ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Együtt a mindenséggel

2009.12.05. 22:28 - hanaura

Címkék: kép

Tízparancsolat

2009.12.05. 22:23 - hanaura

Címkék: csernus

..Csernus módra. Nem mindennel értettem egyet előre, ez lehet attól is, hogy majd később fogom belátni!:)És lehet attól is, hogy egész egyszerűen ami az egyik ember számára tízparancsolat, az a másiknak nem feltétlenül az édenbe vezető út. De gondolkodni mindig érdemes. Erről…

Ayahuasca ceremónia

2009.12.04. 22:36 - hanaura

Címkék: ceremónia

Erről majd szeretnék még írni, a magam tapasztalatáról, és még néhány más dologról, addig pedig ez a nagyon izgalmas videó!    Van még pár a tarsolyomban, de az utóbbi időben nem volt túl sok időm átnézni a nagy mennyiségű ajánlott/összegyűjtött anyagot,…

Sosem tanult tudás

2009.12.04. 22:34 - hanaura

Címkék: tudás

A múltkor küldte Sycorax a következő videót. Sok hasonlót találni a neten, láttam is párat, de nagyon jól jött ez a "küldemény", emlékeztetett rá, hogy írni akartam erről is, és egyáltalán betenni valami ilyesmit.  Sok érdekes konklúzió levonható ebből, nem…

Ha Sámándobot kérdezed...

2009.12.04. 21:19 - hanaura

Címkék: kommentár

...akkor ezt fogja mondani:Egy pici utóíratot engedjetek meg megint nekem, azzal kapcsolatban, hogy ha mások akarunk lenni mint az igazi Önvalónk, másítani akarunk azon a programon amit már odafent nagyon régen előre megírtunk. Ui: Ültess el egy makkot. Amikor az kikel, és szépen…

Rágcsálás utáni ébredés

2009.12.04. 00:44 - hanaura

Címkék: álom

Volt ma egy különös álmom.Azt álmodtam, hogy van egy caapi növényem, ami azt mondta, hogy szüksége van egy barátra, és hogy hozzak mellé egy látnokzsályát. Én, habár mostanában olvasgattam róla, sok elolvasott beszámoló után igen csak ódzkodom tőle. Olyan súlyos dolgokat…

Sámán

2009.12.03. 21:27 - hanaura

Címkék: sámán

Ma a Sámánon(saman.org.hu/) egy nagyon érdekes cikket találtam, Meneruwa barátom kitett magáért, én nem tudom honnan szedi össze mindig a legjobb cuccokat, de majd rákérdéezek tőle!Egy kis ízelítő, a többit elolvashatjátok a SÁmán-on!A testvérpár, Terence McKenna és Dennis…

Egy másik világ

2009.12.03. 21:20 - hanaura

Címkék: másik világ

Nagyon megijesztett ez a felvétel. Aztán azon kaptam magamat, hogy ötödjére megy, és még mindig nem akarom kikapcsolni. Egy másik világ az ayahuascához képest, tehát nem egy klasszikus icaro, amit az ayahuasca sámánok énekelnek (Istenem, Hilario és a családja....), de nagyon nagyon…

Fotel

2009.12.03. 21:13 - hanaura

Címkék: fotel

Ezt az idézetet Mernyau blogjáról csentem el, ha esetleg valaki még nem ismeri. Én is először hallom, de nagyon megfogott, mondhatni értékes gondolatokat indított el. És eszembe juttatta a ceremóniát Hilarioval. Egy csoda volt. Én még azóta se tudok írni róla....Azt hiszem akkor…

Egy jól ismert gondolat-szál

2009.12.03. 19:29 - hanaura

Címkék: feldmár

Aránylag ismertek Feldmár András könyvei, írásai, és az ayahuascával kapcsolatos néhány szösszenet is ami elhangzott itt-ott. Talán az alábbit már be is tettem, nem tudom, mindenesetre ez jutott ma az eszembe: Talán még egy dolgot mondok, ami nekem most nagyon érdekes. Voltam…

Gyógyító hangok

2009.12.03. 18:54 - hanaura

Címkék: gyógyító hangok

  Az Amerika-szerte híressé vált don Juan Matus is olyan varázsló volt, aki a mágia útján gyógyított. Elképzelése szerint amit mi külvilágnak hiszünk, csupán a létező számos világok egyike. Ahhoz, hogy valaki érzékelését a megszokottól a nem szokványos…

Ayahuasca gondolatok képekben

2009.12.03. 18:48 - hanaura

Címkék: képekben

Mondhatni a leggyakrabban erre a könyvre bukkani az interneten és a "közkézen forgó" ayahuasca festmények nagyja is ebből a könyvből való. Itt is sok megjelent már, legszívesebben az összeset betenném. Mondjuk a nagyja már meg is történt, de még maradt szerencsére pár…

Egy új kezdet előtt

2009.12.03. 18:40 - hanaura

Címkék: kép

Erről-arról

2009.12.03. 18:38 - hanaura

Címkék: errőlarról

A mai napon megint eszembe jutott a fórumtalálkozó. Meg a fórum. Meg sok minden. Annyira akartuk, hogy legyen ez a dolog, és mégis egy csomó kedves ismerőssel, baráttal mégis mindenhol máshol tartjuk a kontaktust, a kommunikációt, és mint egy igazi aggódógép, természetesen azon…

Ama bizonyos tíz éves álom

2009.12.02. 00:10 - hanaura

Címkék: mai nap

...ami tegnap előkarácsony alkalmából teljesült is. Úgy terveztem, hogy csak decemberben lepem meg magamat, de valahogy így alakult.Íme, a szivet melengető ajándékom magamnak:Nem, nem a bácsi az, még mindig Mernyau az egyetlen vonzó élőlény az életemben, és nem is az ő hangszere.…

Kincs

2009.12.01. 21:15 - hanaura

Címkék: írás

Az időhiány nagyon hasznos is tud lenni néha. Például ha mindig hagynék időt minden fontos dologra, akkor nem érnének olyan kellemes meglepetések, mint például ma is. A Daath-on találtam egy nagyon érdekes szakdolgozatot, talán van aki olvasta is már, én most kezdtem csak, de nagyon…

Kényszerleszállás

2009.11.30. 00:29 - hanaura

Címkék: csernus

Egy barátommal beszélgettem ma msn-en, az adta az ötletet a bejegyzéshez. Annyira szíven ütött! Egy nagyon rendes ember, de annyira sérült! Éppen panaszkodott (ezt sajnos szeret), hogy őt senki se szereti, és ő biztosan egy nagy szar. Erre megkérdeztem, hogy miért lenne? Erre azt…



süti beállítások módosítása