forrás: saman.hu

Élménybeszámoló részemről nem lesz, majd ír, akit legfőképpen érintett, mindenesetre a tények: egy részben analógokból, részben tradícionális növényekből készített főzetet készítettem egy barátunknak.

Az utolsó pillanatig kérdéses volt a "felállás" terveztem magam is inni a teából, de nem túl sok készült, és biztosra akartam menni a dolgokkal. Két jókora pohár volt, és így végül nem ittam meg a másikat. Nem is baj, majd valamelyik nap megiszom. Ami késik nem múlik, nem verseny  dolog. És így legalább magunkhoz és a körülményekhez képest mindent meg tudtunk tenni az ügy érdekében.

Nagyon nehéz és nagyon szép esténk volt, nem ittam ayahuascát, de csak behunytam a szememet, és kicsit már "én is ott voltam". Nem akarok nagyon ezoterikuskodni, de tényleg így volt, kis szerepem miatt végülis én magam is "benne voltam" a dologban, és kvázi "belülről" tudtam ott lenni, segíteni amit kell.

Nem az első ilyen alkalom volt, de azért nem ez a jellemző. Nagy felelősség az ilyesmi, és egy gyógyító vagy sámán nélkül pedig főleg. Azokat nem véletlenül "találták ki".

Amit én pejoratív értelemben vett ezózásnak nevezek, azt tegnap valahogy így deffiniáltam, mintegy magamnak:

Megtisztulás, és képesítettség nélkül behatolni egy szférába.

Na! Ezt jól megmondtam!:)))))

De tényleg. Ez egy olyan örök-jellegű téma, hogy akkor most kivel, ki nélkül és hogy és ezek. Fogok erről még bővebben írni, de erről is tegnap gondolkodtam, hogy ha az ember kapcsolatba kerül egy gyógyító/sámánnal, akkor amikor egyedül lesz, kvázi kiterjeszti azt amit kapott. Én még nem találtam meg a magam gyógyítóját, vagy legalább is nem ismertem fel, de biztosan eljön ennek is az ideje.

Szóval ez az irány.

És ha van valaki, aki segít, tanít minket, akkor szerintem azt nagyon könnyű továbbadni. Nekünk részben ettől nehéz, kevés a kandelláber ezen az éjszakai úton. De azért van. Kicsit, ahogy zoktam volt fogalmazni, "fel kell találni magunkat". Kitalálni a dolgokat. Anyira támaszkodva a tradíciókra, vagyis arra amit ezekről tudunk, amennyire lehetséges ez a dolog.

És akkor már van helye, a magunk saját gyógyítási alkalmainknak, és van helye annak amikor egy gyógyítótól tanulunk, aki tényleg komolyabban össze van kapcsolódva ezzel a szférával. A sámán egy közvetítő két világ között. Ennek a jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni, vagy instanttá tenni. Vagyis lehet, csak értelme nincs.

Másrészt meg a magunk kis világában is olyan sok segítséget kapunk. Én azt remélem, hogy a nagyon sok infó ami itt megjelent, megjelenik, és szándékom szerint fog is, az is egy ilyenfajta dolog lehet, nyilván más írások is, de nem túl sok van, amit más oldalakon találtam azt lényegében összeszedtem, ettől sokkal többet senki ne várjon magyar nyelven. De ez nem is kevés.

Aztán ott van az oldal fóruma: ayahuascareality.hu , ahol szintén találni dolgokat, néha másféléket is mint itt, és manapság egyre több ember beszél idegen nyelveket, akkor pedig végképp kinyílik a világ. Ez már magában nagyon sok!

És a többi, és a többi.....

Aki erre az útra lép, az sincs se egyedül, se segítség nélkül, ez biztos. Hogy ezeket hogyan kahajuk meg, na az az igazi megfejtés!

Most fejeztem be egy főzet ayahuascát. Majd mesélek róla!:)

Beszélgetés Devalon James Small Legs indián javasemberrel

Sambhala Tibet Központ

2004. április 8.

Hendrey Tibor

Devalon James Small Legs feketelábú indián orvosságos ember vezette április 2-án A Nomád Lovasíjász Népek Újraegyesítésének szertartását, ahol a hazai "törzsek" meghívott képviselői, többek között Hendrey Tibor, Laár András, Magyar Gábor, Nádorfi Lajos, Petraskó Tamás, Pucskó József, Püski István, Saint No. 9. Nee-Ta-Tis-Ka, Somfai Kara Dávid, Sólyomfi Nagy Zoltán, Szathmáry Botond és Csörgő Zoltán elszívták a békepipát. Devalon 2004. április 8-án előadást tartott Budapesten, a Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központjában az indián hagyományról, s ennek kapcsán Hendrey Tibor interjút készített vele.

Hendrey Tibor:  A Hagyomány, bárhol a világon, minden más kultúrkörben való megjelenését szívünkben érezzük, mivel tudjuk, hogy a harmonikus, boldog emberi lét alapfeltétele ezen szellemi utak életben tartása. Nagy örömünkre szolgál, hogy az Ön személyében olyan emberrel találkozhatunk, akinek az a feladata, hogy az emberi hagyomány soha ki nem alvó parazsát tisztító tűzzé gerjessze, amely egyben a világosság fáklyája is a jövő nemzedékek számára.

Devalon James Small Legs: A történelmünk mindig is arról szólt, hogy megosztottuk másokkal a kultúránkat, a tradícióinkat és a szellemiségünket. Sosem volt olyan idő, amikor ne osztottuk volna meg másokkal földjeink gazdagságát, vagy mindazt a gazdagságot, amit a szokásaink, kultúránk és szellemiségünk kínál. Nevem "Long Time Travelling" (Hosszan Utazó), észak-amerikai indián vagyok, Pikuni a Feketeláb Törzsszövetségből. Népem a Sziklás hegység mellett elterülő nagy síkság északi feléről származik. Manapság ez a terület részben Kanada, részben az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozik. Életem nagy részében a tradicionális indián utat követtem. Fiatal korom óta nagyon sok spirituális dolgot láttam. Spirituálisnak hiszem őket, mert ezeket a dolgokat senki más nem látta. Azután iskolába kezdtem járni, a fehérek iskolájába a rezervátumban, amely számunkra nagyon brutális volt, s ekkor elveszítettem ezt az utat. Kereszténnyé váltam, s a katolikus utat kezdtem követni.

H.T.:  Miként vált kereszténnyé?

D.:  Anyám és apám a katolikus vallást követte, hiszen a múlt század első felében az imáink törvényen kívülinek számítottak, naptáncunk törvénytelen volt, iskoláinkban nem beszélhettünk anyanyelvünkön. Elszakítva a szüleimtől, kanadai városokban helyeztek el engem és a korombeli diákokat. Fehér emberként nevelkedtem, A katolikusok úgy tartják, kétféle út van, az egyik a mennybe vezet, a másik le a pokolba, s ahová az indiánok mennek, az mindig a pokol. Azt mondták, a pokol felé mindig a tipik voltak, hogy a nyelvem a gonosz nyelve, az imáim a gonosz imái. Képzelheted, mit jelent egy gyereknek, ha folyton ezt hallja. Szóval fehér emberré váltam, a fehér ember útját követtem, fehér vallást tanultam. Főiskolára jártam, ösztöndíjat kaptam, nagyszerű sportoló voltam. De ezzel egy időben folyamatosan álmodtam az ősrégi időkről. Mire húsz éves lettem, az álmok nagyon gyakorivá és erőteljessé váltak. Akkor már ismertem az ősi vadász kultúrát, apám és nagyapám megtanítottak rá, így tudtam, hogy kell vadászni. De az álmok a látomáskeresésről egyre csak érkeztek. Ugyanekkor egyre súlyosbodó személyiségzavaraim támadtak és ennek eredményeként nagyon fiatalon elkezdtem alkoholt és drogokat fogyasztani, magával ragadott az alvilág is. Abban az évben, amikor megházasodtam, tavasszal felmentem a hegyekbe, hogy az erők utat mutassanak nekem. Akkor kezdődött a spirituális életem. Hamarosan az egész életem homlokegyenest megváltozott, megváltoztattam az addigi hibás életvitelemet és elkezdtem tanulni. Ez az út nem a feketeláb út volt, hanem az orvosságos emberek útja. A feketeláb embereknek vannak alapvető kulturális és tradicionális útjai, de az orvosságos emberek útja ettől eltérő. Fenn a hegyekben a nakota nemzetségbeli Dawn Raider (Hajnalban Lovagló) segítőjeként megkezdtem tanoncságomat, hogy orvosságos emberré váljak, s melynek nehézségeit akkor még közel sem ismertem. Lassan, de biztosan elkezdtem azzá válni, aki ma vagyok, az életemet az orvoslásnak szenteltem.

H.T.: Kérem, mondja el, honnan származik az indián hagyomány és foglalja röviden össze a szellemi hagyomány lényegét!

D. A mi szellemiségünk három dologban gyökeredzik: a Teremtő, az élet nagy köre - a négy szent irány, ahol a spirituális nagyszülők élnek - és a Földanya. Ez az a természet adta törvény, amit megmutattak számunkra, hogy kövessük. A szokások és a kultúra is ennek a része, de a legalapvetőbb annak a megértése, ahol mindezek elkezdődnek. A teremtés, a hegyek, a vadon - ez az, ahonnan az erőnk érkezik. Ezt személyesen is megtapasztaltam, hiszen sokszor voltam fent a hegyekben, s mindaz, amit tudok, onnan származik, a Teremtőtől. Ez a magja a mi szellemiségünknek, a szokásainknak, az egész kultúránknak.

H.T.: Feltérképezhető ennek valami nagyon régi gyökere?

D. Ez a népünk vérében van, ami bennem folyik, az őseimben is keringett. Ez az, ahonnan a tudást kapjuk. Ha valaki megérti, honnan származik a spirituális tudás, erre a következtetésre jut.

H.T Az indiánok őshazája Amerikában van, ezt mindenki tudja, de gondolom azt is, hogy a bevándorlók tették teljesen tönkre az indián kultúra és szellemiség szinte minden ágát, úgy hogy az indiánok leszármazottjai mára a gyökértelenség és demoralizáltság totális állapotába kerültek. Ugyanakkor Amerika ma a világ legfejlettebb államának számít és még a kultúra és a művészet terén is jelentőséggel bír. Hogyan lehet ezt az ellentmondást feloldani, vagy úgy is kérdezhetném: megérte a világnak?

D.: Az amerikaiaknak két utat mutattak. Az első betelepülők, akik részt vettek Amerika meghódításában és civilizálásában két út ajándékát kapták meg. Az egyik a Teremtő útja volt, a másik a háborúé. Amikor először jöttek, meg akartuk osztani velük a földünket, de háborúba kezdtek. Amerika a háborút választotta, háborúban született és ez mindig is így volt, egészen a polgárháborúig. Erre építették hadigépezetük fejlesztését is, mindig háború volt, háború az egész világban. Manapság azonban ez már nem a harcosok küzdelme, hanem erős gazdasági küzdelem folyik. Összes érdekeltségük a háborúban rejlik, így sosem választják a Teremtő útját, ami a béke. Ami az amerikai őslakosokat illeti, ők mindig a Teremtő oldalán próbáltak állni. De azt is meg kell értenünk, hogy mi indiánok is felelősek vagyunk, hogy részt vettünk a saját édenünk elpusztításában. Saját életmódunkat semmisítettük meg ezáltal, szenvedtünk is miatta. Az első figyelmeztetések a Teremtőtől 1845-ben érkeztek a feketelábúakhoz, s ezekben a jövendölésekben az volt, hogy ha nem változtatunk azon az úton, amin haladunk, akkor fogságban tartanak majd minket és a népünk öt generáción keresztül elnyomás alatt él. De az azt követő két generációban lesznek olyan emberek, akik majd újra rálépnek arra az útra, amin addig jártunk, s az indián szellemiség szétterjed majd az egész világon. A hetedik generációban megváltozik majd a világ. Mi vagyunk az ötödik generáció, a gyerekeink már a hatodikban élnek, s hamarosan jön a hetedik. Szóval közeledik a világ változása is.

H.T.: Vannak-e olyan kultúrák a világon, amelyekkel rokonságot érez, amelyek véleménye szerint közös múltból táplálkoznak az indiánokkal? Többször hangsúlyozta, hogy mennyire fontosnak tartja a lovas nemzetek egymásra találását.

D.: Úgy hiszem, a magyar hagyomány nagyon sok dologban hasonlatos mi kultúránkhoz.  Nem csak az írott dolgokra vagy a tanításokra gondolok. Ennek testi jelei is vannak: ez az a bizonyos kék jel, amivel nem egy magyar gyermek is megszületik, az úgynevezett "mongol jegy" ugyanaz, mint nálunk, ahol sokan születnek ezzel a jeggyel. Mindez olyan kultúrába vezet minket vissza, melynek pontos helyét nem ismerjük, egyesek Amerikába helyezik, mások Mongóliába. Valamikor egy nagy vándorlás alatt bekövetkezett egy kétfelé szakadás, ezt az időt mi úgy hívjuk: a nagy árvíz. Valószínűleg ez az árvíz az, amiről a Biblia is mesél. Szétválasztotta népeinket, az egyik csoport erre jött, a másik arra ment. A ló szerepét pedig azért hangsúlyozom a magyarság számára, mert lennie kell egy fókuszpontnak a spirituális világban. Az indiánok számára ez a fókuszpont a bölény volt, ő volt a mi "kulcsállatunk", szellem-állatunk. A bölény minden szellemiséget megad nekünk, hogy eggyé tudjunk válni az univerzummal, megad nekünk ahhoz is mindent, amire a túléléshez szükségünk van. Magyarországon az emberek számára a ló ez a szent állat. Három nappal ezelőtt volt szerencsém találkozni egy kicsi fehér lóval, fehéres-kék szemekkel. Ha egy ilyen állat születik, az nekünk szentnek számít, s egyúttal azt is mutatja, hogy nagy változások fognak történni Magyarországon. Az én szertartásaimban a lovak beszélnek! Ez a legnagyobb spirituális erő, amely biztosítja a fehér emberek és az indiánok közötti megértést. Amikor a ló megjelent a mi kultúránkban, tudtuk, hogy szent állat, hiszen képes volt a hátán hordani az embert, aki ezáltal nagyon erőssé vált. Ezért mondhatjuk, hogy a ló jelentőségteljes állat a magyar kultúrában is.

H.T.  Lehet-e jellemezni mai világunk állapotát, az emberek gondolkodásmódját, miket tart követendőeknek és miket feltétlenül kijavítandóaknak?

D. Hó! Ez egy nagy kérdés! Ami a világ helyzetét illeti, már amit az elmúlt két és fél évben utazásaim során láttam, az az, hogy a kapzsiság és a pénz váltak az emberiség imájává. Ez vezeti őket. Más oldalról nagyon sok ember van, aki jelentős erőfeszítéseket tesz a bolygó megmentése érdekében. És én bátorítom és dicsérem őket! Bíztatom, hogy folytassák ezt a próbálkozást, de tartsák szem előtt a Teremtőt is. Csak az ima segíthet minket a túlélésben, hiszen amikor annak idején a kőkorszakban valaki kimondta a legelső imát, a Teremtő segített. Emlékeznünk kell arra, hogy a Teremtő adott nekünk imát, s ezeket fel kell idéznünk, mert segíteni fognak a jövőben is. Talán már említettem korábban, hogy nagy változások várhatók Magyarországon, de ugyanígy a világban. S ezt komolyan gondolom, hogy nagy változás felé tartunk. Múlt éjjel volt egy álmom, s abban Magyarországot elérte egy háború. Ez a háború talán nem is fizikai háború, hanem spirituális, amiben a magyarok saját maguk ellen küzdenek. Az imáim gerince az, hogy az emberek legyenek toleránsak, elfogadóak egymással szemben, becsüljék meg egymást. Ha elveszítjük ezt a toleranciát, ha elveszítjük ezt a megbecsülést, akkor elveszítjük az imákat is. Azt hiszem, ezzel megválaszoltam a kérdést.

