ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Blogtalálkozó

2010.05.30. 14:49 - hanaura

Címkék: találkozó

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött a tegnapi blogtalálkozóra! Jó volt egy kicsit összejönni, mint mindig. Szokásosan megint késtem pár percet, úgyhogy még a fagyizásról is lemondtam, hogy időben érkezzek a helyszínre. Most egy sokkal kisebb csapat volt, mint szokott, nagyon barátságos, családias volt a hangulat.

Mindenféle érdekes téma szóba került, Anita hozott nekünk egy nagyon érdekes cikket, majd megkérdezem Tőle, hogy meg van-e neki elektronikusan, mert akkor fel lehet ide is tenni.

Ayahuasca témákban is bővelkedtünk, megismerkedtünk egy nagyon kedves emberrel, aki mesélt a Dél-Amerikában töltött idejéről, az ottani élményeiről. Majd meglátjuk, ha van rá igény, megkeresem, aztán ha van kedve, akkor összehozok vele egy ilyen beszélgetős, riportos, élménybeszámolós cikket.

..és még sok mást is. Ahogy itt is említettem, nagyon nehéz időket élek, igen csak próbára teszi az élet az elkötelezettségemet, a kitartásomat, és hogy ragaszkodjak azokhoz a gyógyító perspektívákhoz, amiket eddig kaptam több helyről. Innen is.

Nagyon örültem Axis barátomnak, jó beszélgetések alakultak ki körülötte, én is csak lestem!:)

Aki még nem ismeri az oldalát: www.ows.eoldal.hu . Erősen ajánlott a megtekintése. Tényleg nem semmi dolgokat hozott és rakott össze Axis. Szóba hozott, és jó beszélgetés volt a különböző vallások, spirituális utak misztikus élményeiről, illetve ezeknek az irányzatoknak az írásaiban megtalálható utalásokról, hogy bizony, az a fajta misztikus élmény, amit ma a törzsi kultúrák visznek (hiszen a szervezett vallásokból többnyire ezek kiűzettek), érdekes módon például Dél-Amerikában, azon belül is Főképpen Brazíliában a  fentebb említett vallási irányzatokkal egyesülve. Vannak ayahuasca egyházak, amik keresztény alapúak, és persze, hogy értik a misztikáját a Bibliának, és hogy az távolról sem csak egy vallási, sztori-könyv. Megismerkedtem valakivel, aki egy felszentelt buddhista szerzetes, és nem is akármilyen. Az érdekessége a dolognak, hogy emellett sámán, és tart ayahuasca szertartásokat is....szóval ott vannak ezek a kapcsolatok, valahol mélyen, és ezekről is sok szó esett. Szövetséges állatokról, növényekről.....dobokról......Este pedig Bufo meghozta a megváltást, innentől vége a rossz világnak!:)

A kép az egyik kanapémon készült, hat kiló mate teával, úgyhogy lesz egy kis vigasz ezekben a nehéz időkben. Szerencsére sikerült (remélem) nem túl panaszkodni magamat, és még csokit is kaptam. Ez nagyon jól esett, akár csak a többi ajándék Ann-től, és Takasuritól. Nagyon kedvesek és melegszívűek voltak, akár csak az egész társaság. Fantasztikus volt, egy igazi ajándék!

Még egy kis érdekesség gyanánt: Indi első ízben vett részt az esténken, és ez így volt jó, azt hiszem ennél is maradunk!

Ami azt illeti, nagyon sokakat hiányoltam, de sajnos a magánéleti gondjaim miatt kicsit nehezebben csinálok meg bármit. Végül is azt vesztettem el, akit a világon a legjobban szerettem, és akiért bármire képes lettem volna....így a meghívók, email-ek is vagy az utolsó pillanatban érkeztek, vagy még úgy se. Ezzel együtt is EZ a csapat hiánytalan volt és nagyon jó volt a hangulat. Legközelebb meg remélem sikerül összeterelni a többnyire váltóban működő kisebb csoportokat. Sokat számítanak nekem azok az emberek...hát végül is inkább mondjuk úgy, hogy Ti, hiszen Rólatok van szó, akikkel kapcsolatba kerültem, mondhatni, akiket a lián az életembe hozott.

Ez az igazi ajándék.

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr982042300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása