ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

A lélek liánján tekeredve

2009.11.19. 22:46 - hanaura

Címkék: kép

Egy nagyobb lélegzetvételű komment a legutóbbi íráshoz

2009.11.19. 21:43 - hanaura

Ogre nagyszerű írásához írt a kommentben Meneruwa szintén nagyon jókat. Na már most könnyen lehet, hogy mindenki olvassa a cikkek mellett a kommenteket (mostanában mintha kevesebb lenne...), de ha mégsem, akkor betenném ide, szerintem jól illeszkedik Ogre írásához, aki remélem gyakrabban fog írni a blogra.

És akkor én is ayahuascareality olvasó leszek!:)))

De tényleg, nagyon ritkán van idő rendesen elolvasni az írásaimat, többnyire csak átfutom, és inkább az én bűbájos Mernyaum szokta megszépíteni.

Tehát, az említett komment:

 

Egy kis helyre igazítás: a "Megint a vallásról:" részhez. Ha úgy fogod fel mint a földi bolygónk teremtéstörténetét hülyeség az egész biblia (mármint az első része) de ha úgy nézed hogy csak a zsidók történelmi könyve úgy megállja a helyét mivel Mózes 1:16 És elméne Káin az Úr színe elől, és letelepednék Nód földjén, Édentől keletre.
Tehát ez a rész nem zárja ki azt hogy máshol is lehetett élet a bolygón de csak szigorúan akkor ha csak egy nép teremtéstörténetét látjuk benne, különben vérfertőzésből alakult volna ki az egész emberiség. (??? :) )
Másrészt ha már bibla, az utóbbi években (na jó kicsit több) olvasgattam Grandpierre Attila "Élő Világegyetem"-ről szóló írásait elég sok van hadd ne idézzek de összísűrítva kb. annyi a lényeg hogy a Világ mindeség is valami organikus "élő" "szervezet" így a biblia leegyszerűsítve tökéletes teremtéstörténetet ír le mivel isten saját képmására teremtette az embert vagyis ha isten a világegyetem mint a legfelsőbb élőlény akkor mi sem nézhetünk ki másképp, mi sem állhatunk másból mint kémiai részecskékből.....
na így reggeli mellé gondolkodtatónak remélem jó volt :D

 

Azt hadd jegyezzem meg, hogy az olvasottság folyamatos növekedésének dacára is mostanában kevesebb a komment. Hova lett például Mr. Mandelbrot? Felki szétát? Annyira szerettem a kommentjeiket! És természetesen mindenki másét. Ilyenkor amikor olvastam ezeket, illetve most kiváltképpen Meneruwa kommentjét, arra gondolok, hogy tényleg együtt szerkesztjük az oldalt!

Ayahuasca, reinkarnáció, és egyéb tanítások

2009.11.19. 00:06 - hanaura

Címkék: ayahuasca reinkarnáció és egyéb tanítások


 
Ma kaptam meg ezt az írást Ogrétől azzal, hogy nem biztos, hogy be kellene tenni. Ehhez tudni kell, hogy ő az az ember, aki inkább továbbáll és nem teszi amit amúgy tenne, csak hogy ne bántson meg másokat. Valami ilyesmit éreztem most is. Telefonon hívtam vissza, mert egész nap a városban pörögtem, és egy sms-t kaptam tőle, hogy megírta, nézzem meg, mert lehet, hogy gond van vele. Nem a tartalmával, nyilván.
És tény, olyan húrokat pendít meg amik igen csak lécrezegtető témák. De attól még-én teljes szívemből ezt hiszem- az igazság.
És mint olyan, nagyon tanító.
Ami a fő "gond" volt, hogy nehogy esetleg valaki, aki a vallási felekezetére ismer az írásból, magára vegye az írást, vagy megsértődjön. Én azt hiszem, igen...hiszem, hogy ez nem fog bekövetkezni.
A szervezett vallások sajnos néha elég sokat tettek, hogy az a fajta ősi spiritualizmus, ami kiengedi a szellemet a palackból, az örökre a babonák, és egyéb barbár faszságok ládikába legyenek zárva.
Erről nagyon sokat lehetne írni....
Ogre mégsem erről ír.
Illetve nem csak erről.
Nem egy leleplező cikk az egyházak disznóságairól, hanem egy hihetetlenül összeszedett írás, hogy hogyan veszett, hogyan veszhetett ki az egyén életéből a spiritualizmus. Legalább is nekem ez jött le ebből, remélem jól értettem meg.
Illetve, hogy még sokkal több dolog összefügg mint sejtené az ember.
Mint hogy ayahuascareality vagyunk és nem historyreality, ez alaposan összefüggésbe van hozva és részletesen tárgyalva az általunk a való mivoltában megismertetni vágyott amazonas beli gyógyító szerrel.
Én nem akartam, hogy attól amit én éreztem a cikk után, attól bárki is meg legyen fosztva.
Figyelem, sajnos "botrány-cikket" nem igérhetek!:))))
Ellenben egy igen felkavaró írást, nagy és sajnos ritkán emlegetett igazságokról, továbbá az igazi életről, szabadságról annál inkább.
Úgy érzem, nagyon sokat tanultam ebből az írásból, remélem Nektek istetszeni fog.
 
Ím:
 
 
 
 
Az Ayahuasca, a reinkarnáció, és egyéb tanítások
 
 
 A talin vetődött fel Hanaurával történt beszélgetésünk során, hogy írjak a témában. Nos fogadjátok szeretettel, és legyen picit a tiétek is, amit gondolok. Hogy ha egy Jehova tanúja, esetleg egy más vallás képviselője meglep valamelyik kihalt aluljáróban, legyen tudás- alapod, amivel elgondolkodtatod.:)
 
A reinkarnáció tiltásáról:
 
 
Gén vetette fel a Potalában, hogy egy magát demokratikusnak valló állam hogy tudja neked megmondani hogy mit és hogy higgy, mi jó neked, mivel tudod leginkább egészségben tartani a testedet? Miért és kinek jó ez?
 
Képzelj el a kisgyereket, amint a város-ligetben sétál, anyu vesz neki jobb esetben egy Hanna Montánás lufit, és egy fagyit, mert fizetés nap volt.:) Sétálnak, a lufi egyszer kidurran, és a benne lévő hélium pillanatok alatt elillan. Merre és hogyan, azt nem látod, csak a tanultak alapján vágod, hogy gyakorlatilag szanaszéjjel. A kölök sírni kezd, és rosszabb esetben a fagyit is eldobja. Anyu körbenéz, leszidja, és ha még mindig kezelhetetlen, kap egy tockost is szerencsétlen. Kész a káosz.:) A dolog annyi volt, hogy amíg a lufiban volt a culáger, irányítható formába került, de amint elillant, megfoghatatlanná vált, kezelhetetlenné. Olyan formát vett fel, ami a természet törvényeinek engedelmeskedve szétterjedt a neki kitalált formában. Innentől kezelhetetlenné válik a dolog totálisan, ezért a lufi is kidobásra kerül, anyu meg tanult az esetből, és legközelebb bálázószalaggal köti a lurkó kezére ha egyáltalán vesz neki. Miért mondtam ezt el? Egy állam irányítása felelős dolog biztos és cél az, hogy mindenkinek jó legyen ( ami lehetetlen). Ha egy katonai hadtestnek azt mondják, "áss!", akkor mindenki ásni fog, de egy csoport őrjöngő szurkoló mondjuk a 3-as metrón a büdös életbe nem fog "ásni", hiába könyörögsz nekik, legfeljebb a Lehel úti megállónál leszállnak veled ha nagyon rájuk akarsz hatni és a felszíni virág ágyásokba vájják bele arcoddal a jövő évi árnika-palánták helyét. Ettől fél az állam, hogy elveszti a hatalmat, ezért olyan eszközöket használ, amikkel belülről képes téged a "megszabott úton" tartani. Az ősök szellemével való kapcsolatot már rég elvesztette a civilizáltnak mondott világ,ezért jobb híján felépít neked egy fogyasztói társadalmat, ami egy mímelt adok-kapok rendszeren alapul, ahol elhiteti veled, hogy ha "jó" leszel, és megteszed, amit kér, akkor gazdag lehetsz. 
 
Egy kis anti-keresztény szakasz: 
 
Ezt a dolgot  I. (Szent) István  vezette be, és érdekes mód megindult a termelés. Állam szinten mindez úgy zajlott le, hogy a régi szén- cellás aksikat lecserélte Lítium-metálhibridre. A megbízhatatlan, hordákban élő ezerféle csoportnak ki lett adva az ukász, hogy mit higgyenek. Az akkor még működő sámánizmus helyén megjelent a kereszténység. Egy új valami, ami belülről volt képes elemészteni, ha nem a társadalmi normáknak megfelelően éltél. Bűntudatot generált, ami a mai keresztény egyházak egyik fő öröksége is. A pórnép semmit nem tudott erről az új vallásról, de lassan trendi lett a monoteizmus. Könyveket írtak, emelték a köztudatban az egyistenhit szerepét, míg végül az egész ország, és jelenleg a világon 1.3 milliárd ember mondja magáról ,hogy ő bizony keresztény. Felvetődött, hogy mi az, amitől a 10 parancsolaton kívül meg lehet fogni az embereket? mi az, amit mindenki szeret? Élni. Valahogyan el kellett venni az emberektől azt a hitet, hogy ha vége az életüknek, még nem szűnik meg minden. Ez világ szinten is probléma volt, és a Kr. u. 553-ban megrendezett második Konstantinápolyi zsinaton kicsit át is szabták a bibliánkat (sokadszorra), azt a szent könyvet, amiből világ szinten a legtöbbet adtak el, és emberek millióinak zsinórmértéke. Pont ezért került ki belőle pl Éva könyve, ami egymerő bujaság és olyanokat tanít, minthogy miként lehet az asszonynak az ura spermáját lenyelni és hasonlók. Ehelyett maradt az énekek éneke, amit Salamon írt, és egy jóval szelidebb, udvarlós, nyalifali világnézetet közvetített. De nem is itt van a kutya elásva, hanem Fülöp könyvében. Nem ismerős? Ne edd magad, én is bazinehezen leltem fel neten, mert igencsak el volt dugva. Fülöp nem kevesebb mellett tette le a voksát (és kapaszkodj meg), mint a lélek örök vándorlása, és újjászületés hús-vér testben. (Aranylaci barátomtól: http://www.freeweb.hu/aranylaci/nag-hammadi/19%2520-%2520philip%2520gospel.htm ) Fülöp a bibliai feltámadást egy totál más formában világította meg. Nem beszélt Armageddóni csatáról, és Krisztus eljövetelére időzített feltámadásról, mint János jelenések,, vagy Máté, Márk utalásai. Annyit állított, hogy a lélek halhatatlan, és bele van "gyömöszölve " ebbe a fránya testbe. Ami ha elfárad, visszatér a földbe, de a lélek más. Az ismét keres helyet ismét. Apropó lélek. Fülöp oly furcsán írt az első emberről, aki testet kapott, hogy attól bármelyik vatikáni fő mókus kiakadt volna. Azt írja egyes fordítások szerint, hogy "Ádám két szűz által született meg, a szellem és a földi szűz (a föld szelleme) révén. Krisztus ezért, szűztől született, hogy helyrehozza a Bukást, mely a kezdeteknél történt."  Krisztus története is sajnos több helyen sántít.Hol látunk ma "föld szellemét"? Mondjuk azon az előadáson, amin egy dzsungelt megjárt sámán- tanonc elmeséli, hogy ő bizony hisz a föld- Anyában.
 
Egy kis matek:
 
Mind a Sámán, és pár hónappal ezelőtt Gomoa barátom (aki számomra a két lábon járó botanikai lexikon) is azt mondta, hogy annak esélye, hogy a dzsungelbe bedzsalva valaki pont ezt a pharmakológiai összetételt képes legyen kialakítani, nulla. Malajziáról tudok csak megközelítőleges adatokat, ahol az esőerdőkben 2500 fajta fa és 8500 egyéb virágzó növény él. Ha a mindenféle spéci bogarakat, állatokat, mérges és nem mérges pókokat nem is vesszük, ezek variációinak száma 121.000.000. Ennyiféleképp kellett volna felrakni egy kancsó vizet és belerakni növényeket, és letesztelni, hogy milyen hatása van. Ha számolok 3 potenciális embert, akik a törzsben egymást persze váltva (ki meghal, ki születik) x éven keresztül minden kibaszott reggel egy-egy új növényből készítenek teát  egymással párhuzamosan próbálkozva (mégha kurvára is unják mondjuk 20 év után) akkor amire biztosan rá kell jönniük az Ayahuasca kombinációjára, potom 110502 évre van szükségük, ha nem lazítanak. Mekkora ennek az esélye?
 
Apró megjegyzés: Valahol azt olvastam, és azt hiszem Hilarióék is ebben hisznek, azaz hogy maguk a növények szólították meg az indiánokat, és tanították meg őket a "használatukra", amivel nagyjából nem csak beteljesül hanem ki is terjesztődik a "növényi tanító" kifejezés igazi értelme. S ha innen nézzük, akkor ez 100%-os alátámasztása a Te szavaidnak.    -Hanaura
 
 
Megint a vallásról:
 
Hiszünk egy vallást, ami még csak meg se vigasztal, amikor valaki elmegy közülünk. Láttátok mind szerintem II. János Pál temetését. Kisírt szemek, összeomlott életek. Képes vajon egy ilyen vallás belső békét adni? Erre egy vulgáris kifejezés jut eszembe: LÓFASZT!  Meg kell nézni azt a csoportosulást, legyen az felekezeti, vagy bármilyen, akik kiegyensúlyozott, boldog életet élnek, és nem mennek falnak, ha meghal egy szerettük. Az a vallás képes belső békét, és hitem szerint megváltást adni, nem a himihumi keresztény maszlag, ahol az apokriff iratok kivételével nem olvashatsz a gyermek Jézusról, aki az írások szerint bizony legalább annyi rossz fát tett a tűzre, mint bármelyikőnk. Az apokriff iratok egy másik érdekes könyve az "Igazság evangéliuma". (http://www.lycaeum.org/languages/hungarian/igazsag.htm ) Ezt is 553-ban vágták ki. Nem kellett. Nem volt eléggé beleillő abba az elhintett képbe, amit Jézusról próbáltak kialakítani bennünk. Hogy miért nem jó az a szabad vallás gyakorlás, amiben azt hiszem, amit akarok, és nem zárnak diliházba, mert szellemekkel beszélgetek, nem tudom. De az biztos, hogy történelem könyvünk siker- rátája egyenesen arányos sajnos az őserőtől való eltávolodásunkkal.:( Úgy érzem, van egy ember, akit Jézusnak hívtak, és geci régen élt. Akkoriban asszem 5000 emberből 473-at (nem biztos, hogy pontos adat, de érdemes rákeresni) Jézusnak hívtak. Az is tény, hogy Jeruzsálemben a "vallás alapítói megélhetés" szakma volt. Nem hiszed? Olvasd el Korinthoszi Apollón történetét, esetleg a Delphoi jósdáról pár sort. Jah... Apollónak arannyal díszített templomokat is emeltek, mégis ment a süllyesztőbe. Azt is érdemes tudni, hogy a Krisztus születéseként aposztrofált decemberi ünnep már Krisztust megelőzően is egy igen komoly pogány ünnep volt, mégis tartjuk.  Ha van a polcodon biblia, magad is meggyőződhetsz a furcsaságokról. Csak egyet emelnék ki, rögtön a legelején. Teremtésről részletesen csak Mózes írt, így ez is került a biblia legelejére. Ajánlom I Mózes 4. könyvét elolvasni a következő módszerrel: Minden új szereplőnél húzz egy strigulát! I Mózes 4:17-nél lesz egy olyan strigulád, ami csak úgy jött. Káinnak valahonnan felesége került,hacsak nem Évánál vágódott be, hiszen nem volt akkor a földön Éván kívül más asszony.:) Érdemes elolvasni nem csak a Károli fordítást is neten. Vicces...
 
Szólhattak egyértelműen tehát a Gnosztikusok még a keresztények szent könyvében is a karma és a reinkarnáció szerepéről de az ember mégse hallgat rájuk. Megy, teszi a dolgát, hazajön, lefexik, és újra felkel. Ennyi lenne?  Te döntöd el. Tény, hogy az Ayahuasca felnyitja a szemet. A Feldmár előadáson a Sámán azt mondta, az "Ayahuasca egy szobát nyit, ahová behívhatod azt, akivel vagy amivel beszélni szeretnél".
 
A magyarok is ebben hittek, csak más eszközöket használtak. Gomoa barátom tanítása szerint a gombákat használták itthon jellemzően. Kapcsolatba akartak kerülni velük ők is, mi is. Ha normális magyarázatot akarnék rá, azt mondanám, a test szolgái vagyunk életünk 99%-ában. Amikor az ember Ayahuascát iszik, a lelkének kedveskedik, ami igencsak ki van éhezve és el van hanyagolva.  Ettől lesz teljes talán az élet, de ezt mindenki döntse el maga.
 
Furcsa az, amint egy táblára rajzolva az születő, és meghaló emberek létét, gyermekeit, stb. egy olyan családfa jön létre, ami tökéletesen beleillik abba a fraktál elméletnek nevezett végtelen elméletbe, amit hívő és anyagelvű kutatók az élet és a világot építő legegyszerűbb köveknek mondanak. 
 
Fraktál és reinkarnáció:
  
Wiki szerint "A fraktálok „ön hasonló”, végtelenül komplex matematikai alakzatok, melyek változatos formáiban legalább egy felismerhető (tehát matematikai eszközökkel leírható) ismétlődés tapasztalható. "   ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Fraktál) Mi a fraktál? Mondjuk legegyszerűbb talán a karfiol, amin el lehet magyarázni, vagy egy fa. Az
ágak kettéválnak, és saját hasonlatosságukra új ágak tűnnek fel, amik szintén kettéválnak. A folyamat elvileg végtelen. Reinkarnálódik.:) Ismétlődik is, meg nem is. Mindig más picit, de az eredeti elem felismerhető. Mi mutat még hasonló struktúrát? A mezonok, a kvarkok, amik egymás körül keringenek, majd egyre nagyobb részecskékké állnak össze,photonokat alkotnak (nem elírás), és így halad a dolog elektronokig, amik az atom körül keringenek bazigyorsan. Az atomok egymással kapcsolódnak, és anyagokat hoznak létre. Az anyagok egymással kaotikusnak tűnő táncot járva bolygókat hoznak létre,amik csillagok körül keringenek az elektronok atom körüli keringésére kísértetiesen emlékeztető módon. A csillagok galaxisokba tömörülnek, amik közepén a Chandra  szerint fekete lyukak vannak, és akörül keringenek. A galaxisok szuper-halmazokba, és kitudja még mikbe tömörülnek. Gondolod, hogy élsz egy világban, amit ez a rendszer épít fel tökéletesen, és pont az élet lenne kivétel?
Ayahuasca kirándulásaim alkalmával a szellemi tanítások, és mély önvizsgálatokon kívül sokszor láttam fraktálokat, színes egymásba átalakuló csodás formákat. Mindenhol. Sokan azt mondják, a dolgok valóját mutatja meg, és én is ezt támasztom alá. Ha egy számítógépnek ( amit hús vér emberek állítottak össze ugye) adsz egy bármilyen alakzatot, és kiadod neki, hogy végtelenül reinkarnálja, minden esetben egy ún. Mandelbulb háló jön létre. Pl.:(és ez egy nagyon jó link) http://www.skytopia.com/project/fractal/2mandelbulb.html  Ha az alakzatok helyére behelyettesíted az üknagyit, a nagyit, a papát, anyádat, anyóst (jobb esetben) és magadat, még akkor is kiadja azt a végtelen folyamatot, ami megfoghatatlan, és csak a folytonos "újjászületés" talán a megfelelő szó rá. Talán azért nehéz ezt feldolgozni, mert az embert a kultúra brutális anyagelvűségre nevel. Innentől a test életben maradása az első számú célja és hihetetlen számára, hogy úgy működjön a dolog, hogy a test nem megy vele. Pedig amikor az ember előbb belenyugszik, hogy ez bizony így van, megnyugszik és boldogabb lehet a körülményektől függetlenül. És ezt senki nem veheti el tőle, legfeljebb saját maga, ha elfelejti.
Ennyit akartam.

 

-Ogre

Pál Feri Atya szavai

2009.11.18. 12:10 - hanaura

Kapcsolataink hétköznapjaiban teljesen elfogadhatónak tartjuk, hogy bizonyos esetekben türelmetlenek vagyunk egymással, ami gyakran azt az üzenetet hordozza, hogy fejlődj már, értsd már meg, változz már meg.

 

Pál Feri saját sportolói múltjának tapasztalatain keresztül próbálja megvilágítani, hogy ezzel a hétköznapi, „józan paraszti” gondolkodással szemben, amely a változásra ösztökél, éppen a türelem és elfogadás az, amelynek nyomán elképzelhető a fejlődés.

 

Tizenhat évet atletizáltam, elfogyasztottam jónéhány edzőt. Ezek az edzők egytől egyig hihetetlenül türelmesek voltak velem. Sehova nem jutottam volna, ha nem olyan végtelenül türelmesek, mint amilyenek voltak. Tudni kell, hogy az edző a sportolóból él, anyagilag is, de siker és megbecsülés szempontjából is. Tehát az edző az életét a sportolóra teszi fel. Néhány példa arról, hogy milyen sportsérüléseim voltak, és ezek az edzők milyen türelemmel viselték mindezt.

 

Magyar atlétikai bajnokság előtti felkészülés. Pál Feri ekkor 15 éves, magasugrásban ő az esélyes a bajnoki címre. Az edzőtáborban az egyik edzés után még buzgott annyi erő a fiúkban, hogy elkezdtek tigrisbukfencezni. Pál Feri a magyar bajnokság előtt két héttel, tigrisbukfencezés közben eltörte a csuklóját.

 

Sikerült egyszer megsérülni bemelegítés közben. Az egész évet végigdolgoztuk, kőkeményen. Az edző azt mondta, három héttel a bajnokság előtt menjek el oda, ahol a bajnokság lesz és edzzem végig ezt a három hetet. A bajnokságon két számban kell indulni, gátfutás és magasugrás. A gátfutásban legyek első háromban, a magast nyerjem meg. Akkor úgy nézett ki a helyzet, hogy kb. tíz centivel voltam jobb az összes többi versenyzőnél. A gátfutás előtti bemelegítés közben elszakítottam a combizmomat. Másnap a combom annyira fájt, hogy nem bírtam lehajolni, az edző jött be a szobámba és bekötötte a cipőmet – aznap, amikor nekem simán meg kellett volna nyernem a magyar bajnokságot. És míg az edzéseken én sorra ugráltam a 180 centiket, az edzővel együtt végig kellett néznünk, ahogy a magasugrás döntőjét 165 centivel nyerték meg.

 

Aztán sikerült megsérülnöm járás közben. Az olimpiai csarnokban a 4x60 méteres váltó után, miközben sétáltam vissza a rajtvonalhoz, sikerült lábközépcsont-repedést szereznem. Ezek a sérülések olyan hírhedtté tettek, hogy az edzők már kezdték átadni tapasztalataikat egymásnak. Az edzések után gyúró vett kezelésbe, edzések között szauna, gőzfürdő – hátha ezek valamit javítanak a helyzeten. Így történt, hogy egy alkalommal két edzés között, a gőzfürdőben is sikerült megsérülnöm: a medencében elcsúsztam a lépcsőn, és úgy bevertem az elugró lábam sarkát, hogy hat héten keresztül nem tudtam ugrani – a fedettpályás atlétikai versenyszezon közepén.

 

A legszebb sérülést akkor szereztem, amikor már megtérőfélben, tíz nappal a junior bajnokság előtt egy lelkigyakorlaton vettem részt. És a lelkigyakorlaton, a széken ülve ülőideg-gyulladást kaptam, aminek következtében napokon át gyakorlatilag mozogni is alig bírtam. Végül a tizedik napra annyira sikerült összeszednem magam, hogy összeszorított foggal, de elindultam a versenyen, és (azonos eredménnyel) a második helyet sikerült megszerezni.

 

Mindez csupán néhány példa volt; az edzők ezeket a sérüléseket végtelen türelemmel viselték, és bár az egyik különösen sűrű év után alapítottak egy díjat (aranyszínű 13-as szám, fekete háttér előtt), ez volt a „bakfitty-díj,” aminek örökös birtokosa lettem, tény: ahhoz, hogy ebből a különösen szerencsétlen fiúból bármilyen eredmény kijöjjön, az edzők hosszú sorának végtelen türelme elengedhetetlen volt.
 
 
(forrás: palferi.blog.hu)

Kisfilmek a nagyvilágból

2009.11.18. 12:07 - hanaura

Címkék: filmek

 

 

Ezeknek a filmeknek a linkjeit Bufo tette közzé a fórumon(ayahuascareality.try.hu), talán van amit már ismertek, és van amit még nem, egy biztos: jó kis anyagok ezek! A könyvtárunk kérdése alakul még, nem adtuk fel, intéződik a dolog, csak egy elég zúzós tárhely szükséges hozzá. És ha ezek a dolgok meglesznek, akkor már csak annyit fogok ilyenkor írni, hogy új cuccokat tettünk fel a könyvtárba, nézzétek meg, érdemes!

Addig is:

 



Shamanism - Other Worlds - Ayahuasca Documentary
http://video.google.com/videoplay?docid … cumentary#

Shamans_Of_The_Amazon_2002_(T_Mckenna_Ayahuasca_Dmt)
http://video.google.com/videoplay?docid … mp;view=2#

Jungle Trip AYAHUASCA
http://video.google.com/videoplay?docid … mp;view=2#

Tribe sanema
http://video.google.com/videoplay?docid … mp;view=2#

Jóból is nem árt a sok :)

2009.11.18. 11:46 - hanaura

Címkék: kép

A Dohány Nagyatya

2009.11.17. 21:25 - hanaura

Címkék: dohány

Az alábbi oldalon letölthető egy igen érdekes írás a dohányról. Onnnan jutott a téma az eszembe, hogy a tegnapi előadáson amit Feldmár András és François Demange tartottak, érintőlegesen szóba került a dohány spirituális jelentősége az ayahuasca gyógyításban. Több eltérő "családi pozíciót" hallottam ezzel kapcsolatban, Hilario azt mondta nekünk, hogy a dohány a Nagyatya, Ősatya, minden növény eredete, forrása. Ami azért nem egy gyakran osztogatott cím, még sámáni körökben is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az linket ma találtam a témával kapcsolatos keresgélgetés közben. Nem mondom, hogy sikerült mindent megértenem belőle elsőre( nem túl hosszú írás, szerintem érdemes elolvasni), de így is nagyon hasznosnak találtam. Ő az:

 

www.altussavaria.hu/epiteszet_bi … elixir_pdf

 

Több eltérő használatot is hallottam/olvastam/láttam a témával kapcsolatban, szóval a megközelítés változó, de a fontosság szinte mindenhol tetten érhető. Nyilván ebbenl is, mint olyan sok dologban a világon, vannak eltérések, különböző megközelítések.

Hilario azt mondta, hogy a dohány hívja meg az ayahuasca szellemét a ceremóniára, és láthatólag óriási jelentőséget tulajdonított ennek az elemnek a gyógyító szertartás során. (Mondanom sem kell, a hozzávalókat nem a Blaha aluljárójának valamelyik kiugróan fantáziadús trafikjában szerezte be)

Ezen a szertartáson a dohányleveleket összetörve, valamennyire felvágva vízbe helyezte, ami egy ideig ázott ott, majd elkészülve ezzel az ayahuasca gyógyító szer elfogyasztása előtt mindenkinek cseppentett a tenyerébe nem is olyan keveset. Ezt kellett lassan felszippantani. Én sose voltam egy dohányos(habár a dohányzás nyugati és sámáni értelmezése, jegyezzük meg: jelentősen eltér:)), de még a hardcore felhasználók is azt mondták, hogy ez igen csak megdobta a fejüket.

Nyilván nem ennyi volt a cél. Kérdésemre választ adva Hilario kifejtette, hogy a dohányra mind fizikailag, mind spirituálisan nagy szükség van. Egy későbbi beszélgetéskor kerültem közelebb egy fokkal a dolog megértéséhez, miszerint a dohány befogadóvá teszi az ember lelkét spirituális dolgok befogadására, ezen kívül egyfajta tudatállapotot idéz elő, ami kedvező magához a gyógyszer elfogyasztásához, továbbá aki ott volt tudja: kegyetlenül kitisztítja a légutakat!:))))

Nagyon fontos a helyes légzés a terápia során. Egyrészt a megfelelő oxigénellátás miatt, ami amúgy meg sose árt...:) Másrészt pedig szintén a spirituális tapasztalások befogadásában is jelentős szerepe van. Erről (légzés) majd még fogok írni ebből, és más aspektusból is nézve a dolgokat.

Láttam olyan videót, ahol óriási szivarokat szívnak az ayahuasca ceremónia előtt, és magukra, karjukra, mellkasukra, illetve magára a főzetre is ráfújva a füstöt, a fenti célok elérésének érdekében.

Erről először ezt a videót láttam:

 

 

És természetesen alaposan megzavart, mert azt hittem hogy egy kövér joint az. Amivel vannak fenntartásaim (félreértés elkerülése végett: nem az azt fogyasztókkal, de erről talán egyszer még mesélek), és így gyorsan dobtam is a videót, teljes zavaromban!:))))

Szóval ez pedig egy másik felhasználása a dohány nagyapának.

 

Egy biztos: az ayahuasca gyógyításban hangsúlyos szerepe van a természettel kialakított/kialakítandó kapcsolatnak, mintegy család jelleggel, megtalálandó a saját helyünket úgy egy zártabb közösségen belül, mint egy szélesebb spektrumon értelmezett közösségben.

S ahogy a mesében lenni szokott, nem törhetünk csak úgy be mindenhova, van akit egy másik emberen keresztül ismerünk/közelítünk meg, s innen nézve igen csak szerencsések vagyunk a dohánnyal kapcsolatban, mintegy efféle megközelítési lehetőséggel az ayahuasca szellemével kapcsolatban.

Ama bizonyos előadás-ÚJRATÖLTVE

2009.11.17. 17:04 - hanaura

Címkék: előadás

Figyelem, az egyéni véleményhez való jog tiszteleben tartását karcolgató, provokatív és minden ízében totálisan szubjektív írás olvasható az alábbiakban.:))))

 

 

 

A viccet félretéve, én ahogyan a múltkori ayahuasca szeánszszal kapcsolatban(igen, azzal a beszámolóval még adós vagyok!), ezzel is úgy vagyok, hogy a legjobb egy olyan cikk lenne, ahol többen leírjuk a saját szemszögünkből a történteket.

Nos először is: nem tetszett az előadás.

Ezzel együtt i volt bőven mit tanulnom így is, sikerült beszélgetni néhány percet Feldár Andrással (közös fotó is készült, Messalina, legközelebb Te se úszod meg!), lehetőség volt a szintén jelen lévő Dr. Frecska Edével is beszélgetnem egy keveset, illetve Gomoáék is beszélgettek vele, aztán abba a beszélgetésbe is belesomfordáltam.

Ezen kívül találkoztam Génnel, és nagyon örültem neki, illetve a ceremónián szerzett három baráttal is, akikkel az előadás után egy kis cukrászdában még beszélgettünk egy fantasztikusat. (Kb háromszor annyit tanultam ebből a beszélgetésből, mint az előadásból) A nevüket nem írom ki, ketten fórumtagok is, ott megtalálhatóak, fantasztikus emberek!

Itt jegyezném meg, mennyi csodálatos embert megismertem (túlzás nélkül) ezen a dolgon keresztül. Már csak ezért is megérte...

Szóval ezek voltak. Álmos voltam, fájt a fejem, és szomjas is, úgyhogy az évenkénti egyszeri kólaadagomat el is fogyasztottam az előadás elején. Nesze neked ayurvéda blog..))))

 

Maga az előadás:

Nagyrészt a meghívott vendég beszélt, egy nem túl rutinos tolmács fordításával (Mernyau jelezte is neki, hogy ha minden kiejtett angol szó után beszélni akar, akkor se az angol, se a magyar nem lesz érthető). Rendes srácnak tűnt, de ezen még van csiszolnivalója!;)

Volt némi vetítés, ayahuasca festményekről, egyéb növényekről, illúzióromboló, bajszos, cigiző, festékesvödörbe bámuló csavargókkal (bocsi, de az annnyia szörnyű kép volt! Én ha az első lett volna amit a témában látok, akkor nem az ayahusca hatásától hánynék....), és még néhány egyéb dolog...

Elmondása szerint tíz évet töltött tanulássaé, ami meg is mutatkozott, rengeteg szakkifejezést, és egyéb kiegészítőt tudott, amik nagyon érdekesek voltak. Én igyekeztem a személyes unszimpátiát félretenni, mert gondoltam, lehet, hogy csak számomra volt valami megfoghatatlan, mégis negatív kisugárzása.

Az előadás közben jól odapörkölt a SantaDaime egyháznak, illetve az élmények 100%os értelmének( elmondása szerint a tapasztalt tanítások/képek 70%a -szó szerint- szar, no comment), de pozitív volt a tradicionális használat, a sámánizmus irányába.

Több dolog sántított abból a szempontból, ahonnan én látom ezt az egészet, de jóval kisebb tudás révén, és mivel nem vagyok tévedhetetlen, lehet, hogy tévedek is. Maradjunk abban, hogy ez nem az én "vonalam" volt. (Csak egy példa: az egyéb növényekről, habár az ayahuascáról jött bezsélni úgy beszélt, mint egyfajta az ayahuascával egyenrangú, vagy annál fontosabb dolgokról, pl az angyaltrombitás résznél..)

Amire számoltam -sajnos hiába-, hogy főleg Feldmár fog beszélni erről a nagyszerűtémáról, de ez nem nagyon történt meg. (Ellenben nagyon cuki volt, amikor a félrefordításokat, az angolt anyanyelvi szinten beszélőként kijavítgatta, tényleg zabálnivalóan aranyos volt!:) Volt a végén némi párbeszéd közöttük, kérdés-feleletek, de a két órában egyértelműen nem Feldmár "dominált". Na nem baj, majd legközelebb.

 

 

 

 

Ezzel együtt is egy hasznos, jó előadás volt, remélem sokaknak tetszett, ami engem nem lelkesített be, annak egy része talán egyszerűen vélemény, szubjektív dolog, szóval lehet, hogy másoknak nem volt ilyen rossz véleménye, mint nekem!:)))))

A vicct félretéve: Semmiképpen sem bántam meg hogy elmentem, ebben azonban a fentebb tárgyalt okok jelentősebb szerepet játszottak, mint maga az előadás. Na, majd megyünk legközelebb is, aztán hátha!

 

 

Aztán más kérdés, hogy nem is egy straight edge ayahuasca előadásnak volt meghirdetve, és aminek kiírták, az mind elhangzott. Ha esetleg úgy is tünne, én én nem vonom kétségbe ennek az embernek a tudását. Egyszerűen nem az én világom volt, de sokaknak(vagyis inkább: a többségnek) nagyon tetszett, és amennyire én ezt képes vagyok felfogni "szakmailag" nem lehetett belekötni. Sokat tud ez az ember! Amirőll beszélt az egész egyszerűen egy másik "vonal" mint amit én preferálok.

Ennyi.

Az első táncos :)

2009.11.17. 10:20 - hana

Címkék: miért? válasz

Habár engedélyezte, nevét nem teszem közzé, azt remélem, úgyis lesznek kommentek, vagy a fórumon beszélgetünk, és akkor majd megmondja a reakció közben, ki ő.

Tehát a rövid - belőlem sok kérdést, reakciót kiváltó - leírás, hogy miért nyúlt - a gombához. Azt gondolom, itt most a "szer" mindegy, az indítékokat kérdeztem, hogy miért akartok egy más valóságot megtapasztalni, illetve az ayahuascával kapcsolatban, miért döntötök úgy, hogy vállaljátok a találkozást önmagatokkal.

Kérlek, reagáljatok rá, kérdezettek, cáfoljatok, véleményezzetek. Ja és Te, kedves beküldő, olvass mélt, mert válaszoltam Neked. Amit ha megengedsz, ide is leírok kommentben. :)

 

"Én szimplán nem éreztem magam jól a bőrömben. Semmi olyasmi nem tudott foglalkoztatni ami a többi embert lefoglalta, semmiben nem láttam értéket. Nem egyedi példa ez, Feldmár András is szól erről.

Nálam a kezdet olyan dupla vagy semmi jellegu szerencsejáték volt. Beleugrottam a nagy semmibe, hátha ott jobb lesz. Nem igazán érdekelt hogy esetleg nem lesz visszaút.

Amennyire én tudom, az emberek miután hallottak a lehetőségről, először hagyják ülepedni, aztán határoznak. Én egyből határoztam, olyan nincs vesztenivalóm hozzáállással.

-

Engem mostanában a "merre?" foglalkoztat jobban. Leginkább azért, mert az egóm szereti lenézni azokat, akik másfelé haladnak. (Aki nincs előttem, az mögöttem). Lesz ilyen körkérdés is? Pár szó erről is:


Én a passzív kategóriába tartozom. Túlzottan is az vagyok, ha nem lenne aktívabb ismerősöm, akkor szépen elsüllyednék. De mégsem akarok aktívabb lenni. Leginkább az az állapot fog meg, amikor valaki egész nap transzban van, szinte meg sem mozdul, és alig beszél. De közben folyamatosan görbíti a teret. Vajon hogy van ezzel egy aktív ember mint te? :)" 

Felhívás keringőre

2009.11.16. 13:38 - hana

Már írtam erről egy bejegyzést, de most akkor megint, kicsit más formában.

Arra szeretnék kérni mindenkit, aki már kapcsolatba került ezzel a gyógyszerrel, írja le, hogy HOGYAN történt ez. Nem csak arra vagyok kíváncsi, hogy hol olvasott róla, vagy ki mesélt erről, hanem egyáltalán, mi volt az, ami elindította egy úton, hogy keressen valamit, és mi volt az az ok, amiért az ayahuasca érdekelni kezdte.

Tehát elsősorban a nagy MIÉRT-re lennék kíváncsi. Ez a téma felvetődött már a fórumon is, én magam pedig már jópár héttel ezelőtt kérdeztem erről.

Ezek a válaszok úgy gondolom nagyon személyesek lesznek, legalábbis ha magamból indulok ki, akkor több, nagyon személyes és bensőséges dolgot el kell mondanom. Hogy jó példával járjak elöl, ezt meg is teszem holnap, de ma egy előadásra megyünk, amit Feldmár meg egy másik muksó tart, aki az Amazonas mellett dekkolt tíz évet, hogy tanonckodjon egy igazi sámán mellett és lehetőleg minél többet megtudjon erről a növényről és a hozzá kapcsolódó dolgokról. :) Biztos jó lesz, gyertek el, ha tudtok. VIII. ker. Múzeum u. 7. Belépő 1000 Ft.

Aki megírja a saját történetét, kitesszük ide, természetesen, ha kéri, még a nick nevét sem tesszük közzé. Úgy gondolom ez nagyon érdekes lesz, mert habár van jó pár közös pont, amiért erre jöttünk, fel-fel bukkanak elég érdekes és megdöbbentő indokok is.

A leírásokat a hanahuasca@gmail.com-ra küldjétek. 

Aloha, gyerekek.

 

Sámándob

2009.11.15. 15:27 - hanaura

Címkék: sámándob

Gondolkodtam, hogy milyen cikket írjak róla. Én már hetek óta tűkön ülve várom az oldal debütálását, majd naponta rákérdezek Sámándob barátomra (még a beceneve is mennyire stílusos! :)

Aztán abban maradtam, hogy megreklámozom őt saját magával, és egy merész mozdulattal kimásoltam egy részt az oldalának bevezetőjéből, amolyan ízelítő gyanánt!

Azt még érdemes megjegyezni, hogy ő az a barát aki felajánlott Hilario (ayahuascareality.blog.hu/2009/10/28/hilario_arutam) számára egy csodálatos sámándobot ajándékba, amit sajnos nem tudtunk úgy szervezni, hogy maga adjon át, de a hatása így is frenetikus volt! Játszott is rajta Hilario, nagyon tetszett neki!

Én magam amikor is átvettem a dobot, kicsit megütögettem, rögtön arra gondoltam, hogy basszus, de nehéz lesz odaadni. Azonnal beleszerettem! Sok más dolog mellett ezt is megbeszéltük a fórum találkozón, hogy szeretnék készíttetni vele majd egy sajátot. Ugyanis olyat is vállal.

Íme néhány sor az oldal bevezetőjéből:

 

Sámánizmus és sámándob készítés weboldal

Sok sok szeretettel köszöntelek az oldalamon. Tudom, hogy létünkben nincsenek véletlenek. Az sem véletlen, hogy Te most ezen a honlapon jársz, és soraimat olvasod. Valószínű Te is hasonló késztetést éreztél a sámánizmus és sámándobok megismerése iránt, mint én és ezért olvasod most honlapomat.

Elanyagiasodott világunkban a sámánizmus sajnos igen háttérbe szorult, pedig nekünk a 21. század emberének óriási szüksége lenne rá újra megismerni, ezt a csodálatos hiedelem rendszert.

Tudom, hogy sokkal nagyobb szüksége lenne emberek millióinak a sámánokra, és a sámánizmus megismerésére, mintsem behuppani a nagy TV elé és naponta órák hosszat nézni, hogy ma épp hány embert öltek meg és raboltak ki :-)

Ezért is készítettem weboldalamat, hogy segítsek neked és elindítsalak az úton, amely a sámánizmus megismerése felé vezet.

Legelső sámándobom :-)

Weboldalamon olvashatsz a sámánokról, sámánizmusról, és képes illusztrációkat találhatsz, hogyan készítheted el, otthon akár saját magad saját sámándobodat. De esetleg ha velem szeretnéd elkészítettni sámándobodat szívesen állok a feladat elé.

Úton Róma felé

2009.11.15. 14:20 - hanaura

Címkék: hasonlóság

Hogy mennyire igaz ez számos egymástól látszólag független dologra, arra ez az oldal(www.skytopia.com/project/fractal/2mandelbulb.html )a bizonyíték. Ma küldte át Sycorax, valami hihetetlen, hogy teljesen más megközelítéssel mennyire hasonló dolgok kijöhetnek. Szeretnék erről egy teljes bejegyzést, ez csak étvágygerjesztő. Sycorax még sokkal jobban benne van ebben a témában, majd megpróbálom megkérni, hogy írjon a témáról Ő.

Addig is egy kép:

Sikeres első ayahuascareality fórumtalálkozó

2009.11.14. 23:23 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

Hurrá! Hát ezt is megértük! Sőt nem csak megértük, túléltük, hanem remekül is sikeredett. Ha jól emlékszem tizenhárman voltunk, volt akinek kicsit korábban kellett mennie, de többségében négytől, amikorra a találkozó ki volt írva, nagyjából fél kilencig ott voltunk, majd mindannyian (akiknek menniük kellett majd legközelebb tovább maradnak!;), utána pedig Mernyau, Sycorax, Messalina, Gomoa és rosszmagam tartottuk az utóbulit vagy hogy mondják....:)

Nyilván ezen már többségében technikai dolgokat beszéltünk meg, olyasféléket, amik nem feltétlenül izgalmasak mindenki számára, és mivel már van egy kialakult kapcsolat közöttünk, ezért még belehúztunk a hülyeséggel is.

Elfelejtettem Sycorax mega-sztoriját a szomszédjáról és a térképről, de ha elmondja még egyszer, akkor tutira beteszem, nagyon nagy volt!

 

Mi is történt?

Beszélgettünk egy nagyot, megismerkedtünk kicsit közelebbről (remélem mihamarabb lesz folytatása is a dolognak, amolyan kapcsolat-mélyítés jelleggel.), átbeszéltük a hétvégi gyógyító ceremónia részleteit, és még egy rakás dolgot, és hát ki-ki hozzátette a magáét, amiben tudta. Beszélgettünk közösen is, amolyan "kerekasztal" hangulatban, és voltak kisebb "csapatban témázgatások" is.

Mindezek nem hangzanak talán elsőre olyan őrületes dolognak, de ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a jelenlevők számára a többiek 80-90%a még sosem látott meglepetés volt( akikkel valószínűleg még neten se beszélt), akkor azt kell mondjam: különösen jól sikeredett az este.

Természetesen voltak akik nem tudtak jönni. (Felsorolás nem lesz, garantált foghíjasság miatt:))

Ők majd jönnek legközelebb, reméljük!

Azt szeretném, ha megmaradna egyfajta mag, akik mindig vagy majd mindig el tudnak jönni, és akik időnként tudnak, azok jönnek akkor. Ugyanolyan fontosak ők is! Legfeljebb kevesebb az idejük. Abban maradtunk, hogy akár havi szinten lehetne ezeket az alkalmakat megtartani, ami komolyabban kiterjesztené a fórum célját, ami a közösségépítés volt a téma iránt már érdeklődők számára.

Szóval igen, közösségépítés a fórum definiált célja.  

  

Úgyhogy fórumra, blogra fel!

 

 

Találkozó egy hónap múlva, addig mindenki melegíthet, aki szerett volna jönni, de mégsem tudott. Nem tudom a többiek hogy értékelték, de én fantasztikusan éreztem magam, köszönet mindenkinek!

 

Fórumbuli

2009.11.13. 07:32 - hanaura

Címkék: fórumbuli

Délután négykor!

A helyszínnel most sikerült csak dűlőre jutni, délelőtt fel fogja tenni Mernyau! Remélem minél többen jöttök! Akikkel vasárnap ismerkedetem meg, ők pedig kiváltképp (Péter, a fősulisok, és minddenki más)!

Akinek van valakije, aki nem ismeri még a témát annyira, vagy egyáltalán, nyugodtan hozza el nem egy szakmai fórum lesz, hanem remélhetőleg egy jól sikerült baráti találkozó!

 

Tehát holnap 16 óra!

Itt mernyau. Szakmai fórum. Hahahaha, ez nagyon jó. :P

Úgy gondoltam, hogy menjünk a Potalába, mert teázós, de nem is punnyadt, hanem olyan kellemesen pörgős, Nyugati szerintem mindenkinek megközelíthető, megtalálható, és elférünk jó sokan. A Jókai utca amúgy is ilyen kis ezobirodalom, van mindenféle vegetáriánus kajálda, meg még teázó, meg fene tudja még minden nőt arra azóta, hogy utoljára ott voltam.

Tehát a Potala itt: Budapest, VI. ker. Jókai utca 20. (Lovag utca sarka)

 

Any question?

Vándormadár

2009.11.12. 15:00 - hanaura

Címkék: költözés

A fórum költözni fog, megszabadulunk végre az eksztra pont hu szorításából. Hogy egy végleges web oldal címig kihúzzuk-e a try.hu-n azt megkérdezem Sycoraxtól, nélküle semmit nem mondok, mert ő várja ezeket a dologkat, nomeg Messalina. Én szerintem nem is vagyok pontosan tisztában azzal, hogy mekkora segítség, hogy anno felajánlották a technikai háttér rendben tartását.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az új cím jelenti ebben az esetben azt is, hogy a töménytelen mennyiségű anyag végre el fog kezdődni felnyomulni a könyvtár részre, remélhetőleg sokak örömére. (Számomra biztosan nagy ajándék lesz, mert nem titok, hogy az anyagok nagy része nem tőlem fog származni, nekem is új lesz a tartalom nagy része. Hajrá!:)

Ha Bufo-t kérdezitek....

2009.11.12. 14:55 - hanaura

Címkék: fórumidézet

....ma talán ezt mondja!:)

Ismét idézet a fórumról, ahol igencsak alakul az élet! Annak örülnék, ha itt is több komment lenne, de hát ezt nem lehet erőltetni....(Démoni énem rögtön azt súgta: dehogynem,grrrr...:))))), szóval majd, ahogy alakul.

Az említett idézet:

 

jeremy narby - le serpent cosmique, l'ADN et les origines du savior (a kozmikus kígyó, a dns és a tudás eredete)

peru, amazonas, benszülött indiánok: "itt vannak tehát ezek az emberek elektromikroszkópok és egyéb felszerelések nélkül, akik jó 80.000 amazonasi növényfaj közül pontosan kiválasztják annak a bokornak a levelét, amely egy hallucinogén agyi hormont termel, majd ezt kombinálják egy folyondár nedveivel, amely olyan anyagokat tartalmaz, amik inaktiválják az emésztőrendszerünk egy enzimjét, méghozzá történetesen éppen azt, amely máskülönben blokkolná a hallucinogén hatást. És mindezt azért teszik, hogy módosítsák fele a tudatállapotukat. az egész azt a hatást kelti mintha egyaránt ismernék a növények molekuláris sajátságait ÉS a vegyületeik összekombinálásának művészetét. Amikor pedig az ember megkérdezi tőlük, honann tudják ezeket a dolgokat, azt felelik, hogy a tudásuk közvetlenül a hallucinogén növényektől ered."

annak az esélye, hogy pont ezt a 2 növényt megtalálják, 3.700.000.000 -> ennyi kombinációt kellett volna kipróbálniuk. a tudatmódosító neve ayahuasca. (asszem ezt vette be Icke is.)

a megváltozott tudatállpaotban vmi kígyó vagy ilyesmi mondja el a dolgokat a sámánnak. állítólag a nők elkísérik a sámánt ezen az útjukon, hogy tudjanak segíteni visszaemlékezni: mindezt a szer nélkül!

az író azt mondja, hogy a samanisztikus körökben elterjedt kígyó\kettős kígyó a dns-re utal.

Michael Harner antropológus, szintén ivott ebből a tudatmódosító főzetből: "a főzet megivása után több órán keresztül, noha ébren voltam, egy olyan világban találtam magam, amely szó szerint túltett a legvadabb álmaimon is. találkoztam madárfejű emberekkel, valamint sárkányszerű lényekkel, akik elmagyarázták nekem hogy ennek ők ennek a világnak az igazi urai".

 

Aki nem hiszi, járjon utána!

ayahuascareality.try.hu

Fórumtalálkozó

2009.11.11. 23:09 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

Holnapra valóban meg lesz a végleges helyszín. Aki vidékről jön, annak tudunk segíteni, ha nem boldogul az odatalálással, ahogy már írtam is, több belvárosi hely közül kell szelektálni. A napokban többekkel is megismerkedtem,akik szintén jönnek, és már nagyon-nagyon várom! Annyira szeretném, ha mindenki ott lenne! Vagy legalább is majdnem. Aki regisztrált a fórumon (ayahuascareality.try.hu ), annak körlevél fog menni, a többiek pedig vagy itt tudnak tájékozódni, vagy a fórumon.

Nagyon várom már!

Törzsi gyógyszer

2009.11.11. 23:06 - hanaura

Kicsit oroszlán a hangulatom máma:)

2009.11.11. 23:01 - hanaura

Címkék: kép

Az iszákos yagé

2009.11.11. 23:00 - hanaura

 
Ismét részlet Betula Pendula blogjáról (betulapendulafa.blogspot.com/ ), a leközlési lehetőséget ezúton is köszönöm neki! Soks szeretettel Nektek!
Ím:
 
 
 
 
 
 
Az iszákos yagé
 
Egy újabb könyvrészlet... és, hogy ne nagyon térjünk el a korábbiaktól, ismét egy dél amerikai sámánizmussal foglalkozó iromány következzék, méghozzá egy igazi sámán szájából elhangzott iromány.

"Három fiatal szekoja indián három éven át készített interjúkat nagyapjukkal, Fernando Payaguajéval egy jagé (ayahuasca) sámánnal. A több száz oldalas szekoja kéziratot megszerkesztették, és spanyolra fordították, majd az iszákos jagé címen kis kötetekben publikálták. Ez az egyik legáttekinthetőbb könyv az ayahuasca-sámánizmusról, jóllehet angolra még nincs lefordítva. A sámán három unokaöccse: Alfredo Payaguaje, Marcelino Lucitande és Jorge Lucitande"

A fokozat megszerzéséhez jagét kell inni legalább tizenötször, több hónapon át. Ezután a jelöltnek meg kell tanulnia bármiféle betegséget meggyógyítani. De ahhoz, hogy valaki erre a fokozatra eljusson, sok csalódást kell elviselnie.
Én például annak ellenére, hogy házas voltam nem hálhattam a feleségemmel; ha a legjobb és legfelkészültebb gyógyítóvá akartam válni, akkor nem tehettem ilyet. A közelében laktam, egy másik házban, jagét készítettem, és szünet nélkül ittam, mivel az volt a kötelességem, hogy minél inkább tökéletesítsem magam. Ilyesmi késöbb is előfordul, a gyógyítóember gyakran szenved amiatt, hogy nem tud a családjával foglalkozni; vannak időszakok, amikor távol kell lennie, mivel saját magát kell jó kondícióban tartania, és ügyelnie kell az egészségére. Nem használhat olyan tálat, amelyet terhes asszony használt, és távolságot kell tartania tőle; ha nem tesz eleget ezeknek a követelményeknek, fejfájása és más fájdalmai lesznek. Ugyanez történik, ha a nő menstruál; ilyenkor rejtve kell maradnia, és távol kell tartania magát a férjétől, amíg túl nem lesz rajta. Utána pedig forró vízzel, guabalevelekkel és más levelekkel meg kell mosakodnia; ha mindezt megtette, férjének ételt csak ezután adhat újra. A nőknek attól is tartózkodniuk kell, hogy a szertartásközben a jagé-ház közelébe menjenek, máskülönben a Halak Ura és a Vadak Ura nem felel a jagé hívására. Vissza kell vonulniuk akkor is, amikor a jagét főzik. Mindezen szabályok a nőkre kötelezőek. Jagét azonban ők is ihatnak, és gyógyítókká is válhatnak, és az jó dolog, ha csípéseket és más bajokat gyógyítani tudnak, amikor a családjuk szenved.

Amikor az ember jagét iszik, komolyan diétáznia kell. Legföljebb kevés halat ehet, és igen kevés húst. Kerülnie kell az érett, csípős borsokat, és csak éretlent lehet enni stb.; ha az ember mindenfélét összevissza eszik, semmit sem fog tanulni. Ezért türelmesnek kell lenni és a nélkülözést elviselni. Legjobb, ha az ember otthon tartózkodik, mert ha látogatóba megy, gyakran tiltott ételekkel kínálják; sőt jó, ha a jelölteknek a jelölteknek saját főzőedényeik vannak. Függőágyukat jól kell őrizni; ha házukat elhagyják, jó magasra kell kötni, nehogy asszonynép vagy más látogató belefeküdjön. A mester minderre figyelmezteti őket. Ha nem így történik, akkor hazatérve, amikor belefekszenek a helytelenül használt függőágyukba, fájdalmaik lesznek, és elvesztik látomásos erejüket. Ezért is kell védeniük magukat...



Egyesek jagét csak addig a pontig isznak, amíg varázserőt nem nyernek, hogy ezzel a hatalommal élve embereket ölhessenek. Jóval nagyobb erőfeszítésre és sokkal több jagé elfogyasztására van szükség ahhoz, hogy valaki a legmagasabb szintet elérhesse, ahol is hozzáférhet a látomásokhoz, és gyógyítóerőt kaphat. Varázslóvá válni könnyen és gyorsan lehet. Én nem erre törekedtem, hanem arra, hogy én legyek a legbölcsebb és legfelkészültebb; elgondolásom az volt, hogy megszerezzem egy nagy családnak vagy klánnak a vezetését, tíz vagy húsz családét, és képes legyek gondoskodni róluk és meggyógyítani őket, ha kell. Csak ez a cél lebegett előttem, s ennek köszönhettem az erőt, mellyel a legmagasabb szintre eljutottam...

Az ember függőágyon ül, de ugyanakkor egy másik világban jár, látja minden létező igazságát; csak a test marad egy helyben. Az angyalok megérkeznek, és fuvolát nyújtanak át neked; játszol rajta, mintha nem a gyógyítóember tanítana, hanem ők maguk, akik éneklésre serkentenek, amikor mámorosak vagyunk. Milyen csodálatos látni az állatok teljességét, még azokét is, amelyek a víz alatt élnek! Hogyan is lehetne nem csodálni az emberek sokféleségét, akik a földön élnek? Az ember mindent lát ilyenkor, és ezért elbűvölő dolog jagét inni.
Ez azonban nem olyan egyszerű. Amikor tömény jagét iszom, sikerül látnom a napot, a szivárványt... mindent; de a látomás megszűnik, és azon kapom magam, hogy a szívem forró, mint a kiégett tepsi. Belülről hőséget érzek, mely éget; anélkül, hogy dolgoznék, egész nap izzadok. Folyamatos látomások gyötörnek, izzadok, és igen gyakran le kell fürödnöm. Képesnek érzem magam a varázserő használatára s arra, hogy bárkit megöljek, jóllehet soha nem tettem ilyet, mert apám azt mondta nekem: "Ha ilyenkor használod a hatalmadat, bárkit megölhetsz, de azután örökké varázsló maradsz"
Azokban a napokban a jagénak adtam át magam; bementem Cuyabenóba, s amikor hazatértem, apám megint figyelmeztetett:
- Ha úgy érzed, hogy kissé mámoros vagy, felül kell emelkedned a rád törő dühön; ne válj erőszakossá, és ne sérts meg senkit!
- Nem, tudni fogom, hogyan tartsam vissza magam - feleltem.
Napokig szenvedtem a hőségtől; emlékszem, fuldokoltam az izzadságtól, és ez a felkészülésnek nagyon veszélyes pillanata: az ember ilyenkor nem nézhet egyenesen az emberekre, csak hallgathatja őket.
- Most pedig egy másik fajta jagét hozok - mondta apám. - Eljött az idő, hogy kipróbáld.
Jó sűrűre készítettük, és miután megittam, apám eltávolította belőlem azokat a nyilakat, melyek bennem voltak; már nem izzadtam, és olyanná váltam, mint egy gyerek. Apám így vonta ki belőlem az erőszakot, s ennek köszönhetően nem kellett varázslóvá válnom, hanem megtanulhattam a gyógyítást. És ezzel megszereztem a fokozatot: most már olyan tisztán látom a varázslókat, mint a nap; a gyógyítók tükrök. Így aztán letelepedtem Cuyabeno térségében, és föl tudtam ismerni egy sziona varázslót Rio Aguaricóból; a varázslók nem néznek az ember szemébe; fejüket leszegezve állnak. Ez volt az az ember, aki miatt a múltban oly sok küzdelem folyt.

Részlet: Sámánok, ötszáz év a tudáshoz vezető ösvényen, című könyvből

Terence McKenna és a 2012-es év

2009.11.10. 19:25 - hanaura

Címkék: orichalcum

Újabb nagyon hasznos találmány, nem tőlem jött, a fórumon dobták fel a többiek, én meg csak néztem, mert annyira, de annyira jó cucc, és ráadásul egy olyan oldalon, ahol gyakran megfordulok. Nyilván idő hiányában eddig még nem olvastam mindent, de ez a cikk is a bizonyíték rá, hogy talán még is csak rá kellene szánni!

Orichalcum workshop cikk:

www.ows.eoldal.hu/cikkek/cikkek---tanulmanyok/a-vagyak-emlekek_-melyek-a-jovobol-erkeznek_

Kis kedvcsináló:

Amikor Glickman váratlanul megemlitette a 2012. évet és maya naptárt felkaptam a fejem. Eredetileg Terence Mckenna műveiben találkoztam egy közelgő globális gondolkodás -mód váltás elképzelésével aki azt hirdette hogy miközben az 1970-es évek elején sorozatos "gomba utazásokat" tett Kolumbia amazóniai esőerdejé- ben, felfedezte az "időhullámot", az idő egy spirális alakú befelé csavarodását vagy össze-olvadását, amely 2012 téli napfordulóján véget fog vetni a történelemnek. Eközben Mckenna arról is megvolt győződve hogy párbeszédet folytatott egy földönkívüli intellegenciával és repülő csészealjak keresték fel. "Különös egy történet az enyém - ismerte el Mckenna - nehéz eldönteni mire vélje az ember". Mckenna olykor maga is játékosan közelítette meg ezt a bizar elképzelést, más alkalmakkor azonban úgy tűnt, őszíntén megvan győződve prófétai szerepéről.

 

A többit tessenek eredetiben, megéri!

Ayahuasca ceremónia

2009.11.09. 17:36 - hanaura

Címkék: ceremónia

Holnap, bocsi. Annyira kurva fáradt vagyok, hogy nem találok rá szavakat, ígérem holnap nem maradok adós.

Legyen elég annyi, hogy életem egyik legerősebb, és egyben legnehezebb útja nagyon eredményes volt a számomra.

A többit holnap!:)

Hogyan továbbok-ÚJRATÖLTVE

2009.11.08. 16:20 - hanaura

Címkék: hírek

A számomra a bloggal egyenértékű fontosságú fórum költözni kényszerül. Nincs nagy sztori, technikai dolog. Nem tudom, hogy ez egy jel-e, de erősen gondolkodom a likvidálásán. Nagyon nagy vehemenciával vetettem magam a dolgokba, de több okból is kifogyni látszom. Nem az ayahuasca iránti lelkesedésemből, hanem az e mögé tervezett dolgok felépítése ütközött akadályokba.  A terv egy olyasmi web oldal lett volna, ami látványában is egy ayahuasca tapasztalatra hasonlít, mondjuk valami olyasmi mint ez a jól ismert videó: www.youtube.com/watch

Beltartalmilag egy komoly könyvtár cikkekkel, könyvekkel, videókkal, zenékkel, egyebekkel, regisztráció után saját feltöltési lehetőséggel, amibe rekord mennyiségű felajánlás érkezett, tényleg nagyon komoly dolog látszódott kialakulni. Emellett az ayahuascához használatos növényekből képes, komoly ismertető, egy külön, a főzéssel foglalkozó, házi fotókkal és videókkal tarkított rész, a blogom, a fórum, és még néhány más terv, köztük pár eléggé forradalmi (és nem publikus) tervezet.

Na ez az ami nem lesz!:))))))))

 

És sajnos tényleg.

Most több dolog miatt rezeg a lác a blog alatt is, meglátjuk. Nem vagyok egy jó szennyesteregető, meg aztán nincs is nagy teregetni való. Eszembe jutott egy csomó rock zenekar, akik kamu-feloszlottak, aztán nagy ünneplés után visszatértek. Ez az amit nagyon nem akarok, tehát senki ne írjon (szerintem nem is akar:))) olyan levelet, hogy naaa, hanaura, légyszi, hát ezt nem teheted, annyi ember, és...

Ezt a meccset Hanaura önmagában játssza le.

 

 

Ami fontos: Ha maradnak a dolgok ha nem( ez most tényleg sokkal sanszosabb), én nagyon hálás vagyok azoknak akik önzetlenül segítettek ebben. Nem lesz felsorolás, mert abból biztos kihagynék valamit, ezért "csak" Mernyaut említem, az én istennőmet, aki szépítette, lektorálta a fésületlen soraimat, bíztatott, bátorított, Gomoa barátom, aki a hihetetlen tudásából engedett egy picit ellopnom:))), és mindenek előtt Sycorax és Messalina a technikai háttérrel, ami a leggyengébb láncszem nálam. Ha maradnak a dologk, abban jelentős tényező lesz, hogy az ő munkájukat nem akarom veszni hagyni.

A tény sajnos az, hogy semmit se lehet nehézségek, konfliktusok nélkül csinálni (legalább is azzal a tevékenységgel én még nem találkoztam:), ezek jelentősen rontottak a kedvemen. Szakszóval élve: elbaszták. (Úgyhogy most mimózáskodom:)

Hogy ne keltsek feltűnést, ezzel az írással akartam jelezni a várhatóakat, és ha döntöttem akkor még eggyel.

Zsepit nem kell küldeni, élek!:)

 

Meglátjuk. Van egy jó angol kifejezés: worst case scenario (remélem jól írom), egyenlőre ebben maradtam magammal.

 

 

Ahogy írtam, nem döntöttem, de olyan lelkesítéseket kaptam ma több oldalról is, hogy azt hiszem kétszer is át kell gondolnom mielőtt bármi lenne. A lényeg, hogy egy felelősségteljes, jó döntést hozzak.

Aggodalmomra egyenlőre nincs ok.

Archaikus renszánsz

2009.11.08. 01:08 - hanaura

Címkék: terrencemckenna

Az adsite.uw.hu/txtdrog03.htm -en találtam, asszem még nem tettem ide be, szerintem sokan ismeritek, akik pedig nem azoknak ajánlom sok szeretettel! (Ha mégis megjelent már itt, akkor bocsi! Holnap a biztonság kedvéért lellenőrzőm:)

::Terence McKenna: Archaikus Reneszánsz:: Részletek Terence McKenna szerteágazó gondolatvilágából

Üdvözlöm önöket az archaikus reneszánszban. Huszonöt éve kezdtem megbirkózni azzal a gondolattal, hogy a "teljességgel másik" felfedezése, megismerése sámáni dolog. Ez a felismerés vezetett a növényi eredetű hallucinogének használatára acélból, hogy az ember vallásainak legöregebbjei által elérhetőnek kikiáltott titokzatos dimenziót megközelítsem. A sámánok által alkalmazott, eksztázist előidéző és látomásszerző révületet okozó módszerek sokaságában -- böjtölés, nyújtott tartamú dobolás, lélegzet-módosítás, feszültségkeltő próbák, stb. -- a hallucinogén növények használatát tartom a leghatékonyabbnak, legmegbízhatóbbnak és legerősebbnek. Úgy tartom, hogy a Másik titkának racionális megismerése lehetséges és a hallucinogén növények sámáni megközelítése, különös tekintettel a pszilocibin-és dimetil-triptamin (DMT)- tartalmú növényekre, központi szerepet fog játszani e cél elérésében.

Messzi régiókba kalandozó gondolataim újra meg újra visszatérnek a Másik témájához és életünket titokzatosan átszövő jellegéhez. EZT számomra a legfontosabb közölni: hogy milyen közeli és milyen furcsa a veszélynek és a szépségnek eme felderítetlen és ígérettel teli zónája. Azt remélem, hogy gondolataim kifejezik a felfedezés örömét és izgalmát, és a titokzatosság sötét vizeinek igaz mélységét, melynek feltérképezetlen óceán-felszínén mindennapi virgonc világunk csekélyke parafa dugóként táncol.

Tudom - csakúgy mint számos olvasóm, hallgatóm -, hogy sok ötletem szürreális, látnoki, sőt, még grandiózus is. Meglátásaim egy élet különleges élményeinek tapasztalataiból alakultak ki. Ezek az események a társadalmilag elfogadott valóság peremén zajlottak, hiányukban nem lenne eretnek véleményeimnek alapja. De úgy találom, hogy a pszichedélikus sámánizmus világa a corpus delicti, azaz bűnjel, ami bizonyítja, hogy valami baj van a kréta körül a materializmus és a tudományos racionalizmus napsütötte birodalmában.

A sámán furcsa képességeinek és a Másság, a Másik oldal iránti pszichikus fogékonyságának elfojtása mellett, a nyugati kultúrhagyomány beépített előítélettel viseltetik az önmagunkkal való hallucinogén kísérletezéssel szemben. Ennek következtében kevés leírás született a látomáskeltő hallucinogének egyéni tapasztalatokban lecsapódó fenomenológiájáról. A kivételek figyelemre méltóak és szórakoztatóak. Fitz Hugh Ludlow és Aldous Huxley megtestesítik az ilyen helyzetek két alapszabályát: mindketten az első érdeklődés-hullámban bukkantak fel, amikor a kulturált polgárság úgymond felfedezte a hasist és később a meszkalint, és mindketten naivak voltak orvosi, illetve pszichofarmakológiai téren. A dél-amerikai yagé vagy ayahuasca főzet jellemzését hasonló módon örökítette meg William Burroughs és Allen Ginsberg a "Yagé levelek" című levelezésben. A hallucinogének eme korai leírásai hasonlatosak a felfedezések korának európai hajósai által adott romantikus képhez az Újvilágról. A kalandos fantázia birodalma csak fokozatosan adta át a terepet a ma általunk ismert kontinensek feltérképezésének.

Az "Archaikus reneszánsz" az én útinaplóm időbeli és ideologikus térbeli utazásaimról. Afrika történelem előtti szavannájától a történelem végén megjelenő transzcendentális objektumon túli elképzelhetetlen világig terjed. Emellett vándorcirkusz is, mely új gondolatfonalakat, -meneteket állít ki, mutat be: csak olyan sebességgel fejlődhetünk, mint ahogy nyelvünk fejlődik, változik. Az "Archaikus reneszánsz" nyelvi tonikokat ír fel öreg szavaink egészségére. Hajtsák fel a sátor csücskét és surranjanak be a fény és játék körébe! Szólaljon meg a zenekar! A hipertér tündéri bohócai már bűvészkednek középen. Hamar, hamar, siessenek

---

Terence McKenna nagy tudású pszichonauta, korunk egyik ékesszóló látnoka. Otthonosan mozog a fizikában, etnobotanikában, azaz a pszichoaktív növények törzsi társadalmakban való felhasználását vizsgáló tudományban, az antropológiában, a káoszelméletben. Játszi könnyedséggel idézi Carl Jungot vagy Marshall McLuhant. Azt állítja, hogy fajunk végül képes lesz beteg történelmünk korlátait átlépni, és hogy ezt a képességünket az ő általa "botanikus sámánizmusnak" nevezett történelmi hagyományunkból szerezzük.

McKenna tizennégy éves korában találkozott az óvatos és spirituális beállítottságú Aldous Huxley "Az érzékelés kapui" című művével, és ez adta meg a kezdeti lökést McKenna etnofarmakológiai érdeklődésének. Kis colorado-i városka szülötte o, ügynök apa és háztartásbeli anya gyermeke. Idézet: "Emlékszem, ahogy kísérgettem anyámat a konyhában és mondogattam neki, ha egy tizede igaz annak, amit ez az ember (Huxley) ír, akkor ezt akarom az életemmel csinálni." Úgy lett. Húsz évig tanulmányozta a sámánizmus filozófiai alapjait és a hallucinogének szerepét a lelki transzformációban a természetes hallucinogének hatalmas jelentőségével egyetemben bolygónk fejlődő kultúrája és a felbukkanóban lévő "metatudat" szempontjából.

Első pszichedelikumát, az LSD-t a hatvanas években, Berkeley-ben fogyasztotta. Politikailag aktív szerepet játszott a szólásszabadságért és a vietnami háború ellen folytatott harcban. Egyetemi pályafutását művészettörténeti szakon kezdte, tanulmányai sok értékes anyaggal látták el az emberi tudat történetének elmélyült vizsgálatához.

Reagan ekkor Kalifornia kormányzójaként zargatta az 1968-ban, a San Francisco State University-n zajló, barikádos stílusú diákmozgalom tagjait, úgyhogy McKenna úgy döntött, hogy más vizekre hajózik egy időre. Nepálba utazott művészettörténészként, és megpróbálta a pszichedélikus élményt a buddhista létmodellel összehozni. Ennek nyomán kezdett el a tibeti sámánizmussal foglalkozni, melyben szintén rábukkant a hallucinogének fogyasztásának gyakorlatára: Tibetben hasis és datura dívott. McKenna ily módon kezdett a sámánizmus igazi, pszichedélikus természetére rábukkanni. Diplomáját Berkeley-ben, "önszerveződő sámán szakosként" szerezte meg a Kaliforniai Egyetemen, a Természeti Erőforrások Megőrzésének Tanszéken.

Széleskörű tudása mellett az emeli ki Terence McKennát, hogy nagyjából minden az emberiség által ismert pszichedelikumot, ill. pszichotróp anyagot kipróbált, és mégis mindvégig megőrizte a tudományos, intellektuális megfigyelő éles szemű álláspontját. Tudatának ez a tanú eleme képes élményeit rendkívül tiszta és részletes módon leírni. Sok nagy misztikus megélte már a történelemben ugyanezeket a dimenziókat, de ő ehhez hozzáadja tapasztalatainak pontos leírását fajunk kulturális és történelmi fejlődésére és felvirágoztatására.

Ezek az élmények arra a mély meggyőződésre juttatták, hogy fajunk jelenlegi domináns helyzetét pszichotropikus növények fogyasztása által érte el, és hogy továbbfejlődésünk záloga ezen növények további megismerése, fogyasztása. Le kell szögeznünk itt, hogy McKenna nem híve a pop drogoknak: crack, heroin és társai- és a szórakozásra használt hallucinogén-fogyasztásnak sem. Úgy tartja, hogy potenciális sámánjaink felelőssége a hallucinogének kutatása: olyan embereké, akik járatosak a tudat tudományaiban, például a pszichoterápiában.

Mostanában, amikor épp nem előadókörúton, vagy az esőerdőkben, új természetes hallucinogének nyomában jár, McKenna idejét két otthona között osztja meg: az egyik Kaliforniában, Sonoma megyében van, a másik Hawaii-ban az általa "Botanikai Dimenzióknak" elnevezett kertben és növényházban, ahol menedékhelyet létesített a Föld természetes gyógy- és hallucinogén növényeinek. Sok fajt mentett meg a teljes kihalástól: mivel a modern civilizáció szisztematikusan pusztítja életterüket, egyre több növény van eltűnőben.

---

Most ismét Terence McKenna szavai következnek, az "Archaikus Reneszánsz" című könyvből. Az idézett fejezet egy McKenna által adott interjúból készült.

1967 elején ismerkedtem meg a DMT-vel (dimetil-triptamin). A DMT természetes növényi vegyület, melyet laboratóriumban is előállítottak, rendkívül rövid ideig hat és a pszichedelikumok közül a legerősebb. Egyetlen alkalom után azt mondtam róla: ez nem pszichedelikum, ez varázslat! A valóságnak olyan dimenziója, amiről az emberek többségének sejtelme sincs! A DMT adott erőt a pszichedélikus élmény iránti elkötelezettségemnek. A DMT annyival erőteljesebb, annyival idegenebb, annyi kérdést vet fel a valóság igaz mivoltáról, arról, hogy mi a nyelv, mi az én, mi a háromdimenziós tér, mi az idő: olyan kérdéseket tett fel nekem, amiken húsz éve rágódom.

Azt is látom a pszichedélikus élményben, hogy örökségünket szerezzük vissza általa. Számomra az jelenti az emberi élet legmegrázóbb oldalát, hogy ha belegondolok, hogy hány ember és kultúra érett meg és szállt a sírba anélkül, hogy ezt a csodát megtapasztalta volna. Mert nem lehetünk teljes mértékben érett emberi lények, akik kapcsolatban vannak a valóság teljes potenciáljával, míg nem avattattunk be a pszichedélikus élménybe. Nem szükséges magunkénak vallani, nem szükséges visszaélni vele -- de tudnunk kell róla, tudnunk kell, hogy létezik. És ennek egyetlen módja van: közvetlenül megtapasztalni.

Úgy gondolom, hogy Huxley közelítette meg a kérdést intelligensen: nem az a cél, hogy minél több embert elérjünk ezzel a tudással, hanem, hogy a legfontosabb, legbefolyásosabb embereket érjük el: a költőket, az építészeket, a politikusokat, a kutató tudósokat és különösen a pszichoterapeutákat. Mert a pszichoterápia szempontjából, az álmodás felfedezése óta ez a legnagyobb Kolumbusz tojása! Mindig az a metafora jut eszembe, hogy a pszichedelikumok azt jelentik a pszichológiának, amit a teleszkóp jelentett a csillagászatnak a tizenhatodik században. Ha valaki nem hajlandó teleszkópba nézni, nem nevezheti magát csillagásznak.....

A pszilocibinnel először az Amazonas vidékén, Dél-Amerikában találkoztam. Iránytűm a DMT volt. Azt mondta: Aha! Oda akarunk menni. De a DMT villám mindössze három percig tart, és öcsémmel, Dennis McKennával együtt úgy éreztük, hogy ha úgy negyvenöt percre beszabadulhatnánk ebbe a mezőbe, akkor tanulhatnánk valami tényleg elképesztőt. Valójában se vége se hossza. Végtelen szépség világa tárul az ember elé.

A pszilocibin tartalmú varázsgombában az a legdöbbenetesebb, hogy él, és valaki beszél hozzád. A fejemben szólt egy hang és angolul beszélt hozzám értelmes mondatokban, engem mélyen érintő kérdésekről. Erre nem voltam felkészülve....

Más volt, mint a mindennapi belső dialógusom hangja és arra is rájöttem, hogy az általa közölt információt képtelen lettem volna magamtól kisütni. Ez bizonyította számomra a hang Más voltát. És azt gondolom, hogy ilyenkor beszélgetés nyílik az ego és a psziché nagyobb, integráltabb rétegei között, melyek normálisan rejtve maradnak. Az ego meglehetősen modern találmány -- modern alatt az utóbbi egy-két ezer év értendő --, a lélek újszerű adaptációja a környezethez. Az Amazonas őserdeiben élő emberek ayahuasca fogyasztásakor közös tudatba lépnek, és ott hoznak közös döntéseket az egész törzset érintő kérdésekben: hova menjenek vadászni, kivel háborúzzanak, hova költözzenek: ilyesmi. Kollektíven LÁTJÁK, hogy mit kell csinálni. Azt gondolom, hogy eközben az én feloldódik azáltal, hogy kapcsolatba lép Felső Tudattal ? én így nevezem, másképpen fogalmazva ez a felettes én, a szuperego. Más szavakkal, ez az a sokkal nagyobb, sokkal bölcsebb szervező erő, amit mindnyájan magunkban hordozunk, de rendes körülmények között csak végletes pszichológiai nyomás vagy krízis hatására érünk el. Úgy vagyunk az én rabjai, mintha kémiai függőségbe léptünk volna vele. A pszichedelikum feloldja az ego bilincseit és tényeket tár elénk: hogyan illeszkedik az egyén e bolygó életébe és szervezetébe, milyen időtlen idők óta vannak a dolgok ahogy vannak és hogyan dolgozták magukat bele jelenlegi állapotukba.....