H.T.  Mi a szellemi emberek feladata ebben a kizökkent világban?

D.: Véleményem szerint minden őslakos kultúrában, így nálunk is a vezetőknek az a felelősségük, hogy irányítsák a népüket. Nekik kell vezetniük a népüket a gazdasági függetlenség és ezen keresztül a túlélés felé. Az orvosságos ember felelőssége a kapcsolat a földdel. Az ő felelőssége a földtől származik. Felelős az emberiségért, az állatvilágért, a földért. Az, hogy ő hogyan illik bele a törzs egészébe az a néptől függ. Mert az emberek viszont felelősek az orvosságos emberekért, hogy életben tartsák ezt a hagyomány, mert ha nem, maguk is elvesztek.

H.T.  Köszönöm szépen a beszélgetést.

forrás: www.tibet.hu/_fornow/beszelgetesek_devalon.htm

A mai napom a zombi-lét tudatlan, tompa állapotával való küzdelemmel telt el. Már-már azzal hergeltem magamat, hogy kávét fogok inni!:)

Ez pedig nem túl gyakori, imádom az ízét, de valahogy nem tesz jót (akkor már inkább az Erythroxylum Coca). Na mindegy, nem ez a lényeg, szóval ezért nem írtam egész nap semmit. Castanedát olvasva az a részlet fogott meg a többek szerint is legjobban sikerült könyve, az Ixtláni utazás kapcsán, hogy don Juan mennyire módszeresen a gondolkodásmódot tanítja, és nem adatokat, s főleg nem a fejest ugrást valamibe amiről mit sem tud az ember. Nem vagyok egy megveszekedett Castaneda rajongó, eddig valahogy mindig elkerült, de ez a könyv most nagyon passzol a pillanatnyilagos állapotomhoz. Amivel nem feltétlenül lesz mindenki így, nyilván.

Szóval ha valami fontos akkor érdemes időt tölteni a megismerésére. Amit pedig véleményem szerint két módon tehet az ember (lehet, hogy van több is, nekem most ezek jutnak az eszembe), mégpedig :

• A mögötte rejlő gondolkodásmódot próbálja "megfogni", hogy egyáltanán valami halvány fogalma legyen arról, hogy mi fog történni, mert aztán az ayahuasca is sok csodálatos dolgot tud művelni. Nagy valószínűséggel csak nagyon sokára tanulja meg az ember a nyelvét, de ha saját magát hallgatja, akkor nem fogja hallani az ayahuascát. Meg úgy általában semmit, és senkit aki szeretni, tanítani akarja.

• Ismerkedik vele közelebbről. Magyarán, ha a jó oldalát akarom megfogni akkor nem spekulálgatok, hanem kvázi "rábízom" magamat.

Mindkét esetben becsaphatja magát az ember, és mindkét esetben lehet nagyon-nagyon győztes. Érdemes erre gyúrni. Én nem akarok abba belegondolni, hogy valami nagyon jó dolog közelébe érve távol maradok tőle. Ahogy Bhaktivedanta Swami fogalmazott: mint amikor az ember mézre vágyik, de csak a mézesüveget nyalogatja.  Nem mindegy.

Talán a megoldás is a két dolog együttesében van, úgyhogy jó próbálkozást, és jó tanulást egyszerre!

(Én részembről éppen ayahuascát főzök, nagyon fáradt és boldog vagyok, sok pizzát ettem, nagyszerű gondolatok között töltöttem a napomat, és minimim egyet léptem a képzeletbeli macskaköves úton ami mondjuk úgy a saját sorsomon vezet keresztül. Na, jól megmondtam!:))

Ayahuasca képek között találtam!:)

Nem vicc!

Ma a szimbólumokon gondolkodtam. Azokon amiket meg szokás említeni az ayahuascával kapcsolatban, amolyan képi megjelenítésképpen. Az erdő, a dohánylevél, a kígyók, a pohár, a jaguár, és ezek a tipikusnak mondható jelképek, természetesen a más sámán kultúrákkal igen komoly hasonlóságot mutató egyéb, közös megjelenítésen.

Honnan is jönnek ezek?

Hát, azt szoktuk mondani, hogy az ayahuasca az életről szól és amolyan igazságszérum. Jókat derülök, amikor mind helyileg, mind hangulatilag teljesen modern felhasználások alkalmával úgymond megjelennek ezek a szimbólumok látomások formájában. Hozzáteszem, attól, hogy egy modern vagy saját út, az nem biztos hogy rossz. De minenképpen más.

Azért mondom csak mert a tanító jellege mellett az ayahuasca rendelkezik a hozzá adott plusz növényeknek köszönhetően komoly látomáskeltő potenciállal, és ezekről gyakran hallani is, ha más nem, beszámolókban, külföldi oldalakon. Én mindig gondolkodóba estem amikor kígyókról, nagymacskákról és egyebekről hallottam, hogy ez honnan a fenéből jön. Nincsen sámán, nincs kultúra, nincs icaró, akkor honnan a francból jönnek ezek a víziók?

Ezért lényeges, és ezért írtam annyit, hogy meg kell tanulni hova rakni a dolgokat. Van rá, mondjuk úgy egy élet. Hajrá!:)

Tudom, hogy már nem is egyszer betettem ezt az idézetet, de a témáról nem találtam jobbat, ez annyira azt fogja meg, amire gondolok.

Szóval:

"Az a kérdés, milyen fajta szellemek hajlandók a praktizálóval kommunikálni, nem vetődik fel abban az esetben, ha az adott személy kellően fegyelmezett, a veszélyeket számon tartja, tisztában van saját magával és saját alapvető motívumaival, és kellő figyelmet fordít arra, hogy kik azok a szellemek, akik a feleletet megadják.

Probléma nagy valószínűséggel akkor adódik, amikor a gyakorló sámán megfeledkezik a fegyelemről, elveszti az éberségét, s hagyja gondolatait elkalandozni. Ebben az esetben az ilyen személy szem elől téveszti, milyen nehéz felismerni vagy tudomásul venni, hogy a szellem, aki meglátogatja őt, lehet, hogy a saját tudatának a kivetülése, és nem hiteles látomás, amely önkívületi állapotában a szellemek világából meglátogatta őt. Tudatosan vagy öntudatlanul mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy tévhitekbe ringassuk magunkat.

Kulturális háttér, összefüggő mítoszrendszer nélkül, melyhez a gyakorló sámán tartozik, hogyan képes valaki értékelni azt, ami az úgynevezett szellemvilágból érkezik? Hogyan tud az ilyen ember különbséget tenni a vágyálmok, a vágyak megvalósulása és a hiteles dolgok között? Csakis éberséggel és a saját motivációja állandó vizsgálatával, az erő iránti vágy legmélyebb okainak felszínre hozásával képes valaki önvalója árnyékán túljutni. (Eleanor Ott)

Mert igen sok dolog megjelenik az ayahuasca hatása alatt. Azt szoktuk mondani, hogy az ayahuasca nem hazudik, az ayahuasca a valóságot mutatja meg. Ami igaz is, de nem mindegy hogy hogyan igaz ez. Valami megjelenhet azért mert félek tőle, vagy mert sokat gondolok rá, vagy mert van vele valami dolgom. És természetes dolog, ha a tavaly sajnos elhunyt Pablo AMaringo, vagy más ayahuasca ihletettségű művésztől sok-sok képet látunk, akkor kialakul egyfajta kép. Ezeket is felidézheti az elme, ezekről is mondhat valamit az ayahuasca, de azt gondolni csak azért mert ilyen víziók jöttek, hogy az erdő szelle kézen fogott és elvitt a liánok közé, na ez szerintem olyan dolog, amit érdemes felülvizsgálni. Én egyébként mindennel ami ér, ezt teszem. Sok dolog van, amit nem érdemes túlmagyarázni, ez erre is igaz, de -főképp a fenti idézetet figyelembe véve- nem árt óvatosnak lenni.

Ez egy gyógyító, nagyon erőteljes dolog, de választás híján mi kirúgtuk alóla a kultúrát, érthető okból az eredeti helyszínt, a gyógyító dalokat, a szertartást, amik nagyon fontos részei ennek a dolognak, és az egész gondolkodásmódot ami mögötte van. Nem azta akarom mondani, hogy valami rossz dolog történik, mert természetes, hogy amikor itt, olyan távol az Amazonastól hallunk egy ilyen különleges gyógymódról, ami annyira nagy segítséget adhat, akkor mi is szeretnénk. Az ellen meg ami van, nem tudunk mit tenni. Én se fogom magam az első meggyfára felhúzni, csak mert nem a dzsungelben születtem. Főleg, hogy lehet, hogy ez nem is véletlen. Az okát senki ne kérdezze, mert bármit mondanék félő, hogy hülyeség lenne, de biztos, hogy van valami.

Szóval csak óvatosan azokkal a jelképekkel! Vagyis a "hova-rakásukkal"! SOk felesleges illúziótól kímélnek meg. Még majdnem azt mondom, hogy akár gondolkodni se fontos arról hogy mi történt velünk, ha már találkoztunk ezzel az orvossággal. Örüljünk annak ami van, írjuk le magunknak, mert később segíteni fog. Ez se szentírás, mert csak az én tapasztalatom, de nekem később szoktak beugrani dolgok, mégpedig akkor amikor nem is gondolok ezekre a dolgokra. Én, a saját életemben ezeket éltem meg igazi tanításoknak.

Ugyanis mi történik jó esetben ha bevesszük ezt az orvosságot?

Legyek rövid, kiábrándító és őszinte?

Semmi. Elkezdi az ember úgy látni a dolgokat ahogyan azok vannak. Sehova nem visz el az ayahuasca, szerintem legalább is, "csak" egy olyan szemüveget ad, amin keresztül kellene lássuk a világot, és nem csak a növény hatására. Ez a nagy rákfene. Amikor ott van a hatás, akkor az ember "megéli az életet", hogy milyen érzés is lenne mondjuk őszintének lenni. A beszámolók gyanúsan nagy arányban szólnak arról, hogy az ayahuasca szembesít, felszaggatja amélybe dugdosott dolgokat, és változásra igyekszik kényszeríteni. Én azt gondolom, hogy akkor találkozik az ember az ayahuasca szellemével, amikor a mindennapokban dönt valamiről, amiről adig másként, rosszul döntött volna, de az előbbiek hatására meggondolja magát.

Én ezt nevezném integrálásnak, és nem azt amit a gyógyszer hatása alatt gondol az ember. Az egy csoda, és meg tudja mutatni a végcélt: a látásmódot saját életünkhöz, saját utunkhoz, de ha ez pikk-pakk menne is, én nagyon becsapva érezném magamat. Pontosan ezért iszik az ember, ha már egyszer ivott ayahuascát. Kell az újra-emlékeztetés a dolgokról, mert gyorsan felejt az ember. Akkor és ott nem, akkor megél mindenféle dolgokat, és úgy érzi, az ayahausca megtanította élni, elvitte a mennyekbe vagy Golokára, vagy Nirvanára, vagy Ali Babához, és akkor minden rendben van. És ez igaz is! De az élet aztán vizsgáztat a dolgokból, és az, hogy "velem van az ayahuasca szelleme" számomra ezt jelenti: hogy később is másként fogok dönteni, amikor hajlanék a régi irányba. És ehhez idő kell. Túl a fizikai nehézségeket, ezért nem isszák az ayahuascát orrba-szájba: felesleges. Persze az optimálisat mindenki maga érzi, Te tudod, hogy Neked hány szilvásgombóc a tuti, de azért amikor olyanoktól hallunk erről a témáról akiknek több fogalmuk van róla, mint nekünk (és sok ilyen ember van:), akkor azért mindig elég kemény dolgok hangzanak el.

Szembesülés az igazsággal, összetört illúziók. Én nem is nagyon hiszek a "paradicsomi állapotban" amikor fenn van az ember a hegyen a nagybetűs tudással a fejében, és megéli, hogy mekkora csoda ez az egész.

Az, de az majd a hétköznapokban derül ki.

Jó esetben...

Végre megvettem könyvben az Ixtláni utazást, már majd kifolyt a szemem a gépen olvasástól. A könyvről jutott az eszembe, hogy írok nagyon jó oldalról, ahol Castanedával kapcsolatban lehet sok érdekes dolgot megtudni.

Az oldal amit még a múltkor találtam: www.gyujtopont.hu/ . Nézzétek meg, érdemes!

Addig is néhány infó Castanedáról(hu.wikipedia.org/wiki/Carlos_Castaneda):

Carlos Castaneda (1925. december 25.?, 1931. december 24.? – 1998. április 27.) latin-amerikai származású, amerikaiantropológus, akit a mexikói varázslóhagyományról írt könyvei tettek világhírűvé. Castaneda az első könyvek antropológusi nézőpontját elhagyva később a tanulmányozott varázslóhagyomány képviselőjévé vált. Könyveiben egy több ezer éves, a harcosok útjának nevezett saját etikát és teljes világmagyarázatot tartalmazó, komplex és mind az európai, mind a keleti tradícióktól különböző világképet mutatott be. Mivel sosem mutatott be bizonyítékokat arról, hogy adatközlői valóban léteznek, második könyve megjelenésétől kezdve tudományos körökből számtalan kritika érte, amik fikcióként utasították el munkáit.

Castaneda Brazíliában, Peruban vagy Argentínában született. 1951-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba, az állampolgárságot 1957-ben nyerte el.[1]1955–1959-ig a Los Angeles Community College-ban tanult, ahol Associate of Arts (AA) fokozattal végzett pszichológiából. 1959-től kezdett antropológiát hallgatni a UCLA-en. BA1962, PhD1972. Tanulmányai mellett alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Első könyve, a Don Juan tanításai, melyben a peyote és más pszichotróp növények használatába való beavatását írta le, a 60-as évek ellenkultúrájának ikonjává tették. Castaneda kerülte a nyilvánosságot, nem engedte, hogy fényképezzék, és csak elvétve adott interjúkat (1973-ban így is a Time címlapjára került)[2]. Bár továbbra is jelentek meg könyvei, a 70-es évek második felében és a 80-as években teljesen eltűnt. Ez alatt az idő alatt mindössze egyetlen hosszabb interjút adott[3]. A 90-es évek elején váratlanul a nyilvánosság elé állt „varázslócsoportjával”, előadásokat és workshopokat kezdett tartani a tensegrity nevű mozgásrendszerből. 1997 második felétől kezdve már nem jelent meg a workshopokon, és társai 1998. június 19-én bejelentették a halálát. Halotti bizonyítványa két hónnappal korábbra, 1998. április 27-ére lett kiállítva, a halál okát májrákban jelölve meg.

„A személyes történet eltörlése” A Castaneda életét övező rejtélyek annak eredményeképp jöttek létre, hogy sikerrel ültette át a gyakorlatba tanításai egyik aspektusát, „a személyes történet eltörlését”.

„– El kell tüntetned a múltadat.

– Hogyan? – kérdeztem.

– Kezdd egyszerű dolgokkal, például ne áruld el, hogy valójában mit csinálsz! Aztán el kell távolodnod mindenkitől, aki jól ismer. Így ködöt teremthetsz magad körül.

– De hát ez képtelenség! – tiltakoztam. – Miért ne tudják meg az emberek, hogy ki vagyok? Mi abban a rossz?

– Az benne a rossz, hogy amint megismernek, a szokásos tulajdonságaidat várják el tőled, és attól kezdve nem tudsz szabadulni gondolataik szorításától. Ami engem illet, én az ismeretlenség teljes szabadságát szeretem. Senki, de senki nem ismer olyan tökéletes bizonyossággal, amilyennel például téged.

– De ez hazugság volna.

– Engem nem foglalkoztat, hogy mi hazugság, és mi igazság – válaszolta szigorúan. – A hazugság csak akkor hazugság, ha van múltunk.”

(Carlos Castaneda: Ixtláni utazás. Édesvíz, 2003, 31.)

Castaneda állítása szerint 1960 nyarán az arizonai Nogalesben találkozott egy mexikóijaki indiánnal, don Juan Matusszal, aki vállalta, hogy az adatközlője lesz. Az öreg sámán beavatta a tudásába, ami végül annyira megterhelőnek bizonyult, hogy Castaneda 1965-ben megszakította a kapcsolatukat. 1968-ban tért vissza hozzá, hogy megmutassa neki a róla írt könyvet. Ez a találkozó a tanonckodás új szakaszának a nyitányává vált, ami egészen 1973-ig folytatódott, amikor don Juan és társasága átlépett „a harmadik figyelembe”.

A don Juan által bemutatott tudás Castaneda könyveiben fokozatosan változott, és a romantikus színekkel felfestett indián varázslóvilág helyett a későbbi könyvekben az elvont fogalmak köré szerveződő rendszerre helyeződött a hangsúly.

Fő koncepciók:

A varázslók célja az észlelés tudatos manipulálása. Az ehhez szükséges állapotot tradícionálisan eleinte úgynevezett erőnövények fogyasztásával érték el, majd a "régi idők varázslói" fokozatosan megtanultak saját erejükből, szándékuk segítségével belépni ezekbe az állapotokba. Ilyenkor a varázslók az emberi testet hosszúkás fénylő tojásnak "látják", melynek egy meghatározott szerve, a jobb lapocka tájékán elhelyezkedő gyűjtőpont. Ennek helyzete határozza meg az észlelést. Az emberek gyűjtőpontja a szocializáció során rögzül ugyanazon a helyen; a kisbabáké kezdetben szabadon mozog. A mindennapi életben lekötött energia felszabadításával, a szándék segítségével tudatosan el lehet mozdítani a gyűjtőpontot. A gyűjtőpont álmaink során sokkal lazább, mint ébrenléti állapotban, ezért a gyűjtőpont mozgatására szolgáló technikát álmodásnak, a gyűjtőpont adott helyen való rögzítésének művészetét cserkészésnek (néhány könyvben cserkelésnek) nevezik.

A varázslók, a gyűjtőpont eltolásával más világokba lépnek, melyek közelebb, vagy távolabb helyezkednek el a mi világunktól – a gyűjtőpont helyzetétől függően. Ezekben a világokban a szerves lények mellett szervetlen lények is léteznek, melyeknek nincs meg a helyváltoztatásra való képességük. Ezeknek több különböző fajtája van, melyek közül néhánnyal a varázslók megpróbálnak együttműködni. A fénytojáson kívülre tolt gyűjtőponti helyzet, az ember által fel nem fogható, ismeretlen világokba enged betekintést.

A varázslókat útjuk során egy személytelen erő vezeti, melyet szellemnek hívnak. A varázslók egyik fő cselekedete, hogy szembe néznek a végtelennel, amely hideg közönnyel visszabámul rájuk. Úgy tartják, az életért egy személytelen erő felelős, melyet sasnak neveztek el. Látásuk segítségével felismerték, hogy a halál pillanatában az ember teljesen tudatába kerül élete minden cselekedetének, minek hatására a fénytojásban található teljes tudomás – az élet összes tapasztalata – felizzik, majd a sas felfalja azt. A varázslók nem kívánják tapasztalataikkal táplálni a sast, ezért tanulmányaik során az egyik legfontosabb, hogy elvégezzék az összegzésüket és így eltöröljék személyes történelmüket. Ezt életük összes eseményének felsorolásával és újraélésével teszik meg. Az összegzés egy másolatot hoz létre az élet tapasztalataiból, amelyet a sasnak ajánlanak – így elsurranhatnak mellette, és a halál nincs többé hatással rájuk.

A varázslók látásukkal érzékelik, hogy az emberi fajt évezredekkel ezelőtt foglyul ejtette a flyer-eknek, los voladores-eknek, vagy szökdelőknek nevezett szervetlen lények fajtája, ami az emberi tudatomás izzásából táplálkozik. Ők fosztották meg az emberi lényeket mágikus képességeiktől, egy idegen elmét ültetve beléjük. A varázslók szerint az embereknek két elméje van, egy saját, ami általában csendes, és egy idegen beültetés, ami az egóért, a hitekért és az értelmetlen konfliktusokért felelős – ezen keresztül tartják a ragadozók a helyén az emberi fajt, a tudomást folyamatosan álproblémákkal tartva izzásban.

A tartalomról:

Devalon Long Time Travelling (Hosszútávon Utazó)

1954-ben született a kanadai Feketeláb indián rezervátumban. Már gyerekkorában sok misztikus dolgot tapasztalt, de ahhoz, hogy gyógyító és tanító sámán váljék belőle, még nagyon sok nehézségen kellett keresztülmennie. Súlyos autóbaleset, betegség, alkoholizmus, kábítószer, bűnözés, börtön...Volt politikus, építési vállalkozó és rendőr is.

Élete fordulópontját a Nagy Szellemmel való találkozás jelentette. Ezután kezdte el járni valódi spirituális útját, melynek részeként találkozott Őszentségével, a Dalai Lámával is.

A film bemutatja Devalon életútját és az ősi indián szertartásokat, közöttük a legfőbbet, a Naptáncot. Ezt az Egyesült Államok kormánya az 1800-as években betiltotta és csak az 1900-as évek második felében engedélyezték újra. Ezidáig magáról a szertartásról csak elvétve láthattunk pár lopott képet, mivel az indiánok a fotózást, filmezést szigorúan megtiltották.

Devalon 2007-ben, látomása által engedélyt kapott, hogy a szertartásokról felvétel készülhessen. A filmben látható egyedülálló képek bemutatják ezek minden részletét, köztük az utolsó Európában tartott Naptáncot.

Rendező: Kubicsek Attila, Rendező aszisztens: Halász Péter, Operatőr: Kubicsek Attila, Légifelvételek: Rapali Gábor, Zene: Sacred Spirit, Oliver Shanti & Friends, Hang és premastering: Filmedia Bt, Fordítás: György Anita és Kovács András, Grafika és felirat: D. Nagy Zsófia

(forrás: www.5x.hu/ )

Még nem biztos, de meglepetések elkerülése végett megírom időben, hogy egy időre karbantartási okból le fog állni a fórum, meglátjuk hogy haladunk vannak fejleszteni, meg átgondolnivalók az utóbbi időben meglehetősen csendes fórumon.

Folytatás biztosan lesz valamilyen formában, meglátjuk mi és hogyan!:)

A könyvajánlókról jutott az eszembe, hogy valamikor majdösszeállítok egy ilyen kis összefoglalót azokról a könyvekről magyar nyelven amiket találtam, és tetszettek. Nem sok volt, mit mondjak. Talán én vagyok válogatós(nem hinném), vagy pedig ez nem egy ilyen túlpörgetett téma, mármint ez az indiános, sámános, amikről itt szó van.

