ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Ma esti...

2009.07.06. 00:45 - hanaura

Szóval ma este ayahuascát fogok főzni.Megkisérelek majd valamiféle élménybeszámolót összehozni,illetve hanát is rábeszélem(a szart,nem kell arra nagyon rábeszélni,remélhetőleg),hogy írjon.Hjaa,ő a múltkor jelezte is ide,hogy fog....Na!Akkor már két beszámolóval is gazdagodik az oldal,és remélhetőleg mindazok,akiknek jelent az itteni levegő valamit.

Úgy gondolom vagyunk páran,és még leszünk is jóval többen...

Nem baj,tolvajok,nevessetek csak,akkor is visszaszerzem.Még ma éjszaka a magamé leszek...

2009.07.06. 00:42 - hanaura

Pál Feri Atya

2009.07.06. 00:40 - hanaura

Egy férfi mászkál a Kálvin téren, nézegeti a kirakatokat, és az egyikben lát egy kicsinyke táblát, alig lehet észrevenni: IGAZSÁGBOLT. Ez felkelti az érdeklődését, bemegy. Ott áll a pultnál egy nagyon csinos hölgy, megszólítja.
 – Szeretnék érdeklődni: itt tényleg igazságot lehet venni?
 – Természetesen. Mindenféle igazságaink vannak: tudományos igazság; a férj és a feleség igazsága; részigazságokat is árulunk. Nagy a választék, erre specializálódtunk.
Erre a férfi elgondolkodik, hogy milyet vegyen, majd bizonytalanul megkérdezi:
 – Teljes igazságot lehet kapni?
 – Ahhoz át kellene fáradni a belső terembe, ott egy úr fogja kiszolgálni.
A férfi bemegy, megszólítja az urat:
 – A teljes igazságot szeretném megvenni, mibe kerül?
 – Teljes igazság...? Sose lesz nyugta.
 – Olcsóbban nem lehet?
 – Sajnos nem, az olcsóbb áruk elöl kaphatók.
 – Akkor elnézést, majd később visszajövök...

 

Hát valahogy így alkuszunk mi meg.Júdás érmék az olcsóbb valóságért néhány kiszinezett hazugság segítségével.

A tapasztalatom szerint itt mérhető leginkább az ayahuasca ereje,hatása,és segítő potenciálja a mindennaoi dzsungelben.Ugyanis pontosan ez az élmény,ami után még egy kicsit jobban is fáj az olcsó igazság.Beleépült egy kis rész a szívbe és emlékeztet a minden napokban:

Hééé,megint ugyanazt csinálod!Ami nem gond,csak tudod,más eredményre vágysz.....

ÚJabb írás Gomoa tollából..

2009.07.06. 00:34 - hanaura

A Banisteriopsis caapi használata órisái jelentőséggel bír a dél-amerikai kontinensen. Az indiánok már 3500 éve ismerik és használják, de hosszú út vezetett ahoz, hogy a nyugati világ is tudomást szerezzen róla. Megismerését nehezítette, hogy a növény nagy változékonysággal rendelkezik, így sok zavart okozott botanikus körökben. Fő hatóanyagai a harmin és a harmalin, melyeket már régóta használnak parkinson kórban szenvedő betegek kezelésére (Schwarz et al., 2003; Riba, 2003; McKenna, 1998).

Bár a Psychotria viridis látszólag kisebb jelentőségű növény, mégis termesztik több helyen (Kalifornia, Hawaii). A hatvanas években még Magyarországon is folytak a hatóanyagaival és farmakológiai hatásával kapcsolatos kutatások (Böszörményi, 1958). Jelentősége azért nem kisebb, mint Banisteriopsis caapi –nak , mert a két növény kombinációjából készítik el az ayahuasca nevezetű pszichotróp főzetet.

Ez a főzet egy egyedüláló hatóanyag komplexet alkot, mely a két növény hatóanyagainak kombinációjával szinergista hatást képez. A Banisteriopsis caapi –ban található β-karbolinok blokkolják az emésztőrendszerben található monoamino-oxidáz enzimeket, így a Psychotria viridis –ben található DMT molekulák nem bomlanak el és fel tudnak szívódni. Ez az egyszerű folyamat teszi lehetővé hogy az orálisan fogyasztott DMT ki tudja fejteni hatását, melyet az indiánok jól ismernek.

Ha figyelembe vesszük a dél-amerikai flórában található növények nagy számát, szinte elképesztő, hogy megtalálták azt a növénykombinációt, mely ilyen drasztikus szinergista hatást vált ki. A kísérleti eljárás, mely eredetileg ezeknek a morfológiailag különböző növényeknek a manipulációjához és kombinációjához, valamint azok egyedi kémiai tulajdonságainak felfedezéséhez vezetett, sokkal mélyrehatóbb annál, mint amit a „Kísérletezz és tévedj!” kitétel sugall.

Indián vers,avagy a mai uccsó máshonnan vett toll....:)

2009.07.05. 22:50 - hanaura

            Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse
 

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
 
 
Nem érdekel, hogy hány éves vagy,
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
 
 
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
 
 
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
 
 
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
 
 
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!
 
 
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
 
 
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
 
 
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
 
 
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban...

Örkény (Ma nagyon idézgetős kedvemben vagyok,de ezek tényleg jók)

2009.07.05. 10:49 - hanaura

A pincében..

 

 

 

A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.

Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.

Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.

- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?

Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.

Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.

Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.

Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?


De ez már túlságosan szép volt.

Ezt már el se tudta képzelni....

 

Idézet a Koránból

2009.07.05. 06:59 - hanaura

Címkék: korán

 

 

"Csak azt veszíted el,amit megtartasz magadnak.Amit átadsz,az örökre a tied marad."

 

 

 

No comment.:)

Ami vonz..

2009.07.05. 06:45 - hanaura

Címkék: életközeli

Életközeli élményekre vágyom...

Életre vágyom...

Egy jellemző történet a megalkuvásról,avagy hogyan is csapjuk be magunkat a minden napokban....

2009.07.05. 06:38 - hanaura

Egy férfi mászkál a Kálvin téren, nézegeti a kirakatokat, és az egyikben lát egy kicsinyke táblát, alig lehet észrevenni: IGAZSÁGBOLT. Ez felkelti az érdeklődését, bemegy. Ott áll a pultnál egy nagyon csinos hölgy, megszólítja.
 – Szeretnék érdeklődni: itt tényleg igazságot lehet venni?
 – Természetesen. Mindenféle igazságaink vannak: tudományos igazság; a férj és a feleség igazsága; részigazságokat is árulunk. Nagy a választék, erre specializálódtunk.
Erre a férfi elgondolkodik, hogy milyet vegyen, majd bizonytalanul megkérdezi:
 – Teljes igazságot lehet kapni?
 – Ahhoz át kellene fáradni a belső terembe, ott egy úr fogja kiszolgálni.
A férfi bemegy, megszólítja az urat:
 – A teljes igazságot szeretném megvenni, mibe kerül?
 – Teljes igazság...? Sose lesz nyugta.
 – Olcsóbban nem lehet?
 – Sajnos nem, az olcsóbb áruk elöl kaphatók.
 – Akkor elnézést, majd később visszajövök...

 

No comment.

Történet Alice Millertől,avagy hogyan öntötték tele a lelkünket,talán tudtuk nélkül a szüleink azzal a fájdalmas,sötét,bűzös löttyel,ami egész életünkben marni,égetni hivatott bennünket

2009.07.05. 06:34 - hanaura

Séta közben egy fiatal házaspár ment előttem. Mindketten magas termetűek, mellettük egy két év körüli kisfiú szaladt és bőgött. Megszoktuk, hogy az ilyen jeleneteket a felnőtt szemszögéből vizsgáljuk, de most megkísérlem a kisgyerek szemszögéből vizsgálni. A házaspár az imént egy kioszknál pálcikás fagylaltot vásárolt, és élvezettel nyalogatták. A kicsi is hasonló fagylaltot akart. A mama szeretetteljesen ezt mondta:
- Gyere, kaphatsz az enyémből; az egész túl hideg volna számodra.
A gyerek azonban nemcsak egy nyalásnyit akart, kinyújtotta a kezét a pálcika után, amit az anyja elhúzott előle. A kicsi kétségbeesetten sírt. És most az egész jelenet megismétlődőtt az apával.
- Tessék, itt van kicsikém, ehetsz az enyémből.
- Nem, nem! - kiabálta a gyerek, és újból futni kezdett, megpróbálva ezzel saját figyelmét elterelni, de mindig újból visszatért, irigyen és szomorúan nézett fel a magasba, ahol az a két felnőtt elégedetten és egyetértésben élvezte a fagylaltot. Ahányszor az egyik szülő felajánlott egy nyalást, a gyerek újból nyújtotta a kezecskéjét a fagylalt után, és akkor a felnőtt, kincset tartó kéz ismét ismét visszahúzódótt. És minél inkább sírt a gyerek, a szülők annál jobban szórakoztak. Sokat kellett nevetniük, és azt remélték, hogy ezzel a nevetéssel majd a gyereket is fölvidítják.
- No nézd csak, ez egyáltalán nem olyan fontos ügy, nem értjük, miért csinálsz belőle ekkora jelenetet.
Egyszercsak a gyerek leült a földre, és a válla fölött apró köveket kezdett dobni anyja felé, aztán hirtelen fölkelt, nyugtalanul körülnézett, hogy ottvannak-e még a szülei. Amikor az apa a pálcikáról teljesen lenyalta a fagylaltot, azt odaadta a gyermeknek, és továbbment. A gyermek várakozással telve megpróbálta lenyalni a darabka fát. Nézte, eldobta, újból fel akarta venni, de nem tette, és egy mély, magányos, kiábrándult zokogás rázta meg az egész testét. Aztán engedelmesen a szülők után sétált.

Biztosan eljő...

2009.07.05. 06:29 - hanaura

Arányok...

2009.07.05. 06:25 - hanaura

Ha kisarkítani akarnám a dolgokat,akkor azt mondanám,hogy...na,de kezdjük az elejéről.

Az ayahuasca tea két fő alkotóelemből áll,az egyik a növény,ami a DMT nevű anyagot hordozza,a másik pedig az úgynevezett MAO gátló,ami nélkül orálissan fogyasztva semmi nem történne.Az hogy ez technikailag miképpen működik később talán tárgyalásra kerül,meglátjuk.

Szóval van két anyagunk.Illetve van egy anyagunk,és mellé még egy.A kettő közül minden esetben a DMT az érzékenyebb,és ez az,ami kikristályosítva már illegális terméknek minősül,és mellesleg abban az állapotban a fogyasztás technikájából is adódóan nem igényel MAO gátló szert.

Olvastam róla,erről nem tudok túl sokat,hogy akik szeretik a gombát,gyakran szintén használnak MAO gátló szert a hatás fokozása érdekében.Legalább is ha a beszámolókat jól értettem meg eza cél.Aztán én,az örök szkeptikus,soha semmit nem hiszek csak úgy el:),de ki tudja,nem értek hozzá...

 

Szóval ha kisarkítani akarnám a dolgot,akkor az általam folyamatosan pfeferált harmala/mimosa duóban a mimosa,mint DMT hordozó felel a vizuális oldalért,míg a harmala inkább ha fogalmazhatok így,az élmény részéért.Ez már csak azért is lényeges,mert ha némi gyakorlattal már rendelkezünk a főzéssel kapcsolatban,akkor ezzel az információval a mellényzsebünkben még több lehetőségre teszünk szert.

Itt jegyezném,meg,hogy mi az oka,hogy nem rakok be ayahuascás videókat.Illetve az okai.

Az első,hogy nem tudom hogy kell csinálni!:)

És ez nem vicc....:)

A másik pedig,hogy rettenetesen felszinesnek tartom az összes eddigi videót amit láttam.Mondom is miért.Előzetesként annyi,hogy itt nem a főzőcskézős videókra gondolok,és nem is a közösen fogyasztós videókra,hanem azokra,amik magát az élményt hivatottak prezentálni.

És itt a bibi.

Lehetséges hasonló vizuális világot létrehozni,ez igaz.Még nem láttam az egész filmet sajnos(pedig állítólag jó),de kaptam egy trailer-t a Blueberry-ből,és Gomoa barátommal beszélgettünk akkor pont erről.Azaz lehetséges hasonló dolgokat megjeleníteni,mint amiket láthat valaki ayahuasca fogyasztás közben,de ez csak az egyik fele.

És szerintem a kisebb...

Mert az élmény az,amit nem lehet lefényképezni.Urak,hölgyek,ez itt a gond.

Máskülönben hatalmas élmény a vizuális része,mert olyan dolgokat nyújt amit más garantálom,hogy nem,de amennyiben ez a cél,ami nem hiba,csak adott esetben egy tény,akkor érdemesebb LSDvel kisérletezni.Nem is jár annyi fájdalommal.

Azonban ha az élményre vágyik az ember,akkor a képek inkább csak rárősítenek erre,legalább is én mindig így élem meg.A képek amik tényle belülről jönnek,és hogy az előbbi fogalmazásnál maradjunk,az ÉLMÉNY hatására nyernek értelmet,és az élmény hatására kerülnek a helyükre,sőt annak a következtében válnak ismerőssé.Ugyanis szemben más hallucinogén dolgokkal,az ayahuasca semmit nem hoz kívülről,egy mesterséges állapotból....

 

Minden bentről jön.....

 

Mai Pál Feri Atya..

2009.07.05. 06:07 - hanaura

A dolgokat lehet rosszul nem-megcsinálni és jól nem-megcsinálni. Hogy hogyan? Erről szól egy gyönyörű történet.
 
Elmegy az öreg lelkész a papucsával a cipészhez, hogy csinálja már meg a papucsát, mert az a kedvenc papucsa, nagyon a szívéhez nőtt már. A cipész megnézi, forgatja:
- Sajnos ez a papucsot már nem tudom megjavítani. De várjon egy picit.
És fogja a papucsot, bemegy a cipészüzlet hátsó részébe, majd alig egy perc múlva jön vissza, és átadja a meg nem javított papucsot. A lelkész kicsit zavarodott, meg el is keseredett, azt pedig végképp nem érti: ha egyszer a cipész azt mondta, hogy nem tudja megcsinálni, mert javíthatatlan, akkor minek viszi el, és minek hozza vissza ugyanúgy, ahogy elvitte...?
Ám amikor este otthon be akar bújni a szétesőfélben levő papucsába, kiderül, hogy mind a két papucsban van egy-egy kis csoki. Az egyik csoki mellett van még egy apró papír is, a következő szöveggel: Ha valamint nem tudunk megcsinálni, akkor csináljuk jól nem meg.
 
 
 
Nekem ez a cikk nagyon tanulságos.Egyszer amikor nagyon nagyon erősen az ayahuasca hatása alatt voltam,rájöttem,hogy a legtöbb dolog amit teszek,ahogyan azt hiszem írtam is már erről,nem azért történik,mert akarom,hanem valami helyett.Akkor annyira erősen kényszerített a fájdalom,hogy ne felejtsem el ezt,hogy bármilyen szétszóródott tudok is lenni,elfelejtve -sajnos a többséghez hasonlóan-a lényeget a minden napokban.
Szóval Feri Atya sorai nekem ezt is jelentik,ez jutott az eszembe az írásáról.

EZ itt a reklám helye,avagy a kapitalizmus kezdete az első magyar nyelvű ayahuasca blogon....:)

2009.07.05. 00:02 - hanaura

Szóval reklám.

Aki még nem ismeri,remélem nem vagytok túl sokan,kéretik a linkblog doboz alatt ráverni egyet az enterre a Sámánizmus címszó alatt.Én is nemrég találtam rá,de nagyon érdekes oldal,egy rakás hasznos és új információval.

Egyszóval tessék olvasni!:)

Hazafele,ahogy fogy a lábak alatt az út....

2009.07.04. 23:59 - hanaura

Még egy kis adalék az aya,olyan mint a....? kérdéshez

2009.07.04. 23:57 - hanaura

Én nagyon szerettem mindenféle szert,de tényleg.Ma mondjuk már nem,de emögött is én vagyok.Túl sok dologhoz segítettek,fogalmazzunk úgy!:)

Emlékszem az első ilyen,vagy első olyan élményre,és ma is azt mondom,hogy ezek sokat tudnak adni,és jó,hogy vannak ezek.Az meg,hogy én nem tudtam kezelni őket,az meg a saját nyomorom,igazából csak segítséget kaptam ahhoz a vágyamhoz,hogy tényleg leépítsem magamat.Erről senki nem tehet,ezt én akartam.Nem tudatosan,de a tetteim,a vágyaim ezt eredményezték.Aztán más kérdés,hogy ha nincsenek körülöttem azok a dolgok,amik ezeknek a belső küzdelmeknek,vágyaknak lehetőséget adnak,lehetőséget,hogy nagyon rosszat csináljak magammal,akkor talán minden másképp alakul.

De számtalan csodálatos dolog kijött már ebből a főzőcskéből,amióta világ a világ.Elég csak a művészekre gondolni,az a hihetetlen kereativitás,amit emberek előhívtak ezeknek a szereknek a segítségével önmagukból.Aztán a legnagyobb cuccos emberek lesznek többnyire a legtisztábbak,és aztán már még nagyobb csodákat alkotnak,de talán ez a rendje,mélyen kell lenni,hogy átélhesük milyen érzés magasan.Aztán meg...ki mondja meg mi az ami tényleg a mélyet és mi ami a magasat jelenti.

Számomra ez azt jelenti,hogy amilyen elképesztő messzire kalandoztam el sokféle dolog segítségével,akkora extázis az,hogy elkezdhetek visszafele lépegetni,egyre közelebb magamhoz.

És ahogyan különféle anyagok segítségével nagyon messzire utazhattam el,annyira csodálatos,hogy találkoztam valami olyasmivel,ami még ezeknél is nagyobb öröm.

És miért?

Mert hazavisz.

 

Illetve segít hazamenni,és annál fantasztikusabb érzés nincs is.

 

 

 

Semmi nincs ami ezt felülmúlhatja....

Cikk Gomoától

2009.07.04. 21:00 - hanaura

Szinte minden kultúrában minden ember fogyaszt pszichoaktív növényeket, legyen szó akár egy dél-amerikai indiánról vagy egy közép-európai lakosról. Még a mormonoknak is – akik magukról azt állítják, hogy nem fogyasztanak „drogokat” – megvan a saját pszichoaktív stimulálójuk, az úgynevezett mormon tea (Ephedra nevadensis), amely egy erős hatású alkaloidot (efedrint) tartalmaz (Ott, 1995).

A dél-amerikai országokban jelentős méreteket ölt a pszichoaktív növények fogyasztása. Guarana, mate, kakaó, coca levél, fermentált italok kukoricából és maniókából csak hogy néhányat említsünk (Rätsch, 1998).

Az indiánok szemében e növények nem kábítószerek, hanem eszközök, szentségek, melyeket mély tisztelet övez. A legismertebb dél-amerikai pszichotróp növények a Banisteriopsis caapi lián és a Psychotria viridis cserje. E növények használata a népgyógyászatban több ezer éves múltra tekint vissza (Naranjo, 1986). Fontosnak tartom azon növények megismerését, melyeket dél amerikai népcsoportok olyan hosszú ideje oly nagy becsben tartanak. Ezért választottam szakdolgozatom témájául két dél–amerikai pszichotróp növényt a Banisteriopsis caapi-t és a Psychotria viridis-t.

A Banisteriopsis caapi használata órisái jelentőséggel bír a dél-amerikai kontinensen. Az indiánok már 3500 éve ismerik és használják, de hosszú út vezetett ahoz, hogy a nyugati világ is tudomást szerezzen róla. Megismerését nehezítette, hogy a növény nagy változékonysággal rendelkezik, így sok zavart okozott botanikus körökben (Ott, 1995). Fő hatóanyagai a harmin és a harmalin, melyeket már régóta használnak parkinson kórban szenvedő betegek kezelésére (Schwarz et al., 2003; Riba, 2003; McKenna, 1998).

Bár a Psychotria viridis látszólag kisebb jelentőségű növény, mégis termesztik több helyen (Kalifornia, Hawaii). A hatvanas években még Magyarországon is folytak a hatóanyagaival és farmakológiai hatásával kapcsolatos kutatások (Böszörményi, 1958). Jelentősége azért nem kisebb, mint Banisteriopsis caapi –nak , mert a két növény kombinációjából készítik el az ayahuasca nevezetű pszichotróp főzetet.

Ez a főzet egy egyedüláló hatóanyag komplexet alkot, mely a két növény hatóanyagainak kombinációjával szinergista hatást képez. A Banisteriopsis caapi –ban található β-karbolinok blokkolják az emésztőrendszerben található monoamino-oxidáz enzimeket, így a Psychotria viridis –ben található DMT molekulák nem bomlanak el és fel tudnak szívódni. Ez az egyszerű folyamat teszi lehetővé hogy az orálisan fogyasztott DMT ki tudja fejteni hatását, melyet az indiánok jól ismernek.

Back to the real....

2009.07.04. 18:25 - hanaura

Napi Feldmár..

2009.07.04. 18:05 - hanaura

"Azt mondod, akkor él szabadon az ember, amikor azt csinálja, ami jó neki és nem csinálja azt, ami nem jó. Szerintem ez nagyon könnyen félreérthető. Az ember elszaladhat abból a környezetből, ami nem jó, mondván, akkor nem érzi magát szabadnak. Hogyan lehet ezt megkülönböztetni? Amikor el kell onnan menni, és amikor még lehet küszködni, hogy valamit megoldjon az ember?

Ha én mondom magamnak, hogy küszködj még egy kicsit, az rendben van. De ha a terapeuta mondaná, akkor az nagyon rossz lenne. Mert ha te nekem, mint terapeuta ezt mondanád, akkor azt gondolnám, hogy te nem hiszel bennem.

Ha valaki szabadon mozog, keresi azt, ami neki kell, akkor irigylik azt az embert. Sok irigység van azok iránt, akik szabadok. A Szelíd motorosok egy nagyon jó film. Ott a Vörös Nyakúak, akik már be voltak épülve a saját életükbe, a végén megölték a motorosokat. Akik azt hiszik, hogy csak rabságban élhet az ember, megölik azokat, akik szabadok. Én túlzok egy kicsit a szabadság irányába, de csak azért, mert olyan sokan túloznak a másik irányba. "

Eggyé válva önmagammal....

2009.07.04. 18:02 - hanaura

Újabb jó hír..

2009.07.04. 18:00 - hanaura

Mint látható hana első bejegyzése,bővül a kör,mondhatni családon belül!:)

További lépés várható,ma beszéltem Gomoa barátommal erről a dologról,és amint ideje engedi,Ő is gazdagítani fogja az itteni életet.Nálam sokkal komolyabb az ilyen irányú műveltsége,ezért érdekes,olvasmányos formában fog írni ennek a dolognak a hátteréről,a történetéről,és még egy rakás fontos dologról,amit úgy remélek érdekelhet sok mindenkit.

Kicsit egyébként is gyorsan csaptam a lecsóba:)

Ami azt illeti szeretnék kicsit többet írni azoknak,akik még csak hallottak erről a dologról,és érdekesnek találják,de nehetzen szelektálnak a rengeteg száraz,és többnyire angol anyag közül.Egyszóval azokat is szeretném megszólítani,akiknek még nincsenek tapasztalataik az ayahuascával,és szeretnének információkhoz jutni,gyakorlatias formában hitelesen,hogy eldönthessék,érdekli-e őket ez a dolog.Én itt nem népszerűsíteni akarom ezt a dolgot,nem is hiszem,hogy szükség van erre,viszont sokan írnak akik nem feltétlenül rendelkeznek tapasztalatokkal,és az sem biztos,hogy akarnak,de tájékozódnának egy egészséges érdeklődés szintjén erről a dologról.

Szeretném ha a profi felhasználóktól az erre egyszerűen csak kiváncsi emberekig mindenki megtalálja itt a számítását,na!:)

Baby on board

2009.07.04. 16:38 - hana

Itt hanaurának hanája.

 

Ha már az újdonságoknál tartunk. Frissen kapott szerzői jogommal élve egyből végig szánkáztam a blogon és kigyomláltam. (hö hö)

Ez - tekinteve hogy én egy tényleg jó fej csaj vagyok - csak a helyesírási és gépelési hibák száműzéséből állt, helyenként egy-két túl kacifántos megfogalmazás egyszerűsítésével tarkítva. (Még nem volt időm mindent átolvasni, a korai postok még "cenzúra" mentesek, de hamarosan majd megszépülnek azok is.)

Ezen jogomat továbbra is gyakorolni fogom, remélem mindannyiótok legnagyobb örömére.

A másik jó hír, hogy mielőtt hosszabb időre lelécelnénk egy nagyon izgalmas kirándulásra, úgy döntöttünk teázunk egyet együtt, úgy hogy hamarosan olvashatjátok egy teljesen szűz ember tapasztalatait az ayával való első találkozásról. Már ha érdekel valakit. Egyébiránt ha nem érdekel senkit, akkor is leírom, mert nekem így jó. :)

 

 

Tervek a jövőre

2009.07.04. 16:21 - hanaura

Néhány újdonság, ami várható, és ami érdekelhet sok mindenkit:

Gomoa barátommal sokat beszélgettünk, hogy a tágabb értelemben véve a téma iránt érdeklődőkből hogyan tudunk egy kis csapatot építeni. Nos, terveim között szerepel egy ayahuasca weblap, amiből nyílhatna a blog, és talán, ezt még nem döntöttem el, érdemes lehetne külön fórumot csinálni, és ami lényegesebb: jó néhány más dolgot bele lehet tenni.

Szeretném, ha Gomoa webshopja is komolyabb figyelmet kapna ez által. Ez egy eddig is jól működő dolog volt nála, de azt hiszem, illetve remélem, sokan, akiket érdekel a téma, jó lehetőséget kapnak "közelebbi ismeretségre":))

Úgy legyen!

Helyet kapnának komoly anyagismertetők, egyéb háttérinformációk. Szeretnénk képekből összeállítani egy "elkészítési katalógust", illetve vidóanyagokat. Ezek mind házi dolgok lennének, mert a visszajelzések alapján erre a közelebbi hangulatú, személyesebb - és azt hiszem ennél fogva hitelesebb - hangvételre van inkább igény, amibe ezek a "home-made" jellegű dolgok beleilleni látszódnak. Könyvek a témában...Gomoa barátom - nem tudom mennyire titok - (ha az, akkor nagyonbocsiii) készített egy komolyabb, akár könyv formájában kiadható írást. Ilyesmi...

Szóval ez most a terv. Az ayahuasca portál. Utána kell még járni néhány dolog jogi hátterének, hogy minden megfelelő legyen, én úgy vélem  hamarosan kezdődhet a kivitelezés, amivel tényleg megvalósulni látszódik az ezzel kapcsolatos álmom, egy kisebb közösség forájában, aminek egyfajta középpontja, motorja lehet a web oldal, ami tőlem, illetőleg tőlünk függetlenül is él, lélegzik. Szeretnék többeknek az írásaiból megjelentetni dolgokat, tényleg rendkívül értékes dolgokat olvasok az örömömre egyre növekvő számú napi levelek között, úgyhogy közelítünk a dolog felé...

Természetesen bárki, akinek affinitása van valamilyen formában hozzátenni ehhez a dologhoz, az szívesn látott vendég a csapatban, mindenki másnak pedig jó olvasást, informálódást. Én őszintén remélem, hogy a téma hiteles bemutatásával hozzá lehet járulni az ez iránt érdeklődők életének a gazdagításához.

 

Ámen. :)

Mi a különbség?

2009.07.03. 18:40 - hanaura

Feldmár András, akit én nagyon nagyra tartok, gyakran beszél az LSD-ről, és néha az ayahuascáról is. Felmerül a hozzám írott levelek egy részében, hogy mi is valójában a különbség. Mi a különbség az LDS és az ayahuasca, és mi a különbség általánosságban az összes ilyen félének mondott szer, illetve az ayahuasca között.

A legkönnyebb (és egyben leggagyibb) válasz az lenne, hogy minden más, nem lehet összehasonlítani és pont. Na ezt én marhára utálom, szerintem ez egy nagy marhaság. Először is, valóban mások ezek a szerek, még az ugyanazon anyaggal tett egy-egy kísérlet is. Ezzel együtt elintézni a dolgot azzal, hogy "más", és pont, az egy elég olcsó dolog.

Szóval az ayahuasca hasonló az LSD-hez. Aki nem ért egyet, annak nyitok egy szerkesztői fiókot, és leírhatja a véleményét, én ezt nagyon szívesen fogadom, az én véleményem pedig ez. Hasonló valamennyire.

Azaz van egy vizuális dolog, ami történik. A differencia, hogy azt mondják- és az én tapasztalatom is ez - hogy az aya valós képeket hoz elő, míg az LSD nem feltétlenül, illetve ami lényeges, és ami miatt diszkódrogot lehetett csinálni (sajnos) az LSD-ből, az pedig a komolyabb rosszullét hiánya, ami nyilvánvaló előnye a dolognak egy szempontból.

 

 

Az LSD ad egy élményt. Ami nagyon komoly is lehet, nyilván.

Az ayahuasca, az pedig az én tapasztalataim szerint egy katarzis, egy fájdalmas tisztulás.

 

Feldmár a kundaliniről

2009.07.03. 18:32 - hanaura

Címkék: feldmar kundalini

"...Sajnos a nyugat-európai, amerikai civilizációban erre nincs modell. Viszont a hindu és a buddhista pszichológiában van. Őket ez egyáltalán nem lepné meg. Például Timothy Leary barátja, munkatársa, Richard Albert is pszichológus volt. Elment Indiába, s talált magának egy gurut, egy tanítót, aki tudta, hogy Albertnek volt egy csomó LSD-je a zsebében. És azt mondta: mutasd, adjál egy kicsit! És kinyújtotta a tenyerét. Albert beletett egyet. Az olyan 300 mikrogrammos volt. A guru azt mondta, adjál többet, ez semmi! Albert belepakolt vagy 2000 mikrogrammot ennek a kis indiai mesternek a markába. Ő meg megette az egészet. Albert nagyon izgult, hogy most mi lesz. Egész nap figyelte a gurut, nem volt messzebb tőle, mint két méter, ez a kis ember meg csak ült a meditáció pózában, összefont lábakkal, s csak mosolygott, s a szemei tele voltak olyan kis szikrákkal, de az ő szemei mindig tele voltak olyan kis szikrákkal.

Tehát abszolút semmi változás nem volt látható. Ezek a mesterek olyan energiával dolgoznak, amelyet úgy hívnak, hogy a kundalini. A kundalini olyan energia, amelyet úgy képzelnek el, mint az ember gerincoszlopának az alján ülő kis kígyót. Mindegyikünknek van, igen nektek is, pontosan a feneketek és az ivarszervetek között, ott van az a kis bőr, a fölött ott van ez a kígyó. Ott ül, és harapja a saját farkát. Cumizik. Azért nincs energiátok, azért alusztok el mindjárt, mert ott lent cumizik ez a kígyó.

Szerintem képletesen azt lehetne mondani, hogy amikor az ember bevesz egy kis LSD-t, akkor a kígyó azt mondja, hogy hmm, nem kell cumizni, most már elindulok. S hová indul a kígyó? A kígyó nem cumizik, elengedi a farkát, s kezd felmenni a gerincoszlopban. Ezeket az érzéseket határozottan lehet érezni, amikor az ember bevesz LSD-t. Megy följebb és följebb, és egyszer csak kijön az ember feje tetején. Mindig az ember feje tetején jön ki. Tehát azok az egyiptomi szobrok és képek, amelyeken a fáraónak vagy a feleségének egy kígyó ott jön ki, azt jelentik, hogy ők már ismerték a kundalinit. Csak mi felejtettük el, hogy ilyen van. Sok más nép nagyon jól tudta, hogy mi az a kundalini. Lehet, hogy más nevet adtak neki, de erről beszéltek. Hét ilyen energiaközpont van a testünkben. Ezt a kínaiak is tudják, akiknek az orvosaik akupunktúrával foglalkoznak."



süti beállítások módosítása