberben lepem meg magamat, de valahogy így alakult.

Íme, a szivet melengető ajándékom magamnak:

Nem, nem a bácsi az, még mindig Mernyau az egyetlen vonzó élőlény az életemben, és nem is az ő hangszere. De egy ilyesmi. Didgeridoo. Nagyon régóta szerettem volna. Aztán rájöttem, hogy mivel ez egy hangszer, ezért a megsólaltatása nem fog egy perc alatt működni. Töltögetem az oktató felvételeket, bújom az oldalakat, illetve beszélem le az időpontot emberekkel.

Az első gondolatom ahogy hazavittem, természetesen az volt, hogy ez a hangszer mennyire beleillő lehet egy ayahuasca szertartásba akár "házi" körülmények között, akár egy sámán vezetésével. Ilyenkor, ezutóbbi esetben ugyanis erre gyakran adódik lehetőség, szóval...na majd meglátjuk.

Erről eszembe jutott valami, amit Hilario mondott. Nem szó szerint fogom idézni nyilván.:) Előtte még egy kis egyéb filozófia. Gyakran írok ilyen keleti bölcsességekről, vagy azokkal kapcsolatban. Nem is azért mert annyira nagy szakértő vagyok, viszont annál nagyobb rajongó, elsősorban az indiai kultúra szerelmese. Akiknek pedig nagyon izgalmas a filozófiájuk(meg úgy általában mindenük).

Na most azt tartja egy neves, Swami Bhaktivedanta nevű tanító valamelyik követője, már nem emlékszem hol olvastam, hogy a didgeridoo vonzza a szellemeket. Emiatt sokáig vaciláltam a hangszer miatt.

Itt tennék egy kis kitérőt szellemekkel kapcsolatban, és beszélnék kicsit az ő kozmológiájukról. EZ azért fontos, mert pl Sámándobbal is beszélgettünk egyfajta felosztásról, aminek a tartalmával ő is egyet értett, de ahogyan ő tanulta, ott másként fogalmazzák ezt meg. Ugye milyen hatalma/ereje van a nyelvnek?

Tehát: a "szellemek" szó az indiai terminológiában ártó fizikai testtel nem rendelkező lényeket jelenti. Ez fontos. És a szerint az ember szerint, aki ennek az indiai gurunak a tanítványa, ezeket vonzza ez a hangszer. Hogy ez honnan jött, azt én nem tudom. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, fogalmam sincs. Mondjuk kétségbe vonni senki szavát nem szeretem aki értelmes dolgokról beszél, szóval...

Na mindegy, visszatérve Hilariora: amikor ő szellemekről beszél, csak hogy valamiféle közös kozmológiát eszkábáljak a két világ között, akkor ő egyaránt beszél jó és ártó szellemekről.

Valahol időben és térben ama bizonyos szertartáson amin részt vettem, Hilario beszélt erről is érintőlegesen.

Azt mondta, hogy amikor az ayahuasca hatása alatt gyógyul az ember, akkor az ember egyaránt találkozik jó és ártó szellemekkel is. Akikkel nem kell de ajánlatos valamit kezdeni. Egyfajta "Jogviszonyt" kialakítani. Mert ezek ott vannak az ember életében, nagyon sokan ott vannak, és nem árt kezdeni valamit velük. Amikor az ayahuasca kinyit bizonyos kapukat a szellemvilág irányába, akkor az ember sok dologgal találkozhat. Jó és rossz dologgal is, nem kevéssel. És egyébként itt egy érdekes dolgot jegyeznék meg, amit a fórumon is fejtegettem: A kapott tanítás értelmezéseének a kérdése. Sok féle tanító létezik, de a leírások alapján az ayahuasca az amelyik az én nyelvemen beszél, és amit lassan kezdek érteni. Ez nagyon fontos, mert ahogy az ember alászáll egy erősebb kúra során a szellemvilágba( ez az ami már sámánnal ajánlatos, nem alábecsülve a szerepét!) és találkozik a dolgok valódi trmészetével akkor kérédés hogy tud-e mit kezdeni vele. Ez a második legfontosabb kérdés ebben a helyzetben.

A legfontosabb meg hogy akar-e.

Mernyauval beszélgettünk erről asszem tegnap, hogy olyan sokáig űzi az ember a következő sokszor hihetetlenül felszínesre koptatott, betanult jelszavakat: az "igazi" dolgok, a valóság, a dolgok ahogy tényleg vannak, és a többi, és a többi.

Hát szerintem ez egy kurva nagy csalás.

Itt valami nem stimmel.

Odáig oké, hogy az ember űzi ezeket a dolgokat a maga kis alantas motivációival vagy jó esetben azok nélkül. De valahogy az őszinteségét alaposan megteszteli az élet, amikor odaadja a vágyott dolgokat. Azt a nagybetűs IGAZSÁGOT. És ahogy mondtam Mernyaunak, ez az a pont ahol az emberek nagy része egy életre menekül vissza biztonságosabb helyre, és nem mondom, hogy nem érthető. Azt meg végképp nem, hogy én a bátrak bátra kiálltam a tűzpróbát. Nem álltam ki, de igyekszem készíteni magam azokra a pillanatokra (remélem hogy eljönnek), hogy amikor találkozom azokkal a dolgokkal amiket keresek, ne akarjam elfordítani az arcomat amiatt, hogy erre igazából nem is vagyok kíváncsi.

Más szóval csövet keresni nehéz dolog. Egy másik dimenzió bejáratába illeszteni is az. És átmenni is. És ott lenni is.

És ott maradni is.

Az időhiány nagyon hasznos is tud lenni néha. Például ha mindig hagynék időt minden fontos dologra, akkor nem érnének olyan kellemes meglepetések, mint például ma is. A Daath-on találtam egy nagyon érdekes szakdolgozatot, talán van aki olvasta is már, én most kezdtem csak, de nagyon hasznosnak találtam, azért is gondoltam beteszem ide.

A cím, ahol megtalálható: daath.hu/incoming/Szanati_Ferenc_TM_meditacio.pdf

A dolgozat írója Szanati Ferenc, és a dolgozat címe: A meditáció testre és lélekre gyakorlot hatása.

Egy Feldmár Andás idézettel indul az írás, úgyhogy máris meghozta a kedvemet az olvasáshoz.

Nektek is hasonlóakat kívánok sok szeretettel!

Hja, és ha valaki jó anyagokra bukkan, akkor a fórumon(tonergyar2.extra.hu/aya/index.php/forum) gyűjtjük ezeket.

Egy barátommal beszélgettem ma msn-en, az adta az ötletet a bejegyzéshez. Annyira szíven ütött! Egy nagyon rendes ember, de annyira sérült! Éppen panaszkodott (ezt sajnos szeret), hogy őt senki se szereti, és ő biztosan egy nagy szar. Erre megkérdeztem, hogy miért lenne? Erre azt mondta, hogy mert ezt sugározzák felé. Erre megkérdeztem, hogy mi van, ha egyedül van. De érzelmileg akkor is ott vannak vele ezek a kívülről jövő tendenciák, szóval nem nagyon tud egyedül lenni, és csak azt hajtogatta, hogy mások. Mondom, nem egy szimpla önsajnáltató, mártír tini, egy komoly ember, egzisztenciával, és nem is egy nyafi tini. De akárhogy beszélgettem vele, csak azt hajtogatta, hogy mert kívülről ez jön és az jön.

És erre szembe jutott ez a kis videó. Talán nem hangzik túl komoly dolognak egy Liptai Klaudiás (Igen, nem az agyhalott stílusában írom) videót tenni egy ennyire magasztos téma tárgyalására megálmodott oldalon, de a doki pont erről beszél, csak más aspektusban. Azon kívül, hogy kiderült hogy a hölgy tényleg egy eltunyult, hihetetlenül ostoba hülye picsa(már bocsánat), arra is fény derült, hogy a Doki nem csak sokkolásra képes. nagyon fontos dologról beszél!

Itt jött be a barátom esete, aki ugyanezt csinálja: annyira a kívülről érkező, gyakran negatív visszajelzések rabja, hogy igazából-ahogy a beszélgetés vége fele kinyögte- nincs is saját véleménye önmagáról, és egy percet nem tud úgy tölteni önmagával, hogy tényleg csak önmagával legyen.

És ez már vastagon ayahuasca téma. Sokan állnak úgy neki az ayahuascával való együttműködésnek, hogy ezekről a kényszerpályákról vágynak vágyni letérni. És ez egy nagyon jó segítség, amennyiben adott a szándék.

Azt szokás mondani, hogy az ayahuasca azt adja amire szükség van. És ez igaz is. Néha az igazságra, néha valami féligazságra, és néha hidd el, beleroppannánk a legkisebb őszinteségbe is! Ilyenkor ki a franc várhatja el hogy őszintén beszélhessen velünk??? Szóval nagy igazság az, amit Frecska Ede mondott, hogy az ayahuasca egy nagyon kedves tanító, még aki nem megfelelően, nem a megfelelő motivációval közelíti meg, annak is ad.

De nem a lényeget.

Az említett videó felvétel:

 Nekem nagyon tetszik ahogyan Csernus kezeli ezt a kérdést. Nem minenben az én világom, nekem néha kicsit brutális, persze néha azt hallani erről, hogy hát erre van amikor szükség van. Lehet, hogy ez igaz és lehet, hogy nem. Ami biztos, hogy abban az értelemben ahogyan Feldmár András vagy Pál Feri Atya az "én embereim", úgy A Doki nem feltétlenül. De azért a fél szemem rajta, mert nagyon sokat lehet tőle tanulni. Úgyhogy a nekem való dolgokat igyekszem beépíteni a rendszerbe, ahogyan az ayahuasca tanításait és minden olyan dolgot ami a megfelelő irányba építi az életemet...

Annyira izgulok a blog/fórum találkozó miatt, hogy egyre többet jár a fejemben! A múltkori annyira jól sikerült, pedig sok igazolt hiányzó volt, akik szerettem volna, ha ott tudnak lenni, de eléggé szét vagyunk szóródva az országban, hogy nem véletlen, hogy a társasági életünk komoly hányadát a monitor előtt töltjük. Pedig...azért személyesen mennyivel jobb, nem?

Na jó, nem akarok síránkozni, hiszen nagyon is elégedett vagyok, és derűs, ha a jövőt nézem!

Ma azon gondolkodtam így november végén, hogy kicsit olyan mint ha meghalna a természet. A sok falevél...szép és egyben szomorú is. Még jó, hogy jön a tavasz! Természetesen mivel iskolában voltam ma se volt túl sok időm írni, de majd csak! Ami késik nem nyúlik...

Nos hát hogy is lesz ez?

Ami a lényeg, hogy egy kötetlen beszélgetős/barátkozós estére lehet számítani, a legutóbbi, kísérleti jellegű első alkalom nagyon jól sült el, dacára, hogy sokan az időzítés miatt nem tudtak jönni. Reméljük most még több barát jelen lehet!

Meghívókat nem küldtem legutóbb se, most se tervezek, mivel mindenkit szerettel látunk! Azaz nem kell megveszekedett hadcore ayahuasca mániákusnak lennie. Tény, hogy ez a téma hozta össze azt a sok embert akik így vagy úgy valamilyen kapcsolatban vannak, vagy lesznek egymással, de ez nem egy szakmai konferencia, kötetlen "bandázós" , akit csak érdekel jőjjön.

A meghívó egy példányos, ez volna az!

A legutóbb, amikor nagyon izgulva elindultam a Potalába Mernyauval, egy gombóc volt a gyomromban, hogy akkor hogy is lesz ez? Volt akivel az internetes kapcsolat ellenére még nem találkoztam személyesen, meg egyáltalán, ki fog jönni, ki nem, satöbbi, de nagyon klassz lett végül is. Én komolyabban meg is hatódtam! Sose gondoltam volna, hogy ez így összejön! Nagyon-nagyon köszönöm ezt az élményt azoknak akik ott voltak!

Várható egy amolyan meglepetés vendég is, valaki akit én nagyon tisztelek, és sokra tartok, de hogy ne menjen át a dolog ilyen buta sztárolásba, amit már csak miatta sem tennék(én még elég hülye vagyok magamban mindenhez..:)), nem árulom el, ki ő. Aki jön megtudja!;)

Hajrá!:)

Sámándob barátom(www.samandobkeszites.hu/) küldte ma az alább olvasható beszámolót. Nagyon szeretem Őt, egy igazán különleges ember. Néha, amikor olvasok egy-egy beszámolót, elsőre azt gondolom: ki ez az őrült????

Szerencsére van egy kapcsolatunk, és tudom, hogy Sámándob nagyon is komolyan veszi a spirituális életét, és az ayahuascát is, de mivel ő maga egy egyfojtában poénkodó, vidám fickó, így a tanulását az ayahuascától szintén a maga stílusában írja. Imádom!!!

Tehát:

Reggel felkeltem, és éreztem hogy na ma kell egy Ayahuascat innom. Megcsináltam (Harmala-Mimosa), aztán valami este 7-8-ra lettem csak kész.
Mondom gyorsan még alszok egyet, nehogy majd közbe elaludjak. Persze mondanom sem kell, alvás nem jött össze. Oké, akkor úgyis már 22:15 ideje betolni.
4 dl-re volt a főzet, abból 1.5 dl bement nagy nehezen 2-3 perc alatt :-) Ja sajnos lusta voltam az erdőbe kimenni, így szobámban voltam.

Ivás után mondanom sem kell, egyből kiakart jönni, nem ízlelgettem én semmit, hanem a szokásos 1-2 kiskanál lekvár + 1-1 gerezd csoki pafff be. :-)
Könyörögtem a jó istennek hogy legalább 20 percig maradjon mán bent. Annyira jóra sikerült a könyörgésem, hogy 45 perc után meg mán az újjam sem bírta kicsalogatni odabentrül az Ayahuascát. Áááá ekkor Hanaura írta skype hogy NYOMÁÁÁS HÁNYIII ! UJJJ LEEE ! NYOMÁÁÁS.
Hallgattam rá, ujjam le, ujjam le, ujjam és még mindig semmi. Aztán 15 perc szenvedés után nagy nehezen kijött minden.
Elkezdtem várni várni, mikor jönnek a szellemek. De semmi. Vártam vártam, már több mint 1.5 órát....és mindig semmi. Na ekkor mondom akkor erről ennyit. Elqrtam a főzetet (megint). Egész nap koplaltam, voltam mán olyan éhes mint egy vaddisznó. No mondom azé ennyire csaknem baszok ki magammal, hogy koplakok egész nap, kihányom azt a 1.5 dl ayahuascát és neki állok aludni. Fogtam magam neki álltam sütni-főzni. Összütöttem egy hatalmas vacsit, és hülyére zabáltam magam. Na mondom mosmá irány az ágy.
Éccaka 00:15 volt, mikor uhhh az anyját neki mondom mi ez itt a szobámba ?
Ekkor mejelent egy full fekete  sík, halál fejek mindenfele meg olyan ed hardy stílusú figurák. Na mondom kibaszok én vele, becsukom a szemem, oszt akkor majd nem látom. De ugyan úgy láttam becsukott szemmel is. No ekkor talán betojtam egy kicsit, mondom itt lesz a vég, nekem kampesz dolóresz, mai napom lehúzom a rolót, pedig anyámnak még nem is mondtam hun a zsebpízem :-) No de komolyra fordítva a szót, ennek a fekete síknak a közepén volt egy kb 1-1.5 méteres kard / tőr szerű valami és közeledett felém és a Solar Plexus csakrámon keresztül belém akarta tolni ezt a tőrt. Magyarul kiakartak nyírni, és semmi de semmi jó szándékot nem éreztem ebben az erőben aki ott volt a szobámban. Természetesen az akaratommal tudtam neki ellenállni és nem engedni meg neki, hogy bántson. De ez mindössze 2-3 perc "küzdelem" után rájött hogy neki nem jó itt és pikk-pakk eltűnt. Persze hozzá teszem, hogy ivás előtt angyalokkal levédtem a szobát fullra, meg saját magamat külön megint. Szóval megértem mostmár szegény miért nem akart hadakozni olyan sokat :-)

Na és ekkor jött az igazi Ayahuascás élmény, és kezdődött a tanítás:
Élővé vált minden a szobában. Szószerint értsd: MINDEN ÉLT. Elősször még úgy éreztem hogy én külön vagyok, de aztán eggyé váltam én is mindennel. És éreztem azt hogy vagyok, és része vagyok a mindenségnek ami körül vesz minket. Élővé vált a paplanom, láttam hogy él, benne is élet van, és van benne tudatosság. Kommunikálnak a tárgyak. Persze akkor már rájöttem hogy nem tárgyak ezek, hanem előlények, csak mi emberek nem érzékeljük őket. Érzékszerveink nem érzékelik, és a világ is elvonja a figyelmünket ezekről a dolgokról. Mintha direkt bódítanánk el saját magunkat a sok butasággal (TV, Bulvár sajtó...stb), és nem vesszük észre a körülöttünk lévő világot, csodálatos és fantasztikus életet. Másokat sem veszünk tudatosan észre, elsiklunk minden felett. Olvasva ezeket hazudhatsz magadnak, hogy 'Á én tudatos vagyok ám mindenre' Hát megsúgom neked, hogy a nagy lópikulát vagyunk tudatosak. A napod végén fusd végig a napodat, és garantálom neked, hogy néhány mondatban összefoglalod aznap mi történt. Pedig ha jól sejtem legalább 12 órát azért ébren voltál, és cselekedtél. Akkor tudatos voltál a napodra ?

Na miután ráébresztettek hogy minden él körülöttünk, megmutatták, hogy ha nincs testem akkor is élek tovább. Elfogyott a lábam, a felső testem fele is hiányzott, aztán felkarom is hiányzott. De közbe megvakartam az orrom, és érdekes a levegőbe mozgott magától az alkarom, mert vállamtól a könyökömig nem volt karom :-)
Eltűnt az egész testem, mégis éltem tovább, és léteztem. Közben már valami csodálatos szép "zene" szólt. Hallani lehetett az asztrál világból jövő  "zenét".  Annyira gyönyörű zene szólt. Angyalok zenéltek.
Végig vittek jónéhány "evolúciós" folyamaton, átváltoztam sok sok mindenné. Voltam egy csomó féle ember, több évezredre visszamenőleg is. Kicsi, öreg, fiatal minden és minden. Közben tárgyakká is átváltoztam és megérezhettem milyen tárgynak lenni. Csak néhány amire emléxem: Voltam sárkány egy japán vidámparkban, Lenin szobor, és kalazsnyikov is :-)))) Most kurva jót nevetek, és elképzelem a fejeket mikor ezt olvassátok :-)

Minden egyes emberré amikor átváltoztam másodpercek alatt végig éltem az egész életét. Miből állt az egész élet ? Rohanás, rohanás, rohanás és végül rohanás.
1-1 ezredmásodpercre volt megállás, rácsodálkoztam valamire, és megint mentem tovább rohantam és rohantam és rohantam. Végig éltem legalább 20-30 életet és ugyan olyan semmi voltam, semmi értéket nem gyűjtöttem össze. Ekkor összezsugordtam egy égő mécsessé, körülöttem volt egy pici burok, azon 1-2 apró lyuk. Mécses voltam, de volt kezem ami ezeken a lyukakon kinyúlt és amit itt a földi világban gyűjtöttem bevihettem volna az égő mécsesbe a fénybe. Mondta a szellemvillág, hogy amit a földön gyűjtöttem vigyem be a fénybe. Hát persze hogy képtelen voltam rá. Mert csak anyagi javakat tudtam a kezembe fogni. És semmi anyagi nem fért át azon a pici lyukon. Viszont ha nem anyagi dolgokat gyűjtöttem volna állandóan, hanem érzelmeket, megtapasztalásokat, szeretet...stb...akkor azok automatikusan velem vannak, és bejönnek velem együtt az égő mécses fényébe, amikor fénnyé válok.

Na aztán jött egy olyan is, hogy tudta ám a szellemvillág, hogy "normál hétköznapokban" néha bizonytalan vagyok létezésükben. Pedig, többször beszélnek hozzám, fénypontok, fénycsíkok formájában naponta soxor látom őket, de akkor is, ugye jön a hülye elmém, és kételkedik ! No erre azt mondták a szellemek:
"Ültess el egy magot a földbe" Senki nem mutatja meg neked előre, hogy ebből fa lesz, hogy néz ki, milyen alakja van...stb, és Te mégis hiszel benne. Pedig csak egy apró semmit látsz, és mégis hiszel ugye ? Hááá mondom igen hiszek. Persze nem lehet ám őket becsapni, hiába mondtam hogy hiszek a másik világ létezésében, tudták hogy csak bizonytalan vagyok még, és tovább érveltek.
"Nézd ezt az űrhajót" Soha nem láttad még repülni, soha nem láttad még, hogy az űrbe eljut, és te mégis elhiszed, akkor a mi létezésünket miért nem hiszeel ?
Hát akkor már nem nagyon tudtam mit mondani és békén hagytak ezzel a dologgal :-)

No ezután jött, hogy az űrbe találtam magam. Csillagok között voltam, hozzám képest 1-1 bolygó egy mákszem nagyságú volt. És volt kb 8-10 bolygó amik tartottak engem fent az űrben, a 'semmiben', ezeken feküdtem, ekkor mondta a szellem, hogy 1-1 bolygó milyen parányi hozzám képest, és mindegyikük 1-1 ember. Rajtuk támaszkodok, milyen fontosak most ezeket a bolygók, vagyis emberek. Ha ők nem lennének, kire támaszkodnék? Milyen nagy értékűek ezek az emberek, még akkor is ha én mákszem nagyságúnak látom érzem őket.

Utánna a kezem odatettem a föld bolygóhoz, és láttam forog szépen lassan, na mondom majd zsiványkodok belekontárkodok a forgásába. Megkérdezték a szellemek, hogy miért akárnám befolyásolni a földet. A föld az teljesen egyenértékű az emberrel. Teljes mértékben tudja a föld, hogy neki épp mi a jó. Élő bolygó, intelligens mint mi emberek. Mindig azt csinálja ami jó neki, nem szereti ő sem ha beleavatkoznék a forgásába. Háát mondom oké, de én csak zsivány vótam, mondom csak megkéne fogni :-)

No a szellemvillág megint túljárt az eszemen, mert azt mondta, hogy megmutatják, hogy milyen amikor beleavatkozok más embernek a szabad akaratába, vagy az én gondolatom ráerőszakolom másra. Ééés hopp az űrből eltűntem és valami fáraónak, vagy valami uralkodónak a porcelán vázájába tettek bele. De bakker a váza olyan pici volt, hogy egy macska sem férne el benne, és engem beleszorítottak. Ekkor éreztem teljesen, hogy ez nem az én akaratom, ezt nem én akartam, korlátok között vagyok, nem tehetem azt amit szeretnék. Kérdezték a szellemek, hogy ugye nem jóó ? Háá mondom nem ám. De még azé kicsit benne hagytak, hadd "élvezzem" más akaratát :-)
No de végül utánna gyorsan kiengedtek és megmutatták az ellenpólust is, a szabadságot. Fantasztikus volt !

Volt egy olyan rész is, hogy megvizsgálta a szellem a gyomromat, és mondta hogy a fő hiba az agyamban van. Ha eltűnik az agyamból a gond, akkor a gyomrom is rendbe jön :-)

Ekkor már éreztem az utazások végénél járok. Nem akartam már inni több teát, mert hajnal fél 5 volt. A szellem megkérdezte, hogy emléxek milyen rosszul kezdődött az egész ?(fekete sík meg tőrrel leakartak szúrni....) Mondom persze hogy emléxem, és ugye milyen gyönyörű utazás és tanítás volt utánna, mondom igen. Akkor látom e, hogy minden rossz után jön egy még gyönyörűbb szakasz az életben. Mondom látom ám....és még nagyon sokszor elmondta ezt....majd már nagyon alább hagyott az ayahuasca hatása és éreztem belealszok...álmomban folytatódott még az utazás....itt a vége fuss el véle.....

Remélem kapunk még hasonló beszámolókat!

Egy kis érdekesség:

A kvantumpszichológia kifejezés idegennek tűnhet. Az alábbi leírás segít megvilágítani a kvantumpszichológia rendkívűl izgalmas világát.

A pszinapszis honlapjáról az említett előadás leírása:

"A központi idegrendszer funkcionális szerveződése hierarchikus elvet követ, amely lefelé haladva nem ér véget a neuroaxonális szintnél, hanem kiterjed a szubneurális elemekre is. Amikor az információátvitel alegységeinek nagysága nanométerekben mérhető, és elemszámuk meghaladja a neuroaxonálisét, akkor egy új minőség jelenhet meg az információfeldolgozásban és ez feltehetőleg mikrofizikai hatások érvényesülése kvantum-komputáció keretében.
 A kvantum-sajátosságok közül, elsősorban a 'szignál nonlokalitás' az, ami releváns lehet az információfelvétel mély szintjén, és amelynek segítségével a módosult tudatállapotok egyes jelenségei értelmezhetővé válnak kvantumpszichológiai keretben.        

Az antropológiai megfigyelésekből és spirituális tradíciókból ismert rituális gyógyítás számos olyan elemet tartalmaz, ami jelenlegi felfogásunkból nem interpretálható, de kvantumpszichológiai felfogásból, az ismeretszerzés egy dualisztikus modelljének keretében értelmezhető. Ez a modell a hétköznapi tudatállapotra jellemző 'perceptuális-kognitív-szimbolikus' megismerés mellé egy a szignál nonlokalitáson alapuló 'direkt-intuitív-nonlokális' információ felvételt rendel.
Az utóbbi spirituális élményekben és a módosult tudatállapotok integratív formájában érvényesülne.
Az integratív forma az, amit a rituális gyógyítás alkalmaz, és elkülönül a módosult tudatállapotok dezintegratív formájától (pl. pszichózis, delírium). A kultúrkörünkben szokatlan rítusok közvetett célja a "profán" szenzibilitás (modellünk
szerint a 'perceptuális-kognitív-szimbolikus' megismerés) letörése, amelyet ritmikus ingerléssel-mozgással, kimerítő fizikai stressz-hatásokkal, és esetenként hallucinogén szerek használatával érnek el.
 
Az így bekövetkező módosult tudatállapot tradicionális közegben integratív jellegű, utat nyit a 'direkt-intuitív-nonlokális' információfeldolgozás felé, de rituális kontextustól leválasztva, kulturidegen környezetben indukáltan spirituális tartalmát elveszti és könnyen dezintegratívvá válik.

(Forrás: pszichologia.blog.hu/2007/04/12/kvantumpszichologia_dr_frecska_ede_pszichologia )

...olvassátok Mernyau blogját is! Valamivel ritkábban ír, de amikor megteszi, érdemes figyelni!

www.hanahuascareality. blogspot.com

Talán megnézem valamikor egyszer a wikiben, hogy pontosan mit is jelent ez a szó.

Mostanában sokkal kevesebbet írok, mint amennyit szeretnék. Ennek két fő oka van. Az egyik, hogy van egy életem, és most kicsit több megoldanivalóm van. A másik a fórum. Kezdenek egyre jobb párbeszédek kialakulni, de azért még be "kell" írkálgatnom gyakran, meg lelkesíteni mindenkit, hogy van ez a dolog...hát na, tudjátok. Szóval azt hiszem a fórumban, azzal együtt is, hogy ugyanolyan gyerekem, ugyanúgy szeretem mint a blogot, de szeretnék egy idő után "csak" egy fórum-tag lenni. Nem mint ha most valami admirális vagy mi a franc lennék, csak....nyilván több a munka.

Úgyhogy egy gyors huszárvágással úgy döntöttem lesz, ami lesz, kicsit kevesebbet leszek a fórumon, és szeretnék sokkal többet írni itt. Annyi mindent szeretnék még mondani erről a fantasztikus témáról! Sőt, idővel egyre többet szeretnék mondani. Akár ha tabu téma is. Tisztában vagyok akár a morális, akár a törvényi háttérrel (volt aki segített, köszönöm ezúton is!), úgyhogy az irány marad, nyilván továbbra is óvatos igyekszem maradni!

Úgyhogy érdemes lesz figyelni!

Ami még lényeges, habár ki lesz mindenhova külön is írva, jövő szombat utáni héten szombaton, délután4 óra, ismét Potala teázó. Fórum-találkozó! Remélem minél több barát és leendő barát el tud jönni!

Addig is...próbálok a kaptafánál maradni, és inkább itt erősíteni a dolgokat. Nem fogok eltűnni a fórumról se, mondom, de többet fogok blogolni. Az utóbbi időben megint akadt szép számmal kommentár az írásokhoz, remélem ez így is marad!

Szóval olvasásra, írásra fel!

Egyszerű terápiás eljárást fedezett fel Stanislas Grof cseh kutató. A módszer alkalmas arra, hogy segítségével felszínre kerüljenek az elfojtott problémák és konfliktusok. A terápia lényege: speciális légzéstechnika, vagyis ellazult állapotban ütemes, mély légzés. Segítségével beléphetünk és kapcsolatba kerülhetünk tudatalattinkkal, érzelmeinkkel, a régmúlt emlékeivel, egyszóval a lélek titkainak legmélyebb rétegeivel.

A prágai tudós nagy utazása

Stanislas Grof története szülővárosában, az ötvenes évek Prágájában kezdődött.

Orvostudományt tanult, majd pszichiátriára szakosodott.

Tette mindezt a kommunista korszakban, amikor a spiritualizmus semmilyen formában nem jelenhetett meg. Minden tiltott volt a hipnózistól a kártyavetésig. Tanult Freudtól, tagja lett a pszichoanalitikusok nem teljesen legális körének. Viszont – noha meg volt győződve a pszichoanalitikus teória értékéről –

kevés személyes sikert tudott felmutatni a gyógyításban.

1956-ban egy gyógyszercég megkezdte kutatásait az LSD-25-tel, egy úgynevezett pszichoaktív anyaggal.

Egy kollégája segédletével kipróbálta. Az eredmény megrázó volt és szinte az egész életét megváltoztatta. Miután beadott magának egy adagot, asszisztense különböző színű fényeket kapcsolt be.

Miközben alig tudta becsukva tartani a szemét, belülről roppant erősségű fénysugárt érzékelt.

Úgy érezte, kilép testéből, átlép minden határt. Nem érzékelte segítőjét, sem a saját testét: eggyé lett az univerzummal.

Amikor később elkezdte légzéstechnikai kísérleteit, legnagyobb meglepetésére ugyanilyen élményekhez jutott.

Vissza az anyaméhbe!

Grof tapasztalatai szerint nemcsak

születésünk utáni emlékeinket vagyunk képesek felidézni, hanem már az anyaméhben szerzett tapasztalataink is rögzülnek.

Szerinte létezik születés előtti (méhbeli) emlékezet. Mindenki átélte – ha nem is tud róla – születés előtti állapotát, érzékelte és érezte a környezetét, ami hatással van jövőbeni személyiségére. Sajátos módszerével előhívhatók ezek és az ezt megelőző tapasztalatok.

Az első fázisban átélhetők a személyes történetek, amelyben még a születés előtti emlékek is megelevenednek. Ezt követik a személyen túli élmények: az előző életek és a kollektív tudatalatti képei. 

Tudatalattival gyógyítani

A speciális légzés segítségével megváltozik tudatállapotunk. Ilyenkor beléphetünk egy transzperszonális, azaz személyen túli tudatszintre. Ezt érti Jung kollektív tudatalattinak, ami az emberiség és az univerzum történetét tartalmazza. Részei lehetünk mitológiáknak és keleti vallásoknak, emlékezünk elmúlt életeinkre, kitágítjuk tudatunkat – egészen addig, amíg eggyé nem válunk az univerzummal.

A személyen túli pszichológia egyesíti Freud és Jung tanait az ezoterikus iskolákkal és az olyan keleti vallásokkal, mint a buddhizmus vagy a hinduizmus. Ez a tapasztalat része minden spirituális kultúrának az őskáosztól a keleti és nyugati vallásokig.

A cseh kutató speciális légzéstechnikájával számos betegség gyógyítható – állítják a téma avatott ismerői. Kezelhetőek a pszichiátriai betegségek, az anorexia, a bulímia, a drog illetve alkohol-függőség és számos pszichoszomatikus betegség.

(Forrás: www.astronet.hu/index.php )

Ma nézegettem a Daath-ot, és láttam egy általam még nem ismert Feldmár interjút, Gén egyik hozzászólásában. Na, mondom, ez az! Nyilván nem ez az egyetlen ok, amiért olvasok más oldalakat, de tényleg a legjobb dolgokat mások találják meg. Ezért is jó dolog bedobni anyagokat a közösbe (ahogy tette Ő is), mert azzal mindenki gazdagabb lesz.

Tehát a cikk:

Feldmár András: Az adrenalintól alig hallottam, mit mondtam

Egészen harmincéves koromig nem mertem egy nőhöz sem közeledni, aztán elhatároztam,  azért is megpróbálom - vázolt egy igen személyes példát Feldmár András arra, hogyan átkozta meg az édesanyja és hogyan küzdötte le először a félelmeit. 

A Kanadában élő pszichoterapeuta hazánban járt, és előadásai előtt beszélgettünk vele többek közt arról, mi a boldogság, honnan ered a depresszió, és hogyan lehet átélni a lehető legnagyobb orgazmust.