Angolul persze rengeteg jó írás van, és lassan elkezdek rendelgetni ezekből azzal az ábránddal, hogy ha megtanulok végre normálisan angolul, akkor majd előkaphatom őket tanulási céllal. Addig marad ez a néhány eddig felfedezett magyar nyelvű könyv.

Kapcsolódó írások persze vannak bőséggel, amolyan háttérország, de azért a lényeg mégsem ezeken van, kvázi kiegészítőként vannak itt jelen. De azért fontosak, nyilván.

Természetesen ha valaki talál valami jót, nem fogjuk megölni hogy ha jelzi!:) Én se vagyok mindenható, nyilván sok anyagot nem ismerek. Most éppen a Sámán útja című Harner könyvre vadászom nagyon-nagyon, Michael Harner nagyon különlege stílusban mutatja be ezt a világot, Frecska Ede szavaival élve a nyugatiak kozmológiája számára is befogadható módon. Ez elég fontos, mert annyi, de annyiféle "értelmezés" kering a neten, és most nem arra a részére gondolok, hogy mindenki másként él meg dolgokat, mert ez is igaz, de azért vannak alapigazságok, amik azt hiszem nem változnak az értelmezés szubjektív ruhája mögött.

Remélem minél több ilyen nagyszerű írást tudok itt bemutatni a jövőben is, a mindentudóság hiányában szeretem alátámasztani a mondandómat olyanok szavaival, akik igen csak előrébb járnak ezen az úton.

AxisMundira oldalán(ows.eoldal.hu) olvastam erről a már elsőre is nagyon izgalmasnak tűnő könyvről. Nem vagyok egy nagy maya-megszállott, de felkeltette az érdeklődésemet.

A dolog egyik érekessége, hogy Terrence McKenna is megjelenik a könyvben, és egy egész más, az oldalhoz még közelebb álló faktort ad az egésznek.

Vadászni nem nagyon kell rá, lehet kapni, így mindössze majd 5 rugó választ el a közelebbi ismerkedéstől.

Na de nem sokára!:)

Tegnap olvasgattam egy nagyszerű könyvet, amit ajánlani tudok mindenkinek.

A címében minden lényeges információ jelen van, am az eszembe jutott róla, hogy milyen klasszul átjön belőle egyfajta gondolkodásmód. Nem kell nagy dolgokra gondolni, szóval szigorú értelemben ehhez a sámános világhoz nem kapcsolódik, de amikor arról beszélünk, hogy nem csak elolvasni, adott esetben lefordítani, hanem megérteni szeretnénk a mienktől meglehetősen távol eső kultúrákat, akkor szükség van bizonyos háttérre, mert ha már ayahuascáról beszélünk, soha senki nem írt, és nem is fog olyan könyvet, aminek az lenne kvázi a címe, hogy "Az ayahuascerók gondolkodásmódjának megértése".

Ilyen sajnos nincs, és garantáltan nem is lesz, ebben gyakorlatilag biztos vagyok. És miért is kellene lennie? Erre szolgálnak az amolyan "háttéranyagok", akár ez a könyv is. Nem mondom, hogy megváltja a világot, de tényleg nagyon szép olvasnivaló, és gondolatébresztő, azon kívül segíthet, nem biztos, hogy segít, de segíthet bizonyos kulturális szakadékokat áthidalni, ami egy lényeges dolog az oldal által tárgyaltak megfelelő megértéséhez, integrálásához.

Nincsenek nagy titkok, vagy megfejtések, egyszerűen nem vagyunk indiánok, és így nem is gondolkodunk úgy. Ez és a hasonló könyvek amolyan varázsszőnyegek, amik a másságunk ellenére elrepíthet minket arra a földre, és ki tudja? Sok-sok utazás után talán úgy felejtjük magunkat...

Tegnap egy kicsit meg voltam dögölve, nagyon fáradt nap volt, úgyhogy áttettem mára a találkozó beszámolót. Már nem is tudom minek nevezzem, a fórumon fórum-találkozót szoktam írni, itt a blogon blogtalálkozót, lehet, hogy csak egyszerűen ayahuascareality baráti kör lesz a neve?:)

Na szóval jó szokásomhoz hívenb picit késtem, így részemről fél öt előtt kezdődött, és a fél tizeneggyes zárási idő vetett véget a találkozó végén ott marat kicsit kisebb, de nagyon családias hangulatú csapat együttlétének.

Nagyjából 18-20an voltunk, részben a "szokásos" csapat, de volt aki több alkalmat is kihagyni kényszerűlve jutott el, volt aki először jött, más szóval remekül vegyült mindenki. Voltak többen akik csak egy ideig tudtak maradni, így most egy családias, beszélgetős, bennsőséges esténk volt.  Természetesen megint teljesen más volt az egésznek a hangulata mint eddig. Mindig az, pedig azt hiszem, hogy úgy "beáll" valamire, és akkor az működik, de megint egy "Új" találkozó volt!

Természetesen sok dologról szó esett, a nagyon-ayahuascás dolgoktól az egészen "kiterjesztett" témákig, és mindenki talélt valamit amiből tök jókat tudott mesélni a többieknek, és akkor ilyen közös kibontások voltak.

Szóba kerültek az egyes kultúrák, vallások és a sámáni kultúrák közötti erős hasonlóságok, minimum közös konklúzió szintjén, és erről fogok is írni, főleg hindu vonatkozásokban, azt ismerem jobban, aztán beszélgettünk arról, hogy a keresztény szervezetetk, mint az UDV vagy a Santo Daime mennyire saját kozmológiával rendelkeznek az ayahuasca okozta gyógyító út megjelenését és főképp értelmezését illetően. És a művészeknek, festőknek is akik keresztények, meg van a saját nagyon konrét, és a törzsi művektől jelentősen eltérő stílusa, ami nem is meglepő. Ami jobban az, az a tény, hogy a kígyó, mint egyik fő ayahuasca megtestesítő szimbólum megmaradt. Igen ám, de a Bibliában a kígyónak nem éppen egy hálás szerep jutott. Gyakrolatilag feloldhatatlannak tűnő kis apróság. Használva a kontaktokat ezt meg is fogom alkalomadtán kérdezni valamelyik Santo Daimés csapattól, ők aránylag elérhetőek, sok oldaluk van.

Aztán szóba kerültek más-más kultúrák és vallások módosult tudatállapotai, mint gyógyítási folyamatok, és hogy ezeknek a megítélése, illetve általánosságban a misztikus élmény mennyire elizolálódott az egyéntől, több kultúra, vallás szellemi fejlődése során. Ezt valahogy sose értettem. Na mindegy, ez is egy jó téma volt.

Hja, hozzáteszem: ismét csak azokról tudok beszámolni, amiknél "ott voltam", ami nyilván nem egy teljes összegzés, "csak" egy amolyan "nekem ilyen volt" jellegű.

Aztán sokat beszélgettünk modern spirituális utakról, és hogy azok nagyon is szervesen miként is kapcsolódnak az olyan ősi gyógymódokhoz, mint amit az ayahuasca is képvisel. Nagyon sok ilyen dolog van, ami nagyszerűen beépíthető a magunk kis ayahuasca "életútjába" egyrészt mert működnek, és jók, és együtt még inkább, másrészt pedig alkalmasak azokra az itt születettségünkből adódó kulturális lyukat tömítésére, illetve sajáttal helyettesítésére. Természetesen nem maradhatott ki a "máshonnan "exportált" folyamatok helyi integrálása sem, ez már azt hiszem egy örök téma lesz!:)

Szóba került még az előbbiből adódóan a "házi integrálás" is, és még sok-sok más izgalmas téma.

A múltkor nagyjából a csapat nagy része hasonló időben érkezett és távozott, most inkább volt egy mag, és akik tudtak, azok egy időre eljöttek. És milyen jól tették! Én nagyon gazdagnak éreztem magam tegnap is, de ez már lassan nem is lesz új. Ez volt a negyedik ayahuasca reality baráti kör-találkozó, és óriási inspiráció látni, hogy némi szervezéssel mennyire össze tudnak jönni, összeérni azok az emberek akiknek valamilyen formában, az életük valamelyik aspektusa szemszögéből van valami közös dolga.

Mindenkinek köszönet aki eljött, különösen Tarának, aki első találkozójának dacára azonnal kedvenccé nőtte ki magát.

Mit kívánhatok még? Sok-sok ilyen alkalmat. Nagy hitet, lelkesedést és örömöt adnak, és csak remélni tudom, hogy másoknak is ugyanakkora élmény volt ez!

Ha jól emlékszem ez a cikk itt még nem jelent meg, olvasgattam a fórum korábbi bejegyzéseit, és a sámános topicban(ami az egyik titkos kedvencem:) találtam ezt a nagyszerű írást, amit a naptánc témája után kutatva a www.sulinet.hu/eletestudomany/ar … ptanc.html oldalon találtam. Lesz még szó a témáról, de tényleg annyi izgalmas aspektusa van az oldal által felvállaltaknak, hogy legtöbbször "csak" "témázgatok".

Ím:

A NAPTÁNC

Észak-Amerikának kalandregényekből, filmekből
jól ismert ősi népei, a dakoták, a lakoták (más néven sziúk),
a feketelábok, az északi és déli cheyennek, az arapahok,
a mandanok, a comancheek és a kiswak törzsek
körében az egyik legnagyobb esemény még a XIX. század
második felében is a naptánc volt,
az ifjakat harcossá avató kegyetlen szertartás.


Alighogy felengedett a fagyos föld és melegebben kezdett sütni a nap a vadászó törzsek nemzetségekre, néhány családból álló csoportokra szakadtak és szétrajzottak. Folyók, patakok árnyas partjain, vízmosásokban, források közelében vertek tanyát. Követték a kószáló bölények nyomait, megkergették a kecses antilopokat, és nyilaikkal elejtettek egyet-egyet a fürge állatokból. Csapdát vetettek a hódoknak és a rókáknak, s ha arra támadt kedvük, elkötötték egymás lovait.


Indián asszony gyermekével és a lóhoz kötött csúszkával a századforduló idején

Időtanács
A békésebb napok labdajátékkal és más ügyességi versenyekkel teltek. Május végén, a „rózsás hold” napjaiban, amikor a dombok oldalán már virágba borultak a vadrózsabokrok, időtanácsra gyülekeztek a nemzetségek főnökei és idősebb harcosai, hogy megkezdjék az előkészületeket a tizennyolc tavaszt megért ifjak harcossá avatására. A törzsek életében oly fontos szertartást mindig a „mennydörgő hold” (egy hold egy hónapot jelentett naptárukban) napjaiban, augusztus első felében tartották, amikor a nap a legerősebben sütött.
A síksági vadászok nemzetségeinek időtanácsaiban összegyűlt főnökök és harcosok „időpálcikáik” rovásairól olvasták le, melyik hold melyik napján kell tábort bontani, hogy időben elérjék a szent helyet a törzs közös naptánctáborát..
Az indulás napján jóval pirkadat előtt a varázsló sátrában megszólaltak a dobok. Sátrat bontottak, s nagy, kerek kötegekbe kötözték a sátorlapokat, a takarókat és minden egyéb holmit. Mivel az indiánok nem ismerték a kereket, sátorrúdjaik elülső végét összekötve hosszú, keskeny, V alakú csúszkát készítettek. Ezt összekötözött végével keresztbe vetették a ló vagy a kutya nyakán, a másik végét pedig a földre eresztették. A csúszka szétnyíló szárain, a ló farka mögötti szíjakból rakodóteret fontak, amelyre aztán felkötötték batyuikat. A francia eredetű szóval travois-nak nevezett csúszkákon a málhák tetejére ültették az apróbb gyerekeket, s itt csináltak helyet a betegeknek és a járni már nem tudó öregeknek is.
Mire a hajnal felderengett, indulásra készen állt a tábor. A varázsló vagy másképpen szólva az orvosságos ember rejtekhelyéről elővette és meggyújtotta a szent pipát. A négy égtáj felé fújta a füstöt, majd körbeadta a szent kalumetet. Minden harcos szívott egyet belőle és ugyanúgy cselekedett, mint a varázsló. Az ünnepélyes, közös imádságnak is felfogható szertartás után ismét elrejtették a béke jelképét. Végül lebontották a varázsló sátrát, s a nemzetség elindult a nagy naptánctáborba, a „törzs abroncsához”.
A vándorlók meg-megálltak néhány napra. A férfiak vadásztak, s magukkal vitték az avatásra váró ifjakat is. Az asszonyok és a gyerekek vadrépát, vadgyümölcsöket szedtek. Tábortüzeik füstje már messziről látszott, s a prérire kimerészkedő „sápadtarcúak”, a ponyvás szekereiken vonuló pionírok a kanyargó füstoszlopokról tudták, hogy az indiánok földjén járnak.


A törzsa szertartás
színhelyére vonul

Tábornyi utak
Egy mormon család feljegyzéseiben ez olvasható: „A dombok peremén időről időre feltűnik egy-egy lovas, kisebb csoport indián... Ilyenkor mindig feszültek, várakozással, egy kis félelemmel és imádsággal telnek az órák... Hogy ki fél jobban, az indiánok mitőlünk, vagy mi az indiánoktól, az soha nem tudható. Van amikor órákon, napokon át követjük egymást tisztes távolból... Aztán hirtelen nyomuk vész. Még a letaposott fű sem árulja el merre tért le, merre vonult a vándorló csapat.”
A távolságokat az indiánok táborokban mérték. Egy tábornyi távolság megközelítően 30 mérföld, nagyjából egynapi járóföld. Ha veszély fenyegette a vándorokat akár kéttábornyi utat is megtettek egyfolytában.
„Néhanapján, amint keresztülvágtunk a síkságon, másik szembejövő törzset pillantottunk meg. Óvatosan közeledtek felénk, majd megálltak, és jelbeszéddel tudtunkra adták, hogy értekezni óhajtanak velünk. Az első jel mindig azt tudakolta, hogy miféle törzshöz tartozunk. Főnökünk erre a feketelábokat jelentő kézjellel válaszolt, majd arrafelé mutatott, ahol a fő törzsünk szokott tanyázni. E jel után mindig magasra emelte a jobb kezét, nyitott tenyerét az idegenek felé fordítva. Ez az ősi jelkép békés szándékot fejezett ki, s azt mutatta, hogy nincs fegyver a harcos jobbjában.
Erre a két főnök leszállt a lóról és egy-más felé indult, hogy félúton találkozzék. Dohánnyal ajándékozták meg egymást, mindegyikük odakínálta égő pipáját a másiknak, aztán ki-ki visszatért a maga törzséhez és mindkét csapat folytatta útját...” – így írta le Hosszú Lándzsa kanadai újságíró, a régi indián élet egyik utolsó tanúja a prérin vándorló törzsek találkozását. Négy-öt hét is beletelt, mire összegyűltek a nagy naptánctábor helyszínén.
A prérik indiánjai táboraikat „katonai pontossággal” építették. Különösen szép látványt nyújtott ünnepi naptánctáboruk.. A főnökök először mindig a tábor bejáratát jelölték ki, amely kelet felé, a felkelő nap irányába nézett. Majd a nemzetségek egymást követően, az óramutató járásával ellenkező irányban verték fel sátraikat. Végül a tábor nagy kört formált egy nyílt tér körül, s a kör közepén csupasz gerendákból ácsolva állt a naptáncsátor váza.


Az ifjak gyakran
eszméletüket vesztették,
de a próba
akkor sem ért véget

A naptánc sátra

A törzs abroncsa
A naptánctábor a törzs abroncsa volt. Az összetartozást jelképezte. A nemzetségek ott vették számba egymást, a rokonok találkoztak. Amíg előkészítették fiaikat a kemény próbát jelentő táncra, a varázsló és a törzs öregjei egyéb fontos szertartásokat is elvégeztek.
A naptánc az ifjak bátorságának próbatétele volt. G. Catlin, aki a Felső-Missouri vidékén járva látta a szertartást, így írta le: „Négy nap, négy éjjel virrasztanak és böjtölnek az ifjak. A negyedik napon délidőben az előző évben avatott harcosok vágtatnak be a táborba, zöld lombokat húzva maguk után, amikkel a varázsló jelére a naptánc sátorát fogják beborítani. Valamivel később két, ünnepi díszbe öltözött lány nyargal a tábor közepére. Egy sasfészket hoznak, amelyet a naptáncoszlop tetejére erősítenek. Közben a harcosok sípokkal, csörgőkkel és dobokkal, vad lövöldözéssel csapnak irtózatos zenebonát.
Megjelenik a naptánc asszonya, és helyet foglal a varázsló oldalán...Az ifjak, akik ezen a napon vetik magukat alá a naptánc szertartásának, sorra az asszony elé járulnak, és hozzáhajolnak, hogy fekete festékkel kenje be arcukat és csuklójukat. Ekkor a varázsló hirtelen felugrik, felkapja a sasfészket, odamegy a naptáncoszlophoz és tenyerével fekete karikákat fest rá. Amikor az oszlop hegyéhez ér, takaróját a fejérehúzza és az oszlopra erősíti a sasfészket. Öt idősebb harcos siet elő, megragadják a földön heverő oszlopot, és az előre elkészített lyukba állítják. A varázsló néhány másodpercig fenn csüng a hatalmas oszlop tetején, majd takaróját széjjeltárva valósággal lerepül a földre.
A dobok elhallgatnak, néma csendben várakozik a tömeg. Hosszú, éles kés villan a varázsló kezében. Többször beletartja a kis varázstűzbe, az ifjak pedig sorra elébe járulnak. A fiatalok mukkanás nélkül tűrik, amint a varázsló és segédei (néhány idősebb harcos) két ujjal felcsípik mellükön a bőrt, két vágást ejtenek rajta, és hosszú bölénybőr szíjat fűznek át a felvágott mellizmokon. A szíj végét pedig a naptánc oszlopához kötözik.
Az ifjak kezdetben lassú, majd egyre gyorsuló ütemben elkezdik táncukat! Dobok morajló dübörgése kíséri a naptáncéneket. Most már az egész törzs együtt énekel. Mindenki táncol, miközben az oszlophoz kötözött csikó harcosok nagyokat rántanak a szíjon, hogy az minél előbb kiszakadjon mellükből.
Sokszor előfordul, hogy órák telnek el így, s ha az ifjú meghal, vagyis elájul, leoldják, de próbája még korántsem ért véget. Amint magához tér, az utolsó futás szertartásában lobogó sörényű musztanghoz erősítik, és egy idősebb harcos addig nyargal vele körbe-körbe, míg a bölényszíj ki nem szakad a melléből. A varázsló gyorsan gyógyfüvet tesz a vérző sebre, s a fájdalomtól meggyötört ifjú apja és anyja karjaiban támolyog haza családja tipijébe. Harcossá avatta a véres próba!”
A naptánc kegyetlen, de szükséges erőpróba volt, hogy a harcossá fogadott ifjú bátran nézzen szembe a prérin leselkedő veszedelmekkel. Legyen állhatatos és kitartó! Vadászatokon viselje el a nélkülözést, a harci ösvényen járva pedig legyen elszánt! Ne ismerjen félelmet, bátran állja a kínokat és minden szenvedést!
Ma már nincs véres erőpróba, de minden nyár végén megérkeznek az indián családok a törzs abroncsához. Felállítják az ősi tipiket, tüzeket gyújtanak az éjszakában és eltáncolják régi táncaikat. Hatalmas, több napon át tartó, látványos, sok embert érintő megnyilvánulásai ezek a találkozók az utóbbi évtizedekben újra erősödő indián önazonosságnak.

A mai, negyedik, és a korábbiakhoz hasonlóan csodálatosra sikeredett fórumtalálkozóról holnap fogok írni egy hosszabb beszámolót, most kicsit le vagyok merülve, záráskor tessékelték ki a csapat egy részét, szóval nem volt egy rövid este, de nagyon klasszul alakult minden. Ahogy eddig megszokhattuk, megint teljesen más volt mint az eddigiek. Én mindig azt hiszem, hogy valahogy "beállnak" a dolgok, és lesz egy olyan "szokásos" jellege a találkozóknak, persze jó értelemben, de minden alkalom teljesen más, és más miatt nagyon jó.

Nagy élmény volt, annyit mondhatok!

Azoknak aki szerettek volna, de nem tudtak jönni, holnap írok egy hosszabb beszámolót, és reméljük legközelebb még többen tudnak jönni azok közül akik szeretik ezt az oldalt.

Korábban elég sokat idéztem az általam nagyon sokra tartott Feri Atyától. Ez mostanában nem annyira jellemző, különleges oka nincs, sok a téma, és így alakult. Mivel azonban a fórumtalálkozón felmerül Pál Feri Atya, azért közzé teszek két vele kapcsolatos linket. Persze, a linktárban is ott van, de az mégis könnyebben elkerüli az ember figyelmét. Aránylag látogatott oldalakról van szó, szóval nem a titkok szelencéjét nyitom fel, de azért remélem lesz aki ezután fog ismerkedni Feri Atyával. Érdemes. Ahogy gondolkodik az életről, az külölnleges. És különlegesen szimpla. Sokszor halott nagy megfejtések helyett, érdemes időt szánni ezekre az oldalakra. A szintén gyakran emlegetett ayahuascára készüléshez kiváló felkészülés. Semmilyen folyamat nem fogja önmagától megtisztítani az ember szándékait. Amikor egy nagy erejű folyamathoz/személyhez imádkozunk, ne felejtsük el, hogy az imánkban nem csak a szavaink lesznek benne, hanem azok a dolgok is, amiket a vágyainkkal, a motivációinkkal, felkészületlenségünkkel, tisztátalanságunkkal hozunk még a folyamat mellé.

www.palferi.hu/hanganyagok

palferi.blog.hu

No hát, lassan elkezdünk készülődni az aktuális "hónap eseményére", a negyedik fórumtalálkozóra. Most is izgulok, és persze nagyon várom már. Valahogy tényleg mintha lenne egy "kritikus tömeg" ami ha jelen van, akkor nem ugyanazok a dologk történnek. Dél-Amerikai ayahuasca szertartásokról mondják néha ezt, hogy van valami amihez kell az, hogy sok ember legyen jelen. És noha külön-külön is jelen vannak ezek a dologk az életünkben, én tényleg azt éreztem, hogy olyan energiák adódtak össze a múltkor is, amihez foghatót nem tapasztalok egyedül. És tegyük hozzá, nem vagyok egy nagy "látnok".

Természetesen lesz majd beszámoló azoknak akik szerettek volna, de nem tudtak jelen lenni, hogy ha csak így is, de egy kicsit mégis jelen legyenek.

Tegnap találtam elég jó, ingyen letölthető blog.hu-s "ruhákat", amiket még kicsit lehet is utólag variálni. Ez azért keltette fel az érdeklődésemet, mert ha mégsem ez a wordpress-es dolog lesz, akkor nem kell a címen változtatni, maradhat az ayahuascareality.blog.hu.

A probléma csak az, hogy nem tudom megcsinálni!:)

Letöltöttem több ilyen sablont is, de nem tudom aktivizálni, így ameddig találok valakit aki ért ehhez, addig ez az ideigleges változat marad. Amúgy lehet, hogy hülyeség, de kicsit hiányzik a régi!:)

Úgyhogy a hölgy éppen az öltözőben van, tessenek türelmesek lenni, és akkor meglátják teljes színpompában!:)))