ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

AZ a bizonyos érzés, amikor itt van

2009.06.26. 09:04 - hanaura

Szóval a másik gyakrabban feltett kérdés, amit levelekben kapok, illetve reményeim szerint, ha sok hozzászólás lesz, akkor itt is biztos lesznek jó kérdések, amik esélyt adnak, hogy tudjunk adni jó válaszokat hozzájuk, szóval a második kedvenc kérdés:

Hogy is van ez a bepara? :)

Igen van ilyen. Illetve van is, meg nincs is. Abban az értelemben, ami parázást jelent az lsd vagy a gomba vagy a fű esetén, nos abban az értelemben nincs para. Amit én tapasztaltam, hogy amikor ayahuascát fogyaszt az ember, akkor kétféle szenvedése van. Az egyiket nevezném hatásos élménynek a másikat pedig akkor kollektíven helyezzük a "bepara" dobozba.

Az egyik, ha jól felkészül az ember, mindenképpen pozitív, szóval a rettegtetős, ultraművész horrorfilmzenéket felejtsük el aznapra, de tényleg, szóval pozitív a hangulat, és az ember végig akar menni az egészen.

Na, akkor jó sokat fog szenvedni!

Viszont még többet kap...

A másik, amikor védekezni kezd az ember egy olyan erő ellen, akivel nincs és én garantálom hogy nem is lesz senki egy súlycsoportban. Ilyen például a mikor lesz vége-effektus, és úgy fogsz szenvedni mint az állat, mint amikor az ember elválasztja magát valamitől amibe kapaszkodni kellene. A másik a körülmények. Én ezt nem fogom túlmisztifikálni, meg szettingelni, meg mittudom én, nálam okosabbak írtak erről éppen eleget. Én amit megemlítenék, hú, ez egy hülye eset volt. Rátaláltam egy Parov Stealer nevű szuperbeteg jazz zenészre, zenére, és akkor na majd én erre iszom teát. Persze, hogy nagyon rossz volt. Szóval fontos a pozitív zene. Azaz a kurvára önmegvalósított goa művész izéket ne. Én ilyenkor ilyen buddhista meditációs zenéket szoktam hallgatni, az nagyon klassz. A másik a felkészülésről, de erről majd később beszélünk még.

Ami nekem a felkészülést jelenti, az egyrészt az, hogy tájékozódjak, lehetőleg hitelesnek tekinthető forrásból, hogy mi ez a dolog, hogy és mire használják. Ez ugye megvan. Illetve, nyilván mindig jön új, nem is kevés, de kb. belőttem, hogy ez mégis mi.(Különben hogy a francba írjak róla blogot??:))))))

A másik, és ez a lényeg: tudja az ember, hogy mit akar ettől a dologtól. És maradjon tudatos, és ha fél és ha hány akkor is féljen, vagy hányjon úgy, hogy valami nagyszerű dolognak a részese, bármi nehézség is van...

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr831209323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása