Nagyon sokáig vaciláltam. Igazából nem nagyon tudtam dönteni fórum ügyben, hogy most újra belekezdjünk valami tényleg villantós programmal (amivel aztán vagy boldogulunk vagy nem), vagy pedig egy hagyományosabb, egyszerűbb, de kezelhetőbb, és főként (a számomra) fenntarthatóbb változatot részesítjük előnyben. Nos addig variáltam, míg elkezdett egy kis élet beszivárogni az utóbbi verzióban rengeteget segítő Bufo által létrehozott fórumba. Én ezt úgy vettem, hogy nem tudtam dönteni, Ti pedig segítettek. Úgyhogy akkor ezennek eldőltnek nyilvánítom a kérdést: a fórum helye végleges. Nyilván alakítgatjuk, formálgatjuk, szépítjük, de az elsődleges célja továbbra is az, hogy azoknak, akiket ez a téma érdekel, legyen egy jó helyük, ahol lehetőségük adódik a technikai, farmakológiai kérdésekeket érintő beszélgetésektől kezdve a baráti csevelyig mindenre, tehát a netes "bandázásra" is. Szeretném, hogy a régi fórum mintájára és sikeréhez hasonlóan itt is kialakuljon egy jó kis kör. Sokan a "régi" fórumról ismerjük egymást, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, szóval történnek a dolgok. A napokban pedig felteszem a pillanatnyilag deaktív ayahuascareality.hu-ra is a fórumot, hogy mindenki elérhesse. Jó írást, olvasást, kibontakozást! sgforum.hu/forum.php3
Fórum hírek
2010.05.30. 15:57 - hanaura
Címkék: fórum
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.