A következő blogtalálkozó január 29-én, szombaton lesz, 16:00-tól a Potala teapalotában.

A szokásos dolgok, le se kell írjam, jó hangulat, jó beszélgetések, bandázás, miegymás.

Sajnos komolyabban lebetegedtem a múlt hét közepén, azért se filmeztünk, és nem tudom mikor gyógyulok meg, ilyen téli izé.

Ami miatt írok erről az az, hogy hétre terveztem vagy a blog találkozót vagy a filmezést. Ahogy most kinéz a dolog, egyikre se leszek alkalmas, így felmerül az, mivel egy hétre sok lenne, hogy jövő héten találkozózni akarunk vagy filmezni.

Akinek ötlete, gondolata van, jelezhet itt is, privátban is.

Ma találtam, egy gyönyörű ayahuasca dal Amazóniából:

Egy kicsit mindig bajban vagyok a cikkeim írásával, mert régi tervem, a forrásmegjelölések mindig elmaradnak. Ezt azért érzem fontosnak, mert még a legszubjektívebb témát se szeretem az ujjamból kiszopni, azaz minimum saját tapasztalatokra építek, de még inkább olyanokéra, akik előttem járnak az úton. Jó sokan vannak szerencsére és mindig megtalálom valahogy őket.A mostani írásom egy fontos témát boncolgat, hogyan jön létre az a bizonyos kapcsolat, nem evilági élőlényekkel, formákkal?

Ez lehet egy erőállat, lehet egy védőszent, lehet a Földanya, a víz szelleme, lehetnek tanító növények szellemei.

Lévén, hogy mi vagyunk az ayahuascareality oldal, nyilván ez utóbbi oldalról próbálom főleg megközelíteni.

Írtam erről egy vázlatot magamnak, amiben ezeket a pontokat emeltem ki:

1:      A kapcsolat egyik fele     (mondjuk úgy, aki a konkrét lépést megteszi a másik felé)

2:      A kapcsolat másik fele    (mondjuk úgy, hogy az akit megközelítenek)

3:      Az összefonódás           (a határok elmosódása, egybeolvadás)

4:      A kapcsolat fenntartása   (azaz munka a hétköznapokban)

1:  A kapcsolat egyik fele:

Ez a „mi részünk”, és két részből áll, az egyik a fizikai oldal, ayahuasca esetében az, hogy megfelelő főzetünk legyen, egy igazi medicin, mondhatni ott legyen a fizikai mivoltában az ayahuasca, rendesen megfőzve, aztán bevíve.

A másik rész a mentális és a spirituális része, ami a felkészülés nagyobbik részét jelenti, a nálam okosabbak szerint.

Azaz, mi magunk késszé válunk arra, hogy befogadjuk a vendégünket.

Mentálisan ugye a sokat emlegetett set, setting, azaz a saját belsőnket rendbe szedni, és a külső körülményeket (helyszín, stb).

A spirituális rész a legnehezebb.

Ugye a tradíciók szerint a sámán azért volt, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a kapcsolatot ezekkel az entitásokkal, és általában a szellemvilággal.

Ez az a belépési lehetőség, amit aztán a tételes vallások politikai lázban égő képviselői, élükön a kereszténységgel, minden lehetséges módszerrel megpróbált likvidálni.

A sámáni tradíciók a sámánt, mint a közösség szolgálatában lévő közvetítőt „tartották”, azaz nem volt egy emberre összpontosítva és minden egyéb helyen elzárva a belépési lehetőség, főleg hogy leírások alapján voltak/vannak törzsek, ahol a sámán posztja se állandó, aki éppen az aktuális feladatra alkalmas, az viszi a dolgokat.

Namost, hogy ne kanyarodjak el a mondandótól: többnyire nekünk „nincs sámánunk”.

Persze, a saját vakmerőségünket legitimmé tehetjük számtalan módon, de egyértelműen nem véletlen hogy ezt sokat tapasztalt emberek végezték.

Magyarán ha nincs sámán arra, hogy felkészítsen minket arra, hogy spirituális szempontból befogadjuk azt, akit/akiket meghívunk, akkor vagy magunknak kell a saját gyógyítónkká válnunk, vagy olyan valakit találni, aki valóban képes ránk vigyázni.

Fontos, hogy ezeken az ismert videókon történő ultrabrutál ördögűzésekkor nem azért nem őrült meg a sok jelenlevő, mert szépen imádkozott (persze, nyilván annak is van egy ereje), hanem mert volt ott valaki, aki ténylegesen tudott vigyázni a helyzetre.

Ehhez nem kell indián jelmez, lehet, hogy Neked is van olyan ismerősöd, akiben megbízol.

2: A kapcsolat másik fele

Mondjuk jelen esetben az ayahuasca szelleme. És bármilyen más entitás. Egy barátom mondta egyszer, hogy ezek az entitások sokkal nagyobbak és erősebbek nálunk, hálás vagyok neki ezért a gondolatért, és ami akkor és ott mögötte volt.

A másik, hogy nagyon szeretetteljesek, ami természetesen nem minden szellemi entitásra igaz, sőt. Legyünk óvatosak, akik ezt az utat kitaposták (sámánok, stb..) nem véletlenül voltak azok!

Ami fontos lehet, hogy felismerje az ember, azt, akit hívott az imájával.

Olyan evidensnek hangzik ez, de ha az lenne, nem lenne olyan sok spekuláció a témában.

Szóval érdemes ennek utána olvasni, tradíciók, gyökerek, népszokások, GONDOLKODÁSMÓD, satöbbi…

Hogy valóban tudjuk, kit hívunk oda.

Olvastam egy könyvben Oshotól, amikor megkérdezték tőle, hogy lehetne találkozni Istennel, és azokat az akadályokat likvidálni, amik elválasztanak tőle.

Az Öreg csak annyit mondott, hogy először is nincsenek akadályok, azok a lusta emberek kitalációi, másrészt nem a világot kell kinyitni, nem a világ van elzárva, hanem mi vagyunk bezárva, nem az isten felé vezető utat kell kinyitni, hanem magunkat, mi vagyunk bezárva, mi akadályozzunk önmagunkat.

És ezt igaznak érzem ezeknek a segítő entitásokkal kapcsolatban is…egyszer egy sámán asszony mondta a Mernyaunak, hogy aki egyszer, csak egyszer is a testébe fogadta az ayahuascát, az a kapcsolat örök. Az más kérdés, hogy utána mi be szoktunk csukódni. De nem a kapcsolat tűnik el, hanem a mi nyitott szívünk.

3: Az összefonódás:

Ez talán a leglényegesebb része, az egyesülés. Erről viszonylag sok tapasztalatom van, nekem az egészben ez a legnehezebb, ezzel mindig megdolgozok. A többi része valamennyire könnyen megy, már amennyire ez könnyű tud lenni, de amikor zuhanni kezd az ember a fa tetejéről, bele ayahuasca mama ölébe, akkor ott jöhetnek kemény dolgok.

Ez az a terület, aminek a működését lehet látni a videókon. Szinte nincs is olyan felvétel,  főleg, ahol fehérek is vannak, ahol ne lenne kőkemény legalább pár embernek a helyzete. Hempergés, sikoltozás, rettegés…..természetesen nem ez a cél, nem erre gyúr az ember.

De ez benne van.

Aki nem hiszi, nézzen meg legalább egy ayahuasca videót, a Metamorphosis-t, a Shamans of Amazonast, és társait….látni fogja.

Et nem hiba, hanem vele járó.

Sokáig én is dilemmáztam, hogy ez a tisztulás része-e vagy valami hiba, és megkérdeztem róla egy sámánt. A válasz előtt nagyjából két percig nem bírta abbahagyni a nevetést, és csak annyit válaszolt, hogy nem, ez nem hiba, EZ az ayahuasca, így az EZ-t kihangsúlyozva.

De azért mégis csak tanulja az ember a kapun átlépést, én ebben nagyon kezdő vagyok.

Ez az a rész, amikor elkezd hatni a tea, az ember nagyon rosszul érzi magát, szenved kicsit a test, és elkezd minden egyre furább lenni, ráadásul a megmaradt tudatosság rész

A „kinn hagyott őrszem”, ahogy szoktam mondani nagyon összezavarodik, mert az ayahuasca hatása alatt minden sokkal valóságosabb, mint bármikor máskor……szóval racionális úton teljesen megfejthetetlen, hogy mi a fene folyik odabenn, még rutinos emberek számára se…ez természetes….érkezik a mama!:)

Gyakorlatilag az összes félelem, pánik, nehézség ezen a ponton tetőzik, ha ez „meg van”, akkor utána legfeljebb nehéz. Egy barátom mondta egyszer, hogy nem is érti, hogy lehet valami ennyire fájdalmas, és szép, igazi is egyszerre, mint amikor ayahuasca mama ringat, és vigasztal.

Ez nagyon megfogott.

Vannak technikák egyébként, ami ezt a beragadást segítik, ezek főleg azok, amiket rajtam is csináltak, amikor bajban voltam, és persze én is tovább adtam, amikor szükség volt rá.

Szóval gyakorlati dolgok.

Minden komoly, mély élmény itt kezdődik….az egyesülés után, a határok elmosódása után….erről énekel az indián, hogy érzem itt vagy bennem, és körülöttem….szimbiózis, szövetség.

4: A Kapcsolat fenntartása:

Erre mondhatjuk, hogy a minden napokba integrálás, avagy hogy maradjon fenn az egész konkrét fizikai kapcsolat nélkül. Ismét a sámánasszonyt tudnám idézni, ahogy korábban is írtam: egyetlen alkalom feléleszti a kapcsolatot. És ha akar az ember, akkor figyel erre.

Ha meg leszarja, akkor önti magába ezerrel.

Szerencsére ezzel én nem nagyon találkoztam.

Nyilván nem vagyunk feltétlenül azon a szinten, hogy ismétlés nélkül „bemenjen minden”, de a célnak annak kell(ene) lenni, hogy amit kap az ember azon az adott éjszakán, azzal dolgozzon, mert ha nem dolgozik, csak jön a következő éjjel akkor minden kicsúszhat a kezéből, pedig nagy valószínűséggel tényleg kincseket kap.

Erre nincs recept…mindenkinek nehéz dolog, ami nem is baj. Munka.

Az biztos, hogy aki egy entitást meghív, azt munka fenntartani, erről nagyon sokat ír a szakirodalom is.

Itt a fő rákfene, hogy a kultiváláshoz, mondjuk ayahuasca és más tanító növények esetében egyáltalán nem biztos, hogy a fizikai kapcsolat szükséges, illetve nem kizárólag az.

Emberek vagyunk, senki nem tökéletes, ha mindenben látnánk mama ayahuasca tanításait, akkor persze hogy elég lenne egy fizikai találkozás, és nem véletlen, hogy a sámánok se csak egy

Alkalommal vettek magukhoz.

Egyrészt ez egy vallási gyakorlat, megfelelő keretek között, másrészt pedig nagy valószínűséggel (bár ez már csak az én véleményem) ők se voltak tökéletesek.

Ahogy említettem fentebb, ez is munka, ahogy az egyensúly is a konkrét találkozások, és a kapcsolat más módon fenntartása is.

Senkinek nem könnyű, de megéri, bárki is az, akit meghívunk az életünkbe.

...most bukkantam rá egy rövid de érdekes riportra Alex Grey-jel, aki számos ayahuasca, illetve ayahuasca közeli vízió világhírű megjelenítője. Érdekes válasz ez a sorstól, pont a minap gondolkodtam azon hogy az ayahuasca víziók többnyire nem szoktak olyan fontosak lenni, mint a tanítások, jelenlét, stb, de azért nagyon ihletett dolgok is kikeveredhetnek ezekből a látomásokból, főleg ha az ember a mindennapokban is dolgozik azért, hogy ez a látás ne egy kölcsönkapott valami legyen, noha az is egy kész csoda, hanem a sajátja.

Azaz ez munka, kivétel nélkül mindenkinek. Egy barátom mondta nemrég valahol, hogy a legerősebb víziói tanító növények nélkül jöttek...hisz ez a cél. De ebben a tanító növények segíthetnek. Azaz a cél a látás.

Namármost Alex Grey munkái azért elég ihletettek, nem igaz?:) Nos, ez csak a saját találgatásom lesz, de én azt tartom a legesélyesebbnek, hogy a művei nagy része a látásából jöttek, és nem feltétlenül víziókeltő segítpkből. De vele kapcsolatos jól ismert tény, hogy ehhez eljutni, hát, elég sokat alkalmazta ezeket!:)

Íme az interjú a www.gothic.hu/gothic.html oldalról:

                                                          Alex Grey

A csendes, udvarias, sámánszerű Alex Grey a padlásműhelyében fogadott. Hosszú, őszülő hajával indián törzsfőnökként, világos, sovány arcán ülő együtt érző kifejezéssel, a tapasztalás mélységeit sejtető kékesszürke szemeivel itt állt az ember, a művészet ösvényén járó felfedező, kísérletező, mester és tanár, akivel lenyűgöző volt a találkozás.

Steve Brooks: - Hogy vélekedsz a szakrális művészetről?

Alex Grey: - Úgy gondolom, a művészet küldetése, hogy a személyen túliból megragadjon valami személyeset. A szakrális művészet a kinyilatkoztatás egyfajta hatalmát kristályosítja ki, ami megerősíti az élet jelentésének mélységével kapcsolatos saját tapasztalatainkat és kínos helyzeteinket. Mikor a művészet képes erre, nem csak a csekély „én”, hanem a terjedelmesebb, kollektív lélek kifejezésére, hogy segítsen az embereknek belépni egy magasabbrendű valóságba, akkor jótékony hatású. Úgy tűnik, a művészet a legmélyebb szint, ami erősen késztet önmagunk és a világ vizsgálatára, így spirituális területekre is tévedhet.
A művészet elmélkedés azon, hogy kik is vagyunk és mi is egy kultúra. Elmélkedés a kultúrákon és az egyéneken, és azon, hogy hogyan rezonálnak? A kultúra a művészet útján ágyazza be a szakrális igazságait, így ezek mennek tovább egy nappal vagy akár évszázadokkal. Így őrizzük meg kulturális emlékeinket arról, hogy kik és mik vagyunk?

Steve Brooks: - Hogy jelenik meg ez a felfogás a művészetedben?

Alex Grey: - Az én művészetem a szakrális művészetek látomásos tradícióihoz köthető. Hónapokat, ha nem éveket töltöttem el egy-egy művel, amit egy olyan villanásra vagy látomásra alapoztam, ami egy percnél is kevesebb ideig tartott.
A munkám során sok időt töltök önvizsgálattal, bár nem beteges értelemben. Remélem, a műbe ágyazott energia valamiféle önvizsgálatra serkenti a nézőt és talán közvetít egy olyan komplexebb hatalmat, amit nekem adott, amikor látomásom volt. El akarom juttatni a nézőt ahhoz a villanáshoz, a belső látomáshoz, és ráfektetni a tudatfolyamra, hogy feloldódjon az időn túl vagy gyűjtsön gondolatenergiát, ha ez hasznos.
De a képi világ a kultúránkban nagyon gazdag, a fényképészet, vágás, videó, filmművészet végtelen generációi léteznek, akik a látványra koncentrálnak - ez egy küzdelem. Vallásos dologgá válik, nem úgy, mint más szent művészeti hagyományokban, mint a tibeti thangka festészet vagy a keresztény ikonfestészet, amik rengeteg időt igényelnek. Az én munkám, hogy imádkozzak, előhozzam magamból a legjobbat és hogy alkalmazkodjak a látomásaimhoz.

Steve Brooks: - Nem ezzel a céllal kezdted a művészeti karrieredet.

Alex Grey: - A tinédzser és kamaszkor utáni világnézeten áthatolt a létezés képtelenségének érzete. Az élet értelmetlensége nagyon erős volt bennem, és küdöttem a kérdéssel, hogy mi a művészet?
A korai hetvenes években rátaláltam az előadóművészetre. Ez a radikális kísérletezős korszakom volt. Karonlőheted magad vagy levághatsz egy borjút, az emberekre öntheted a beleit és mindezt művészetnek hívhatod. Ha a művész annak nevezi, akkor művészet. Picasso volt az atyja ennek a fáradhatatlan kísérletezésnek, a folyamatos újrafeltalálásnak, ami bizonyos értelemben tükrözi a XXI. század tudományos újításait. Kortárs művészekként mi vagyunk ennek a fáradhatatlan kísérletezésnek az örökösei. Mégis úgy láttam az új formák keresését, a „Művészet a művészet szeretetéért” elvet, mint felszínes indokot az alkotó munkára.

Steve Brooks: - Ilyennek látod ma a legtöbb művészetet?

Alex Grey: -A művészeti hagyomány és történelem erői úgy hatolnak be egy fiatal művész elméjébe, mint egy gőzmozdony. Mit mondanak róla, mit is csinál? Manapság a művésznek rendelkezésére áll az önkifejezés lehető legszélesebb skálája. Én azt mondom, a fáradhatatlan kísérletezés helyett vigyük vissza a művészt oda, hogy mit csinál? Kérdezzük meg tőlük: miért csinálod, amit csinálsz? Mi az értelme az egésznek?
A kísérletezés, modernizmus, posztmodernizmus és minden korábbi romantikus, impresszionista és más megközelítések korának szembe kell állítania a művészt önmagával, bizonyos értelemben el kell különítenie a kultúrájától. Ez a lázadás szükséges volt, hogy megalapozza a művészetet, mint szabad közvetítő közeget, ami nem kötődik egy ideológiához sem. A művészettel teljes szabadsággal kifejezhetted, kicsoda-micsoda vagy vagy nem vagy? Bármilyen önző is, ez a modernizmus nehezen kivívott szabadsága, ami a lelkiismeret vagy az öntudat igényének teljes hiányával érkezett meg.

Steve Brooks: - Ennek a fényében látsz reményt, hogy a szakrális művészetnek van jövője?

Alex Grey: - Azt hiszem, a mi feladatunk a XXI. században az, hogy a keleti és a nyugati megközelítéseket beépítsük művészetünk ösvényeibe. Olyan időt élünk, mikor elérhető számunkra a sok szellemi ösvény, melynek mind megvan a maga egyéni szent művészete. Ma a művészek világszerte együttműködnek egymással és ez magában hordozza egy egyetemes szellemi művészet lehetőségét, ami egyénekre épül, de képes megérinteni a közösség archetípusait.
Ez a munka egy megszokott művészeti galéria helyett saját szent területet követel. Félelmetes mennyiségű vallásos műalkotás van olyan helyeken, mint a Metropolitan Museum, szent buzgalomtól forrva, mégis úgy, mint a gyűjteménybe tűzött pillangó. Nem kifejezetten a természetfeletti rendeltetése miatt van ott elhelyezve. Ez nem különösebben fontos.
Úgy érzem, a szent művészet számára a megszentelt helyek, megszentelt épületek létrehozása lényeges mozzanat a huszonegyedik században. Ezért akarok építeni egy kápolnát, amit Enthionnak nevezek – egy hely, ahol felfedezhetem a benne rejlő szellemet. Hívhatod ezt vallásközinek vagy felekezetutáninak. Olyan hely lenne, ami tartalmazna minden szellemi ösvényt, ami a személyen túli vagy szellemi valósághoz vezet a műalkotásokon történő elmékedéseken keresztül, alámerítve a nézőt a lét természetfeletti terébe.
A huszonegyedik század és a későbbi korok spirituális művészete tehát el tudja ezeket érni, elvezet minket az élet tiszteletéhez és létrehoz egy újfajta egyetemes spirituális állásfoglalást, ami aláhúzza az élet értelmét és értékét. Azt hiszem, ez az, ami következik.

Steve Brooks készítette az interjút a Shambhala Sun számára 1999 júliusában
Az eredeti cikk linkje: http://www.shambhalasun.com/index.php?option=com_content&task=view&id=1899
A fordítás Tonka Zoltán munkája.

Ezen a meglehetősen dmt-hangulatú (az ayahuasca látomáskeltő vegyülete, amit az emberi test is tartalmaz csekély mennyiségben) képen elég hosszasan elidőztem, nagyon nagy köszönet Lagellinek, régóta vadásztam rá, utoljára (és először:)) Luis Eduardo Luna gépén láttam, ő mutatta, és emlékszem nem kaptam levegőt, hogy ilyen hogy létezik...aztán eszembe jutott amit az ismerősünk Hilario Chiriap mondott az ayahuascáról: hogy jó hozzá egy kis ihletettség.

Nos a képet látva, van hová tenni....

Ezt a majd mindenki által jól ismert imát egy szertartás után olvasta fel Mernyau. Ugyanazok a szavak, ugyanazok a sorok, de mégis valami egészen mást, újat hallottam, az éjszaka után valójában új értelmet nyert az egész ima, sőt rájöttem, hogy soha egy sors se értettem belőle eddig, hiába olvastam olyan sokszor.

Megelevenedtek a sorok!

Természetesen nincsenek afelől illúzióim, hogy most már mindent tudok és értek, mert semmit nem tudok és semmit nem értek, de egy biztos: ebben a néhány sorban olyan mélységek, igazságok vannak, amiken érdemes elgondolkodni, nem csak ayahuasca szertartás után, mert egészen másról fognak mesélni egy kemény, fáradtságos alsóvilági út után, úgy, hogy azok a sorok amiket reggel olvas/hall az ember, benne éltek az éjszaka, vele történtek, ő érezte, élte meg őket.

Bele se tudok gondolni, hogy ha egyetlen ilyen alkalom ennyire világossá tette, hogy semmit nem értettem ebből a versből, akkor milyennek látnám, ha valóban érteném.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek!

"Napfelkelte előtt a legnagyobb a sötétség."

Szerintem többen tapasztaltátok ezt az élet különböző területein, nekem ez ayahuasca magamhoz vételekor szokott velem tartani. Sokszor írtam, hogy nem tudja az ember "mire fizet be", így akár könnyű, lágy és szép is lehet az az este....nekem többnyire nehéz éjszakáim vannak, amik persze ezerszeresen meghálálják magukat, nem is tudom elmondani mennyit köszönhetek ezeknek a rituáléknak....többek között mélyebben megérteni a fenti idézetet.....

A múlt év végén írtam egy hosszabb összegzést az addigiakról, ezt valamilyen formában most is szeretném megtenni, elsősorban megköszönni azoknak akik olvassák (igen szép számban) az oldalt, és akikért a belefektetett energia a lehető legjobb dolog amit tehetek.

A múlt évi záró bejegyzésemnél sorra vettem azokat az oldalakat amiket ismerek, szeretek, és tisztelek, nyilván azok közül, akik hasonló vonalon mozognak, hogy mégis csak maradjunk a témánál, úgy döntöttem idén ez elmarad, aki ismer úgyis tudja, azok a barátok pedig akiknek az oldalairól van szó, sintén tudják, hogy milyen sokkal tartozom nekik, mennyit tanulok tőlük.

Ehelyett egy érdekes, aránylag új jelenségről fogok nem sokára írni, ugyanis a facebook oldal térhódítása maga után vonta ezeknek a web oldalaknak az "ottani képviseletét", és mivel ez eg viszonylag friss dolog, és talán nem mindenki tudja, hogy az Orichalcum workshop vagy a saman.org.hu, vagy éppen az ayahu rengelkezik ottani érdekeltségekkel, és sokszor nem ugyanazok az írások vannak fenn, plusz az oldal felépítése miatt lehet ott is bandázni, beszélgetni, kicsit olyan ez mint egy hírportál és egy fórum keresztezve. Aztán ott van az egyre gyarapodó sámánbotanikai klub, Gomoa barátom shopjának az oldala (www.gomoa.net amúgy), és még sorolhatnám, és mivel egyre többen használnak facebook-ot, azt gondoltam ez lesz az évvégi kis ajándékom Nektek, hogy írok ezekről, hátha van amit még nem ismertek de szívesen olvasgatnátok.

A múlt évhez képest egy meglehetősen nehéz évet zártam, ugyanakkor az idei év annyit adott mint még eddig egyik sem, úgy gondolom valamennyire igazolva a helyes utat.

Szóval most azt kellene mondanom hogy minden szép volt....de valójában sokszor rettenetes volt, nagyon nehéz....és igen, máskor meg szép. Azaz maximálisan életszerű. Nem kevés dolgot kellett megoldani, és aminek örülök, hogy ezt együtt, békességben tudtuk rendezni. Voltak kisebb viharok, de hát hol nem? Sokszor nem ért az ember még a saját vér szerinti családjával sem egyet, természetes, hogy ez néha ezekben a kis családokban is előfordul, aztán igyekszik az ember tenni amit tud.

Ahogy olvashattátok, pont az év végére szaladtunk bele egy tesztbe az egyik barátommal (lásd lentebb), de én egészen biztos vagyok benne, hogy ezt is hamarosan rendezzük. Tudjátok én egy borzasztóan idealista ember vagyok, és az "elején" valahogy úgy képzeltem , hogy itt, ezen a színtéren majd nem lesznek ezek a dolgok...de hát az élet itt is élet, és ami máshol megesik, az nyilván meg fog itt is...annyi talán a különbség, hogy az élet tanulóiként remélhetőleg másként rendezzük ezeket a dolgokat, magunkhoz képest is, különben hol van a tisztulás, az épülés? Ezért is írtam, hogy ha valakit érdekel, hogy valójában hol tart, az nézze meg a hétköznapjait, az emberi kapcsolatait,mert az mindent elárul, szépet is, és csúfat is. Szóval volt meló ezzel az évvel, persze, hogy volt, de a következő lépés (túllépés..:) mindig értelmet adott a belefektetett energiának.

Amit szeretnék:

-Ha van valami ebben a témavilágban amiről szívesen olvasnátok, akkor jelezzetek. Nem igérek  semmit, de megpróbálok minden ilyesmit beletenni a következő évbe.

-Ha van valaki aki szeretne bármilyen módon segíteni az itteni dolgokban, legyen az fordítás, gépelés, az új oldallal kapcsolatos számítógépes dolgok, vagy bármi egyéb, azt szívesen vesszük. Együtt könnyebb és jobb mint egyedül.

-Bármilyen építő jellegű kritkát szívesen veszek. Igyekszek nem a saját agymenésemre támaszkodni, hanem utána nézni, olvasni, kérdezni, kitapasztalni, amiről írok, de én se vagyok mindenható, ha valami nem tökéleses, akkor dolgozzunk együtt, hogy még szebb és jobb legyen.

