ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Röviden

2010.10.09. 18:18 - hanaura

Címkék: hírek

No, megint van néhány érdekes dolog, röviden:-Jövő szombaton lesz ismét SámánBotanikai találkozó a Potala Teapalotában (www.potalateapalota.hu/index.php), bárki jöhet.-Készül az új blog. Jó ideje igérgetem, de Meneruwa (www.saman.org.hu ) ma eljött és nagyon sokat segített,…

Ayahuascareality a világhálón...

2010.10.03. 23:53 - hanaura

Címkék: hírek

Egy rövid hír:Többen hiányoltátok, hogy az itteni bejegyzéseket, más blogoldalakhoz hasonlóan be lehessen jelölni, hogy tetszik, vagy pedig meg lehessen osztani. Ma Méhviasz jóvoltából ez is megoldódott, ahogyan azt a bejegyzések alatti ikonokból is láthatjáttok. Úgyhogy…

Blogtalálkozó

2010.09.11. 19:00 - hanaura

Címkék: hírek

Jövő héten szombaton ismét összejövünk, ezúttal is a Potala teázóban(www.potalateapalota.hu/index.php), a szokásos helyünkön. Gondolkodtam az időjáráson, de sajnos, vagy szerencsére, ki-ki dönthet:), úgy néz ki, hogy nem várható stabil meleg idő, úgyhogy nem kockáztatunk.Mit…

Röviden

2010.09.10. 16:08 - hanaura

Címkék: hírek

Eddig azért ódzkodtam a növényismertetőktől, mert úgyis elvesznek a blog napló jellegű világába, és inkább összegyűjtve lenne értelme, mivel tényleg a kanyarban van az új blog oldal, ahol lesznek szép menük, és átláthatóság:), így lassan el is kezdem a növényismertetőket…

Rövid hírek

2010.09.03. 01:26 - hanaura

Címkék: hírek

Újabb nagyon izgalmas témára találtam egy könyvben, ahol az író a paleolitkori leletek(barlangrajzok, stb.) ábrázolási módját hasonlítja össze a sámánvíziókkal, komoly hangsúlyt helyezve az ayahausca okozta látomásokra. Azt hiszem fogok részleteket is beírogatni, nagyon…

Ayahuasca oldalak

2010.08.30. 01:49 - hanaura

Címkék: hírek

Hamarosan újraindul a www.ayahuascareality.hu portál, rengeteg dolgot szedegetek egy ideje hozzá, és természetesen elérhető továbbra is a blog mellett a www.ayahuaska.eoldal.hu , és a fórum is:sgforum.hu/forum.php3  , remélhetőleg mindenki megtalálja akit érdekel a téma. Elég…

Rövid hírek

2010.08.09. 02:17 - hanaura

Címkék: hírek

Hazaértem, úgyhogy remélhetőleg néhány aklimatizálódással töltött nap után bele tudom magam teljes gőzzel vetni az írásba. Ameddig nem voltam ithon is sikerült egy keveset írni, és Takasuri is nagyon jó dolgokat írt, tett be. Ez a jövőben is így marad, hiszen a munkája csak…

Forradalmi ötlet...

2010.07.21. 10:29 - hanaura

Címkék: hírek

...amit nem most fogok lelőni, csak tudatni, hogy létezik!:)Takasurival kitaláltunk egy nagyon jó dolgot, egy kis plusz színt vinni az amúgy sem éppen színtelen oldalunkba. A részletek hamarosan megnyilvánulnak, ő fogja az első ezzel kapcsolatos írást feltenni, aztán szépen a…

Blogtalálkozó

2010.07.17. 02:34 - hanaura

Címkék: hírek

A szombatra tervezett blogtalálkozó elmarad, pótlás augusztusban, miután hazajöttem!

Blogtalálkozó

2010.07.15. 01:05 - hanaura

Címkék: hírek

Egy hónapig külföldön leszek, így nem tudok majd blogtalálkozót szervezni, így arra gondoltam hogy ha a szokásos csapat ráér(és nyilván mindenki más is szívesen látott családtag), akkor szombaton megtartjuk, rendhagyó módon nem a Potalában, hanem a szabadban. Nem nyilvános…

Majdnem-szünet az ayahuascareality háza táján

2010.07.12. 17:46 - hanaura

Címkék: hírek

A múlt évben másfél hónapot külföldön töltöttem, ennek pedig idén is lassan eljön az ideje. Nem, nem Peruban!!:)))) Oda majd egyszer....A múlt évben volt némi fennakadás, mert nem a saját gépem volt nálam és ilyen jelszavas baromságok miatt sokáig nem tudtam írni. Na ez most…

Sámánizmus-program

2010.07.08. 20:02 - hanaura

Címkék: hírek program

Egy kedves jó ismerősöm szólt a napokban, hogy lesz egy ilyen spirituális rendezvény, aminek a szervezésében ő is benne van, egy elég tág spektrumon mozgó, kicsit fesztiválos jellegő valami, ahová szeretnének sámánizmussal, medicinekkel, és akár ayahuascával kapcsolatos…

FÓRUM

2010.07.06. 21:30 - hanaura

Címkék: fórum hírek

A fórum még mindig az sgforum.hu/forum.php3 oldalon várja, hogy végre eljussak odáig, hogy valakivel felrakassam az ayahuascareality.hu-ra, de nemsokára bekövetkezik, addig itt található!:)

Program sámánizmus iránt érdeklődőknek (is).....

