ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Szombat

2009.12.09. 17:48 - hanaura

Címkék: találkozó

Már alig várom a szombati fórum/blog találkozót! Teljesen fel vagyok villanyozva, napok óta ezen jár a fejem, remélem jöttök minél többen!

Aztán majd meglátjuk, gondolkodtunk más helyeken is, de most nem akartam ezzel variálni, így is hálás vagyok Mernyaunak, hogy az utolsó pillanatban, amikor átadtam ezt a dolgot neki, talált egy tök jó helyet.

Most már legalább nem kell magyarázkodni...

Történt ugyanis, hogy Mernyau lement Gomoával a pulthoz fizetni. Tudni kell, hogy a kis termet megfelezték, hogy majd lesz egy másik csapat is. Na jó, mindegy. Persze a "Másik csapat" kb négy embert jelentett, mindenesetre az amúgy a munkájáért a hónap dolgozója titulust az életben ki nem érdemlő fontoskodó hölgyike többet jött, mint ha csak mi lettünk volna, gondolom baszta a csőrét, hogy mi van. Na mindegy, végül is nem egy nagy dolog.

Mire Mernyauék leértek valószínűleg már lukas volt az oldala szegénynek, mert végül csak kibökte: "És....milyen találkozótok van?"

Mernyau erre csípőből visszaküldte: "Fórumtalálkozó."

Nem volt elegendő a dolog, továbbra is nagyon fájt a hölgynek a  tájékozatlanság sebe, így visszakérdezett a kedvesen fontoskodó stílusában(Remélem nem olvassa ezt, az ciki lenne:)))))), hogy mégis milyen fórumtalálkozó?

Gomoa ránézett, három másodperc hatásszünet, mint a Tarantino filmekben (Nem voltam ott, ők mesélték), és erre bemondja: botanikai.

 

Na most amikor mesélték, akkor ez volt az a pont, ahol a csapat megrogyott a röhögéstől.

 

Hát ez van.

 

 

Szóval készülök a szombati botanikai találkozóra, gyertek Ti is!

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr291586257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása