Könyvismertetés Benny Shanon: Az elme antipódusai című könyvéről

(The Antipodes of the Mind: Charting the Phenomenology of the Ayahuasca Experience, Oxford University Press, USA, 2003. january 23., 480 old.)

Gregory Nixon (Prince George, BC, Canada)

Részletek

BEVEZETÉS

Mi történik, amikor egy világias gondolkodású izraeli kognitív pszichológus az Amazonas-medencébe megy, ahol többször is fogyaszt az Ayahuasca nevű híres pszichotróp főzetből (a „holtak indájából”)? Nem fürge ifjonc már elszánt filozofikus pszichológusunk; nem a kalandvágy fűti. Kiváló elméleti szakemberről van szó, aki széles körben publikált cikkeket és egy kiváló könyvet (The Representational and the Presentational, 1993), melyek a kognitív (vagy Shanon szóhasználatával fenomenológiai) pszichológia perspektívájából szállnak szembe a reduktív tendenciával, amely agyi tevékenységekből származtatja az elme tevékenységeit. Már amazonasi útkeresése előtt is a gibsoni táborba tartozott: dinamikus közvetítőnek látta az elmét az organizmus és a környezet között; aktív résztvevőnek mindkettőben. Nos, az történt, hogy egy rendkívüli könyv született; tudományos analízis saját látomásairól, valamint Shanon nézetei – és talán a lelke – épüléséről.

Benny Shanon páratlan teljesítményt nyújtott egyedi és gondosan megírt értekezésével. Korszakalkotó kísérletet tett arra, hogy feltérképezze és osztályozza az amazonasi főzet, az Ayahuasca (melyet Shanon mindig nagy kezdőbetűvel ír) fogyasztását követő tapasztalatokat. Eltökélten, szénacélhoz hasonló hajlíthatatlansággal tesz megfigyeléseket és magyaráz, de a látottak és tapasztaltak azt kívánják, hogy rugalmas is legyen, mint a volfrám, amikor olyan tapasztalatok közepette kell kialakítania értelmezéseit, melyek teljesen megdöntik az objektív megfigyelés látszatát. S ahogy egyre több utazást tesz a növényi eredetű főzet segítségével, egyre „tanultabb” lesz, s szemmel láthatóan maga is átmegy a sámáni beavatás fokozatain – akaratának, magának a szelfjének kapitulálnia kell az élmények előtt, melyek meghaladják a szavakat. Később, miután visszatért íróasztalához, Shanon a jegyzetei és emlékei alapján próbálja meg felfedezni a dolgok rendjét. [...]

Új – olykor ijesztő – világok nyílnak meg előtte, de sosem hátrál meg, nem próbálja kétségbeesetten elhessegetni a tapasztalatot. De azt is megtanulja, mikor adja át magát neki. Ének hangzik fel ajkairól, miközben idegenek veszik körül, de tudja, hogy hangot kell adnia az örömnek. Bár csak futólag utal rá, úgy tűnik, kitartása és céljának tisztasága lehetővé tette, hogy végül teljesen felülemelkedjen a tudás korlátain; egy szavakat, emlékezetet és értelmezést is meghaladó pálfordulatban feladta a megismerést és szelfjét magát. Mondani sem kell, ezt az élményt nem részletezi.

A hasonló esetek miatt fordulhat elő, hogy az Antipódusokat egyszerre két ellentétes helyről is támadás érheti (vagy akár semmibe vehetik). A szigorú tudományok többsége nem tartja elfogadható vállalkozásnak a fenomenológiát, mivel az ember szubjektív élményeit nem figyelheti meg más, és nem is lehet kimutatni róluk, hogy megismételhető hatásokhoz vezetnének. Ha valaki analitikus struktúrákat dolgoz ki drog által kiváltott látomásokra, valószínűleg azonnal elutasításban részesül: úgy tartják, hogy a hallucinációkat összekeveri a valósággal [*]. Az igazi hívők – a vallásos hívek, a misztikus ezoterikusok, a New Age követői – másfelől azt kifogásolhatják, hogy, bár Shanon a „valóság” bélyegét üti módosult tudatállapotban tett utazásaira, ettől még szkeptikus marad a metafizikai színfalak mögötti természetfeletti istenségek létét illetően. Mint elragadó Előszavában írja: „Évekig 'elszánt ateistaként' jellemeztem magam. Amikor eljöttem Dél-Amerikából, többé már nem voltam az” (9. o.), de később elmagyarázza, hogy „teizmusa” inkább a kreatív dinamikán nyugvó spinozai panteizmushoz áll közel, mintsem bármiféle panteonhoz vagy statikus istenségek hierarchiájához. A sok beszámolót is valószínűtlennek tartja, melyek szerint az Ayahuasca fogyasztásakor megnövekednek a pszi-képességek (és megjegyzi, hogy a fokozott észleleti érzékenység és a személyek közötti rezonancia adhat magyarázatot az általa tapasztalt és hallott „gondolatolvasásra”). De nyitott marad: közli, hogy véleménye szerint objektív vizsgálatot érdemelnének az olyan beszámolók, mint például az, amelyik szerint egy amazonasi helybéli távolbalátással észlelt egy valódi európai várost, és előtte sem képeket nem látott ilyen helyről, sem történeteket nem hallott róla. [...]

ÖSSZEGZÉS

[...] Az Előszóban leírja, hogyan találkozott először az Ayahuasca-főzettel, és hogy milyen kérdések nyomán kezdett bele óriási kutatási tervébe. Első említésre méltó élményében jaguárok és kígyók tűntek fel látomásaiban. Később megtudta, hogy ez általánosan jellemzi az Ayahuasca-fogyasztókat. Ez felkeltette a kognitív pszichológus szakmai kíváncsiságát: „Úgy tűnik, a kígyók és a jaguárok túl specifikusak ahhoz, hogy univerzáléknak minősüljenek” (7. o.). De szörnyű látomásokat is látott az emberi történelem gonoszságairól; köztük a zsidó Holocaustról, ami igen nagy megrázkódtatást jelenthetett számára. Ám ahelyett, hogy meghátrált vagy keserű cinizmusba süllyedt volna, azzal szállt szembe e látomásokkal, hogy a szépségen elmélkedett, amit az emberek hoztak a világba: „Bármennyire gonoszak és alantasak is az emberek, gondoltam, mégiscsak ők alkották az univerzumban létező legszebb dolgok némelyikét. A kultúrával és művészettel, a vallással és spiritualitással megváltást nyerhet az emberiség” (5. o.). Bizonyára a gonoszság váratlan és megrendítő látványa által kiváltott szorongás vagy félelem az a kapu, ahol sok más fogyasztó visszafordul, miután először ivott a főzetből. Shanon azonban, aki bízott az életben és az ember útjában, felülemelkedett a kapukon. Egy derűs központban találta magát, melyben úgy tűnt, a világ és vele együtt maga is újjászületett: „Úgy tűnt, ez a teremtés első napja” (6. o.).

A Santo Daime Egyház (daime = Ayahuasca) segítségével élte át első élményeit, s ezek felborították világát. Ezután egy időre kritikai önelemzésbe merült. Tudta, hogy tovább kell tanulmányoznia a növényt és erejét, de hogyan? Úgy tűnik, először dűlőre kellett valahogy jutnia azzal, hogy nagy szakmai tudással rendelkező kognitív pszichológusnak számít. Ezt az identitást megerősítette azzal, hogy véget vetett az önelemzésnek, az Ayahuasca révén útra kelt más valóságokba, majd hosszú, kritikai, objektív és kategorikus elemzést nyújtott az Ayahuasca-tapasztalatról. Munkájának gyümölcseként született meg a könyv. Világos azonban, hogy személyes motivációk is vezették, amikor módot szeretett volna találni a jó és rossz emberi dilemmájának megoldására, valamint arra, hogy szembenézzen (vagy szembesüljön) az örök – spirituális természetű – kérdésekkel.

Shanon így időt kerített rá, hogy visszatérhessen az Amazonashoz, átesett az előírásos tisztító szertartásokon, és Ayahuasca Iskolájának elkötelezett tanítványa, misztériumainak beavatottja lett. Már az elejétől fogva tudta, hogy pár alkalom nem elegendő a „képzettséghez”, így komolyan vette munkáját. Elutazott a három brazil egyház összejöveteleire (kettő keresztény alapú, egyet az umbanda-mozgalom inspirált), melyek Ayahuascát használnak szentség gyanánt, és részt vett szervezett gyülekezeteiken. A dzsungelbe is ellátogatott az amazonasi törzsbéliekhez, ahol gyakran vette igénybe egy-egy ayahuasquero – „a szent specialistája”, sámán – útmutatását. Később, amikor már gyakorlottabb lett a látomások terén, nagy tudású sámán-gyógyítókkal utazgatott néhány társával egyetemben. Tapasztalt fogyasztók társaságában városi környezetben is ivott a főzetből; s amikor úgy érezte, készen áll rá, egyedül is nekimerészkedett. A könyv kiadásakor több mint 130 Ayahuasca-utazáson volt túl, bár fenomenológiai kutatómunkájának magvát első 67 ülése képezi. Minden alkalom után leírta, mit tapasztalt. Emellett mindent elolvasott, amit a főzetről talált, a misszionáriusok vagy felfedezők korai beszámolóitól kezdve egészen a tekintélyes mennyiségű jelenkori tudományos elemzésekig. Egyik sem ötvözte a tudományos analízist széleskörű személyes tapasztalattal. Végül jó kognitív pszichológus módjára felkerekedett, és interjút készített másokkal, akik épp túl voltak egy-egy élményen, de úgy általában bárkivel, aki szintén kiterjedt tapasztalatokra tett szert a főzettel: „Becslésem szerint az itt tárgyalt adatok mindent egybevetve körülbelül 2500 Ayahuasca-fogyasztási alkalmon alapulnak” (410. o.).

Shanon ezután visszatért íróasztalához, hogy feltárja a világ (vagy talán inkább „világok”) struktúráját. A könyv nagy részét hosszas szövegmagyarázatok; lépések, rendszerek és alrendszerek, főkategóriákon belüli alkategóriák kategóriáinak felsorolása és részletezése, valamint az eredmények és hatások listái teszik ki. [...]

Shanon megtudja, hogy különféle fejlődési szakaszai vannak a beavatásnak: Az újonc eleinte csak passzívan figyeli a meglepő jelenségeket, mintha filmet nézne, de ha már több tapasztalatra és bátorságra tett szert, megtanulja, hogyan léphet be a látomásba, és hogyan fedezheti fel belülről annak valóságát. A következő szakaszban már bizonyos mértékig irányítani is tudja a kibontakozó valóságot, bár az ilyen „irányítás” mindig csak részleges. Shanon gyakran használja azt a metaforát, hogy ilyenkor mintha hangszeren játszanának, vagy az illetőn játszanának mint hangszeren: „Ezért azt állítom, hogy az Ayahuasca-élmény olyan, mintha zenét játszanának egy hangszeren, ami a lélek, és hogy ez a zene tökéletes tükröződése az ember teljes lényének” (380. o.). Az utolsó szakasz pedig, úgy tűnik, abban áll, hogy az illető hatalmat nyer arra, hogy egyszerre sok világba (vagy valóságba) merüljön bele, de arra is, hogy korábban el nem ért vagy akár csak meg sem kísérelt módokon hasson a világban, így a kifejezőművészetek vagy az útmutatás és gyógyítás terén. Shanon így összegzi az Ayahuasca Iskolájának „fokozatait”:

„Először a témabemutatás következett... a második lecke a fegyelem volt... Oktatásom harmadik leckéje elsősorban a gyógyítást és a betegséget érintette... A következő fokok a szentre összpontosítottak, és nagy hatású spirituális tapasztalatokat foglaltak magukba. Ezután – amikor hagyományos amazonasi gyógyítókkal fogyasztottam Ayahuascát – hosszú ideig a sámánizmusra összpontosítottam. ... A következő lecke... különféle konkrétabb témákra koncentrált” (302-3. o.).

A beavatás útját járó embernek sok próbatételen és kísértésen kell átesnie ahhoz, hogy idáig elérjen, de elég merésznek kell lennie ahhoz, hogy tudja, mikor adja át magát a feltárulkozó valóságnak, és elég bölcsnek ahhoz, hogy tudja, mikor módosítsa azt aktívan. Felül kell kerekednie félelmeinek nárcisztikus korlátain, miközben ügyelnie kell arra, hogy ne tegye hiúvá irányítóképessége és növekvő tudása. Mint ahogy a mítoszokból tudjuk, a büszkeség hübrisze bukáshoz vezethet.

