Régi tervem látszódik megvalósulni a közeljövőben. Mint említettem, rengeteg film, dokumentum, egyéb dolog összegyűlt a blog másfél éves kis útja során. Ezekből a filmek voltak az igazán fájó pontok, hogy nem tudom itt megosztani. Persze, fel lehetne darabolni a youtube-ra, meg Meneruwánál(www.saman.org.hu) is lesz tudástár, amennyire tudom, de akkor is. Erre született egy olyan gondolat, hogy összejöhetnénk néha filmezni, és akkor együtt, bandázással egybekötve meg lehetne egy csomó filmet nézni, és akkor nem kell letöltögetni, cd-t írkálni, meg ilyenek, hanem "készen van" a dolog.

A helyszínnel bajban voltam. A kapcsolataimnak köszönhetően több lehetőség is felmerült, szerencsés voltam, hogy hangulat alapján szelektálhattam, így kötött ki a dolognak a lehetősége Gomoa barátomnál (www.gomoa.net), akinek jó hír, hogy nagyon tetszett az ötlet, úgyhogy úgy néz ki nála,a boltjában lesznek ezek a kis összejövetelek, először egy próba alkalommal, és ha tetszik a csapatnak akkor lehet mondjuk havonta, akár hétköznap is,este hat környékétől, és akkor még lehet benn a boltban bandázni, vásárolgatni, ilyesmik, és utána összeülni mozizni egyet. Shamans of Amazon, Metamorphosis, Rite Of Passage...soroljam még?:)

És ha ez működik, akkor havonta összejöhetünk egy csütörtök vagy pénteki napon koraeste, amikor nagyjából mindenki végzett a dolgával. AMi biztos, hogy ezt kis körben szeretném kipróbálni, egyrészt a bolt kapacitása miatt, másrészt pedig ha már van egy jó blogos csapat, egy mag, amihez mindig tudnak még többen csatlakozni, akkor ennél a projektnél is ez lehet a célszerű. Ahogy írtam a napokban: közösség. Igen, egyre fontosabbnak érzem, pedig az első bejegyzésem óta ebben gondolkodom.

Erről nemsokára írni fogok, mert esélyes, hogy ha Gomoával egyeztetek, és a technika is mellénk áll, akkor a teszt alkalom jövő héten meg is lesz tartva.

Most szombaton tartjuk az egy éves jubileumi blogtalálkozót, a szokásos jó hangulat, talán egy-két meglepi várható...:)

Aki szeretne jönni jelezzen, nagyon szívesen látjuk! A csapatnak van egy erős magva, deszerencsére minden alkalommal több új baráttal is gazdagszik a csapat.

Úgyhogy haverok, buli, aya...:)

Szombat, Potala teázó, 16:00

Angolul tudók előnyben, ha valaki indíttatást érez a fordításra, akkor azt megköszönjük.

Egy különösen érzelgős napon keresgéltem csokimajszolás, és egy új Ákos dal (www.youtube.com/watch)hallgatása közben találtam egy érdekes cikket. Korábban meséltem a lélekszilánk visszahozásról ami az egyik legkomolyabb sámáni munka, Michael Harner a Sámán útja című kiváló könyvében említést tesz erről. Maga a könyv is tele van ayahausca témákkal, lévén, hogy komoly terepmunkát folytatott Dél-Amerikában, és indiánok között volt módja találkozni a holtak liánjával, így a könyvében tekintélyes mennyiségű információt tesz erről közzé. No és ő említette a lélekvesztést, amiről azelőtt nem hallottam. Aztán beleásva magamat a témába eljutottam oda, hogy ezt ayahuasca sáménok is csinálják, amikor egy úgynevezett szellemkenuval alászállnak az alvilágba visszahozni a beteg leszakadt részét, lélekszilánkját. Na most egy "átlag" ayahuasca szertartással ellentétben ezeknél az eseményeknél egy egész csapat sámán összejön...és akkor sem mindig sikerül a történet. Szóval ha az ayahuasca egy komoly dolog, márpedig nagyon is az, és szent, akkor mit lehet mondani erről a dologról, amihez gyakran egy csapatnyi ayahuascero is kevés?

Erről fogok majd még többet írni, főleg mert az erőállattal is komolyan összefügg, ami szintén fontos téma. Erről sokkal többet kellene írjak, és segíteni másoknak is. Erőállat nélkül az indiánok SOHA neki se látnak ilyenféle szakrális dolgoknak, és mág ha az ember csak bedob egy pohár ayahuascát a tizedik emeleten, egy jó meditációs zenével, akkor is fontosnak kell lennie ennek a dolognak. Erre lehet építeni, és akkor lehet tovább menni. Az hogy szertartás, az egy nagyon komoly dolog, sok elemből áll, a meghívott elemek, a kitisztított szakrális mező, az áldozati tűz, oltár, és még ezer dolog.

Szóval témában nem lesz hiány. Van egy magyar nyelvű könyv egyébként a lélekvesztésről, Michael Harner egy tanítványa írta, nagyon komoly! A téma megnyitva, folytatás hamarosan.

Amiről ez az egész az eszembe jutott az ez a cikk:

PÁLMAI KATALIN

A TÁLTOS - SÁMÁN KOZMOLÓGIA, A SÁMÁN KÜLDETÉSE

Kozmológia

A sámánizálás legkevesebb húszezer, de talán több, mint kettőszázezer éves múltra tekint vissza. Az egész világon elterjedt, minden kontinensen megtalálható, napjainkban is élő valóság. Jelenleg a nyugati kultúrában a reneszánszát éli. A sámán rítusok, szimbólumok nagyon sok hasonlóságot mutatnak az eltérő népeknél. A mai napig szinte változatlan formában maradt fenn Ázsiában (Szibéria, Mongólia, Tibet), Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában.
A sámánizmust nevezhetnénk kőkorszaki pszichoterápiának is, melyben a zene, az ének, a tánc és a meditáció együttesen van jelen.
A világegyetem felosztása a sámánizmusban hármas: az alsó világ a földi erők szellemvilága, a felső az égi erőké, a középső világ - az ember lakhelye,- hagyományos világunknak nem hétköznapi változata. Mindhárom világ szellemvilág, tértől és időtől független, közvetlenül nem érzékelhető, de realitással bíró. Ez az un. nem hétköznapi realitás, szemben az érzékelhető hétköznapi realitással. A középső világ közepén, a Föld köldökén emelkedik az égig érő oszlop, világfa, tejút. E függőleges tengely (lehet folyam is) köti össze a világokat. Az északi Sarkcsillagnál levő nyílás ad lehetőséget az átjárásra. A csillagos égbolt a nagy sátor. A sátor a védelem szimbóluma, tehát a felső világ isteni védelmét is sugallja. A fa, mint egyetemes szimbólum közismert. Az életet az élő fa, a halált a száraz fa jelképezi. Az örök fejlődés és növekedés, a folytonos megújulás, melynek gyökerei az alsó világba nyúlnak, törzse a középső világ, koronája a fölénk boruló égbolt sátor, gyümölcsei a csillagok és a planéták. Időben a múlt, jelen, jövő vertikális hármasságát jelképezi, de értelmezhető a tudattalan, tudatos, felettes én freudi aspektusából is. Az id - ego - szuperego vonatkoztatható az alsó, középső és felső világra is. A fa a sámán kozmológiában sámánfává lényegült át, melyen keresztül közlekedik a sámán lélekutazásaikor. Figyelemre méltó a fa és a sámán szimbolikus azonossága: mindkettő közvetít a világok között A sámán világfa út, a sámán küldetése utazás. A legtöbb ma használt pszichoterápiás módszer
gyökerei a sámánizmusban vannak. Emiatt sok a hasonlóság a sámániznus és a mai kurrens pszichoterápiák között.

Pszichológiai párhuzamok

Pszichológiailag a sámánutazást úgy is magyarázhatjuk, mint "belső utazást" a tudattalanba, vagy a "felsőbbrendű én"- hez, de nevezhetjük meditációnak is. A sámán szemlélet azonban nem ad hitelt az ilyen magyarázatoknak. E felfogás szerint kétségtelen, hogy a nem hétköznapi realitás, a szellemvilág paralel létezik a hétköznapi realitással, mely a tudat számára hozzáférhető, előbbi azonban elménktől független.
Érdemes itt kitérni JUNG - ra, amennyiben a szellemvilágot mint a kollektív tudattalant (továbbiakban: KTT) értelmezzük, amely elválaszthatatlan az archetípus-tantól. A KTT határtalan, a kozmikus meg nem nyilvánult ős energiáig nyúlik vissza. A KTT tiszta, kvalitás nélküli energia, erő és nem érzelem. Az archetípus a személytől függetlenül létezik. Az ember már archetípusokkal születik, melyek a psziché autonóm részei, a tudattalan tartalmai és egészségeseknél mint álmok, vagy víziók érvényesülhetnek. Pszichotikusoknál azonban elárasztják a tudatot, sámáni megfogalmazásban a hétköznapi és a nem hétköznapi realitás keveredik. Gyakran használják elmebetegekre a megszállott (szellemektől megszállott) kifejezést is.
Az őskép funkciója, hogy energiát hoz fel a tudattalanból, megjelenése képben a szimbólum, mely akár pozitív, akár negatív erőt képviselhet. A KTT tehát energetikailag hat, töltése az ember aktuális állapotától függ és a tudatra hatást gyakorol.

A sámán küldetései, sámánutazások

A sámánizmus középpontjában az erő (energia) áll. A sámán küldetése az ember a természet és a természetfeletti harmóniájának a megteremtése. A sámán szó eredete Szibéria (evinki törzs), jelentése: "aki tud". Boszorkány-doktor, gyógyító ember, varázsló. Minden népnek külön neve van a sámánra, a magyarban táltos.
A táltos szárnyas ló. Maga az elnevezés több mindent foglal magába. A dob segítségével, annak hangzásával eggyé válva lovagol, szárnyal fölfelé a sámán szárnyas lován a felsőbb világokba. A táltos tehát egy szóban utal a személyre és annak tevékenységére is. A sámán olyan férfi, vagy nő, aki szándékosan megváltoztatja tudatállapotát, abból a célból, hogy egy másfajta (nem hétköznapi) realitásban tegyen utazásokat, hogy erőt és tudást nyerjen ezek által. A küldetés végén azzal tér vissza, hogy felhasználja ezt az erőt és tudást önmaga és mások segítése céljából. A klasszikus sámántechnika kulcsa tehát az utazás a nem hétköznapi realitásba, melyet hagyományosan világszerte használnak és megtanulható, ill. használható nyugatiak számára is. Az animista felfogás szerint minden élő, létező lélekkel bír és minden élő ezen lelkek által kapcsolódik. Mindannyian tengerek, ég és Föld. Az ember két lélekkel bír, az egyik a testtel, az élettel kapcsolatos és csak a halállal hagyja el a testet, míg a másik könnyen kilép az ember testéből és álmodáskor, ill. lélekutazáskor tapasztaljuk távozását. Az animizmus és a léleknek ilyen értelmezése ugyancsak a sámánizmus alapját képezik. A sámáni tudatállapotban - mely nevezhető módosult tudatállapotnak, transznak is, - tett utazások során tapasztaltak leginkább az álomképekhez hasonlót, melyeket a sámán reálisnak érzékel, képes tudatosan követni, kontrollálni az eseményeket, közbelépni, vagy irányítani azokat. A módosult tudatállapot elérése fokozatos. A transz mélysége különböző lehet az egészen könnyűtől az egészen mélyig. A tudatállapot megváltozását csörgőzés, éneklés, táncolás hívja, ill. segíti elő a dobszó tartja fenn.
A sámán a tapasztalását soha nem tekinti fantáziálásnak, vagy a képzelet termékének, hanem valóságosnak. Mindennek tudatában van, ami az utazás alatt történik. A természetfeletti világban rendelkezik olyan szellemi képességekkel, mint pl. a repülés, az átváltozás, tér-idő átlépése. A transzállapot tehát nem tudatvesztés, vagy kontrollnélküliség. A személy egy halvány szálon mindig kapcsolatban marad a hétköznapi realitás fizikai, anyagi környezetével, ahol éppen tartózkodik. Egy utazás néhány perctől akár órákig is tarthat.
Az alsó világba való leszállás (egyben az önmagunkba történő lemerülés is, belépés a KTT határtalanjába), történhet fa gyökerén, vagy sziklarepedésen át, ill. bármilyen földnyíláson keresztül. A felső világba a fa lombozatán átjuthat fel, vagy füsttel szállhat fel a sámán.

