ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

A termesztésről

2009.07.03. 18:25 - hanaura

Címkék: termesztes

"A Psychotria viridis termesztése

 

Eredeti élőhelye az Amazonas mélyen fekvő érintetlen vidékei. A termesztésnek köszönhetően azonban Kolumbiában, Bolíviában és Kelet-Brazíliában is megtalálható. Hawaiion és Dél-Kaliforniában is termesztik manapság (Pinkley, 1969).

 
   
A magokról való szaporítás elég nehézkes, a csírázás akár 60 napig is eltarthat. Az 1% -os csírázási arány sem ritka. Dugványról való szaporítása ezzel szemben lényegesen egyszerűbb és eredményesebb. Olyan könnyen gyökeresedik, hogy akár az egyleveles hajtás is megered. Megfelelő körülmények között levéldugványozással is lehetséges a szaporítás (Ott, 1995). A növények humuszban gazdag, nedves közeget igényelnek, természetes élőhelyükön az időnkénti árasztást is átvészelik (Pinkley, 1969).

A növény örökzöld bokor, mely a kis fa méretet is elérheti, a szára fásodik. Termesztett kultúrában általában 2-3 méter magasan tartják (Rätsch, 1998). Betakarításkor a levelek reggeli szedésére törekednek, melyeket nyersen vagy szárítva használnak az ayahuasca hozzávalójaként (Riba, 2003)."

 

 

írta:Gomoa

 

 

A lélek mélyéig

2009.07.03. 12:40 - hanaura

Utazás

2009.07.03. 01:29 - hanaura

Nem tudom volt-e valaki ilyen dél-amerikai úton, és azt sem állítom, hogy ha hirtelen fejbedobnának egy olyen úttal, akkor elküldeném a francba az illetőt, de azért ez különös.

Van ugye a repjegy, van az ellátás, van az ingyen termő növény, aztán...

 

 

Fizetsz egy rakás pénzt egy megélhetési bűnözőnek.....

 

 

 

 

Bocs.

Egy biztos

2009.07.03. 01:25 - hanaura

Az önmegvalósítás nem olcsó dolog.Néhány napja azon gondolkodtam,hogy az életen keresztül őrizgetett identitásokból mennyi igazi.

Nézegetem a mindennapokat,és hát....na mindegy.

Ami biztos,hogy nem tudom pontosan ki vagyok,és az is,hogy ezzel helyet biztosítok arra,hogy akárki is vagyok,az megnyilvánulhasson....

Szóval így megy ez....

 

Nem könnyű....

 

 

 

 

 

De jó.

Legalitás kérdés

2009.07.01. 22:23 - hanaura

Többen kérdezték:

Szóval hát! Az ayahuasca legjobb tudomásom szerint egy TELJESEN legális dolog, és engem speciel még senki nem szólított meg a piros hetesen, hogy mi van a kezemben. A kikristályosított DMT származékok illegálisak, de az ayahuasca nem.

Szóval mindent bele! :)

Ami a szerencse, hogy mivel ebből soha a büdös életben senki nem fog ilyen disco drogot csinálni, se nagy bizniszt, ezért esélyes a legális sávban maradása.

A termesztésről nem tudok semmit, ha valakinek van TAPASZTALAta, akkor írjon,  kérem! Nem szeretnék termeszteni, de érdekelne ki mire jutott...

 

 

Sokszor rágott

2009.06.30. 19:15 - hanaura

..és mégsem fogy el.

Na mi az? :)

Engem az érdekel az ayahuascázásból, hogy segítsen rájönni ki vagyok. És annyi dolognak hittem magamat az évek alatt, hogy ha csak annyiban segít, hogy rájöhessek KI NEM vagyok, az már majdnem olyan, mint látni magamat. Már majdnem. Na és ez az ami megér mindent. Megéri a rosszullétet, megéri a félelmet, mert semmitől nem lehet úgy félni, mint az ayahuascától, ezt elhiheti mindenki. Semmitől.

De megéri.

Igazából mindent megér.

Olyan sok szar dolgot csinálunk az életben, és én rengeteget gondolkodtam, hogy miért van ez vagy mire jó. Nem tudom jó-e. Gőzöm sincs, hogy van-e egyáltalán haszna.