Shanon arra jutott, hogy az amazonasi esőerdő gyógyítói általánosan elfogadják a tiszta szívet és az „üres központot”. Megemlíti, hogy ma már úgy érzi: átalakult a szerepe, kutatóból tevékeny útmutató, afféle misztériumot vezető pap, ayahuasquero lett maga is. [...] Ami a bölcsességet illeti, Shanon leszögezi: meggyőződése, hogy az ontológiai igazságot leginkább kifejező gesztus egyszerűen az egész teremtést dicsérő énekekben, ősei „Halleluja”-jában rejlik. Arra az ontológiai kérdésre, hogy pontosan mit is illet a dicséret, Shanon úgy felel, hogy nem mást, mint az örök dinamikus folyamat örömét – nem Istent mint entitást (vagy bármiféle természetfeletti formát), nem az emberiséget és nem is a természetet mint olyat. A teremtésre utal a név; minden dolgok végtelenül hatalmas kreatív magvának szakadatlan kibontakozására, beleértve magunkat is.

Nyilvánvaló, hogy az ilyen „tudást” nem lehet sem fenomenológiai, sem analitikus redukció útján elérni. Az „ismert világ” peremén túl helyezkedik el, ott van jelen örökösen, a tudatos elmén túl. [...] Shanonnak, a tudósnak ezen a ponton fel kell adnia a tudományt, sőt minden szokásos értelmben vett tudást is, és el kell ismernie, hogy az ilyen közvetlen kommunió meghaladja a szavakat: „Időnként mégis világos volt számomra, hogy döntést kell hoznom – ha valóban alá szeretném vetni magam az előttem feltárulkozó tapasztalatnak, le kell mondanom arról, hogy később vissza tudom majd idézni, és még csak nem is gondolhatok arra, hogy valaha is beszélni fogok tudni róla” (355. o.). Az ösvényt ráadásul, mely ehhez az elmondhatatlan ébredéshez vezet, nem szegélyezik rendezett útjelző táblák, strukturált utak: intuitív tudás jellemzi, ami bőven meghaladja a kategorikus gondolkodást. Egész fenomenológiai elemzése után Shanon végül elismeri:

„nagyon megrendített a felismerés, hogy milyen korlátozott is a tudományos megközelítés. Nyilvánvaló volt számomra, hogy vannak olyan birodalmai a tudásnak, melyeket ezzel a hozzáállással soahsem lehet elérni. Továbbá megértettem, hogy olyan szintjei is vannak a tudásnak, melyek azt kívánják, hogy az ember elengedje magát, és felhagyjon az összes kritikai, távolságtartó elemzéssel. ... E tekintetben – a szociológiai hatalom és kulturális állandóság terén jellemző összes korlátja ellenére – a bennszülött hozzáállás vezet” (356. o.).

KUSZA PONTOK

Több pont is zavart okoz bennem, melyekre utal ugyan a kötet, ám nem magyarázza őket teljesen; itt vázolom ezeket. Kérdéseim főként abból fakadnak, hogy a hagyományos gondolkodást alkalmazom valamire, ami kisiklik ez alól, vagy pedig abból, hogy Shanon kifejezetten tartózkodik attól, hogy több személyes adatot közöljön, és metafizikai kérdéseket boncolgasson. Zavarodottságom elsősorban a fény és igazság világát érinti, mely a szerző és a jelek szerint más tapasztalt Ayahuasca-fogyasztók számára feltárul. Vagy arról van szó, hogy kevésbé valóságos a sötét oldal, vagy kisebb szerepet játszik, mint korábban képzeltem.

Azt mondják, az LSD-től eltérően nincsenek „rossz utak” az Ayahuascával. Shanon elismeri, hogy egyetlen olyan emberrel sem készített interjút, aki csak egyszer ivott volna a zavaros főzetből, pedig bizonyára ezt eredményezné, ha bárkit is „kikészítene” vagy egyszerűen csak lehangolna az egész tapasztalat. Az émelygés, a gyomorhurut és a hányás, melyet más, első kézből vett beszámolók hangsúlyoznak, már épp elég lehetne ahhoz, hogy az ember azután elkerülje az anyagot, de – tudomásom szerint – nincs beszámoló ténylegesen „őrjítő” tapasztalatról. Shanon világossá teszi, hogy amikor az ember személyes válsággal szembesül a szer hatása alatt, rendíthetetlenül ki kell tartania, és a lehető legszilárdabban és leghiggadtabban kell kezelnie a félelmet és a hozzá kapcsolódó negatív érzelmeket. De még így is történnek krízisek: „Egészen általános – jelenti ki mintegy mellékesen –, hogy az emberek úgy érzik, a halál küszöbén állnak” (57. o.). Máshol megjegyzi, hogy valóban fennáll a mentális összeomlás lehetősége. De sem az Antipódusokban, sem sehol másutt nem olvastam olyan konkrét esetről, amikor ez megtörtént volna. Nincs rossz trip?

Ezzel függ össze egy másik problémám is: túlontúl is emberi bináris gondolkodásomat összezavarja Shanon rövid tárgyalása a jó és rossz ontológiai státusáról. Ugyanazon az oldalon közli, hogy „az Ayahuasca nyomán arra a következtetésre jutnak az emberek, hogy a világ jót is, rosszat is tartalmaz, hogy a kettő összefonódik, és hogy a végső valóság túl van jón és rosszon”, de leszögezi a következőt is: „Végül olyan látomásokat él meg az ember, melyekben úgy érzi, a Legfelsőbb Jóval találkozik” (174. o.). Tudom, talán a misztikus paradoxont nem értem itt, de másutt azt olvashatjuk, hogy az Ayahuascának kozmikus (és nem mindig jóindulatú) a humorérzéke; hogy ugyanannyit hazudik is és elrejt, mint amennyit feltár. A Legfelsőbb Fénynek nincs árnyéka, vagy mi?

A beavatási folyamat, főként a sámáni beavatás sötét oldala is tűnődésre késztet. A rituális halál-újjászületés ciklus mintájában a lélek sötét éjszakájának kell megelőznie a reveláció hajnalát. A sámáni tanok nyomatékosan hangsúlyozzák a halál és feldarabolás szinte egyetemes tapasztalatát [**] – ami a jelek szerint a hétköznapi szelf halálát jelenti –, mielőtt a sámán visszatér, eggyé válva a halállal, mégis elvenenen. Shanon egyszerűen és talán bölcsen kevés jelentőséget tulajdonít ennek, de sámáni gyógyítóként, mások útmutatójaként működött, és legalább egy ayahuasquero körben elfogadták. [...] Azt szeretném tudni, hogy miféle rituális vagy látomásos halálon kellett átesnie a szerzőnek. Vagy alkonyat nélkül érte el hajnalát? [...]

És persze elmélkedésre ad okot a rendezett kategóriák létének vagy megalkotásának egész kérdése, melyeket fenomenológiai és statitisztikai analízis útján nyert. Miféle listákat, táblázatokat, kategóriákat és struktúrákat hoz létre, és miért? Egyrészt közös vonásokat jegyez fel a saját és mások – főleg az Ayahuasca szakértőinek – látomásai közt, valamint érdekes párhuzamos reakciókat, melyeket a látomásokra adtak. Mint megjegyzi, szakmai szempontból tulajdonképpen az ilyen megmagyarázhatatlan hasonlóságok indították a kutatásra. Azt gondolja tehát, hogy stukturális elemzése a teremtés – vagy legalább az Ayahuasca-élmény – egyetemes rácsozatát tárja fel? Vagy ő maga teremt ilyen rácsozatot, hogy rendet vigyen a teremtés káoszába? Úgy tűnik, egyik sem, vagy mindkettő. Shanon nagyon is tudatában van vállalkozása kétértelműségének és annak, hogy a jelek szerint elmozdulnak, vagy akár egy szempillantás alatt el is tűnnek a látomásos tapasztalat birodalmai. Egy olyan univerzumban, amelyben az egyetlen állandó a kreatív dinamizmus maga, lehetetlen különbséget tenni aközött, amit az ember felfedez, és aközött, amit kivetít. Shanon kijelenti, hogy „nincs világos különbség az értelmezés és a teremtés között. ... Lényegében minden értelmező, minden kreatív” (351. o.). Ha igaz az, hogy minden jelenség egyidejűleg az értelmezés terméke és teremtés is egyben, akkor – eltekintve attól, hogy a szerzőnek személyes vagy szakmai szüksége van arra, hogy rendet tegyen bennük (48. o.) –, úgy tűnik, az ilyen kartográgiai adatok változékony árapályt térképeznek fel, ami a hold fázisaival együtt változik.

Ingatag alapokon álló metafizika ez. Úgy tűnik számomra, Shanon némi homályosággal helyezi részletes fenomenológiai analízisét a kreatív lényegre; mintha egy tóra tenné a piknikes pokrócot. Ha cselekedeteink közreműködnek a valóság kibontakozásában, akkor a kategóriák, térképek, struktúrák, a tudomány törvényei, stb. kulturális vagy akár transzkulturális évezredek alatt nyerik el szubsztanciájukat, s ez vezet a megszokott konszenzus valóságához. Ugyanannyira valósak, mint bármi más, ami a jelek szerint jelen van valahol egy helyen, itt és most. Elegendő-e ez az alap Shanon kategóriáihoz, struktúráihoz és mintáihoz? Talán – legalábbis ideiglenesen. Tanulmányai igazából nem hagynak kétséget afelől, hogy bizonyos látomásos és tapasztalati minták különféle kultúrákban és korokban újra és újra felbukkannak.

Shanon többször is leszögezi, hogy nem célja ontológiai kérdések nyomába eredni, de elegendő lépést tesz ez irányban ahhoz, hogy az olvasó megértse: amikor végül kijelenti, hogy „azt a nézetet vetem itt fel, hogy az Ayahuasca-élmény a keletkezésé és teremtésé” (383. o.), kínosan közel áll ahhoz, hogy ugyanezt állítsa szokásos tapasztalatunkról is.

Még ki is tér röviden e teremtő minták forrására, ami el is vezet utolsó problémámhoz, a „kreativitás” és „képzelőerő, képzelet” fogalmát illető bizonytalansághoz. Shanon már a könyv eleje táján arról biztosít minket, hogy „az Ayahuasca-látomások a képzeletet felülmúló szépséget” tárnak fel (17. o.), s itt a szokásos felfogásunkra utal a képzeletről, ami eszerint egy nyelv utáni képesség, amit a szelf aktivál a memóriában egyéb, már elraktározott képzetekből. Amikor az említett szépség forrásáról elmélkedik, Shanon tagadja, hogy egy ilyen kreatív képzeleti folyamat akár a „formák világából” származna, melyek már „odakint” vannak a maguk végső valóságában, akár a pszichológiából, vagyis az „itt bent” lévő tudattalanból. Shanon értelmezése szerint tehát sem a platóni ideák, sem a jungi archetípusok nem jöhetnek szóba.

Amikor magyarázatot próbál adni az Ayahuasca-tapasztalatok (és hallgatólagosan minden tapasztalat) valóságára, egy olyan, teremtéssel jellemezhető valóságot vet fel, melyben közreműködik a saját kreativitásunk, de amely végső soron meghaladja személységünket vagy létezésünket. Így hát „az 'emberi kreativitást' vagy a 'képzelet hatalmát' illető felfogások sokkal fantasztikusabbnak bizonyulnak, mint amilyennek általában gondoljuk őket” (396. o.). Rendben, de problémák merülnek fel e pozíció eredetiségét illetően. Először is, nem épp emiatt magasztalták a romantikusok a transzperszonális képzeletet? A kreativitás mint mag valamilyen formában Bergsonnál és Whiteheadnél is megtalálható.

Másodszor, Shanon véleményem szerint túlzott lenézéssel viseltet a kollektív tudattalan jungi koncepciója iránt, amikor arra az elképzelésre redukálja, hogy az „itt bent” van – de ez a téves feltevés talán csak azon alapul, hogy Jung helytelenül használta Freud eredeti fogalmát, a tudattalant. Jung későbbi éveiben sokat írt az „objektív pszichéről”, s ezalatt azt értette, hogy maga a kollektív és transzperszonális tudattalan az a világ, amellyel összekapcsolódunk, s ami a forrásunk. Shanon többször is helyeslően utal arra a némiképp hasonló felfogásra, mely szerint az „anima mundi” (a világlélek) a – szubjektív és objektív – valós forrása. De kommunió-élményei miatt valószínűleg elvetné azt a nézetet, mely szerint a világ vagy a világlélek „tudattalan” lenne (még ha Jung úgy értette is, hogy „a különálló tudatos részünk perspektívájából tudattalan”).

A Jung nyomdokain haladó archetípus-pszichológus, James Hillman (1975) találkozópontot kínál Jung és Shanon között, amikor kijelenti, hogy minden észleletet, megértést és emléket áthat a fantázia, és egyik sem lehetséges ilyen képzeleti megmunkálás nélkül. A fantáziák ebben az értelemben nem egyéniek: „A fantáziák feltárulása az istenit fedi fel, ami azt vonja maga után, hogy a fantáziáink idegenek, mert nem a mieink” (184. o.). Ez kiegészítheti Shanon „keletkezési és teremtési” panteizmusának ontológiai vázát, bár végül hozzáfűzi: lehetetlen megmondani, ki vezet a teremtő és a teremtett „táncában”. [...]

SZEMÉLYES REAKCIÓ

Miután többedszer is nagy örömmel és új felismerésekkel olvastam el az Antipódusokat, két olyan reakciót említenék még, melyek talán teljesen személyesek. Az egyik az, hogy most már biztos vagyok benne: sosem keresek alkalmat arra, hogy igyak a „holtak indájának” főzetéből. Hogy egyszerűen fogalmazzak, kétlem, hogy megvan a kitartásom ahhoz, hogy – mint Shanon – puszta hallgatóból a zenekar karmesteréig vigyem. Tartózkodásom részben abból adódik, hogy hajlamos vagyok az elkalandozásra és arra, hogy teljesen elvesszek a fent említett pszichedelikus korban, s egyik mellékvágányról a másikra tévedjek. Véleményem – ha úgy tetszik, hitem – szerint a megismerés, a racionalitás és az elemzés maguk is sajátos kulturális fantáziák. Amikor az ember elsőbbséget ad az intuíciónak, hajlik arra, hogy csak úgy sodródjon. Shanon képes volt arra, hogy belemerüljön hihetetlen élményeibe, majd később, az íróasztalánál, rendet tegyen bennük. Amennyire lehetséges, ezt meg is tette. Magam azonban attól tartok: más világokban elveszett Ayahuasca-fogyasztó lennék, aki nem kíván visszatérni, és semmiféle rendre nem vágyik.

A második reakció váratlan volt számomra. Az elme antipódusai – először halványan, majd egyre növekvő világossággal – „reményt” adott számomra; nagyvonalúan elárasztott ezzel az ismeretlen, de felemelő érzéssel. Emlékeztetett arra, hogy „több van itt, mint ami szemmel látható, és te tudod ezt!” S elfelejtett emlékek áradata nyílt meg bennem: vissza tudtam idézni a pillanatokat, amikor valamilyen más időben vagy helyen találtam magam (és nem mindig kábítószer hatása alatt). Ahogy felnőttem, „le kellett szállnom a földre”, így egyszerűen elfojtottam az ilyen bámulatos tapasztalatokat, mert nem voltak „hasznosak”. Elvetettem azokat a látomásokat és találkozásokat, melyek kétségbe vonták a hétköznapi valóság ellentmondást nem tűrő szilárdságát, hogy csatlakozhassak az egy életen át tartó gyászmenethez, mely a szürke halálhoz vezet. Nem vagyok fatalista, de úgy éreztem, épp a megfelelő időben jutott a kezeim közé a könyv. Nem költői lelemény, hanem a tudat által korlátozott tudatosság ténye, hogy általunk figyelmen kívül hagyott világokban járkálunk. Így hát méltatással, és nem kritikával szeretném zárni ezt a könyvismertőt: köszönöm, Benny. Csodákat műveltél. Halleluja neked és fontos könyvednek.

JEGYZETEK

[*] Benny meggyőzően érvel amellett, hogy az ilyen látomások inkább „más valóságok”, mintsem fiktív hallucinációk (Lásd még Shanon, 2003).

[**] „Beavatásának útján a sámán megismeri a halált, amikor először megy a túlvilágra, és szellemek, démonok kínozzák” – jelenti ki Mircea Eliade (1990, dátum nélküli bejegyzés, 1952). Ennek (mint bármi másnak) univerzális jellegét erősen vitatják az akadémikusok.

Ford.: Nic, 2007.

A cikk forrása: Nixon, Gregory, [Review of] Benny Shanon: The Antipodes of the Mind: Charting the Phenomenology of the Ayahuasca Experience,

http://www.amazon.com/gp/product/0199252939/ref=si3_rdr_bb_product/

103-1446499-0011854?%5Fencoding=UTF8

Regisztrált fórumozóink számára néhány napon belül lesz chat szoba is. Egyenlőre a fórum kezdeti stádiumban van, használható természetesen, de ahogy az előző írásban meg is említettem nem sokára nagyon szép lesz!

Ahogyan minden induló fórum, ez sem indult be két perc alatt, de alakulgat. Nagyon fontos ez a számomra, remélem sikerüll minél többeknek örömet okozni vele, úgyhogy tessék regisztrálni, írni, olvasni!:)

A délután hosszú tervezgetés után végre sikerült összejönni nálam néhány órára. Itt volt Gomoa, Sycorax, Messalina és az én Istennőm, Mernyau (aki egyébként ma is megvillantotta fantasztikus főzőképeségét).

Szó esett az új blogról, a web oldalról, a nem sokára megtartandó közös szeánszról és még egy rakás izgalmas dologról. Kb. félútig nagyon komolyak is voltunk, aztán már nehezebben ment... :))

Ami bizonyos: hamarosan szépítésre és kiegészítésre kerül a fórum Sycorax és Messalina jóvoltából, Gomoa elkezdte összeszedegetni a tervezett könyvtár komolyabb tartalmát. Meglehetősen nagy mennyiségű anyag lesz, cikkekkel, könyvekkel, de lesz zene rész és természetesen vido gyűjtemény is. Ide kerülnek át a korábbi bejegyzésekben leközölt cikkek, és az a néhány könyv, ami volt.

Design ügyben változott a terv, de így talán még ütősebb lesz a végeredmény. Már alig várom!

Majd elfelejtettem, a fórum egy chat szobával is bővülni fog ahol "négyszemközt" és konferencia jelleggel több emberrel is lehet egyszerre témázgatni. Azt hiszem, ha beindul, ez is összébb kovácsolja majd a csapatot. Gomoa fogalmazta meg, amire magam is gondoltam, amikor a célokról beszéltünk az oldallal kapcsolatban: a csapatépítés. Én erről nem keveset írtam, és még fogok is garantáltan, mert ez egy nagyon fontos dolog. A másik nyilván az ayahuascáról egy hiteles, összeszedett portál létrehozása, befogadható formában. Egyéb természetes anyagokról is lesz szó, nem hangsúlyosan (ahogy az eddig történt), a hangsúly ezután is az ayahuascán lesz. A fórum más dolog. Erről hazafele gondolkodtam, mikoron is Sycoraxot, Gomoát és Messalinát kísértük ki a buszhoz. Arról, hogy végül is a fórum miről kellene, hogy szóljon? Az ayahuascáról vagy pedig az ayahuasca iránt érdeklődő emberekről. 

Nos, én úgy gondolom, hogy mindkettő.

Magamból kiindulva, én se agyalok 0-24-ben az ayahuascáról, van egy normálisnak mondható életem, amiben szerepel az ayahuasca, kiemelt fontossággal, de van ezer más dolog is, és ha kialakulna egy jó csapat, miért ne beszélgethetnénk életről, halálról, bármiről? Nem? 

Remélem nem vagyok egyedül ezzel a dologgal!:)

Vajon mi az igazság?

Az első ayahuasca élményem jutott ma az eszembe, ami nagyon mátrixosra sikeredett, pedig mind a mennyiséget, mind a mélységet tekintve tényleg csak a felszínt karcolgattam.    Akkor még.....:)

Szóval az a gondolat jutott az eszembe, hogy ez tényleg olyan mint a mátrix.

Melyiket kéred, a kék tablettát vagy a pirosat?

Ezen kívül tényleg megváltoztat valamit. Ez volt az amitől leginkább tartottam az első alkalom előtt. Nem tudom ki hogy van vele, de annyi dolgot elszartam már az életbe, és tudjátok mit? A legtöbb dolog nem jött vissza adni még egy lehetőséget, sajnos. Amikor az ember sok ilyet átél akkor kétszer is meggondolja ezeket az egyirányú utakat, amiről Pataki Attis, hivatásos romaművész még a látszólag hiteles időszakában énekelt. De tényleg, egyirányú út.

Így hát a nem erre vágyók számára ez nem a legjobb lépés.....

Már csak azért sem, mert tényleg ottfelejti valahol az embert, és nem ülteti bumerángra. Szerencsére, teszem hozzá.

Habár kinek mi, de én a tartós dolgok híve vagyok, azokra lehet építeni. Nem tudom ki hogy van ezzel, de a múlandó dolgokat néha kétségbe vonom visszamenőleg is. Régi szétszakadt barátságok, szerelmek...ilyenkor mindig azt gondoltam: ha ez egy őszinte, igazi dolog lett volna akkor nem hogy nem így, hanem egyáltalán nem ér véget...

Egyszerűen vágytam arra a tudatra, hogy az igazi dolgok megmaradnak.

Visszatérve az előző gondolatra, ha viszont változtatni akar az ember egy kicsit a rendszeren, akkor jobb ha olyan vonatra száll, ami nem hozza vissza. Néha, ha nagyon zombi voltam, ilyen szerencsére tényleg nem túl sűrűn volt, és a BKV-n utaztam, akkor a telefonomon lelhető golf játékkal érzéstelenítettem magam, elme-lidokain híján... Na ott van az, hogy ha egy emelkedőnél nem üt elég erőset az ember akkor hiába készült, hiába fáradozott, a labda csak viszagurul az eredeti pontra. És ez még a jobbik eset, néha még rosszabb lesz, visszább gurul, mint előtte.

Az ayahuasca segít előre menni. Igazából előre VISZ, csak ezzel azért vagyok óvatos, nehogy bárkit passzivitásra találjak buzdítani azzal, hogy elég valami külső dolog.  (Mondjuk az ayahuasca pont nem egy "külső" dolog , de ez most nem lényeg)

Egyszerű ez valahol, csak elhatározás kérdése.       

Senki se tudja melyik a jobb, ebből következően senki se mondja meg melyik a jobb.

De néha választani kell, mert ha nem választ az ember, az is egy választás....

Maxwell Maltz nagyszerű könyvét, a Pszichokibernetikát szeretném Veletek megismertetni elsőnek.

Habár ez a könyv is egyik kedvenc kiadóm, a Bagolyvár könyvkiadó gondozásában jelent meg, a Kulcs könyvek sorozatban ( ez is nagy kedvencem, úgy hogy erről még sokat fogtok hallani :) )  nagyon sokára emeltem le a boltban a polcról, és megvallom, akkor is inkább a furcsa cím keltette kíváncsiság vezetett, és enyhe előítéleteim, miszerint eddig csak remek könyveket olvastam ebben a sorozatban, de lehet most egy kicsit elvetették a sulykot kicsit ilyen "varázslós" irányba. De a kíváncsiságom mindig nagyobb, mint az előítéleteim (a női lét tagadhatatlan "előnye"...) így aztán megnéztem magamnak közelebbről. 

Nos, bizonyára vannak köztetek, akik kapásból tudják, mit tesz a kibernetika szó, én azonban nem tudtam. A Wikipédia egy nagyon részletes, terjedelmes szócikkben vezet be minket ennek a tudománynak az alapjaiba, nekünk azonban az ott található első mondat tökéletesen elég magáhpz a szó  megértéséhez. 

"A Kibernetika egy komplex tudományos irányzat, amely a szabályozás, vezérlés, információfeldolgozás, továbbítás, általános törvényeit kutatja. A kibernetika szót (kübernétész, gör., kormányos) 1946-ban Norbert Wiener alkotta." (Forrás: Wikipédia)

A "psziho" - tulajdonképpen a "psziché" - szóval összekapcsolva már könnyen kitalálható, hogy a könyv az elménk irányításának tudományával foglalkozik. A könyvben ezt sikermechanizmusnak emlegetik, amely elsőre talán valami harsány kapitalista kifejezésnek tűnhet - de nem az.

Habár kétségtelen, hogy az elveket, módszereket, melyeket a szerző feltár a könyvben, az üzleti életben is lehet kamatoztatni, de Maltz úr egyáltalán nem ilyen oldalról közelíti meg a témát, hanem az egyén, a személy oldaláról, annak személyes, egyéni boldogságát tűzve ki célul. 

Ami nekem nagyon meghatározó volt - csak hogy egyet megemlítsek - az, ahogyan például a célunk eléréséről beszél. A célkövető rakétákat hozza fel példának: a célkövető rakéta felméri a jelenlegi helyzetét, a cél helyzetét, és ehhez mérten korrigál - mindezt addig teszi, míg el nem éri a célt. 

Maltz szerint az embereknek is ezt kellene tenniük, de sokunkba azt nevelték - az iskolában belém is, és ezzel garantáltan nem vagyok egyedül - hogy hibázni rossz, és bah! ha hibáztál, az sokszor már egyenlő azzal, hogy rossz is vagy! Erről Feldmár is sokat beszél. 

(Csak egy rövid kis szösszenet, barátnőm kislányától - mintegy hét évesen - : "Nem vagyok hülye, csak hülyeséget csináltam!" Bárcsak engem is így neveltek volna!)

Ellenben Maltz - és mások is - azt mondják, hogy a hibáinkból tanulunk, a hibánk az útmutatók a cél felé, amik mentén fel tudjuk mérni, hogy merre kell mennünk. 

De nekünk valószínűleg gyerekkorunkban mondták utoljára, hogy "Nem baj, hogy elestél, kelj csak fel és próbálkozz tovább!" - mert nem akarták, hogy örökre négykézláb másszunk... 

Mert utána én, személy szerint nem sokat hallottam, hogy a hibáim hasznomra lehetnek, mert általuk tanulok, csak megszégyenítést, és fenyítést kaptam értük. 

A könyvajánlóban felsorolt témák talán üzleti szelleműnek hathatnak, de biztosítalak róla Titeket, hogy teljesen személyesek, és ez a csodálatos ember, aki plasztikai sebészként rájött, hogy a betegei egy része csak csúnyának látja magát ( és nem műtötte meg őket, bezsebelve a pénzt, hanem segített nekik helyreállítani az önbecsülésüket) - és e gondolat mentén született e könyv - nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tár fel az emberi psziché működéséről, feltárva sok öntudatlanul működő mechanizmusunk mozgatórugóját. 

Valaki kérdezett engem az iboga nevű növényről. Nem tudtam túl sok dolgot válaszolni, mondom, valami afrikai sámános izé, ilyen növényi dolog. Nos sokkal bentebb most sem vagyok, utánanéztem azért a neten a dolognak. A Biktop oldalon találtam róla információt, remélem nem bánják, hogy átcsentem ide is. Érdekes módon hasonlóakat írnak erről a dologról, mint az ayahuascáról. Meg kell mondjam ennek ellenére nem késztetett a dolog nagy világmegváltásra, hiszen az ayahuasca sem veszélytelen, és olyan sok dolgot foglal magában...tegyük fel, hogy ez a szer ugyanolyan jó. Na de akkor mi van? Kezdjem előlről a kutatást, kísérletezést, néha magamat kockáztatva? Á, ahhoz már öreg vagyok, majd mások megteszik ezt, remélem legalább is. 

Tabernanthe Iboga
(élet fája, keserű élet)

Kinézet:

Viaszos-zöld levelű, sárga virágú és világosnarancs gyümölcsöket termő bokor. Fás szárú, örökzöld cserje.

Előfordulás:

Gabonban, Kamerunban és Kongóban őshonos.

Termesztés:

Több év alatt nő csak meg megfelelő méretűre.

Fogyasztás:

Afrikában az Iboga nevű növény gyökerét nyers állapotban használják, és sokszor fél kilót is megesznek belőle. A drog a gyökérben és a kéregben található.

Íze keserű.

Hatóanyag:

ibogain, iboganin

Hatás:

Hallucinogén. Van, aki azt állítja, hogy tíz év pszichoanalízissel felér az a néhány óra, amíg hat az anyag. Látni a múlt összefüggéseit, míg leperegnek a fogyasztó előtt saját képei. Hasonlít a halálélményhez, amikor az ember előtt másodpercek alatt, időrendben jelennek meg élete eseményei. Az ibogén ezt négy-öt óra alatt végzi el; ezalatt megvizsgálható a saját élet konfliktusai, hol döntött helyesen az ember és hol nem.

A fogyasztó valószínűleg találkozik a bwiti-vel, azzal az entitással, amely beengedi őt a birodalmába. Találkozik még különböző lényekkel, esetleg meghalt rokonokkal, barátokkal, akik mind-mind hasznos információkkal látják el őt, a lényeg mégis az az újjászületés-élmény, amely során megtisztul korábbi problémáiktól és más emberként tér vissza.

Hányinger, az izmok koordinációjának hiánya. Növekszik a testhőmérséklet. Fokozza a mirigyek elválasztását.

Mellékhatás:

Megváltozik az alvási szokás (általában két órával kevesebb alvás), a személyiség, az élethez való viszony is más lesz.

Rendszeres fogyasztása pszichés zavarokat, túladagolása pedig halált okozhat.

Vallás:

Ezt a növényt a gaboni bwiti vallás (fekete keresztény vallás, csupán 300 éves) hívei régóta fogyasztják, hogy kapcsolatba lépjenek őseik szellemével. Ott az iboga cserjét "az élet fájának" nevezik, s a gyökeréből hosszadalmas beavatási szertartások alkalmával nagyobb mennyiséget (akár több kilót) is fogyasztanak. E ceremóniák, amelyeket egy, az ibogát jól ismerő személy (pap, sámán, varázsló) vezet, kisebb templomokban folynak. A szertartás nyugalmára két személy, egy "iboga-anya" és egy "iboga-apa" vigyáz, akik maguk is kipróbálták már az ibogát. A pap mondja meg, hogy a beavatandó személy a növény gyökeréből mennyit és mikor egyen. Időnként a csoportot egy patakhoz vezeti, ahol megitatja és megmosdatja őket (szimbolizálva a korábbi élet levedlését).

Mikor a ganga elkezdi a szertartást, csak egy kanállal ad a beavatandónak. Később egyszerű módja van az ellenőrzésnek, hogy a beavatás elég mély-e és elkezdődtek-e a múlt víziói: meghúzogatják az alany fülét, esetleg tűvel a körme alá szúrnak. Afrikában a szertartás miatt négy-öt napba is beletelik a visszatérés, és az utazás nagyon kimerítő.

A gyermekek a felnőtté válás küszöbén, amikor szeretnék megérteni és megoldani problémáikat, felkeresik a bwiti rituális vezetőt, a gangát, és kérnek tőle az Ibogából. Alapkövetelmény, hogy ők maguk folyamodnak érte.

Kisebb mennyiségben vadászok is fogyasztanak ibogát: hatása alatt órákon át mozdulatlanul, mégis teljes összpontosítással képesek a prédára várni. Utána még igen hosszú ideig ébren maradnak.

Az "ibogával való beszéd", az "ibogába való nézés" számos esetét leírta James William Fernandez antropológus a bwiti vallásról írott könyvében. (Bwiti: An Ethnography of the Religious Imagination in Africa)

Történelem:

Az ötvenes években a CIBA-Geigy svájci gyógyszeripari konszern kísérleteket folytatott a Tabernanthe Iboga kivonatával (vérnyomás). Híre ment, hogy a kísérleti alanyok közül az antidepresszánsnak gondolt iboga fogyasztása után többen spontán lemondtak valamely káros szenvedélyükről - a dohányzásról, az alkoholról vagy éppen a heroinról (egy adag bevétele megteremti a narkotikus kontrollt még akkor is, ha valaki 2 gr/nap fölötti heroinfüggésben van). 1-2 kezelés után teljesen megszűnnek az elvonási tünetek. A cégnél nem láttak benne kereskedelmi lehetőségeket, berekesztették a kutatást.

1973-ban Claudio Naranjo, chilei pszichoterapeuta és orvos beszámolt arról, hogy jótékony hatásokkal bír a pszichoterápiában.

Howard Lotsof New York-i filmes "felkarolta" az anyagot: létrehozott egy ma is működő szervezetet, amely súlyos heroin- és kokainfüggőségben élő személyek leszoktatását tűzte ki célul a mágikus iboga segítségével.

Az underground kultúrában nem igazán terjedt el. Nemcsak azért, mert nem egy party-drog (sőt, némely esetekben a party-drogokról szoktatja le a használót), hanem mert beszerzése elég körülményes, tekintve a hatásos adagot.

Tabernanthe Iboga inspirálta művészet:

Amikor elolvastam arra gondoltam: minenkinek le kellene legalább egyszer az életében írnia, hogy mi történt vele. Stílszerűen szólva: hogyan botorkált a világoság felé azon a sok szaron keresztül, ami lássuk be, a nyilvánvalóan jelenlevő szép dolgok, fény, hang, zene ellenére valahogyan mégis kijárt mindenkinek. Amikor olvastam, arra gondoltam, hogy ilyen szeretnék lenni én is. Nem OLYAN mint Sycorax, hanem olyan ABBAN AHOGYAN kerestett, kereste a dolgokat az életben, ahogy továbbment, ha valami mégsem volt ott.

Marhaság lenne azt állítani, hogy az ayahuasca adta vissza az életét.

Elhihetitek, látatlanban is: tutira nem az volt.

Ezt Ő maga csinálta, de ez az orvosság, amiről szó van nap mint nap, nagyon sokat segíthetett neki, hogy önmaga lehessen.

És akkor a beszámoló:

Mi is a Nirvána? Sokan keresik, jómagam is gyakorlatilag minden jóba és rosszba belekóstoltam az évek során. Talán picit több dologba is, mint az átlag, ezért ha át nem is tudom adni, azért ejtenék róla pár szót.

Amit rólam tudni érdemes, hogy 10 éves koromig példa-családban nőhettem fel, majd anyum lebénult, én meg nevelőotthonba kerültem, mert senki sem tudott ellátni. 13 évesen ért egy baleset, amit mai napig nem tud igazából senki sem megmagyarázni, de a lényeg, hogy élet, s halál között lebegtem jó 3 napig. Édesanyám a példaértékű párttagságából pillanatok alatt lett keresztény, látván kilátástalan helyzetemet. Istennel úgymond üzletet kötött, hogy ha felépülök, az Ő útjain terel.

Így fordulhatott elő, hogy evangélikusnak kereszteltek, reformátusoknál konfirmáltam, engedéllyel bérmálkoztam, mint hithű katolikus, majd huszonévesen embereknek hirdettem az igét a nyugati téri aluljáróban, mint szabadkeresztény. Később vezettem énekkart, mint Baptista, és jártam Adventista közösségbe. Segítő lehettem a Máltaisoknál, a Baptistákkal pedig rövid ideig megjártam Sarajevót, ahol elég sok csúnyaságot láttam.

Hazajöttem, imakört vezettem a Hit gyülekezeténél, majd egy gyors gondolattól vezérelve kiutaztam Marseille-be, hogy légiós lehessek. Méreteim miatt eltanácsoltak az ejtőernyős bevetésektől a "maguk módján", majd hazajöttem és leültem gondolkodni. Ekkor 22 éves voltam. Közel három évig gondolkodtam, hogy mi is a boldogság, és ki az Isten? Az is érdekelt, hogy ezek vajon kapcsolatban vannak-e? Abban biztos voltam, hogy a végigjárt vallások nem adtak semmiféle nyugalmat. Meglepő, de nem vagyok egy izgága típus. Viszont ha hülyére vesznek, azt nem szeretem. Keresni kezdtem, ha lehet még mélyebben hogy hol az IGAZ ISTEN? Mindent elolvastam róla és ellene. Így fordulhatott elő, hogy mindössze néhány hét eltéréssel futott át a kezem alatt a Mein Kampf, vagy annak kistestvére a Cioni jegyzőkönyv, valamint a Tóra, a Ji King és a fellelhető vallási, vagy épp materialista irodalom.

Gyanússá vált, hogy a legtöbb európai vallás előtérbe helyezi a "hittérítést". Ugyanakkor a Ji King semmit nem mondott Isten létezéséről számomra, de azt se állította, hogy nincs. Nem akart megtéríteni, hagyott élni és nem bocsátkozott mindenféle idejétmúlt okfejtésbe a Világ keletkezéséről. Nem kellett keresni, hogy ugyanmár hogyan élt Gilgames, vagy Noé (talán ugyanaz) több száz évig? Hogyan lehetett, hogy Évának előbb  két fia született, akikből az egyiket megölték, a másik pedig ugyan hogyan talált I. Mózes 4:17 szerint magának feleséget, ha csak az anyja volt papíron a földön az egyedüli nő? Besokalltam.

Ez időszakban végigjártam az általam ismert vallási vezetőket, de hebegés, habogás vett körül. Meg kellett értenem, hogy a monoteizmus általánosan elterjedt világnézete oly hiányos, hogy a üzleti érdeket leszámítva kevés pozitívum hozható fel az igaza mellett. Kezdett kikristályosodni számomra, hogy az általánosan elterjedt "európai" vallások az emberek kordába hajtására lettek kitalálva és e cél érdekében vannak működtetve. Léteznek sejtek, akik minderre fittyet hánynak és valós segítséget próbálnak nyújtani a rászorulóknak, de összességében sajnos egy bűntudati érzésen alapuló, kiszámítható birkaságra nevelő kotyvasz az egész.

Amikor erre rájöttem, inkább szomorú voltam, mint boldog attól, amit sejtek. Elkezdtem keresni, hogy vajh' mindig így volt ez, vagy csak a fogyasztói társadalom akar olyan "elemeket", akik meg akarnak felelni a közvéleménynek és becsületesek, adnak vért, Colgate-tel mosnak fogat, mert az jó és egyre inkább figyelnek az étkezésükre, hogy hűséges elemek lehessenek, akiket mint egy jó lítium-metálhybrid akkumulátort, sokáig tud használni a gazdája. Nos nem volt ez mindig így.

A kereszténység előtt a magyaroknak sámánjaik voltak és több Istent is tiszteltek. Amikor a média megkaparintotta pár éve a sámánizmust, karikatúrát csinált neki a Gyurcsók és egyéb Budapest tévés majmokkal, akikkel a tv megszűnése után is találkozhatunk jót nevetős Youtube videók kíséretében. Az igazi kemény mag tántoríthatatlan, és valószínűleg titkos társaságok formájában talán még manapság is összejön néha. Ez csak feltevés, ha azt veszem alapul, hogy a szólásszabadság mintáját jelentő interneten is alig lehet anyagot találni a Nyitrai jóslatról /Yotengrit/, avagy Lápkumán szelleméről, aki a magyarok egyik ősatyja hitük szerint. Ez is egy érdekes téma, de nem ezért ragadtam billentyűzetet.

Szóval elgondolkodtató lett számomra, hogy a megváltást és boldogságot hirdető vallás, a katolicizmus első embere, Péter "jogi utódja" amikor elhalálozik (II. János Pál), a média síró, összeomlott embereket mutogat, és senki se boldog, pedig papíron tudtuk hogy hová megy, nem? Hol itt a hit? A megnyugvás, a nirvána? Sehol. Nem itt kell keresni. Sokkal- sokkal mélyebbre kell ásni. Vissza egészen az ősökig, hogy megértse az ember, miért képes az ausztrál bennszülött nevetve eltemetni halottait, miért van tele kudarcokkal a történelem könyvünk és miért kell a honfoglaláskori sámán kultúrához visszanyúlni egy-egy, "a magyarok nyilaitól ments meg uram minket" kaliberű sikerhez? Akkor még volt Istenünk. Most másokét imádjuk, tiszteljük, aki sosem fog számunkra megnyugvást adni, elvégre a Bibliában szó sincs a magyarságról, hiába több ezer éves. Ellenben még az ómagyar Mária-siralom is utal ősanyákra, ősapákra,és olyan szellemi lényekre, akik az ősök szerint léteznek, léteztek, és ők hisznek, hittek bennük. Hozzájuk fordultak egy-egy csata előtt és furcsamód akkoriban még voltak sikerek. De hogyan? Hogy vették fel velük a kapcsolatot? Ez nem olyan, mint egy telefon, ez egy igen kemény "beszélgetés" a léttel, aminek minden percét meg kell szenvedni. De miért is keresnénk azt az oldalt, hiszen mindenünk megvan, legfeljebb picit várni kell rá. Kocsi, rikéscsecsű gádzsik (sziget), minden.

Láttam ma egy kisfiút és igazából ez tette le bennem a pontot, hogy írni fogok a nirvanáról. A kisfiú a Keleti mellett, egy kis utcában rohangált, és egy natúr A4-es lapból csinált valaki neki egy álarcot. Egy olyat, ami csak neki volt érték. 3 lyuk volt rajta, és két fül alak volt tépve a tetején. Úgy festett, mint Batman, és a srácot elnézve tökéletesen meg is volt győződve erről. Rohangált, lövöldözte az odaképzelt vízköpőkre a kábelt és úgy haladt, mint aki házról házra lendül. Elgondolkodtam, hogy micsoda apróságból lehet egy gyereknek örömet okozni, és vajon ez hol veszett ki belőlünk? Tudnál e örömet okozni magadnak mindössze 10 forintból? (mindenféle perverz gondolat nélkül) Nem. Én sem. Ehhez ilyen gyermeki egyszerűségre lenne szükség, amihez már túl kövesek vagyunk. Neki abból áll az öröme, hogy elképzel valamit, egy létformát, ahol Ő egy hős. A másik dolog, hogy valószínűleg meg fogja unni ezt a játékot holnapra, vagy max pár nap múlva. Így van ez a világ dolgaival is. Nem örülsz jobban egy újonnan vásárolt telefon készüléknek, mintha elvesztenéd és megtalálnád ismét. Az állandó és folyamatos újdonság és az, hogy közben jó történik, ami boldogságot okoz. Az újdonság, a változatosság. Ezért van, hogy bazira örülünk, ha kapunk valami számunkra értékes dolgot, de ha minden nap megkapjuk és kiszámíthatóvá válik a dolog, elveszi értékét. Ezért róka fogta csuka a fogyasztói társadalom, mert mindig többre kényszerít, de sose fogsz megelégedni.

Számomra itt jött a képbe közel 8 éve a pszichodelikumok csoportja. Hallottam ezt, azt, de nem tartottam többre, mint az akkoriban elfogyasztott napi 2g füvemet. Az első élményemet többen olvastátok a Daath-on anno. Az a Lomphophora williamsii (Peyote) koncentrátum után ért. Az addig "normálisnak hitt" világról, saját szememmel láthattam, hogy kacsa, és a fentebb leírtak szerinti harmatgyenge hitemet olyan élmények tették valóssá, amikről nehéz beszélni, és csak az érti meg, aki "szenvedő alanya" lesz a drog-ambulanciák által csak "megvilágosodásnak" titulált patológiás tünetnek. Megjegyzem, ennyit ér a hazai drog-orvoslás. Egy kalap alá vesznek a heroinossal, aki remeg a szerért/szarért/ és az az élete. Nemhogy gyerekcipőben jár itthon a pszichodelikumok törvényes kezelése, de még meg sem született. Ki képes megmagyarázni nekem, hogy miket láttam? Senki. Ott kezdtem keresni a dolgok hogyanját és mikéntjét ezen az oldalon is. A salvia betekintést engedett sok helyre, de mire otthon érzed magad és "lerúgod a cipődet, vagy lazán nyitsz egy sört", visszahoz ebbe a világba.

Végül Hanaura segítségével született meg az első élményem Ayahuascával. Érdeklődésem főként a szer dzsungelbéli eredetének, és a sámánok használatának volt köszönhető. El akartam érni azt, amit sejtettem, de nem láthattam. Tudni akartam azt, hogy jó-e az, amit csinálok? Tudni akartam, hogy ennyi lenne tényleg az Élet, amit látunk, avagy létezik-e több? Mert ugye azért nem mindegy, mire rendezkedik be az ember.

Programozóként volt egy halvány elképzelésem a dolgokról, és a www.ertem.hu weboldal is érdekes mederbe terelte az élményeket. Ők a tudatos teremtés mellett teszik le a voksukat és ennyi. Nem mondják, hogy Isten, avagy Jehova, Khrisna, avagy Xenu teremtette mindezt, hanem egyszerűen tudományos módszerekkel próbálják bebizonyítani elég meggyőzően, hogy valami, vagy valaki áll az egész mögött. Sokan mondják az Ayáról, hogy mindenkinek azt adja, ami eddig hiányzott az életéből, hát azt hiszem, én is ezt kaphattam.

Láttam, éreztem dolgokat, olyanokat, amiket az ember nem lát minden nap. Sőt. Gyakorlatilag soha. De kérdezhetnéd, hogy miket, és hogyan? Erre az a távoli rokon példája jut eszembe, aki felhív, mert nyert a lottón, vagy mert ikrei születtek, és mondja, mondja, de egy bizonyos határon túl nem képes az ember 3D-s nyelve leírni a folyamatokat, amik egy fentebbi világban léteznek. Tökmindegy, mit és hogy áradoznék, úgysem értené meg senki.  Eszembe jutottak a 77'-es Voyager és Pioneer űrszondákra fabrikált fémlapok, amik az utókornak, avagy az élelmesebb ufóknak hivatottak üzenni. Carl Sagan, az akkori üzenet-tervezési főguru a világ legegyszerűbb nyelvein próbálta megfogalmazni a létünket, és hogy egyáltalán "mi is az ember"? Ez a háromszög alakú fémlap integető embereket ábrázolt, némi bináris kódsort, és zenét. Klasszikus, és az akkori populárisnak számító Beatles slágereket. Miért is került fel a zene jópár űreszközre? Talán mert kimondhatatlanul az emberiség és a lények egységes kommunikációjaként hisz benne rengeteg ember a bolygón? Lehet. Mit is akarok ebből kihozni?

Hogy a második  Ayahuasca élményemnél megpróbáltam leírni, hogy mi is ez? Mit érzek, mit látok, mi vesz körül? Nos a rengeteg testi szenvedés ellenére a lelkem egy olyan helyre került, ahol talán a zenék, a szép versek,festmények is megszületnek. Ide jut el egy egy művész, ha csak egy pillanatra is és merít ebből a nehezen hozzáférhető valamiből és lehozza ide, hogy megossza velünk egy művészeti alkotás formájában. Legyen az Sterbinszky, vagy Liszt, Da vinci, vagy Dali. Hogy amikor ránéz a halandó egy ilyen valamire, akkor annak egyszerűen nem képes az anyagi értékét látni. Mégis "élvezi". Ez adhat vígasztalást, taníthat, elmondhatja esetleg hogy, mennyire is szerelmes vagyok adott esetben, stb. Ez a lélek nyelve, amin a lélek kommunikál. Egy ilyen folyamot látni, úszni benne teljesen más. Ott tudatosul az emberben, hogy miről is beszélt a sok dallam, a sok szépsége a világnak, amiket szavakba nem lehet önteni, pusztán egy gyenge utánzatot lefestve, próbált közvetíteni felénk az alkotó. Ezt észre se vettem szinte 20 évig.

Az Ayahuasca megöl és újraszül. A kisgyermek érdeklődésével és őszinteségével tanít élni. Az a pár óra, amit ott töltöttem, teljesen megváltoztatott. Megmutatta, amit mindig is kerestem. Amiért annyi vallást végigjárva próbáltam megnyitni a tudatom a "több" felé. Aki ezt átéli, esetleg megérti, az tudja, hogy nem az eszköz a lényeg, ami oda juttatott, bár annak is nagyon hálás vagyok, hanem az a tudat, ami utánna képes volt beépülni a mindennapjaimba. Pont ezért nincs a világon Ayahuasca függő semmilyen formában. Azt adta, amire szükségem volt. Mit is tehetek most, míg leélem ezt a rám rótt pár évet még?Sokkal vidámabban élek és az elmúlt hónapok igazolják, hogy sokan megkérdezik: mi is történt veled? Honnan az erőd? Mitől változtál meg? És akkor, ott el tudjam mondani, hogy én megtaláltam. Nevezhetjük Nirvanának, beteljesülésnek, tökmindegy. Egy békának érzem magam, aki egy kútba esett már jópár éve. Onnan szemléltem azt a pöttöm kerek rést a kút tetején, és hogy elhaladnak előtte hol felhők, hol madarak. Aztán amikor valaki véletlenül fehúz egy vödör vízzel, soha többé nem akarok oda visszamenni és nem is fogok. Ennyit akartam.

 az új oldalunk:

   www.ayahuascareality.try.hu

Te már regisztráltál a fórumon?:)

Ah, hódolat az emberiség kollektív tudatának! 

Amint írtam a kommentet a Secret-es bejegyzéshez, és burkoltan megjegyeztem, hogy ez a könyv egy hulladék (Mea culpa!) és ennek ellenében mennyi más csodás könyv van, már körvonalazódott is a fejemben egy bejegyzés, melyekben bemutatok pár könyvet, melyek nagy kedvenceim, és melyek igen sok segítséget jelentettek lelkem gubancainak kibogozásában. 

Mert:

"Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás."

Márai Sándor

Csak mint érdekesség említem meg, hogy nekem Feldmárnak a Daathon elérhető előadásai többet segítettek, mint bármi, amit előtte olvastam. Van néhány könyv, ami utána jött, pl. a következőkben bemutatott Pszichokibernetika, mely talán az első és legnagyobb számú kedvencem, de ennek megértése sem ment volna úgy, ha előtte nincs Feldmár. 

És erre találok egy könyvtárról szóló bejegyzést. :) Amit ezennel Isteni jelnek veszek és meg is osztom Veletek a fentebb említett könyvet a következő bejegyzésben.

Stílusosan címet adva.

Ez ugyanis a 330. bejegyzésem. Ennek egy szempontból nincs az ég világon semmi jelentősége, másrészt, ha már norsztalgia, akkor valami hangzatosabb számmal illenék. Nos nem is akartam "fontos" dolgokról írni, sem "frappáns" számokról, csak viasszaemlékeztem néhány hónappal ezelőttre. Korábbra nem tudtam, hiszen hihetetlenül fiatal a blog, ennek ellenére nagyon sok levél, bíztatás érkezett, jónéhány komoly élménybeszámoló, cikkek, képek tömkelege, készítési tanácsok, tök jó és hasznos kommentárok az írásokhoz, nagyszerű kutatások Gomoától......egyszóval rengeteg dolog. (Na jó,ez kettő:))

A java még hátra van, ez jó hír, de azért ez mégis csak különös. Valami olyasféle érzés, nyilván kicsiben, mint amikor néhány hónappal ezelőtt elkezdtem azon gondolkodni, hogy nemsokára harminc éves vagyok, és annyira két percnek tűnik...

És ami a legszebb: ez még tényleg csak az eleje....

Meneruwa adta az ötletet, hogy ezt az általam is pedzegetett dolgot mégis csak komolyabban kellene vegyem, és csinálni, egyenlőre az új blogra, aztán pedig ha a web oldal elkészül, akkor oda áttelepítve egy klassz könyvtárat. Magyar nyelvű írásokban gondolkodom elsősorban, de lesz néhány angol nyelvű is, már csak azért is mert a könyvek számszerű többsége ilyen nyelven szerezhető csak be ayahuasca témában. Van jó néhány könyv.

A másik, hogy az ayahuasca témájához lazábban kapcsolódó írásokat, könyveket is szeretném összegyűjteni egy helyre, akinek van valami, amit bedobna a közösbe, vagy érez affinitást kutatni újabb dolgok után, azt szivesen látom a projectben.

Természetesen az eddig leközölt cikkeknek, könyveknek is ott lesz a helyük. Ezek az adott napok aktualitásához tartoztak, amikor leközöltem őket, netán még írtam is hozzájuk némi megjegyzést, de nem szeretném ha elvesznének az idő forgatagában.

Gomoa is említette, hogy elég sok dolgot összegyűjtött, én azt gondolom elég rövid idő alatt össze fog gyűlni egy komolyabb arzenál. Aztán később ha igény van rá, és tényleg rendelkezünk annyi anyaggal, akár kategóriákra is bonthatjuk őket, azt hiszem ez nem olyan nagy munka, a programozási háttere sem, és akkor már tényleg egy szép könyvtárunk lesz.

A témától jelentősen eltérő írásokat, könyveket is meg lehet beszélni, szóval nem akarok egy straight edge ayahuasca és semmi más dolgot, ahogy látható is az oldalon (legalább is ez a szándékom) elég tágra lehet azokat a kapukat nyitni, nem igaz?

Úgyhogy még egyszer: aki ilyesfajta kapunyitogatásra kapható, van valamije amit szívesen közzétenne, akkor ne habozzék.

Nekem egyenlőre nincs túl sok átnézett videóm, de ha összegyűlik ezekből is annyi, amennyivel érdemes foglalkozni, akkor azok is hasonló sorsra jutnak!:)

 Gyűjtésre fel!:)

Mernyau blogja:

www.hanahuascareality.blogspot.com

Érdekes tény, ami valamilyen mértékben más hasonló, a pszichét befolyásoló anyagoknál tetten érhető: mindenkinél másként hat.

Oké, erre mondhatnánk, hogy egyszerűen MI MAGUNK vagyunk mások, akik hozzáfognak ehhez a dologhoz, és ez igaz is, de akkor is lényegtelen. Vannak ilyen dolgok.

Az ayahuascánál azt figyeltem meg, hogy nem csak, hogy pont úgy hat, amilyen a használója, hanem szó szerint AMIRE szüksége van az embernek.

Amire persze mondhatnánk, hogy szetting meg izé, és tény: még az álmaink is komolyan befolyásolhatók olyan módon tudatosan, hogy a kívánt dologra összpontosítunk minél több időt. És ez szépen működik is.

Namármost általában nem a megoldásra gondol ilyenkor a többség, hanem magára a problémára. Ami egy külön probléma, de ez már egy másik történet, amihez ajánlom aperitifnek (jól írom?:)  a Titok című könyvet.

Sok helyen lehet kapni, sok jót és rosszat is hallani felőle, szerintem egyszerűen használható. Belegondolva pedig valóban, a problémás időszakban tényleg nem a probléma megoldásán, vagy valami ebből a szempontból kedvezőn meditálgat a hétköznapok jógija, hanem magán a gondon. Persze, hogy nem oldódik meg. Sőt, hatványozottan igaz ez a félelmeinkre, írja a könyv. Olyan sokat gondolunk rájuk, aztán meg vagyunk lepődve, ha végül az történik meg, totálisan ignorálva még a leghalványabb gondolatát is annak, hogy a gondolatok teremtő ereje nem egy ezoterikus maszlag, hanem egy a minden napokban is jól megfigyelhető evidencia.

Visszatérve az előző szálhoz, tény, hogy befolyásolhatóak ezek a pszicho kalandok, amikbe most a gondolat kedvéért soroljuk oda az ayahuascát is, de akkor sem tudom megmagyarázni, hogy miért van az, hogy amilyen az ember, aki belefog ebbe, olyan lesz az élménye, sőt, amilyen stádiumban van az illető, pont ahhoz passzoló, illetve azt építő kalandot indít az útjára a tea, és ahogyan jó lenne látni az élet dolgait, úgy láttatja, pedig, hejj de szerettem volna ezt enélkül is. Természetesen nem ment.

A titok - hogy stílusos legyek - maga az ayahuasca, ami egy nagyon személyes dolog, sőt, sokkal több is annál. Éppen ezért a példa kedvéért: nagyon szubjektívek az élménybeszámolók, és a beszélgetések, nekem írt levelek alapján nem ritka, hogy olvas az ember egy nagyon inspiráló élménybeszámolót, arra gondol, hogy ez biztosan neki is jó lenne, szóval valami ilyesmit szeretne, ilyesféleképpen.

Aztán nem az történik.

Miért nem az történik?

A válasz egyszerű ( és mellesleg állati éterinek hangzik:):

Az ayahuasca azt adja amire szükség van. És pont.

Ez számomra nem mindig egyértelmű, sokszor nem azonnal jövök rá, mi is van, és nem ritkán titok is marad. Nekem azonban van hitem a folyamatban, van hitem az ayahuascában és abban is, hogy akkor is a lehető legjobb történik az ayahuasca segítségével, ami a legjobb...

 

Peyot és San Pedro kaktuszok (Lophophora williamsii, Trichocereus pachanoi)

A Peyot(l) (Lophophora williamsii) apró, zömök testű, 5-12cm átmerű lapított gömb-kaktusz. Természetes élőhelye Mexikó és az USA délnyugati területei. Itt, bizonyos becslések szerint, már i.e. 300 évvel is használták sámánisztikus célra (sőt, találtak egy kb. 7000 éves szárított peyot keszletet is egy barlang mélyén), a hódító spanyolok is feljegyezték (a pszilocibin gombával együtt) “sátánikus, primitív” alkalmazását.
Az amerikai indián-törzsek között is volt olyan, ahol a sámánok e növény segítségével érték el a felsőbb síkokat, információkat.
Más (tudatmódosító) növényekkel ellentétben a peyot nagyon lassan nő és lesz pszichoaktív. Kb. 15 év, mire eléri azt a “kort”, amikor “szüretelni” lehet (megfelelő hozzáértéssel a meghagyott gyökérből újabb sarjak hajtanak ki), így nem véletlen, hogy sem a helyi törzseknél, sem Európában nem lett “tömegcikk”.
A kaktusz pszichedelikus hatását elsősorban egy meszkalin nevű anyagnak köszönheti (ezt az alkaloidát 1897-ben izolálták, szintetikus előállítása csak később vált lehetővé), ezen kívül a peyot maga még legalább 50 különböző alkaloidát “gyárt” :)

Európába csak a 19. század végén ill. a 20. század elején hozták be először nagyobb mennyiségben - kifejezetten tudatmódosító hatása miatt. Egyes dokumentumok szerint a náci koncentrációs táborokban is végeztek kísérletet vele. Békésebb használata az ötvenes években kezdődött meg, ill. természetesen a hatvanas évek “mindent-kipróbáló” korszaka vitte be a köztudatba mind a szintetikusan előállított meszkalint, mind a peyotot.
A friss, vagy szárított peyot fogyasztása szinte minden esetben orálisan történik. Kis mennyiségben (fél/1 kaktuszka) fizikai feldobódottságot, energikusságot okoz (amelyet néha enyhe letargikus érzés követ), nagyobb mennyiségben (3-4 kaktusz) vizuális hatások is jelentkezhetnek. Akik használták már, azoknak szinte kivétel nélkül nagy jelentéssel bírt az életükre – nem véletlenül tisztelték az ősi kultúrák is.
A hatás kb. 6-8 órán keresztül tart (nagyobb adag esetén), kezdetben előfordulhat rosszullét, esetleg hányás, de nem ez az általános. A “csúcs” közben átélt dolgokra nincs általános “menetrend” (akárcsak az LSD esetében), de sokan vallásos, misztikus, beavatáshoz hasonlítható élményekkel gazdagodnak.
Sajnos 1967-ben az USA-ban tiltólistára került, így minden további hivatalos kísérlet megrekedt.
Egy érdekesség: bár a peyot használata tilos az USA területén, létezik azonban egy egyház (Native American Church), amelynek – javarészt indián - tagjai történelmi okokra hivatkozva, ősi hagyományaik fenntartása érdekében a rituálék alatt legálisan fogyaszthatnak peyot-ot.

 

A San Pedro (Trichocereus pachanoi) kaktusz Peruban és Equadorban található természetes élőhelyén. Ugyanúgy tartalmaz meszkalint (több más alkaloidával együtt), és bár relatíve kevesebb, vagy ugyanannyi a hatóanyagtartalma, növekedési sebessége sokkal gyorsabb és magasabbra is nő, mint a peyot. Hírnevét még annak is köszönheti, hogy az általa átélt trip lágyabb, kevesebb a rosszullét esélye.
E kettőn kívül még elég sok meszkalin-tartalmú kaktusz él a Földön, a San Pedro és a peyot közülük a legelterjettebbek.
Sajnos az intenzív használat, ill. később a törvényi szigor miatt Amerikában eléggé lecsökkent a peyot-kaktusz termőterülete. Manapság, aki “vadon” akar szedni ilyen kaktuszt, annak nem csak “rituális” egy kaktusz levadászása, mint az ősi népeknek volt valaha.

Magyarországon a meszkalin megtalálható a pszichotrop anyagok listáján. A peyot és a San Pedro fogyasztása tehát illegális, termesztése, tartása (ha az nem a visszaélést szolgálja) azonban megengedett.

 

Datura (maszlag, angyaltrombita, stb.) (Datura)

 

A datura a növények egy családja, a fajok főbb jellemzőikben igencsak egyeznek: nagy, zöld, egyedi recés szélű levelek; a virágok a növényhez képest nagyok, világos színűek, erős illatúak és – szerintem – nagyon szépek :) . A daturafajok a világ szinte minden növénytermő helyén megtalálhatók, de mivel csak esztétikai szempontból hasznosak, általában gyomnövényként írtják – szerencsére kevés sikerrel :)
Kevés forrás áll rendelkezésre a tradicionális használatát illetően – sámánok használták másvilági élményekhez.
Európai tudósok/gyógyszerészek is vizsgálták, mivel bizonyos népi gyógymód szerint enyhíti a légzési nehézségeket, és “egyéb nyavalyákat”. A kutatások során különítették el a daturákban található anyagokat: pl. a szkopolamint és az atropint, melyeket megfelelő dózisban, általában szakorvosok alkalmaznak (pl. görcsoldásra). A halálos ill. pszichedelikus dózis nem sokban különbözik egymástól, és nem is lényegesen több, mint az orvosi adag. Középkori bérgyilkosok is használtak atropin tartalmú szereket – maga a név a görög Atropis istennő nevéből ered. Jelentése: “Az, aki elvágja az élet fonalát”.
A fentiekből is látszik, hogy a datura növényekkel való felkészülés nélküli játszadozás nem kifizetődő. Sajnos a növény hatóanyagtartalma a környezeti hatásoktól nagyon erősen függ. Van, aki egy virágból készült teától kómába esett, van, aki 200 magtól sem érzett semmit.
A növény szinte minden része “mérgező”, de általában a leveleket szokták elszívni, esetleg a magokból, vagy a virágból teát főznek, vagy levelekből készítenek “levest”. A növény “tiszta” fogyasztását nem ajánlják, mivel rengeteg káros alkaloida van benne, amelyek egy “hőkezelés” során semlegesítődnek.
Másik veszélye a daturának (és ezért is használják pszichedelikus szerként), hogy kevés jel utal az utazás megkezdésére (kivéve a túladagolást, amikor erős rosszullét, szájszárazság, mozgási zavarok, durva esetben kóma ill. halál következik be): minden valóságosnak látszik, akár több órás valósnak hitt élmények válhatnak egyik pillanatról a másikra “semmissé”. Általában hangokat hall a használó, de ha vizuális az élmény, az is nagyjából olyan erős hatású, mint a valóság.
Aki szerencsésen “túlélte” az utazást, az már túl van a nehezén. “Másnaposság” szinte sosincs, viszont még egy hétig lehet számítani “furcsa gondolatokra”.
A fizikai testre is komolyan tud hatni még egy gyengébb utazás is. Egyéni érzékenységtől függően pupilla-tágulat, látászavarok léphetnek fel még 3 héttel a használat után is (durva esetben ideiglenes vakság), az utazás alatt pedig megemelkedhet a testhőmérséklet, enyhe mozgászavarok léphetnek fel (kissé a részegség-érzéshez hasonlítható).
Az adagolással kapcsolatban inkább nem írok semmit, mivel a növény hatóanyagtartalma fajtánként és területenként (néha növényenként is) változó. Ráadásul sok antidepresszáns, vérnyomás-szabályzó és idegrendszerre ható gyógyszerrel – negatív – kölcsönhatásba kerül.
Kivont alkaloidákat általában csak szakorvos írhat fel ill. használhat, tehát egy “átlagos felfedezőnek” szinte esélye sincs, hogy a megfelelő adagot jutassa a szervezetébe.
Ha valaki mégis elhatározta magát és “daturázni” akar, annak csak egy jótanácsom maradt: inkább kevés legyen, mint halálos… - vannak más növények is, amelyek talán nem olyan intenzíven, de ezáltal jobban szolgálják a pszichedelikus világ felfedezését.

A datura növény és a benne található anyagok nincsenek tiltólistán Magyarországon. Termesztése természetesen legális, kivéve, ha más számára akarunk “kivonatot” készíteni (törvényi megítélése kb. azzal esik egy kategóriába, mintha valaki gyilkos galócából csinálna pörköltet).

Az Iboga (Tabernanthe Iboga)

Az iboga (Tabernanthe Iboga) egy tipikusan trópusi növény. Nyugat-Afrikában (pl. Gabon, Kongó, Kamerun) őshonos, az őserdők aljnövényzetében élő viaszos-zöld levelű, sárga virágú és világosnarancs gyümölcsöket termő bokor. A fenti országokban elő törzsek egész kultuszt “hoztak létre” e növény körül. Magukat “bwiti”-nek hívják, amely egyaránt jelent egyfajta törzsi összetartozást (politikai-határtól függetlenül), magát az Iboga-istenséget és a növényt is. Ez az összefonódás már elég sokat sejtet a növényről – nem alaptalanul.
Az Iboga növényt általában ritkán használják. Bizonyos elemekben maguk a törzsi rituálék területtől függően eltérnek, de leginkább a felnőtté-avatás, a “bwiti-be” illeszkedés a célja. Sok helyen csak kétszer történik ez a beavatás egy személy életében: felnőtté válásakor és halála közeledtével (ez egyben felkészíti ill. feleleveníti azt, ami rá vár…).
A szertartás a “szokásos” böjttel, elmélkedéssel kezdődik, majd a törzs összegyűlik, és a beavatandó személyt felkészítik a felnőtté válásra. Kiválasztanak számára egy “apát”, aki a “születésénél” lesz vele. Levetkőzik, és megfürdik egy patakban, ezzel szimbolizálva a “korábbi élet levedlését” (szimbolikus halált), majd megfelelő zenével körítve, megetetik a növény frissen szedett levelével és/vagy összeaprított iboga-gyökerekkel. Általában elég nagy mennyiséget adnak, ami kb. 1-2gramm tiszta ibogainnak felel meg (ez az iboga fő hatóanyaga).
A pontos adagolást az alany fizikai reakcióiból a törzs sámánja felügyeli, és bár előfordultak konkrét halálesetek, az élmény általában csak egy spirituális halálélményre “korlátozódik”. A hatás változó, de nagyon hosszú ideig tart (akár 2-3 napig is), erős vizuális és érzelmi történésekkel, amik rettentő valóságosnak tűnnek. Valószínű a törzsi felkészítés miatt mindenki találkozik a “bwiti”-vel, bár európai használók is érzik azt az entitást, amely “beengedi őket” a birodalmába. Találkoznak még különböző lényekkel, esetleg meghalt rokonokkal, barátokkal, akik mind-mind hasznos információkkal látják el őket – a lényeg mégis az az újjászületés-élmény, amely során megtisztulnak korábbi problémáiktól és bekerülnek a “nagy törzs”-be – amelynek több millió tagja révén, Afrikában komoly vallási szerepe lett.
Mint említettem, eltérések lehetnek a különböző területeken. Van, ahol csak férfiak kerülhetnek beavatásra, máshol nők is részülnek ebben (ezek a törzsek általában “anyát” is rendelnek a beavatandó mellé, és ízesítik is az amúgy meglehetősen keserű ibogát).
Európa a múlt század végén figyelt fel a “bwiti”-re először. A századfordulón izolálták a már említett ibogaint és a hatvanas években Howard Lotsof klinikai kísérleteket is végzett vele. Már a korai kísérletek is nemvárt pozitív eredményt hoztak: heroin és kokainfüggők közel 50-80%-os végleges gyógyulást értek el. Ez sokkal jobb arány, mint a hagyományos methadon-os, megvonásos technikákkal elért leszokások. A hatás sokszor drámai, talán ezért tűnt az orvosi közösségnek hihetetlennek az eredménysorozat: 1-2 kezelés után teljesen megszűntek az elvonási tünetek. A hatás leginkább az iboga mentális, ill. spirituális jellemzőinek köszönhető – az iboga istenség elég hatásosan tudja - az elbeszélések alapján – megmutatni a helyes utat.
A hatvanas évek eredményeitől függetlenül az ibogain nem terjedt el a “modern” orvoslásban, viszont annál inkább felkapott lett a “bevált módszerekben” nem bízó, önerőből leszokni akaró függők ill. a lelki problémákkal küszködő emberek között. Kezdetben szinte “drogturizmus” alakult ki Gabonba, ahol a “bwiti” - nyílt vallás, no meg pár száz dollár befizetése révén, szívesen fogadta a fehérbőrű látogatókat. A szertartás, némileg biztonságosabbá téve, és a bwiti törzs egy nyugati ember számára egy hétvége alatt biztosítja a törzsbe bekerülés lehetőségét. Sokan élnek még manapság is ezzel, általában mélyreható emlékekkel térnek vissza, kevés negatív visszajelzéssel.
Aztán léteznek a – szintén némileg gazdasági megfontolású – modern klinikák, amelyeket komoly orvosok vezetnek pl. Mexikóban, ahol néhány ezer dollárért bárki számára elvégzik a biztonságos kezelést. Becsületükre legyen mondva, hogy az egy éven belül visszaesőket ingyen újra-kezelik.
Az iboga használata az underground kultúrában nem igazán terjedt el. Nemcsak azért, mert nem egy party-drog (sőt, némely esetekben a party-drogokról szoktatja le a használót…), hanem mert beszerzése elég körülményes, tekintve a hatásos adagot. A növény termesztése bár nem bonyolult, de több év alatt nő csak meg megfelelő méretűre. Az ibogain szintetizálása is megoldható, viszont szintén roppant drága.
Aki mégis abban a szerencsében részesül, hogy ibogához jut, az legalább 20gramm szárított gyökérrel kezdjen, ami kb. 100mg ibogainnak felel meg (ha jó termésről van szó… de lehet, hogy 1-2mg van csak ennyiben :( ) Érdemes fokozatosan haladni, de még így is előfordulhat hányinger, hányás, rosszullét. Ez, különböző csalafinta elkészítési módokkal csökkenthető.
1-2g tiszta ibogain hatása akár 24 órán keresztül is eltarthat, nem beszélve arról, ami egy életen keresztül végigkísérheti azt, aki belevág ebbe a komoly utazásba.

A ibogain nincs a magyar pszichotrop anyagok listáján. Mind az anyag, mind a növény saját célú felhasználása legális a magyar törvények értelmében.

 

A Kokacserje (Erythroxylum coca)

 

A koka-cserjéknek sok fajtája van, leginkább ismert az Erythroxylum coca. Eredetileg az Andok vidékén volt őshonos, manapság szinte egész dél-amerikában elterjedt, mint termesztett növény. Kis ideig a távol-keleten is termelték. A koka-cserjéről, még inkább a belőle kivont kokainról sokan tudnak, leginkább káros, önpusztító életmódot élő "nyugati" emberek révén. Ez eléggé bekorlátozta korábban is a növény tradícionális használatának objektív vizsgálatát, márpedig a dél-amerikai népek körében a koka kb. hasonló jelleggel bír, mint európában a dohánytermesztés, vagy minőségi alkoholkészítés és fogyasztás. Ősi ábrák tanulmányozásánál fedezték fel, hogy a közép- és dél-amerikai, több ezer éves (mára kihalt vagy beolvasztott) kultúrák életét végigkísérte ez a szentnek is tartott növény. A maya és inka papok rituáléikhoz használták, tiszta fejet és így tisztább "hallást" biztosítva az istenektől érkező információk számára. Az uralkodó-osztály fiatalító, gyógyító hatása miatt használta. És ami a leglényegesebb: a dolgozók, munkavégzésük során rendszeresen koka-levelet rágcsáltak.
Már a korai időszakokban felismerték (a feljegyzések tanúsága szerint), hogy a koka-levél egyedülálló szerepet tölt be a társadalom életében, így hamar állami monopóliumba kerültek az ültetvények. Katonák vigyáztak a növényekre, nehogy a szegény rétegek illetéktelenül hozzáférhessenek. Fontos megjegyezni, hogy ez nem a rászokás lehetősége miatt volt elsősorban, hanem egyszerűen az állami irányítás/hatalom megtartásának egy eszköze. Alapos néprajzi kutatások is kimutatták, hogy a koka-cserje levelének rágása semmiféle fizikai függést nem okoz az ott élő emberekben. Mégis, mindenki csinálja - ez nem maga a függés? - tehetnénk fel a kérdést. Nos, részletesen megvizsgálva a koka-levél rágása szinte létkérdés azon a területen. Először is, a nők és gyerekek szinte egyáltalán nem csinálják, a fiú gyerekek is csak a munkába állással párhuzamosan kezdik el. A koka segít nekik elnyomni a fáradságérzetet, kicsit növelni a teljesítményt, amely a sok-ezer méter magas, oxigénszegény környezetben elképzelhetetlenül nagy segítség (a tengerszint közelében szinte egyáltalán nem rágnak kokát). Ezen kívül ezeken a területeken a mezőgazdaság, maga a főzés is rettentő nehéz. Kevés az élelem, és egy napi koka-adag biztosítja a teljes vitaminszükséglet minimumát. Sokan, akik pl. katonának mennek, egyik napról a másikra hagyják abba a kemény fizikai munkát és ezzel a koka-rágást - mindenféle elvonási tünet nélkül. Természetesen a rendszer a "hódítók" által gyakran nagyon méltánytalan tudott lenni. A spanyol gyarmatosítók a helyi bányákban dolgoztatott emberek fizetésének egy részét koka-levélben adták - ez már egy korai verziója volt az ipari forradalom "tőkés kizsákmányolásának" - miközben a misszionáriusok tűzzel-vassal küzdöttek az "istenektől kapott szent növény" ellen, ugyanis a koka szinte minden inka-maya és erre épülő egyszerű szertartásban szerepet kapott.
Európába már a 16. században vittek koka-leveleket, és bár felismerték kellemes hatását, nem terjedt el igazán. Aztán később szinte forradalmasította a 19. századi orvoslást, alkohol- és üdítőgyártást: Kezdetben koka-tinktúrával, később a már kivont hatóanyaggal (kokain) olyan szintű helyi érzéstelenítést alkalmaztak, amely nélkül - ma már rutinműtétnek számító - torok-, fog- és szemműtétek nem végezhetőek el (a kokaint később helyettesítették, bár a szemsebészetben még mindig alkalmazzák). A frissítő italok között a Coca-Cola nyert el nagy tetszést (igen, volt benne kokain, ill koka-levél kivonat :) ), és a kokain orron keresztüli szippantása (rekreációs célból) is ekkor indult be igazán. Sajnos a századfordulón (a kor szelleméhez hűen) megtalálták a kokaint, mint "aktuális csodaszer". A morfinizmusról való leszokáson keresztül a "fiatalító szerekig" mindenre jónak találták - így egyre inkább előtűntek a tiszta kivonat negatív hatásai: depresszió, fáradtság, fizikai addikció. Használata sem volt már egyértelmű az orvoslásban - egy szívbeteg könnyen belehalhatott egy rosszul lefolytatott fogorvosi kezelésbe... A folyamat megfékezése érdekében a kokain volt az első a tudatmódosító anyagok között, amelynek felhasználását törvényileg kezdték szabályozni világszerte. Lassacskán kikerült a hagyományos forgalmazásból, a Coca-Cola is csak kokain-mentes koka-aromát rakott italába. Ezzel párhuzamosan természetesen átkerült az illegális kereskedelembe a kokain. A figyelem újból dél-amerikára irányult, ahol egyszerű eljárásokkal, hatalmas mennyiséget képesek előállítani a helyi "vállalkozók", majd azt értékesíteni összességében több száz/ezerszeres haszonnal. Megkezdődött tehát a "drogháború", amelyben a fejlett "nyugati" államok a gazdaságilag kilátástalan helyzetbe került országok egyetlen - igényelt, bár tiltott - anyagi forrását próbálják meg felszámolni teljesen - miközben az egyszerű koka-levél rágcsáló munkások nem értik, miért is ez a nagy hűhó... Kicsit történelmi áttekintésre sikeredett a koka-cserje ismertetése, ejtek néhány konkrét szót a hatásról is: A levél rágása ill. teafőzet ivása élénkséget okoz, növeli az álló- és tűrőképességet. A tiszta gondolatok révén alkalmas rituális szertartások elvégzésére, kapcsolatteremtésre felsőbb síkokkal. Más fogyasztási módja nem ismert a növénynek. A kokaint rekreációs céllal a hagyományos "szippantással" fogyasztják, esetleg intravénásan, néha heroinnal keverve. A hatás mindkét esetben szinte azonnali. Eufória, magabiztosság, erős én-tudat érzése a jellemző. Kissé megnövekedett (fizikai) erő, amelynél azonban általában - a "belső erők" kihangsúlyozása miatt - az érzett változás jóval nagyobb lehet...

