Találkozás Gomoával - avagy beszélgetés életről, halálról, fórumról, és egyéb adalékok
2009.09.16. 17:40 - hanaura
Címkék: fórum
Tegnap 3-4 hónap után tudtunk találkozni Gomoával és beszélgetni, na nem mondom, hogy annyira hosszan mint terveztük vagy téma lett volna, de azért mindenképpen egy hiányzóan jót.
Címszavakban feldobtunk egy csomó témát, amiről még majd beszélünk, és szó volt a honlapról is. Intenzívebben ez érinti Őt is, de ettől függetlenül fog ide is írni, amit, hogy ne vesszenek el, cikkek formájában valamekkora időkülönbséggel a weblapról is elérhetővé szeretnék tenni. Gomoa nagyon alapos típus, ahogy az gondolom feltűnt az írásaiból, utánajár dolgoknak, forrásanyagok, fordítások stb, és nyilván nem szeretnénk ha akárcsak egy cikk is elvesszék, amivel akár napokat is eltöltött.
Mindketten bedobtuk egymásnak a magunk szimplább és radikálisabb ötleteit, terveit, ezekeről hamarosan hallani fog a közösség. Igen, közösséget írtam. Ebben részben benne van a magam idealizmusa is, de bizton állíthatom, mára kialakulni látszik egy kisebb csapat, akiket szeretnénk még inkább összekovácsolni. Erre az egyik fő platform a fórum lesz. Nem szeretnék hatszáz címszavat, amiknek a 99%-ában fél évente ír valaki, legyen csak egy, vagy esetleg kettő-három, és akkor lehetősége lesz a blog/weblap témája iránt érdeklődőknek egymással is kapcsolatba lépni. Sok levelet kaptam/kapok, ez nagy valószínűséggel a jövőben is így marad, az ayahuasca iránti érdeklődés láthatóan elmozdult a növekedés irányába, de akikkel én e-mail kapcsolatban vagyok, azok nincsenek egymással kapcsolatban, csak velem. Én pedig azt szeretném ha egy élő, lélegző közösség alakulhasson az erőfeszítések nyomán, ami önmagát formálja. Ami már most biztos: zárt fórum lesz, amit az olvashat aki regisztrál. Azt is írhatnám, hogy azért mert gecik vagyunk:), de inkább azt mondom, hogy ez egy komoly dolog, komoly téma, és semmi szükség nincs arra, hogy hülyegyerekek írogassanak be. Nem egy elit klub a cél, egyértelmű, szeretném, és azt hiszem bátran írhatom ezt: szeretnéNK, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek az oldalak, és mindaz amit tartalmaznak, minél kevesebb megkötéssel. Szóval nem lesz három oldalas házirend meg ilyen faszságok, csak el akarom kerülni, hogy valaki/valakik azért nem tudnak majd bármiről beszélgetni, mert félő hogy ezt a fél világ olvassa, és akár vissza is él vele. Ami természetesen nem fog bekövetkezni, nem fog minket olvasni a fél világ, de...á, értitek, na!

A fórum terv szerint nem a blogból, hanem a honlapról nyílna, addig viszont átmenetileg, mivel először a blog lesz működőképes, onnan lesz elérhető, hogy a web lap elkészüléséig is működjön.
Ez volt a fő dolog, aminek megbeszéltük, kidolgoztuk a részleteit, a többit pedig szép lassan.
Jó volt beszélgetni végre egy jót egy rég nem látott baráttal....:)
Korunk betegségei - I.rész A türelmetlenség
2009.09.16. 12:08 - mernyau
Címkék: márai osho türelmetlenség
Az első és legnagyobb - legalábbis az én szememben - a türelmetlenség. Én azt vallom, ha türelem nincs, semmi sincs. És ma az emberek nem tudják, mi az, várni.
Osho - aki nálam sokáig a "csaló ezoterikus guru" kategóriába esett, de mára kicsit javult a helyzete, főképpen az alant olvasható gondolatai miatt - így szól erről:
"Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára...
Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját."
A fogyasztói társadalom ezt csak még tovább növelte, de sajnos az, hogy a Mekiben ha már egy percnél (!) tovább kell várnunk, jogosan (?) verhetjük a pultot, az csak egy dolog.
Az emberek önmagukkal sem türelmesek; több ember rombadőlését - a sajátommal együtt - volt alkalmam végig nézni azért, mert rögtön akartak eredményt. Annyira hozzászoktunk az azonnali visszajelzésekhez, hogy az eredmény "késlekedése" sokunkban önbizalomhiányt, kételkedést, kétségbeesést ébreszt.
"Most miért nem mondta, hogy jó vagyok?" "Miért ez miért az?" Esetleg "miért nem ez, az?"
Ha valaki azt mondja nekünk, hogy lefogyhatunk, de ehhez étrend és életmód változtatás kell, és nagyon sok türelem, és ezt az a nagyon sok türelmet nevesíti is, teszem azt fél év, akkor vagy csalónak gondoljuk, vagy egyszerűen csak leteszünk az egészről.
Had' meséljek egy egyszerű, de szerintem érdekes kis példát erről. Nem egy egetrengető dolog, nagy katartikus, csak egyszerű, hétköznapi dolog.
Körülbelül három vagy négy éve nem használok a drogériákban kapható kemikáliákból semmit. Azt is elmondom miért, mert ez is kapcsolódik a türelmetlenséghez. A nők ugye szeretik kenceficézni magukat. Hát én is vettem egy testáplót, konkrétan egy Dove márkájút, valami bőrfeszesítő cuccot. Mi sem természetesebb, hogy a cég azt ígéri, hogy ez a cucc nagyon-nagyon gyors hatást eredményez. Számomra bámulatos módon tényleg már első használat után (!) lehetett látni némi eredményt, ami a további alkalmakkal hatványozódott. Na ez volt az a pont, amikor szép, óvatos mozdulattal vissza helyeztem a polcra a dobozt, ami, ha azóta le nem vette valaki, tőlem ugyan még mindig ott van.
A bioboltokban kapható dolgok nagy része tényleg nagyon jó, de gyakorlatilag nincs olyan cég, aki
- mindent gyárt: sampont, szappant, szemfestéket mittudomén még mit
- ha gyárt is, akkor ezek mindegyike jó nekem,
- nem megy rá a fél fizetésem.
Ezért aztán nagyon megüröltem, amikor találtam egy céget, akik mérgező adalék anyag mentes kozmetikumokat, tisztítószereket, kenceficéket árulnak. Mostanra ezek a cégek kicsit megszaporodtak, de még tavaly is, elég kevés ilyen volt a piacon.
Mivel ez egy MLM cég, tartanak előadásokat is a termékekről, életvitelről. Az ország egyik neves biokozmetikusa tartotta az előadást, amin az egyik samponról volt szó.
Amit én nagyon viccesnek találok, hogy a korpásodás elleni samponokban, például a Head'n shoulders-ben szúnyogriasztó van és ragasztó; a korpát tulajdonképpen úgy tünteti el, hogy odatapasztja a fejedhez. Naná, hiszen így hat olyan gyorsan... Nem kell várni, értitek. És ha azt hinnétek, hogy ezt nekem valaki bemesélte, én meg elhittem, akkor elmondanám, hogy saját tapasztalat. ( ha valakit érdekel, jelezze, elmesélem szívesen)
Ezen az előadáson mondta a hölgy, hogy volt régen egy reklám, ami így hangzott (szintén egy sampont reklámoztak) : "Hat hét türelem és hat!"
Ez nekem nagyon tetszett. Emlékszem, hogy akkor is megfordult a fejemben, hogy végre, egy szituáció, amikor nem azért mondják, hogy legyél türelemmel, mert le akarnak koptatni, és abban reménykednek, így végül valahogy elfelejted a dolgot. ( by the way a sampon tényleg nagyon jó :) )
Mert a türelem fogalma ledegradálódott ide, a lekoptatás, pattintás idegesítő gesztusává. "Kérem, legyen türelemmel!" hogy ezt a mondatot hogyan is tudnám leggyakrabban fordítani, abba inkább ne menjünk bele...
De mégis, képzeljétek, találok embereket, akik tudják még, mi a türelem. Aggasztó adalék ehhez a jó hírhez, hogy ők többnyire az idősebb generációból kerülnek ki.
Szóval, azt hiszem, rajtunk a sor, hogy megtanuljunk türelmesek lenni, és - nekem legalábbis - az aya ehhez is jó segítség. Már csak ha azt nézem, amikor ki akarsz szökni... visszanyom, és azt mondja: "nem, még nem végeztem!" már az egy jó lecke türelemből. Egyszerűen ki kell várnod, míg "kijöhetsz."
Búcsúzóul egy Márai idézet:
“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy a dolgokat meg kell várni)
And one day it has begun...
2009.09.15. 20:04 - mernyau
Címkék: blog mernyau
Már régebben bejegyeztem, tudjátok, csak azért, hogy az enyém legyen. :)
(mint ahogy a www.lifeisjustajourney.blogspot.com és a www.nothingbuttherain.blogspot.com is csak be van jegyezve, de ahogy elnézem, csak is az én bosszantásomra, mert használni kurvára nem használják őket. Ha valaki rá tudja őket venni, hogy mondjanak le a javamra ezen címekről, az kap egy puszit. Még választani is lehet, hanaurától vagy tőlem. ;)
Ahogy végig gondoltam az itt tett ígéretemet, rájöttem, hogy talán jobb, ha nem itt garázdálkodok a minden féle jelentéktelen kis élménybeszámolóimmal, tekintve, hogy úgy se tudom rövidre fogni magam. Még ha gondosan felcímkézem is, ki fogja kikeresgélni az egymás után bekaparászott írásaimat?
Így hát: mernyau blog. Vegyétek fel szépen a kedvencekbe. :)
Örültök mi?
Beszámoló a 2008-as Pszichedelikus Fórumról
2009.09.15. 16:50 - hanaura
2009. 01. 11.
sevil, 2008, április 19 - 09:00 Hírek és aktualitások pszichedelikus drogok
Ma, 2008. április 19-én történt 65 éve, hogy az idén 102 esztendős Albert Hofmann, bázeli laboratóriumának magányában 250 µg LSD-t juttatott a szervezetébe önkísérletként, hogy megbizonyosodjon róla, valóban ez a szer okozta-e a három nappal korábbi enyhe hallucinációit. A küszöbdózisnak szánt mennyiség olyan erős és váratlan hatásokat produkált, hogy a minél előbbi hazaérés reményében biciklire pattant, maga mögött hagyva a Sandoz gyógyszergyárat.
Hofmann első utazása bélyegeken
Már a kerékpárral megtett hazafelé úton […] fenyegető formát öltött az állapotom. A látóteremben minden hullámzott és torz volt, mintha görbe tükrön át nézném. Úgy éreztem, hogy a kerékpárommal tapodtat sem mozdulok. Az asszisztensem később arról számolt be, hogy nagyon gyorsan tekertünk.
Hofmann, Albert: LSD – Bajkeverő csodagyermekem – Egy „varázsszer felfedezése” Edge 2000 – NDI, 2003.
Ezzel a nappal – amely Bicycle Day néven írta be magát a történelembe – kezdődött meg az LSD pályafutása 1943-ban. A bő két évtizednyi terápiás, politikai célzatú és tudattágító drogként való felhasználást követően 1966-ban a Sandoz beszűntette a kutatási célból történő forgalmazását. Ettől az időtől kezdődően az LSD-t zuglaborokban állítják elő, így a többi illegális droghoz hasonlóan az állami kontrollja és a terápiás felhasználása gyakorlatilag lehetetlenné vált.
Az LSD és egyéb pszichedelikumok jelenleg is tartó, illetve újjáéledő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint Hofmann 100. születésnapja alkalmából tavalyelőtt, majd idén is megrendezésre került bázeli Pszichedelikus Szimpózium.
Interjúnkban a Daath – Magyar Pszichedelikus Közösség szerkesztőjével és a Pszichonauták című film producerével, Én-te+ő=génnel beszélgettünk és a márciusi konferencia részleteiről faggattuk.
Drogriporter: Volt-e valamilyen kifejezett mottója vagy célkitűzése a konferenciának, ami köré épültek az előadások?
Én+te+ö=gén: A WPF2008 konkrét mottója "Consciousness Change" azaz "tudati változás" volt, ezzel folytatván a 2 évvel ezelőtti, Albert Hofmann 100-éves születésnapja alkalmából megrendezett hasonló szimpózium irányvonalát. Akkor ugyanis világosan kiderült, hogy a 21. században jelentősen újraéledt az érdeklődés a pszichedelikus kultúra iránt. A WPF2008 célkitűzése tehát az volt, hogy teret adjon egy sokoldalú szakmai eszmecserének, melynek témái a tudatmódosítás, a pszichoaktív szerek, a spiritualitás és az ezekhez kapcsolódó tudományos kutatások. A háromnapos szimpózium első napjának témája a pszichedelikus élmény volt, a második napon a sámánok öröksége, a harmadik napon pedig a tudati változás. A szimpózium minden nap öt, egymással időben párhuzamos szekcióban, német és angol nyelven, szinkrontolmácsolással folyt.
Drogriporter: Milyen területekről érkeztek szakértők?
Gén: A fellépő előadók jelentős része évtizedek óta nemzetközileg elismert szaktekintélynek számít a saját területén: orvostudományok, pszichológia, pszichiátria, antropológia, idegtudományok, kognitív tudományok, vallástudományok, képzőművészet és kultúra. Az előadók többsége még ma is aktív, habár szép számmal akadnak közöttük olyanok is, akik már az 1960-as évek óta a pszichedelikus mozgalom úttörőinek számítanak.
Drogriporter: A nagy öregek mondtak valami újat?
Gén: A nagy öregek természetesen inkább csak a "régi szép időkről" anekdotáztak. Például a pszichedelikus úttörő Ralph Metzner, aki Timothy Leary munkatársaként a Harvard egyetemen végzett LSD- és pszilocibin-kutatásokat az 1960-as években. Számára különösen fontos, hogy a Harvardon 35 év szünet után újra elkezdődtek a kutatások az LSD-vel. Egy másik nagyra becsült történelmi alak pedig a szintén már 80-hoz közelgő, ámde fiatalos Stanislav Grof transzperszonális pszichológus volt. Az először Csehszlovákiában praktizáló, később az USA-ba települt Grof sok ezer pácienst gyógyított LSD-terápiával, majd a szer politikai okokból történt betiltása után a holotróp légzésnek elnevezett módszerrel. De jelen volt például a hippi kultúra egyik oszlopos tagja, Carolyn Garcia is, aki a Merry Pranksters nevű csoporttal egy hippibuszon átutazta Amerikát a mozgalom fénykorában. Carolynt gyengéd szálak fűzték mind Ken Keseyhez, a "Száll a kakukk fészkére" c. világsikerű könyv írójához, mind Jerry Garciához, a Grateful Dead pszichedelikus rock együttes gitáros-énekeséhez.
Drogriporter: Arról esett szó, hogy mivel járhat, hogy néhány pszichedelikum újra kutathatóvá vált?
Gén: Igen. Jelenleg többféle ígéretes alapkutatás is folyik, bár sajnos a szerek illegális státusza erősen korlátozza a tudományos megismerés lehetőségeit. A már folyamatban levő klinikai kutatások közül az egyik legérdekesebb pld. a cluster típusú fejfájások megelőzésére és kezelésére használható pszichedelikus gyógyszerek kutatása volt. Ezeket az egyébként nagyon nehezen kezelhető fejfájásokat alacsony dózisú LSD-vel, pszilocibinnel és LSA-val próbálják megszüntetni, illetve megelőzni. Egy másik kutatásban pedig gyógyíthatatlan rákos betegek utolsó hónapjait-heteit igyekszenek megkönnyíteni pszilocibin-terápiával. Az eddigi eredmények alapján ez a palliatív pszichoterápia sikeresnek bizonyul: a szer okozta spirituális élmény hatására a páciensek nyugalmat, lelki békét éreznek, és jobban elfogadják sorsukat.
Drogriporter: Fiatalabb, kevésbé ismert előadók is kaptak lehetőséget?
Gén: A pszichedelikus kutatások többsége a "Rising Researchers" ("feltörekvő kutatók") szekciókon került ismertetésre. Öt ilyen alkalom során összesen kb. 30 fiatal kutató kapott lehetőséget 10-15 perces előadásban ismertetni a pszichedelikumok kutatásával kapcsolatos terveiket és eredményeiket. Az előadókat Tom Roberts pedagógus professzor válogatta be a konferencia műsorába, ezzel biztosítva a diplomamunkák, disszertációk, posztdoktorális kutatások és egyéb tanulmányok színvonalas bemutatását. Egy külön alkalommal saját témát képezett az ayahuasca, mivel a szer hatásait és használati kultúráját több dél-amerikai országban is kutatják. Az ayahuascát a bennszülöttek gyógyításra, a hivatalos ayahuasca egyházak (mint pld. a Santo Daime és az Uniăo do Vegetal) pedig vallásos szakramentumként használják, így többféle "terepmunka" során lehet csak teljes képet kapni a használatáról. De egyéb, európai kutatások is képviselve voltak; például két csehországi diák az ottani 1960-as évekbeli LSD-kísérletekről készített egy follow-up tanulmányt. Ebben olyan pszichiáterekkel, pszichológusokkal és pszichoterapeutákkal készítettek interjúkat, aki saját magukon próbálták ki az akkor még legálisan gyógyászati célokra alkalmazott LSD-t, hogy megtapasztalják, mennyire képes segíteni a szer a munkájukat.
Drogriporter: Az LSD atyja, Albert Hofmann is jelen volt?
Gén: Sajnos nem. Bár a tavalyelőtti konferenciára még hősiesen eljött két járóbottal és beszédet is mondott, de az idén már távol maradt. Szegényt valószínűleg megviselhette feleségének tavaly decemberi halála, több mint 70 év házasság után. (Hofmannék egyébként Budapesten voltak nászúton 1935-ben!) És persze az sem csoda, hogy nem vállalt be egy 2000 főből álló ujjongó és kézszorongató tömeget. De személyesen még fogadta az otthonába ellátogató barátait, tehát vélhetőleg még jó szellemi állapotban van, 102 évesen is. Ez persze ugyanúgy betudható akár a svájci életszínvonalnak, akár az LSD jótékony hatásának - ki tudja? ;)
Drogriporter: A legalizáció kérdése terítékre került?
Gén: A műsorban nem szerepeltek konkrétan drogpolitikai kérdések; a konferencia inkább tudományos és spirituális, mintsem társadalmi fókuszú volt. Ráadásul a résztvevők között valószínűleg annyira egyértelmű konszenzus uralkodik a káros következményekkel járó drogháború mielőbbi megszüntetéséről, hogy fel sem merül már a bizonygatás szükségessége. A szimpózium előadói közül többen is nyíltan szolidaritást vállaltak az USA börtöneiben fogva tartott ismerőseikkel, akik pszichedelikus szerek miatt kaptak évekig, évtizedekig, vagy akár életfogytig is tartó börtönbüntetéseket. A politikailag aktívabb konferenciavendégek számára lehetőség volt aláírni egy drogreform témájú petíciót - németül vagy angolul - mely a kutatást és ártalomcsökkentést szorgalmazza a büntetéssel szemben.
Drogriporter: Látom a programban egyik kedvencem, a kanadai Jeremy Narby antropológus nevét is!
Gén: Igen, ő is meghívott előadó volt. A témája érdekes: szerinte a sámánok a növényekkel kapcsolatos évezredes kommunikáció során olyan tudást szereztek meg, amit a modern tudomány, pld. a molekuláris biológia, is igazolni tud. Példaként használta az indiánok rajzain gyakran feltűnő kettősspirál minták hasonlóságát a DNS molekulához. Narby szerint a sámánok tudását ma már a rákkutatásban is alkalmazzák: laborkísérleteket végeznek a sámánok által ajánlott gyógynövényekkel. Így tehát nem kell több száz vagy ezer növényt mind végigtanulmányozni, hanem inkább érdemesebb bízni a sámánok által átadott ismeretben.
Drogriporter: Milyen egyéb, kapcsolódó programokkal várták a vendégeket?
Gén: Voltak filmvetítések, például Jan Kounen: "Other Worlds" ("Más világok") című ayahuasca-dokumentumfilmje, újságcikk- és festménykiállítások, valamint pszichedelia-témájú könyvek árusítása. Az előadások közötti szünetekben kisebb csoportos beszélgetések folytak, fakultatív programként kirándulás volt a svájci képzőművész, H.R.Giger (az Alien tervezője) gruyeres-i múzeumába, a záróbuli pedig "Psychedelic Experience" néven egy bázeli kétszintes állóhajón lett megtartva.
Drogriporter: A "Pszichonauták" c. dokumentumfilmeteket osztogattátok DVD-n?
Gén: Nem, összesen csak 1 DVD-t vittünk Albert apó részére, de hát ő nem jött el a rendezvényre. Viszont a film linkje már tavaly ősszel benne volt a konferenciaszervező Gaia Media alapítvány hírlevelében, ezért a résztvevők közül sokan látták. Többen is felismertek minket, odajöttek beszélgetni, és pozitív visszajelzéseket adtak a filmről. Még egy videointerjú is készült velem, ahol a filmmel kapcsolatos kulisszatitkokat árulok el… :) Bár ez még nem került fel a netre, de több más konferenciainterjú fenn van már a Psychonaut Channel c. podcaston.
Drogriporter: Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk!
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.04.19.
Ayahuascával a drogfüggőség ellen - videó
2009.09.14. 14:06 - hanaura
Hálás köszönet érte Meneruwa-nak!
Ayahuascával a drogfüggőség ellen
2009.09.14. 08:28 - hanaura
Címkék: cikk
Drogosok életéért küzd a titokzatos és félelmetes növény, az ayahuasca segítségével egy orvos terapeutákból és sámánokból álló csapatával Peruban, a világ egyik legnagyobb kokaintermelő országában, az amazonasi őserdőben.
Jacques Mabit doktor, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) immár Nobel-békedíjas szervezet egykori alapító tagja, 1992-ben nyitotta meg a Limától 800 kilométerre észak-keletre fekvő Tarapotóban a Takiwasi (Éneklő Ház) központot, amelyben évente 40 drogfüggőt kezelnek. Csak emlékeztetőül: az MSF megálmodója az egykori 68-as radikális diák, a jelenlegi francia külügyminiszter, Bernard Kouchner volt.
A francia orvos, aki az amazóniai sámánoktól és gyógyítóktól vett ihletet, állítja, hogy a növények szellemének tanítását követi, amelyekkel elmondása szerint képes kommunikálni.
Betegei, főleg szegény peruiak, de európaiak is akadnak közöttük, elsősorban olyanok, akik már többször megpróbáltak leszokni a kábítószerről. Az orvos elismeri, hogy a Takiwasiban előírt kilenc hónapos kúra rövid annak, aki 15 évig kábítószerezett, ennek ellenére pácienseinek 70 százaléka gyógyultan távozik.
A kezelés átlagosan 750 dollár havonta, de előfordul az is, hogy ha az orvos látja: betege valóban meg akar szabadulni függőségétől, ingyen is vállalja.
A drogosokat nagyon szigorú program várja: hajthatatlan diéta, rendszeres tisztítókúra, szauna és masszázs. Az elvonási tüneteket különböző gyógynövényekkel szüntetik meg, és a betegek csodálkoznak is, hogy egy idő után nem is hiányzik nekik a kábítószer. Azután, egy só nélküli diétát követően, találkoznak az ayahuascával, "az uralkodó növénnyel", amelytől, ha óvatlanul bánnak vele, akár meg is lehet őrülni. Éjjel, egy erdő közepén, a páciens
megissza a szent italt, miközben elringatja őt egy sámán szívbemarkoló éneke. A kilenc hónap alatt a drogfüggő 25-ször kap az "igazságszérumból", amely a gyógyítók szerint az erdő szellemeinek megnyilvánulása. Az ayahuasca hallucinogén hatása révén vizualizálni tudják egész életüket, és minden fájdalmas emléket kiirthatnak magukból. Itt is érvényes a gyógyulás egyik legrégibb törvénye: "Ismerd meg önmagad!" Testünkről van szó, amely nem más, mint az univerzum szomatikus írásképe, a beavatás eszköze, de nemcsak fizikai, hanem energetikai testünk is van, amely nemcsak térben, hanem időben is létezik, és utat mutat a generációk közötti emlékezethez.
Mabit spirituálisan erősen épít az amazonasi-andoki hagyományokra, amelyek szerint az elmúlt években megkezdődött a Pachacuti-korszak, amikor az utolsó inka uralkodó visszakapja egykor levágott fejét, és az energia és a tudás dimenziójában testesül meg. Mivel a világ energia-egyensúlya a végső határig kibillent, elérkezett az idő e folyamat megfordítására: eljönnek a Csakraunák, a "híd-emberek", akik az ősi tudást, köztük az örökösök nélkül maradt gyógyítók tudását közvetítik a modern világ felé. "A beavatás nehéz, mert szükségszerűen módosult tudatállapoton keresztül történik. Differenciálás, a valóság
defókuszálása más valóságok, egy sokféle valóság felé. A beavatást elutasító nyugati ember képtelen differenciálni, nem tudja megkülönböztetni azt, ami ő maga, ami benne van attól, ami rajta kívül áll" - hívta fel a figyelmet Mabit egy 2003-as genfi konferencián, rámutatva arra is, hogy a "civilizált embertől" sem idegen a spontán módosult tudatállapot, amelyet egy orgazmus vagy egy hosszan tartó tánc vált ki, csak éppen nem használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Vannak szövetségesei, például Yves Hardel atya, aki korábban a dunquerque-i tengerészek lelki pásztora volt: ő a sámánizmust és a kereszténységet nem állítja egymással szembe, hanem úgy tekint rájuk, mint a "gonosz elleni harc" különböző útjaira.
Michel Sauvain gyógynövény-szakértő "mesternövénynek" tartja az ayahuascát, amely harmalinnak nevezett alkaloidákat tartalmaz. A sámánok, akik azt tartják, hogy általa kerülnek felszínre a többi növény gyógyító erényei, csakraunával keverik, hogy meghosszabbítsák hallucinogén hatását.
A növények orvosa szerint az ayahuasca nem okoz függőséget, és meggyőződése, hogy ha jól alkalmazzák, rendkívüli dolgok hozhatók ki belőle. A növény termesztése legális Peruban és a latin-amerikai országok többségében.
Míg az Andokban súlyos betegek gyógyulnak, a külvilágban tovább folyik az áldatlan harc a természetes drogok körül. Brit kutatók például azt bizonygatják, hogy a marihuána használata 40 százalékkal növeli az elmebetegségek kialakulásának veszélyét. A The Lancet című orvosi szaklapban megjelent tanulmányban azonban csak mintegy "lábjegyzetként" említették meg, hogy véleményük egyik támpontja az a feltételezés, hogy az említett betegek más drogokat is használnak, ha már a marihuánához nyúltak, és ez felszínre hozhatja a "rejtett hajlamokat".
Rövid, a részemről tett megjegyzés az íráshoz: Mivel nagyon izgalmasnak találtam, ezen kívül nem láttam értelmét egy ezt a cikket alapuló másik, újabb dolognak, ezért változtatás nélkül közlöm. Mernyau hívta fel a figyelmemet, hogy az nagyon cuki, hogy mindig megemlítem, hogy ez és ez a cikk nem az én írásom, de ildomos lenne ilyenkor a forrást megjelölni. Mivel hosszas kutatás eredményi szoktak ezek a cikkek lenni, többnyire nem emlékszem a leközléskor, hogy honnan bányásztam elő. Most sincs másképp, de felmutatva a rehabilitálódási szándékomat, leteszem a nagyesküt: megkísérelem a jövőben nem elfelejteni ezt az egyébként tényleg alapvető dolgot. A másik dolog az írással kapcsolatban, hogy a hangvételén látszik, hogy az írója abszolú kedvezően viszonyul az ayahuasca témájához, de rám nem igazán tett pozitív benyomást ez a "drogosok" duma. Ez simán egy kívülálló, ítélkező, paraszt dolog. Nem feltétlen rossz szándékból, de akkor is. Jómagam semmilyen "drog"-nak nevezhető dolgot nem fogyasztok, beleértve az alkoholt is, de eszembe nem jutna ilyen színpadias módon negatív érzéseket zsarolni ki azokból, akikhez szólhatok. Nekem kicsit lesajnálós hangulata van ennek a "drogos" titulusnak, márpedig senki sem lesz se jobb, se szebb, de roszabb vagy csúnyább se attól, hogy a szabad akaratával mit kezd. Az a maga dolga, és véleményem szerint még csak éreztetni sincs joga senkinek a saját negatív véleményét másokkal, főleg ha nem kérik. Ezzel együtt egy értékes írás ez, amit ettől a kis hangulati öngóltól eltekintve nagyon izgalmas témát feszeget!
Ayahuasca logó
2009.09.14. 08:06 - hanaura
A jó hír az, hogy egyre többen jelentkeztek segíteni, ki miben tud. Új dolog merült fel viszont, amihez kapcsolódóan támadt egy ötletem valamikor hajnalban, amikor felkeltem, hogy ébresszem az én Mernyaumat és készítsek neki reggelit.
A már majdnem kész új oldalhoz hiányzik a logó.
Ennek kapcsán jutott az eszembe, hogy hírdessek egy amolyan házi versenyt, minek utána a legjobb logók készítői természetesen ajándékot is kapnak.
Persze, gondolkodok félkómásan (nem ez az én napszakom, be kell vallanom), hogy mi lenne stílusos nyeremény? Az hülyén hangzik, hogy kap egy főzet teát? Netán egy ayahuascareality pólót? (Ami szintúgy a kanyarban sincs.) Mi más lenne stílusos? Örülnétek mondjuk Cora vásárlási utalványnak vagy valami márkás piának? ;)
Ezeken gondolkodtam ma hajnalban, amint dűlőre jutottam jelzem. Persze ajándék ötleteket is várok. :)

Addig is: akinek van használható ötlete, amivel hozzájárulhat a csapat lusta....ööö...kreativitásához az ne habozzon!
Lektorálás
2009.09.13. 14:37 - hanaura
Címkék: lektorálás mernyau
Ha valaki szokott visszafele is olvasni ( na nem olyan héberesen, időben visszafele), akkor talán feltűnhetett, hogy a rengeteg gépelési hiba, és még sok más dolog eltűnt. Ez Mernyau érdeme, Ő az oldal lektora, de mivel elfoglaltabb mint én, általában szakaszosan dolgozik. Az elmúlt napokban töménytelen mennyiségen rágta át magát, javított, szépített, hogy aki olvassa az oldalt, egy minden szempontból kifogástalan dologgal találja magát szembe, és senkit ne riasszon el a külcsíny, vagy a ponyva fogalmazás. Nem vagyok egy tíz ujjas arc, és mivel nagyon sok időt töltök keresgéléssel, kutatgatással a napi bejegyzésekhez, nem nagyon van idő visszaolvasni, és ellenőrizni mindazt, amit összehoztam.
Vannak egy páran akik segítenek több dologban is, írtam ugye többször Sycorax-ról, őt majd ha meglátjátok az új oldal(aka)t, akkor fogjátok nagyon isteníteni, Gomoa, aki szakmailag nagyon felkészült, és még jónéhány ember, akiket lehet, hogy nem nevesítek, és talán egy-két kisebb dologban voltak ott, de nekem minden számít. Ezért is jelentettem be nagy lelkesedéssel, hogy Messalinának köszönhetően videók is lesznek az oldalon. Magamtól az életben nem jöttem volna rá... (és mernyaut megkérdezni túl nehéz lett volna - a szerk. megj.)
Mind ezektől függetlenül a legnagyobb dicséret mégis az én Mernyaumat illeti, és nem csak azért mert elfogult vagyok vele. Persze, hogy az vagyok, álmaim nőjéről/barátjáról/társáról van szó, hogy a francba ne lennék....

Azonban nem csak erről van szó. Azon túl, hogy nem kevés energiát fektet a lektorálásba, Ő az aki napi szinten biztat, hogy csináljam, mert néha, be kell valljam, elbizonytalanodok. Tényleg nem kevés enegriát igényel az oldal, talán bele se kezdek,ha tudom milyen sokat. Ezen kívül pedig nyilván vannak visszajelzések, levelek, de azért a szám szerinti többségnek nem tudok a véleményéről, én oedig elsősorban, azon túl, hogy ez egy szép hobbi, másoknak csinálom, mások számára akarom bemutatni ezt a fantasztikus témát.
Videók a blogon - mostantól
2009.09.13. 01:00 - hanaura
Címkék: video
A mai naptól képes leszek érdekes videókat beágyazni ide a cikkekbe, eddig sajnos nem tudtam hogy kell csinálni. Most, hogy Messalina segített, várhatóak ilyesféle anyagok is. Nem feltétlenül csak ultra-ayahuasca videók. Már sokszor írtam, hogy a sok nagyon értékes anyag között annyi szemetet találni, és őszintén szólva se türelmem, se kedvem, se időm nincs a szortírozásra. Néha megnézek ezt-azt, illetve van, hogy mások ajánlanak valamit, de nem erőltetetm túl. Nem mondom, hogy nem lesz egyáltalán ilyesmi, de ahogy az a régi műsor mondja ( tényleg, létezik még?): főzőcske, okosan. Ámen!:)
Találtam nem kevés "kiegészítő" anyagot, érdekességet, kis szöszeneteket, ilyesféle videók várhatóak gyakrabban is, mintegy az oldal szinesítését megcélozva.
A gyakorlati segítségért pedig örök hálám Messalinának!
Salvia, nagragulya, ayahuasca és mások - törvényesség a hatóanyag mentén
2009.09.12. 21:16 - hanaura
A büntető törvénykönyv szerint igen, a toxikológus szerint nem létezik a legális és illegális drogok között különbség. A TASZ feloldaná a tiltást, mondván, hiába futnak a szakértők az újabb és újabb szerek után, a feltalálók mindig gyorsabbak lesznek. Összeállításunkból kiderül, melyek azok a legismertebb tudatmódosító anyagok és növények, amelyeket legálisan fogyaszthatunk.
"A méreg és a drog között semmi különbség nincsen, mindkettő csak egy elnevezés, és mindkettő hamis" - halljuk dr. Zacher Gábor toxikológustól, a Péterfy Sándor kórház toxikológiai osztályának főorvosától. Ahogy azt Paracelsus természettudós-okkultista mondta az 1500-as években: nem maga a hatóanyag, hanem "a dózis teszi a mérget."
Akkor mi a különbség?
A TASZ drogpolitikai programvezetője, Sárosi Péter történész szerint, ha látni akarjuk, mi a különbség legális és illegális drogok között, inkább a politika és a történelem, és nem a tudomány területén kell az okokat keresnünk. "Sok kutatóval beszéltem, akik úgy vélik, a jelenlegi drogtörvények az európai kultúra hegemóniáját tükrözik - mondja Sárosi".
Vajon miért és hogyan kerültek az egyes szerek tiltólistára? "Mindehhez ismerni kell az egész mostani kábítószer-ellenőrzési rendszernek a történelmét, amely nem több, mint száz éves" - így a történész. Sok, ma illegális drog nem is oly rég legális volt, az európai hatalmak ugyanis jó bizniszt csináltak velük. A britek nagyot kaszáltak az olcsó ópiummal, Hollandia és Németország pedig kokaingyártó nagyhatalom volt valaha.
Nem a káros hatások, hanem a tradíciók döntenek engedélyezés és tiltás dolgában: Bolíviában, Peruban az indiánoknak ma is szabad szent növényük, a koka használata, és ugyanígy legálisak a mifelénk mindennapos "drogok", így a kávé, az alkohol és a cigaretta.
A dohány fogyasztását egyébként a 16-17. században egész Európában büntették, mert azt hitték, hogy az ördög megnyilvánulása, a pápa még bullát is kiadott ellene. "Ha megnézzük, milyen indokokkal tiltották be a fenti szereket - világít rá a lényegre Sárosi -, akkor olyan orvosi szakvéleményekhez jutunk, amelyek állították, hogy a kávétól elmebeteg leszel (ugyanezt most a kannabiszról állítják), míg a dohányzás következménye a teljes erkölcsi leromlás."
A nemzetközi tiltáshadjárat aztán az 1900-as években indult el, az Egyesült Államokból. Az amerikaiaknak ugyanis vajmi kevés hasznuk volt a kereskedelemből - nem beszélve arról, hogy bevándorlók kifúrása ellen sem jött rosszul adott nép szereinek "bűnős szerként" aposztrofálása.
Így terjedtek el a legendák, miszerint a kínai vendégmunkások ópiumbarlangjaikban nőket kényszerítenek szexuális szolgáltatásokra, a feketék meg szupererősek lesznek a kokaintól - csak azért vezettek be egy nagyobb kaliberű pisztolygolyót, mert a kisebb "nem öli meg a szuperhősöket".
1909-ben Sanghajban megszervezték az első nemzetközi ópiumellenes konferenciát, majd két évvel később Hágában aláírták a Nemzetközi Ópiumegyezményt, mígnem az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény szentesítette a globális drogtilalmat - természetesen csak bizonyos anyagokra.
Zacher Gábor mindezt tömören így foglalja össze: "A kábítószer a hatvanas évek óta közellenség, előtte nyolcezer évig nem volt ellensége az embernek, és csak ötven éve férhet hozzá a nép egyszerű gyermeke is." Zacher nem élt soha, semmilyen szerrel, és meggyőződése, hogy az ősi kultúrák sámánjai manipulációra használták ezeket a növényeket, mivel a "varázsnövények" nemcsak tudást, hanem hatalmat is adtak a kezükbe.
Törvényesen, de csak futnak utánuk
Hazánk drogügyi törvénykezését az ENSZ három nemzetközi egyezménye befolyásolja. A tiltólista bővítésének joga az Európai Drogmonitorozási Központ kezében van, mely az új anyagokat riadóláncán küldi szét, ám egészen addig, míg ezt adott ország parlamentje el nem fogadja, a szer legálisan forgalmazható.
