Peyot és San Pedro kaktuszok (Lophophora williamsii, Trichocereus pachanoi)
A Peyot(l) (Lophophora williamsii) apró, zömök testű, 5-12cm átmerű lapított gömb-kaktusz. Természetes élőhelye Mexikó és az USA délnyugati területei. Itt, bizonyos becslések szerint, már i.e. 300 évvel is használták sámánisztikus célra (sőt, találtak egy kb. 7000 éves szárított peyot keszletet is egy barlang mélyén), a hódító spanyolok is feljegyezték (a pszilocibin gombával együtt) “sátánikus, primitív” alkalmazását.
Az amerikai indián-törzsek között is volt olyan, ahol a sámánok e növény segítségével érték el a felsőbb síkokat, információkat.
Más (tudatmódosító) növényekkel ellentétben a peyot nagyon lassan nő és lesz pszichoaktív. Kb. 15 év, mire eléri azt a “kort”, amikor “szüretelni” lehet (megfelelő hozzáértéssel a meghagyott gyökérből újabb sarjak hajtanak ki), így nem véletlen, hogy sem a helyi törzseknél, sem Európában nem lett “tömegcikk”.
A kaktusz pszichedelikus hatását elsősorban egy meszkalin nevű anyagnak köszönheti (ezt az alkaloidát 1897-ben izolálták, szintetikus előállítása csak később vált lehetővé), ezen kívül a peyot maga még legalább 50 különböző alkaloidát “gyárt” :)Európába csak a 19. század végén ill. a 20. század elején hozták be először nagyobb mennyiségben - kifejezetten tudatmódosító hatása miatt. Egyes dokumentumok szerint a náci koncentrációs táborokban is végeztek kísérletet vele. Békésebb használata az ötvenes években kezdődött meg, ill. természetesen a hatvanas évek “mindent-kipróbáló” korszaka vitte be a köztudatba mind a szintetikusan előállított meszkalint, mind a peyotot.
A friss, vagy szárított peyot fogyasztása szinte minden esetben orálisan történik. Kis mennyiségben (fél/1 kaktuszka) fizikai feldobódottságot, energikusságot okoz (amelyet néha enyhe letargikus érzés követ), nagyobb mennyiségben (3-4 kaktusz) vizuális hatások is jelentkezhetnek. Akik használták már, azoknak szinte kivétel nélkül nagy jelentéssel bírt az életükre – nem véletlenül tisztelték az ősi kultúrák is.
A hatás kb. 6-8 órán keresztül tart (nagyobb adag esetén), kezdetben előfordulhat rosszullét, esetleg hányás, de nem ez az általános. A “csúcs” közben átélt dolgokra nincs általános “menetrend” (akárcsak az LSD esetében), de sokan vallásos, misztikus, beavatáshoz hasonlítható élményekkel gazdagodnak.
Sajnos 1967-ben az USA-ban tiltólistára került, így minden további hivatalos kísérlet megrekedt.
Egy érdekesség: bár a peyot használata tilos az USA területén, létezik azonban egy egyház (Native American Church), amelynek – javarészt indián - tagjai történelmi okokra hivatkozva, ősi hagyományaik fenntartása érdekében a rituálék alatt legálisan fogyaszthatnak peyot-ot. 
A San Pedro (Trichocereus pachanoi) kaktusz Peruban és Equadorban található természetes élőhelyén. Ugyanúgy tartalmaz meszkalint (több más alkaloidával együtt), és bár relatíve kevesebb, vagy ugyanannyi a hatóanyagtartalma, növekedési sebessége sokkal gyorsabb és magasabbra is nő, mint a peyot. Hírnevét még annak is köszönheti, hogy az általa átélt trip lágyabb, kevesebb a rosszullét esélye.
E kettőn kívül még elég sok meszkalin-tartalmú kaktusz él a Földön, a San Pedro és a peyot közülük a legelterjettebbek.
Sajnos az intenzív használat, ill. később a törvényi szigor miatt Amerikában eléggé lecsökkent a peyot-kaktusz termőterülete. Manapság, aki “vadon” akar szedni ilyen kaktuszt, annak nem csak “rituális” egy kaktusz levadászása, mint az ősi népeknek volt valaha.
Magyarországon a meszkalin megtalálható a pszichotrop anyagok listáján. A peyot és a San Pedro fogyasztása tehát illegális, termesztése, tartása (ha az nem a visszaélést szolgálja) azonban megengedett.
Datura (maszlag, angyaltrombita, stb.) (Datura) 
A datura a növények egy családja, a fajok főbb jellemzőikben igencsak egyeznek: nagy, zöld, egyedi recés szélű levelek; a virágok a növényhez képest nagyok, világos színűek, erős illatúak és – szerintem – nagyon szépek :) . A daturafajok a világ szinte minden növénytermő helyén megtalálhatók, de mivel csak esztétikai szempontból hasznosak, általában gyomnövényként írtják – szerencsére kevés sikerrel :)
Kevés forrás áll rendelkezésre a tradicionális használatát illetően – sámánok használták másvilági élményekhez.
Európai tudósok/gyógyszerészek is vizsgálták, mivel bizonyos népi gyógymód szerint enyhíti a légzési nehézségeket, és “egyéb nyavalyákat”. A kutatások során különítették el a daturákban található anyagokat: pl. a szkopolamint és az atropint, melyeket megfelelő dózisban, általában szakorvosok alkalmaznak (pl. görcsoldásra). A halálos ill. pszichedelikus dózis nem sokban különbözik egymástól, és nem is lényegesen több, mint az orvosi adag. Középkori bérgyilkosok is használtak atropin tartalmú szereket – maga a név a görög Atropis istennő nevéből ered. Jelentése: “Az, aki elvágja az élet fonalát”.
A fentiekből is látszik, hogy a datura növényekkel való felkészülés nélküli játszadozás nem kifizetődő. Sajnos a növény hatóanyagtartalma a környezeti hatásoktól nagyon erősen függ. Van, aki egy virágból készült teától kómába esett, van, aki 200 magtól sem érzett semmit.
A növény szinte minden része “mérgező”, de általában a leveleket szokták elszívni, esetleg a magokból, vagy a virágból teát főznek, vagy levelekből készítenek “levest”. A növény “tiszta” fogyasztását nem ajánlják, mivel rengeteg káros alkaloida van benne, amelyek egy “hőkezelés” során semlegesítődnek.
Másik veszélye a daturának (és ezért is használják pszichedelikus szerként), hogy kevés jel utal az utazás megkezdésére (kivéve a túladagolást, amikor erős rosszullét, szájszárazság, mozgási zavarok, durva esetben kóma ill. halál következik be): minden valóságosnak látszik, akár több órás valósnak hitt élmények válhatnak egyik pillanatról a másikra “semmissé”. Általában hangokat hall a használó, de ha vizuális az élmény, az is nagyjából olyan erős hatású, mint a valóság.
Aki szerencsésen “túlélte” az utazást, az már túl van a nehezén. “Másnaposság” szinte sosincs, viszont még egy hétig lehet számítani “furcsa gondolatokra”.
A fizikai testre is komolyan tud hatni még egy gyengébb utazás is. Egyéni érzékenységtől függően pupilla-tágulat, látászavarok léphetnek fel még 3 héttel a használat után is (durva esetben ideiglenes vakság), az utazás alatt pedig megemelkedhet a testhőmérséklet, enyhe mozgászavarok léphetnek fel (kissé a részegség-érzéshez hasonlítható).
Az adagolással kapcsolatban inkább nem írok semmit, mivel a növény hatóanyagtartalma fajtánként és területenként (néha növényenként is) változó. Ráadásul sok antidepresszáns, vérnyomás-szabályzó és idegrendszerre ható gyógyszerrel – negatív – kölcsönhatásba kerül.
Kivont alkaloidákat általában csak szakorvos írhat fel ill. használhat, tehát egy “átlagos felfedezőnek” szinte esélye sincs, hogy a megfelelő adagot jutassa a szervezetébe.
Ha valaki mégis elhatározta magát és “daturázni” akar, annak csak egy jótanácsom maradt: inkább kevés legyen, mint halálos… - vannak más növények is, amelyek talán nem olyan intenzíven, de ezáltal jobban szolgálják a pszichedelikus világ felfedezését.
A datura növény és a benne található anyagok nincsenek tiltólistán Magyarországon. Termesztése természetesen legális, kivéve, ha más számára akarunk “kivonatot” készíteni (törvényi megítélése kb. azzal esik egy kategóriába, mintha valaki gyilkos galócából csinálna pörköltet).
Az Iboga (Tabernanthe Iboga)
Az iboga (Tabernanthe Iboga) egy tipikusan trópusi növény. Nyugat-Afrikában (pl. Gabon, Kongó, Kamerun) őshonos, az őserdők aljnövényzetében élő viaszos-zöld levelű, sárga virágú és világosnarancs gyümölcsöket termő bokor. A fenti országokban elő törzsek egész kultuszt “hoztak létre” e növény körül. Magukat “bwiti”-nek hívják, amely egyaránt jelent egyfajta törzsi összetartozást (politikai-határtól függetlenül), magát az Iboga-istenséget és a növényt is. Ez az összefonódás már elég sokat sejtet a növényről – nem alaptalanul.
Az Iboga növényt általában ritkán használják. Bizonyos elemekben maguk a törzsi rituálék területtől függően eltérnek, de leginkább a felnőtté-avatás, a “bwiti-be” illeszkedés a célja. Sok helyen csak kétszer történik ez a beavatás egy személy életében: felnőtté válásakor és halála közeledtével (ez egyben felkészíti ill. feleleveníti azt, ami rá vár…).
A szertartás a “szokásos” böjttel, elmélkedéssel kezdődik, majd a törzs összegyűlik, és a beavatandó személyt felkészítik a felnőtté válásra. Kiválasztanak számára egy “apát”, aki a “születésénél” lesz vele. Levetkőzik, és megfürdik egy patakban, ezzel szimbolizálva a “korábbi élet levedlését” (szimbolikus halált), majd megfelelő zenével körítve, megetetik a növény frissen szedett levelével és/vagy összeaprított iboga-gyökerekkel. Általában elég nagy mennyiséget adnak, ami kb. 1-2gramm tiszta ibogainnak felel meg (ez az iboga fő hatóanyaga).
A pontos adagolást az alany fizikai reakcióiból a törzs sámánja felügyeli, és bár előfordultak konkrét halálesetek, az élmény általában csak egy spirituális halálélményre “korlátozódik”. A hatás változó, de nagyon hosszú ideig tart (akár 2-3 napig is), erős vizuális és érzelmi történésekkel, amik rettentő valóságosnak tűnnek. Valószínű a törzsi felkészítés miatt mindenki találkozik a “bwiti”-vel, bár európai használók is érzik azt az entitást, amely “beengedi őket” a birodalmába. Találkoznak még különböző lényekkel, esetleg meghalt rokonokkal, barátokkal, akik mind-mind hasznos információkkal látják el őket – a lényeg mégis az az újjászületés-élmény, amely során megtisztulnak korábbi problémáiktól és bekerülnek a “nagy törzs”-be – amelynek több millió tagja révén, Afrikában komoly vallási szerepe lett.
Mint említettem, eltérések lehetnek a különböző területeken. Van, ahol csak férfiak kerülhetnek beavatásra, máshol nők is részülnek ebben (ezek a törzsek általában “anyát” is rendelnek a beavatandó mellé, és ízesítik is az amúgy meglehetősen keserű ibogát).
Európa a múlt század végén figyelt fel a “bwiti”-re először. A századfordulón izolálták a már említett ibogaint és a hatvanas években Howard Lotsof klinikai kísérleteket is végzett vele. Már a korai kísérletek is nemvárt pozitív eredményt hoztak: heroin és kokainfüggők közel 50-80%-os végleges gyógyulást értek el. Ez sokkal jobb arány, mint a hagyományos methadon-os, megvonásos technikákkal elért leszokások. A hatás sokszor drámai, talán ezért tűnt az orvosi közösségnek hihetetlennek az eredménysorozat: 1-2 kezelés után teljesen megszűntek az elvonási tünetek. A hatás leginkább az iboga mentális, ill. spirituális jellemzőinek köszönhető – az iboga istenség elég hatásosan tudja - az elbeszélések alapján – megmutatni a helyes utat.
A hatvanas évek eredményeitől függetlenül az ibogain nem terjedt el a “modern” orvoslásban, viszont annál inkább felkapott lett a “bevált módszerekben” nem bízó, önerőből leszokni akaró függők ill. a lelki problémákkal küszködő emberek között. Kezdetben szinte “drogturizmus” alakult ki Gabonba, ahol a “bwiti” - nyílt vallás, no meg pár száz dollár befizetése révén, szívesen fogadta a fehérbőrű látogatókat. A szertartás, némileg biztonságosabbá téve, és a bwiti törzs egy nyugati ember számára egy hétvége alatt biztosítja a törzsbe bekerülés lehetőségét. Sokan élnek még manapság is ezzel, általában mélyreható emlékekkel térnek vissza, kevés negatív visszajelzéssel.
Aztán léteznek a – szintén némileg gazdasági megfontolású – modern klinikák, amelyeket komoly orvosok vezetnek pl. Mexikóban, ahol néhány ezer dollárért bárki számára elvégzik a biztonságos kezelést. Becsületükre legyen mondva, hogy az egy éven belül visszaesőket ingyen újra-kezelik.
Az iboga használata az underground kultúrában nem igazán terjedt el. Nemcsak azért, mert nem egy party-drog (sőt, némely esetekben a party-drogokról szoktatja le a használót…), hanem mert beszerzése elég körülményes, tekintve a hatásos adagot. A növény termesztése bár nem bonyolult, de több év alatt nő csak meg megfelelő méretűre. Az ibogain szintetizálása is megoldható, viszont szintén roppant drága.
Aki mégis abban a szerencsében részesül, hogy ibogához jut, az legalább 20gramm szárított gyökérrel kezdjen, ami kb. 100mg ibogainnak felel meg (ha jó termésről van szó… de lehet, hogy 1-2mg van csak ennyiben :( ) Érdemes fokozatosan haladni, de még így is előfordulhat hányinger, hányás, rosszullét. Ez, különböző csalafinta elkészítési módokkal csökkenthető.
1-2g tiszta ibogain hatása akár 24 órán keresztül is eltarthat, nem beszélve arról, ami egy életen keresztül végigkísérheti azt, aki belevág ebbe a komoly utazásba.
A ibogain nincs a magyar pszichotrop anyagok listáján. Mind az anyag, mind a növény saját célú felhasználása legális a magyar törvények értelmében.
A Kokacserje (Erythroxylum coca) 
A koka-cserjéknek sok fajtája van, leginkább ismert az Erythroxylum coca. Eredetileg az Andok vidékén volt őshonos, manapság szinte egész dél-amerikában elterjedt, mint termesztett növény. Kis ideig a távol-keleten is termelték. A koka-cserjéről, még inkább a belőle kivont kokainról sokan tudnak, leginkább káros, önpusztító életmódot élő "nyugati" emberek révén. Ez eléggé bekorlátozta korábban is a növény tradícionális használatának objektív vizsgálatát, márpedig a dél-amerikai népek körében a koka kb. hasonló jelleggel bír, mint európában a dohánytermesztés, vagy minőségi alkoholkészítés és fogyasztás. Ősi ábrák tanulmányozásánál fedezték fel, hogy a közép- és dél-amerikai, több ezer éves (mára kihalt vagy beolvasztott) kultúrák életét végigkísérte ez a szentnek is tartott növény. A maya és inka papok rituáléikhoz használták, tiszta fejet és így tisztább "hallást" biztosítva az istenektől érkező információk számára. Az uralkodó-osztály fiatalító, gyógyító hatása miatt használta. És ami a leglényegesebb: a dolgozók, munkavégzésük során rendszeresen koka-levelet rágcsáltak.
Már a korai időszakokban felismerték (a feljegyzések tanúsága szerint), hogy a koka-levél egyedülálló szerepet tölt be a társadalom életében, így hamar állami monopóliumba kerültek az ültetvények. Katonák vigyáztak a növényekre, nehogy a szegény rétegek illetéktelenül hozzáférhessenek. Fontos megjegyezni, hogy ez nem a rászokás lehetősége miatt volt elsősorban, hanem egyszerűen az állami irányítás/hatalom megtartásának egy eszköze. Alapos néprajzi kutatások is kimutatták, hogy a koka-cserje levelének rágása semmiféle fizikai függést nem okoz az ott élő emberekben. Mégis, mindenki csinálja - ez nem maga a függés? - tehetnénk fel a kérdést. Nos, részletesen megvizsgálva a koka-levél rágása szinte létkérdés azon a területen. Először is, a nők és gyerekek szinte egyáltalán nem csinálják, a fiú gyerekek is csak a munkába állással párhuzamosan kezdik el. A koka segít nekik elnyomni a fáradságérzetet, kicsit növelni a teljesítményt, amely a sok-ezer méter magas, oxigénszegény környezetben elképzelhetetlenül nagy segítség (a tengerszint közelében szinte egyáltalán nem rágnak kokát). Ezen kívül ezeken a területeken a mezőgazdaság, maga a főzés is rettentő nehéz. Kevés az élelem, és egy napi koka-adag biztosítja a teljes vitaminszükséglet minimumát. Sokan, akik pl. katonának mennek, egyik napról a másikra hagyják abba a kemény fizikai munkát és ezzel a koka-rágást - mindenféle elvonási tünet nélkül. Természetesen a rendszer a "hódítók" által gyakran nagyon méltánytalan tudott lenni. A spanyol gyarmatosítók a helyi bányákban dolgoztatott emberek fizetésének egy részét koka-levélben adták - ez már egy korai verziója volt az ipari forradalom "tőkés kizsákmányolásának" - miközben a misszionáriusok tűzzel-vassal küzdöttek az "istenektől kapott szent növény" ellen, ugyanis a koka szinte minden inka-maya és erre épülő egyszerű szertartásban szerepet kapott.
Európába már a 16. században vittek koka-leveleket, és bár felismerték kellemes hatását, nem terjedt el igazán. Aztán később szinte forradalmasította a 19. századi orvoslást, alkohol- és üdítőgyártást: Kezdetben koka-tinktúrával, később a már kivont hatóanyaggal (kokain) olyan szintű helyi érzéstelenítést alkalmaztak, amely nélkül - ma már rutinműtétnek számító - torok-, fog- és szemműtétek nem végezhetőek el (a kokaint később helyettesítették, bár a szemsebészetben még mindig alkalmazzák). A frissítő italok között a Coca-Cola nyert el nagy tetszést (igen, volt benne kokain, ill koka-levél kivonat :) ), és a kokain orron keresztüli szippantása (rekreációs célból) is ekkor indult be igazán. Sajnos a századfordulón (a kor szelleméhez hűen) megtalálták a kokaint, mint "aktuális csodaszer". A morfinizmusról való leszokáson keresztül a "fiatalító szerekig" mindenre jónak találták - így egyre inkább előtűntek a tiszta kivonat negatív hatásai: depresszió, fáradtság, fizikai addikció. Használata sem volt már egyértelmű az orvoslásban - egy szívbeteg könnyen belehalhatott egy rosszul lefolytatott fogorvosi kezelésbe... A folyamat megfékezése érdekében a kokain volt az első a tudatmódosító anyagok között, amelynek felhasználását törvényileg kezdték szabályozni világszerte. Lassacskán kikerült a hagyományos forgalmazásból, a Coca-Cola is csak kokain-mentes koka-aromát rakott italába. Ezzel párhuzamosan természetesen átkerült az illegális kereskedelembe a kokain. A figyelem újból dél-amerikára irányult, ahol egyszerű eljárásokkal, hatalmas mennyiséget képesek előállítani a helyi "vállalkozók", majd azt értékesíteni összességében több száz/ezerszeres haszonnal. Megkezdődött tehát a "drogháború", amelyben a fejlett "nyugati" államok a gazdaságilag kilátástalan helyzetbe került országok egyetlen - igényelt, bár tiltott - anyagi forrását próbálják meg felszámolni teljesen - miközben az egyszerű koka-levél rágcsáló munkások nem értik, miért is ez a nagy hűhó... Kicsit történelmi áttekintésre sikeredett a koka-cserje ismertetése, ejtek néhány konkrét szót a hatásról is: A levél rágása ill. teafőzet ivása élénkséget okoz, növeli az álló- és tűrőképességet. A tiszta gondolatok révén alkalmas rituális szertartások elvégzésére, kapcsolatteremtésre felsőbb síkokkal. Más fogyasztási módja nem ismert a növénynek. A kokaint rekreációs céllal a hagyományos "szippantással" fogyasztják, esetleg intravénásan, néha heroinnal keverve. A hatás mindkét esetben szinte azonnali. Eufória, magabiztosság, erős én-tudat érzése a jellemző. Kissé megnövekedett (fizikai) erő, amelynél azonban általában - a "belső erők" kihangsúlyozása miatt - az érzett változás jóval nagyobb lehet...
