Még az ősszel volt módomban valakire vigyázni, aki vett magához ayahuascát. Az érdekes az volt, hogy elaludt, ami ezeknek az utaknak az ellensége, hiszem könnyen lehet, hogy átalussza az ember a lényeget.
Persze, mondhatnád, és félig még igaz is lenne, hogy álomban is ugyanúgy dolgozhat az ayahuasca, de megtartani amit kapott az ember, szerintem tudatos munkával könnyebb és talán jobb is.
Na most a hölgy elaludt.
Kicsit hangosabban zenélgettem, nézegettem a reakciókat, de semmi, mélyen aludt. Most az egész estét nem mesélem el, legyen annyi elég, hogy egy ezen az úton jóval előttem járó valaki a hölgy, így igazából nem sokat tehettem, igyekeztem odafigyelni rá.
Másnap reggel beszélgettünk, és mesélte, hogy mi volt. Előtte ő már tudmást szerzett arról, hogy jó sokat aludt (ez annyira nem egyértelmű, amíg a tea hat), aztán elkezdte mesélni, hogy elhagyta a testét, kiszállt belőle, világosan látta önmagát, és aztán el is indult tenni a dolgát.
Erről a képről jutott egyébként az eszembe hogy elmeséljem:
Néha ilyen dolgok is lehetségesek, még amikor látszólag alszunk, akkor is. Nagy atnítás volt arról, hogy végsősoron a maga rögös útjáért önmaga fele, ha van is aki segít neki, Ő maga indul el, és járja be, és ami kívülről egy alvó testnek tűnik, az belül talán izzik az élettől, és éppen most építi fel a mindenségbe vezető hídját...