Nem rég, a napokban írtam egy kisebb cikket a dohány szakrális jelentőségéről a sámáni szertartásokban, azon belül is az ayahuasca szertartásokban. (Sajnos más sámáni kultúrákról nagyon kevés információm van).
Azt gondolom a fent említett cikk egy fontos dologról szólt, és senki sem fogja dohányzásra buzdításnak venni. Én magam nem élek ezzel, nem is éltem sose, de ha valaki mégis, akkor az a maga dolga. Ami az egyetlen lényeges dolog, hogy a sámánok általi dohány használat jelentősen eltér a mai modern használattól.
Ami miatt elsősorban ez a téma engem is érdekel, az az ayahuasca szertartásokban betöltött szerepe végett van. Emiatt aztán lehetséges, hogy a későbbiekben is lesznek erről írások, majd elválik!:)
Tehát az írás:
A dohány
KÉMIA
A nikotin a dohány (Nicotiana tabacum) alkaloidája, amelyet 1928-ban sikerült elkülöníteni. Színtelen, lúgos kémhatású, olaj sûrûség?, jellegzetes szagú folyadék, amely fény hatására megbarnul. A nikotin nagyon erõs méreg, halálos adagja embereknél 20-60 mg. A dohánynak általában 1-4% a nikotintartalma. Hõ hatására a dohánylevélbõl a nikotin a füstbe jut. A dohány szívásakor a nikotinnak kb. a fele kerül a füstbe, és közel ugyanekkora része szívódik fel a dohányzó szervezetében.
TÖRTÉNELEM
A dohány a ma embere által leggyakrabban használt pszichoaktív drog. Története az amerikai kontinensen kezdõdött. A kontinens felfedezése elõtt több száz évvel már nagy kultusza volt a pipázásnak. A maják és az aztékok nádszálból szívták a dohányfüstöt. A papok a nikotintól megrészegültek, s a hatást az istenek közelségének tartották. Ám olyan mértéktelen dohányzás, amilyennek napjainkban tanúi lehetünk, az indiánoknál nem volt. Náluk a pipázás meghitt, ünnepélyes dolognak számított, amely alkalmat adott a megbékélésre. A vezér rágyújtott a békepipára, ezt aztán körbeadva szívták, hogy elûzzék a haragot.
Amikor Kolombusz 1492-ben elõször vette kezébe az indiánok ajándékát, a dohánylevelet, még nem tudott vele mit kezdeni, és a tengerbe hajította. Második amerikai útjára magával vitt egy Ramón Pane nevû szerzetest, aki közelebb került a bennszülöttekhez, s az õ tudósításain keresztül szerzett elõször ismeretet Európa a nádszálon át szívott dohányfüsttõl kábulatba esõ indiánokról. A hódítók, Cortez és Pizarro katonái azért kezdtek el dohányozni, mert az a hiedelem terjedt el, hogy az indiánok a füsttõl olyan erõsek és egészségesek. Amikor azután hazaértek a spanyol kikötõkbe, az otthoniak megdöbbenve látták a tengerészeket, akiknek az orrából és a szájából füst dõlt. A tengerészek közvetítésével így indult a dohány világhódító útjára. A portugálok, amerre csak jártak, mindenütt ültettek a növénybõl, hogy sehol se legyenek szûkében a drognak.
Európában elõször egy francia ovos, Jean Nicot használta a dohányt a gyógyászatban: a növény zöld levelét a sebre helyezte, a porrá tört dohányt pedig a beteg orrába tette vagy lenyelette. Úgy hírlik, még a királyt is meggyógyította, s cserébe az uralkodó a Herba Nicotianum nevet adta a dohánynak. Késõbb Linné, az élõlények nagy rendszerezõje is Nicot-ról nevezte el a dohányt Nicotiana tabacum-nak.
A XVII. századra a dohányzás meghódította a világot, eljutott távoli kultúrákhoz; a teaszertartások mellett szerves részévé vált a japán kultúrának is. Ugyanebben az idõszakban már széles körben elterjedt egész Európában, de ekkor még elsõsorban mint gyógynövényt alkalmazták (köszvény, reuma és fogfájás csillapítására ajánlották). A dohányzás további terjedésének a pestisjárványok és a háborúk is lökést adtak. A XVII. sz.-ban sok európai országban pusztított a döghalál, és felfigyeltek arra, hogy a túlélõk között sok volt a dohányos. Ez a hír gyorsan terjedt, és az orvosok is propagálták a füstölést a pestis ellen.
Ekkor már a hadvezetés is mindenütt felismerte, hogy a dohány legalább annyira lényeges a katonák számára, mint a muníció (a harmincéves háborúban, például, a katonák majdnem ugyanannyi dohányt fogyasztottak, mint lõport). A háború kényszerének köszönhetjük a cigaretta feltalálását is. A harctéri szünetekben elég volt a lõport tömködni, nemhogy a pipát. Ennél sokkal egyszerûbbnek tûnt vékony papírba csavarni a dohányt, s gyorsabb elégetésével a leghamarabb hozzájutni a szükséges élvezethez. A XIX. sz.-ban megjelent cigaretta (amely végül is nem más, mint a dohányzás „alkalmazkodása" a rohanó életmódhoz) meghódította a polgárosodó társadalmakat. A cigaretta világsiker és óriási üzlet lett.
FOGYASZTÁSÁNAK FORMÁI
Pipázás
A legõsibb dohányzási forma, indián találmány. Ez a legszertartásosabb dohányzási mód. A füstöt nem szívják le a tüdõre, hanem a nikotin a szájnyálkahártyáról szívódik fel. Elõnye a pipázás ceremóniája. A pipázó nagy gonddal tölti eszközét, lassan, méltósággal szívja. Elszívás után gondosan tisztítja pipáját. Mindehhez idõ kell, ezért lényegesen kevesebbet szív, mint a cigarettázó.
Szivarozás
Már az indiánok is szívtak kukoricalevélbe csavart szárított dohányt, szivart. Európában a dohányzás e formája a XVIII. századtól ismert. A szivar a méltóságos polgár jelképe lett. Magyarországon Széchenyi István vezette be; a kaszinóban szívták, és ekkor még szipáknak hívták. Vörösmarty Mihály keresztelte el szivarnak. Ma a vágott, speciálisan pácolt dohányt vékony dohánylevélbe tekerik. A szivarozásnak is van szertartása. Sokan speciális vágóval levágják a végét. Ezt nem helyes csinálni, mert nikotin- és kátrányszûrõ hatása így lecsökken. Ezt sem szívják tüdõre, a nikotin a szájból szívódik fel.
Tubákolás
A szokás a mexikói és dél-amerikai õslakosságtól származik. A finom dohányport az orron át szippantják fel, miközben élvezik a nagy, tisztító tüsszentéseket is. A nikotin az orrnyálkahártyáról szívódik fel. Mivel nem ég, nincs kátránytartalom. Ezért nem is rákkeltõ. A tubákolás a XIV. Lajos korabeli Franciaországban volt divatos. A dohányport díszes tubákszelencében tartották. Ma már viszonylag ritkán találkozunk vele.
Bagózás
Dél-amerikai õsi szokás, a dohány rágásából áll. A bagózáshoz hozzá tartozik a köpködés, ezért soha nem volt elõkelõ dolog. A nikotin a szájnyálkahártyáról jól felszívódik. Nem keletkezik rákkeltõ kátrány, ennek ellenére, valószínûleg a pácolóanyagoktól szájüregi rákot okozhat. Németországban ma is divat, hazánkban azonban ritka a dohányzásnak eme formája.
Cigarettázás
A cigaretta két részbõl áll: papírhüvelybõl és dohányból. A papírhüvely végén pedig általában egy szûrõpapír található. A cigarettázás során jut a legtöbb nikotin a szervezetbe, ugyanakkor az égés során számtalan vegyi anyag keletkezik, mely hosszú távon súlyosan károsíthatja az egészséget, és többfajta rákos megbetegedést okozhat. A cigarettázással a késõbbiekben részletesen foglalkozunk.
(Forrás: www.freeweb.hu/stagecafe/redstation/page4.html )