Tavasszal a Szabadság, szerelem című könyvének a megjelenése alkalmából tartott beszélgetésen azt mondta, mindig nehéz egy újságírói beszélgetésen részt vennie, mert kiderülhet, hogy amit gondol, abban tévedett. A rutin nem könnyít az ilyen helyzeteken?

Nem szeretném a munkámat rutinból csinálni. Nem feltételezem, hogy aki jön hozzám, az bármiben is hasonlít ahhoz, aki már volt nálam. A skatulyázás és előítéletek kezdete az, hogy belépsz az ajtómon és azt gondolom: ez egy fiatal nő, aki ilyen és olyan. Mert akkor neked olyannak kell lenned, amilyennek látlak, de én nem látlak így tisztán. Ha tisztán látlak, akkor azt mondom, hogy senkinek nincs ilyen szeme, mint neked, és nincs ilyen elméje sem.

És persze, hogy tévedhetek, állandóan tévedek. De azt csak úgy tudom meg, hogy elmondom, mit hiszek, és te azt mondod, hogy ez nem úgy van. A páciensem mindig engem tanít. Ha én tanítanám, akkor rettenetesen unatkoznék.
 

Mi volt az, amit legutóbb egy páciensétől tanult?

Nemrég egy fiatal férfi jött el hozzám, aki nem tud bemenni éttermekbe, nyilvános helyekre, mert fél, hogy meglátja a saját tükörképét. Ha bemegy egy vécébe, ahol van egy tükör, akkor azt összetöri, még ha vérzik is a keze. Ha erről megnézném az irodalmat, akkor találnék elméleteket, de az engem nem érdekel, mert azt szeretném, hogy ez a férfi tanítsa meg nekem, miért van ez.

Eddig azt tanította meg, hogy amikor gyerek volt, az apja részegen keményen verte, néha arra ébredt, hogy az apja üti. És most, körülbelül 35 évesen hasonlít az apjának az akkori képére, amilyennek őt gyerekkorában látta. A tükörképét látva regresszál és mindent megtesz azért, hogy eltüntesse az apját.
 

Hogyan tudná elkerülni, hogy össze kelljen törnie a tükröket?

Jó megoldás lenne, ha át tudná érezni, milyen csapás érte őt egykor és meg tudná gyászolni a gyerekkorát. A traumákon lehet úgy segíteni, hogy egy szeretettel teli kapcsolatban vissza kell menni oda, ahol engem valaki bántott. Azt nem kell újraélni, csak rátapintani, és rá kell jönni, ez egy végérvényes veszteség. Ennek a fiúnak azt kell megsiratnia, hogy az apja megfosztotta a gyerekkorától.

Vannak, akik akkor sem segítenek magukon, ha tudják, hogyan lehetne. Olyan ez, mintha nem mindenki akarna boldog lenni.

De szerintem mindenki akar. A mesterem, R.D. Laing skót presbiter volt. Az ő katekizmusuk valami olyasmi, hogy miért vagyunk itt a Földön? Hogy dícsérjük az Istent. Aki nem boldog, az eretnek, káromolja az Istent, azt vallja, hogy rosszul csinálta a teremtést. Csíkszentmihályi Mihály flow-gondolata arról szól, hogy a boldogság nem direkt cél, hanem egy mellékhatása annak, ha minden kapacitásommal, energiámmal, hitemmel benne vagyok abban, amit csinálok. Ha versenyautót vezetek, és túl lassan haladok, akkor gondolkozhatok a vacsorán, ha túl gyorsan megyek, akkor meghalok. De ha annyira megyek gyorsan, hogy ne haljak meg, de nincs időm gondolkozni, az a flow, és a jó formula arra, hogy boldog legyek. 

Ha valaki benne marad olyan helyzetben, ami neki nem jó, az sokszor nem azért van, mert nem akar boldog lenni, hanem mert fél, hogy nincs jobb. Magyarországon főleg jellemző az a mentalitás, hogy túlélni kell. Ha háború van, földrengés van, akkor ki kell bírni dolgokat, de ha béke van, akkor csak élni kell. A magyarokra ez azért jellemző, mert a történelem során nagyon gyakran a túlélésre kellett berendezkedni.
 

A túlélésről jut eszembe, mit gondol a 2012-es évvel kapcsolatos jóslatokról? Divat arról gondolkozni, hogy mi történik majd a világban, ha véget ér a maják naptára.

Hülyeségnek tartom ezt, a világnak mindig vége lesz. A 2012-elméletek a halállal való viszonyunknak a kivetülései. A buddhisták azt mondják, egyetlen dolog biztos: a halál, de hogy az mikor jön el, nem tudjuk. Ezért a legfontosabb kérdés az, hogyan éljünk. Szerintem csak úgy lehet élni, hogy minden pillanat kritikus, minden pillanat fontos, minden pillanatban részt veszek. Az rossz, ha úgy gondolod, hogy majd megcsinálod.
 

Még a kilencvenes években beszélt arról, hogy azt látja, mintha az emberek folyamatosan valamire várnának, de a várakozás az unalom alapja, és az unalom halálhoz vezet. Ön szerint hogyan lehet mindent ebben a pillanatban csinálni?

Csak azt kell csinálni, aminek most van itt az ideje. Most beszélgetünk, tehát arra vigyázz, ha valamit akarsz kérdezni, akkor azt meg merd kérdezni. Nekem pedig arra kell vigyáznom, hogy mindent elmondjak, amit tudok. Ha egyikünkben valami vágy vagy ötlet születne, akkor annak elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy kimondja. Mert ha nem, akkor talán sosem jön létre. Ha kimondjuk, akkor sem biztos, hogy megtörténik, de mégis megtettük azt, amitől ez a pillanat kritikus pillanat lesz.
 

Hogyan lehet bátorságra edzeni?

Gyakorlással. Amikor az anyám megátkozott, hogy olyan ronda és hülye vagyok, hogy nem lesz olyan nő, aki szeretni fog engem, ő is csak azért szeret, mert biológiailag az anyám, akkor ezt elhittem. 14-16 éves koromban mondogatta ezt sokszor, és én egészen harmincéves koromig nem mertem egy nőhöz sem közeledni, és azt mondani neki, tetszel. igyunk egy kávét, esetleg feküdjünk le. Harmincéves koromban elhatároztam, hogy azért is megpróbálom. Az első nő azt mondta: már azt hittem, homokos vagy, hogy mostanáig nem szóltál hozzám, és aznap este már egy ágyban voltunk. Amikor a második nő is pozitívan reagált rám, akkor gondoltam először, hogy talán az anyámnak nem volt igaza. Azóta nem hiszek el semmit, amit mondanak, hanem úgy döntöttem, saját tapasztalatból tudom meg.

Persze mielőtt megkérdeztem volna a nőt, hogy akar-e velem időt tölteni, a szívem a torkomban volt, a kezem izzadt, hasmenésem volt, az adrenalin annyira dolgozott bennem, hogy alig hallottam, mit mondtam. A második nőnél is pontosan ugyanúgy tele voltam félelemmel. A harmadiknál már jobb volt, mert már át tudtam lépni a félelemküszöbön.
 

Érdekes, hogy arra gondolt, hogy az édesanyjának nem volt igaza. A legtöbb ember azzal vádolja magát az első gondolatában, hogy ha ez megy nekem, akkor miért nem előbb csináltam?

Én inkább annak örültem, hogy nem később csináltam. Voltak olyan emberek nálam terápiában, akik elcsesztek az életükből tíz évet, mert valamilyen hipnózisban voltak, amibe a szüleik tették őket. Sokszor azért nem akartak felébredni, mert féltek, elszégyellik magukat amiatt, hogy ha megoldható, hogy felébredjenek, akkor miért nem ébedtek fel előbb? Néha azért folytatja az ember az elrontott életét, mert ha meg tudja váltotatni, akkor ott lesz a kérdés, hogy miért nem tette meg korábban? Szerintem, ha csak tíz perccel a halálom előtt jövök rá valamire, és akkor változtatok, már az is megéri.
 

Mikor választotta utoljára a nehezebb utat?

Mindig azt próbálom. Az lenne a legkönnyebb a számomra, ha otthon olvasgatnék, és elkerülném az olyan helyzeteket, ahol néhány száz ember figyel arra, mit mondok. Mindig arra törekszem, hogy ennek a kényelemnek az ellenkezőjébe menjek bele, mert akkor mindig közelebb jutok ahhoz, hogy akárhányan is néznek rám, és figyelnek arra, mit mondok, akkor is úgy viselkedjek, mint ahogy most. A legjobb zongorista az előadás alatt is ugyanazt csinálja, mint egyedül, amikor gyakorol.

Jó gyakorlat volt tavasszal, amikor Nagy Kriszta Tereskovával nyilvános terápiát csináltunk az IBS-en. Meglepően jelen volt ő, és ez megkönnyítette, hogy én is úgy legyek vele, mintha csak ketten lennénk. Persze mindketten tudtuk, hogy figyelnek, de arra törekedtünk, hogy önmagunk legyünk.

Ennek az alapja egy történet. Egy operaénekesnő elmegy egy találkára egy fekete férfival, aki pornósztár, de a nő nem tudja.  Vacsora után a pasi azt mondja, hogy van egy szép szoba az étterem hátsó részében, menjünk be oda. A szobában egy gyönyörű plüss ágy van, ott elkezdenek szeretkezni. Egyszer csak felfigyel a nő, és látja, hogy aki csak az étteremben volt, köréjük gyűlt. Először nagyon dühös lesz és haza akar menni, aztán rájön, hogy ki kell zárnia a világot, hogy ne zavarja, hogy nézik. Ekkor nagyon odafigyelt a pasira, a mozdulataira, a szagára, az érintéseire és akkora orgazmusa lesz, mint még soha. Erre a történetre gondoltam.
 

Az előbb azt mondta, Tereskovával azt tartották fontosnak, hogy önmaguk legyenek. Miből derül ki, hogy ez sikerült-e?

Ha spontán tudok lenni, és őszinte, nem szortírozok a gondolataim között, cenzor nélkül beszélek. Van egy Lois Malle-film: My dinner with Andre. Nem volt forgatókönyve, arról szólt, hogy két színész, Andre Gregory és Wally Shawn leülnek egy étteremben és beszélgetnek. Régen, amikor az emberek önmaguk tudtak lenni, akkor egy színész munkája az volt, hogy tudjon bárki lenni. Most, amikor mindenki színészkedik, akkor egy jó színésznek az a munkája, hogy szégyen nélkül tudjon önmaga lenni.
 

Miért tudtak régen inkább önmaguk lenni az emberek, és miért nem tudnak most?

Régebben lehetett karakternek lenni, most viszont egyenruhában kell járni. Ha fiatalember lennék, és nem úgy öltözködnék, nem úgy gondolkoznék, nem úgy beszélnék, mint ahogy a többiek, akkor kiesnék a játszmából. Meg kell tanulnunk, hogyan kell megjátszanunk magunkat ahhoz, hogy sikeresek legyünk. El kell játszani az apát, a férjet, a munkatársat, a főnököt. A depresszió, amiből egyre több van, onnan ered, hogy ha túl sok mindent kell megjátszanom, és nem tudok önmagam lenni, akkor reménytelen lesz az életem. Akkor beakadok egy 24/7 szappanoperába. Ezt felismerni sem mindig könnyű.
 

Ismét egy régi gondolatára szeretnék visszatérni. Azt mondta, azért betegszenek meg az emberek, mert túl sokat tolerálnak. Hogyan ismerjük fel, hogy ebben hol a határ?

Ne tolerálj, az a legjobb. A stresszkutatásaiban Selye János biológiailag bebizonyította, hogy ha az ember tartós stresszben van, akkor vagy harcolnia kell, hogy kitörjön, vagy menekülnie kell, vagy segítséget kérnie. Ha egyik sem történik meg, vagy nem hatékony, akkor megbetegszik. Ha egy kapcsolatban fáj neked valami, azt kell mondanod a másiknak, hogy ezt többé ne tedd, mert ez nekem fáj. Ha megint megcsinálja, akkor megint mondod neki, hogy már kértelek, ezt ne tedd. Ha harmadszorra is megcsinálja, akkor a legjobb, ha kirúgod.
 

Az interjú elején szó volt arról, hogy mi az, amit a legutóbb egy férfi páciensétől tanult. A végére azt kérem, idézze fel, amit egy nőtől tanult mostanában. 

Nemrég vendégségben voltam egy nőnél, akinek két kisfia van. Amikor a nő beszélgetni akart velem, először az egyik, majd a másik fia akarta a figyelmét. Az anya azt mondta, hogy most hagyjatok békén, kérjétek meg a nagymamát, foglalkozzon veletek. Figyeltem, mi történik. Az történt, hogy a gyerekek addig-addig nyaggatták, amíg a nő bocsánatot nem kért tőlem és el nem kezdett foglalkozni a gyerekeivel. Ekkor rájöttem, egy anya így taníthatja meg a legjobban a gyerekeit arra, hogy ne vegyék őt komolyan. Ha ezt csinálja, akkor néhány év múlva fel fogja keresni a pszichológust, hogy a gyerekei akaratossága kezelhetetlen. 
 

Nem mindig olyan könnyű következetesnek lenni.

Dehogynem. Egy rövid szót kell gyakorolni hozzá. Így hangzik: n-e-m.

(forrás: divany.hu/Eletmod/feldmar-andras-az-adrenalitol-alig-hallottam-amit-mondtam )

Innen jutott az eszembe:

Nem vagyok egy megveszekedett Mantra/ Krisna-rock rajongó, de ez pont olyan dal, amiben nagyon benne vannak az én gondolataim is. Innen a cikk címe.

Nagyon érdekes dologra ébredtünk valamenyik nap Mernyauval. Szabadnapot adtunk magunknak, szóval még 10óra fele a paplan alatt lapítottunk, nehogy a másik észrevegye, hogy ébren vagyunk, és akkor fel kelljen kelni!:)

Emlékeztek arra az idézetre a fákról? Sámándob küldte nekem. (ayahuascareality.blog.hu/2009/11/02/reszlet_jim_dekorne_pszichedeliskus_samanizmus_cimu_konyvebol)

"Nagy szomorúságot érzek, amikor fákat égetnek, és erdőket pusztítanak.Azért vagyok szomorú, mert tudom, hogy az emberek valami nagyon helytelent tesznek.Az ayahuasca hatása alatt bárki hallhatja, hogyan sírnak a fák, mielőtt kivágják őket.Már előre érzik, és sírnak.És ilyenkor a szellemek más helyre költöznek, mert testi részüket, a házukat
pusztítjuk el"

Szóval arra ébredtem hogy a láthatóan gazdag szemben levő nagy ház tulajdonosa fát vágat ki. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen mimóza, de azonnal ez az idézet jutott az eszembe. Rögtön ilyen zúzógépbe tették a fákat, illetve odarugdosták a folyamatban láthatólag nagy örömmel résztvevő hihetelenül túlkvalifikált baszdmegelő alkoholista közterületesek, vagy kik. Ugyanis, ahogy Mernyau kiderítette a hivatalosaktól, engedélyük volt rá. A második emeletről is jól hallható volt a nagy indok: hullatja a leveleit.

Én arra gondoltam, hogy de jó, hogy most nem ayahuascázás közben érem ezt meg, nagyon szomorú dolgokat tanulnék, talán túl szomorúakat is.

Közben meg a karmán gondolkodtam. Hiszem hogy létezik, és remélem, hogy amikor az embereknél sokkal nagyobb méretű fák fogják letépkedni a kezeinket, lábainkat, akkor valaki szivességből (mert ez nem kötelessége senkinek) odaböki: Ugye emlékszel? Ugye tudod hogy fájt egy hasonló helyzetben majd ugyanez?

Én nem vagyok egy óriási természetvédő, de tudjátok ezeknek az embereknek nem a kályhájukba kellett a fa, és ez a dühítő. És a fűrész alatt úgy sírt a fa, hogy én hálát adtam a Teremtőnek, hogy nem értek a nyelvükön...

Ez valahol már a bizalom témáját is érinti. Most nem erről szeretnék elsősorban írni, de fogok arról is, mert egy nagyon fontos dolog szerintem. Sokat beszélgettünk erről tegnap is a többiekkel, gyakorlatilag köteteket lehetne a témával megtölteni. Ami miatt eszembe jutott ez a nyúlfarknyi bevezető, az maga a téma. Mert ahhoz, hogy esélyt adjon az ember valaminek, amit még nem ismer, vagy csak alig, vagy nincs vele tapasztalata, nos ahhoz bizalom kell. És ahhoz, hogy eljusson az ember addig a kérdésig, hogy "Honnan tudod, hogy gyógyít az ayahuasca?", addig kell egy kis bizalom. Vagy csak én vagyok paranoiás? :)

Szóval most Tarantinos-ra veszem a figurát, szétvagdalom a mondandómat, és még véletlenül se az elején kezdem. Mert az a bizalom. Ha pedig van belőle egy kicsi, akkor felmerülhet a címben feltett kérdés is.

Tegnap mondta ezt a hasonlatot egy barátom, nevezzük Robinak. Nem az ayahuasca, illetve nem csak az ayahuasca volt a téma. Akkor éppen a hatásai, mélysége alapján rokonítható dolgokról beszélgettünk, jóga, és "társai".

Szóval felmerült, hogy az ember világokat lát születni, elpusztulni, óriási dolgokon viszi át az embert az őserdő szelleme, miközben gyógyít.

De vajon tényleg gyógyít-e?

Szerintem az igazi kérdés nem is az, hogy gyógyít-e, hanem hogy miután ő odatette a maga részét, Te is odateszed-e a magadét?

Mert hogy szerintem ez a lényeg.

És nem csak ayahuascával kapcsolatban, hanem bármi olyan dologgal, amiben érkezik valamiféle, fogalmazzunk úgy "külső" segítség.

Szóval odatetted-e Te is a magadét? Te is mindent megtettél-e azért, hogy jobb legyen? Mert ha csak beszélünk valamiről... Azt szoktam érezni, és erről többször is írtam, hogy az ayahuasca szinte már kényszerít néha a helyes irányba, nem hagy elveszni, nem csak beszél, hanem tényleg támogat. De olyat soha nem fogunk találni, aki helyettünk dolgozik és úgy, hogy annak hosszútávon igazi eredménye van. Szerintem azok az apukák akik bebasszák a gyereket a mélyvízbe, a legintelligensebb tanítók. Egyrészt ott a tanulás, amiben a gyerek már nem tud mindent kívülről várni. És ebből a szempontból gyakran elfelejtjük azt a 10-20-30 vagy akárhány évet, ami elválaszt a gyerekkortól, csak mert valaki nem kiabál be a hátsó sorból, hogy hé, ez még 10 évesen belefért, de most? Valahol erről szól az egyik új téma a három közül a fórumon, a vándorbot. Hogy fel kell mindenkinek nőni, és nem feltétlenül (csak) biológiailag. A másik, ami miatt ez egy nagy tanítás az apukától, hogy végig ott van. A gyerek biztonságban van. Elsüllyed, ha nem tempózik, de ha tényleg nem megy elsőre, ott az apa, és segít. De nem helyette csinálja. Van egy gyerekkori barátom. Illetve már nem a barátom, bezárta magát mindenki elől. Bud volt a beceneve. Az apja és anyja gyakorlatilag a szolgái voltak. Mindent hagytak. Azt is, hogy ne járjon suliba mindenféle hülye indokokkal, azt is, hogy ne dolgozzon, azt is, hogy otthon se kelljen SEMMIT csinálnia. A végeredmény egy tökéletesen életképtelen parazita, aki a szobájában él, a hülye családja beviszi az ennivalót, néha kimegy tévézni, meg még ritkábban fürdeni, és ennyi az élet.

Jót tettek vele?

Szerintem ennyire emberrel nem lehet kiszúrni, hagyták neki, hogy (esélyesen) egy életre elbassza minden lehetőségét.

Ha valaki kicsit kényszerít, de szeretettel, és biztonsággal....illetve nem is kényszerít, mert az valahol erőszak, hanem inkább: nem segít valamihez, ami számunkra rossz, akkor lehet, hogy az a legnagyobb segítség, amit adni lehet.

Ilyen trükkös dolog az ayahusca is, néha megmutat dolgokat, néha nem, néha nagyon tol, néha csak figyel, hogy mit kezdesz a lehetőséggel, amit kaptál.

És gyakran ennél a pontnál, mint életünk egyik nagy lehetőségénél, ami az őszintébb folytatást illeti, képesek vagyunk hazudni. Erősnek kell lenni, de meg lehet csinálni. Azt alatt a sok óra alatt, ameddig a gyógyszer hat, addig nem, na de mi van utána? Honnan tudjam, hogy tényleg történik valami, nem csak dobálódzom a szavakkal? Olyanokkal, mint az igazi dolgok, a valóság, a valódi út, megszületni, és a többi.

Namármost a barátom, nevezzük Robinak elmesélte a kérdését, amit a jóga-tanítójának tett fel.

A jóga-tanító válasza:

Ha őszinte és sikeres vagy a jógában, azt nem akkor fogod észrevenni a hatását, amikor csinálod, hanem a maradék 23 órában. Jobb lett tőle az életed? Ha igen, akkor jól csináltad. :)

No comment.

(Szeretném megköszönni a tegnapot mindenkinek! Péter, megint sokat tanultam Tőled!)

Sok-sok jó zene van, ritkán teszek be bármit is ide, egyrészt mert egy blogot kitöltene a "jé, apám, mekkora cucc!" kezdetű összes bejegyzés. De néha nem tudok ellenállni a kísértésnek.  A ceremónián is sokszor hallottam hasonló hangulatú zenét "a fejemben" és más alkalmakkor szintén. Na, ő az a Prémes Józsi:

Meneruwa írta:

"VHK az egyik legegyedülállóbb zene szerintem itt és most, van még tán egy-két efféle zenekar de ez az a zene ami tényleg átröpíti az embert egy másik valóságba. Nem tudom jobban kifejezni ezt talán csak egy koncerten lehetne érzékelni, mp3-ról hallgatva nem az igazi de engedjetek meg most egy kis reklámot újjászületett az oldal s felkerültek felvételek régi időkből ne ma legjobb minőségűek de ezt érdemes végighallgatni:

vhk.mediastorm.hu/audio/vhk_1994.11.12_kondorklub.mp3 "

Hallgassátok!

Nem rég, a napokban írtam egy kisebb cikket a dohány szakrális jelentőségéről a sámáni szertartásokban, azon belül is az ayahuasca szertartásokban. (Sajnos más sámáni kultúrákról nagyon kevés információm van).

Azt gondolom a fent említett cikk egy fontos dologról szólt, és senki sem fogja dohányzásra buzdításnak venni. Én magam nem élek ezzel, nem is éltem sose, de ha valaki mégis, akkor az a maga dolga. Ami az egyetlen lényeges dolog, hogy a sámánok általi dohány használat jelentősen  eltér a mai modern használattól.

Ami miatt elsősorban ez a téma engem is érdekel, az az ayahuasca szertartásokban betöltött szerepe végett van. Emiatt aztán lehetséges, hogy a későbbiekben is lesznek erről írások, majd elválik!:)

Tehát az írás:

A dohány
 

KÉMIA

A nikotin a dohány (Nicotiana tabacum) alkaloidája, amelyet 1928-ban sikerült elkülöníteni. Színtelen, lúgos kémhatású, olaj sûrûség?, jellegzetes szagú folyadék, amely fény hatására megbarnul. A nikotin nagyon erõs méreg, halálos adagja embereknél 20-60 mg. A dohánynak általában 1-4% a nikotintartalma. Hõ hatására a dohánylevélbõl a nikotin a füstbe jut. A dohány szívásakor a nikotinnak kb. a fele kerül a füstbe, és közel ugyanekkora része szívódik fel a dohányzó szervezetében.

TÖRTÉNELEM

A dohány a ma embere által leggyakrabban használt pszichoaktív drog.  Története az amerikai kontinensen kezdõdött. A kontinens felfedezése elõtt több száz évvel már nagy kultusza volt a pipázásnak. A maják és az aztékok nádszálból szívták a dohányfüstöt. A papok a nikotintól megrészegültek, s a hatást az istenek közelségének tartották. Ám olyan mértéktelen dohányzás, amilyennek napjainkban tanúi lehetünk, az indiánoknál nem volt. Náluk a pipázás meghitt, ünnepélyes dolognak számított, amely alkalmat adott a megbékélésre.  A vezér rágyújtott a békepipára, ezt aztán körbeadva szívták, hogy elûzzék a haragot.