De ami biztos, hogy amikor tesz az ember valamit amivel mindnekiből ellenségességet vált ki, akkor legalább - ha hülyeséget is - de csinál az életében valamit, amit ő akar és nem mások akarják, hogy akarja.

 

Az ayahuasca egy csodaszer.

Nem probléma megoldó.

Sokkal jobb........

Ismét egy kedvenc

2009.06.30. 12:36 - hanaura

A legtöbbet kihozni magunkból II.

2009.06.30. 12:36 - hanaura

Kaptam egy levelet a témában (illetve többet is), és gondoltam néhány dolgot megosztanék még a spiritualitásnak erről a kevésbé cuki részéről, szóval ismét a hányás a téma!:)

Először is: böjtök.

Én nem akarok szkeptikus lenni, és okoskodni se, főleg olyan dolgokban, amikhez hülye vagyok. De tény, hogy van pár ajánlatos dolog. Friss dolgokat enni, fehérjét kerülni ha lehet, húst és tojást lehetőleg pár nappal előtte kihagyni (mondjuk amúgy is vega vagyok,hahaha), de ezek részletkérdések, és a komoly felkészülés nem egy lista remegve való olvasását jelenti alkalmankénti felsikoltásokkal, hogy jujujj, ettem egy falat izét, hanem a meditáció. Senki kedvét nem akarom elvenni a komolyabb böjttől, félre értés ne essék. Tudok nhány hasznos dolgot, és talán írok majd valami technikaibb dolgot, de a lényeg az ennyi. Személy szerint volt, hogy böjtöltem, volt hogy nem. Ami azonban nem változott az a hangulat, mondhatni a meditáció ezzel kapcsolatban.

Ami a leginkább fontos: előtte pár órával tényleg nem jó enni. Mondjuk erről azt tapaszaltam, hogy ha nem eszik az ember eleget, és már a teázás előtt éhes, az nem olyan jó. Nekem marhára fájt akkor a hasam, ami nem túl kedvező. Szóval éhezni se biztos, hogy jó annak, akit ez megvisel.

A másik: nekem van egy nagyon finom, alig édes házi eperlekvárom...Figyelem! Sehol máshol nem olvasható részletek következnek!:) ....és oda szokatm a fotelom mellé készíteni, mert a tea annyira kegyetlen ízű, hogy az engem kivégez. Na most megiszom a teát, kanalazok mellé 2-3 kanállal, és kellemes szájíz, nyugodtság van. És az, hogy 45 perc múlva három kanál házi lekvárt kiköpök, na az nem olyan nagy cucc azért, lássuk be. De kellemessé tehet egy nagyon kellemetlen dolgot. A tea után kiszáradhat a száj, stb., és amikor vizet ittam, vagy öblögettem, akkor 10szeres hányingerem volt szóval az se pont a cél.

A másik: ha már kijött. Utána is érdemes valami kis dolgot bekapni, mert az amúgy is nagyon szigorú izű tea kifele menet még jobban büntet, szóval miért legyen feleslegesen nehezebb. És szintén, ha a következő körnél kijön a 2-3 falat valami, az megint csak megér ennyit, nem?

 

Egy biztos: a fogyasztás után az ember garantáltan ki fogja hozni magából a legtöbbet, mondhatni. Védekezni felesleges,a vámot ki kell fizetni.

 

Jó főzőcskét!:)

 

De most akkor mi lehet a gond?

2009.06.29. 12:34 - hanaura

Először is: semmilyen titka nincs az ayahuasca főzésnek. Nincsenek titkos adalékok, vagy valami őrült durva megfejtés. Sose fogok rájönni, hogy magamat is beleértve miért rontja el mindenki az elején.

A küszöb dózisról írtam már. Aki szeretne frusztrált lenni a "mégse történt semmi" című dologgal, az tesztelje, másképp ne sajnálja senki a pénzt normális dózist szerezni. Ha találsz valakit akinek van, ő el fogja mondani, hogy csináld. Már ha kérdezed. A netes cuccok jó részét nem kell elhinni. Azt érdemes elhinni, ami működik az életben....

Szóval az első, hogy szánd rá az időt...

Ha van 50-100 gr mimosád, azt 3-4 óra a minimum amíg főznöd kell, megfelelő mennyiségű vízben. Ami az első, és leglényegesebb, hogy ha nagyon rotyog a cucc, akkor lehet, hogy lián-gulyásleves lesz belőle, de tea tutira nem.

Erre nagyon oda kell figyelni, nem szabad nagyon nagy lángon csinálni, mert a DMT károsodik. A legjobb, ha nem is nagyon rotyog, csak szépen lassan forrjon úgy, hogy max néhány borsónyi helyen bugyogjon. Ez alap dolog nagyon lényeges.

A DMT ha főzöd a teát, egy nagyon sajátos illattal fogja a jelenlétét prezentálni. Amennyiben ez az illat nincs ott, akkor valami nagyon nem stimmel.

A meglepit nem akarom lelőni, miféle illat ez, aki már főzött, annak kíváncsi lennék mi volt a tapasztalata erről. Aztán lepuffantjuk a poént.

De a főzés fontos, mert ez egy rituálé, nem paprikás krumpli, nem árt, ha az ember arra összpontosít, amit akar ettől a dologtól. Én nagyon szeretek főzni, és mindig izgulok, hogy most mit fogok tanulni. Mindig lehet valamit, ami segít.

Csak akarni kell....

Főzőcske okosan - avagy ha Stahl Judit ismerné az igazán jó dolgokat...

2009.06.29. 12:24 - hanaura

Nem tudom kitől származik a főzőcske okosan kifejezés, talán egy műsor volt. Stahl egy hirdetéséről jutott az eszmbe. Régen egy kimondottan csinos nőnek tartottam, de most egy megfáradt öreg valaki mosolygott. Na mindegy, legalább főz.

Szóval van ugye két alkotóelemünk, a DMT hordozója, illetve a MAO gátló. Az ismeretes, hogy külön beszedve nem lesz belőle ayahuasca, és ez adja a dolog csodáját. Nagyon magas szintű dolgokra voltak képesek az indiánok ezekkel a dolgokkal, és hogy honnan a francból jöttek rá kismillió növény közül, hogy éppen ez a kettő az, amit megfelelően összefőzve komoly segítséget kaphatunk, én nem tudom.

Ami biztos, hogy mind a két összetevő szükséges. G. barátom mesélte, hogy ezek mellett számtalan más segítő anyagot hozzátettek, de ez a kettő a lényeg. E két alkotó közül a DMT az, ami az érzékenyebb dolog. És ez az, ami kikristályosítva már illegális terméknek minősül, ellentétben az ayahuascával, amivel simán felszállok játszani egy piros hetest, mert a kutyát nem érdekli a buszon, hogy mi ez, és ez így jó. Ez többek közt az előnye. Mivel a kellemetlen velejárók miatt sose lesz élvezeti cikk, ezért remélhetőleg a jövőben sem fog érdekelni senkit a törvényhozásból. Abban az esetben meg ha mégis, szerzek egy mázsát, és életem végéig meg vagyok - ezzel a havi egyszeri használati periódussal meg végképp...

Szóval ha főzöl, és még nem főztél, akkor ahogy azt már korábban javasoltam a harmala mimosa változattal próbálkozz. Ez is komolyan esélyes elrontani, de legalább potenciálisan nagyobb az esélye jól csinálni.

 

Görbül a tér

2009.06.28. 21:12 - hanaura

Vakáció vége

2009.06.28. 21:11 - hanaura

Nohát a majd egy hét rövidebb lett, ami nem baj mert valami más, csodálatos dolog rendeződik. A mátkám ismét nagyon boldoggá tett, gyakorlatilag mindennel.

Szóval holnap egy új sorozatot indítok, ami remélhetőleg érdekes lesz, nem csak magamnak.

Addig is szép jó estét, élményeket, és sok sok életet mindenkinek!

Vakáció

2009.06.26. 12:44 - hanaura

Kedves mindenki!

Fontosnak tartottam, illetve tartom a napi frissítést, de kihagytam a számításból a vakációt, távol a net világától!:)

 

Szóval négy napig nem vagyok, visszatértemkor meg majd jól kifejtek mindent.

Addig is jó olvasást!

AZ a bizonyos érzés, amikor itt van

2009.06.26. 09:04 - hanaura

Szóval a másik gyakrabban feltett kérdés, amit levelekben kapok, illetve reményeim szerint, ha sok hozzászólás lesz, akkor itt is biztos lesznek jó kérdések, amik esélyt adnak, hogy tudjunk adni jó válaszokat hozzájuk, szóval a második kedvenc kérdés:

Hogy is van ez a bepara? :)

Igen van ilyen. Illetve van is, meg nincs is. Abban az értelemben, ami parázást jelent az lsd vagy a gomba vagy a fű esetén, nos abban az értelemben nincs para. Amit én tapasztaltam, hogy amikor ayahuascát fogyaszt az ember, akkor kétféle szenvedése van. Az egyiket nevezném hatásos élménynek a másikat pedig akkor kollektíven helyezzük a "bepara" dobozba.

Az egyik, ha jól felkészül az ember, mindenképpen pozitív, szóval a rettegtetős, ultraművész horrorfilmzenéket felejtsük el aznapra, de tényleg, szóval pozitív a hangulat, és az ember végig akar menni az egészen.

Na, akkor jó sokat fog szenvedni!

Viszont még többet kap...

A másik, amikor védekezni kezd az ember egy olyan erő ellen, akivel nincs és én garantálom hogy nem is lesz senki egy súlycsoportban. Ilyen például a mikor lesz vége-effektus, és úgy fogsz szenvedni mint az állat, mint amikor az ember elválasztja magát valamitől amibe kapaszkodni kellene. A másik a körülmények. Én ezt nem fogom túlmisztifikálni, meg szettingelni, meg mittudom én, nálam okosabbak írtak erről éppen eleget. Én amit megemlítenék, hú, ez egy hülye eset volt. Rátaláltam egy Parov Stealer nevű szuperbeteg jazz zenészre, zenére, és akkor na majd én erre iszom teát. Persze, hogy nagyon rossz volt. Szóval fontos a pozitív zene. Azaz a kurvára önmegvalósított goa művész izéket ne. Én ilyenkor ilyen buddhista meditációs zenéket szoktam hallgatni, az nagyon klassz. A másik a felkészülésről, de erről majd később beszélünk még.

Ami nekem a felkészülést jelenti, az egyrészt az, hogy tájékozódjak, lehetőleg hitelesnek tekinthető forrásból, hogy mi ez a dolog, hogy és mire használják. Ez ugye megvan. Illetve, nyilván mindig jön új, nem is kevés, de kb. belőttem, hogy ez mégis mi.(Különben hogy a francba írjak róla blogot??:))))))

A másik, és ez a lényeg: tudja az ember, hogy mit akar ettől a dologtól. És maradjon tudatos, és ha fél és ha hány akkor is féljen, vagy hányjon úgy, hogy valami nagyszerű dolognak a részese, bármi nehézség is van...

Halál közeli, vagy....?

2009.06.26. 08:46 - hanaura

Néha kis halálnak hívják az ayahuascát, mert elvisz odáig, egy megfelelő felkészülés /gyakorlás/ dózis esetén. És ez egy nagyon megdöbbentő élmény. Nekem talán kétszer volt ilyen, amikor teljesen, azaz TELJESEN biztos voltam abban, hogy meghalok. Tudtam,hogy itt az ayahuasca, hogy ennek dolgozik a hatása, szóval nem egy hallucináció volt, hanem tényleg sikerült valamit megélnem ebből. És tudjátok mi a fura? Egyszer, asszem már begépeltem, Feldmár azt mondta, hogy a halál engedélyt ad az életre.

Nos nekem volt két komolyabb halálközeli élményem. Nagyon közeliek.

Azóta pedig volt, van, és csak hogy lenines kontextusba tegyük a gondolatomat, lesz is, lesznek is...

...életközeli élményeim.

Nahát, ez az ayahuasca.

A halálközeli élmény, ami életközeli élményt ad, ez az, amiért az ember vállalja a nehézségeket, ami ezzel jár...

 

 

Életközeli élmény.....

 

Halálos élet - avagy a napi Feldmár

2009.06.26. 08:41 - hanaura

"Nagyon nehéz az embernek a saját halálával szembenézni – de nagyon ajánlom. Úgy felvillanyozza az életet. Nemcsak az, hanem amikor rájövünk arra, s így körülnézünk, és ahogy én most látlak titeket – szerintem, – kivétel nélkül – van egy közösség itt közöttünk: mindannyian egy úton vagyunk, ami a halálhoz vezet. És ebből egy együttérzés fakadhat. Nyilvánvalóan nem mindig fakad, de fakadhat. Hogyha, tényleg, mélyen a szívedben rájössz arra, hogy körülnézel, hogy mindannyian a halál küszöbén állunk, mindannyian a halál felé utazunk – hát akkor miért ne legyünk gyengédek egymással? Miért ne legyünk kedvesek egymással? Miért ne segítsük egymást? Tulajdonképpen olyan tökmindegy, hogy ki okos, és ki buta, és ki gazdag és ki szegény – mindannyian meg fogunk halni."

 

(Szóval hálás köszönet a jósorsomnak, hogy konkrét halál nélkül kaptam halál közeli élményeket.)

Lángoló lelkek valóságrohamának momentumait rejtő dzsungel történetek

2009.06.26. 08:38 - hanaura

Laár

2009.06.25. 14:55 - hanaura

Nagyon érdekes dolgokat olvastam Laár András blogján! A viccesek természetesen nagyobbat ütnek mint Papp Laci, de a komolyabbak...hmmm... Nézze meg aki akarja, tényleg jó! András egyébként is egy csoda, legutóbb, amikor találkoztam vele, csak pár percet voltunk együtt, de teljesen elvarázsolt. Az előadás meg...hjjjjuujjjjj! Nagyon súlyos volt! Persze a tiszteletjegyektől dagadt a mellem, de mindent felülmúlt!

És ami a különös,hogy az ember ezeken a dolgokon túl is egy csoda.

 

És tényleg.

 

http://laarandras.freeblog.hu/

· 1 trackback

Visszatérés a magam világába, avagy a szabadság felé tett első lépések...

2009.06.25. 14:24 - hanaura

Az a bizonyos érzés

2009.06.25. 14:22 - hanaura

Estére írok ARRÓL a bizonyos érzésről, ami felkelteni, felborzolni hivatott a téma iránt érdeklődők 101%-át. Nagyon érdekes dolog.

Technikai részletek

2009.06.25. 14:21 - hanaura

Kedves ayahuascát főzni vágyók!

Néhány lényeges dolog:

Nem hülyeségből mondják, hogy biztonságosabb, ha valaki ott van, miközben az ember levetkőzik mindent magáról. Az se árt, ha az illető ismeri ezt a dolgot, de ha nem is ayahuascázott még, legalább ne ijedjen meg, amikor érdekes dolgok történnek. Ha már egy-két poháron túl van az ember, akkor arra úgyse lesz gond, hogy elkóborol, mint amit például a salviánál említenek potenciális veszélyforrásként. Mert ez az a stádium, ahol az ayahuascázó már nem tud járni, és nagy valószínűséggel még az ágyából se tud kimászni. Ettől nem kell megijedni, ez csak egy, a tevékenység hasznával járó kisebb nehézség.

Szóval a vigyázó. Nem szándékozom olyasmiről ugatni, amit én se csinálok, szóval az igazsághoz tartozik, hogy én is egyedül ayahuascázom. Nem a világ vége, de ettől még jobb ha van valaki, főleg hogy az a tapasztalat, miszerint még ha nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott is az illető egész nap, és erre meditál napok óta és olyan szet meg szettingizé van, hogy csak na - attól még izgulni fog. Ez ugyanis tényleg a legerősebb ilyen jellegű dolog tudomásom szerint. Szóval valami stressz így is úgy is adódik. Én sokadik alkalom után is izgultam, ami néha-néha nem is volt túl jó dolog...

Mindezekből csak annyit akartam kihozni, hogy ha tudsz, szerezz valakit, ha meg nem akkor legyél tényleg óvatos. Nem játék a dolog, ahogy már ezerszer, és még a továbbiakban is kismilliószor le fogom írni. Az ayahuasca az az ayahuascázóknak van. Ez nem gomba, nem salvia, nem LSD. Ha ezeket szereted és kisérletzni vágysz, akkor inkább a szokásos szeredből vegyél be többet. Akkor ayahuascázz,ha ayahuascáznod kell. És ez nem két perc. Ennek az ember utánaolvas, keresni próbál másokat, akik már tapasztaltak, keres megfelelő növényt, alkalmat. Kitalálja az egészet, meditál rajta, összpontosít, hogy tényleg azt akarja ettől, amire jó - szóval nem kevés előkészületet igényel.

A másik a sokat emlegetett küszöbdózis. A harmala/mimosa változattal számolva, ha valaki először csinálja, akkor az a 16-18 gr mimosa, és 4-5 gr harmala bőven elég. Elsőre ÚGYSE fog több menni. Nem kötelező elhinni, de akkor is így van, mindegy, hogy menyit kisérletezett az ember már más dolgokkal. Amikor már volt néhány sikeres alkalom, akkor már azért elkél a háznál az az 50 gr mimosa és kb 15 gr harmala, minimum. Ez ha jól főzöd, akkor három pohár. Ami nagyon lényeges, hogy működésénél fogva - amiről később még írok - minél több kör tea van, annál hatványozottabban erősebb a  dolog. Az első pohár egy bevezető szokott lenni, a második már akkorát ránt a tudaton, hogy amikor kifele jön az ember, akkor gondolkodik, hogy mi a franc történt, és mikor, mert egyszer csak sokszorosára nőtt. Több körről nem is beszélve, ezek már hihetetlen mélységekbe engednek be. Ami a szép, hogy ezek nem az egyéntől függetlenek. Szerintem az LSD is máshova visz. Sokat taníthat, sőt az ayával ellentétben kisebb dózissal azt még nagyon lehet élvezni is, de még mindig valami káprázatba tesz. Szerintem. Az ayahuascánál minden úgynevezett látomás az emberből jön, és amikor benne van, ezt pontosan tudja is, tudja, hogy milyen nem látható részéből cibált ki valamit a tea.

Amikor gyengül a hatás, vagy hát, nálam hirtelen szokott a "kitisztulás" jönni, lehet tolni a következőt. A gyomor nem annyira fogja kultiválni, csak szólok!:)

Senki nem lett még beteg ettől, de tényleg kurvára súlyos.

Ha nincs több tea, netán erő vagy indittatás a folytatáshoz, akkor tessenek pihenni. Sokat. Nagyon intenzív leckét ad ez a szer, amihez idő kell feldolgozni. Másnap, amikor a  lehúzott redőnyök mögül az ember kimerészkedik a szabadba, szikrázni fog a Világ.

És egyre több olyan gondolat előkerül, amik segíteni fognak egy valóságosabb élethez a mindennapokban....

Miért?

2009.06.24. 23:41 - hanaura

Azért csinálok valamit mert akarom,vagy azért mert valami helyett csinálom?

 

 

 

Feltetted már a kérdést?

 

 

 

 

(Én naponta küzdök ezzel)

A gyógyszer

2009.06.24. 21:53 - hanaura

Feldmár az akaratról

2009.06.24. 18:54 - hanaura

Címkék: akarat feldmár

"Valakit az akarata ellenére sem lehet életben tartani. De honnan származik ez az akarat? Spotted Eagle azt mondja, hogy akkor születünk meg, s akkor halunk meg, amikor akarunk, de az akarat a nagy S-szel írt Self-ből jön, nem pedig az Ego-ból. Az Ego akarhat vagy nem akarhat amit akar, az nem érdekes. Ha a Self azt mondaná, hogy kihúzom magam a testemből, akkor nincs olyan gép, ami életben tudná tartani a testet. Addig, amíg valaki él, azért él, mert valami tennivalója van, valamin dolgozik, valami problémája van."

Vicces kép egy komoly dologról

2009.06.24. 18:53 - hanaura



süti beállítások módosítása