Este érkezem!:)
Na jó, hosszabban kifejtve ismerkedőben vagyok egy perui sráccal, meglátjuk, én nagyon izgatott vagyok! Ezen kívül ahogy a múltkor meséltem is, megismerkedtünk a fórumtalálkozón Tommal, aki Dél-AMerikai útjai kapcsán járt már számos ayahuasca szertartáson is, ahol a tradíciók szerint gyógyítottak az ayahuascával, semmi fehér-ember-találmány, semmi modern dolog. (Ezeknek nem vagyok ellenére, mert látható eredmények vannak, és nagyon jók, csak számomra az ayahuasca az mindenestül az, és kiragadhatatlan a maga köréből, mert akkor az már nem ayahuasca, hanem egy farmakológiaialag remekül működő orvosság, és passz. Legalább is szerintem, és sokak szerint. És az ayahausca azért több, mint lélegzetelállító kémiai reakciók tömkellege, nem?)
Szóval arra gondoltam, készítek egy hosszabb interjút Tommal, ahol elmesélheti az élményeit, összehasonlítva több törzs szokásait, hagyományait, no és az ő tapasztalatait ezekkel, hiszen több helyen is járt.
Ami a rossz hír, hogy mivel most is "odaát" van, erre egy kicsit még várni kell. Azért nem sokat, és így most, hogy Ti is tudjátok, lehet rá készülni! Szerintem fantasztikus lesz!
A másik, hogy fórumügyben hamarosan publikussá teszem a dolgokat, és akkor hajrá. Remélem gyorsan újra összejön a régi csapat, és egy újabb csapat is, és mindannyian együtt folytathatjuk a dolgokat! Reméljük!
Kicsit fáradt, és elfoglalt vagyok, ez azt hiszem látszik is, kicsit kevesebbet írtam a napokban, de ahogy a régi kabaré dumája szól: Ha én egyszer kinyitom a szám! Ha én egyszer elkezdek beszélni!
Na, reméljük ez hamarosan meg is történik! Jó lesz, ezt megigérhetem, ahogy máskor is, most is akadnak nagyon jó dolgok a tarsolyomban!