Amikor Kolombusz 1492-ben elõször vette kezébe az indiánok ajándékát, a dohánylevelet, még nem tudott vele mit kezdeni, és a tengerbe hajította. Második amerikai útjára magával vitt egy Ramón Pane nevû szerzetest, aki közelebb került a bennszülöttekhez, s az õ tudósításain keresztül szerzett elõször ismeretet Európa a nádszálon át szívott dohányfüsttõl kábulatba esõ indiánokról. A hódítók, Cortez és Pizarro katonái azért kezdtek el dohányozni, mert az a hiedelem terjedt el, hogy az indiánok a füsttõl olyan erõsek és egészségesek. Amikor azután hazaértek a spanyol kikötõkbe, az otthoniak megdöbbenve látták a tengerészeket, akiknek az orrából és a szájából füst dõlt. A tengerészek közvetítésével így indult a dohány világhódító útjára. A portugálok, amerre csak jártak, mindenütt ültettek a növénybõl, hogy sehol se legyenek szûkében a drognak.

Európában elõször egy francia ovos, Jean Nicot használta a dohányt a gyógyászatban: a növény zöld levelét a sebre helyezte, a porrá tört dohányt pedig a beteg orrába tette vagy lenyelette. Úgy hírlik, még a királyt is meggyógyította, s cserébe az uralkodó a Herba Nicotianum nevet adta a dohánynak. Késõbb Linné, az élõlények nagy rendszerezõje is Nicot-ról nevezte el a dohányt Nicotiana tabacum-nak.

A XVII. századra a dohányzás meghódította a világot, eljutott távoli kultúrákhoz; a teaszertartások mellett szerves részévé vált a japán kultúrának is. Ugyanebben az idõszakban már széles körben elterjedt egész Európában, de ekkor még elsõsorban mint gyógynövényt alkalmazták (köszvény, reuma és fogfájás csillapítására ajánlották).  A dohányzás további terjedésének a pestisjárványok és a háborúk is lökést adtak. A XVII. sz.-ban sok európai országban pusztított a döghalál, és felfigyeltek arra, hogy a túlélõk között sok volt a dohányos. Ez a hír gyorsan terjedt, és az orvosok is propagálták a füstölést a pestis ellen.

Ekkor már a hadvezetés is mindenütt felismerte, hogy a dohány legalább annyira lényeges a katonák számára, mint a muníció (a harmincéves háborúban, például, a katonák majdnem ugyanannyi dohányt fogyasztottak, mint lõport). A háború kényszerének köszönhetjük a cigaretta feltalálását is. A harctéri szünetekben elég volt a lõport tömködni, nemhogy a pipát. Ennél sokkal egyszerûbbnek tûnt vékony papírba csavarni a dohányt, s gyorsabb elégetésével a leghamarabb hozzájutni a szükséges élvezethez. A XIX. sz.-ban megjelent cigaretta (amely végül is nem más, mint a dohányzás „alkalmazkodása" a rohanó életmódhoz) meghódította a polgárosodó társadalmakat. A cigaretta világsiker és óriási üzlet lett.

FOGYASZTÁSÁNAK FORMÁI

Pipázás

A legõsibb dohányzási forma, indián találmány. Ez a legszertartásosabb dohányzási mód. A füstöt nem szívják le a tüdõre, hanem a nikotin a szájnyálkahártyáról szívódik fel. Elõnye a pipázás ceremóniája. A pipázó nagy gonddal tölti eszközét, lassan, méltósággal szívja. Elszívás után gondosan tisztítja pipáját.  Mindehhez idõ kell, ezért lényegesen kevesebbet szív, mint a cigarettázó.

Szivarozás

Már az indiánok is szívtak kukoricalevélbe csavart szárított dohányt, szivart. Európában a dohányzás e formája a XVIII. századtól ismert. A szivar a méltóságos polgár jelképe lett. Magyarországon Széchenyi István vezette be; a kaszinóban szívták, és ekkor még szipáknak hívták. Vörösmarty Mihály keresztelte el szivarnak. Ma a vágott, speciálisan pácolt dohányt vékony dohánylevélbe tekerik. A szivarozásnak is van szertartása. Sokan speciális vágóval levágják a végét. Ezt nem helyes csinálni, mert nikotin- és kátrányszûrõ hatása így lecsökken. Ezt sem szívják tüdõre, a nikotin a szájból szívódik fel.

Tubákolás

A szokás a mexikói és dél-amerikai õslakosságtól származik. A finom dohányport az orron át szippantják fel, miközben élvezik a nagy, tisztító tüsszentéseket is. A nikotin az orrnyálkahártyáról szívódik fel. Mivel nem ég, nincs kátránytartalom. Ezért nem is rákkeltõ. A tubákolás a XIV. Lajos korabeli Franciaországban volt divatos. A dohányport díszes tubákszelencében tartották. Ma már viszonylag ritkán találkozunk vele.

Bagózás

Dél-amerikai õsi szokás, a dohány rágásából áll. A bagózáshoz hozzá tartozik a köpködés, ezért soha nem volt elõkelõ dolog. A nikotin a szájnyálkahártyáról jól felszívódik. Nem keletkezik rákkeltõ kátrány, ennek ellenére, valószínûleg a pácolóanyagoktól szájüregi rákot okozhat. Németországban ma is divat, hazánkban azonban ritka a dohányzásnak eme formája.

Cigarettázás

A cigaretta két részbõl áll: papírhüvelybõl és dohányból. A papírhüvely végén pedig általában egy szûrõpapír található. A cigarettázás során jut a legtöbb nikotin a szervezetbe, ugyanakkor az égés során számtalan vegyi anyag keletkezik, mely hosszú távon súlyosan károsíthatja az egészséget, és többfajta rákos megbetegedést okozhat. A cigarettázással a késõbbiekben részletesen foglalkozunk.

(Forrás:  www.freeweb.hu/stagecafe/redstation/page4.html )

Eddig kisebb, máshonnan származó írások már voltak az ibogáról, most Meneruwa barátom honlapját olvasgatva láttam egy hosszabb terjedelmű írást/beszámolót az ibogáról.

Íme, egy rövidebb részlet:

"Csodagyom

1962-ben felfedeztünk egy növényt, ami a nyugat-afrikai esőerdőben terem és a gaboni bantuk titkos vallási szertartásához használják. Képes arra, hogy megszüntesse a heroin- és kokainfüggőséget. Iboga a neve.

Kipróbáltam az anyagot. Utána mászkáltam 33 órát, majd aludtam hármat, és újabb hosszú lődörgés után hirtelen rájöttem, hogy fizikailag nincs szükségem többé semmi kábítószerre. Kipróbáltattam másik tizenkilenc emberrel is: ők sem használnak semmit jó ideje. Akkor már tudtam, hogy az elkövetkező néhány évben ez lesz az az anyag, amely kábítószerfüggők millióit gyógyíthatja meg. De akkor, 19 évesen semmit nem tehettem.

1991-ben egy gerincsérülés miatt kénytelen voltam föladni munkámat egy filmstúdióban, amit nagyon szerettem. Kétségbeestem. Egyre csak izgatott ez a régi emlék. Rájöttem, az a hivatásom, hogy segítsek a drogosoknak a megszabadulásban. Könyvtárakba jártunk, olvastunk, hogy mindent megtudjunk a gyógyszerészetről, és megtaláljuk az összefüggést a heroin, a kokain és az afrikai ibogén között. Huszonöt évre visszamenőleg az összes jelentős kiadványt elolvastuk, hogy elég legyen a tudásunk a tudományos munka megkezdéséhez."

Ha érdekel a folytatás akkor kattints a saman.org.hu/2009/11/csodagyom-iboga/ címre, ahol elolvashatod az egész leírást. Nekem nagyon tetszett, azt hiszem érdemes rászánni az időt.

Csak nagyon röviden, a teljesség igénye nélkül:

Az ibogát afrikában használják, részben beavatási ceremóniákon, illetve később is más egyéb alkalmakkor. Ennek a pszichológiai/természetgyógyász változtata ami vonulat az ayahuascánál is jelen van, az a különböző függőségek kezelése. Ahogy az ayahuasca esetében, így itt is lényeges két dolgot megjegyezni.

Az egyik, hogy ez nem az eredeti, tradicionális, törzsi alkalmazás, a másik pedig, hogy ezzel együtt is egy nagyon is tiszta, fontos cél érdekében történt a "modernizálás". Az ayahuasca esetében is valami hasonló történt, habár ott több generációnyi "modernség" figyelhető meg, a kereszténység hatásán túl ez a modern gyógyító vonal is mind fantasztikus dolgok, és hiszem, hogy csak a kis töredékét jelentik annak, amikben ezekben a gyógyító eljárásokban rejlik.

Ahol még olvastam az ibogáról:

http://www.daath.hu/showTopic.php?id=156