ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Blogtalálkozó

2010.06.25. 04:29 - hanaura

Címkék: hírek

Bele kell még jönnöm abba, hogy mindent magam csinálok. A múltkori blogtalálkozót is sikerült az utolsó utáni pillanatra fixálni, és elküldeni a meghívókat. Persze, ide is ki van írva, szóval elvileg nem kellene, de jó ideje így megy, és tud üzemelni ez, legalább a baráti körön belül jelezni szoktam.

Apropó, lehet, hogy egy levelezőlista jól jöhetne emiatt, amin lehetne a találkozókat, egyéb baráti körön belül szervezett prgramokat, stb promózni, talán meg is csinálom nem sokára. (Magyar fordítás: valakit megkérek rá..:)

Visszatérve a találkozóra kicsit aggódtam a múltkor az utolsó pillanatos időzítés miatt, és valóban aránylag kevesen voltunk, legalább is a megszokotthoz képest mindenképpen. Amit nyilván befolyásol az is, hogy ki hogyan ér rá éppen, de akkor is, tetszik vagy nem, ezt olajozottabban kell szervezni.

Most ismét itt a péntek, és ma fogok telefonálgatni, emaileket küldeni azoknak, akiknek magam szoktam szólni. Remlélem minél többen ráértek, barátoknak, ismerősöknek lehet szólni, erre eddig sem volt szabály, aki nem odavaló, azt feltehetőleg úgyse hívja az, aki már ismeri a találkozókat, úgyhogy nagy megfejtésekre azt hiszem ebben az esetben sincs szükség.

Lesznek majd nagy újítások a találkozókban, de ezt majd szombat délután elmesélem Nektek, és persze várom az ötleteket is, amire ott szintén lesz lehetőség.

Továbbá lesz ajándék is, magunktól, magunknak. Azaz jelen esetben Nektek. Nem kell őrült nagy dologra gondolni, egy apró figyelmesség azoknak akik szeretik, olvassák az oldalt. Elsőre arra gondoltam, hogy valami szűrés lesz:), mittudomén akik kommenteltek eddig, vagy ilyesmi, de aztán arra gondoltam, hogy csinálok bőven ajándékot, van egy felső határ amit eddig létszámilag egyszer léptünk át (nem titok, a harmincas szémról van szó), így nagyjából ezzel fogok most is számolni. Már csak ezért is remélem, hogy sokan leszünk, mert nem szeretnék egy darabot se hazacipelni, meg aztán amúgy is, egy éves a blog, ilyen nem sokszor van.

Hát, igazából egyszer.

 

 

Szombatra fel!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr922108281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása