ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

FÓRUM

2010.07.06. 21:30 - hanaura

Címkék: fórum hírek

A fórum még mindig az sgforum.hu/forum.php3 oldalon várja, hogy végre eljussak odáig, hogy valakivel felrakassam az ayahuascareality.hu-ra, de nemsokára bekövetkezik, addig itt található!:)

ÚjFórum

2010.06.01. 19:30 - hanaura

Címkék: fórum

Új fórum: sgforum.hu/forum.php3

Fórum hírek

2010.05.30. 15:57 - hanaura

Címkék: fórum

Nagyon sokáig vaciláltam. Igazából nem nagyon tudtam dönteni fórum ügyben, hogy most újra belekezdjünk valami tényleg villantós programmal (amivel aztán vagy boldogulunk vagy nem), vagy pedig egy hagyományosabb, egyszerűbb, de kezelhetőbb, és főként (a számomra) fenntarthatóbb…

Fórum hírek

2010.05.11. 21:10 - hanaura

Címkék: fórum

Ahogy talán többen is láttátok, nem elérhető a fórum. Egy ideig gondolkodtam a megoldáson, végül is ami lényeges infó, hogy bezár a régi fórum. Mivel jómagam nem nagyon vagyok otthon számítástechnikában, ezért mást kértem meg az üzemeltetésére, akitől elköszöntem, több…

Ismét röviden..

2010.04.24. 22:20 - hanaura

Címkék: fórum hírek

Többen érdeklődtetek főzési dolgokkal kapcsolatban, erről a témáról nem nagyon írtam mostanában, de egy rövidebb összefoglalót most összeírtam-volna, ha nem fájt volna annyra a fejem. Így csak majdnem lett kész, holnapra kiteszem majd. Egy amolyan átlátható vázlat lesz, és…

Fórum aktualitások

2010.04.21. 19:53 - hanaura

Címkék: fórum hírek vegyes

Várhatólag meg fog szűnni a "régi fórum". A www.ayahuascareality.hu címen található. Több okból is, egyrészt sok karbantartási gond volt vele, aki megcsinálta a fórumot, nincs már a csapatban, és nem is várható a visszatérése, meg van a maga saját projectje. Ez egy…

Ismét fórum

2010.04.17. 02:00 - hanaura

Címkék: fórum

Most néztem, a www.ayahuascareality.hu ismét működik, ellenben a try.hu-s cím ajtajai még mindig felfeszített állapotban leledzenek, ezért aki fórumozni akar, az a fenti lenkkel teheti. Ellenkező esetben hamarosan jön az új fórum, egy egyszerűbb, felhasználóbarátabb verzió, ez…

Fórum

2010.04.13. 14:57 - hanaura

Címkék: fórum

Megint van valami a fórummal, úgyhogy kezdek elfáradni a program motorjától és az azzal kapcsolatos tortúráktól, szóval lehet, hogy lesz egy új, ahol természetesen egy körlevélben felajánlva a már regisztráltaknak a regisztrációjuk "tovább vitelét" az eddigi…

Ayahuascareality.hu fórum-hírek

2010.04.06. 16:51 - hanaura

Címkék: fórum

Sokan jeleztétek, hogy nem megy a www.ayahuascareality.hu -n a fórum. Volt egy kis fennakadás, amit megszínezett még a húsvét is, kicsit lassabban sikerült mindent intézni, a lényeg, hogy a szolgáltatóm segítségével ez is megtörtént! Egy program "összeakadás" volt a…

Fórum-infó

2010.04.01. 18:33 - hanaura

Címkék: fórum

Jelentem a fórum pihen, többen is kerestetek, hogy mi újság, szóval ha minden igaz, akkor holnap már megoldódik, írtam a szolgáltatónknak is, meg a belső sorokat is átnéztük. Szóval aggodalomra semmi ok, holnaptól folytathatjuk!Egyébként, ha már fórumnál járunk, akkor el kell…

A vihar és a csend

2010.03.22. 22:38 - hanaura

Címkék: fórum

Egyre több regisztrált tag van a fórumon, de mostanában kicsit leült a hangulat. Volt egy nagyon jó kis klub élet, de aztán ahogy minden fórumon, ahogy azt később megtudtam, jobban kellett volna egy kicsit szűrni, és persze, hogy jöttek páran bomlasztani is. Aztán ez egy kicsit…

Fórum hír

2010.02.16. 18:24 - hanaura

Címkék: fórum

Még nem biztos, de meglepetések elkerülése végett megírom időben, hogy egy időre karbantartási okból le fog állni a fórum, meglátjuk hogy haladunk vannak fejleszteni, meg átgondolnivalók az utóbbi időben meglehetősen csendes fórumon. Folytatás biztosan lesz valamilyen formában,…

Győzelem

2010.02.03. 15:48 - hanaura

Címkék: fórum

Ismét üzemel a fórum , sikerült a netszolgáltatónak kijavítani a dolgokat. Hamarosan visszaállítja Ogre az átirányítást a try.hu-s címről, illetve az ayahuascareality.hu cím most is él. Mindenkinek köszönöm a türelmét!

Fórum karbantartás holnapig

2010.02.03. 15:26 - hanaura

Címkék: fórum

Ahogy jeleztem, háttérmunka zajlik a fórumon, ezért nem elérhető. A net szolgáltatással volt némi probléma, amit úgy néz ki, orvosolnak. Addig is ide irányította át javaslatomra Ogre a dolgokat, addig is olvasásra inspirálva mindenkit!  Érkezünk!:)

Szolgálati közlemény

2010.02.02. 18:58 - hanaura

Címkék: fórum

Többen jeleztetek, hogy nem tudotok belépni a fórumra. Karbantarást végzünk ami a vártnál kicsit tovább tart. A türelmét mmindenkinek megköszönöm, ha van rá igény akkor a levelező lista segítségével, ha van ilyen, akkor jelzek mindenkinek, ez most nálam akadt…

Zenegép

2009.12.30. 12:54 - hanaura

Címkék: fórum zenegép

Kis infó a fórumot nem annyira gyakran böngészőknek: régi/új zenék kerültek a zenetárba Sycorax jóvoltából, akit érdekel nézze meg! Illetve halgassa...:)Én úgy gondolom, hogy ha igény van rá, akkor lesz több zene is fenn, aztán egyszer, ha sikerül megvalósítani a könyvtár…

Pácolt fórum Hanaura módra

2009.12.29. 20:00 - hanaura

Címkék: fórum

No hát, pácban van a fórum. Magam készítettem a dolgot!:)Hozzászokhatott mindenki aki olvassa akár a blogot akár a fórumot, hogy bevállalós, őszinte csatorna vagyunk, ahol nincsenek titkok. (Ú, pedig néha talán már kellene..:))Ma jöttem rá a szerződést nézegetve, amit nem régen…

Számok bűvöletében

2009.12.29. 19:55 - hanaura

Címkék: fórum

December 28-án regisztrált a 49.fórumtagunk is. Amikor Sycorax azt mondta, hogy év végére vagy félszázan leszünk, persze lelkes voltam, de nem nagyon tudtam elképzelni. No hát, ahogy lenni szokott: igaza lett. Illetve majdnem. Már többször feldobtam poénból, vagyis egyre inkább…

Szól a rádió

2009.12.26. 13:38 - hanaura

Címkék: fórum zene

Halucska segítségével sikerült megújítani kicsit a zenelejátszó repertoárját a fórumon néhány tradícionális icaroval. Hmm! De régen terveztem írni az icarókról!:)))A régebbi zenéket levettem, de szerencsére időben érkezett visszajelzés, hogy van aki ezeket is szereti, így…

Élet a fórumon

2009.10.25. 00:51 - hanaura

Címkék: fórum

Először azt hittem pontosan azok fognak fórumozni, akik olvasnak is, most már nem vagyok biztos benne. Ami valószínű, hogy aki csak az egyiket szereti, vagy az egyiket inkább, az már megtalálhatja a számítását. Egy korábbi bejegyzésemet másoltam  ide, utólag elolvasva nem is…

Ma esti szösszenet

2009.10.12. 22:54 - hanaura

Címkék: fórum fejlődés napimivan

Hogy valami személyeset írjak, a visszajelzések alapján ezt szoktátok szeretni, nagyon hosszú napom volt, ezért sem tudtam eddig írni semmit. Holnap pótolok, ezer dolog van a fejemben!Röviden néhány dolog: -Az új blogon ugye most fórum és blog rész van. No, az érdeklődésre…

Külön utakon járva egyfelé

2009.10.11. 22:50 - hanaura

Címkék: fórum növények más

Ismét fórum téma, ahogy az mostanság nem olyan ritka, hogy nőies lágysággal fogalmazzak!:)Tehát:Adva van egy regisztráció nélkül is megtekinthető rész, kevesebb hozzászólással. Aztán ott a regisztráció után látható belső szoba. Úgy gondolom ez lesz továbbra is aktívabb,…

Újabb hullám

2009.10.11. 16:48 - hanaura

Címkék: fórum

Ismét regisztráltak néhányan a fórumra, lassan tényleg komoly kis csapat alakul ki. Egyenlőre a beszélgetésekbe, témákba még nem túl sokan kapcsolódnak be, de gondolom (és hát látom is...), hogy ez fokozatosan alakul. Ami lényeges:A belső szobába regisztráció útján…

Fórum változások

2009.10.09. 13:16 - hanaura

Címkék: fórum

Na nem kell olyan nagy dologra gondolni. Kialakulóban van egy kisebb kör, érdekes módon a belső szobában...:)))))   (A külsőbe csak az álca kedvéért írunk, hahahaha)Ami változott az utóbbi időben, az a megszaporodott újabb regisztráló a fórumon. Mondanom sem kell, hogy…

Közösségi

2009.10.01. 21:29 - hanaura

Címkék: fórum közösség

...platformunkon, a most induló fórumon újabb szépítések voltak. Mivel nagyon belelkesített, gondoltam megírom, bár talán már többen láttátok is. Nem lett radikálisan más, de azért igen csak észrevehető, és még csak az út elején járunk.



süti beállítások módosítása