Beavatás

A leendő sámánt gyakran spontán módon hívják a szellemek. A mi kultúránkban ezek a tapasztalatok néha mint testen kívüli élmények jelentkeznek, vagy mint pszichotikus epizódok, vagy mint nagyhatású álmok. Van, amikor ezeket a tapasztalatokat, élményeket betegség kíséri. A beavatás valójában kemény fizikai és pszichikai megpróbáltatás is egyben. Amikor ez megtörténik, a hagyományos társadalmak törzseinél egy tapasztalt sámánt kérnek fel, hogy tanítsa meg az újonnan beavatottat a sámán útjára. A tanítás főleg a tanulási helyzetek megteremtéséből, kijelöléséből áll, mivel a valódi tanár az Univerzum. Minden sámánnak megvan a saját közvetlen kapcsolata a szellemek bölcsességéhez. Ezek a nem hétköznapi tanítások képekben, szimbólumokban, vagy szavakban jelennek meg. A sámántanuló feladata ezek mélyebb jelentésének megértése és hasznosítása a hétköznapi realitásban.
A beavatás, vagy a tanulás során a sámán találkozik segítő szellemeivel és szellemi tanítóival. A segítők gyakran állat alakban jelennek meg. Ezek az erőállatok, melyek nélkül a sámán nem sámán. Az erőállat egyszerre védi és szolgálja őt. A táncot és az éneket is gyakran a segítőjétől kapja. Mindannyiunknak vannak segítő szellemei. A különbség a sámán és az átlag ember között az, hogy a sámán tudja hogyan kerülhet velük kapcsolatba és hogyan dolgozhat velük együtt. A sámán csak akkor sámán, amikor sámánizál, különben társadalmának rendes tagja.
A sámán gyógyítás alapgondolatai, szimbolikája
A sámán legfőbb munkája mindig a gyógyítás volt. A sámánizmus megértésének és különösen a gyógyításnak a középpontjában az erő áll. Az erő mint energia jelenik meg (ld. jungi KTT), az Univerzum energiája, ereje.
Hagyományosan a sámánizmus a betegségeknek két fő okát látja:
1. a betegbe valamilyen nem kívánatos erő (energia) kerül, valami, aminek nem kellene ott lennie,
2. vagy hiányzik valami a betegből, aminek meg kellene lennie. Ez az erővesztés.
Sámán szempontból mindennek van szelleme, így ez a betegségekre is áll. Az első esetben a sámán feladata, hogy kimozdítsa, eltávolítsa a betegből a betolakodó erő, a betegség szellemét.
A betegségek fő okozója a szeparáció mind a szó szoros, mind annak átvitt értelmében (pl. elszakadás a környezettől, a természettől, emberi kapcsolatoktól, vagy a betegnek önmagától akár). A szeparáció, mint erővesztés jelenik meg, kimerülés, energiahiány. Az így támadt résen képes bejutni valamilyen nem kívánatos betolakodó erő, a betegség, mintegy kitöltve az erővesztés miatt keletkezett űrt.
Amikor valaki erősnek, energiateltnek érzi magát, akkor jó a kapcsolata az Univerzummal (az emberekkel, a munkájával, a természettel, a bolygókkal), tehát az univerzális erővel telített, nincs hely a betegségek számára. Az ember hallgat szellemi segítőire, amit a hétköznapokban úgy élünk meg, mint intuíciót, bizalmat, reményt. Az erővesztés legszembetűnőbb tünete a bizalom hiánya, ami nem egyenlő a félelemmel. Az erővesztés manifesztálódhat abban, hogy "rosszul mennek a dolgok", vagy "ma semmi nem sikerül". Természetesen mindannyiunknak vannak ilyen napjai. Lehet ez figyelmeztető jel de, ha hosszabb ideig tart az erő elvesztéséhez vezethet, amit kísérhet depresszió, vagy betegségre hajlamosíthat. Gyakran elég az erő visszatérítése majd visszaadása és a beteg talpra áll. Mielőtt a lélekvesztésről beszélnék, elkerülhetetlen a lélek sámánisztikus definiálása: a lélek anyagtalan esszencia egy személy életében, spirituális elv emberi lénybe testesülve. A lélek kitágulhat, vagy összehúzódhat, helyet .változtathat térben és időben, vagy többdimenzionális lehet egyszerre.
A lélekvesztés az erővesztésnél súlyosabb. Ez lehet az okozója komoly, olykor halálos betegségeknek. A lelkünktől való szeparáció eredményezheti, hogy testünktől is idegennek érezzük magunkat, ill. a környezetünktől, vagy magától az élettől.
Hogyan történik a lélekvesztés? Általában valamilyen traumatikus élmény hatására, vagy valamilyen hosszasan fennálló tarthatatlan helyzet miatt (elnyomorító életkörülmények, testi, vagy szexuális brutalitás, életet fenyegető betegség, sérülés, baleset, de lehet viszonylag kis trauma is, pl. hogy egy gyerek leesik a bicikliről).
Ilyenkor az eseményhez kapcsolódó érzések, érzelmek leválnak, (a tudattalanba süllyednek) a túlélés érdekében. Sámáni megfogalmazás szerint a lélek egy része elhagyja a testet, az, amelyik fizikailag és/vagy pszichikailag kapcsolatos az incidenssel.
Ezért vészelhető át, élhető túl komolyabb károsodás nélkül a traumás élmény. Az ilyen ember tehát mintha ott sem lenne a trauma történésekor, - az eseményhez kapcsolódó érzelmek automatikusan kizökkennek a tudatból. Úgy tűnik, hogy ez veleszületett válasz a szervezet emocionális túlélésére, védekezés. Az ilyet mint disszociációs érzést írják le az érintettek. Pl.: egy súlyos műtét után: "soha nem éreztem, hogy valóban visszatértem az anesztéziából", vagy baleset során az extrém fájdalomtól szenvedő sokkos állapotba kerülhet, így hagyva el a tudatos realitást. Szét-, vagy megosztottság ill. hiányérzet jellemezheti ezt az állapotot.
A lélekvesztés további módjai, ha elrabolnak egy lélekrészt (felbomló párkapcsolat, szakítás), vagy mi magunk adjuk oda lelkünk egy részét (pl. hiábavaló kísérlet egy kapcsolat fenntartására). A lélekvesztést a nyelv is kifejezi: amikor egy halott viszi magával a lelket: "a feleségem halálával mintha egy részem vele halt volna." Az elhagyott szerelmesnek "ellopták/összetörték a szívét/lelkét". Heves vita is vezethet lélekvesztéshez, amikor a vesztesnek csak a düh marad, aki ilyenkor önuralmát, vagyis lelkét veszti. Az eltávozott lélekrészt sokan igyekeznek kitölteni alkohollal, drogokkal, túlevéssel, vagy fokozott szexualitással. Mindezek jól ismertek a pszichoterápiás gyakorlatból.
Az erő- és lélek-visszatérítés speciális sámánmunka, a sámán gyógyítás alapvető gyakorlati technikái, melyekre jelen keretek között nem térhetek ki. A mai, XX. századvégi sámánok köznapi emberek, akik munkájuk mellett gyógyítással is foglalkoznak. Mindenki végezhet sámánmunkát, megtanulhatja, de a gyógyító sámán útját csak kevesen választják.
A sámánmunka lehetőség, hogy direkt módon lépjünk kapcsolatba az Univerzum erőivel, melyet mindig a legjobb úton - módon kell felhasználunk a Föld és teremtményei számára.

forrás: www.freeweb.hu/nepmuveszet/oldalak/tanulmanyok/Palmai-taltos-saman.html

A hétvégén voltam kinn bandázni a PannonInipi csapatnál, akkor jutott az eszembe hogy írok erről a témáról, mert azokban a dolgokban amit csinálunk, akár itt ezen a blogon, és sok más helyen, ez lehet a továbblépés. Valójában a blogtalálkozók is ezért jöttek létre anno...egy éve. Bizony, egy év eltelt, és rengeteg dolog történt, elsősorban a kellemes együttlétekben, nagy beszélgetésekben kialakult egy rakás kapcsolat, barátság, ismeretség....egy-két szerelem is...:), csapatok közti együttműködés.

És ezek fontosak is, máskülönben csak beszélnénk valamiről. Nekem ezért tetszik például a Pannon Inipi, nehéz, igen csak fáradtságos munkával (ezt saját tapasztalatból tudom, mert ahol tudtam segíteni, ott voltam a magam szerény lehetőségeivel) kialakult egy kis közösség, akikkel már lehet tervezni. Magyarán kilépett a történet a képernyőről.

Ogréék oldalán is láttam, az ayahu-n, hogy gyűjtést szerveztek a vörösiszap károsultjai számára, próbáltak valamit tenni, amit és amennyit tudtak. Ez is egy olyan dolog, ami "kilép a monitorból", valami történés, esemény.

Mert arról leírásokat készíteni, hogy az ember milyen ütős ayahuasca főzetet csinált magának, vagy a haverjainak, és mik voltak, nos azt lehet, de ez nem egy élő, organikus dolog feltétlenül. Nagyon sok, de mégsem igazán élő. De egy csapatot összerakni, mint a Pannonban, vagy gyűjtést szervezni azoknak akiknek nagyon jól jön a segítség a nehéz időkben, nos ez a valami!

Részemről ezt szolgálta a rengeteg emberi kapcsolat, a régi, vagy akár az új fórum (www.ayahuaska.co.cc/), és főképp a blogtalálkozók keretében, tervezgetjük az ayahuascareality filmklubot is. Nem kell óriási dolgora gondolni, van egy hely ahol összejöhetünk, ez tehét már adott, akad egy kisebb helgynyi érdekes, izgalmas film a blog témájában, van egy maroknyi csapat akiket érdekel, és akikért már megéri összehozni, kell valami technika ami legalább egy kicsit ütősebb mint egy 15 collos laptop, és kész. Szóval ez is egy dolog, és még nagyon sok terv, tennivaló akad, ezeket egyre inkább a "valóságba" akarom integrálni. Ezek mellett nyilván teszem a neten a dolgom, és nekem elsősorban ez a dolgom itt, ezt vállaltam fel, lehetőségeimhez, képességeimhez mérten bemutatni az ayahuasca sámánizmust, és annak kultúrkörnyezetét, kozmológiáját, mindennapjait. Idestova jó másfél éve kezdtem, és soha az életben ennyi jó szót nem kaptam, mint ezzel kapcsolatban, rengeteg ember talált itt kedvére való hasznos, érdekes, izgalmas olvasnivalót, akár az én írásaimból, akár másokéból (gondolok itt a korai időkben Mernyaura, Ogrére, vagy később Takasurira, és persze az élménybeszámolók beküldőire), akár az összeszedett anyagokbó, videókból, miegymásból.

Ez nem kis dolog. Nagyon nagy munka, de nagyon nagy értéke is van, főképpen azért mert ennek kapcsán elindult valami. És az, hogy történetesen én vezetem úgymond ezt a blogot, valójában nem sokat jelent, más is csinálhatná, az én szubjektív élményeim nem különbek a másénál. Próbáltam tanulni könyvekből, ehhez értőktől hogy valóban hiteles legyen az ami itt elhangzik, de ennyi. És ez elsősorban az előbb említett rásoknak, és segytőknek, útmutató barátoknak köszönhető. Szóval nem az én személyem a nagy durranás itt, hanem az, hogy elindult valami.

Magyarországon nem volt egyetlen oldal sem, ami az ayahuasca sámánizmussal foglalkozott volna. Egy se, pedig annyi baromságot megcsináltak a neten. Ezt nem, senki, semmikor. Most már azért van egy kis múltja ennek az oldalnak, és persze ott a www.ayahuasca.hu oldal, Ogréék oldala, ami ha nem is kimondottan a sámáni megközelítést hivatott bemutatni, mégis csak az ayahuascának van szentelve, szintén kemény, komoly munkával a háta mögött. Sokszor elmondtam, és még fogom is, hogy az oldal nem az én világom, engem a törzsi, autentikus vonal érdekel, de ettől még érték, és komoly dolog, és biztos vagyok benne hogy sok embernek egyfajta oázis. Ami pedig a legfontosabb: egyáltalán van valami.

Nulláról indultunk, és most két oldal is van.

Bufo jó ideje készítgeti egy oldalt, ami inkább egyfajta objektív összegzése annak amit az ayahuasca sámánizmusról tudunk, szintén hiánypótló, kémia, farmnakológia, növénytermesztés, tradíciók...soroljam még?

És ez is el fog készülni.

Én jó ideje készülgetek egy komolyabb, nagyobb volumenű oldallal, egyfajta kibővített bloggal, Meneruwa ebben rengeteget segített, egyszerűen nem volt még időm elrendezni a tárhelyet, különben már rég elindulhatott volna. De el fog, talán nem holnap, de el fog.

Nem titok, bár konkrétumot még csak pár barátomnak mondtam, hogy más, magyar nyelvű ayahuasca témájú oldalakat is tervezek, egy-egy adott területre specializálódva.

Úgyhogy jó dolgokban nincs hiány, és ami itt csak a neten, virtuálisan létezik, az különböző formában tergernyi helyen kihajtott, a kérdés már csak az hogy kezdünk-e úgymond az életben valamit.

Nem titok ebben a körben, hogy volt egy Magyarországi ayahuasca csapat. Az hogy múltidőben beszélek, kizárólag a fenti dologból adódik, legalább is szerintem. Azaz a közösség, a közösségépítés hiánya. Össze lehet jönni szertartást csinálni, kismillió sámán meghívható a világon, akinek ilyen tervei vannak megsúgom, hogy nem lesz nehéz ügy, de egyrészt ha nincs közösség akkor szétesik a dolog, másrészt pedig mivel ezeket a dolgokat, az ayahuasca gyógyítást a törvény jelenleg nem támogatja, ezért csak ebből nem tud egy csapat megélni. Ha nincs ott más sem, akkor az csak egy matériát fogyasztó kör, akiknél egyénileg az egyéni szándéktól függően történhetnek nagy dolgok az életében.

Akárhány vallási felekezet van a világon, ettől erősek: a közösség miatt. Nem a napi hatszáztizenkettő ima, vagy a menő cuccok, rucik miatt, hanem azért mert volt/van mögötte közösség.

És ha már ayahausca: a törzseknél szintén ez a helyzet. Nem egy ayahausca kultiváló kör van, és abból kialakul egy törzs, hanem adott egy törzs, egy közösség, akik kultiválják az ayahuasca spirituális utat.

Mert van itt egy fontos dolog. Ha csak nem készülsz sámánnak, jó elgondolkodni rajta. Az ayahuasca NEM egy cél. Az ayahuasca egy út. És még talán az sem. HardP. barátom fogalmazta meg egy szóban tökéletesen: vándorbot.

Mialőtt bárki dobná a molotov koktélt a fals Hanaura lakásába:), elmondom, és a törzsi háttér, a tradíciók EZÉRT fontosak, hogy egy csomó vadhajtást lecsapjanak, hogy a törzsek, közösségek életében sem az ayahuasca volt a cél, hanem ahogy mondottam, a vándorbot volt, az ajtó a spirituális szférába, de ettől megvolt a maguk mindennapi élete, a család, a közösség, mindennapok, foglalkozás, mesterségek, szórakozás...más szóval az ayahuasca egy szent dolog ezeknél a népenél, az életük része, de nem az életük. Van egy közösség, aki időközönként ezt a szent utat kultiválja.

De közötte sem szűnnek meg létezni, és ez itt a lényeg. A közösség az ami mindig jelen van, és amikor jelen van egy hagyománytisztelő közösség akkor, amikor szükséges, megjelenik az ayahuasca is.

Ez az amiért olyan fontos dolog közösségben gondolkodni, ahogy teszik sokan mások, és ahogy, ha más nem, egy éve a blogtalálkozókkal teszem jómagam is, mert szükség van egy helyre, egy csapatra, ahol legalább időnként szabadon beszélhet az ember....

Amikor egyszer, egy külföldi ayahausca szertartáson megkérdeztem a sámánt, hogy ugyan amikor retteg az ember, pánikba esik, halálfélelm van, megőrül, akkor az rossz-e, a bizalom megingása, vagy micsoda....nem tudtam hova tenni.

A szentimentális válasz erre az lenne, hogy ez gáz, nincs bizalom, meg az ayahausca szelleme ide, vagy oda, nem bízol a medicinben, és egyebek..

A sámán egy percig nem tudott válaszolni, annyira jó ízűen nevetett. Olyan igazán.

Aztán összeszedte magát, és csak annyit tudott mondani, hogy ez természetes, ezzel jár a folyamat, ezzel nincs semmi baj.

Majd újra elkezdett nevetni....

Hát, a dolgok néha egyzserűek...

Rengeteget írtam (és még fogok is) a sámán dalok fontosságáról. Nos, Bufo barátom az ayahuasca közeli rokon medicinjének, a peyote-nak énekelt dalra bukkant rá, amit nem csak a jelen levő emberek élveznek..:)

Az amerikai őslakosok körében szintén érték az álom. A „sámán” (törzsi varázsló) szó jelentése széles körben nagyjából ugyanaz, vagyis: „álmodó ember”. Az (irokéz törzsi szövetséghez tartozó) mohave indiánok nyelvén a sámán „álmodó”-t jelent. Az Amazonas-vidéki népek is úgy tartják: „aki rendszeresen álmodik, az majdnem sámán”.
Amikor az 1980-as évek közepe táján New York Állam északi részére költöztem a farmomra, roppant keveset tudtam az amerikai indiánokról, és szinte semmit az irokézekről. Az előzményekhez tartozik, hogy mint londoni külügyi tudósító bő tíz évig egyik repülőről le-, a másikra felszálltam, majd öt évet töltöttem New Yorkban egy kereskedelmi hírcsatorna munkatársaként, amely időszak érdekfeszítő nyomozati eredményeit Crown hozta nyilvánosságra 1980-ban. Ideje volt visszafognom a gyeplőt, lassítani, „leásni” a gyökereimhez, s felmérni, merre tartok, s mit értem el íróként és emberként.
Keresztül-kasul bejártam a Hudzon völgyét, mire a vidék egyik elhagyatott zugában, az érintetlen erdő szélén találtam egy tágas birtokot, s egy lepusztult tanyaházat. A birtok korábbi tulajdonosai holland telepesek voltak, temetőjük a pajta mögötti domboldalon volt látható. A helyiségnél, amelyben a jelek szerint csecsemőik és jószágaik világra jöttek, jobb dolgozószobát aligha találhattam volna új könyvek írásához.
Odaköltöztem, aztán mohave nyelven kezdtem álmodni, és akkor minden megváltozott.
Egy indián öregasszonnyal álmodtam először, egy személyben volt nemzetségének anyja és sikeres gyógyító. Első álmomban – amelynek egész idején tudatában voltam a ténynek, hogy álmodok – egy vörös farkú sólyom szárnyán röpültem. A repülést valóságos élményként érzékeltem. Élveztem, amikor fölemelt egy meleg légáramlat, és beleremegtem, amikor elvétettem a röptöm, s emiatt a George-tó közelében az oldalam csúnyán lehorzsolódott a hegyoldalon. Behúztak egy erdei vigvamba. Ott a nemzetség anyja órákon keresztül dallamos nyelvezetű rigmusokban beszélt hozzám. Miközben beszélt, számtalan fehér és lila kagylópénz-láncot és gyöngyfüzért vett elő, majd végezetül egy széles, ember- és állatfigurákkal díszített indián övet rakott ki elém. Megértettem, hogy az öv az asszony tekintélyének jelképe. De közleményének értelmét mindössze az általánosság szintjén tudtam felfogni, mivel mondandóját – az első szótól az utolsóig – a saját anyanyelvén adta elő.
Másnap reggel kutyasétáltatás közben keringő vörös farkú sólyomra lettem figyelmes. A madár fölöttem mindössze háromméternyire körözött, a domb barnás tömegéből érkezett, s kitartóan rikoltozott. Úgy éreztem – ahogy kisfiúként a sasnál is –, hogy füttyét megérteném, ha legalább kissé másmilyen lehetne a hallásom.
Következő álmaimban az indián öregasszony rendszeresen megjelent, de immár két másik álomalak társaságában. Érzésem szerint férfi rokonait hozta magával. Egyikük egy harcos sámán volt. Ő ijesztő fa maszkban jelent meg előttem először, két szeme helyén fényes rézbetétek csillogtak. Kétes érzéseket keltő, nyugtalanító figurának tűnt. Nem csoda, hiszen boszorkánymester volt, aki az erejével és hatalmával ugyanúgy képes ölni, mint gyógyítani, lelkeket rabolni és visszaadni.
Álombéli új társaságom harmadik tagja izgatott legjobban. Első megjelenésekor nem tudtam eldönteni, vajon önmagam tükörképét látom-e. Köztem és közte mindössze az volt a különbség, hogy ő 18. századi díszruhában parádézott, mintha színházi jelenetből toppant volna elő, vagy a gyarmati idők néhai alakja volna. Átfutott rajtam, hátha másvalaki, talán egy létező személy! A Bryn Mawrt könyvesboltban aztán véletlenül ráakadtam egy színes egyéniség nyomára: Sir William Johnson az egyik első híres amerikai pionír, ír származású főnemes volt. Minden tekintetben habzsolta az életet. Az 1700-as években egy személyben volt királyi főhadbiztos, a mohave indiánok önként megválasztott hadvezetője, ráérő idejében pedig félelmetes étvágyú nőcsábász. Jonhsont azonban, hogy-hogy nem, az angol és ausztrál történelemkönyvekből egyszerűen kihagyták. Tehát most olvastam róla először, de mihelyst hangját „meghallottam” kicsendülni a vaskos, poros, kék kötésű írásainak gyűjteményéből, megéreztem, hogy rokon lelkek vagyunk. Álmaim tovább erősítettek e hitben. Később, tudatos álmaimban – mikor belefogtam regényem számára kiaknázni ezt a kincsesbányát – Johnson határozott személyiséget öltött, s szépen végigkalauzolt az életén, szerelmein, valamint az indián cselszövések kacskaringós történetein.
Kétségtelen, a farmon új típusú jellemekkel álmodtam. Egészen másfajta történetet meséltek, mint amilyenekről előző könyveimben írtam, s a bennem lakozó mesemondó kapva kapott az alkalmon. Az ausztrál őslakosok azt mondják, a nagy történetek kivárják, míg a megfelelő ember mondja el őket. Határozottan éreztem, mekkora megtiszteltetés ért. Nem én találtam meg a történetet; az talált meg engem. Egyelőre fogalmam sem volt, mi kerekedik ki belőle végül. Azt végképp nem gyanítottam, hogy mondanivalója szigorúan a saját életemre korlátozódik.
Felkészültem, hogy bejárjam az irokéz területeket, mert fel akartam tárni álmaim értelmét, meg akartam ismerni álombeli látogatóim eredeti életterét. Hat nép rezervátuma törzsfőinek segítségével földerítettem Brantford, Ontario, Kahnawake és Montreal környékét. Eközben részben sikerült megfejtenem az indián öregasszony beszédfordulatait, s fonetikus átírásban le is jegyeztem. Szövege egyes részleteit mohave nyelven adta elő, mégsem volt könnyű értelmezni, mert jórészt homályos értelmű, ősi kifejezéseket használt. Az egyik gyógyító ember azt mondta, hogy a régies szövegrészek nyilván huron eredetűek, s igaza lett, mert bizonyos jezsuita hittérítők feljegyzéseiben rátaláltam néhány huron kifejezésre. Megtudtam, hogy az indián öregasszony neve Akszota – ami mohave nyelven azt jelenti: nagyanya – és úgynevezett ka’nisztenhszera (nemzetségének anyja), valamint „az erő asszonya”, vagyis arendivanen. Az egyik onondaga barátom mutatott nekem egy ősi vampumot, azaz indián övet, amely embereket szoptató nőstény farkasok képe díszített. S azt mondta, az ilyen öv ősidőktől a nemzetség anyjának jelképe. Az öv nagyon hasonlított az első indiános álmomban látott tárgyhoz.
Részletesen elmeséltem ezt az álmot egy helybéli indián öregnek. Ő tényként közölte: „Akkor hát volt részed látogatókban.” Megkért rá, hogy az álmomban látott, s hagyományosan titkos gyógyító szertartásokat és neveket ne részletezzem a nagy nyilvánosság előtt. Mint mondotta: „Némelyik nagy ősünk itt tartózkodik a föld közelében, hogy megvédhesse a mieinket.” Figyelmeztetett, hogy e lények némelyike hajlandó a kívülállók álmában is megjelenni, és szót váltani idegenekkel, de kizárólag abban az esetben, ha a kívülálló álma „igaz”. Ám ez nem jogosít fel senkit a bizalmaskodásra...

forrás:konyv.tuja.hu/newsdesk_info.php

Ezt az írást nem rég találtam a neten:

Shuar ceremónia és az Ayahuasca varázsereje

Bizonyára sokan hallottatok már az Ayahuasca-ról, és valószínűleg mégtöbben vannak, akik nem. Nekem most lehetőségem adódott, hogy részt vegyek egy tradicionális Suhar szertartáson. Az esemény nem túl publikus, így tudósításomban néhány részletbe nem mennék bele.

Előzetes

Egy barátomtól kaptam a meghívót, aki ugyan csak részt vesz a pikniken. Nagyon örültem a meghívásnak, mégis az első kérdésem a „nem félsz?” volt. „Komoly szűréssel lehet bejutni, sámáncsalád tartja a szertartást… tehát ha bejutottál, akkor nincs mitől félned, mert ott a helyed…” És tényleg! Na, akkor essünk neki, maximum, ha azt mondják, nem mehetek, csalódott leszek ugyan – de tudni fogom, hogy nem jött még el az ideje.

Először is, egy motivációs levelet kellett küldeni a szervezőknek. Ebben leírtam, hogy foglalkoztam már spiritualitással, érdekel a sámánkultusz, így szívesen részt vennék a gyógyceremónián. Ezután egy személyes találkozó következett, ahol mintegy beszélgetés jelleggel voltak kíváncsiak arra, hogy miért is szeretnék részt venni az eseményen. Leszögezték – és ez egyébként természetes -, hogy ha nem fogalmazódik meg bennem a konkrét ok, amiért mennék, akkor inkább ne is menjek. Bennem ez a következőképp fogalmazódott meg: Köznapi életem során nem tudom hatékonyan beosztani energiáimat, rengeteget felemészt a sok felesleges vajúdás, őrlődés; nehezem fogadom el a sok negatívumot az életemben. Ezen kívül szerettem volna némiképp átlátni az ayahuasca mentális és fizikai hatását, megtapasztalni egy autentikus szertartást.  A két szervező, akivel találkoztam, megdöbbentő pozitív energiákat sugárzott magából. Körükben tökéletes harmóniát éreztem, láttam rajtuk, hogy biztosak a helyükkel a világban. Beszéltünk rólam, róluk, a szertartásról. A főzetet ők folyamatosan ’gyógyszer’ néven emlegették.

Mikor hazaértem, elkezdtem elmélyülni a dologban, számtalan videót megnéztem, olvastam élménybeszámolókat, még a szer kémiáját is tanulmányoztam – a magam kocsmakémia szintjén. Az adatok megdöbbentőek. Feldmár András remek dolgokat ír Van-e élet a halál előtt c. könyvében.

Brazíliában végeztek egy kutatást a szakik, melyben két egymás melletti falu életét hasonlították össze, az egyikben heti rendszerességgel fogyasztották az Ayahuasca-t, a másikban egyáltalán nem. Százhúsz szempont alapján mérték össze a közösségeket, minden szempont szerint a fogyasztók nyertek. Harmonikusabban éltek, boldogabbak voltak, gördülékenyebben élték mindennapjaikat. Megdöbbentő!

A másik érdekesség, hogy több alkohol és heroin függő (köztudottan a két legaddiktívabb szer) látogatott el különböző helyszínekre, hogy a szertartás által gyógyuljanak. Három hónap kezelés után a páciensek problémamentesen letették a sátáni anyagokat. A tények magukért beszélnek. Ennek ellenére nem igen engedik beszivárogni más kultúrákba a gyógyszert, hiszen a fogyasztói társadalomnak szerves része a ’beteg függő’, akik a szép pénzekért megvásárolt szintetikus szerek segítségével „meggyógyulhatnak”.

Eztán véglegesítettem helyfoglalásomat. Kaptam sok információt arról, hogy hogyan, miként működik a diéta a gyógyszer előtt, és után. Kímélni kell a szervezetet. Ez érthető is, mivel a főzet erős savas tartalma miatt eléggé megviseli a bélrendszert. Csak természetes eredetű táplálék, semmi fűszer, tartósítószer. Kerülni kell a szexet, illetve az ejakulációt, az ugyanis rengeteg energiát elvesz a férfiaktól. Alkohol, drog kizárva, sok folyadék. Nyugalom fejlesztése, meditáció, befelé fordulás.

A Szertartás

Fél nyolcra, kis bolyongás után a helyszínre érkeztünk. A hely indián tábor jellegű volt. Sok barátságos ember, szinte minden korosztályból. Meséltek nekünk előzetesen a ceremóniáról, a sámánról, a szerről. Kiderült, hogy a diéta eredetileg a fogyasztás előtt négy órával a legfontosabb, csak azért szokták javasolni az egy hetes gyomorkímélést, hogy azért mégse komplett ebédeket hányjanak ki az emberek, csak azt, amit tényleg muszáj. És igen, a hányás szinte kötelező!

Volt vagy éjjel egy, mire a sámán család megérkezett, Hilario Chiriap, felesége Gabriella, és fiuk Nase szerepében. Amikor elfoglaltuk helyünket a jurtában, a szent tűz már égett. Kissé soknak bizonyult a negyvennyolc embert, elég szűkösen fértünk el. Első lépésben Nase körbement, és mindenkinek a tenyerébe cseppentett valamiféle folyékony dohányt, amit orrba kell szívni. Elég erős, mikor felszívtam, azt hittem, szétrobban a fejem, végigmarta az egész arcomat, egészen az agyamig.

Eztán Hilario tett egy lassú kört, és egyesével mindenkinek töltött a gyógyszerből egy felspohárnyit, a delikvens azt megitta, megköszönte, majd visszaadta a poharat. Őszintén szólva sokkal rosszabb ízre számítottam. Még egy picit a számban is tartottam, hogy ízlelgessem… „igen, az tényleg nem valami finom…”, lenyeltem. A szent tűz a jurta közepén égett, ahhoz imádkoztunk. A szent fának a különlegessége, hogy sokáig, és elég élénken izzik. A segítők egy lapáttal egész éjszaka pakolták a parazsat egy külön kupacba, különféle alakzatokat kirakva abból. Gyönyörű látvány volt eleve a tűz mozgása, teljesen józan fejjel is tudnám órákig nézegetni.

Éreztem, ahogy a főzet szépen lassan elkezd mocorogni pocakomban. Nagyjából fél óra telhetett el, amikor elkezdett hatni. A tér kitágult, a láng folyamatos vibrálása még intenzívebb látványnak bizonyult. A hányás maga az imádkozás, így ha valaki ki akar menni a sátorból – amit csak rövid időre szabadott – akkor kerülnie kellett a másik irányban, hiszen az imádkozó személy előtt tilos elmenni. A szer nagyon intenzív, szinte pillanatok alatt betetőződik a hatása, és az órákon keresztül kitart. Valóban a legerősebb hallucinogén szer, ami létezik – illetve amivel eddig találkoztam. Olyannyira, hogy egyszerűen képtelennek éreztem, hogy én fel tudjak állni, nemhogy kimenni a jurtából. Nem is volt rá szükségem.

Az audiovizuális érzékelésem iszonyúan felerősödött. A tripet a folyamatos nevető, hányó, nyögdécselő hangok, és az éneklések, kántálások vezették végig, amely valóban úgy tűnt, mintha az csak a saját elmém mocorgása, jajveszékelése volna. Viszonylag hamar összegyűlt gyomrom tartalma, amit az elején kézbekapott kis zacskóba ki is tettem. Ezeket a zacskókat a segítők gyűjtötték össze, és vitték ki, majd egy másik zacskót adtak. A hányás tényleg olyan, mintha a sok rossz dolgot adnánk ki magunkból, amit nem tudunk megemészteni. (Ezt egyébként egy helyre gyűjtik (ezért is tilos szeméttel összekeverni), majd reggel szertartásos keretek közt egy kiásott szent gödörbe öntik – ezzel visszaadják a földanyának, hogy új élet táplálkozhasson belőle.) Amikor befejeztem a hányást, eléggé zavarni kezdett, hogy kezemben tartogatom, próbáltam is jelezni az egyik segítőnek, hogy ugyan vigye már el. Ő jól láthatóan észrevette problémám, körülöttem mindenki zacskóját cserélte, az enyémet nem. Nem tudom mennyire volt ez szándékos, mennyire nem, de az aktuális állapotomban úgy éltem meg a dolgot, hogy látta a fickó, hogy milyen görcsösen próbálok megszabadulni hányásomtól, mely a sok negatív dolgot foglalja magába, így még egy kicsit nálam tartotta azt. „Szorongasd még egy kicsit az átkodat, érezd, hogy milyen, mit adtál ki magadból, majd elviszem, ha ezt megértetted.” Végül megtörtént a zacsicsere. Eztán már hátra tudtam dőlni, és ellazulni. A hasmenés része ennél kellemetlenebb.

Pontosan nem tudnám megmondani, miket hallucináltam, de ez érhető is, mivel az ilyen intenzitással agyamba zúduló információt feldolgozni is elég nehéz, nem hogy elraktározni. Amire emlékszem, hogy csodálatos (olykor gonosz) színes víziók közepette sulykolt belém negatív és pozitív dolgokat egyaránt. Összeszedte a bennem elraktározott problémákat, és kő keményen az arcomba tolta, azt spirálszerűen egyre erősödve adagolta belém – mintegy beakasztva az agyat és a gondolkodást -, és addig nem engedett továbblépni, amíg arra nem reflektáltam őszintén.

Nagyon intelligens szer. El lehet vele menni kicsit bagatel vonalon, de csak bizonyos határokig; meg kell neki adni a tiszteletet. Volt egy olyan momentum, amikor elmondta nekem, hogy én nem hunyászkodom meg semmilyen szellemi vezető és tanító előtt, ami esetleges problémák forrása lehet. Erre azt mondtam neki, hogy most, az aktuális helyzetben elfogadom Őt tanítómesteremnek, de egyébként az életben senkit, és semmit, ez van. Erre Ő annyit felet, hogy „jó”. Ez egy kicsit érdekesen hatott, és talán emiatt álltam hozzá kissé szkeptikusan, de gondolkodtam ezen a dolgon, és így utólag azt mondom, ez valószínűleg azért volt így, mivel ez a tulajdonságom annyira személyiségem része, hogy elhagyva már nem lennék önmagam, és ezt ezért is hagyta rám. A szer természete nemigen enged be tudatosságot, csak nagyon minimális szinten. Ahogy elkezdtem gondolkozni, ’odacsapott’ egyet, hogy „Hé te! Ne pörögjél dolgokon, csak engedd el magad, én majd mutatom az utat!”. Volt olyan is, amikor jó dolgokkal árasztott el, ekkor hanyatt fekve, lábujjaimat tekergetve, nyögdécselve kerültem orgazmusközeli állapotba. Fenomenális volt, és valóban egyensúlyban voltak a jó és a rossz dolgok.

A sámán felesége – Gabriella – többször szórt különféle illatanyagokat a tűzbe, és körbejárva parfümöt is locsolt kezünkre, amit a fejünkre kellett kenni. A sámán hangszerei segítségével olykor énekelt dalokat, amivel mintegy kihajtva belőlünk a sok rosszat, hánytatott meg bennünket, vagy éppen vezetett keresztül a lelki-paradicsomon. A hangszerek a szertartás vége fele körbe lettek adva. Mindenkinek meg kellett fogni, és imádkoznia kellett vele. Az íjszerű hangszert bal kézzel a földhöz kellett érinteni – ezzel csatlakozva a földanyához; a másikat – ami egy bambuszból készült csörgőszerű dolog, jobb kézzel az égbe kellett tartani, ezzel pedig a levegőanyát érinteni; és mindvégig a tűzbe kellett nézni, így egyszerre megragadva az elemeket. Volt, aki sokáig tartotta magánál a hangszereket, énekelt hozzá, és volt olyan is, aki csak megfogta, és továbbadta.

Lassan közeledett a reggel. Volt, aki ivott még a gyógyszerből, én nem. Egyszerűen nem éreztem szükségét többnek, így is elég intenzív volt a hatás. Robert, a segítő sodort egy szivarszerű füstölőt kukorica csuhából, meggyújtotta azt, majd mondott egy áldást, aztán tovább adta. Akinek adta, annak is áldást kellett mondania, vagy énekelnie kellett egy dalt. A szivar illata kicsit hasonlatos a hasiséhoz. Majd mikor elfüstölték, akkor következett a vízáldás, amivel zárul maga a ceremónia. Robert körbement, és mindeninek töltött egy pohár vizet. A folyadékot különböző módokon fogyasztották el: volt, aki beledugta ujját, bekeni vele fejét, és szívét, és volt olyan is, aki csak legurította és visszaadta. Én harmadik szememet kentem be vele. A hangsúly talán inkább a szent víz megköszönésén volt. Majd egy rövidke dal, és egy kis tánc.

Mikor ez megtörtént, szív alakot formáltak a maradék parázsból (vagy talán előtte?!), ekkor felálltunk, és sorban megölelt mindenkit, ezzel zárult véglegesen a szertartás. Kint még összeülés, beszélgetés, táplálkozás. Jó volt kilépni a jurtából, addigra már gyönyörűen sütött a nap, és a fantasztikusan elnyúló dimbes-dombos vidék látványa koronázta meg az eddigieket.

Ha összesíteni akarnám az egészet, akkor azt mondanám, egy purgáló szertartás az, min részt vettünk. Azzal, hogy ott voltunk, az összes jelenlévő embert barátomnak tudhatom, ehhez kétség sem fér. Tisztán látom azt, hogy ezzel a ceremóniával sok-sok embernek tényleg segíthetnek életvezetésükben, és önmagukra való rátalálásukban, megismerésükben. Eleinte úgy voltam vele, hogy nekem ennyi elég volt. De most azt gondolom, hogy legközelebb is elmegyek, csak akkor mindhárom napra, és nem a szer magatartását fogom megpróbálni tanulmányozni, hanem tényleg elmerülök önönvalómban.

Forrás: GonzoPress Magazin

www.gonzopress.hu/2010/10/27/shuar-ceremonia-es-az-ayahuasca-varazsereje/comment-page-1/#comment-1353

Nemsokára, ha utólérem magam, akkor fogok növényismertetőket írni. A helyzet az, hogy Bufo állati jó dolgokat írt össze a fórumon, lehetséges (még nem beszéltem meg vele), hogy azok lesznek ide is áttéve, kiegészítve még ezzel-azzal, ezt sokan jeleztétek hogy igényelnétek.

Nos, mint ismeretes, az Amazóniai sámánok több száz adalék növényt hozzátehetnek a maguk szakrális főzetéhez, a szertartás szándékától függően, ezekről vajmi keveset tudunk, de legalább az alap növényekről vannak infók, illetve az ayahuasca analóg növényekről is. Maga az ayahuasca analóg kifejezés azt jelenti, hogy nem az "eredeti" növényekkel, hanem azok hatásával közel azonos növényekkel készítenek főzetet. Erről lehet aztán vitatkozni, hogy mennyire ayahuasca, mennyire nem, szerintem ennek nincs jelentősége, aki élt már át analóg növényekkel készített főzet segítségével igen mély dolgokat, annak nem kell mondani. Másrészt lehet kombinálni is a kétféle receptúrát, szóval vannak lehetőségek, legalább ezekben, mert lássuk be, az ayahuasca főzésről szinte semmit nem tudunk. vagy még annyit se...

Olyan sok részlete van ennek, olyan gazdag világ ez...

Mert ha már vannak növényismertetők, akkor lehet részleteibe menően is boncolgatni a dolgokat. Mindenesetre ami az eszembe jutott ma, az egy pici rövid cikk egy közismert ayahuasca analógról, a juremáról(mimosa hostilis).

Íme:

Jurema utazás a szellemek birodalmába


Különösen a brazíliai indiánok (karirik, tushák, fulniók, pankaruruk) körében népszerű a különféle mimóza-fajták (Mimosa hostiliis, Mimosa nigra stb.) gyökereiből füzött jurema ital, amely-hatását tekintve-az ayahuasca közeli rokona.
Általában a sámánok készítik el és fogyasztják, a törzs más tagjai rendszerint csak a hagyományos közösségi szertartások során juthatnak hozzá.
A kollektív jurema-utazás -hasonlóan az ayahausca-szertartásokhoz- minden esetben egy tapasztalt jurema mester vezetésével zajlik.
A leírások alapján a résztvevők egy káprázatos színes, madarakkal és virágokkal teli erdőn keresztül jutnak el a szellemek birodalmába, ahol egyebek közt megláthatják a bűnösök lelkeit összezúzó "üvöltő sziklákat", és egy pillantást vethetnek a csodálatos mintázatú mennydörgésmadárra, amelynek gigantikus méretű tollai közül törnek elő a villámok zivatar idején.
A mágikus főzetet kevesebb kötöttséggel használó törzsek asszonyai szerint a talp bőrébe dörzsölt jurema megsokszorozza a nemi gyönyört.
Napjainkban a mágikus célzatú juremafogyasztás a már említett afro-brazil kultuszok (candomblé, umbanda, stb.) hívei körében is kezd általánossá válni.
A jurema és más, növényi eredetű tudattágító, tudatmódosító növények alkalmazása különösen jellemző a candomblé-kultusz egyik nyugat-afrikai eredetű istenének, Ossainnak a rítusaira.
Hívei őt tartják az istenek mágusának, a vegetáció, de különösen a szent növények védelmezőjének és a gyógyfüvek felfedezőjének. (Yliaster Daleth)

Ismér világot láttam, elutaztam egy Európai peyote szertartásra, és gondoltam, kicsit összehasonlítva az ayahuascával, megosztom Veletek az élményeimet.

Azért is érdekes volt ez az egész, mert a fenti, indiánoktól kölcsönzött cím tapasztalható volt, az ayahuasca feminimebb aspektusa mellé gyakorlatilag egy kiegészítés volt a peyote maszkulin jellege. Két teljesen egyenértékű szertartás, egyenértékű medicinekkel.

Ahol én voltam, ott egy autentikus Native American Church (Amerikai bennszülött EGyház) ceremónia volt, ayahuasca szertartáson többfélén is voltam itt-ott, voltak hasonlóságok, és különbségek is.

Amit még elfelejtettem, hogy mescalito több módon is megjelent, a peyote mellé volt még san pedro kaktusz is.

Holnap mesélek!:)

Felhőerdők mélyén

Ahol egykor végeláthatatlan, misztikus ködbe burkolózó farengeteg terült el, ma Nyugat-Ecuador végtelen banánültetvényeknek ad otthont. Az úgynevezett felhőerdők uralták egykor ennek az egyenlítői országnak a Csendes-óceán mellett húzódó partvonala és az Andok között elterülő, roppant változatos bioszférával rendelkező részét, mára azonban csupán egy kis szelete maradt meg e természeti gyöngyszemnek.

A terület történetét mi sem szemlélteti jobban, mint az itt élő, mintegy nyolcszáz lelket számláló, tsachila (ejtsd szácsila) indián közösség múltja és jelene. A XIX. század második felében élt brit alpinista, Edward Whymper, miután méltó hírnévre tett szert Európában azzal, hogy több, az Alpokban található csúcs mellett elsőként mászta meg a svájci–olasz határ felett magasodó 4478 méter magas, a mai napig rettegett Matterhornt, arra az elhatározásra jutott, hogy jövőjét további hegyek és zord tájak felfedezésének szenteli, élményeit írásos, illetve illusztrált formában megörökítve az utókor számára. Grönlandi útját követően Dél-Amerikának vette az irányt, hogy meghódítsa az Andok szinte áthatolhatatlan hegynyúlványait és vulkánjait.

1879 decemberében érkezett meg Ecuador legnagyobb kikötővárosába, Guayaquilbe, s onnan egyenesen az akkoriban a Föld legmagasabb hegyének hitt Chimborazo felé vitt az útja. 1880-ban, a híres német természettudós, Alexander von Humboldt után másodikként – habár a brit lord erősen bizonygatta élete végéig, hogy ő, igenis ő az első – jutott fel a 6310 méter magas vulkán csúcsára. Travels Amongst the Great Andes of the Equator (Utazások az egyenlítői hatalmas Andok közt) című könyve többek közt beszámol arról az útról is, melyet a londoni születésű fiatalember a Csendes-óceán partvonalától a vulkán lábáig tett meg. Ez a mű az első, mely részletesen jellemzi a felhőerdők élővilágát, s annak sajátosságait: „…erdőnyi fa magasodik a fejünk felett, árbocszerű törzsüket moha lepi be, koronáik élősködő liánok és páfrányok alatt görnyedeznek […] délutánonként nyirkos köd száll le az erdőre, mely még jobban megnehezíti az előrehaladást…”

A felhőerdők világára valóban illik a leírás, már ami még fellelhető, ugyanis a XIX. század végi jellemzés óta a táj képe igen nagy változáson ment keresztül. A modern ökológia tucatnyi erdőfélét tart számon, mely a trópusi égövben honos. A laikus természetjáró azonban első alkalommal minden bizonnyal nehezen tudná megmondani, hogy barangolása során vajon egy felhő- vagy egy esőerdőbe tévedt.

A számottevő különbség az, hogy a felhőerdők, más néven köd- vagy páraerdők a tengerszinthez viszonyítva magasabban, a hegyek oldalain nőnek. Ennek okán az a hatalmas mértékű páratartalom, amely az ilyen jellegű trópusi erdőkre jellemző, a sík, amazóniai vidéken nagy területen képes szétoszlani, míg az Andok lábain nyújtózkodó facsoportok a hegyek folytán azt megőrzik. Ezért érezhetjük magunkat egyfajta természetes török fürdőben a felhőerdők bejárása során, ugyanis a levegő páratartalma szinte mindig százszázalékos.

A nap sugarai csupán szórt fény formájában jutnak el a talajszintig, ezért majdnem minden növény parazita jellegű életmódot folytat. A fa- és korhadéklakó növényközösségek – az úgynevezett epifiták – keresztül-kasul behálózzák a magas fákat, elorozva vízháztartásuk egy részét, ezért igen nehéz különbséget tenni a tényleges törzs és az egyéb, azzal szimbiózisban élő fajok között: páfrányok, vastag liánkötelek, valamint orchidea- és broméliafélék (különösen jellemző a felhőerdők élővilágára) teszik felejthetetlenné a látványt.

E különleges környezet faunája roppant gazdag és sokszínű. A különféle méretű és hangú majmokra jaguárok leselkednek, nyílméreg- és szarvasbékák esnek áldozatul mérgeskígyók marásainak, a lombok közt több mint 1500 fajta madár csicsereg – némelyik kifejezetten rikácsol –, mesés színekben pompázó pillangók pihennek meg a páfrányok levelein. Több más természeti tájegység mellett a felhőerdők élővilága miatt sorolják Ecuadort a közé a tizenhét ország közé, melyeket földrajzi elhelyezkedésük és környezeti sajátosságaik miatt megadiverz országoknak neveznek. Az országra nézve ez a kitüntetés még különlegesebb, mivel 256 370 négyzetkilométernyi területével a legkisebb, ám a sorban a nyolcadik helyet foglalja el, megelőzve olyan országokat, mint Brazília és Indonézia.

Ez a környezet szolgált a magát az igazság népének nevező tsachila indiánközösség otthonául. A törzs történetének kezdetei a szó szoros értelmében ködbe vésznek, ők maguk annyit tudnak, hogy mindig is ezen ősi erdők jelentették a világot számukra, ahol gyűjtögetésből, halászatból és vadászatból tartották fenn magukat. Nomádokként vándorolták be az évszázadok során az óceán és a hegyek közti területet, hol magasabban, az Andok lejtőin, hol a part mentén élve. Nem igazán adódtak konfliktusok a területen honos egyéb közösségekkel, ahogy ez az amazóniai indiánokra sokkal inkább jellemző volt, a különböző törzsek közti kapcsolat csupán cserekereskedelem formájában létezett. Annak ellenére, hogy a spanyolok már a XVI. század első harmadára egyeduralkodó erőként tartották hatalmuk alatt Ecuador jelentős részét, meghódítva a hegyvidék és Amazónia nyugati részeit, az első igen komoly változás a tsachila közösség életében egészen a XIX. század végéig váratott magára.

A hódítók álma annak a tömérdek mennyiségű aranynak a felkutatása volt, amelyről azt vélték hinni, hogy messze, Keleten, az őserdők sűrűjében lelhető fel, El Doradóban, éppen ezért expedícióik legnagyobb része Amazóniába vezetett, az Andok nyugati oldala nem különösebben hozta lázba őket. A XVII. század közepére az Európából érkezetteknek szembesülni kellett azzal a ténnyel, hogy a mesés aranyvárost bizony nehezebb megtalálni, mintsem azt korábban gondolták, s nem sokkal ezután, az ecuadori Andok déli hegygerincei között megkezdett aranykitermelésből származó nemesfémmennyiség – ha nem is El Dorado mesés gazdagsága – valamelyest kielégítette az öreg kontinensről érkezettek vágyait. Az 1800-as évek második felében egyre több hacienda – a telepesek által fenntartott gazdaság, melyen indiánok, illetve Afrikából elhurcolt feketék dolgoztak rabszolgaként – létesült az Andok óceánra néző lejtőin, ahol főleg kakaót, kávét és egyéb őshonos növényt termesztettek, illetve állatokat tartottak.

Friedrich Hassaurek, az Amerikai Egyesült Államok rezidens minisztereként négy évig, 1860–1864 között tartózkodott Ecuadorban. Emlékeit Four Years Among Spanish Americans (Négy év spanyol amerikaiak közt) című könyvében hagyta az utókorra, melyben beszámol arról, hogy ekkoriban az ország első számú exportcikke a kakaó volt, melynek termését hajókon úsztatták le a nyugati, alföldi folyókon Guayaquilig, hogy ott azt tengerjárókra pakolván szállítsák az Egyesült Államokba, illetve Európába. Ekkoriban kezdődött meg az a folyamat, melynek során az itt található birtokok gazdái meggondolatlan módon, mondhatni ész nélkül kezdték el kivágni a területeiken található erdőket, s helyükbe a már említett növények mellett a XX. század elejétől egyre nagyobb mennyiségben különböző fajtájú banánfákat ültetni. Az ekkoriban Európában már ismert banánt a XVI. század elején vitte magával egy spanyol domonkos szerzetes Panamába, s az innen terjedt el az amerikai kontinensen. Ecuadorban a múlt század elejéig csupán kis mennyiségben termesztették, szinte csak a birtokokon fogyasztották.

A század első évtizedeiben egyre nagyobb teret nyert a növény a termelést és az országból való kivitelt tekintve: habár a 30-as években még a kakaó a meghatározó exportcikk, ez a tendencia az 40-es évekre erősen visszaesik az El Nino által okozott óriási esőzések és áradások miatt, hogy aztán az 50-es évekre a banán nagyobb ellenálló képessége miatt vegye át az első számú kiviteli áru szerepét. Az elkövetkezendő huszonöt évben Ecuador válik a banánköztársaságok archetípusává.

A tsachilák életmódja a XIX. század második felétől gyökeres változáson ment keresztül. A közösség arra lett figyelmes, hogy a területen, melyen vadásztak, halásztak, egyre több birtok épül, s az erdő, mely addig védelemként és élelemforrásként szolgált, egyre csak fogy. A fehér embert addig alig látott csoport tagjai hamar ráeszméltek, hogy az állatok elejtése során használt falándzsák és köpőcsövek nem képesek felvenni a versenyt a földesurak lőfegyvereivel. A törzs tagjai arra kényszerültek, hogy ők maguk is alkalmazottként a haciendákon dolgozzanak, illetve megmaradt területükön maguk is a földművelő, növénytermesztő életmódra álljanak át. Az addig területről területre továbbálló tsachilák már nem tudtak szabadon új földekre vándorolni.

Ecuador gazdaságát megreformálta az amazóniai esőerdők alatt fekvő hatalmas mennyiségű olaj, melynek kitermelése a Texas állambeli Texaco olajtársaság segítségével kezdődött meg, s amely a 70-es évekre az ország legfontosabb exportcikkévé vált. Ezen felül a szerencse olyan formában is elpártolt a banántermelőktől, hogy több más trópusi ország, mint például Costa Rica és a Fülöp-szigetek, melyek nem rendelkeznek olajmezőkkel, gazdaságuk nagy részét szintén a banánra alapozták, s habár a világon még mindig Ecuador exportálja a legnagyobb mennyiséget – mintegy egyharmadát a nemzetközi exportnak – a termelésben óriási visszaesést eredményezett ez a két faktor. Ennek okán az immáron magukat földművelésből fenntartó tsachiláknak újabb, nem várt nehézséggel kellett szembenézniük. Az évek során folyamatosan csökkent a megtermelt banán felvásárlása, míg a közösség egyre csak gyarapodott.

Az a mintegy négyszáz hektárnyi terület, melyet a 60-as években a helyi önkormányzat kirendelt a közösség számára, a népesség növekedésével egyre csak aprózódik. A fiatalabb generáció tagjai közül jó néhányan elhagyják a közösséget, feladva identitásukat, s vagy Santo Domingóban, vagy a fővárosban, Quitóban kezdenek új életet, sokan közülük buszsofőrnek állva. Manapság mintegy 88 család él a közösségi területen, legnagyobb részük folytatja a banán és kakaó termelését, és bizakodik abban, hogy a következő alkalommal, mikor a felvásárló-viszonteladó meglátogatja őket, az némileg jobb árajánlatot tesz, mint legutóbb…

Aguabil úr szintén az egykori törzsterületen él. Gyermekkora óta családja mezőgazdaságból próbálja magát fenntartani. Most azonban ő maga is úgy döntött, hogy szerencsét próbál a külvilágban. Iskolát végzett fiatalemberként tért vissza a szülői házba, ahol apja, látván a fiún végbement változást, azt kérdezte: „Most tsachila vagy, vagy nem vagy tsachila?” A válasz igen volt.

A fiú úgy döntött, hogy a közösség berkein belül hasznosítja a külvilágban szerzett tapasztalatait. Ráeszmélt arra, hogy csupán a banántermelésből nem képes biztos jövőt teremteni a családnak, valami új utat kell keresni. Így vált lehetővé, hogy a kíváncsi látogató betekintést nyerhet a tsachilák egyedi, ősi kultúrájába és spiritualitásába.

A közösség férfi tagjait első látásra különleges, oldalt felnyírt s a fej tetején meghagyott, pirosasra festett hajviseletükről lehet megismerni. Az achiotefa termésének vörös magjaiból kinyert krémszerű anyagot eleinte betegségek, főként a pestis elleni védelem céljából használták a tsachilák. A már említett, XIX. század végi járványt megelőzően a törzstagok nem igazán különböztek az egyéb, a területen élő indiáncsoportoktól, ugyanúgy hosszú hajat viseltek, ahogy az jellemző volt a többi közösségre. A legenda szerint a törzs egyik sámánja imában fordult a tsachilák legfőbb istenéhez, Toayenhez, hogy mentse meg népét a járványtól, adjon valamiféle gyógyító növényt, mikor is hirtelen az erdőben a törzsi elöljáró a nap sugaraitól megvilágított fára lett figyelmes, az achioterára. A férfiak azóta használják a termést, ma már általános ártások, rossz szellemek elleni védelemként.

Az egyszerű kunyhókban élő családok fő élelemforrása mi más lenne, mint a banán, melynek egyik változata, a platano csupán főzött állapotban fogyasztható, egy massza, amit különböző fűszerekkel ízesítenek, s eszik köretként majdnem mindenhez. Maguk közt tsafikiül beszélnek, ami teljes mértékben különbözik a hegyi indiáncsoportok fő nyelvétől, a kichwától, mely az egykori inka birodalom hivatalos nyelvének, a kicsuának az egyik nyelvváltozata.

Dél-Amerikában mintegy 1240 különböző, nyelvészek által tanulmányozott indián nyelv létezik, Ecuadorban ebből tizenkettő van hivatalosan regisztrálva, ebből az egyik a tsafiki. A közösség túlnyomó többsége ma már minden nehézség nélkül megérti, illetve beszéli a spanyolt, ámbár Aguabil úr elmondása szerint ezt nem szívesen teszik, hiszen ez a nyelv a városiak nyelve, akik a mai napig sok esetben kigúnyolják őket, „gyufafejnek” nevezve a törzs tagjait.

A közösségnek nincs vezetője, a családfők havonta összegyűlnek, hogy együtt vitassák meg az aktuális problémákat. A csoporton belül a legnagyobb tiszteletnek örvendő tag a curandero, azaz a gyógyító, ő tölti be a közvetítő szerepét a transzcendens világ és a földiek közt. Nem akárkiből válhat curandero: a tehetséggel megáldottat hatéves kora körül választja ki a csoport fiúgyermekei közül a rangidős gyógyító, aki az elkövetkezendő tizenkét évben megtanítja az utódot mindenre, amit egy valamirevaló sámánnak tudnia kell. A képzés során az ifjú megismerkedik azzal a mintegy 360 növényfajtával, melyek a legkülönbözőbb testi és lelki bajok orvoslására szolgálnak, ez idő alatt nem fogyaszthat sem sós, sem cukros ételt és nem élhet nemi életet.

A curandero rituális tevékenységének külön kunyhót tart fenn, melyben egy asztalra helyezi mindazokat a tárgyakat, melyek pozitív erővel rendelkeznek. Több sámán asztalán sok esetben Jézus és Mária képei és egyéb katolikus kegytárgyak is helyet kapnak. A curandero számára minden, ami képes segíteni a gyógyítás során, alkalmazható, a különböző szentek szobrocskái nem az irántuk tanúsított tisztelet miatt állnak az asztalán, hanem a jó energiák szolgáltatóiként. A különböző növényi levelekből készült gyógyfürdőt a sámán a klienseken sok esetben a rossz energiákkal élő boszorkányok elleni védelem céljából használja.

A boszorkány, ugyanúgy, ahogy a curandero, remekül ismeri a különböző növények használatát. Rossz kezek közt ugyanaz a növény, amely képes segíteni a beteg gyógyulásában, ha más koncentrátumban adják a szenvedőnek, fokozni fogja a kínt. A negatív erők bűvölője szintén sámántanoncként kezdi, ám az idők során rossz szellemek kerítik őt hatalmukba, melyek sötét utakra vezetik őt. A törzs tagjai, ha igazán meg akarják leckéztetni ellenségeiket, felbérelnek egy boszorkányt, aki rontást bocsát annak családjára, állataira, ültetvényeire.

Ha szerencsénk van részt venni egy hagyományos, éjszakai ayahuasca szertartáson, akkor könnyebben megérthetjük a tsachilák ősi hitvilágának rendszerét. A rituálé során a hallucinogén főzet szimbolizálja azt a négy őselemet, melyek meghatározzák a tsachilát körülvevő környezetet.

A liánszerű növény, melyből a főzet készül, reprezentálja a földet, a vizet maga az ital jeleníti meg, a jellegzetes kesernyés, pikáns íz a tűznek feleltethető meg, s a szertartás során a levegőbe, az erőt adó tárgyakra, illetve a rituáléban részt vevőkre permetezett lé, melyet a sámán a száján keresztül bocsájt ki, a levegő szellemeit idézi meg a rituálé során. Ha valaki abban a megtiszteltetésben részesül, hogy ihat ebből a folyadékból, melyben a négy elem egyszerre van jelen, magával a legfőbb istenséggel, Toayennel találkozhat. Toayennek mind a négy őselem a részét képezi, állandó kölcsönhatásban él velük, belőlük táplálkozik, de ugyanakkor ő uralja azokat. A sámán számára az átszellemülésben halk, monoton dobszó segít, valamint ősi imák mantraszerű kántálása.

A másfél, kétórás spirituális utazás során a gyógyító lépteit az ősök szellemei vezetik, segítve őt tanácsokkal, s megismertetve őt a ködbe burkolódzó jövő titkaival.

forrás: www.demokrata.hu/heti-hir/felhoerdok-melyen

Mikor a 16. sz. kezdetén a spanyol konkvisztádorok felfedezték az Újvilágot, az indián bennszülöttek legendás aranykincsét keresték. Mégis egy teljesen másféle kincsre bukkantak: az őslakosok gyógynövényeire. A sors iróniája, hogy miután az indiánok meggyógyították ellenségeiket a spanyolok számára ismeretlen trópusi betegségekből, azok rabszolgákká tették és kizsákmányolták őket.

Kevesen tudják, hogy az európaiak az indiánoknak még sokkal több mindent köszönhetnek. Milyen lenne az olasz konyha paradicsom nélkül? A német konyha krumpli nélkül? Vagy Svájc csokoládé nélkül? Végtelenné nyúlik azon növények listája, amit az indiánok a legkorábbi időktől fogva termesztettek, lásd kukorica, tök, csili, napraforgó, paprika, földimogyoró, vanília. A kávé Afrikából került hozzánk, Ázsiából pedig a rizs, ginzeng, tea és fűszerek (bors, szerecsendió, fahéj, gyömbér, kardamon) vándoroltak be Európába.

Az etnobotanika sok olyan növényt tart számon, melyek élénkítő-serkentő hatásukról híresek. A legszembetűnőbb, hogy szinte mind - legyen az bár kávé, dohány, kokakóla vagy csokoládé - trópusi és szubtrópusi területekről származnak. Európa, bár gyógynövényekben igen gazdag, mégis igencsak hátul kullog a stimuláló célból is felhasználható növények listáján. A kedélyjavító orbáncfű és a mára csak nehezen fellelhető csikófarkfű kivételével szinte ki is merült a leltár.

Gyakran nehéz határt húzni az élvezeti szer, az afrodiziákum és az orvosság között. Az őserdők lakói előtt ismeretlen ez a határ: nekik magától érthetődő az, hogy egy élvezeti szer gyógyhatással is rendelkezik.

KÁVÉ (Coffea arabica)

A frissen őrölt kávé illatáról őszintén megvallva inkább egy bécsi kávézó vagy egy olasz étterem jut az eszünkbe, semmint a trópusi őserdő. Mégis, a kávécserje Kelet-Afrikából származik, de manapság szinte minden trópusi övezetben termesztik. Eredeti hazája Etiópia, s már a 6. sz.-ban, jóval a kávédaráló feltalálása előtt rágták a bogyóját, hogy felpezsdüljenek. Az etiópok a kávé felfedezéséről a következő történetet mesélik: Egyszer egy kecskepásztor észrevette, hogy kecskéi teljesen felélénkülve ugrabugráltak, miután kávécserjét lakmároztak.
Szedett hát néhány babszemet, és átadta a falu papjának. A pap kipróbálta, s maga is megtapasztalta a kávé stimuláló hatását, s ezután képes volt a hosszú imákat fáradtság nélkül elmondani.
A kávét az afrikai szúfik (iszlám misztikusok) is nagy becsben tartják. A kávé használata tette lehetővé számukra egész éjjeles szertartásaikat. Ők és a kerengő dervisek sokat tettek a kávé népszerűsítéséért és elterjedéséért. A 16. sz.-ra a kávé végül Európába is elérkezett. Hamar kedvelt itallá vált, s mindent-gyógyító hatást tulajdonítottak neki. Manapság a világ legkedveltebb stimuláló itala, a kávécserje pedig a legfontosabb koffeinforrás. Átlagosan 2,5-2,7% koffeint tartalmaz.
Afrikában a kávét legtöbbször kardamonnal fűszerezik, vagy pár szelet gyömbérgyökeret adnak hozzá. Fejfájás, malária vagy általános gyengeség esetén 10-12 kávészemet megpörkölnek és elrágnak. Az arabok gyógyító célból a kávézaccot használják fel. Vérhasnál megeszik, vagy külsőleg gennyes sebekre és gyulladásokra teszik. Haitin a megpörkölt kávébabokat megfőzik, s hepatitis, vérszegénység, gyengeség és ödéma esetén isszák. A kávécserje leveleit szintén kifőzik, és élénkítő-vízhajtó szerként fogyasztják.
Bár a kávé Földünk legismertebb serkentőszere, mégis kevés kávéfogyasztó tudja, hogy a kávé a szervezetet megterheli: erősen befolyásolja a szívműködést, az agy vérellátását, és túlzott fogyasztása károsan hat a csontokra, mivel kivonja a kalciumot. Emellett függőséget okoz: a kávéivás hirtelen abbahagyásakor nem ritkák az elvonási tünetek. Dr. A. Weil orvos és etnobotanikus szerint a kávé a legerősebb és leginkább függőséget okozó növényi izgatószer, ezért fogyasztását érdemes ésszerű korlátok közé szorítani.

DOHÁNY (Nicotiana tabacum)

Mikor a dohány a 16. sz.-ban átjutott az Újvilágból Európába, az emberek lelkesen csodaszernek kiáltották ki, s csak később vált belőle általános élvezeti cikk. A dohányt orvosi célból ma a homeopátiában (Tabacum hom.) használják szédülésre és tengeribetegségre.
Illóolaját az aromaterápia epilepsziára, ideggyengeségre, izomfájdalmakra javasolja.
Az ősi Mexikóban a dohányt vallásosan tisztelték. Fontos szerepet játszott a majáknál, mivel társadalmi szerepe mellett általános gyógyszernek számított és különféle állatharapások és mérgek az ellenszerének tekintették. A dohány levét mindmáig rovarűzőnek használják, Közép- és Dél-Amerika indiánjai kórében szélesen elterjedt a kígyómarás dohánnyal történő kezelése: a friss levelekből pakolást csinálnak és rákötözik a kígyó harapta sebre. Rovarcsípésnél dohánylével dörzsölik be a marás helyét, s a lakandon indiánok tetvek ellen is ezt használják.
Míg a dohány pár száz éve ünnepelt gyógyszernek számított, mára démonikus rákkeltő. A dohány egészségkárosító hatásáról egy öreg maja azt mondta, azért okoz ez a fehéreknek problémát, mivel a füstöt leszívják a tüdőbe. (A kubai szivarozók szintén csak a szájukba veszik a füstöt, és nem lélegzik be.) Egy másik indián keserűen azt mondta, hogy a dohány rákkeltő hatása a fehér emberek büntetése azért, amit az indiánokkal tettek...

KAKAÓ (Thebroma cacao)

A kakaócserje a mexikói esőerdőkből származik. Az indiánok már korán elkezdték termeszteni és az "istenek eledeleként" tisztelték. Egyes szertartásokon kakaót ittak, és áldozatul ajánlották föl az isteneknek.
A cacao szó a maja nyelvből ered, s ezzel a névvel illetik a növényt, a termést és a belőle készített italt egyaránt.
A kakaófa illatos gyümölcse egyenesen a fatörzsből nő ki, s magjából, a kakaóbabból készítik a csokoládé alapját. Az indiánok a kakaóitalt avagy chocoatl-t őrölt kakaóbabból, kukoricalisztből, mézből, vaníliából, szegfűborsból csiliből készítik, és általános afrodiziákumnak tartják. Az ősi Mexikóban a kakaóbab fizetőeszköznek számított, s az aztékok ezzel az afrodiziákummal elsősorban a városi örömlányoknak fizettek.
A csokoládé élvezetét az egyház egy időben erősen elítélte, és az ördög munkájának tekintette. Ma már tudjuk, hogy tévesen ítélték el. A jó minőségű étcsokoládé a szervezetet egyáltalán nem károsítja (a fogak kivételével), épp ellenkezőleg: pozitívan hat a lelkiállapotra. Koffeintartalma mellett nagy mennyiségben tartalmaz béta-fenetilamint, ami jó érzést, kedélyjavulást okoz, és azokat a receptorokat stimulálja az agyban, amelyek a boldogságérzetért felelősek.

KÓLADIÓ (Cola nitida)

Cola nitida

A kóladió Nyugat-Afrikában évszázadok óta a legfontosabb élvezeti cikk szerepét tölti be, régebben fizetőeszközként is használták. Üzletet vagy egyezséget kötöttek, barátságot ünnepeltek vagy vendéget üdvözöltek vele. Ma szeretők ajándékozzák egymásnak szerelmi zálogként, s ha családtagok messzire szakadnak egymástól, ezt adják amulettként. Ghánában minden politikai megbeszélést kóladiórágással indítanak, s minden közösségi-vallási esemény alkalmával kólát rágnak. A kóladió felélénkít és ébren tart.

A néphit szerint a kólafa az istenek ajándéka. Mikor egy napon a teremtő isten a Földre szállt, hogy művét megcsodálja, magával vitt egy kóladiót, hogy azt majd az utazása alatt elrágcsálja. Meglátogatott egy családot, ám a búcsúzásnál ott felejtette az asztalon a kóladiót. A ház embere rögtön utánanyúlt és lenyelte. Meg is akadt a dió a torkán. Azóta van a férfiaknak ádámcsutkájuk, s azóta vannak az emberek az isteni üdítő növény birtokában.

Az eredeti Coca-Cola a kokakivonat mellett kóladiót is tartalmazott. A kóladió nagymértékben tartalmaz koffeint, és kimondottan élénkítőleg hat. Igen széleskörű az orvosi felhasználása is: sok trópusi gyógyító ajánlja a kólát hasmenésre, ideggyengeségre, szívpanaszokra, lázra, fáradtságra és depresszióra, de terhességi hányingerre, tengeribetegségre, fejfájásra és tüdőgyulladásra is javasolják. Segíthet a dohányzásról való leszokásban is.

TEA (Camellia sinensis)

A teacserje őshazája India, s egy fiatal buddhista szerzetesnek köszönhetően i.sz. 520 körül átkerül Kínába. I.sz. 800 táján egy másik szerzetes Japánba viszi, ahol szintén óriási népszerűségre tesz szert, és bonyolult szertartásokat építenek a teafogyasztás köré.
Európában az angolok révén vált igazán népszerűvé, a tea diadalútja azóta is töretlen. Alaptípusa a fekete, zöld (sencha) és az oolong (sárga) tea. (A dél-afrikai rooibush, azaz vörös tea a fentieknek nem rokona)
Fermentálástól függően akár 4,5% koffeint (korábban thein) is tartalmazhat, emellett illóolajok, theobromin és theophillin a hatóanyaga. Viszonylag magas P-vitamin tartalmának köszönhetően elsősorban a zöld tea megelőzheti a magas vérnyomás és szívbetegségek kialakulását. A tea idegnyugtató, csökkenti a magas koleszterinszintet, s egy jó erős feketeteaforrázat méregtelenítő lehet egy hosszúra nyúlt éjszaka után. Legújabb kutatások szerint a rendszeres zöldtea-fogyasztók között kisebb a rákos megbetegedések aránya.

GUARANÁ (Paullinia cupana)

A guaraná egy Brazíliában élő faféle, melynek termését megőrölve és vízzel összegyúrva először az Amazonas-menti sámánok fogyasztották, hogy hozzáférjenek a "titkos tudáshoz".
Az indiánok az örök ifjúság italának nevezik, mivel a guaranából készült italt fogyasztva kitartóak lesznek és kiélesednek az érzékeik.
A növény a középső Amazonas-vidéken nő vadon, és megdöbbentő módon csak itt lehet termeszteni is. A guaraná paszta formájában kerül feldolgozásra, amit a kiszárított, meghámozott, megpörkölt és porrá őrölt magvakból és vízből állítanak össze.
Az érett guaraná-magvak hasonlóak a nyitott emberi szemekhez, s ezt az indiánok utalásnak tekintik a termés élénkítő hatására.
A mané törzs legendája szerint egyszer egy jeles ifjút az erdőben kígyómarás ölt meg. A halotti szertartáson vihar támadt, és egy villámcsapás következtében a fiú anyjának látomása támadt. Az isteni útmutatás szerint ki kellett venni a fiú szemét és külön-külön elásni. Ahol a szemeket elásták, ott nőtt ki az első guaraná-hajtás.
A maués-saretés indiánok a guaraná termesztését, előállítását és felhasználását ősi hagyományokhoz kötik. Számukra ez a növény több, mint táplálék, és több, mint egy hasznos orvosság. Ők a guaraná testet aktiváló hatását egyenesen csodának tekintik.
A guaraná a legerősebb ismert koffeintartalmú szer, akár 5% koffeint is tartalmazhat.
Hatása mégis jelentősen különbözik a kávéétól. Hosszantartó hatása (szemben a kávé igencsak rövid hatásfokával) a koffein cserrsavakkal való komplex kémiai kötéseinek tudható be.
A fitoterápia használja antidepresszánsként, kávéfüggésre, hasmenésre, lázra, görcsoldónak, vagy krónikus kimerültségre is. Ezen kívül csökkenti az éhség- és szomjúságérzetet. Előfordulhat, hogy nagy dózis bevételekor a fogyasztók semmiféle hatást nem éreznek, vagy paradox módon elfáradnak tőle.
Európában néhány éve került piacra, s növekvő népszerűsége mutatja hogy már nemcsak a gyógynövényboltokban könnyen hozzáférhető (főleg tabletta formájában) hanem számos energiaital fő alkotója is. Sportolók előszeretettel fogyasztják.

MATE (Ilex paraguariensis)

Szintén Dél-Amerikában őshonos ez a népszerű fogyasztó- immunerősítő hatásáról ismert cserje. 1,6% koffeintartalom mellett thobromint, theophillint, C-vitamint és illóolajokat is tartalmaz, és előszeretettel használják kimerültségre. Argentínában óriási népszerűségnek örvend, a spanyol hódítók olyannyira megkedvelték, hogy jezsuitatea néven vált egy időben ismertté. Szintén nekik köszönhető a növény széles körű elterjedése: mivel csak magról szaporodik, az elmés jezsuiták a mate magvát keverték a madáreleség közé...
Hazánkban is kapható ez a kellemes ízű serkentő-étvégycsökkentő tea.

GINZENG (Panax ginseng)

Talán az egyik legismertebb ázsiai erősítőszer az Észak-Koreában, Mandzsúriában és a kelet-ázsiai partvidéken őshonos ginzenggyökér. A legjobb minőségű gyökeret 6-8 éves korban szedik, s a különös, gyakran ember formájú növényt gyakran rizsborba áztatva dobják piacra.
Fő hatóanyagai a ginsenoid, a B1 és a B2 vitamin, az ösztrogén és az illóolajok. Tonizáló hatása régóta ismert, rendszeres fogyasztása javítja az emlékezőképességet és az általános közérzetet, védi a májat, javítja az étvágyat, sugárfertőzésre és rákos betegeknek is ajánlják fogyasztását. Gyerekek számára nem javasolt.
A kínai füveskönyvek ginzeng fogyasztását ajánlják "az elme megvilágosodására és a bölcsesség elérésére".

forrás: www.c6.hu/c6-java/tartalmi.da

A legutóbbi shipibo művészettel kapcsolatos cikkemben is említettem a dalok fontosságát, amit gyógyítás közben a sámánok énekelnek/kántálnak, és máshol is azt hallani, hogy a dalok (icaro-k) nagyon fontosak a gyógyításban, és maga a medicin az ami életre kelti a dalokat, amiket a növények szellemei adnak a sámánnak.

Nos, azt hiszem mások nevében is beszélhetek: Az egész ayahuasca témakörben az egyik elegismeretlenebb elem ez. Az interneten nagyon sok ayahuasca icaro letölthető, alkalom adtán össze is szedek egy link csokort, de az, hogy ezek mit jelentenek, mikor és hogyan használják őket, arról alig tudunk valamit, pedig magam is tapasztaltam autentikus szertartáson, hogy egy-egy dal láthatóan hasonló fizikak tapasztalatokat indított el, és az utólagos élménybeszámolók alapján hasonló volt a belső tapasztalás is, így ha erről még sose hallottam volna, akkor is gyanakodnék, hogy ezek a dalok bizony valahogy kormányozzák azt a hajót amit a sámán igyekszik a gyógyítás vizei felé terelni.

Mindazonáltal nekem is van tapasztalatom ayahuasca hatása alatt, hogy bizony máshonnan jövő, akár modernebb zenék is lehetnek gyógyító hatással, ezeket kár lenne kizárni.De egy jól sikerült mittudomén meditációs zene nem pótolja a sámán dalokat, legfeljebb kiegészíti, az ayahuasca a szertartással (amit a sámán vezet, hiszen ő ismeri ennek a csínját-bínját, nem mi a panellakásban), a medicinnel, és a  tradicionális dalokkal teljes munkát.

Azt hiszem legközelebb ha találkozom egy igazi ayahuasceróval, egy ayahuasca sámánnal, akkor erről igen sokat fogok kérdezni, a shipibo mintákkal kapcslatos dolgok is nagyon sokat jelentettek, és adtak a bennem kialakult képről az ayahuascáról, és hát minél több dolgot rak össze az ember, annál inkább rájön, hogy milyen keveset tud. Van mit pótolni!

Fórum. Még mindig itt: www.ayahuaska.co.cc/

Ahogy említettem, volt szerencsém egy kötetlen beszélgetésre Lusi Eduardo Lunával(www.wasiwaska.org/wo_luiseduardo.htm), ahol mesélt többek között a shipibo törzs ayahuasca ihlette művészetéről, és még sok más dologról is.

A shipibo művészeteknél említett sok párhuzamot, többek között szóba került az Eurázsiai sámán-vonal legalapvetőbb kozmológiai ábrázolása, a világfa.

Erről majd valamikor lesz cikk itt is, de ebben Meneruwa sokkal kompetensebb, és neki pedig nagyon kevés ideje van, de majd valamikor ha minden igaz, fog valamit írni a világfáról, illetve a három világról. Valamikor talán én is írok, mert más vallásokkal, tanokkal összehasonlítva ezt a fajta világképet, összegyűjtöttem elég sok dolgot. Nos, ahogyan más dolgok is zavarba ejtően összecsengenek, úgy ez is.

Lui mesélt arról, hogy a Fa, a Nagy Fa az egész Amazóniát szimbolizálja, az erdőt, amit az indiánok annyira szeretnek. És ennek a hatalmas erdőnek a szívében ott lakik a kígyó, az Amazonas. Erről megint csak kérdeztem, hogy azok az állatok amikkel ábrázolják az ayahuascát, miért pont azok. A jaguár, az anakonda. A jaguárról csak kevés dolgot mondott, majd visszahallgatom a felvételt, mert nem emlékszem hirtelen, de említette, hogy sok más állatr formájában is megjelenik az ayahuasca. Ami belegondolva nem meglepő, ahogy meséli: legtöbb törzsi művészet az elmúlt harminc ezer évben az ember-állat transzformációt mutatja be, különböző állatokkal, szóval az állatok jelenléte egyáltalán nem meglepő. Hogy miért éppen kígyó, arra fentebb válaszoltam, Lui említette, hogy a kígyó, az anakonda az Amazonast szimbolizálja. És a Nagy Fa, ami az Amazonas, az a Világfa dél-amerikai megfelelője, a bölcső, és a szent medicin pedig az erő, amivel az emberek utazhatnak ezen a világfán a középső világból a felsőbe, és az alsó világba is.

A liánra is rákérdeztem, hogy miért éppen lián, és hogy ebbe a képbe hogyan illeszkedik.  A témáról eszembe jut a kedvenc képem:

Antonionak valószínűleg nem tanította senki ezeket a dolgokat, nagy valószínűséggel "egyszerűen" csak éli azt hogy madre ayahuasca. A madre szó anyát jelent. Lui mesélt erről is egy kicsit, hogy milyen rettenetes trauma, amikor megszületünk és elvágnak minket a köldökzsinórtól. És valami elveszik. Lui aztán hozzáteszi, hogy mégis kap az ember az Amazonas( Nagy Fa) bölcsőjében lehetőséget, a bölcsőben fekvő kígyótól(Amazonas), hogy aktív legyen a kapcsolat, mert ahogy a köldökzsinór az anyához köti a gyermeket, úgy bennünket, gyerekeket az ayahuasca anya köt a spirituális világba, és ami a kapcsolat az anyával (köldökzsinór) fizikai szinten, úgy a lián a spirituális köldökzsinór ami sosem szakad el, sosem vágják el, és mindig összeköti az embert a lelki szférával.

Így lesz egy a Nagy Fa, Amazónia, a Kígyó, az Amazonas és a Lián, egy kapocs a felsőbb világok felé.

Mesélt még náhány dolgot Luis, amiről még nem írtam, este jövök!:)

Az Arany-patak

A halál korán kiütötte a tollat Mikola Anikó kezéből, öt esztendővel ezelőtt berekesztette a lassan, de folyamatosan gazdagodó, mélyülő költői pályáját, értékes műfordítói tevékenységét. A dél-amerikai spanyol nyelvterület indiánjainak, elsősorban a kecsuáknak költészete ejtette rabul képzeletét, s Karnevál Tambobambában címen verseket, később meséket (A jaguár fiai, 1995) tolmácsolt belőle figyelemre méltó empátiával. Életművének színe-javát a Versek (1994) c. válogatás őrzi, amely nem sokkal halála előtt jelent meg.

Kolléganőm volt a rádió magyar szerkesztőségében, és az a megtisztelő feladat is nekem jutott, hogy gondozhattam két utolsó kötetét, amely kiadónknál látott napvilágot. Úgy gondolom, mindaddig méltánytalanul keveset foglalkoztatták, nem kapott inspirációt, felkérést újabb kötetre. Pedig volt még mondandója felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Indián mesefordításaiból készült újabb válogatásunkkal, a történetek “arany patakjával” ezúttal a gyerekeket szeretnénk megajándékozni. A karácsonyi ajándékvásárlást mérlegelő felnőttek számára pedig álljon itt egy írás az indián mesék világáról, kialakulásuk hátteréről Mikola Anikó tollából, akit nemcsak a történetek szépsége ragadott meg, hanem a miénktől oly távoli és izgalmas kultúra is.

Haraszti Mária

Eddig ezt azért nem erőltettem, mert aki tud angolul, az amúgy is megtalálja a jó dolgokat, ez az oldal pedig azoknak (is) szól, akik nem beszélnek angolul, viszont szívesen olvasnának a témában. Amire idehaza nem sok lehetőség van ugye.

Nos, azért összegyűlt a blog indulása óta elég sok oldal, úgyhogy végül is közzé teszem ezeket is. Egy külön oldaldobozban itt is meg lehetne csinálni, de nekem nem sikerült, úgy tűnik másfél év alatt sem sikerült annyira összebarátkoznom a blogponthu-val, de majd a régi/új oldalon, amit nemsokára elértek a www.ayahuascareality.hu címen fogtok tudni megtalálni, ezzel sem lesz gond. Már hegesztgetjük, sajnos az első körben több dolog miatt kényszerültem a DUnába tolni azt a járgányt, reméljük az újraindított változat azoknak is tetszeni fog, akik ezt korábban látták, és azoknak is akik most találkoznak vele.

Ha valaki ért a blogponthu-hoz, akkor ide is meg tudjuk ezt az oldaldobozt csinálni nyilván, addig pedig marad a terv a ponthu-s oldalon!:)

Népszerűnek tűnik a téma, amit Feldmár is feszeget a legutóbbi ezzel kapcsolatos bejegyzésben. Van az embernek egy nagyon különleges hozzáállása, hát...nem lenne rossz egyszer valami hasonló helyzetbe kerülni, és úgy együtt lenni azokkal akik körülöttünk vannak.

Ayahuasca vonatkozásban is van jelentősége a dolognak, hiszen akár anyagi okokból, akár másért, de nem mindenkinek van lehetősége egy autentikus szertartáson részt venni. Nyilván az az ideális, de van akinek talán még nem is az az útja.

És, ahogy többször szóba került, ilyenkor nem árt egy segítő, aki jelen van.

Ezzel együtt is én biztonság párti vagyok, és már vissza is hallottam hogy majrés vagyok, aminek én szívből örülök!:)

Nem én leszek aki megmondja, hogy miképpen lehet felelősséggel csinálni a dolgokat, legtöbbször még magamért is alig tudok felelősséget vállalni, ami hiteles és hasznos lehet a számból az az óvatosságra bíztatás.

És ilyen tekintetben én valóban nagyon óvatos vagyok. Amikor nekiálltam a blognak, akkor több baráttal szóba került, hogy közösen csinálunk valami kis szakrális kerettel egy ilyen közös alkalmat ( a szertartás szóval én óvatos vagyok, ahhoz azért kell egy s más), és aztán ez a dolog elmaradt. Pont ezért. Ez azt jelenti, hogy lehet ezt is csinálni, jól is, ahogy csinálják is, mindenhol, de én nem éreztem azt, hogy ezen az úton kellene menjek. Attól még másnak működhet, nyilván.

Az élet aztán vissza is jelzett, hiszen szervezett autentikus szertartásokba akadtam, és ha utazni is kellett érte, végre megtaláltam amit kerestem. Ez nem mindenkinek alakul így, talán egyszerűen azért mert nem mindenkinek ugyanaz az útja. És ettől nem lesz senki se szebb, se csúfabb.

Én asszem továbbra is az óvatosságról fogok itt károgni:), ezzel együtt is nyilván mindenki azt csinál amit akar. Közben ezzel a jogommal élve néha mondok egy imát azért, hogy a lehető legbiztonságosabb utakra vezéreljen mindannyiunkat a Nagy Szellem.

Amikor elindult a blog nem nagyon voltam ezekkel a netes dolgokkal képben. Nos ez sokat azóta se változott:), de azért igyekeztem pótolni. Ebben Ogre is sokat segített anno. Keresgéltem anyagokat, amiket betettem ide, és valaki feldobta hogy ez így nem olyan jó, mert noha az író saját neve alatt jelent meg (azaz világos volt, hogy nem az én írásom), ennek ellenére úgy etikus, vagy mondhatni n-etikus, ha a forrás oldalt feltüntetem.

Jó lecke volt, és jogos, azóta igyekszem ezt komolyan venni. Most már legalább tudom, hogy van ilyen is. Nos ezen kívül videók és képek szoktak közlésre kerülni itt, amik nem saját gyártmányok. A képeknek nem szoktam a forrását megjelölni, mert mindenki berak mindenhonnan, de szerintem a jövőben erre is rászokok.

Amiről az eszembe jutott ez az egész gondolatsor, az az, hogy valaki jelezte, hogy más oldalakon betett videókat látott itt is.

Én erre azt gondoltam, hogy nem nagy gond, mind a közösből dolgozunk, és mivel nagyon kevés időm van oldalakat böngészni, ezt akár meg is eshet. Nos videókat a youtube-on szoktam keresni, de ha valaki lát itt olyasmit, amit mondjuk nemrég látott máshol is, akkor nyugodtan jelezze, és akkor keresünk valami mást. Mondom, az ideális az lenne, ha annyi időt szánnék a hazai egyébként nagyon színvonalas oldalak olvasására, hogy ezeket kiszűrhessem. Olyan nagy átfedések azért nem lehetnek, de ha csak egy ember is jelezte, hogy ez nem a legjobb, akkor már arra is oda kell figyelni.

Más szóval igykeszem konstruktív lenni.

Ahogy láttátok, van már iwiw, facebook, stb, elérhetősége az oldalnak, ezt már amennyire tudom, majd mindenki csinálja, én Meneruwa oldalán (www.saman.org.hu/) láttam először ilyet, és amikor kiderült, hogy Méhviasz meg tudja csinálni, majd kiugrottam a bőrömből.

Szóval alakulgatnak a dolgok...:)

Ami lényeges, hogy ha bárkinek van valami építő jellegű észrevétele, akkor azt ne tartsa magában, ossza meg velünk, és akkor egy még szebb és jobb oldalunk lesz!

Hja, míg el nem felejtem, a Feldmár előadásoknak megvan a helyük, a napokban felteszem az ideiglenes elérhetőséget, úgyhogy ezzel is lesz most valami, közben ezerrel készülgetek a következő, azaz tizenkettedik blogtalálkozóra, ami akárhogy is számolom, az egy éves szülinap lesz, úgyhogy lesz rock!:)

Ma valaki küldöttt nekem egy linket(duppy.info/ayahuasca/) egy érdekes oldalról. Az oldalon egy videófelvételt találtam és egy rövidebb írást.

Íme:

A hozzá tartozó írás pedig:

Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua nép egyik szakrális kifejezése, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális medicin, amit vallásos célzattal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek. Azt tartják róla, hogy visszavezeti az embert az eredeti állapotához, oda, ahová valójában tartozik. Számtalan eltérő részletű szertartás, recept, stb ismeretes, amit a sámánok szigorúan titkos információkánt kezelnek, mivel használatuk komoly felelősséget igényel, annyi bizonyos, hogy a medicin tartalmaz Banisteriopsis Caapi liánt és Psychotria viridiis (vagy Diplopterys Cabrerana), elmondások szerint előbbi a tanításokért, utóbbiak a látomásokért felelnek. Dél-Amerikában több szinkretikus egyház ismeretes, akik vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például a heroin függőség, vagy más nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható problémák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására fizikai rosszullétet tapasztal, majd általában ki is hányja az elmondások alapján rettenetes ízű teát. Erről az indiánok azt tartják, hogy az ember a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, ami nélkül sem a szertartás, sem a gyógyulás nem teljes. (Természetesen előfordulnak nem túl gyakori kivételek.) Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit képek és élmények kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Nos, tapasztaltabb ayahuascareality-sek rögtön kiszúrhatják: ez bizony a blog bemutatkozó fülszövege!:)

A felhasználása egyébként nem gond, ezekből én sose csináltam nagy ügyet, én is sokat tanultam máshonnan, sokat idéztem, kerestem, és örülök, ha más számára az én soraim hasonló támpontok lehetnek. Nem túl régi lehet amúgy az oldal mert a fülszöveget nem olyan régen átfogalmaztam, és az új van betéve. Bárki is írta, örülök neki, hogy hasznát látta a soraimnak, namaste!