Minden kedves olvasónak boldog új évet kívánok!

Obejtív tényeket kedvelőknek nem lesz túl izgalmas a téma, ez itt kérem erősen személyes, dmt-bulvár jellegű írás lesz, de úgy tűnik van igény rá.

Egy barátról van szó, akivel közösen tartottunk egy kis házi ceremóniát, mint az a nem éppen diszkréten kezelt facebook és egyéb üzengetésekből kiderült. Én magam béke párti vagyok, nekem ez a medicin, az ayahuasca ezt tanította, és tanítja is, hiszen nagyon az út elején járok.

Tehét volt egy közös alkalmunk, ahol Lynx, többek elmondása szerint nem viselkedett megfelelően. Ezt én nem tettem szóvá, én se vagyok töléletes. A lényeg, hogy neki nagyon nagy tapasztalata van egyfajta medicinnel, ami azonban igen csak különbözik az ayahuascától, és mások próbálták ezt kifejezésre juttatni (Például Fred, például a félig holland srác, stb..), én úgy gondoltam erről nem kell már nekem beszélnem.

Innen indult minden.

Utána írtam egy cikket az ayahuascával kapcsolatos előkészületekről, mivel egy barátommal sokat beszéltünk erről, készül az első alkalmára, hát gondoltam ez egy jó lehetőség arra, hogy ha már neki leírnám amiket összeszedtem, akkor megosztom mindenkivel.

Az említett cikkben szerepelnek azok a hangulati dolgok is amiket Lynx nem úgy kezelt azon az ominózus estén ahogy azt ayahuasca medicin esetén szoktak, lásd: könyvek, sámánok, videók, stb.

És ezért én egy rossz szót se szóltam.

Erre pedig az jött le neki, hogy én üzengetek az elkövetett "hibáiról", és megindult a hadjárat tök nyilvánosan a facebook-on, illetve itt is. A face book-on a privát szférámban történtek, a képtáramban, aminek semmi köze a témához, hát töröltem is mindent, mivel a képtáram a munkáimról az nem vitafal, az egy képtár és pont. Az itteni hozzászólások maradtak természetesen.

Ezt sajnos úgy vette, hogy én neki teszek célzásokat a tévedésekre. Holott én magam is rengeteget tévedek, és nem szoktam másokat piszkálni azért mert nem tökéletesek. Tőle meg aztán végképp nagyon sokat tanultam , ellestem kaptam az együtt töltött idő alatt. Nem lennék még az se, ha ő nem lenne.

Tehát ennyi az én részem, akit érdekel, írjon Lynx-nek, szívesen megadom bárkinek a mail címét, ezzel nincs semmi baj.

Akkor a nyílt levél:

Kedves Lynx!

Gondolkodtam ma, hogy mit tehetnék az ügy érdekében. Engem nem érdekel a dühöd, ismerlek, és ezzel együtt szerettelek meg, így most sem foglak azonosítani azzal a fajta viselkedéssel ahogyan kezeled ezt a dolgot.

Nyilván volt valami a kettőnk ügyében, ami Téged érzékenyen érintett, és könnyen lehet, hogy ebben én is hibás vagyok, az út elején járok, nem vagyok tökéletes, még mindig!:)

Amikor viszont -személyesen- lett volna lehetőséged jelezni ezt, nem tetted. Utána megírtam az előkészületes cikket, amit személyes sérelemnek vettél. Holott pont arról szólt, amiről: felkészülés az ayahuascára, ahogy másoktól láttam, hallottam, olvastam. És nem több.

Azaz a cikk nem véleményeket tartalmazott, hanem másoktól látott tényeket, vagy minimum saját élményeket, és egy sort sem szántam Neked, ha mondani valóm lett volna, akkor elmondom. Te voltál az akinek volt mondandója, és ezt meg is tetted a facebook-on nyilvánosan, stb...

Szóval én most azzal igyekszem segíteni, hogy nem azonosítalak a jelenlegi viselkedéseddel, és továbbra is ugyanazt az eszméletlen jó embert látom Benned akit megismertem, és megszerettem, és akinek rengeteg dolgot köszönhetek!

Belemehetnék a vádakba, hidd el, akár nyilvánosan is, de én tisztellek annyira, hogy úri ember módjára kezeljem Veled ezt a kialakult helyzetet, és remélem Te is így teszed.

Nem akarlak, és nem foglak meggyőzni semmiről, nem ez a lényeg. Próbálok nem hibást, vagy hibásakat keresni, hiszen egyikünk se ártatlan. Viszont ha képviselünk valamit, akkor ez a stílus elfogadhatatlan, ha valaki rákeres az oldalatokra (és én tapintatból nem írom ki a nevét, se más hasonló dolgot), vagy ide, akkor ezt fogja látni???

Szóval ha valamit elkövettem, amiért ez a megsértődés kialakult, akkor a bocsánatodat kérem, mert sosem voltam ellened. Hogy Te ellenem akarsz-e lenni az a Te dolgod, a sok éves tapasztalatod, életudat szerintem sokkal de sokkal több annál, mint amit mutatsz ezzel az egésszel.

De ezt meg is kell tudni őrizni, többek közt azzal ,hogy ha baj van, akkor az ügyünkhoz méltó módon kezeljük a helyzetet, és ne így. Nem látom értelmét belemenni a részletekbe, mert utálok veszekedni. A veszekedés nekem annyit tesz, hogy két ember egója üvölt ezerrel, és egyik se hall semmit a másikból, és Lynx, nekem ezzel az ellenerővel semmi dolgom nincs.

Veled viszont annál inkább, úgyhogy most csendben várok, ameddig nem indulatok, egók feszülnek egymásnak, hanem két ember le tud ülni megbeszélni normális módon, hogy mi volt a probléma,és orvosolni tudják azt egy építő módon, szemtől szembe.

Ezzel együtt is továbbra is megvédem magamat. Tehát ha akár ide, vagy a facebook-ra ilyen rágalmazó, düh-bombákat küldesz, azokat törölni fogom, mert ha én nem is vagyok szent, de az ügy amiért itt fáradozok, az az. És ha ez azt jelenti, hogy mocskos Hanaura cenzúráz, akkor igen, a mocskos Hanaura cenzúrázni fog. Nem támadtalak, de meg tudom és meg is fogom védeni magamat is, és ezt az egészet is amiben találkoztak az utaink, és remélem folytatódni is fognak, mert én továbbra is úgy hiszem , hogy dolgunk van egymással, és azt hiszem ezt belül te is hasonlóan gondolod.

Úgy látszik az élet most arra tanít minket, hogy ha van valami nézetkülönbség akkor azt tanuljuk meg magunkhoz, egymáshoz, és az általunk képviselni próbált ügyhöz méltóan kezelni, és nagyon bítózom benne, hogy sikerülni is fog.

Ennyi. Bárkit ha érdekelnek részletek, szívesen elmondom ahogyan én látom, de ez esetben kérem hogy Lynx oldalát is halgassa meg. Korrekt leszek és nem írom ide ki az email címét, de aki kéri, mert szeretne beszélgetni vele erről, annak szívesen megadom, nincs takargatni való, mivel-ahogy mondtam- egy egészen jelentéktelen dolgon csúszott meg a kettőnk ügye, és ebből generálódott ez az egész cirkusz. Így a valódi kérdés nem az hogy azt a vihart a kanál vízben melyikünk hozta össze, feltehetőleg senki se ártatlan a dologban, hanem hogyan kezeljük, hogyan rendezzük. Aki szeretne a témához szólni, továbbra is szabad kommentelési lehetőség van, én pedig remélem, hogy higgadt fejjel, az eddigiekhez méltó módon tudjuk rendezni a dolgainkat, akár példát, segítséget mutatva másoknak akik haosnló helyzetben kerültek.

Nincsenek ártatlan emberek, mi sem vagyunk azok.

A kérdés a dolgok megoldása.

A címet még nem tudtam megfejteni, feltehetlőleg a videófelvétel feltöltőjének a poénja, ami viszont biztos, hogy hátborzongató a felvétel!

A napokban több beszélgetésben felmerült a téma, ezért úgy éreztem, hogy erről érdemes írnom.

A kérdést kétféle úton lehet megközelíteni: biokémiai, és vallási szempontból.

Elkerülném azt a hibát, hogy sorrendet állítsak fel, szerény véleményem szerint ugyanannak a dolognak két különböző aspektusáról van szó.

Ami a fizikai oldlalt illeti: a természet törvényeit, egyszerű a képlet. Az ayahuascában találgató víziókeltő növények a másik fő alkotó elem, az ayahuasca lián hatására tudnak felszívódni a testben (ezt hívjuk MAO oldásnak, de erről később).

Tehát a víziók jelenléte azonnal minden kérdésre választ ad.

Amikor nincsenek látomások, akkor is lehet jó a medicinünk, ugyanis elég sok helyen tulajdonítanak másodlagos jelentőséget ennek a résznek. Ecuadori sámán barátunk Hilario is ilyen például, nem igazán hangsúlyozza a túl a víziókat.

Ez láthatólag stílus kérdése, és a maga szubjektív mivolta végett most nem mennék bele bővebben.

Szóval, amikor nem az erős látomások a cél, akkor magának az ayahuasca liánnak érezhetjük a jelenlétét a testünkben. Ezt felismerhetjük a zsibbadásról, mozgáskoordinációs nehézségekről, kisebb álmosságról, más szóval ezekről a félig-meddig tipikusnak mondható szedatív testérzetekről, néhány egyéb észleléssel bővítve, mint például a testhőmérséklet ingadozása, és egyfajta lüktetés, pulzálás, alkalmanként fülduguláshoz hasonló érzetek, satöbbi...

A legegyszerűbben megközelítve, amikor sok a lián a főzetben, és erős a tea, akkor az ember igen csak nehezen tud egyáltalán felállni is.

Amikor ezek a tünetek jelen vannak, akkor nagyjából tudjuk, hogy milyen jellegű és erősségű orvosságunk van.

A másik, hogy egy közepes erősségű ayahuasca tea nagyjából fél óra után kopogtat félreérthetetlenül az ajtónkon, feltéve, ha hagyjuk. Ezt általában mozgással, és egyéb aktivitásokkal tudja az ember akadályozni, illetve a nyitott szem is ilyen. Nem véletlen, hogy ezek a rituálék minimális tűz mellett éjszaka zajlanak.

Az igazán erősre főzött ayahuasca pedig bezúzza az ajtót. Ha nyitva van a szem, ha nem, ha mocorgunk, ha nem, bármit tehetünk, így is úgy is eljön. Ezt a hatást egy szupererősnél kíméletesebb főzet esetén több pohárral tudjuk reprodukálni, már ha szükséges.

(Itt azért zárójelben hozzáteszem, hogy a cél nem az, hogy egy úthenger módjára áthajtsanak rajtunk. Nem véletlen, hogy a rituálén a sámán csak kevés ayahuascát vesz magához, ezt több sámántól láttam én magam is, több ízben. Néha szeretjük ma figyelmet, a belső munkát, a jelenlétet megspórolni azzal, hogy lebulldózereztetjük magunkat ahelyett, hogy munkát fektetnénk a figyelembe, a befelé tekintésbe.)

Vallási szempontok közé sorolom jelen esetben az egyszerűség kedvéért a mentális oldalt is ami ugye nem ugyanaz. Az egó szétrombolása többek között pont a mentális oldalon túl kezdődő spirituális szférába való bejutást célozza meg. Azaz, amikor az életünkről, az érzéseinkről, a blokkjainkról, és ehhez hasonló dolgokról kapunk tanítást, akkor lehet, ha tudni nem is, de sejteni, hogy nem annyira spirituális, mint inkább mentális élményünk volt. Ami még véletlenül se hiba, hiszem annak a részünknek a rendbe rakása az ami a tőlem okosabbak szerint megnyitja a kaput, amin zavartalanul beléphetünk a spirit birodalmába.

Nekem személy szerint viszonylag sok mentális élményem, tapasztalásom van, és valamivel kevesebb spirituális.

Itt van egy csapda, amire fel szeretném hívni a figyelmet, mégpedig a hihetetlenül leleményes elme imaginációs képességeire, aminek a segítségével már az élmény előszobájában párducok repkednek, megelevenedik a világ, jönnek a kígyók, békák, és még az Isten tudja kik.

És mivel, már olvastunk, hallottunk az ayahuasca tradicionális szimbólum világáról, meg vagyunk róla győződve hogy maga az ayahuasca szelleme kopogtatott be, hogy adjon egy puszit, és az a kígyó, amit láttunk, biztosan maga az aya szelleme, akárcsak a nagymacska. Az élményünkben voltak angyali szépségű nők is, erről is olvastunk, mint az ayahuasca egyik lehetséges megjelenési formájáról, és a végén már mindent abszolút spirituálisnak gondolunk, amit az elménkből, meg a tudatalattinkból kirángat a medicin.

S minthogy eleget olvastunk már arról, hogy az ayahausca okozta élmények, víziók elejétől a végéig csak a puszta igazságot mutatják, már el is hittük, hogy ott voltunk a spirituális világban, közben csak az elménkben tettünk egy nagy kört, amivel nincs is semmi baj, sőt, csak érdemes az élményünk utólagos átgondolásakor különválasztani a szezont, a fazontól.

A kezdeti ima ebben is segít, én azt hiszem, hogy mentális téren sokszor sokkal nagyobb segítségre szorulunk, mint spirituális téren, így nem hogy nem baj, hanem a tapasztalat szerint jó is, ha azzal dolgozunk, amivel munka van. És ez többnyire a mentális világunk.

A mentális oldal az,ami egyébként szerintem a leglátványosabban mutatja, hogy sikerült-e az utazásunk a dzsungelbe. Többen beszámolnak például olyan dolgokról

, hogy a környezet nem érti, hogy mitől virult ki az ember, rá se ismernek, és nem értik, hogy ennek mi az oka.

Az egyik leglátványosabb ilyen alkalomról Ogre mesélt még anno, senki nem értette az első alkalom után, hogy mi történt vele, csak érezték, hogy valami nagyon jó.

És akkor én is megnyugodtam, hogy végre valakinek a hasznára tudtam lenni. Aki az után tovább adva a dolgokat, rengeteg ember hasznára vált, akiknél szintén elindult valami.

(Innen jegyzem csak meg, ha olvasod: respect Neked a munkádért, amit másokért teszel, ez engem is inspirál a magam dolgában.)

Csak remélni tudom, hogy van legalább egy ember a világon, aki hasonlót fedezett fel rajtam is, mert akkor az azt jelenti, hogy önmagammal is sikeresen dolgoztam.

 Amikor kevésbé látványos a kivirágzás akkor, ahogy elnéztem a legegyszerűbb dolgokon látszódhat, hogy mi a helyzet az emberi kapcsolatokkal.

Olyanja mindenkinek van, ha más nem, önmagával biztosan.

(Mondjuk többnyire pont önmagunkkal bánunk a legcefetebbül a látszat ellenére is, de ez megint csak egy másik történet).

A minap beszélgettem erről egy barátommal, hogy lehet látni, ahogy bánunk egymással, kicsit olyanok vagyunk magunk is.

Magyarán, ha még mindig ugyanazokat a köröket futjuk, ugyanúgy teszünk, mondjuk tönkre másokat, ugyanúgy bánunk másokkal, ugyanúgy próbáljuk legyőzni, magunk alá gyűrni a másikat, nevetségessé tenni, és a többi (Őszinte emberekhez szól a kérdés: ismerős sorok, nem igaz? Ezek mindenkiben jelen vannak kisebb-nagyobb mértékben.).

Ezek emberi dolgok.

Viszont mozgásban is vannak, ezért jó mutatói, hogy merre haladunk valójában az utunkon.

Amikor a szertartások mennyiségével, vagy a medicin mennyiségével mérjük a saját belső fejlődésünket, akkor tudhatjuk, hogy még mindig az egónk csapdájában vagyunk, és valójában semmit nem értettünk meg az egészből.

Ilyen is van, ezen se kell meglepődni, és egy-egy időszak se hozza ugyanazt a sikert, ez egyértelmű.

De azért én azt mondom, ha figyel az ember, egy kicsit felülről nézve, akkor láthatja, hogy az emberi kapcsolataiban van-e mozgás, és merre is halad a szekér.

Az pontosabban meg fogja mutatni a valóságot, mint az, hogy hány szertartáson vettünk részt, és tökösen mennyi medicint öntöttünk magunkba.

Én nem feltételezem, hogy közöttünk van ilyesmi, de ami bizonyos: az Amazóniai bennszülöttek nevetnek a fehéreken, mert látják ezt a tendenciát, miszerint a spiritualitás mennyiség kérdése, és miután jól teletömték magukat ayahuascával, vagy bármi mással, akkor mindent megtesznek azért,  hogy ne kelljen befelé figyeljenek.

Ilyenek a dohányzás például, a mászkálás, ezt-azt csinálgatás.

A valóság az, hogy amikor ayahuascát vesz magához az ember, akkor abban a kiváltságos helyzetbe kerül, hogy semmi dolga nincs.

És ez egy nagy szerencse!

Volt szerencsém egyszer részt venni egy külföldi peyote szertartáson, na ott például volt meló!

Már csak az hogy ülve maradjon az ember, figyelni a dalokat, vagy éppen énekelni, ilyesmik, azaz mindig történt valami a külvilágban, és ez csalogatta is elő a medicint.

Mondják is néha, hogy papa peyote.

És a mama ayahuasca ennek pont az ellentéte, szereti a csendet, a befelé figyelést, és a külső aktivitás csak gátolja, vagy alkalmanként meg is akadályozza az élményt.

Szóval az Amazóniai bennszülöttek ismerik ezeket a nem a legjobb példákat is szerencsére „közelebb” én nem találkoztam ezekkel a dolgokkal, hála a Jóistennek.

Amúgy is nehéz egy-egy éjszaka az ayahuascával, minek tovább bonyolítani.

Visszatérve az előző gondolatra, a kapcsolatainkból, egymás közötti viselkedésünkből nagyszerűen le lehet mérni, hogy egyszerűen fogalmazva: változtunk-e vagy sem.

Az előbb említettem, hogy magunkkal tudunk a látszat ellenére a legcudarabbul bánni.

Nos, ez személyes tapasztalat, és a környezetem megfigyelése is.

Ezzel együtt is én azt mondom, hogy ezeket a dolgokat, ha az ember önmagéval teszi meg, önmagával nem bánik jól, akkor az még mindig egy jobb szint, mert legalább másoknak nem árt.

Amikor a másoknak ártás, amiben mindenki, kivétel nélkül nagy mester csökken, akkor lehet tudni, hogy jó az irány, még akkor is ha adott esetben az ember önmagával békétlen.

Ez utóbbi is nyilván azt jelzi, hogy van még munkája önmagával, de odáig eljutni, hogy fokozatosan egyre kevesebbet árt az ember a környezetének, egyre békésebb, elfogadóbb, nos ezek biztos jelek arra, hogy a megkezdett úton elindultunk, és egy szebb élet felé haladunk….

Még az ősszel volt módomban valakire vigyázni, aki vett magához ayahuascát. Az érdekes az volt, hogy elaludt, ami ezeknek az utaknak az ellensége, hiszem könnyen  lehet, hogy átalussza az ember a lényeget.

Persze, mondhatnád, és félig még igaz is lenne, hogy álomban is ugyanúgy dolgozhat az ayahuasca, de megtartani amit kapott az ember, szerintem tudatos munkával könnyebb és talán jobb is.

Na most a hölgy elaludt.

Kicsit hangosabban zenélgettem, nézegettem a reakciókat, de semmi, mélyen aludt. Most az egész estét nem mesélem el, legyen annyi elég, hogy egy ezen az úton jóval előttem járó valaki a hölgy, így igazából nem sokat tehettem, igyekeztem odafigyelni rá.

Másnap reggel beszélgettünk, és mesélte, hogy mi volt. Előtte ő már tudmást szerzett arról, hogy jó sokat aludt (ez annyira nem egyértelmű, amíg a tea hat), aztán elkezdte mesélni, hogy elhagyta a testét, kiszállt belőle, világosan látta önmagát, és aztán el is indult tenni a dolgát.

Erről a képről jutott egyébként az eszembe hogy elmeséljem:

Néha ilyen dolgok is lehetségesek, még amikor látszólag alszunk, akkor is. Nagy atnítás volt arról, hogy végsősoron a maga rögös útjáért önmaga fele, ha van is aki segít neki, Ő maga indul el, és járja be, és ami kívülről egy alvó testnek tűnik, az belül talán izzik az élettől, és éppen most építi fel a mindenségbe vezető hídját...

A napokban beszéltem Bufo-val, emlékeztetett rá, mekkora marha vagyok, mert mindig mindent beharangozok, aztán elmarad a robbanás. Igaza van, jót nevettünk, és elfogadtam, hogy a barátomtól megint tanultam valamit..:)

 Szóval a hír:

Egy nagyon kedves barátnak köszönhetően összeállt a technika a filmklubhoz, így kivárjuk az ünnepeket, és ailyenkor kötelező delíriumos állapotokat, és jövőre talán már az első héten indulunk is. Nagyon sok alap film van, ezek között is egy különlegesen jót válaszottam ki.

Másik jóbarát, Gomoa (www.gomoa.net ) adott helyet a mozizásnak, lesznek jó teák, egy kis beszélgetés, aki szeretne, körül tud nézni a boltban, és egy jó filmezés-kvázi az első újévi ajándék, magunknak!:)

Jó Reggelt curranderók!:)

Este felteszek egy kis meglepetést, érdemes lesz nézni az oldalt, addig is mindenkinek Természetben gazdag szép napot kívánok!

Ez a cikk remélhetőleg mindenki számára érdekes lehet, gyakorlati, praktikus dolgokkal valamennyire azokhoz szeretnék hangsúlyosabban szólni, akik már eldöntötték, hogy erre az ösvényre lépnek és még előtte vannak az első, nagy találkozásnak.

Nos, ezekről a mentális körökről amit szakkifejezéssel set-settingnek nevezünk, a saját belső csendünk, és a megfelelő környezet biztosításáról azért nem is nagyon írok mert ezek 100%-ig személyes dolgok, csaknem lehetetlen általánosítani. Annyi legyen elég, hogy ez az időtartomány az, amikor az ember átgondolhatja, hogy mi is van itt valójában, és mit akar. Amíg ez nem világos addig érdemes erre gyúrni, de erre nincsenek mindenki számára optimális technikák.

(Hozzátenném még, hogy ha elmarad valami külső okból az alkalom, vagy olyan valaki vagy, aki egyenlőre nem tervezi ezt a lépést, ez a stádium akkor is hasznos, és nem elfecsérelt idő, mert a belső munka mindig kifizetődő, az mindennek az alapja.)

Mire is van tehát szükségem?

Helyszín:

A legfontosabb a megfelelő helyszín. Ez legrosszabb, és legvégsőbb esetben legyen egy panellakás harmincadik emelete. Én magam is voltam, és lehet, hogy még leszek is, talán nem is kevésszer abban a helyzetben, hogy praktikusab így tudom megoldani, de nagyon fontos törekedni egy jobb megoldásra.

Az ayahuasca korlátlan, akárhol, és akárhogy megjelenhet. Mi vagyunk korlátoltak és nem tudjuk akárhol és akárhogy befogadni.

Ami a legtökéletesebb jó idő esetén az a szabad tér. Amikor olvasunk a természettel való egybeolvadásról, egységélményről, az nem "csak" egy belső élmény, hanem bizony a környezet is rásegít erre. Természetesen érdemes biztosítani eső esetén a fedelet, és bármi van, legyen kéznél lényegesen több ruha, mint amennyit egyébként gondolunk, hogy szükséges. Lesz helye, hidd el!

Ha nem szabad téren rakjuk össze a dolgokat, akkor gondolkodhatunk sátrakban, jurtákban, ezek már aránylag könnyen hozzáférhetőek, fontos, hogy sátor alatt nem egy kétszemélyes túrasátrat értek, amiben csak aludni vagy kufircolni lehet, hanem akkorát, hogy lehetőleg tüzet is tudjunk gyújtani benne.

Ha ez sincs, akkor pedig szintén jó megoldás lehet egy naraló, tanya, vagy bármilyen Isten háta mögötti hely, ahol garantáltan csend van, és senki nem háborgat. (Itt jegyzem meg, hogy amikor a belváros közepén látunk neki a műveletnek, akkor nem is látjuk, hogy az energiakapuk kinyílásával mennyi szar dolog is bemegy, ezért nagyon fontos a jó energiájú, tiszta, csendes, békés, lehetőleg elhagyatott hely. Inkább kevesebb alkalom de jó helyen!)

Csapat, segítő, magány:

Ez után jön az, hogy magunk szeretnénk lenni, vagy ha nem akkor kivel/kikkel, segítőnk lesz-e, és egyebek. (A segítőről hadd jegyezzem meg, hogy sokkal könnyebben kezelhető dolgokban is mindig van valaki aki ott van ha kell, transzlégző csoportok, pszichodráma csoportok, egyéb önismereti tevékenységeket folytató csapatok.) Fontos és már sokszor írtam: ha magunk szeretnénk lenni, és nincs olyan segítő aki pontosan ismeri ezeket a helyzeteket, akkor inkább ne legyen senki. Komolyan. Kívülről nézve olyan abszurd dolgokat művel(het) az ember amit az tud kezelni aki ismeri a pályát, máskülönben beleavatkozhat olyan dolgoba amibe nem csak hogy nem kell, hanem nem is jó.

Tehát az első és legfontosabb, hogy lesz-e segítőnk.

Ha nem egyedül tervezed az egészet akkor biztosan szükség van valakire aki segít, és valakire aki az egészet összefogja, de erről később.

Ha csapatot tervezel, akkor tudni érdemes, hogy nagyon fontos, hogy kicsi, összeszokott csapat legyen, akik ismerik egymást, és más területeken is jól megvannak. Nagy létszámmal nem érdemes kezdeni, mert akkor a felelősség is nagyobb, ha egyszerre több ember billen, az nagyot billent a hajón, és azt valakinek egyenesben is kell tartani aztán. Ez nem anyagi kérdés, hogy mennyi növényt rendeltem, és nem is ügyességi, hogy hány ember számára készítettem medicint és milyen sok embert becsalogattam a helyzetbe. Lehet nagy csapat, annak is van előnye, de csak a gyakorlottaknak. És még ott is lehetnek meglepetések.

Elsőre a többség egyedül kezd, ahogy én is. Szerencsés persze egy körhöz csatlakozni, de a magyar törvények ezeknek nem kedveznek, így nem biztos, hogy találunk hozzá másokat.

(Itt megjegyzem, hogy ebben is  a legegyszerűbb dolgok segítenek, én ha tehetek is valamit érted, azt nem a három soros "tucc adni ayát?" levelekre teszem meg. Nyilván ez most ki van sarkítva, de akik keresnek barátokat, társakat ehhez, azoknak legyen már ugyanolyan fontos, hogy akitől segítséget kérnek azt megismerjék jobban, és ne csak a segítséget adó óvatoskodjon ezekkel a barátkozós körökkel.)

Ha több emberről van szó, akkor fontos hogy legyen valaki aki összefogja a csapatot. Nagyon szerencsétlen helyzeteket hozhat, ha ez az ember nem rendelkezik tapasztalattal, én legalább is így nem merném, szóval a kör összefogója legyen már tapasztalt, jó?:)

Fontos, hogy semmit nem kell eljátszani, mi nem vagyunk sámánok, és nem kell azért "szertartás"-nak nevezni valamit ami nyilvánvalóan nem az, csak mert akkor valahogy legitimebb lehet a hagyományok teljes ignorálása. Ha ez az egész egy igazi, őszinte dolog, akkor be kell vállalni, hogy mozgásban vagyunk, és itt és most hol tartunk.

A kör összefogója segít megtartani a fókuszt, ha van valami, akkor ő az aki megoldja a helyzetet, felelősséggel jár. Nem véletlen hogy azok akik ismerik ezt a hagyományt, azok ezt a "sámánnal csináltatják". Mi nem vagyunk azok, és ez nem is baj, ahogy írtam, de érdemes leülni átgondolni, hogy ez mekkora felelősség, és ahogy jószándékkal segíteni próbálunk (netán tudunk is), ugyanannyira árthatunk is! Ezt érdemes átgondolni! Ezért mondom azt, hogy van az egyedül járt útnak is előnye, ott senkiért nem felelsz csak magadért. Nyilván ha az ember segíteni akar másokon, oda akarja ezt az egészet másoknak is adni, akkor késznek kell lennie helyzeteket orvosolni, és tenni a dolgát, ha tudja tenni.

Kevés egyértelműen jó vagy rossz út van, de annál több jól, netán rosszul járt dolog akad!

Körülmények:

A legfontosabb dolog, hogy milyen módon biztosítja az ember a tér tisztaságát (rendrakás, füstölés, előtte erre való zene, stb, megfelelő lelki állapot, stb), hogyan biztosítja a tüzet, ami nélkül csonka az egész (ha szobában van az ember, akkor a minimum pár gyertya, ha a szabadban akkor meg a tűz, ami egyébként alap. Én a tűzre mondanám azt alapesetben hogy a minimum. De nyilván, ez nem mindig jön össze.)

A medicin mellett határozottan tilos enni (és tiszteletlenség is), és inni se érdemes. Nyilván ha kiszárad az ember torka, vagy a tisztulás után nehéz, akkor igyon egy-két kortyot, de ne többet. Nincs rá szükség. Kell tehát víz is.

Érdemes nagy ágy helyett a földre rakni hálózsákot, plédeket stb, hiszen akkor egy picit már a föld elem is képviselve van. És hát amikor azt mondjuk hogy szertartás, akkor az itt kezdődik. Még nem ez csak itt indul, az elemek. Föld, tűz, víz, levegő....ezeknek valahogy érdemes jelen lenniük.

A másik sarkalatos pont a zene, a hang: nagyon fontos hogy ha magunkhoz vettük az ayahuascát, akkor egy-két óráig semmi szükség hangokra, hunyjuk be a szemünket, koncentráljunk, és várjuk ayahuasca mamát. Kész, nem kell zene. Utána már jól jön. Erről dolog az eszembe jut, sokat vitatkpoztunk is a múltban egymás közt is erről. Én továbbra is azt mondom, hogy gyógyító dalok, élőben. (Vagy "élőben" magnóról.). Keverhetjük a dolgokat, abból nagyon érdekes megoldások jöhetnek ki, és azoktól se kell elzárkózni de azért nagyon fontosak az ayahausca dalok, és az ayahausca hangulatához passzoló dalok. Egy zongorás betét, vagy egy meditációs zene sokat adhat de az nem az ayahuasca.

És itt a lényeg: Nem a zene vezet. A medicin vezet, ha van egy vezetője az alkalomnak akkor ő vezet, és Te vezeted magadat. Nem a zene vezet. A zene kis túlzással a megakadási pontokhoz kell. Ettől függetlenül lehet folyamatos, de én garantálom, hogy abból semmilyen spirituális élmény nem lesz. AKkor az egy nagyon gyönyörű, jó, hasznos belső út lehet, de azt lehet lsd-vel és más dolgokkal, ahhoz minek az ayahuasca?

Szóval nagyon jól jöhet néha a zene. Ha van segítő akkor ezt is ő rendezze. Ahogy írtam, az első 1-2órában semmi szükség nincs rá. AKkor dolgozzon az ember! Dolgozzon, és ne a zenével dolgoztasson. Utána jöhet zene. Ha kedvelünk ilyen gépzenésebb dolgokat, lehetnek azok is, de fontos az arány, és kellenek az icarók, az ayahuasca dalok. Ha meg szertartás van akkor meg főleg. Anélkül nincs szertartás.

És a legjobb a teljesen élő zene, vagy saját kézzel, hanggal, vagy a segítőnk. De itt is lényeges, hogy a kevesebb több lehet, és több i szokott lenni, komolyan.

Ha mindezek megvannak: már csak oda kell az ayahuasca teát készíteni, a vödröt, vagy zacsit a tisztulásra, törölközőket, papírtörlőket, plusz ruhát, takarókat, egy nagyon kevés vizet, netán hangszereket, és indulhatunk a víz alá, az alsóvilágba!

A sámán-művészetek, alkotások leggyakrabban ábrázolt témája az ember-állat transzformáció, ez alól az ayahuasca sámánizmus se kívétel. Az alábbi kép inkább vicces mint nagyon vallási, legközelebb kifejtem bővebben ezt a témát!:)

Megérkeztem a hétvégéről, terveztem, hogy még előtte írok élménybeszámolót, de végül nem úgy sült el. Szeretem ezeket az elvonulásokat, pihenéseket, amit most is csináltam, jót tett a szertartás után, de ami azt illeti, nem vagyok még mindig kipihenve!:)

Az előkészületek:

Nagyon sokáig főztem a medicinemet, tíz növényt használtam fel hozzá, és az eredmény alapján minden a legnagyobb rendben zajlott. Még mindig dilemmázok azon, hogy írjak-e ayahuasca készítésről, mert sajnos így is többen jutnak ehhez hozzá, még így, underground szinten is, mint kellene, megfelelő előképzettség nélkül. Ezt az oldalt azért szeretem annyira, túl azon, hogy saját gyerek, mert aki olvassa, annyi mindent sikerült itt összerakni, saját tapasztalatok, ötletek, tippek, másoktól származó dolgok, hogy ha csak ezt olvasgatja az ember, nézegeti a videókat, akkor kap egy aránylag jó képet az ayahuasca világáról. Nyilván sok dolog kimarad, rengeteg mindent én se tudok, de kezdésnek azt hiszem elég jó!

Ami a legfontosabb, hogy ez egy sámánok által kultivált szent főzet, azaz nem egy panel-drog, vagy egy tudattágító szer. Nagyon sok dolgot nem tudunk, és néha a körülményeink sem tökéletesek, de van egy erős irányvonal, azoktól, akiktől származik Amazóniában, s akik sok ezer éve sikeresen éltek ezzel a nagyszerű dologgal.

Más szóval lehet kísérletezni, néha érdemes is, új dolgokat, saját ötleteket belevinni, de az irány akkor is jó, ha világos, és nem mindegy, hogy a tradíciókat színesíti az ember a saját ötleteivel, mint ha a saját világát színezi a tradíciókkal. Óriási különbség!

Éppen ezért szoktam írni, hogy a helyzethez mérten illik megtenni mindent, ami lehetséges. És ennek az első lépése kicsit utána olvasni a dolgoknak. Akkor már van hová rakni az élményt is, mert noha az ayahuasca mind tanításaiban, mind a víziók világát tekintve hihetetlenül jól meg tud jelenni bármiféle ember világképén keresztül, de vannak dolgok, amik mindenkinél ugyanazok, és ezeket nem mindegy hová teszi az ember. Nem véletlen, hogy hosszas böjtök és előkészületek előzik meg többnyire ezeket a rituálékat, az indiánok nem hülyék, tudták, hogy az ember nem tiszta, a szándéka se, amivel ilyesmibe belemegy, ami nem is baj, hiszen pont azért fordul ehhez az egészhez, mert tisztulni, tanulni akar, éppen ezért már előzetes tisztításokat végeztek, hogy megfelelően menjen bele az ember.

A másik pedig, hogy megfelelő képzése van ennek a dolognak a hazájában, tekintve hogy sokszor az egész falu ott van, amikor a sámán elkészíti a főzetet, és a növények összegyűjtésénél is gyakori egy kisebb hadsereg, így mire ott a ceremónia, már nem nagyon vannak kérdések.

Igyekszünk, hogy nekünk se legyenek!

A magam részéről vidékre mentem a családunk tanyájára pihentem kicsit, befűtöttem a helyet, összeraktam a dolgokat és elkezdődött a szertartás.

(Itt megjegyezném, hogy számomra valami attól lesz ayahuasca szertartás és nem ayahuascázgatás, mert megjelennek a természet elemei, földön ül az ember, ott a tűz, tartozik ceremónia a vízhez, a dohányhoz, azaz nem csak úgy leül az ember. Az sem rossz, sőt, nem is feltétlenül kevesebb, csak más. Érdemes annak nevezni a dolgokat ami. Egy ismerősöm írt valamikor a saját házi ceremóniájáról, és annyira tetszet,t hogy nem is akarta eljátszani, hogy több mint ami, önmagát adta, annyira, amennyi ő, viszont tényleg igyekezett. Egyikünk se egy nagy szám, de az igyekezet feltétel, anélkül...)

Mivel a szabadban mínusz sok fok volt, ezért hosszú idő után egy szobában tartottam meg a ceremóniát. (Kis lábjegyzet: ALAPesetben a szabadban az igazi.)

Készült egy kerek asztalon egy szép oltár, gyertyákkal , egyéb erőtárgyakkal, kövekkel, szép helyen egy jó nagy darab liánnal, kagylóval a füstölögtetéshez, hangszerek (csörgők, dob, shisin), egy szép pohár a medicinhez, maga a kis palack az ayahuascával,dohány, és egy nagyon szép ima-mapacho, kukoricalevélbe tekerve.

Maga a ceremónia:

Magam voltam, de hangosan is megfogalmaztam egyfajta imát, hogy mi az, amivel érkeztem, és kértem az égieket, az erőállataimat, hogy segítsenek az utamon. Ezután ittam egy kis pohár guayusa teát, amit Amazóniában sokfelé a főzethez is használnak, és isznak is a medicin előtt egy keveset. Ez egy enyhén élénkítő hatású gyógytea, ami nagyszerűen felkészíti a gyomrot a felkészíthetetlenre..:)

Ezután készítettem dohánylevet, amit több helyen ismeretes tradíció szerint az orromba szippantottam jó lassan. A dohány több szempontból is fontos, spirituális szempontból ugye minden növény nagyapja. Ezért imádkoznak először a dohányhoz, és a dohánnyal, hogy hívja meg ő az ayahuascát, mert mi nem tudjuk. E nélkül valaki jöhet, lesznek hatások is, de az ayahuasca szelleme garantáltan távol marad. Ez ilyen egyszerű. Fizikai szempontból pedig kiváló ébresztő, nagyszerű légút tisztító, ami fontos lehet később.

Nagyjából este tíz-fél tizenegy felé magamhoz vettem az első (fél) pohár ayahuascát. Az íze nem volt kellemes, de tudatos, mély légzéssel azért sikerült nagyjából lecsillapítanom a nagy hullámokat a gyomromban, eztán füstölögtettem egy kicsi palo santo fát, ami szintén fontos eleme az ayahausca tradíciókban a szertartásnak, tértisztító, és egyéb  hatásai végett.

Hátradőltem, énekeltem egy kicsit, lévén hogy nem volt magnóm, ami nem is jelentett akkora gondot, mint ahogyan azt előzetesen feltételeztem.

Hatások:

Egy határozottan erősre sikerült főzettel láttam neki az utamnak, nagyjából tíz-tizenöt perc múlva jöttek a szokásos induló hatások, zsibbadás, fülzúgás, kisebb hőingadozások.

(Kis megjegyzés: az ayahuasca analóg főzetekhez használatos peganum harmalát ezért nem kedvelem, mert egyrészt az ayahausca lián szános hatóanyaga hiányzik belőle, ellenben nagyon erős mao gátló, azaz, eltelik 10-20-30 perc és agyon ver a hatása. Ez nem feltétlenül rossz, de én a lassan építkező dolgokat szeretem ahol meg kell dolgozni azért, hogy történjenek a dolgok.)

Nagyjából egy óra telt el, közben azért elkezdett fodrozódni a spirit vize, a medicin szokásosnál is rettenetesebb íze ellenére aránylag kevés nehézséget okozott, így az előző fél pohár után felbuzdulva ittam egy egész pohárral.

Itt már kezdődtek azok az apró megcsúszások, amik szoktak lenni, gondolatszálak indultak, kezdett kibontakozni valami, nagyjából fél óra múlva elég rosszul is lettem, és hosszú idő óta segítség nélkül tudtam hányni egy elég tartalmasat.

(Itt jegyzem meg, hogy nem a hányás a cél, és nem is az egyetlen tisztulási forma, de nagyon szerencsés, fontos dolog. A beszámolók többsége, és amit emberekkel végigcsináltam azt mutatják, hogy sokkal több dolog kijön mint amennyi bement. Azaz TÉNYLEG tisztít, amit ha erőltetni nem is jó, de nagyon is szerencsés dolog!)

Bementem a szobába, gyújtottam egy kis palo santo-t, lekezeltem magam a füstjével, kicsit kitisztítottam, és összeszedtem magamat. A barátom aki segíteni jött zenélt egy kicsit, aztán egyik pillanatról a másikra elkezdett torzulni az arca, eleve ilyen aranyszínűre váltott, de nem olyan víziószerű arany színre, hanem elég valószínű volt, csak másnak láttam addig, és elkezdtek a körvonalai elcsúszni az élénkszínű testétől, többé vált ugyanakkor nagyon világos volt a látomás, egyértelmű, tiszta, szóval nem ilyen részeg  toxikus látvány volt, de nagyon érdekes. Újra jött a hányinger, rettenetesen rosszul lettem gyakorlatilag percek alatt, egyszer csak felpattantam, kirohantam a házból, cipő, kabát nélkül egy szál vékony pulóverben, zokniban, és hassal beleugrottam a hóba, arccal előre. Itt már olyan erős víziók jöttek, mint a blueberry filmben látható, ama híres bevágásban (Itt: www.youtube.com/watch )

Nagyon súlyos volt az egész, tényleg szétszakadtam egy pillanat alatt, olyan fizikai kínok jöttek, rosszullét, stb, hogy azt hittem belehalok, és egyre erősebbek lettek a látomások. Az első (fél) pohár után gondolkodtam, hogy biztos eleget ittam-e, vagy pedig jól főztem-e meg az orvosságot, de meg is kaptam a tanítást, hogy ez az egész mennyire nem egy farmakológiai kérdés, az életben nem voltak még ilyen erős, mázsás súlyú látomásaim a saját személyes dolgaimból és egyéb spirituális dolgokból összerakva. Nagyon kemény volt, ahhoz képest, hogy addig szépen építkezve kaptam mindent, akkorát rántott rajtam a medicin, hogy azt hitem darabokra hullok.

Szép lassan azért megnyugodtam és egy méhben találtam úszkálni magam azzal a gondolattal, amit a segítőm is erősített, amikor elég jól lettem ahhoz, hogy hebegni-habogni kezdtem (magyarán kitáncolni a nehezéből), hogy itt most nekem kell megszületnem és magammal foglalkozzak. Korábban nagyon sok shipibo minta jellegű vízióm volt, itt már inkább fehéresebb, sárgásabb volt az a közeg amiben találtam magamat, néha kicsit rózsaszínesbe átcsapva.

Ami az érdekes volt, hogy aránylag rövid időt töltöttem így, talán egy órát, másrészt ebből a rendkívül erős helyzetből viszonylag könnyen tértem vissza.

Az ez alatt történt személyesebb dolgokról nem írok, nem is biztos, hogy mindenkit érdekel, nagyon sokat kellene, hogy  meséljek arról, hogy érthető legyen, és talán nem is akarok ezekről beszélni.

Ezután nagyjából visszatért az ayahuasca belépését jelző aranyszerű színárnyalat, és gyönyörű egységélmények, csodálatos zenével, gondolatokkal, amik válaszok voltak azokra a dolgokra is, amiket fel sem tettem.

Viszonylag hosszú időt, órákat töltöttem így, aztán szép lassan halványulni látszódtak az összecsapó erők, és én magam is elálmosodtam, majd elaludtam….