A kokain természetesen a magyar pszichotrop listán is rajta van, ezért forgalmazása, fogyasztása (beleértve a koka-levelek rágását) engedély nélkül illegális. A koka-cserje tartása önmagában nem illegális, beszerzése azonban szinte a lehetetlenséggel vetekszik, hiszen a hatóságok szerint nagy valószínűséggel a fogyasztást készíti elő.

"Az emberiség nagy része alszik, miközben elfelejtették, hogy felhúzták az órát". Albert Hofmann

 

 

Albert Hofmann, Az LSD feltalálója

 

 

 

“Az emberiség nagy része alszik, miközben elfelejtették, hogy felhúzták az órát. A mi dolgunk, hogy emlékeztessük őket erre. Mármint, hogy ők állították a vekkert, ők akarnak felébredni, és ők akarnak ébren maradni.”

A pszichedelikus mozgalom, mint egy farsangi karnevál vonult be a köztudatba. Meztelen, mosolygó, kipingált arcú, transzparensekkel éneklő hippik gyülekezeteként, ahol “béke, szeretet, közösség”-i szellem uralkodik, amit átleng a marihuána átható és a többi szintetikus/félszintetikus szer vibráló folyama.

 Kevesen tudják, hogy ezt a (hippi)megmozdulást mi előzte meg. Timothy Leary nem a kezdete volt a lavinának, Aldous Huxley pedig nem az első volt, aki filozófiai értelmet adott a “kémiai önmegváltásnak”. Az embert, aki nélkül a Sandoz cég Delysid terméke talán begyöpösödött pszichiáterek szekrényében pihenne, de legalábbis lassan esne le “kiválasztott” keveseknek, hogy mi is az az LSD, úgy hívták: Al Hubbard “kapitány”. Kortársai briliánsnak, ugyanakkor ördöginek is tartották azt a “mezítlábas Kentucky-i gyereket”, aki pályafutását egy angyalpárral való találkozással kezdte. Miután elmondták neki, hogyan építsen radioaktív telepet (mindezt 1919(!)-ben), hamar megtanulta, hogyan bízzon a “hangokban”.

 

Élete kalandosan alakult, résztvett a szeszcsempészet segítésétől kezdve fegyvercsempészeten át hajózási szakértőig szinte mindenben. Állítólag még a Manhattan Projectben is kapott némi szerepet.
“Polgári” karrierje csúcsát a 40-es éveiben érte el. Milliomos lett, saját repülőgép-flottája, yachtja és szigete volt – miközben még mindig saját élete értelmét kereste…

 

...Amit meg is talált: egyik kirándulása során újra meglátogatta egy angyal és közölte, hogy ha akar, részt vehet egy rettentően fontos küldetésben, amely az emberiség javát fogja szolgálni. Természetesen fogalma sem volt, mi lehet az a dolog. Aztán ráakadt egy cikkre, ami egy bizonyos Albert Hofmann által előállított, LSD-25 elnevezésű anyag patkányokon való kísérleteit tárgyalta.

 

Rögtön tudta, hogy ez az. Nem teketóriázott, azonnal kiment Svájcba és hozott magának a Szer-ből… az első “utazása” (“tripje”) után már Igazi Hívő lett. Profi üzletember mentalitásával, zseni feltaláló kitartásával indult neki a “küldetés beteljesítésének”. Befolyásos üzletemberekkel ismertette meg “az emberiség legnagyobb felfedezését”. Úgy gondolta, hogy azoknak mutatja meg az “utat”, akik megfelelő helyen, megfelelő “hatalommal” rendelkeznek. Így kerültek a képbe kanadai üzletemberek, hollywoodi színészek, híres pszichiátriai intézetek, mint pl. az anonim alkoholistákat kúráló kórház, ahol 60-70%-os gyógyulást értek el LSD-s terápiával rendszeresen visszaeső betegeken (aki nem ért a témához, annak leírom, hogy ez toronymagasan jobb teljesítmény a hagyományos technikákhoz képest).

 

Eközben mindenhol “csak” egy karizmatikus, furcsa emberke benyomását keltette, aki szavaival és tetteivel szimplán a jövőt sugározta magából.
Hogy még nagyobb súlya legyen tervének, ledoktorált pszichiátriából. Módszerei radikálisan mások voltak kortársainál: míg ők matematikai egyenleteket oldattak meg bedrogozott kísérleti alanyokon, addig ő kényelmes fotelekbe ültette a vendégeit, miközben olyan tárgyakat adott nekik, ami épp illett a terápiába. Ha valaki túl feszült volt, akkor tájképeket adott, ha valaki vallási megváltást keresett, Jézus képét helyezte a szobába.
Mindenki el volt ragadtatva az eredményektől… mielőtt azonban kiteljesedhetett volna a “vízió” azzal, hogy a világ 500 legnagyobb cégének vezetőit vezeti be az önmegismerés eme formájába – közbeszólt a 'karma'.
Megjelentek az elvek és korlátok mind Hubbard, mind a “gyanakvók” között.

 

Al úgy gondolta, hogy a “megváltó” LSD-t anyagi haszonszerzés nélkül kell az emberek részére átadni. Emiatt hagyta ott az egyik klinikát is, ahol 1.000$-os kúrákat adtak a Hollywood-i sztároknak.
A bulvársajtó pedig felkapta CIA-s kapcsolatainak pletykáját, mely szerint Hubbard részt vett az MK-ULTRA projectben, amely az LSD igazságszérumként, ill. biológiai fegyverként való felhasználásával foglalkozott. Akár igaz volt ez, akár nem, Hubbard pályája látszólag lefele ívelt utána.

 

 

Egy a sok LSD-s képi alkotás közül

 

Fő anyagi támogatója meghalt, a Leary-féle hippi-mozgalmat pedig hiába ellenezte és próbálta ellensúlyozni “minőségi terápiáival”. Végül hiába lobbizott az LSD 1966-os kongresszusi betiltása ellen, ami után Hubbard szinte teljes LSD készletét elkobozták.

 

 

Nem azért, mert veszélyes kémiai anyag, nem azért, mert páran tragikus halálos baleseteket szenvedtek, miközben tudtukon kívül adagolták nekik.

 

A valóság volt, ami kezdett megváltozni, és ez nem tetszett azoknak, akik nem értették a változás lényegét. Ők azok, akik lenyomták az ébresztőórát… egy időre…
Mindenesetre Hubbard utolsó 10 évét korábbi életéhez képest szinte szegényen, a világtól elvonultan töltötte.
Sokan ezt a folyamatot bukásnak ítélték, Hubbard azonban tudta, hogy a munkáját (ami a Munka elkezdése volt), befejezte. Nem volt közszereplő, utolsó “hivatalos” felvételén arra a kérésre, hogy üzenjen valamit a jövőnek, azt mondta: “Ti vagytok a jövő”…

 

 

Már csak a ritmust kell felvennünk… és újra felhúzni azt a nyamvadt órát. :)

 

 

 

 

 

 

"Az emberi evolúció során sosem volt nagyobb szükségünk az LSD-re mint most. Ez csupán egy eszköz, hogy azzá váljunk amiknek lennünk kéne. (Albert Hofmann a századik születésnapjára rendezett tudományos szimpóziumon 2006. júniusában)"

 

"Az egyén úgy érzi, tökéletes egységbe olvadt az univerzummal, túllépte a tér és az idő korlátait, lénye legmélyéről fakadó boldogságot, örömet, sugárzó szeretetet és békét érez, vallásos jellegű áhítat vesz rajta erőt, képes intuitív, irracionális szinten látni az univerzum tényeit, megérteni az emberi gondolkodás nagy paradoxonait, és közvetlen tapasztalatot szerez egy mindent összetartó, legfelsőbb isteni lény vagy valóság létezéséről".../Albert Hofmann

 

 

 

 

Ez a tapasztalat csak keveseknek jut osztályrészül, de akik átélik, azok világnézetében, attitűdjeiben, viselkedésében rendszerint tartós változásokat okoz.

 

 

folyt.köv.

Azért én nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért találkoztam az ayahuascával. Emlékszem nagyon kerestem valamit, tudtam, hogy úgymond egyedül nem fog menni, és amikor először olvastam és hallottam efelől a csodaszer felől, majdnem biztos voltam abban, hogy EZ az, ezt nekem találták ki.

Sycorax-szal és Mernyauval új-blog foltozás közben beszélgettünk erről, hogy milyen csendesen kúszik be ez a dolog az ember életébe. Mint ha ott se lenne.....persze, ha nem lenne ott, akkor AZT biztosan érezni lehetne. Van is egy ilyen mondás, nem emlékszem hogy volt megfogalmazva, de a lényege az, hogy nem akkor szeretnek, ha észreveszik amikor ott vagyok, hanem amikor hiányolnak, ha nem vagyok ott. Biztos eszembe fog jutni, nagyon frappánsan fogalmazták meg az "eredetit".

És tényleg!

Sok-sok dolog, ami közben alakut ki, szokások....szép kis utat tettem meg, és még mindig a legelején járok, de legalább lehetőségem van menni, tenni...

Remélem mások is, még sokan, ugyanilyen szerencsések, vagy pedig azok lesznek a közeljövőben....

Aldous Huxley - Az észlelés Kapui

Ismét Meneruwának köszönhetően letölthető ez a nagyszerű könyv enálkül a keret szarság nélkül, amivel én találtam.

 saman.org.hu/2009/07/jim-dekorne-pszichedelikus-samanizmus/

Mégegyszer köszi!:)