A hazai pszichotróp lista nagyjából harminc oldalnyi - halljuk Zacher Gábortól -, ám van egy érdekes buktató, a lista bővítéséről ugyanis az Országgyűlés dönt. "Mármost, ha egy ismert kábítószerről lehasítok egy oldalláncot, és hozzáteszek egy újat, új vegyületet alkotok, amely bár kísértetisesen hasonlít az alapvegyülethez, nyugodt szívvel forgalmazhatom, hiszen nem szerepel a listán."
Az előállítható vegyületek száma tehát valószínűleg végtelen, azaz bármennyire futnak is a honatyák és drogszakértők a veszélyes cuccok után, mindig lesz egy agyafúrt kémikus ("designer"), aki egyetlen molekula megváltoztatásával addig nem tiltott vegyülettel áll elő.
Nem kell a maszlag
A toxikológiai osztályon is sokan megfordultak már legális szerektől totálisan elbódulva, közülük a legtöbben - Zacher főorvos tapasztalatai szerint - a burgonyafélék családjának valamely tagjától vesztették el a kontrollt. Ezek, a cseppet sem kedves belladonna-alkaloidok rendkívül erős hallucinogének, veszélyesek és kiszámíthatatlanok.
Nem véletlen, hogy már a középkorban is a boszorkánysághoz kapcsolták nevüket - a mandragóráról, az akasztófavirágról egyenesen azt tartották, hogy az akasztott lelke él tovább benne. A maszlagot Don Juan (Carlos Castaneda mesés sámánja) nemes egyszerűséggel ördögfűnek titulálta, mert bizony halált is okozhat, ha túlesszük magunkat belőle - azt mondják, ezeket az erős növényeket csak "mestersámánoknak" tanácsos kipróbálniuk.
Nálunk mégis vezetik a listát, már ami a toxikológiai osztály statisztikáit illeti, ahol "idényben" gyakori a maszlag, trombitavirág, nadragulya, "bolondító" beléndek vagy mandragóra által mérgezett páciens, de nem ritka a hajnalkavirágot fogyasztó sem (bár ez a növény már az LSA-t, azaz lizergsavamidot tartalmazza).
És, hogy miért nem kerültek ezen növények tiltóslistára? A válasz egyszerű: úgy nőnek lépten-nyomon, mint a dudva, ráadásul még nem találkoztak olyannal, aki bármelyikre rászokott volna. "A maszlagért például nem kellett sokáig mennünk a toxikológiai osztálytól sem: a Rózsák terén, amíg meg nem csinálták a templomot, két nagy bokor nőtt." Aki tehát betrombitázik (a növényt egyébként hatása miatt Mérgező Angyalnak is hívják), és kórházba kerül, nem kell aggódnia, maximum a józan eszéért.

Maszlag
"Az idekerült emberek, főként, akik maszlagot, beléndeket vagy nadragulyát esznek, tudatosan teszik - folytatja Zacher Gábor. Kinyomozzák az interneten a megfelelő mennyiséget, és az elkészítés módját, és hajrá..." Amikor bekerülnek, hallucinálnak, tág a pupillájuk, ki van pirulva az arcuk, szapora a szívműködésük, és magas a vérnyomásuk.
Szerencsére a maszlagnak ismert az ellenmérge, azért aki rosszul lesz, csak fáradjon be az osztályra - bár a főorvos úr szerint "aki túlmaszlagozza magát, azt úgyis csak hozni fogják". A növényt amúgy gyógyításra is használják az osztályon, például ritmuszavarra vagy permetezőszer-mérgezésre. Az indiánok elsősorban fájdalomcsillapításra és szédülés ellen alkalmazták.

Nadragulya
Hofmann a lizergsavamaidról is gondoskodott
A hajnalkafélék nevükben sem szerénykednek: égszínkék, repülő csészealj, gyöngykapu, Esküvői harang - és mivel dísznövények, termesztésük nem ütközik törvénybe, bár tény, hogy az amerikai rendőrség fellép hatóanyaguk (LSA) ellen, így ott csak nézni őket, a magok fogyasztása már bűn.
Bizonytalan státuszuk miatt mégis itt a helyük a cikkben. Nem csupán a sámáni kultúrákban tisztelték őket, hanem a keresztény misztikában is: házioltárokon rejtőztek, és még emberi alakban is megjelenhetett azok előtt, akik a szent teából ittak.
A magok aztán jó időre eltűntek az emberiség szeme elől, mígnem a nemrég elhunyt Albert Hofman elkülönítette a növény pszochoaktív alkaloidját, a D-lizergsav-amidot. 1965-ben aztán egy másik fajra is rábukkantak, nevezetesen a hawaii törperózsára, amely a legütősebb az LSA-t tartalmazó hallucigének között, ugyanis háromszoros lizergsavamid-koncentrációt sűrít magába - és ugyanebbe a családba tartozik az álomfű néven elhíresült Stipa robusta is, melytől az állatok is megfeküdtek a prérin.

Hawaii törperózsa
Mindenki másképp reagál a kis fekete magokra - melyeknek íze több mint borzasztó - , de nézzünk egy élménybeszámolót a Daath.hu-ról: "750 magot toltunk le négyen (megjegyzés: fejenként 300 magnál többet nem ajánlanak a szakértők - a szerk.), tíz perc múlva mindenki elég szarul nézett ki, és úgy is érezte magát, gombóc a torokban, hányinger, gyomorfelpuffadás, egyszóval a kezdeti nehézségek. Elképesztő vizuális effektek, a zene megtestesülése, iszonyat pörgés, tízruppó nagyságú szemek, belassult az idő, közben O kinézett az ablakon: "Öregem, három tehén áll az utcán." Cs is megnézte: "Hülye, azok tankok." A lakás kezdett úgy kinézni, mint a Félelem és reszketésben. Villanásokban láttunk, és nem tudtuk eldönteni, hogy a saját gondolatainkat látjuk, vagy azt, ami történik, vagy ami már megtörtént. Beletekeredtünk rendesen ebbe a gondolatsorba, ami átcsapott abba, hogy sose jövünk le erről. G mondta, hogy ő már nem érez semmit, mi viszont reszkettünk, mint a nyárfalevél, és O szerint még mindig figyeltek a tehenek az utcán. Másnap enyhe retardáltság-érzés, enyhe hasmenéssel. Nagyon tanulságos volt, és a közepe asszem mindent megért" - fejeződik be a 2002-es beszámoló.
A meszkalintól a DMT-ig
A meszkalint már az 1971-es ENSZ-egyezmény tiltotta, csakúgy, mint a psylocibint, azaz a gomba hatóanyagát (az LSD-t is ekkor diszkvalifikálták - és ekkor álltak le az LSD-kutatásokkal is), így a hazai törvények értelmében '78-79-től nálunk is illegális anyagnak minősül.
Van egy törzs azonban, amely kívül került a körön, egyházuk (a Native American Church, azaz Bennszülött Amerikaiak Egyháza) ugyanis a peyote-szertartáson alapul, így ők az egyetlenek az Államokban, akik vallási alapon használhatnak pszichedelikus anyagot.
Legális "drogként" tekintünk a San Pedro kaktuszra, amely ugyanazt az alkoloidot tartalmazza, és körülbelül abban az időben kezdtek el enni a perui indiánok, mint az észak-amerikaiak a peyote-ot. Szent Péter után nevezték el, aki a Küszöb Őre a keresztény mennyországban, míg az indiánok úgy tartják, segítségével a táltos doktor átléphet időn és téren, pumává vagy madárrá változhat, múltba és jövőbe utazhat - egyszólván kiléphet a testéből.

San Pedro kaktusz
Pedróból bizony bőven kell ennie annak, aki át akarja lépni a küszöböt - és, tegyük hozzá, nem árt, ha legalább elhivatott sámán -, mert a növényben kevés a meszkalin. Egy harmincöt centis jól megtermett példánnyal kell kacérkodnunk, és míg így is kevésbé garantált a nem csupán hányingerben és gyomorgörcsben kifejeződő hatás.
A DMT (dimetil-triptamin) az ayahuasca egyik hatóanyaga (az ayahuasca nem egy konkrét keverék, a kutatók szerint 2-300 növény is szóba kerülhet, amikor összerakják a koktélt), és az ENSZ-egyezmények értelmében nincs betiltva az összes fajtája - hazánkban kizárólag az 5-MeO-DMT legális, az ayahuascában található nem. Az USA-ban illegális, ott (és Nagy-Britanniában) ugyanis az úgynevezett analóg törvények a mérvadóak - ellentétben Magyarországgal, ahol taxatív lista van -, ami annyit tesz, hogy ellenőrzés alá helyezik a jegyzékeken szereplőkhöz "lényegesen hasonló" anyagokat is.
Az ayahuascáról szóló élménybeszámolók tanulsága, hogy segítségével olyan dolgokról szerezhetünk tudomást önmagunkról, melyek addig ismeretlenek voltak. "Valóban egy sitterrel jobb lenne a dolog - tanácsolja egy már tapasztalt utazó kevésbé tapasztalt társának - mert például előfordulhat, hogy a halál képeit túl személyesen tapasztalod meg."
"Bevallom - folytatódik a tanácsadás a Daath.hu-n -, egy idő után pánikszerűen kirohantam a lakásból, hogy ne a szűk négy fal határozza meg élményterem. Az utcán a tájékozódás további nehézségekbe ütközött, az úton való átkelés alatt a világ harmincszor pusztult el és született újra, az egész lét lepörgött teljes egészében néhány lépés alatt. A létezés egy teljesen értelmetlen dolognak tűnt, minden dolog, tárgy, esemény egy negatív végkifejlet ésszerűtlen állapotává redukálódott" - és valóban, mind közül, amiről eddig szót ejtettünk az ayahuasca a legerősebb vegyület. Azért is kemény a tripje, mert látens betegségeket, félelmeket hoz a felszínre, hogy - állítólag - letisztítsa őket, és az élmény után gyógyultabban, erősebben ébredjünk fel.

Az ayahuasca
A fűszerektől a hígítóig
Érdemes megemlíteni fűszernövényeket is, ilyen például a kawa-kawa, azaz a kábító bors, melynek kis mennyiségétől az alany nagyobb teljesítményekre képes, étvágya megnő, míg ha nagyobb mennyiséget vett magához, akkor ezt az állapotot eufória követi. Egy internetes beszámoló szerint többgrammnyi őrölt őrszerecsendiótól a próbálkozó először izzadni kezdett, később elálmosodott, furcsa alakzatok imbolyognak körülötte.
Amikor hét óra múlva felébredt, szédült, fejfájása volt, hosszabb ideig nem látott, torka kiszáradt, majd két óra múlva transzszerű állapotba került, és azt képzelte, hogy teste és végtagjai külön-külön lebegnek.
Afrikában az ibogainra esküsznek - úgy tartják, általa érintkezhetnek a halott ősökkel -, Indiában és Jáva szigetén pedig a bételdiót favorizálják. A levelekből főzött tea átmenet a drogok és az élvezeti szerek között: nincs hallucinogén hatása, viszont szűkíti a pupillát és a vegetatív idegrendszert izgatja. Bár első fogyasztásra kellemetlen élmény, a bételrágók (akiknek foga elszineződik, mi több, idővel kihullik) közérzete jó, sőt munkabírásuk sem csökken.
A látnokzsálya (Salvia divinorum) Mexikóban őshonos növény. Leveleit pipában szívják el, ám mivel nehéz egy slukkra letüdőzni egygrammnyi mennyiséget (ami nagyjából egy adagnak minősül), közkedveltebb a kivonat változata.
Nálunk legális, ám egyre több amerikai államban tiltják. Egyelőre nyolcban került indexre, másik tizenhat állam erősen gondolkozik a szankciók bevezetésén - egyes törvényhozók akár évekkel büntetnék, amivel egy kategóriába sorolnák az LSD-vel. A látnokzsálya azonban sokkalta szelídebb, mint az LSD, és van, akit egyáltalán nem repít sehová. Mondják, csak annak mutat látomást, aki megérett rá.

Bétel
"Egy hatalmas vizipipát tömtünk meg salvialevelekkel - meséli nekünk egy salviázó - , a második körben hirtelen hatalmas erőt és elképesztő könnyebbséget éreztem, úgy szakadt fel belőlem a nevetés, mint soha máskor. Egy ugrással nekiestem az ajtónak, majd egy aranycsarnokban találtam magam, de nem hallucináltam, valóságnak érzékeltem. Gyönyörű érzéseim voltak, mintha hazatértem volna, arisztokratikus berendezés vett körül, előttem üres székekkel és asztallal, biztos voltam benne, éppen várom a többieket, a családomat, akik idetartoznak." Maga az élmény nem több tíz-húsz percnél, maximum egy óra, ám mivel nem érzékeled közben az időt, olyan, mintha végtelenül sokáig tartott volna.
Zacher úr főorvosi szobájában - csak, hogy valóban lássuk miről is van szó - előkerül egy "kincsesláda", telis-tele legálisdrog-mintákkal: különböző maszlagmagok, hawaii rózsa, trombitavirág. Veszélytelennek tűnnek, pedig ha magunkba tömnénk, nagyot fordulna a világ.
Akad némi GBL és GHB (Gamma-hidroxi-vajsav) is. Ez tulajdonképpen nem más, mint festéklemosó, szagos, illtve szagtalan változatban. A GBL-t italban felhörpintve, a szervezet magától elkezdi lebontani, ennek során keletkezik belőle GHB. A szert egyébként nyugtató, lazító hatása miatt is használják.

Salvialevelek
"Persze ennél sokkal egyszerűbb dolog a nitrohígító, a háztartási boltban 140 forint fél liter" - mondja Zacher Gábor. Hasonló lehetőség venni a patikában két deci sebbenzint, vagy a trafikban öngyújtótöltőt (amiben butángáz van). A szakember tapasztalatai szerint ez a leggyakoribb és egyben a legveszélyesebb szer - naponta egy beszipuzott embert biztos behoznak az osztályra. Az elbutulás garantált, nem beszélve arról, hogy sokan vannak, akik egyszerűen belefulladnak a zacskóba, vagy éppen berobbanak, miután rágyújtanak a slukkolás után.
Feldmár a szaros emberekről
2009.09.12. 21:07 - mernyau
"És egy jó terapeuta, amiből sajnos nagyon kevés van a világon, abban segít, és bátorít, hogy hagyjuk a színházat, nem kell azt játszani, nem kell alakítani azt a karaktert, amit a társadalom, a szüleid, a tanítóid mondanak, és hogy a világ elég gazdag és szeretettel teli ahhoz, hogyha te önmagad leszel, akkor sem leszel egy darab szar. Mert mindenki azt mondja neked, hogy te egy darab szar vagy, azt pedig takard be aranylemezzel, tehát aranyozd be azt a szart, ami te vagy. És akkor nagyon félünk egymástól, mert ha közel kerülünk egymáshoz, hozzáérünk a látszó aranyhoz, és akkor azon az ujjunk keresztülmegy, és akkor a szarba érünk. Ettől fél a legtöbb ember, hogy nehogy közel kerüljünk egymáshoz, mert akkor megtudod, hogy az alakításod mögött csak egy ronda, szaros ember vagy."
Puszi messalina, tündér vagy. :)
Néhány mondat a "talán nem is fontos"-ról
2009.09.12. 11:13 - hanaura
Címkék: köszönet
Nekem sokat jelent ez az oldal, ezt le kell szögezzem az elején. Néhány hónapja indultunk el, volt egy bő hónapos kényszerszünet a külföldi utam, meg a számítógépes problémák miatt, de egyre többen olvassák, egyre több levél érkezik. Ezt ne úgy tessék elképzelni, hogy akkor napi ötven levél csupa izgi kérdésekkel, szóval annyira azért szerencsémre nem, ne folyamatosan vannak akik érdeklődnek, bővül azoknak a száma akiknek sikerült segíteni kudarcmentessé tenni az első ayahuasca főzésüket...és ez nem kevés! Egy kedves barát, akit most nem fogok megnevezni, aki valami 7-8 éve nyugtatókon élt, kapott egy főzetet, nagyon jól sikerült neki, és azóta nincsen szüksége az orvosságára. Rengeteg ilyen ember van, valahol mindannyian ilyenek vagyunk, legalább is ebben a kis csapatban. Ezt a fiút se úgy képzeljük el, hogy egy szoba sarkában ülő heroinista, öngyilkos őrült. Egy tök normális életet élő ember, aki egy kicsit túl sokat cipelt az évek alatt.
És mi most csak néhány hónapról beszélünk!
Jó szokásomhoz híven megnéztem a tegnapi nézettségi statisztikát, jelentem, hogy a tegnapi nap magasan rekord nézettségű lett, ami nem kis számot jelent! (Majd egyszer elmondom mennyit!:)
Ez lehetséges, hogy nem egy fontos dolog.
Lehetséges.
Nekem azonban fontos, igenis fontos, mert tudom, hogy jó dolgot próbálok közvetíteni, bemutatni, szándékom szerint hitelesen. Ennek tükrében pedig nem elhanyagolható tény, hogy egyre több embert érdekel ez a dolog. Minden nap megnézem. Nekem ez is számít.
Remélem azoknak akiknek felkeltette a figyelmét az oldal, ezután is hasznosnak, érdekesnek fogják találni, akik pedig ezután jönnek, azok számára fontos, új dolgok lesznek itt félre téve, olyasféle dolgok, amiknek a segítségével, ösztönzésével meg tudják a maguk kis csatáit vívni.
Elsősorban önmagukkal.
Nem hiszek ebben a "szar a világ" dologban, ha kinyitom a szemem egyetlen ellenséget se látok.
Egyedül - Idézet Wass Albert tollából
2009.09.11. 23:29 - hanaura
Wass Albert - Kunyhó a Komarnyikon
Aham brahma asmi
2009.09.11. 22:51 - mernyau
Ahogy ma ültem a metrón, megint elnézegettem az embereket. Hogy mennyire csúnyák, hogy mennyire nyomorékok.
Természetesen nem a külsejükről beszélek, hanem arról, amit sugároznak. Annyira ritkán látni embereket.
Most nem akarok ebbe nagyon belemenni, mert biztos mindenki látta a Mátrixot, aki nem, nézze meg - és nyugi 11 év nem egy nagy lemaradás.
Azon gondolkoztam, hogy ha tudnák, hogy ők valójában kicsodák, akkor nem tömnének magukba úton - útfélen szemetet.
Szerintetek természetes az, hogy minden dologra tudunk egy nevet? Figyeljetek!
Macska - whiskas, Tisztaság - Domestos, Fejfájás - advill, fogfájás - demalgon (vagy mi) Sampon - Loreal stb. stb.
Úgy élünk, mint egy beprogramozott gép. Ha van valami bajunk, vágyunk, kívánságunk, csak beugrik a megfelelő szó, és már megyünk is a célirányba megszerezni. Nem tűnik súlyos vagy nagy dolognak, pedig szerintem az. Az életünk minden apró mozzanatára van már valami. Olyan nincs, hogy nincs.
A legborzasztóbb a fogyasztói társadalomban, hogy ateista. És mivel ateista, tagadja a lélek létét, és mivel tagadja a lélek létét, minden törekvést, amely arra irányul, hogy felfedezd magad, mint szellemi lény, mint valami, ami nem csak arra hivatott, hogy a test követeléseit követve ide-oda rohangáljon, hanem leüljön és megismerje önmagát, igyekszik csírájában elfojtani.
És ennek legjobb eszköze, hogy minden apró vágyra kínál több száz megoldást. Csak mondjatok valamit, hogy mit akartok csinálni, és én megmondom nektek, hogy hol és mennyiért kapjátok meg. Ne vicceljetek gyerekek, Tokyoban teljesen elkábított lányokat is kaptok szexuális célokra ( hogy olyan legyen, mintha halott lenne, csak ha valakinek még nem lenne tiszta) és egy kis extra pénzért tehetsz róla, hogy tényleg halott is legyen. És azt hiszem még akkor nem is a legdurvább dolgot hoztam fel. Ilyen beteg emberből azért (remélhetőleg) nincsen sok, de ha még nekik is meg van a piac, akkor mit mondhatok az olyan átlag emberekről, mint én?
És ha nem vagy olyan rohadt szerencsés, hogy valamilyen formában valaki megzörgeti a kapudat, "hééé, ember, gondolkozz már, mi van?" akkor lehet, hogy menthetetlenül eltévedsz, elsüllyedsz, anélkül, hogy egyáltalán tudnál róla.
És mégha ott is van benned - ahogy szerintem majd' mindenkiben - az érzés, hogy mégis csak több, vagy, mint ez a test, egy halom hús, csont, ideg és inak csodálatosan bonyolult összesége, igyekeznek ezt minél jobban lenyomni. Hiszen ha folyton el vagy foglalva a tested kielégítésével: mit vegyek fel, mit egyek, milyen parfüm, milyen autó, milyen nő, milyen drog, milyen kutya és még sorolhatnám, soha nem fogsz leülni, hogy hallgasd a csendet, hogy meghalld, milyen az, amikor valaki egy kézzel tapsol ( ez egy taoista példa, vagy zen? mindegy, szeretem ). Soha nem fogod hallani a csendet magadban és nem fogod hallani magadat, mert mire TE szóhoz jutnál, nos, arra már igazán nem marad időd a sok érzékkielégítés után.
Van egy mondás, miszerint úgy válassz társat, hogy szeresd azt, akivel az üres óráidat eltöltheted. Ez egy nagyon-nagyon mély bölcsesség. És tudjátok mi van? Az, hogy sokszor nem szeretjük magunkat ( mert nem is ismerjük) és ezért nem is merünk magunkkal maradni.
Hány embert tudtok gyorsan megszámolni magatok körül, aki egy annyira szar párkapcsolatban él, hogy ennél már az is jobb lenne, ha egyedül lenne, és ezt nagy valószínűséggel maga is tudja? Hm? És hányan és hányszor voltatok már magatok is így?
Én nem tudom mit csinálnak az indiánok az erdőben, vagy hogy nekik mi az ayahuasca. Mert tudjátok azt gondolom, hogy merőben más életvitellel rendelkeznek, mint mi, még akkor is, ha az utóbbi időben "civilizálódtak" ( ez is egy olyan szó, amit eltöröltetnék, és fejvesztés terhe mellett engedném használni... ). Mindenkire rakódhat "kosz", naná, emberek vagyunk, bárhol is éljünk, de Isten engem úgy segéljen, egyszer azért, ha arra járok, megkérdezek pár embert, hogy nekik ez most, hogy is van?
Mert nekünk azért akkora élmény az ayahuasca, mert jó eséllyel életünkben először találkozunk magunkkal. Amit még soha senki nem engedett, halljuk magunkat, a test, a test az csöndben van - szenved! És innen tudnod kell, hogy nem a tested vagy. Fekszel, mint egy halott - a tested fekszik, mint egy halott, és végre, végre! magaddal vagy. Csodálatos! Na de ők? (Úgy gondolom, hogy vannak ennek szintjei, hogy ki milyen kapukat zörget, mert van, aki még csak magával barátkozik, de bizonyosan vannak más szintek is...)
Ne sértődjetek meg ezen, mert nem személyeskedésnek szánom, de mi csak szar emberek vagyunk. Parizert zabáltunk kiskorunkban, már az óvodában elkezdték a durva programozásunkat: "Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!" Na, mond ez valamit? Kisdobosok, úttörők voltunk, és soha semmiért nem lóghattunk - és nem lóghatunk ki ma sem - a sorból. A fogyasztói társadalom tökéletes végtermékei vagyunk.
Hát, innen indulunk, barátaim.
Nem vagyok egy borúlátó típus ( persze ezek mind ezt mondják ;) ) és annak ellenére, hogy látom mennyi szomorú, csökött ember van, van nagyon sok jó is. Jó alapanyag - önmaguk számára! Úton-útfélen találkozom velük. Kedves eladó nénikkel, ellenőr bácsikkal, sétáló párokkal, vicces fiúkkal, lányokkal. Most tényleg, félre ne értsetek, de azért szerintem, a helyzet katasztrófális... Ti bele gondoltatok már, hogy ha kinyittok egy Wass Albert könyvet, akkor, amit ott olvastok, az a valóság? Hogy ez nem egészen száz éve valóság volt? (Olvas valaki Wass Albertet, az írjon nekem! :) ) De most komolyan. Tudjátok, majd mindjárt mutatok is nektek valamit egy másik posztban. Tudjátok, hogy kis sarkítással az elmúlt ötven évben a világ annyit változott, mint az előtte levő ötszázban? Ezt így valaki végig meri gondolni? De csak az utolsó ötven-hatvan évet. Menjetek egyszer el a nagyszüleitekhez, és beszélgessetek velük egy napot. Kérdezzetek meg mindent, milyen volt az élet. Aztán ezen gondolkozzatok. Higyjétek el, ayahuasca közeli élmény lesz. Ha csak felvetőlegesen elfogadjuk ez emberiség kollektív tudatát, szerintetek milyen változás ment benne végbe, vagy inkább aktuálisan kérdezem, milyen változás megy benne végbe???
A körülményeinket tekintve azt mondom, hogy az ayahuasca egy kincs. Azzal, hogy megmutatja, hogy ki vagy, és ki lehetsz, irányt mutat. És ennél többet, azt hiszem senki nem tehet érted. Mert amikor már kinyílt a szemed és látsz egy irányt, akkor a dolgok az út szélén csak dolgok maradnak, nem kis ösvénykék, ahova folyton le kell térni, mert hiszen úgy sem tudod, az út, amin állsz, egyébként is hova visz, (akkor meg ugye pláne miért ne?)
Az ayahuasca elvisz az út végére, megmutatja mi, ki van ott, aztán szépen vissza tesz az útra, és gyengéden meglök, "na, akkor most már induljál". És akkor mehetsz, és van okod, erőd és energiád menni, mert kaptál egy MIÉRT-et.
Kaptál egy választ a lét alapvető kérdésére, amit a génjeinkben hordozunk, és a választ keressük minden tudattalan lélegzetvételünk alatt:
KI VAGYOK ÉN?
To be continued...
Egy kis művészet
2009.09.11. 17:00 - hanaura
Címkék: kép
Ezt a linket ma láttam a Daath-on, gondoltam elcsenem Nektek, ha esetleg még nem ismeritek.
Ízelítő gyanánt:

Ayahuasca - yoga
2009.09.11. 15:08 - hanaura
Ezt a kifejezést legjobb tudomásom szerint jómagam találtam fel, ma egy Mernyauval folytatott beszélgetés alatt.
A jóga kifejezésnek elég sok értelmezése ismeretes, Wiki anya ezt állítja:

A jóga szó a szanszkrit judzs szótőből származik, melynek jelentése: összeköt, egyesít, igába fog. Az egyéni lélek (átma) és az univerzális lélek (paramátma) egyesítésére utal, de vonatkoztatható a test, a tudat és a lélek egyesítésére történő utalásként is.
A jóga (régen: yoga), szanszkritul: योग, a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális közegében.
A jógának több változata ismert, amelyeket a különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. Indián kívül először a hatha jóga vált népszerűvé a 20. századi nyugati világban, ma már azonban Európában is szinte minden ága elérhető jógaközpontok által.
Amit én ismertem, az valahogy úgy hangzik, hogy a jóga összekapcsolódást jelent egy magasabb erővel, amit néhányan Istennek, mások energiáknak titulálnak, ebbe most nem megyek bele.
Ami bizonyos, tapasztalatból mondhatnók, hogy az ayahuasca kapcsolatot létesít. Ami a jóga célja. Kapcsolat valami magasabb szintű dologgal, spirituális síkon.
Bárki aki fogyasztott ayahuascát, kivétel nélkül arról számol be, hogy olyan dolgokkal találkozott, létesített kapcsolatot, amikkel másként esélye sem lett volna. A dolog szomorú apropója, hogy ezek általában önmagunk vagyunk, és ilyen értelemben véve elég elkeserítő, hogy nem tudunk egyedül, segítség nélkül kapcsolatot létesíteni önmagunkkal. Legbelsőbb félelmek, hibák, hiányosságok, más szóval rengeteg megoldani- és helyrerakni való dolog.
Na most kérdem én, ha valakit jól ismerünk, mondjuk egy barátot, akkor előbb utóbb csak észrevesszük ha valaminek örül, egy másik dolog meg bántja, ezt nagyon szereti, attól meg nem tudni miért, de bizonyosan fél.....nem?
Nem ismerjük magunkat, ez a gond. Nem is annyira gond, mint fejleszteni való, hogy optimistábban fogalmazzak.
Nem tudjuk honnan jönnek az örömeink, a bánataink, mitől félünk, és egyáltalán: hogyan tudunk közelebb kerülni önmagunkhoz.
Nem ez az egyetlen lehetőség, de azért nem rossz, amikor valaki ad egy mobiltelefont, és néhány órán keresztül, igaz, nem kevés nehézség árán, tudunk kicsit beszélgetni, KAPCSOLATBAN lenni önmagunkkal, várva, hogy elinduljon a mindennapokban a lavina, mind több és több időt töltve azzal a személlyel akitől egész életünkben sikerült távol tartani magunkat...
Gomoa: Az ayahuascához adott pszichotróp növényekről III.
2009.09.11. 09:49 - hanaura
Címkék: gomoa
Tehát,a hozzáadott pszichotróp növényekről:
Az ayahuasca additív növényeket, melyek víziók keltésére szolgálnak, a következő alcsoportokba osztják (Ott, 1995):
1. Nicotiana [nikotin],
2. Brugmansia [tropánalkaloidok],
3. Brunfelsia [skopoletin],
4. Chacruna, Chagropanga [DMT], triptamin tartalmú növények.
Az első három alcsoportot röviden bemutatom, majd a negyedik csoportra a továbbiakban részletesebben kitérek. E növények mindegyikének farmakológiailag ugyanaz a funkciója: a főzet pszichotróp hatásának erősítése. Az első három alcsoport mindegyike a Solanaceae családba tartozik, míg a negyedik csoport a Malpighiaceae és a Rubiaceae családba sorolható (Mckenna et al., 1998).
A kultúr dohányfajok, a Nicotiana tabacum és a N. rustica a leggyakoribb és legszélesebb körben használt növények, melyeket az ayahuascához kevernek. Gyakran dohányfőzetet kevernek ayahuscához vagy dohányport szippantanak, dohányleveleket szívnak ayahusca szertartás közben (Wilbert, 1987). A dohányt hasonlóan sámándrognak tekintik Dél-Amerikában, mint az ayahuascát. A Záparo indiánoknál a sámánok azért fogyasztják az ayahuscát, hogy jobban „lássanak”, de abban hisznek, hogy a fűzet igazi hatalma a dohánytól származik (Wilbert, 1987).
A következő alcsoportba a Brugmansia fajok tartoznak. Leggyakrabban a Brugmansia suaveolens és a B. insignis leveleit használják a főzetben együtt más Brugmansia fajok leveleivel, szárával, magjaival és hamujával, melyben tropán alkaloidákat találtak (jelen esetben szkopolamin és hioszciamin) (Schultes és Raffauf, 1990, 1992; Vickers és Plowman, 1984). A Brugmansia -fajokat gyakran használják önmagukban is, jövendőmondást elősegítő szerként (Schultes és Raffauf, 1990, 1992).
A következő kategóriába tartozó növények szintén a Solanaceae családból kerülnek ki. Több kolumbiai és equadori indián törzs keveri a Brunfelsia grandiflora, a B. grandiflora subsp. schultesii és a B. chiricaspi fajok kérgét, levelét és gyökerét az ayahuascához (Schultes és Raffauf, 1990, 1992). E fajok kémiája nincs tisztázva, de az bizonyos, hogy scopoletin mindegyikben megtalálható, ugyanúgy mint a manacában (Brunfelsia uniflora gyökere), mely sámánszertartások fontos kelléke (Schultes és Hoffmann, 1980).
A negyedik kategóriába azok a növények tartoznak, melyek indol alkaloidokat, tartalmaznak, elsősorban N,N-dimetiltryitamint (DMT) és másodsorban 5 – metoxi - N,N-dimetiltriptamint (5-MeO-DMT). A leggyakrabban használt növény a Chacruna (Psyohotria viridis) a Rubiaceae családból és a Chagropanga (Diplopterys cabrerana), mely ugyanabból a családból származik, mint a B. caapi (Malpighhiaceae). Mindkét esetben a növény leveleit adják a főzethez, hogy „felerősítsék és meghosszabbítsák” annak enteogén hatásait (Schultes és Hofmann, 1980).
Az 1965-ben José Cuatrecasas arról számol be, hogy a kolumbiai Putumayo régióból egy hozzávalót gyűjtöttek az ayahuascához, mely a Malpighiaceae családba tartozik és melyet az indiánok Chagropanga-nak neveznek. José Cuatrecasas ezt az ayahuasca additív növényt Banisteriopsis rusbyana –nak nevezte el (Rätsch, 1998). További említések találhatók, melyek a növény levelének vagy fiatal hajtásainak a használatára utalnak (Reichel-Dolmatoff, 1972, 1975). Ahogy már korábban azt említettem, mára már máshova sorolják a növényt és általánosan elfogadott a Diplopterys cabrerana elnevezést (Gates, 1982, 1986). Az 1965 és 1968 közötti időszakban három különálló csoport is foglalkozott az izolálással (Poisson, 1965) és a DMT kimutatásával a levelekben (Agurell et al., 1968; Der Marderosian et al., 1968).
A Diplopterys cabrarena, hasonlóan a Banisteriopsis caapi-hoz az Amazonas mélyen fekvő térségében található. Ezen felül csak Dél-Kolumbiából, Venezuelából, Észak-Euqadorból, Dél-Peruból és Brazília nyugati részéből származnak gyűjtések (Gates, 1982). A D. cabrerana a Banisteriopsis caapi-hoz hasonlóan ritkán virágzik és általában sámánok termesztik. Mindkét növényt dugványokról szaporítják. B. caapi –nál lependéktermések találhatók, ami a levegőben való terjedésre alkalmas. Ettől eltérően D. cabrerana termése úszásra alkalmas, ami a folyók menti elterjedést, könnyíti meg. Ez alapján Gates (1982) arra a következtetésre jutott, hogy ez a faj természetesen megtalálható a folyók mentén. A perui és equadori termésgyűjtések azonban terméketleneknek bizonyultak, ami arra enged következtetni, hogy termesztett példányokról volt szó, melyeket dugványozással szaporítottak. Csíraképes szaporítóanyagok brazíliai, venezuelai, kolumbiai gyűjtésekből származnak. Schultes (1983) beszámolója alapján egy másik rokon faj, a Diplopterys involuta, mely Ayahuasca negro ként is ismeretes, feltehetőleg szintén az ayahuasca hozzávalójaként használatos. Erre azonban nincs bizonyíték. Sajnálatos módon az ethnobotanikai irodalom eléggé pontatlan, ami a Diplopterys levelek adagolását illeti az ayahuasca főzethez.
Valamivel több ethnobotanikai információ áll rendelkezésre egy másik ayahuasca hozzávalóról, a Psychotria viridis–ről (Rubiaceae). A Peruban Chacruna, Equadorban Sami ruca vagy Amirucapanga–nak nevezett bokornak a leveleit szintén az ayahuasca főzethez adják, hogy annak víziókeltő erejét növeljék. Ahogy a Diplopterys cabrerana, úgy a Psychotria viridis levelei is DMT-t tartalmaznak (Der Marderosian et al., 1970; Rivier és Lindgren, 1972). A DMT és a Banisteriopsis –ban található alkaloidok farmakológiailag szinergista hatásáról a következő fejezetben térek ki, de azt tudni kell, hogy a DMT a kulcs hatóanyag, mely a Diplopterys vagy Psychotria leveleket tartalmazó ayahuasca főzet enteogén hatásáért felelős. A perui indiánok úgy mondják, hogy „nem lehet semmit látni” ezen hozzávalók nélkül (Rivier és Lindgren, 1972).
A Psychotria carthagenensis leveleiben is DMT-t mutattak ki, és felhasználási módja megegyezik P. viridis -ével (Rivier és Lindgren, 1972; Leal és Elisabetsky, 1996). Ezen felül még a P. alba, a P. horizontalis, és a P. marginata ayahuasca additívként történő használatáról találhatók utalások. Feltételezhető, hogy számtalan fajt használnak a Psychotria nemzetségből az Amazonas medencében a népgyógyászatban, melyeknek pontosabb taxonómiai és ethnobotanikai vizsgálata szükséges (Schultes és Raffauf, 1990; Rivier és Lindgren, 1972).
Beszámolók szerint Shuar indiánok Diplopterys cabrerana-t, Brunfelsia, Nicotiana, és maikoa vagy Brugmansia fajokat kevernek az ayahuascájukhoz (Schultes és Hofmann, 1980; Schultes és Raffauf, 1990). A Perui Sharanahuák legalább kilenc növényt használnak erre a célra: Brugmansia suaveolens, Psychotria viridis, Psychotria peoppigiana, még nem azonosított Psychotria fajokat, Brugrnansia versicolor, Ocimum micranthum, Alternanther sp., Cyperus sp., Calathea sp. (Rivier és Lindgren, 1972).
Annak ellenére, hogy vannak tisztán Banisteriopsis caapi-ból készített főzetek, a legtöbb esetben mégis olyan főzetek készülnek, melyeknél a Banisteriopsis mellett egyéb növényeket is felhasználnak. Az ayahuascához adott dohány vagy más Solanaceae családba tartozó növények hatásáról is nagyon kevés az információ. A legszélesebb körben alkalmazott ayahuasca hozzávalók a triptamint tartalmazó levelek. A tiszta ayahuasca inkább szedatív, mint stimuláló hatással rendelkezik. Triptamin tartalmú Psychotria- vagy Diplopterys levelek hozzáadásával a főzet stimuláló és víziókeltő hatását érik el (Riba, 2003; Ott, 1995).





