ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Tartalomjegyzék, tennivalók

2010.06.12. 11:12 - hanaura

Címkék: hírek

Noha nem volt könnyű dolga velem:), Takasuri becsülettel átrágta magát a blogon, ami egyébként lassan egy éves, és akkor azt nagyon szépen szeretném megünnepelni (azon gondolkodom, hogy hogyan tudnék mindenkinek valami kis ajándékot adni), úgyhogy itt van a gépemen a régóta…

Ismét röviden..

2010.04.24. 22:20 - hanaura

Címkék: fórum hírek

Többen érdeklődtetek főzési dolgokkal kapcsolatban, erről a témáról nem nagyon írtam mostanában, de egy rövidebb összefoglalót most összeírtam-volna, ha nem fájt volna annyra a fejem. Így csak majdnem lett kész, holnapra kiteszem majd. Egy amolyan átlátható vázlat lesz, és…

Rövid hírek

2010.04.23. 08:17 - hanaura

Címkék: hírek

Este érkezem!:) Na jó, hosszabban kifejtve ismerkedőben vagyok egy perui sráccal, meglátjuk, én nagyon izgatott vagyok! Ezen kívül ahogy a múltkor meséltem is, megismerkedtünk a fórumtalálkozón Tommal, aki Dél-AMerikai útjai kapcsán járt már számos ayahuasca szertartáson…

Fórum aktualitások

2010.04.21. 19:53 - hanaura

Címkék: fórum hírek vegyes

Várhatólag meg fog szűnni a "régi fórum". A www.ayahuascareality.hu címen található. Több okból is, egyrészt sok karbantartási gond volt vele, aki megcsinálta a fórumot, nincs már a csapatban, és nem is várható a visszatérése, meg van a maga saját projectje. Ez egy…

Jó hírek röviden

2010.04.20. 22:49 - hanaura

Címkék: hírek

No, lesz mit meséljek a következő napokban. Részt vettem indián inipi(izzasztókunyhó) szertartáson, volt újabb, több találkozásom ayahuascával, voltam egy nem túl távoli országban ayahausca szertartásokon, illetve itthon én magam is ittam egy-két barátommal, egy kis házi…

Lelkesítő hírek

2010.04.15. 21:27 - hanaura

Címkék: hírek

Beszélgettem barátokkal, akikkel eddig valahogy nem merült annyira fel a közös munka, de most egyként ajánlotta fel a segítségét több ember is, ki ebben, ki abban. Ez nagyon jó érzés! Akikkel szerettem volna együtt csinálni ezt az egészet, sajnos nem érnek rá, és ez ahogy…

Hogyan továbbok-ÚJRATÖLTVE

2009.11.08. 16:20 - hanaura

Címkék: hírek

A számomra a bloggal egyenértékű fontosságú fórum költözni kényszerül. Nincs nagy sztori, technikai dolog. Nem tudom, hogy ez egy jel-e, de erősen gondolkodom a likvidálásán. Nagyon nagy vehemenciával vetettem magam a dolgokba, de több okból is kifogyni látszom. Nem az ayahuasca…

Hírek

2009.08.24. 15:08 - hanaura

Címkék: hírek

Tegnap már nem volt időm/energiám írni, de végülis a lényeg eldőlt.Teljesen új dizájnt fog kapni a blog és a készülő honlap is hasonlóan fog kinézni.Ez az alapötlet, miszerint egységes lesz valamennyire minden.A honlap, a blog, és mivel szeretek előre gondolkodni, már az ezt…



süti beállítások módosítása