2010.06.28. 23:21 - hanaura

Címkék: hírek program

Tanítások:Spirituális forráshoz kapcsolódás módszerei a jógi és a sámán hagyományokban Július 5 – én (10 től 17-ig, biztosított ebéddel) Spirituális forráshoz kapcsolódás módszerei a jógi és a sámán hagyományokban Jóga átadás/beavatás: Guru jóga…

Blogtalálkozó

2010.06.27. 01:49 - hanaura

Címkék: hírek

Nemrég értem haza, ismét zárás utánig blogtalálkozóztunk, és fantasztikus volt! Nyilván nem fogom a névsort kiírni, de aki ott volt tudja, hogy róla is szól a dolog: nagy köszönet a jelenlétért, állati jó volt, nagyon kialakult a hangulat, pedig kicsit punnyadtan indult, a…

Blogtalálkozó-MA!

2010.06.26. 01:34 - hanaura

Címkék: hírek

Délután blogtalálkozó. Akinek kedve van, jöjjön. A múltkorihoz hasonlóan most se sikerült túl olajozottra a levelek körbeküldözgetése, de megtaláltam a megoldást, lesz egy levelezési lista. Akinek meg van a címe, annak küldeni fogok egy levelet a listára való feliratkozás…

Blogtalálkozó

2010.06.25. 04:29 - hanaura

Címkék: hírek

Bele kell még jönnöm abba, hogy mindent magam csinálok. A múltkori blogtalálkozót is sikerült az utolsó utáni pillanatra fixálni, és elküldeni a meghívókat. Persze, ide is ki van írva, szóval elvileg nem kellene, de jó ideje így megy, és tud üzemelni ez, legalább a baráti…

Blogtalálkozó

2010.06.25. 04:18 - hanaura

Címkék: hírek

Bele kell még jönnöm abba, hogy mindent magam csinálok, a múltkori blogtalálkozót is sikerült az utolsó utáni pillanatra fixálni, és elküldeni a meghívókat. Persze, ide is ki van írva, szóval elvileg nem kellene, de jó ideje így megy, és tud üzemelni ez, legalább a baráti…

Sámándob

2010.06.23. 11:53 - hanaura

Címkék: hírek

Tegnap is voltam kinn dobolni, arra gondoltam, hogy tényleg csinálunk majd egy kört, ahol hozhatja mindenki amilye van, és zenélhetünk egy nagyot. A jó mútkorában összejöttem egy éjszakára a barátaimmal, és noha nem ayahuasca mama volt a kísérőnk, nagyon tartalmas esténk volt,…

Ruha

2010.06.23. 11:44 - hanaura

Címkék: hírek

Úgy néz ki, hogy van rá esély, hogy a továbbiakban ismét normális formában olvassátok a blogot. Mernyau távozásával elmaradtak a korrekciók(mondjuk az már előtte is, de az egy másik történet..), és ahogy az talán fel is tűnt, rekord mennyiségű félregépeléssel dolgozom.…

Rokon-növények

2010.06.21. 19:35 - hanaura

Címkék: hírek

Ahogyan eddig is nagy örömmel írtam mások oldalairól, kezdeményezéseiről, így ez után is ez lesz, az aktualitást egy kimondottan látnokzsályával kapcsolatos fórum létrejötte adta. Azt remélem mindenki megtalálja majd, akit érdekel a téma, vagy ott van a helye, én a magam…

Tovább

2010.06.21. 19:30 - hanaura

Címkék: hírek

Na valahogy csak kivakarom magam abból a nehéz helyzetből, amibe a magánéletemváltozásai és annak hoyganjai segítettek bele. Mondhatni "Örökké nem eshet", hogy stílusos legyek. Kicsit megritkultak a bejegyzések, jeleztétek is, hogy most már jó lenne összeszednem magamat,…

"Az Ayahuascareality-s csávó????"

2010.06.14. 23:52 - hanaura

Címkék: hírek

Komolyan, nagyon különös belegondolni, hogy egy évesek vagyunk. Tegnap találkoztam egy sráccal, akitől kaptam ilyen egészséges izékét, egy közös ismerősünkön keresztül ütköztünk össze a facebook-on, és beszélgettünk egy jót. Naná, hogy szóba került a spiritualitás, és…

Blog születésnapi buli

2010.06.12. 11:54 - hanaura

Címkék: hírek

Jövő szombaton a szokásos helyen tartjuk meg az egy éves születésnapot. Egy-egy bennsőségesebb hangulatú kisebb felállást leszámítva többnyire mindig szép számban jelen voltunk, de egy kisebb magot leszámítva mindig változó felállásban, nyilván ki hogyan ért rá. És nem…

Happy birthday

2010.06.12. 11:22 - hanaura

Címkék: hírek

Annyira el voltam havazva az életemmel, hogy erről el is feledkeztem. Urak, hölgyek!Szerdán volt egy éves a blog!!!Úgyhogy ezt nekünk:Mit mondjak, nem gondoltam volna. Na persze, egyfelől gondoltam, mert tele voltam tervekkel, hosszabb távúakkal is, de aki látott már cifra dolgokat az…



süti beállítások módosítása