ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Az a bizonyos hopi kukorica

2010.07.24. 00:20 - hanaura

Címkék: idézet

Amikor a hopi férfiak kimennek a kukoricaföldre aratni, először letörnek egy kis kukoricát - ezek a kis kukoricák a kisgyerekeket jelképezik. A férfiak a kisbaba-kukoricát vigyázva hazaviszik, ahol már várja őket az anya. Minden anya megáldja a kis kukoricát, s aztán…

Tanulás

2010.07.23. 03:00 - hanaura

Címkék: idézet

A régi időkben még ismerték a titkos szertartásokat, kimentek, s böjtöltek. Ez csak a férfiak szokása volt. A férfiakat több mindenre megtanították, mint az asszonyokat, de az asszonyok ott ültek, s hallgatták, mit beszélnek az öregek, s így tanultak ők. Manapság, amikor…

Nincs itthon a macs....

2010.07.22. 17:42 - Takasuri

 Kedves Mindannyian!Sajnos Sajti barátunk nem soká elhagy minket, némi időre elutazik. Mivel ritkán lesz netközelben, rám bízta a kulcsot s kért, olykor öntözzem a virágait. Így én fogok nektek írni és feltenni  - szerintem – szép és érdekes…

Axis reggele

2010.07.22. 14:00 - hanaura

Címkék: zene video

Ma kaptam meg ezt a zenét Axismundira barátom készítette, és rögtön arra gondoltam, hogy beteszem ide. A készítésnek is meg van a maga kis története, egyenlőre legyen elég maga a zene, ami szerintem nagyon "kinyit".  

Ismeretlen..

2010.07.22. 08:17 - hanaura

Címkék: idézet

Ha bizonyos dolgokat nem értünk, az még nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok nem léteznek. Sok ember számára egyszerűen nem léteznek azok a dolgok, amiket nem értenek vagy nem ismernek. Én azt mondom, sok minden lehetséges. Ha valamit nem ismerünk, az még nem jelenti azt, hogy…

Igjugarjuk

2010.07.22. 02:45 - hanaura

Címkék: idézet

Tudom, volt már. Az egyik kedvenc idézetem a témában a nagy hírű és erejű Igjugarjuk sámántól:"Igazi bölcsesség csak az emberektől távol található meg, kint a nagy magányban, és ezt szórakozással nem lehet megszerezni, csak szenvedéssel. Magány és szenvedés nyitja…

Az öröm útja

2010.07.22. 01:24 - Takasuri

 ….. Így még születésem előtt minden előkészület megtörtént számomra, mindazonáltal mások segítségével vállalkoztam arra, hogy sámán legyek. Ám nem jártam sikerrel. Sok híres sámánt meglátogattam, nagy ajándékokat adtam nekik, amelyeket viszont ők azonnal…

Gyógyítás ayahauscával

2010.07.22. 00:23 - hanaura

Címkék: video

Forradalmi ötlet...

2010.07.21. 10:29 - hanaura

Címkék: hírek

...amit nem most fogok lelőni, csak tudatni, hogy létezik!:)Takasurival kitaláltunk egy nagyon jó dolgot, egy kis plusz színt vinni az amúgy sem éppen színtelen oldalunkba. A részletek hamarosan megnyilvánulnak, ő fogja az első ezzel kapcsolatos írást feltenni, aztán szépen a…

Amazonas, Ayahuasca...

2010.07.20. 16:37 - hanaura

Sámánizmus

2010.07.20. 12:35 - hanaura

Ezt ma találtam Axis oldalán. Sajnos az utóbbi időben ahogy a saját oldalamra, úgy a barátaiméra se tudtam annyit figyelni mint normális esetben szeretek, de ez egyből megtalált, és élve Axis korábbi engedélyével, beteszem ide is:  A miszticizmus történetének folytonossága…

Minden egyben az ayahuascával

2010.07.20. 10:58 - hanaura

Ma gondolkodtam azon, hogy ha mondjuk azt nézzük, hogy sámánizmus, akkor én ezzel a fajta érdeklődésemmel, amivel elindultam, egy nagyon keskeny utat választottam magamnak,aztán ahogy lépkedtem (és még csak az elején járok!!), elkezdett szélesedni, és kezdett/kezd világossá…

Ami jó

2010.07.20. 03:15 - hanaura

Címkék: idézet

Minden, minden és minden egyes dolog fontos. És semmi, ami jó, nem megy gyorsan. Sikwalxlelix, Bella Coola javasasszony

A mélység világa

2010.07.20. 01:34 - hanaura

Címkék: kép

Chanupa

2010.07.19. 10:08 - hanaura

Címkék: képek



süti beállítások módosítása