A kokain természetesen a magyar pszichotrop listán is rajta van, ezért forgalmazása, fogyasztása (beleértve a koka-levelek rágását) engedély nélkül illegális. A koka-cserje tartása önmagában nem illegális, beszerzése azonban szinte a lehetetlenséggel vetekszik, hiszen a hatóságok szerint nagy valószínűséggel a fogyasztást készíti elő.
A Peyot(l) (Lophophora williamsii) apró, zömök testű, 5-12cm átmerű lapított gömb-kaktusz. Természetes élőhelye Mexikó és az USA délnyugati területei. Itt, bizonyos becslések szerint, már i.e. 300 évvel is használták sámánisztikus célra (sőt, találtak egy kb. 7000 éves szárított peyot keszletet is egy barlang mélyén), a hódító spanyolok is feljegyezték (a pszilocibin gombával együtt) “sátánikus, primitív” alkalmazását. Az amerikai indián-törzsek között is volt olyan, ahol a sámánok e növény segítségével érték el a felsőbb síkokat, információkat.Más (tudatmódosító) növényekkel ellentétben a peyot nagyon lassan nő és lesz pszichoaktív. Kb. 15 év, mire eléri azt a “kort”, amikor “szüretelni” lehet (megfelelő hozzáértéssel a meghagyott gyökérből újabb sarjak hajtanak ki), így nem véletlen, hogy sem a helyi törzseknél, sem Európában nem lett “tömegcikk”.
A kaktusz pszichedelikus hatását elsősorban egy meszkalin nevű anyagnak köszönheti (ezt az alkaloidát 1897-ben izolálták, szintetikus előállítása csak később vált lehetővé), ezen kívül a peyot maga még legalább 50 különböző alkaloidát “gyárt” :)
A friss, vagy szárított peyot fogyasztása szinte minden esetben orálisan történik. Kis mennyiségben (fél/1 kaktuszka) fizikai feldobódottságot, energikusságot okoz (amelyet néha enyhe letargikus érzés követ), nagyobb mennyiségben (3-4 kaktusz) vizuális hatások is jelentkezhetnek. Akik használták már, azoknak szinte kivétel nélkül nagy jelentéssel bírt az életükre – nem véletlenül tisztelték az ősi kultúrák is.
A hatás kb. 6-8 órán keresztül tart (nagyobb adag esetén), kezdetben előfordulhat rosszullét, esetleg hányás, de nem ez az általános. A “csúcs” közben átélt dolgokra nincs általános “menetrend” (akárcsak az LSD esetében), de sokan vallásos, misztikus, beavatáshoz hasonlítható élményekkel gazdagodnak.
Sajnos 1967-ben az USA-ban tiltólistára került, így minden további hivatalos kísérlet megrekedt.
Egy érdekesség: bár a peyot használata tilos az USA területén, létezik azonban egy egyház (Native American Church), amelynek – javarészt indián - tagjai történelmi okokra hivatkozva, ősi hagyományaik fenntartása érdekében a rituálék alatt legálisan fogyaszthatnak peyot-ot.
A San Pedro (Trichocereus pachanoi) kaktusz Peruban és Equadorban található természetes élőhelyén. Ugyanúgy tartalmaz meszkalint (több más alkaloidával együtt), és bár relatíve kevesebb, vagy ugyanannyi a hatóanyagtartalma, növekedési sebessége sokkal gyorsabb és magasabbra is nő, mint a peyot. Hírnevét még annak is köszönheti, hogy az általa átélt trip lágyabb, kevesebb a rosszullét esélye.E kettőn kívül még elég sok meszkalin-tartalmú kaktusz él a Földön, a San Pedro és a peyot közülük a legelterjettebbek.
Sajnos az intenzív használat, ill. később a törvényi szigor miatt Amerikában eléggé lecsökkent a peyot-kaktusz termőterülete. Manapság, aki “vadon” akar szedni ilyen kaktuszt, annak nem csak “rituális” egy kaktusz levadászása, mint az ősi népeknek volt valaha.
Magyarországon a meszkalin megtalálható a pszichotrop anyagok listáján. A peyot és a San Pedro fogyasztása tehát illegális, termesztése, tartása (ha az nem a visszaélést szolgálja) azonban megengedett.
A datura a növények egy családja, a fajok főbb jellemzőikben igencsak egyeznek: nagy, zöld, egyedi recés szélű levelek; a virágok a növényhez képest nagyok, világos színűek, erős illatúak és – szerintem – nagyon szépek :) . A daturafajok a világ szinte minden növénytermő helyén megtalálhatók, de mivel csak esztétikai szempontból hasznosak, általában gyomnövényként írtják – szerencsére kevés sikerrel :)Kevés forrás áll rendelkezésre a tradicionális használatát illetően – sámánok használták másvilági élményekhez.
Európai tudósok/gyógyszerészek is vizsgálták, mivel bizonyos népi gyógymód szerint enyhíti a légzési nehézségeket, és “egyéb nyavalyákat”. A kutatások során különítették el a daturákban található anyagokat: pl. a szkopolamint és az atropint, melyeket megfelelő dózisban, általában szakorvosok alkalmaznak (pl. görcsoldásra). A halálos ill. pszichedelikus dózis nem sokban különbözik egymástól, és nem is lényegesen több, mint az orvosi adag. Középkori bérgyilkosok is használtak atropin tartalmú szereket – maga a név a görög Atropis istennő nevéből ered. Jelentése: “Az, aki elvágja az élet fonalát”.
A fentiekből is látszik, hogy a datura növényekkel való felkészülés nélküli játszadozás nem kifizetődő. Sajnos a növény hatóanyagtartalma a környezeti hatásoktól nagyon erősen függ. Van, aki egy virágból készült teától kómába esett, van, aki 200 magtól sem érzett semmit.
A növény szinte minden része “mérgező”, de általában a leveleket szokták elszívni, esetleg a magokból, vagy a virágból teát főznek, vagy levelekből készítenek “levest”. A növény “tiszta” fogyasztását nem ajánlják, mivel rengeteg káros alkaloida van benne, amelyek egy “hőkezelés” során semlegesítődnek.
Másik veszélye a daturának (és ezért is használják pszichedelikus szerként), hogy kevés jel utal az utazás megkezdésére (kivéve a túladagolást, amikor erős rosszullét, szájszárazság, mozgási zavarok, durva esetben kóma ill. halál következik be): minden valóságosnak látszik, akár több órás valósnak hitt élmények válhatnak egyik pillanatról a másikra “semmissé”. Általában hangokat hall a használó, de ha vizuális az élmény, az is nagyjából olyan erős hatású, mint a valóság.
Aki szerencsésen “túlélte” az utazást, az már túl van a nehezén. “Másnaposság” szinte sosincs, viszont még egy hétig lehet számítani “furcsa gondolatokra”.
A fizikai testre is komolyan tud hatni még egy gyengébb utazás is. Egyéni érzékenységtől függően pupilla-tágulat, látászavarok léphetnek fel még 3 héttel a használat után is (durva esetben ideiglenes vakság), az utazás alatt pedig megemelkedhet a testhőmérséklet, enyhe mozgászavarok léphetnek fel (kissé a részegség-érzéshez hasonlítható).
Az adagolással kapcsolatban inkább nem írok semmit, mivel a növény hatóanyagtartalma fajtánként és területenként (néha növényenként is) változó. Ráadásul sok antidepresszáns, vérnyomás-szabályzó és idegrendszerre ható gyógyszerrel – negatív – kölcsönhatásba kerül.
Kivont alkaloidákat általában csak szakorvos írhat fel ill. használhat, tehát egy “átlagos felfedezőnek” szinte esélye sincs, hogy a megfelelő adagot jutassa a szervezetébe.
Ha valaki mégis elhatározta magát és “daturázni” akar, annak csak egy jótanácsom maradt: inkább kevés legyen, mint halálos… - vannak más növények is, amelyek talán nem olyan intenzíven, de ezáltal jobban szolgálják a pszichedelikus világ felfedezését.
A datura növény és a benne található anyagok nincsenek tiltólistán Magyarországon. Termesztése természetesen legális, kivéve, ha más számára akarunk “kivonatot” készíteni (törvényi megítélése kb. azzal esik egy kategóriába, mintha valaki gyilkos galócából csinálna pörköltet).
Az Iboga (Tabernanthe Iboga)
Az iboga (Tabernanthe Iboga) egy tipikusan trópusi növény. Nyugat-Afrikában (pl. Gabon, Kongó, Kamerun) őshonos, az őserdők aljnövényzetében élő viaszos-zöld levelű, sárga virágú és világosnarancs gyümölcsöket termő bokor. A fenti országokban elő törzsek egész kultuszt “hoztak létre” e növény körül. Magukat “bwiti”-nek hívják, amely egyaránt jelent egyfajta törzsi összetartozást (politikai-határtól függetlenül), magát az Iboga-istenséget és a növényt is. Ez az összefonódás már elég sokat sejtet a növényről – nem alaptalanul.Az Iboga növényt általában ritkán használják. Bizonyos elemekben maguk a törzsi rituálék területtől függően eltérnek, de leginkább a felnőtté-avatás, a “bwiti-be” illeszkedés a célja. Sok helyen csak kétszer történik ez a beavatás egy személy életében: felnőtté válásakor és halála közeledtével (ez egyben felkészíti ill. feleleveníti azt, ami rá vár…).
A szertartás a “szokásos” böjttel, elmélkedéssel kezdődik, majd a törzs összegyűlik, és a beavatandó személyt felkészítik a felnőtté válásra. Kiválasztanak számára egy “apát”, aki a “születésénél” lesz vele. Levetkőzik, és megfürdik egy patakban, ezzel szimbolizálva a “korábbi élet levedlését” (szimbolikus halált), majd megfelelő zenével körítve, megetetik a növény frissen szedett levelével és/vagy összeaprított iboga-gyökerekkel. Általában elég nagy mennyiséget adnak, ami kb. 1-2gramm tiszta ibogainnak felel meg (ez az iboga fő hatóanyaga).
A pontos adagolást az alany fizikai reakcióiból a törzs sámánja felügyeli, és bár előfordultak konkrét halálesetek, az élmény általában csak egy spirituális halálélményre “korlátozódik”. A hatás változó, de nagyon hosszú ideig tart (akár 2-3 napig is), erős vizuális és érzelmi történésekkel, amik rettentő valóságosnak tűnnek. Valószínű a törzsi felkészítés miatt mindenki találkozik a “bwiti”-vel, bár európai használók is érzik azt az entitást, amely “beengedi őket” a birodalmába. Találkoznak még különböző lényekkel, esetleg meghalt rokonokkal, barátokkal, akik mind-mind hasznos információkkal látják el őket – a lényeg mégis az az újjászületés-élmény, amely során megtisztulnak korábbi problémáiktól és bekerülnek a “nagy törzs”-be – amelynek több millió tagja révén, Afrikában komoly vallási szerepe lett.
Mint említettem, eltérések lehetnek a különböző területeken. Van, ahol csak férfiak kerülhetnek beavatásra, máshol nők is részülnek ebben (ezek a törzsek általában “anyát” is rendelnek a beavatandó mellé, és ízesítik is az amúgy meglehetősen keserű ibogát).
Európa a múlt század végén figyelt fel a “bwiti”-re először. A századfordulón izolálták a már említett ibogaint és a hatvanas években Howard Lotsof klinikai kísérleteket is végzett vele. Már a korai kísérletek is nemvárt pozitív eredményt hoztak: heroin és kokainfüggők közel 50-80%-os végleges gyógyulást értek el. Ez sokkal jobb arány, mint a hagyományos methadon-os, megvonásos technikákkal elért leszokások. A hatás sokszor drámai, talán ezért tűnt az orvosi közösségnek hihetetlennek az eredménysorozat: 1-2 kezelés után teljesen megszűntek az elvonási tünetek. A hatás leginkább az iboga mentális, ill. spirituális jellemzőinek köszönhető – az iboga istenség elég hatásosan tudja - az elbeszélések alapján – megmutatni a helyes utat.
A hatvanas évek eredményeitől függetlenül az ibogain nem terjedt el a “modern” orvoslásban, viszont annál inkább felkapott lett a “bevált módszerekben” nem bízó, önerőből leszokni akaró függők ill. a lelki problémákkal küszködő emberek között. Kezdetben szinte “drogturizmus” alakult ki Gabonba, ahol a “bwiti” - nyílt vallás, no meg pár száz dollár befizetése révén, szívesen fogadta a fehérbőrű látogatókat. A szertartás, némileg biztonságosabbá téve, és a bwiti törzs egy nyugati ember számára egy hétvége alatt biztosítja a törzsbe bekerülés lehetőségét. Sokan élnek még manapság is ezzel, általában mélyreható emlékekkel térnek vissza, kevés negatív visszajelzéssel.
Aztán léteznek a – szintén némileg gazdasági megfontolású – modern klinikák, amelyeket komoly orvosok vezetnek pl. Mexikóban, ahol néhány ezer dollárért bárki számára elvégzik a biztonságos kezelést. Becsületükre legyen mondva, hogy az egy éven belül visszaesőket ingyen újra-kezelik.
Az iboga használata az underground kultúrában nem igazán terjedt el. Nemcsak azért, mert nem egy party-drog (sőt, némely esetekben a party-drogokról szoktatja le a használót…), hanem mert beszerzése elég körülményes, tekintve a hatásos adagot. A növény termesztése bár nem bonyolult, de több év alatt nő csak meg megfelelő méretűre. Az ibogain szintetizálása is megoldható, viszont szintén roppant drága.
Aki mégis abban a szerencsében részesül, hogy ibogához jut, az legalább 20gramm szárított gyökérrel kezdjen, ami kb. 100mg ibogainnak felel meg (ha jó termésről van szó… de lehet, hogy 1-2mg van csak ennyiben :( ) Érdemes fokozatosan haladni, de még így is előfordulhat hányinger, hányás, rosszullét. Ez, különböző csalafinta elkészítési módokkal csökkenthető.
1-2g tiszta ibogain hatása akár 24 órán keresztül is eltarthat, nem beszélve arról, ami egy életen keresztül végigkísérheti azt, aki belevág ebbe a komoly utazásba.
A ibogain nincs a magyar pszichotrop anyagok listáján. Mind az anyag, mind a növény saját célú felhasználása legális a magyar törvények értelmében.
A koka-cserjéknek sok fajtája van, leginkább ismert az Erythroxylum coca. Eredetileg az Andok vidékén volt őshonos, manapság szinte egész dél-amerikában elterjedt, mint termesztett növény. Kis ideig a távol-keleten is termelték. A koka-cserjéről, még inkább a belőle kivont kokainról sokan tudnak, leginkább káros, önpusztító életmódot élő "nyugati" emberek révén. Ez eléggé bekorlátozta korábban is a növény tradícionális használatának objektív vizsgálatát, márpedig a dél-amerikai népek körében a koka kb. hasonló jelleggel bír, mint európában a dohánytermesztés, vagy minőségi alkoholkészítés és fogyasztás. Ősi ábrák tanulmányozásánál fedezték fel, hogy a közép- és dél-amerikai, több ezer éves (mára kihalt vagy beolvasztott) kultúrák életét végigkísérte ez a szentnek is tartott növény. A maya és inka papok rituáléikhoz használták, tiszta fejet és így tisztább "hallást" biztosítva az istenektől érkező információk számára. Az uralkodó-osztály fiatalító, gyógyító hatása miatt használta. És ami a leglényegesebb: a dolgozók, munkavégzésük során rendszeresen koka-levelet rágcsáltak.
