ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Blogtalálkozó

2010.05.30. 14:49 - hanaura

Címkék: találkozó

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött a tegnapi blogtalálkozóra! Jó volt egy kicsit összejönni, mint mindig. Szokásosan megint késtem pár percet, úgyhogy még a fagyizásról is lemondtam, hogy időben érkezzek a helyszínre. Most egy sokkal kisebb csapat volt, mint szokott, nagyon…

BLOGTALÁLKOZÓ

2010.05.28. 00:28 - hanaura

Címkék: találkozó

Most szombaton, 16:00 órakor a Potala teázóban blogtalálkozó, mindenkit szeretettel várunk!

Szabad ég kontra fedél..

2010.04.30. 21:32 - hanaura

Címkék: találkozó

Ma gondolkodtam legtöbbet, hogy a következő találkozó a Potalában maradjon-e, vagy kiüljünk teszem azt a MArgit szigetre, de még nem sikerült megfejtenem. Ha valakinek ötlete, véleménye van, írjon!:)A június lesz az, ami egészen biztosan a szabadban lesz. Tervem szerint, mivel kaptam…

Közösség

2010.04.06. 18:19 - hanaura

Címkék: találkozó

Írtam egy keveset a szombati találkozóról, eszembe jutott még pár dolog. Az egyik, hogy milyen családias volt. Eleinte kicsit lassan jött össze a csapat, megijedtem, hogy el se jöttök, meg hát itt a húsvét, vidékiek már rég a jó kis házias kajákkal búfelejtenek, mi is lesz itt,…

Szombati találkozó

2010.03.16. 18:29 - hanaura

Címkék: találkozó

Azon gondolkodom, hogy sokkal többet most se fogok tudni írni a találkozóról, de azért pár dolog az eszembe jutott. Ahogy írtam, egy jó kis csapat jött össze, többen a megszokott bandából, és jópáran először. A hangulat alapján pedig remélhetőleg nem utóljára!Aminek a…

A tegnapi közösségi találkozó

2010.03.14. 21:58 - hanaura

Címkék: találkozó

Most egy kicsit rövid leszek, tele vagyok mondanivalóval, ellnben energiával kevésbé, úgyhogy holnapra várható a részletes beszámoló!:)Nagyjából 20-22en fordulhattunk meg tegnap este össezsségében, négyre értünk oda jó időben, és zárásig maradtunk, nagyon jó volt a hangulat…

Ayahuascareality klub ma a Potalában

2010.03.13. 10:39 - hanaura

Címkék: találkozó

Nagyon izgalmasnak ígérkezik a mai találkozó is, alig várom, és persze kicsit izgulok is! Eddig amikor a legjobban aggódtam, akkor sikerültek a legjobban. Lehet, hogy fel kell áldoznom magamat a nemzet oltárán?:)))))Néhányan jeleztek a "szokásos" csapatból, hogy nem tudnak…

Találkozó holnap

2010.03.12. 07:54 - hanaura

Címkék: találkozó

AKi rendszeresen olvassa az oldalt, az már nagyjából megszokhatta, hogy lassan fél éve minden hónapban van pár nap, amikor erről van szó. De ha egyszer mindig ugyanazt érzem!!!:)Nagyon várom a mostani találkozót is, na. Nagyon.

Szombat

2009.12.09. 17:48 - hanaura

Címkék: találkozó

Már alig várom a szombati fórum/blog találkozót! Teljesen fel vagyok villanyozva, napok óta ezen jár a fejem, remélem jöttök minél többen!Aztán majd meglátjuk, gondolkodtunk más helyeken is, de most nem akartam ezzel variálni, így is hálás vagyok Mernyaunak, hogy az utolsó…



süti beállítások módosítása