ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Szóval az a bizonyos élmény...

2009.07.16. 19:16 - hana

Nohát, levelekben is sokan kérdeztétek, és egy-két komment is érkezett arról a bizonyos közös élményről.

Jól sült el minden. Rengeteg ayahuascát főztem, amit aztán egy kedves barátomnak adtam :), így egy-egy pohárral ittunk, ami a tapasztaltak szerint az eleje a dolgoknak, de ez nem volt baj, hiszen ismerkedés volt.

Hana teljesen jól reagált, nem voltak problémák, parák.

 

Életjel....

2009.07.16. 19:12 - hana

Kedves mindenki!

Nem tudtam a saját jelszavamat, így hanáéval léptem be,  szóval most Ő én vagyok,hahaha!:))))

 

Szóval!

Külföldön vagyunk, a tervet eddig, hogy minden nap tudjunk írni, eddig még nem sikerült teljesíteni, de rajta leszek a dolgon, remélhetőleg senki nem pártolt el az oldalunktól!:)

 

....és Feldmártól..

2009.07.10. 02:26 - hanaura

Beszélek arról, mi az a trauma. Szerintem senki nem megy el egy pszichoterapeutához, anélkül, hogy valaki ne bántotta volna. Senki nem bolond. De ha valaki bánt, és arról nem szabad beszélni, abba beleőrülünk. És attól függően, hogyan bántottak, és arról mennyit lehetett elmondani, attól függően diagnosztizálnak a pszichiáterek neurotikusnak, borderline-nak vagy skizofrénnek. A diagnózis arra való, hogy megvédje a pszichoterapeutát attól, hogy azzal foglalkozzon, hogy ki bántotta ezt az embert és mi fáj neki.

De a legnagyobb fájdalom nem a trauma, attól még nem fogsz megbolondulni. De ha erről nem lehet beszélni, és úgy kell tenni, mintha nem is történt volna semmi, az már sok az emberi idegrendszernek.

Egy kis minden napi pszichológia Feri atyától...

2009.07.10. 02:25 - hanaura

A férfi gondolkodik, és a végeredményt, a következtetését közli. A nő elmondja, amit közben gondol. Ez óriási különbség, aminek a felismerése nagy segítséget jelenthet a férfiak számára abban, hogy a nők jól érezzék magukat a társaságukban. Amikor a nők beszélnek, és elmondják, mi minden történt velük, akkor nem azt várják, hogy megoldjuk az életüket. Nagyon gyakori helyzet, hogy a nő sorolja, mi történt vele aznap, elmondja, hogyan élte át a konfliktusokat. Egyszer csak a férfi közbeszól. Jó esetben nem rögtön a kész megoldást közli, hanem csak visszakérdez:
- Mi is itt a gond? pontosan mi okozta a problémát?
A nő erre felemeli a hangját:
- Ne vágj közbe, épp belelendültem, hogy elmondjam, mit kellett átélnem...
A nő mondataiban a férfi csak a megoldandó problémák hosszú füzérét látja, és attól tartott, hogy mire a végére érnek, elfelejti, milyen megoldásokat talált az első, a második, a harmadik problémára. Ezért feszültté válik, és bizony beleszól. Legyen rend: egy probléma – egy megoldás. Ám ha a férfi tudatosítja magában, hogy a nő nem segítséget vár, hanem meghallgatást, akkor sokkal könnyebb a dolga, hiszen egyszerűen csak végig kell hallgatnia a párját. Ha néha közbevet egy-egy együttérző megjegyzést is, amivel jelzi megértő odafigyelését, akkor pontosan azt adta, amire a nőnek szüksége volt.

Hölgyeknek..

2009.07.10. 02:23 - hanaura

Kedves mindenki aki hölgy,és olvas engem!

Van egy jó hírem!

Úgy festett a tegnap éjjel után,ami persze se nem új se nem meglepő,hogy nőknél erősebben hat az ayahuasca,és talán gyorsabban is.Életem nője 20percig bírta benn tartani a teát,ami nem túl hosszú idő,de nagyon kmoly élménye volt.Az egészben az volt a legszebb,hogy egy ideig azt se tudtam,hogy most rosszul van,mert hát első alkalom,vagy pedig eléggé felszívódot a dolog ahhoz,hogy most éppen nagy dolgok történjenek.Hát...nagy dolgok történtek,úgy tűnik.Pedig "csak" egy pohár volt.Ami természetesen nem verseny,de mint írtam,több pohár,2-3-4az egy nagyon nagyon mély élményt ad,még ahhoz képest is mint kevesebb.Szóval egy pohártól volt az én Hanámnak elmondása alapján olyan élménye mint nekem minimum kettőtől.Azon kívül nem is éreztem annyira szörnyűnek a teát mint én.Ebből arra következtettem,ami persze nem egy nagy újdonság,hogy nagyon változó,hogy kinél mi történik.

Nagyon nagy mennyiséget készítettünk,de aztán úgy döntöttem,hogy elsőre ez az élmény épp elég feldolgoznivaló a menyasszonyomnak,és majd legközelebb tovább megyünk.

 

Szóval szerencsére ez sose lesz egy divatos dolog.Szerencsére.Amennyiben mégis,ne adja az isten,az lenne,akkor lenne női adag ayahuasca meg férfiadag....:)

 

De ez azért messze van.

 

 

Szerencsére....

Önmegvalósítási kezdeményezés lelkem dzsungelében,avagy mivel is telt az elmúlt éjszakám....

2009.07.10. 02:17 - hanaura

First met with him

2009.07.10. 01:01 - hana

Ha lenne több időm, mint amennyi nincs, akkor írnék egy terjengős posztot a tegnap estéről, de addig is, míg eljön ez a pillanat, csak egy apró (??) megvalósítás.

 

 

 

 

 

 "Nyitott könyv vagyok, csak éppen mindig máshol vagyok nyitva."

 

Talán a Krakkói éjszakát egy netkávézóban töltjük és mesélünk Nektek. :)

 

P.S.: ezennel fellázadok, csináljatok valamit, mert a blog.hu egyszerűen SZAR.

köszönöm.

Feltöltve(majd mesélek)

2009.07.08. 22:23 - hanaura

Gomoától, egy kis pótlás, azaz mik is azok a dolgok, amiket én nem tudnék így elmondani (viszont van egy barátom, aki meg szerencsénkre igen)

2009.07.08. 14:14 - hanaura

Azon növényeket nevezzük pszichoaktív növényeknek, melyeket egyszerű vagy összetett elkészítést követően emberek elfogyasztanak, hogy hassanak a pszichéjükre vagy egy kívánt tudatállapotot érjenek el. (Rätsch, 1998).

Szinte minden kultúrában minden ember fogyaszt pszichoaktív növényeket, legyen szó akár egy dél-amerikai indiánról vagy egy közép-európai lakosról. Még a mormonoknak is – akik magukról azt állítják, hogy nem fogyasztanak „drogokat” – megvan a saját pszichoaktív stimulálójuk, az úgynevezett mormon tea (Ephedra nevadensis), amely egy erős hatású alkaloidot (efedrint) tartalmaz (Ott, 1995).

A dél-amerikai országokban jelentős méreteket ölt a pszichoaktív növények fogyasztása. Guarana, mate, kakaó, coca levél, fermentált italok kukoricából és maniókából, triptamin származékokat tartalmazó szippantóporok, csak hogy néhányat említsünk (Rätsch, 1998).

Pszichoaktív növények és termékek fogyasztását követően a tudat megbénulhat, tompulhat és beszűkülhet; de izgatható, stimulálható és kiteljesíthető hatással is lehet rá. A híres berlini toxikológus, Louis Lewin (1850-1929), minden növényt, mely valamilyen módón pszichoaktív hatást gyakorol a használójára „phantasticanak”  nevezett el. A gyógyszerész, Carl Hartwich (1851-1917), egyszerűen csak élvezeti szereknek nevezte őket. Ezen anyagokat manapság gyakran pszichotrópoknak (pszichét befolyásolók) nevezik. Timothy Leary (1920-1996) gyakran használta a „neurobotanikai anyagok” elnevezést. A pszichoaktív anyagok a farmakológiai irodalomban pontosan definiált, egyértelmű rendszerbe sorolhatók (Rätsch, 1998).

 

 

A mai napra...

2009.07.08. 14:11 - hanaura

Elmélkedés ayahuascásan......

2009.07.08. 14:08 - hanaura

Ma azon gondolkodtam, hogy amikor az ember mer merész lenni, akkor félúton milyen nehéz megállni. Már majdnem csupasz a lelke, megpróbál tényleg őszinte lenni, de belül ott egy nyirkos, didergő, összekuporodott lélek még mindig fél, még mindig bújik, és azt kívánja, bárcsak sose akart volna előmászni. Ezért írtam be Feldmártól a kedvencemet, ez nagyon komoly dolog. Nem lehet félig csinálni, mert rosszabb lesz, mint volt.

Akkor inkább csapd be magad reggeltől estig. Ahogy eddig. Ahogy többnyire szoktuk. Én is.

Ha pedig akarod, akkor csináld végig, már nem veszíthetsz semmit, de a majdnem szabadság az jelenti a majdnem börtönt is, ami meg azt, hogy minden szökési kisérlet értelmetlen volt, és csak még rosszabb lett.

Mert végül ott a kis csupasz, didergő lélek, aki még mindig fél. Már majdnem mindenét megmutatta, de mindent mégse mer. Fél, bújik és takar.

Legfőképpen attól fél, aki a napfényre csalná, legfőképpen az elől kezd bújni, akihez kellene, és legfőképpen az elől takar, aki előtt oly nagy bátorsággal és fáradtsággal már majdnem mindent fellibentett.

Aztán megtorpant, és szenved, miközben azon gondolkodik ki rontotta el. Mi van ha senki? Mi van, ha nem kell mindenhová egy bűnöst állítani tarkólövésre, ahol van valami nehézség. Nem utolsó sorban, ha nehézség van, mi tart vissza attól, hogy ne egy következetesen rossz dolognak lássuk, hanem tanulási lehetőségnek....

És ha valaki már találkozott ilyesmivel, és nyújtaná a kezét, a kis fázó élőlény rácsap, mert fél tőle, akkor gyorsan elgondolkodik rajta, hogy biztos kell-e ez neki. Biztosan szükség van-e arra, hogy segíteni akarjon. Mert ahol segíteni kell, ott van valami gond. S ha van gond, amitől nem idegeníthető el a vétkes, és akkor itt most valaki skarlátbetűt kap, mégis, miért akarta a másikat megmenteni?

 

Hát egyszerű a válasz: azért mert szereti. És akiket szeretünk azoknak akkor is próbálunk adni, amikor ellenségesek, velünk, vagy önmagukkal, és csak imádkozik az ember, hogy végre lássa már mindenki azt a dolgot annak, ami valójában. Aztán pedig minden dolgot.

 

Sok ilyet kipréselt már belőlem az ayahuasca, ami két dolgot mutat:

Sok volt benn.

És még mindig sok van benn.

 

 

 

Ma főzés lesz.

Feldmártól - avagy amit minden nap el kellene mindannyiunknak olvasnia...

2009.07.08. 13:52 - hanaura

"...Teljesen tisztán láttam és tudtam hogy kétféle tudatállapot van. Az egyikben nagyon egyedül érzi magát az ember, szégyelli magát, haszontalannak tartja magát, rossznak, valamilyen formában fogyatékosnak.
Ebben a tudatállapotban hideg van és sötét, ebben az állapotban bujkál az ember.
A legjobb, hogy ha senki se talál meg, hogy ha senki se lát.
Ez egy kemény tudatállapot.
Sokan itt töltjük az életünk nagy részét.
Ettől teljesen függetlenül van egy másik tudatállapot. Ebben úgy érezzük meleg van, világos, nincs egyedül az ember. Abban a pillanatban, amikor ebben az állapotban van valaki, úgy érzi magát mintha együtt lenne mindenkivel, vagy legalább is sok emberrel.
Ebben az állapotban nincs szeparáció, a másikban csak szeparáció van.
Ebben az állapotban elengedheti magát az ember, a másikban feszültség van.
Tisztán láttam, hogy az egyikben is lehetek és a másikban is lehetek. Sajnos, amikor az elsőként leírt tudatállapotban voltam, nem tűnt valódinak a másik.
De valahogy mégis tudtam,hogy létezik.
Itt jön be a bátorság. Hogy ha elhiszem, hogy létezik a másik tudatállapot, s már meguntam az elsőben lenni, akkor elindulok a második felé, és talán sikerül kimásznom a nagy kő alól, ami alatt egész életemben bujkáltam, és besétálok oda, ahol süt a nap és ahol boldog emberek vannak.
Elindulok egyikből a másikba:egyszerű dolog mégsem könnyű.Egyik oldalon ott a szégyen a másikon pedig a szeretet,s hogy ha a szégyenből a szeretet felé tartok,megtorpanok,mert rettenetes félelem tölt el.
Miért?Mitől félek?
Hát attól, hogy kidobnak, ha átlépem a vonalat,amelyen túl a szeretetben lennék.
Rám néznek és azt mondják: Nem szégyelled magad? Mit keresel itt? Menj vissza oda ,ahol eddig voltál. Ha pedig tényleg visszakullogok oda, ahol voltam, még sokkal rosszabbul érzem magam, mint ha soha meg se próbáltam volna odamenni.
Ha mégis átlépek a küszöbön és belépek, akkor bátor vagyok. Annak ellenére, hogy rettegek, mégis belépek. Amikor átléptem a határt, akkor már nyilvánvaló, teljesen nyilvánvaló, hogy semmitől se kell félnem. Itt nincs félelem. Olyan nincs, hogy innen kidobnának. Itt elfogadnak...."

Hazai pálya:))

2009.07.08. 00:51 - hanaura

Hajnali Feldmár...

2009.07.08. 00:49 - hanaura

Lehet, hogy vannak itt közületek olyanok, akik most aurát látnak körülöttem, de titokban tartják, mert ha megmondanák valakinek, akkor azt hinnék, hogy hülye vagy őrült. Dehát kit érdekel az, hogy te látsz-e aurát vagy nem? Hogyha az intuíciódat használod arra, hogy megérezd, hogy én ki vagyok, akkor te azt használod. Ha az aura-látásodat használod, akkor azt használod. De hogy ki honnan tud valamit, ahhoz senkinek semmi köze sincs. De a pszichiátria nem így véli. A pszichiátria azt mondja, ha nem olyanok az élményeid, ahogy ő hiszi, hogy kéne lennie, akkor olyanok, mint a rendőrök, jönnek és olyanná csinálják, mint ahogy kell lennie. Tehát a pszichoterápia, ahogyan én nézem ezt a mesterséget, az, ahogy állandóan tanulok, és aki bejön a szobámba, az lesz a tanárom, és én leszek az ő tanulója. Az én dolgom az, hogy megtanuljam az ő nyelvét, hogy milyen az ő világa, megtanuljam azt, hogy ki ő.

"...De addigra, mire az emberek az én szobámba kerülnek, már megtanulják, hogy ne is legyen reményük rá, hogy valakit is megtanítsanak önmagukról. Addigra már rájöttek, hogy a szüleiket soha nem érdekelte, hogy ők kik, a szüleik csak mondták nekik, hogy kinek kell lenniük. De a szüleiket nem érdekelte az, hogy ők kik. Tehát azt is lehetne mondani, hogy az, aki páciens lesz a terápiában, az épp egy olyan ember, akinek a szülei a legrosszabb diákok voltak. Akiket egyáltalán nem érdekelte az, hogy kik a gyerekeik. Tehát a terápia az is lehet, hogy végre valaki meg tud tanítani valakit arra, hogy ő kicsoda.

Nagyon gyakran a terapeuta az első ember, aki valóban odafigyel a páciensre, az egész életében. Először valaki komolyan veszi őt. Hogyha traumáról beszélünk, hogy mi is az, hogyan sérülünk meg lelkileg, akkor akár azért mert megvertek, akár mert szexuálisan kihasznált valaki minket gyerekkorunkban, akinek nem lett volna szabad, akármi történt, akár elhagytak, azt mind egyetlen traumára lehet visszavezetni, amikor nem vettek minket komolyan.

És ha elmész egy pszichiáterhez, aki tíz perc alatt felír neked egy orvosságot, akkor még egy embert találtál, aki nem vesz téged komolyan...."

Mai Pál Feri Atya...

2009.07.07. 22:57 - hanaura

"Az együttérzés, empátia, megértés, elfogadás kulcsfogalmak számunkra. Amennyiben olyan kapcsolatban tudunk élni, ahol átérezzük társunk fájdalmát vagy örömét, félelmét vagy haragját, és elfogadjuk a tőle jövő érzéseket, valamint saját érzéseinket is hitelesen közvetítjük felé, akkor ez a kapcsolat teret enged nekünk a fejlődésre. Személyessé válhatunk. Ha te elfogadsz engem, akkor idővel én is el tudom fogadni magamat, aminek révén könnyebben elfogadlak majd téged, kapcsolatunkban pedig kialakul a bizalom és a szabadság."

 

 

Nem hosszú.Azonban minden benne van,amitől működhetnek az emberi kapcsolatok,és minden benne van,aminek a hiányában minden szar tud lenni,még akkor is,ha egyébként jónak kellene lennie.Én amikor először,helyesebben első néhány alkalommal ayahuascáztam(most csaka sikereseket beleszámítva,de asszem túl sokszor nem lőttem mellé),akkor a receptem a meditáció,nagyon sok Feldmár könyv,és más egyéb keleti dolgok a nem túl ezoterikusok közül(azok is jók csak nem az én világom,meg hát a százas energiaszint,hahaha),és teáztam.

Szóval nagyon akartam valamit.

Azt hiszem megkaptam.

 

Kezd normális kapcsolatom kialakulni emberekkel,és ami főként számít(már csak mert az előbbinek is feltétele):elkezdett egy jó kapcsolat épülni magammal.Mert ahogy Feldmár sokszor mondja,akarunk mi szeretni,akarunk mi jók lenni.Csak nem tudjuk hogy kell.

Nagyon az elején vagyok,de hálás vagyok a sorsnak.

 

 

Feri atya meg egy csoda.De tényleg.

Újabb írás Gomoa tollából...

2009.07.07. 22:47 - hanaura

A Banisteriopsis caapi legszélesebb körben elterjedt neve az ayahuasca. Maga az Ayahuasca kifejezés quetchua nyelven van, jelentése „holtak bora” vagy „lelkek bora” (“aya” jelentése szellem, halott, ős vagy lélek; “huasca” jelentése kötél vagy lián, mely a Banisteriopsis Caapi-ra utal).

Ezt a növényt már évszázadok, feltehetőleg évezredek óta gyógyító főzetek előállítására használják. Az első botanikai gyűjtés ebből a liánból Richard Spruce botanikus (1817-1893) nevéhez fűződik, melyre 1851 és 1854 között került sor. Az eredeti példányokból alkaloid vizsgálat is készült (Schultes et al., 1969). Spruce maga úgy vélte, hogy a Banisteriopsis caapi előfordulásának határai a következőképpen festenek: Kelet - Brazíliában a Rio Negro területe, nyugaton az Andok hegyvonulatai, míg északon az Orinoco - medence egészen Venezueláig. 135 évvel Spruce első beszámolói után világossá vált, hogy a terület melyen az Banisteriopsis caapi-t ismerik és használják, lényegesen nagyobb. Nyugaton Columbia és Ecuador partjaiig, ahol Pildé és Dapaként ismerik az indiánok. Északabbra, Panama környékén is helyenként találkozni vele (Reichel-Dolmatoff, 1960). A déli határ is eltolódott, számtalan beszámoló létezik, mely az amazonasi Peruban, és Bolíviában írja le a használatát (Luna, 1984/a, 1984/b) (3. ábra). Richard Evans Schultes botanikus számtalan cikke és könyve részletes képet fest e növény botanikájáról és farmakológiájáról. Egy német etnográfus Theodor Koch - Grünberg (1872 - 1924) volt az első, aki jelen volt a Banisteriopsis caapi - ból előállított főzet készítésekor és ezt részletesen fel is jegyezte (Koch-Grünberg, 1923). A növény farmakológiája csak a 20. század közepén lett tisztázva.

Az a különös hazaút...

2009.07.07. 22:44 - hanaura

Ellenség...

2009.07.07. 22:37 - hanaura

Van egy nagy ellensége az ayahuasca fogyasztásnak.Ezt már az indiánok is tudták ezért elég sok plusz dolgot kevertek az ayahuascába a főzéshez.Persze,a két fő alkotóelem adott volt,és ezekre épült a dolog,de számos más egyéb növénnyel gazdagodott a sokszor különlegesen titkos recept.Természetesen vannak publikált anyagok is,amik közül talán nem meglepő módon az egyik fő elem a dohánylevél.

Legjobb tudomásom szerint ennek a fő oka az ellenség,amivel szembe kell nézni és legyőzni a teafogyasztás után.

Na,mi lehet az?

Hmmm,írnék valami kurvára ezoterikusat,de pont ez lenne itt a lényeg,hogy arról dumáljak ami van,szóval a nagyon különleges megfejtés a kérdésre:

Az elalvás.

Erről Gomoa barátommal is beszélgettünk több alkalommal is,hogy ez egy mennyire sunyi dolog.Ugyanis az első pohár után esélyesen,de a második után garantáltan járásképtelen az ember.Ergo fekszik.És megél egy rakás dolgot.Na már most ez vagy nyitott vagy csukott szemmel történik,és akkor már nem is olyan nehéz megfejteni ezt a dolgot.Lelassít az aya.

Nem vagyok benne biztos,majd utána nézek,de azt hiszem a MAO gátló,és különösen ha az a harmala,rendelkezik egy nagyfokú nyugtató hatással,amitől könnyen be lehet maga az élmény alatt aludni,és akkor bukta az egész.

Én a többedik pohár után,amikor tudom,hogy már többet nem fog se a testem se a lelkem elbírni,akkor hagyni szoktam magamat érezve a hatás gyengülését,hogy álomba ringasson.Persze másnap úgy tűnik,hogy az életemnek egy komoly része sokkal inkább álom volt mint az éjszakai produkció 7-8órában...

Szóval ha valaki főzni akar,akkor számítson erre,fontos.Ha már gyakorlott az ember,és elbírja a teste,és még nkább az elméje a több poharat,akkor érezni fogja,hogy mennyit mélyít egy-egy plusz pohár.

 

És ezt a lehetőséget nem olyan jó elszalasztani....

A mégse-nap...

2009.07.07. 22:21 - hanaura

A mára tervezett utazás a belső világba sajnos holnapra halasztódott,ami talán nem is baj,holnapra megfelelőbben elő tudunk készülni.Ami meg alapból egy fontos dolog,tényleg sokat számít úgymond a meditáció.Azaz mivel áll neki az ember,mit engedett az elmúlt napokban,és főleg aznap a fejébe,mert ezek azért jelentősen befolyásolják az egészet.

Kérdezhetné az ember,hogy ha ez a dolog annyira igazi akkor nem mindegy hogy mit csinálok előtte?

Nem.Nem mindegy.Semmi nem az.

Ha csak leül az ember öt percet magával tölteni,már akkor is szembesül azokkal a dolgokkal amivel egész nap tömte a fejét.Na most volt egy komoly hullafáradtvagyok hangulat,és egy szétmegyafejem hangulat,és egyikkel se érdemes erőltetni a dolgokat.

Így marad a holnap.

Készülődés..

2009.07.07. 05:53 - hanaura

Na,el is kezdek ma dolgozni,igazából tegnapra terveztünk ayahuascázni,de másként alakult,szóval jó lenne addig dolgozni,hogy haladjon az is,mielőtt elhagyom a várost...meg az országot.

Szóval már tervezgetek.

Mindig ez van előtte.

Tervezgetek,álmodozom,na most vajon mi fog történni.Az a legszebb az egészben,és egyben a legijesztőbb is(tán lenne a két dolog között összefüggés?:),hogy mindig teljesen más.Sosincs az,hogy egy másik alkalomhoz hasonló az egész.

Mindig más.

Mint ha mindig az elejéről kezdődne a történet.A legelejéről.

 

Emlékszem az első találkozásunkra.Meg a többire.Hát igen,megjegyezhető alkalmak,mind egy-egy különleges alkalom.Az a havonta előforduló különleges dolog,a hazamenős-trip.

 

Na jó,megyek is dolgozni,hogy aztán tényleg hazamehessek!:)

 

Linkek

2009.07.06. 11:28 - hanaura

Na,ügyes vagyok,ezt is sikerült megoldani.Nem tudtam mi az oka,hogy csak az utolsó öt link látszódik,de úgy tűnik minden rendben.Nagy szívfájdalmam enyhült egyébként,mert ezek tényleg fontos és jó dolgoka számomra,és pl pont a leges legelsőnek kiírt daath2 linkje se látszódott,ami azért bármerről nézzük,témájában  -szerintem- legkomolyabb oldal.

Szóval ez is meg van,oszt még sincs este!:)

Kávédaráló

2009.07.06. 11:03 - hanaura

Ezt majdnem megint csak reklámnak szántam...:)

Tehát a lényeg,akár caapi van akár mimosa,hogy porrá kell őrölni,különben nehezebben lehet kicsalogani belőle a dolgokat.Látható számos videón,hogy ezt az őserdőben egyszerűbben megoldják(vagy csak nincs kávédarálójuk?:),mert a szilárd elemeket kiklopfolják,szétütlegelik.Ami biztosan jó,különben nem csinálnák,de felhívnám a figyelmet ismét a mennyiségre.

Olyan dolog ez,mint amikor az ember nagyon-nagyon vigyázva próbál otthon gombát termeszteni,aztán látja,hogy a trágyadombon tényleg jobban nő.Igen,persze,hogy jobban,mert nagyobb mennyiségről van szó.

Ami jelenti azt is,hogy egy főzéskor ha van néhány kiló növény,akkor ez nem olyan fontos.Azonban 50-100 grammoknál igenis az.Van másik módszer is,helyesebben egy másik dolog,ami segítheti a javasolt eljárást,mégpedig az,ha ecetet vagy citromlevel keverünk megfelelő módon a teába a főzés során.Én ezt nem csak azért nem javaslom,mert e nélkül is van épp elég dolog a megfőzéssel,hanem mert habár papír forma szerint ez a kis plusz elpárolog,nekem amikor így csináltam veszettül megdolgozta a gyomromat.

Úgyhogy javaslatom szerint maradjunk a porításnál,amihez egy kicsi ős/klasszikus kávédaráló a legideálisabb,persze bármi egyéb is jó lehet,a lényeg,hogy történjen...

Laár Andrástól egy nagyon érdekes és témába vágó idézet

2009.07.06. 10:56 - hanaura

"Nem kell senkit sem bántani:

Az igazságok különböző fajtáira meg kell érni. Egy olyan igazságot megtudni, ami az embernek fáj, az nem jó. Fájdalmakat nem kell okozni más embereknek azért, mert én azt gondolom, hogy mindenképpen tudnia kell valami tényt. De különben az is csak azért fáj, mert helytelenül azonosítja magát a saját szempontjával. Ugyanaz a tény egy másik szempontból nézve már nem fájdalmas. Tehát a fájdalom is a szempontoktól függően alakul ki.
Vannak olyan emberek, akik annyira ragaszkodnak a saját nézeteikhez, hogy fáj nekik egy másik fajta nézet. Nem kell őket fájdalommal sújtani. Traktálni egy embert az én vélt igazságommal - látva, hogy ő közben teljesen másképp látja az igazság kérdését -, szerintem nem bölcs dolog. Ha megkérdez valami konkrétat, akkor hazudni sem helyes. Van olyan, hogy az ember tud valamilyen igazságról, és nem mondja el."

Meditáció...

2009.07.06. 10:54 - hanaura

Újabb reklám,avagy gálástalanul beindultunk!:)

2009.07.06. 10:50 - hanaura

A saman.org.hu-n találtam valamit,nem tudom mióta van fenn,mert az elmúlt pár héten komoly hajsza van.:)

Szóval lehet,hogy nem lesz túl új,azért remélem van,aki itt olvas róla először,aztán megnézi!

 

Szóval:

 

saman.org.hu

Ayahuasca Icaro dalok letöltése

 

Én néhányat már letöltöttem,érdemes csemegézni!



süti beállítások módosítása