Az embereknek lelkierejük kifejlődésére van szüksége. Ezt az erőt nem fejleszti az, ha valami guru kezébe adod magad. Azáltal tölt el a lelkierő, hogy felelősséget vállalsz saját lelki fejlődésedért, és hogy körül nézel, hogy mit tehetnél ennek érdekében. Bizonyos értelemben a New Age azaz Új Korszak mozgalmat menekülésnek látom a pszichedélikus élmény elől. Az emberek bármit megtesznek, csak ne kelljen valami pszichedélikus vegyületet fogyasztaniuk. Újjászülettetik, Rolfoltatják magukat, satöbbi, satöbbi. Mert ösztönösen érzik, hogy a pszichedélikus élmény igazi. Az ember egész lényét teszi kockára. Ez nem olyan, mint egy ötórás dobolás vagy egy svédmasszázs...

Mi a sámánizmus? A sámánizmus archaikus eksztázis-technikák alkalmazása, melyek bármiféle vallási filozófiától függetlenül jöttek létre: olyan empirikusan ellenőrizhető, kísérletileg működtethető technikáké, amik eksztázist hoznak létre. Az eksztázis az egység, egészség kontemplációja. Ezért van az, hogy amikor az ember kilép a pszichedelikus mezőből, a politikai és társadalmi aréna szempontjából átformálva lép ki, mert nagyobb távlatokat vett észre.

A sámán gyógyító erejével pszichológiai egységet, egészséget tud átadni a hozzá fordulóknak. Emberfeletti személynek tűnik, mert összeszedett, nincs összezavarodva. Tudja, mikor kell valamihez ragaszkodni és mikor kell elengedni. A reményt általában a tehetetlenség vagy a negatív lelki tevékenységek nyomatéka koptatja el. A sámán látja, hogy a negatív gondolatok nyomatéka illúzió. Azáltal, hogy meggondoljuk magunkat, félreállunk a nyomaték útjából, az elsöpör mellettünk és mi átváltozunk. A sámán a tudat formájával foglalkozik: szélesebb a látóköre, mert nincs igazán benne saját kultúrájában.

Szerintem az igazán nagyszerű pszichoterapeuta egyben nagyszerű sámán -- és van egy pár ilyen...Nagyon csodálom a transzperszonális pszichológusokat, például. Azt gondolom, hogy a sámáni intézményt

igyekeznek modernizálni. Arra kellene még csak rájönniük, hogy sámáni eszközök nélkül idejüket vesztegetik. A sámán legfontosabb eszközei az eksztázist célzó technikák és ez hallucinogén növényeket jelent. Teljes globális katasztrófa felé haladunk szélsebesen anélkül hogy rendelkezésünkre álló felszabadító eszközeinket alkalmaznánk. Ez ökörség.

...Arról szólva, hogy miből, mennyit, milyen gyakran érdemes fogyasztani: Nem túl sokszor. Azt hiszem, ha megfelelő módon fogyasztunk pszichedelikumokat, akkor épp elég gondolkoznivalót nyújtana. Elterjedt gyakorlat és nagyon ellenzem, hogy sokan játszadoznak az enteogénekkel. Ha nem ettél annyit, hogy belesüllyedvén nem félsz hogy egy kicsit túl sokat ettél, akkor nem ettél eleget. Nem azért vannak ezek a vegyületek, hogy betépve moziba menjünk vagy strandra. Nem. Heroikus, elkötelezett adagokról beszélek. Ha elkötelezett adagokat eszünk, akkor minden egyes trip számítani fog. Nem kell többször használni, mint mondjuk évente háromszor- négyszer, ahhoz, hogy teljességgel pszichedelikusnak érezzük magunkat. Ez gombánál öt szárított grammot jelent -- öt gramm kilapítja a legellenállóbb egót is. Meszkalinból nyolcszáz milligramm a heroikus adag. Ezt nem annyira kedvelem, mert amfetamin származék és megviseli a szervezetet.

Hogy mit fogyasszunk? Itt van nektek dióhéjban, szalaggal átkötve:

Három kérdést kell magunknak feltenni bármilyen drogról, amit fogyasztani készülünk: először: előfordul-e a természetben, növényi vagy állati közegben? Mivel a természet évmilliók alatt kitesztelte ezeket a vegyületeket. Laboratóriumi termékekről ki tudja? Másodszor: van-e emberi fogyasztására vonatkozóan történelmi hagyomány? A gombának van. A meszkalinnak van. Az LSD-nek nincs. Az ecstasy-nek nincs. Harmadszor, és ez a legfontosabb kritérium: kell, hogy valami affinitása legyen az agy vegyi összetételével. Nem az a cél, hogy olyan legyen, mint a landolás a Holdon, hanem, hogy a mindennapi tudat hajtóerőivel legyen valami közös benne. Ez a legszigorúbb szűrő. Ezen már a meszkalin se jut át.

Az LSD se jut át. Azt gondolom, hogy a pszichedelikumnak a legkisebb mértékben szabad csak invázió-szerűnek lennie és onnan tudom, hogy jó nyomon járok, hogy a legerősebb pszichedelikumok tartanak a legrövidebb ideig. Hogy ez mit jelent? Azt jelenti, hogy az agy felismeri a vegyületet, és percek alatt semlegesíti. A DMT a legerősebb létező pszichedélikus vegyület; öt perc alatt elbomlik. Húsz perc után olyan, mintha sohase ettél volna belőle.

A természet csodálatos kalauzunk. Az agy természetes kémiája. A bolygó természeti története. Kis embercsoportok természetesen kialakult sámáni intézményei: olyan embereké, akik még kapcsolatban állnak ésszerű társadalmi értékekkel.

...Milyen már létező metafizikai térkép írná le a sámáni élményt? Gondolok a Mahayana buddhizmusra, a sokszintű, sok lény lakta, démonokkal népes, Buddhákban bővelkedő birodalmaira a békének és a boldogságnak. A Mahayana buddhizmus állítja, hogy nincs középpont, hogy minden a tér és az idő konstrukciója: ez a legkifinomultabb pszichológia. Egy dolog miatt nem kötöm csónakomat a buddhizmus hajójához: mert azt mondja, hogy a szenvedés elkerülhetetlen. Ez nem pszichedélikus nézőpont. Arra gondolok, hogy a buddhizmusban a pszichológiája a régebbi, sámáni eredetű réteg. A sámánizmus világszerte azt állítja, hogy az univerzum sokszintű és olyan lényekkel népes, akik nagy jót vagy nagy kárt tehetnek bennünk, és nem törődnek velünk, akár így, akár úgy....

A valóság nem statikus. A valóság, melybe ágyazódunk, maga is felfogható organizmusként: valamely végkifejlet felé halad. A huszadik század nem csak anomália, szerencsétlen véletlen, hanem egy folyamat eredménye, amely azóta folyik, amióta bolygónk létezik. Nem idegenedtünk el a természettől: valahogy a változás borotvaélén táncolunk. Beton épületeinket és autópályáinkat, meg mindent ami a modern életre jellemző, tekinthetjük a természetes világ jelenségeinek.... Az emberek felfoghatóak egy természetes összesűrűsödés katalitikus elemeinek, amely folyamat a lét valamely magasabb szférájába való átváltozásban fog kicsúcsosodni. A történelem véget fog érni. Ezt a megdöbbentő következtetést vontam le a pszichedélikus élményből. És a történelem végére vonatkozó összes apokaliptikus leírás, amely az emberi tudatot kísérti az idők kezdetétől fogva, a János evangélium Apokalipszisétől a legutóbbi UFO- kultuszok jövendöléséig, arra irányuló kísérletek, hogy a megszokottól való radikális, transzcendens eltérésre vonatkozó intuitív előérzettel megbarátkozzunk.

Mai kulturális irányzatainkat tekintve és jövőbe vetítve ésszerűnek tűnik azt jósolni, hogy a Maja naptár végeztével, ami 2012-ben esedékes, magunk számára felismerhetetlenekké fogunk változni, és azt is, hogy amit saját műveinknek tekintünk, a számítógépek és a technológia, tulajdonképpen saját magunk új szintje. És amikor beteljesítjük a történelem profán labirintusában kanyargó zarándokutunkat, visszanyerjük azt, amit az elején tudtunk: a természettel való archaikus, egyetlen ránc nélküli és a nyelv közvetítését nem igénylő egységünket, amelyben nem létezett az én és a másik gondolata, nem létezett élet és halál, civilizáció és természet. Ezek a dualizmusok időszakosak és feltételesek a történelem labirintusában.

Az Archaikus Reneszánsz azt mutatja majd meg, hogy vallásaink a nagy Misztérium sápadt utánzatai voltak csupán. Akkor az emberek azt fogják mondani: "Most már értem! Értem, miért a piramisok, miért Róma bukása, miért Auschwitz, miért a hidrogénbomba." Mindezek a dolgok útjelző táblák a transzcendens objektum felé haladó úton. És amikor elérjük, jelentés, értelem árasztja majd el az egész emberi életet....

A történelem végén felbukkanó transzcendens objektumot úgy képzelem, hogy, ahogy a tizenhatodik században leírták, a szellem és az anyag egyesülése. Anyag, amely gondolatként viselkedik, kapu a képzeletbe. Ebben fogunk mindannyian élni. Ezért olyan fontos a pszichedélikus élmény: előrevetíti a teljességgel a képzeletben folytatott életet....

Az új korszak hajnalának érdekes szimbóluma a polip. Az ő kommunikációs modellje kevéssé ismert. A polipok nem mimikriből változtatják színüket, hanem kommunikálnak általa. Egy közönséges polip elpirul, foltokat és mozgó színcsíkokat tud megjeleníteni nyelvi szándéka kifejezésére. Nyelve bőrfelületén jelenik meg. A telepátiával kapcsolatban általában arra gondolunk, hogy te hallod, amit gondolok, én meg hallom, amit te gondolsz. De a telepátia gazdagabb felfogása lenne, ha inkább látnád szavaimat -- ha szobrászati tárgyak lennének. Tennék egy kijelentést, és te megvizsgálnád mindenféle szögből. Nem lenne kétséged jelentése felől. Pontosan ez történik a polipokkal. Meg a sámánokkal. A révületben énekelt sámáni dalok nem hallásra készülnek, hanem más, révületben levő emberek általi látásra. Ez az átlépés a hallottból a látottba nagyon fontos eleme a transzcendens objektum feltárulásának.

...Ebben az új kommunikációs környezetben a Logosz új világa fog megvalósulni..... Képzeljük el, mi lenne, ha minden probléma megfelelő megoldást találna, ha minden cselekedet megfelelő lenne. Ez maga lenne a mennyek országa. És azt gondolom, erre törünk. Nem kozmikus tűzijátékra van szükségünk, nem repülő csészealjakból kilépő idegen szörnyekre, hanem egyszerűen megfelelő tevékenységre: erővel teljes, átérzett tapasztalatra -- és a különállás, elválasztottság illúziójának feloldódására.

E szöveg a "Pszichedelikus Óra" c. rádiómüsorhoz készült, amely kéthetente fogható vasárnap este 9-től 10-ig a 98 MHz-en.

Növényi tanító

2009.11.08. 00:57 - hanaura

Címkék: növényi tanító



süti beállítások módosítása