Már a korai időszakokban felismerték (a feljegyzések tanúsága szerint), hogy a koka-levél egyedülálló szerepet tölt be a társadalom életében, így hamar állami monopóliumba kerültek az ültetvények. Katonák vigyáztak a növényekre, nehogy a szegény rétegek illetéktelenül hozzáférhessenek. Fontos megjegyezni, hogy ez nem a rászokás lehetősége miatt volt elsősorban, hanem egyszerűen az állami irányítás/hatalom megtartásának egy eszköze. Alapos néprajzi kutatások is kimutatták, hogy a koka-cserje levelének rágása semmiféle fizikai függést nem okoz az ott élő emberekben. Mégis, mindenki csinálja - ez nem maga a függés? - tehetnénk fel a kérdést. Nos, részletesen megvizsgálva a koka-levél rágása szinte létkérdés azon a területen. Először is, a nők és gyerekek szinte egyáltalán nem csinálják, a fiú gyerekek is csak a munkába állással párhuzamosan kezdik el. A koka segít nekik elnyomni a fáradságérzetet, kicsit növelni a teljesítményt, amely a sok-ezer méter magas, oxigénszegény környezetben elképzelhetetlenül nagy segítség (a tengerszint közelében szinte egyáltalán nem rágnak kokát). Ezen kívül ezeken a területeken a mezőgazdaság, maga a főzés is rettentő nehéz. Kevés az élelem, és egy napi koka-adag biztosítja a teljes vitaminszükséglet minimumát. Sokan, akik pl. katonának mennek, egyik napról a másikra hagyják abba a kemény fizikai munkát és ezzel a koka-rágást - mindenféle elvonási tünet nélkül. Természetesen a rendszer a "hódítók" által gyakran nagyon méltánytalan tudott lenni. A spanyol gyarmatosítók a helyi bányákban dolgoztatott emberek fizetésének egy részét koka-levélben adták - ez már egy korai verziója volt az ipari forradalom "tőkés kizsákmányolásának" - miközben a misszionáriusok tűzzel-vassal küzdöttek az "istenektől kapott szent növény" ellen, ugyanis a koka szinte minden inka-maya és erre épülő egyszerű szertartásban szerepet kapott.
Európába már a 16. században vittek koka-leveleket, és bár felismerték kellemes hatását, nem terjedt el igazán. Aztán később szinte forradalmasította a 19. századi orvoslást, alkohol- és üdítőgyártást: Kezdetben koka-tinktúrával, később a már kivont hatóanyaggal (kokain) olyan szintű helyi érzéstelenítést alkalmaztak, amely nélkül - ma már rutinműtétnek számító - torok-, fog- és szemműtétek nem végezhetőek el (a kokaint később helyettesítették, bár a szemsebészetben még mindig alkalmazzák). A frissítő italok között a Coca-Cola nyert el nagy tetszést (igen, volt benne kokain, ill koka-levél kivonat :) ), és a kokain orron keresztüli szippantása (rekreációs célból) is ekkor indult be igazán. Sajnos a századfordulón (a kor szelleméhez hűen) megtalálták a kokaint, mint "aktuális csodaszer". A morfinizmusról való leszokáson keresztül a "fiatalító szerekig" mindenre jónak találták - így egyre inkább előtűntek a tiszta kivonat negatív hatásai: depresszió, fáradtság, fizikai addikció. Használata sem volt már egyértelmű az orvoslásban - egy szívbeteg könnyen belehalhatott egy rosszul lefolytatott fogorvosi kezelésbe... A folyamat megfékezése érdekében a kokain volt az első a tudatmódosító anyagok között, amelynek felhasználását törvényileg kezdték szabályozni világszerte. Lassacskán kikerült a hagyományos forgalmazásból, a Coca-Cola is csak kokain-mentes koka-aromát rakott italába. Ezzel párhuzamosan természetesen átkerült az illegális kereskedelembe a kokain. A figyelem újból dél-amerikára irányult, ahol egyszerű eljárásokkal, hatalmas mennyiséget képesek előállítani a helyi "vállalkozók", majd azt értékesíteni összességében több száz/ezerszeres haszonnal. Megkezdődött tehát a "drogháború", amelyben a fejlett "nyugati" államok a gazdaságilag kilátástalan helyzetbe került országok egyetlen - igényelt, bár tiltott - anyagi forrását próbálják meg felszámolni teljesen - miközben az egyszerű koka-levél rágcsáló munkások nem értik, miért is ez a nagy hűhó... Kicsit történelmi áttekintésre sikeredett a koka-cserje ismertetése, ejtek néhány konkrét szót a hatásról is: A levél rágása ill. teafőzet ivása élénkséget okoz, növeli az álló- és tűrőképességet. A tiszta gondolatok révén alkalmas rituális szertartások elvégzésére, kapcsolatteremtésre felsőbb síkokkal. Más fogyasztási módja nem ismert a növénynek. A kokaint rekreációs céllal a hagyományos "szippantással" fogyasztják, esetleg intravénásan, néha heroinnal keverve. A hatás mindkét esetben szinte azonnali. Eufória, magabiztosság, erős én-tudat érzése a jellemző. Kissé megnövekedett (fizikai) erő, amelynél azonban általában - a "belső erők" kihangsúlyozása miatt - az érzett változás jóval nagyobb lehet...
A kokain természetesen a magyar pszichotrop listán is rajta van, ezért forgalmazása, fogyasztása (beleértve a koka-levelek rágását) engedély nélkül illegális. A koka-cserje tartása önmagában nem illegális, beszerzése azonban szinte a lehetetlenséggel vetekszik, hiszen a hatóságok szerint nagy valószínűséggel a fogyasztást készíti elő.
