ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Szemptemberi újhodási lehetőség

2010.05.16. 20:29 - hanaura

Címkék: dalailáma

Nemrég hallottam róla. Onnan jutott az eszembe betenni, hogy van egy szegről-végről ismerősöm, aki felszentelt buddhista pap, és mellesleg ayahuasca szertartásokat vezet. No, ezt érdemes elolvasni, a program szeptemberben lesz.   A BÖLCSESSÉG ÓCEÁNJA A…

Kapcsolatok, hasonlóságok..

2010.05.16. 20:25 - hanaura

Ma olvastam két ayahuasca beszámolót is és feltűnt bennük az a majd mindenkinél jelen levő hasonlóság, ami néha zavarbaejtően jelen van. Nyilván, persze, lehet, hogy hasonló emberek próbálkoznak ezzel az úttal, de aki egynél többször is magához vette a szent szakramentumot, az…

Utak

2010.05.16. 10:24 - hanaura

Címkék: idézet

Mi, akik a hagyományaikat őrző indiánok közé tartozunk, igyekszünk a hagyományaink szerint élni, ez a szertartásaink lényege.A legtöbb ember soha nem kerül kapcsolatba a szellemmel, mert nem jutnak túl a testen. Ez bizony nagy kár.Mások nem jutnak túl az észen, a dolgok…

Művészet

2010.05.15. 20:04 - hanaura

Címkék: kép

Mostanság..

2010.05.15. 19:58 - hanaura

Kicsit lemaradtam az írással, pedig már ritkulnak az lfoglaltságok az életemben, mondhatni kezd lecsengeni a nagy szezon, de azért még van mit elrendezni. Általában szeretek sok dologgal foglalkozni. Máskor meg csak ücsörögni a kaktuszaim között. (Ha valaki meg akar lepni valami…

Ayahuasca látomások

2010.05.15. 16:36 - hanaura

Címkék: kép idézet látomás pabloamaringo

Ayahuasca Visions: The Religious Iconography of a Peruvian Shaman LETOLTES "Minden fának, minden növénynek van egy szelleme. Az emberek azt mondhatják hogy a növenyeknek nincs elméje, én azt mondom erre nekik hogy a növény élő és öntudatos. Egy növény nem beszélhet, de…

Egy szogalmas nap tervei..

2010.05.15. 08:37 - hanaura

Korán megyek ma dolgozni, egy családhoz, úgyhogy ismét délutánra halasztom az írást. Most már tényleg szétrobbanok a sok témától, nincs mese le kell őket írni. Aztán remélni, hogy ez nem csak nekem volt hasznos!:))Általában sámánizmusról, és konkrétan ayahauasca témában…

Törzsi művészet

2010.05.14. 22:59 - hanaura

Címkék: kép

Írás, olvasás, alkotás....

2010.05.13. 20:17 - hanaura

Címkék: vegyes

Nem viszem túlzásba mostanában az írást, elég sok dolgot szedtem mostanában is össze, de valahogy minden más is összejött!:)Azért igyekszem az eddigi, remélhetőleg jónak tartott színvonalat, gyakoriságot tartani. Az elején sokat tanakodtunk Mernyauval ezen. Ő mondta még, hogy…

Ayahuasca rituálé

2010.05.11. 21:21 - hanaura

Címkék: kép

Pannon Inipi

2010.05.11. 21:17 - hanaura

Címkék: pannoninipi

Ezt az írást már betettem korábban, az ok amiért újra aktuális lett, a fantáziátlanságom mellett:) az, hogy a PannonInipi a nyári szezonra sok-sok rendezvénnyel várja az indián kultúra iránt érdeklődőket. Nagy dolgok készülnek ám, érdemes figyelni, egy rakás új program, a…

Fórum hírek

2010.05.11. 21:10 - hanaura

Címkék: fórum

Ahogy talán többen is láttátok, nem elérhető a fórum. Egy ideig gondolkodtam a megoldáson, végül is ami lényeges infó, hogy bezár a régi fórum. Mivel jómagam nem nagyon vagyok otthon számítástechnikában, ezért mást kértem meg az üzemeltetésére, akitől elköszöntem, több…

Natema

2010.05.11. 15:36 - hanaura

Címkék: kép

Az élet gyönyörű

2010.05.11. 08:23 - hanaura

Címkék: kép

Hinduizmus és indián kultúra

2010.05.10. 19:04 - hanaura

Ismét eszembe jutott (szerencse:), hogy még korábban szerettem volna írni erről a témáról, összehasonlítva a sámánkultúrákat a hindu filozófiarendszerrel, ugyanis van egy számomra is ismert, nagyon erős találkozási pont, de azért ehhez utána kell komolyabban olvassak, hogy egy…

Élménybeszámolók

2010.05.10. 16:47 - hanaura

Több lehetőségem is volt az utóbbi időben közel kerülni az ayahuascához, érzésben és tettlegesen is!:) A tavalyi évben is valahogy ez a késő tavasz volt, az ami az év további részére szolgáló spirituális útravalót adta. A múlt évben is valamikor ilyenkor "lassultam…

Egy gyönyörű kép a testvérről, családról

2010.05.10. 16:26 - hanaura

Címkék: kép



süti beállítások módosítása