Kiállítások

Amazónia Utak az indiánokhoz 2011. július 15. - 2012. április 8. Amazónia a Föld legnagyobb egybefüggő trópusi esőerdeje, amely gyakran szerepel a híradásokban, újságok címlapján. Hol páratlan természeti gazdagsága, hol ennek pusztulása, máskor meg rejtőzködve élő, "vad" lakói keltenek érdeklődést. Amazónia szimbólum is, az elveszett Paradicsomé, az emberiség hajdan volt gondtalan aranykoráé. A terület évezredek óta lakott, és a közhiedelemmel ellentétben nem csupán - vagy inkább: főként nem - vándorló vadászok lakják, hanem apró földműves települések népesítik be. Egészen a 20. század közepéig nem kis számban éltek itt olyan csoportok, amelyek a hagyományos trópusi őserdei kultúra jegyeit viselték magukon, és a fehérekkel kevéssé vagy szinte egyáltalán nem kerültek szorosabb kapcsolatba. Az erdő mélyére való visszahúzódásnak gyakran a civilizáció előli menekülés volt az oka. A század második felében ez egyre kevésbé lett lehetséges. Intenzív mozgás kezdődött már nem csak a nagyobb folyók mentén, hanem az őserdő belsejében is: útépítések, fakitermelés, nyersanyagok utáni kutatás okán. A széleken pedig az állattartók hasítanak ki egyre nagyobb területeket a legelők számára. Az erdőterület csökkenésével és az izoláció megszűnésével alapvetően megváltozott az ott élő indiánok élete is. A második emelet hat termében látható, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Greenpeace közreműködésével létrejött kiállítás tematikája három egységből tevődik össze. Az elsőben bepillantást nyerhetünk Amazónia természetrajzába, főként állatvilágának néhány érdekes példányán keresztül. A kiállítás gerincét az a néprajzi anyag adja, amely elsősorban Boglár Lajosnak, a múzeum munkatársának az 1960-70-es években tett kutatóútjairól származik, és amely a tradicionális őserdei életforma tárgyait vonultatja föl. Megpróbáljuk érzékeltetni azt a tényt, hogy az "édeni" környezetben csak jól alkalmazkodó, folyamatosan földet művelő, kis csoportok tudtak életben maradni.

Elég sok izgalmas fúzióról hallottam már a témában. A legszembetűnőbbek a Brazíliai szinkretikus egyházak, a Santo Daime, az UDV, és a Barquias. Ezek keresztény közösségek, ahogy talán sokan tudjátok, akik a rituáléik során ayahuascát isznak, és nem is csak ez, hanem a képeiket, oltáraikon Jézus mellett a lián, a kígyó is ugyanúgy megjelenik, egy nagyon fúziós helyzetben.
Láttam már videót ahogy egy rakás buddhista az Om mani padme hum-ot énekli miközben a sámán osztja ki az oltárnál az ayahuascát, hallottam Hare Krisnás ayahuasca dalt is, szóval elég változatos a világ arrafelé!:)
Nyilván van ami (legalább is nálam kimaradt), nem találkoztam iszlám, vagy zsidó vallásúakkal, akik szervezett körülmények között ayahuasca sámánokkal fúzionálnának, bár tény, hogy ezeket a vallásokat gyakorlók száma amúgy is elenyésző Dél-Amerikában.
Nemrég egy koreai zen buddhista mester könyvében olvastam az úgynevezett "különleges gyógyszerekről", és Seung Sahn mester azt mondta, hogy ezek nem jók és nem rosszak, a szándék az amitől valamerre elmozdulnak. Ez egy másik érdekes dolog amiről napokat lehetne írni.

Valamiért úgy tűnik béke honol Amazóniában a vallások között. Pedig nem volt ez mindig így, nem éppen barátságos keretek között kezdte a fehér ember minden erejével kiszipolyozni a "zöld poklot", ahogy anno nevezték Amazóniát. És mégis. Sőt. A legnagyobb egyházak amik szinkretizálnak az ayahuasca hagyományaival, pont keresztény egyhézak, pedig ha az a földrész valakiknek igazán sok rosszat köszönhet, azok pont a keresztények voltak. (Bár ők a törzsi kultúrákban szerte a világon óriási károkat okoztak, szóval Dél-Amerika nem egyedi eset.....).
És mégis, béke van.

Pedig a fenti összefonódások tényleg kölcsönösek, megmaradtak ezekben is a sámáni hagyományok, csak kiegészültek más vallások szertartásos elemeivel és szimbolikájával, de jelen van "mindkét oldal". Ami így már csak egy.

Hát, így is lehet.....
 

Na ez zseniális, kötelező anyag!:))
 

Nagyon örülök neki, hogy csendben, nem feltűnő módon, de azért szaporodnak az ayahuascával kapcsolatos cikkek, oldalak, ahol ezzel (is) foglalkoznak, filmek, most már magyarul is, és még sorolhatnám.

Amikor Sycorax barátommal anno megálmodtunk egy nagy hírportált, ami végül is másképp alakult, akkor sokat gondolkodtunk ezen, hogy mennyire jó a nyilvánosság. Mind a ketten idővel jutottunk el oda, hogy jobb csendben, nem feltűnően jelen lenni, viszont elérhetővé tenni a dolgokat. Ebben neki is elég sok munkája van (www.ayahuasca.hu ), és nekem is. És talán még elkészül az a közös, nagy hírportál is egyszer, ki tudja? Helyette most van két jó oldal is, szóval nagy veszteség nem érte a világot.

Íme a cikk, amire a facebook-on figyeltem fel:
mayabomlasztas.blogspot.com/2011/08/ayahuasca-mozi.html
Olvasgassatok, megéri, én úgy örülök, hogy vannak ilyenek is.
 

Találtam egy nagyon jó írást a www.ayahuasca.hu oldalon, egy részét kedvcsinálónak beteszem ide, a többit pedig majd ott.
Jó olvasást!

Sokat keresem ami óta az Ayahuascával megismerkedtem azt az univerzális formulát, amivel le tudnám írni egy Ayahuascával még nem találkozott embernek, mit is él át egy colibri élmény alatt, és mik azok az érzések amik maradnak ezután. Kísérleteim rendre kudarcba fulladtak, mert a saját élményeim alapján próbáltam meg tájékoztatni az illetőt. Az idő múlt, és ismerőseim megsokasodtak a témát illetően. Mindenkit lehetőségeimhez mérten megkérdeztem, mit is élt át ott és akkor? Mi volt az a katarzis, ami előtt az emberek nagy része fejet hajt? Nos a válaszok olyannyira eltérőek voltak, hogy meg kellett értsem, az élmény totálisan személyre szabott. Ahogy minden fontos hely a világban zárakkal védett, úgy az ember lelke is valami hasonló struktúrát követ. A legvédettebb helyek zárva maradnak mások előtt, és az oda illő kulcsot csak az képes használni, akit az ember be is enged a "szentek szentjébe". Mások vagyunk, ez talán az élményekben nyilvánul meg leginkább. "F" barátom gitáros élménye világított rá talán erre a dologra először. Elég vizuális típus vagyok, és a magam szervezetén azzal mérem le az élmény mélységét és hogy merre is járok, hogy a visualok szerkezetét felismerem. Pár szertartás után jött tehát "F", aki zenében élt és mozgott. Egy olyan ember, akit a zene kapcsol össze az univerzummal, és ezt át is képes adni. Élményünk egyre csak mélyült, és én pislogtam kifelé, hogy ez valami más világ. Ismeretlen, de még se félelmetes. A hangok szálakra, apró rezgés húrokra váltak, és azok is tovább és tovább, míg nem az egész valamiféle kaotikus, de mégis rendezett szférák zenéjévé állt össze. Olyan mély élmény formájában tette mindezt, hogy megértettem a kapcsolatot a világ és a zene közöt

Bővebben: www.ayahuasca.hu/index.php

Hát ez sem lesz egy ultra-objektív, tudományos cikk....:)

Volt tavaly egy nagyon érdekes élményem egy spanyol ayahuasca szertartáson. A helyszínből adódóan ott helyben ismerkedett a csapat, így-kevesebb korábbról hozott személyes kontaktus híján még személyesebb, jó értelemben véve több egyedülléttel telt ceremónia élményem volt.
Na.
Elkezdtem rosszul lenni.

Itt egy érdekes dolgot figyeltem meg magamnál és másoknál is, hogy van egyfajta megküzdő mechanizmus az ember részéről, ahogy elkezd a tea hatni, és jönnek az első komolyabb fizikai nehézségek. Ezekre hülyeség és felesleges rádolgozni, de érdemes elfogadni, kutyaszorítóban elég sok dologól tud a mély mesélni.
 

Szóval kezdett a testem rettenetesen rosszul lenni, és mindenféle kétségek támadtak magammal kapcsolatban, hát tudjátok, a magam kis (vagy nem is olyan kis) belső küzdelmei. Valahogy visszakúszott a képbe a mondjuk úgy hogy hétköznapi tudatállapotom. A kinn hagyott őrszem jelzett, hogy az intenció imámmal kapcsolatban éppen kapom a nagy leckéket. Ez nem fog sikerülni, ez el fog romlani, ez nem lesz jó, ez nem a tied, ez rossz, rossz, rossz.....

Igen ám, de más dolgok is az eszembe jutottak, és ugyanez a veszteség érzés fogott el. Még újabb dolgok, és újabb veszteség érzések.

Hát én mindent így fogok bebukni? Na, mondom, most aztán igazán mondhatna valamit az ayahuasca szelleme, vagy bárki aki éppen ide téved.
 

És kezdett kicsit csökkenni a rosszullét, és ez a sötét, nyomasztó állapot átlépni valami gyógyítóba, és megérkezett a világosság is: várjunk csak, hiszen olyan dolgok is az eszembe jutottak, amik a múltban történtek. Azaz NEM romlottak el. És akkor már ez a kíváncsiskodó tudatom elkezdte kóstolgatni, tesztelni a helyzetet.

És jött a megváltás: ebben a sötét nyomasztó tudatállapotban mindent veszteségnek éltem meg. És amikor még jelen volt ez, de már kezdett valami építőbbe átkúszni akkor jöttem rá, hogy tökmindegy mit gondolok, ebben a szobában mindent úgy fogok érezni, mint egy vereséget. Azaz semmi köze az eseményekhez. A tanítás kicsit csavart egyet rajtam. A konklúzió az lett, hogy amikor ebben a negatív, destruktív tudatállapotban van az ember, lehetőleg ne akkor akarjon jövőt tervezni, építkezni, csak menjen bele, menjen keresztül rajta, mert tisztít, de egy értelemben nem a valóságot mutatja, azaz mégis, mert nagyon is valóságos ez a mindennapokból is, amikor lehangolt az ember és azt érzi, hogy minden ellene esküdött. És akkor talán jobb befelé figyelni, és nem külső folyamatokra, és ha majd túljut ezen a destruktivitáson, akkor tervezgethet, addig mindenre azt fogja hinni, hogy ellene van.

Hát, ezt is megkaptam......
 

Egy barátom írt ma, kérte, hogy írjak egy kicsit neki a dohányról, gondoltam ha már leírtam beteszem ide is. Nem egy különösebben strukturált írás, ahogy az eszembe jutott úgy írtam le, valamikor talán lesz egy rendszerezettebb ismertető az indián donányról (nicotina rustica ), hiszen egy nélkülözhetetlen jelenlét az öreg kontinens rituáléiban.
Nos, az írás:

Az indián neve mapacho. Ez a dohánytípus 3-4szeres nikotintartalommal bír, nagyon erős, félig viccből azt mondják, hogy ez már pszichoaktív, olyan erős. Csak dohányból is készítenek orvosságot, hánytató hatása miatt ez nagyon erős, nehéz, inni szokták, de inkább csak sámánok.
Mindazonáltal nincs az amerikai kontinensen olyan ceremónia ahol nincs ott a dohány, ez az alap. Azt tartják róla, hogy minden növény nagyapja. Szóval ha van egy ayahuasca szertartás, ott azt tartják, hogy a sámán se tudja meghívni az ayahuasca szellemét, ami egy feminin, sőt még inkább anyai entitás (innen jön a la purga madre ayahausca kifejezés, az anya, aki tisztává tesz), hanem a dohányhoz fordul, mert a nagypapa nagyon kegyes, elnéző, és ő jön, s ha jelen van, akkor a dohány szelleme az ami/aki meghívja a többi erőnövény, vagy állat és egyéb szellemet jelen lenni a megtisztított erőkörben ahol a szertartás zajlik.

Mapachot leggyakrabban szivar formára tekerve szívnak, de Mexikóban és néhány más, délebbi területen kukoricacsuhéba tekerik, ami nagyon ízletes is, és vannak törzsek, ahol a kiáztatott, rettenetesen erős dohánylevet az orrba szippantják. Ez nagyon purgáló hatású, pillanatok alatt kitisztítja az egész arcüreget, segíti a légzést, amibe kapaszkodni lehet egy ceremónián, ha szorul a hurok valamivel kapcsolatban. (Ez tudomásom szerint leginkább Peruban és Ecuadorban elterjedt.)
Néha más medicinekhez is tesznek dohányt, például ayahuasca főzetek is léteznek, amiben van valamennyi mapacho a banisteriopsis caapi és a psychotria viridiis (vagy diplopterys cabrerana) mellett, ami az ayahuasca két fő komponense (számos hozzáadható növénnyel persze, mivel a világ pszichoaktív növényeinek a java Amazóniában terem. ).
Amikor dohánnyal imádkozik egy indián akkor a földön áll, vagy még inkább ül, ami szintén egyfajta anya (mármint a föld, Földanya), imádkozik az Ég Apához, és az égbe a dohány füstje viszi az imát, azzal száll az ősökig.
Nélkülözhetetlen az imádkozáshoz.
A leginkább észak amerikainak tekinthető látomáskeresésen, ahol az avatandó 4-5, vagy néhol sokkal több napot tölt egy felszentelt magányos helyen, és szárazböjtöl (azaz nem eszik és nem iszik, nem fogyaszt semmit), csak dohányt visznek magukkal, amivel naponta többször is imádkoznak a négy égtáj felé, az ősökhöz, és minden más szellemhez is, a védelemért, tanításért.

 

Tegnap próbálgattam az új gépem beépített kameráját, hát meglepődtem mert a korábbi méregdrága szarokhoz képest nagyon jó minőségben vesz.
Innen jött az ötlet.
Nem nagyon vannak magyar nyelven anyagok ayahuasca témában mondjuk a youtube-on....hát lehet készíteni, nem igaz?

Különlegesen óvatos emberként azonnal megkérdeztem magamtól: ember, biztos jó ötlet ez?

Hát abban maradtam magam első körben hogy igen, miért ne. Én egy kulturális ismeretterjesztő oldalt üzemeltetek, senkire nincs se rábeszélve, se lebeszélve semmi, főleg nem az ayahuasca. Több okból is.
Ellenben nagyon érdekel ez a kultúra, annak számos színes, érdekes aspektusával, amikre úgy tűnik van igény, érdeklődés a hazai netvilágban is. Miért is ne lenne? Annyi marhaságról lehet olvasni, hallani, hát csak van egy kis helye ennek is, nem?

A blog is így indult. Beszélgettünk fórumokon, hogy miért nincs erre szánva egy oldal, de hát a megoldás az lett, amit jómagam is csináltam: megcsináltam, és a mai napig vannak, nem is kevesen akik örülnek ennek. Saját célra azért ekkora energiát nem fektetnék, csak azért hogy megnézhessem magamat a világhálón. Lettek érdeklődők.
Illetve, nem is lettek, mert voltak addig is, nem én találtam ki a spanyolviaszt, de lett egy oldaluk, ezt próbálom üzemeltetni, megosztani amim van a témában.
És ahogy mondjuk egy zen buddhizmust bemutató oldalnak se ír senki, hogy de szemetek vagytok, hogy térítetek (hiszen csak bemutatják a témát), eddig én sem kaptam kritikát csak azért mert vagyok, és van az oldal is, továbbá, és nagyon nem utolsó sorban: vannak az olvasók, akik szívesen hallanak a témáról magyarul.

Nyilván átgondolom még a kérdést, azért ha valamihez az arcát adja az ember, az egy még komolyabb elköteleződés, de hát amióta a témával foglalkozom, azóta dolgozom ilyen vagy olyan formában azon, hogy mások is kaphassanak egy hiteles képet erről a világról.
 

A videó témára alszom még egyet, aztán meglátjuk. Bárki számára elérhető formában azért nem biztos, hogy ki akarom tenni a youtube-ra, de mondjuk itt egy regisztrációval, és egy kapott kóddal megnézhető kis ayahuascareality csatorna nem lenne hülyeség, igaz?
 

Na ehhez mit szóltok?

Egy kedves barátom oldalán találtam ezt a nagyon jó kis cikket/fordítást (www.tlaltikpak.eoldal.hu/cikkek/samanizmus/adam-elenbaas--la-purga.html), érdemes belekukkantani!

Adam Elenbaas: La Purga

Egy csodálatos dal:   www.youtube.com/watch

Néhány hét kihagyás után úgy néz ki, hogy újra van gépem, a régit sajnos (vagy nem sajnos) nagyon sok más értékkel együtt ellopták, az oldalhoz kötődő több éves gyűjtőmunkával összeszedett dokumentumokat is, ezeket sajnos nem mentettem le, így most kicsit vissza kell pótolnom ami elveszett. Nem baj, ahogy ilyen fájdalmas módon lecserélődtek elmentek dolgok, úgy jöttek is.

Kicsit megritkultak a bejegyzések az oldalon, hát lehet hogy ez így is marad, vagy sűrül, ezt nem lehet tudni, ahogy kijön.

Most újra tervezgetek egy hírportált a témában, azzal is mozgolódnak a dolgok, nemrég volt egy előadásom az amerikai kontinens sámánvilágáról, ennek lesz folytatása szeptemberben és októberben, illetve szerencsésen összejött annyi pénzem, hogy több országban meg tudtam fordulni, vagy 6-7szertartáson. Élménybeszámolókat nem nagyon írtam, annyira személyesre sikerültek, hogy erről akkor lett volna értelme írjak, ha leírom mellé az adott élethelyzetet azt meg nem mindig akarja az ember. Azért nem kizárt hogy egy kis összefoglalót összehozok belőlük.

A napokban a hegyekben aludtam, szabadban, nagyon jól esett, mindenkinek ajánlom, a természet közelsége a legspirituálisabbb dolog amit csak valaha tapasztaltam....

 Úgy tűnik idézetes kedvemben vagyok, a mait a SámánBotanikai klub-ból mentettem át a facebook-ról, szerintem zseniális.

‎"A természetben ülök a tóparton.
A fehérek azt szeretnék,
hogy én is úgy dolgozzak, mint ők,
hogy úgy, mint ők sok pénzt keressek,
hogy úgy, mint ők egy autót vásároljak
és úgy, mint ők a természetben, egy tóparton,
nyaraljak és horgásszak.
Én már a természetben ülök, a tóparton..."

Kanadai indián

 „Van egy világ a miénken túl, egy távoli világ, közeli és láthatatlan. És ott él Isten, ott élnek a halottak, a szellemek és a szentek. Olyan világ, ahol már minden megtörtént, és ahol minden ismeretes. Az a világ beszélni tud. Saját nyelve van. Én elbeszélem azt, amit mond. A szent növény kézen fog, és elkísér engem abba a világba, ahol minden ismeretes. Ők azok, a szent növények, akik úgy beszélnek, hogy én értem, amit mondanak. Én kérdezem őket, és ők válaszolnak. Amikor visszatérek az utazásból amit velük együtt végigjártam, akkor elmondom, amit ők mondtak nekem, és amit ők mutattak nekem.”

(María Sabina)

 Mostanában valahogy kevesebb írnivalóm van, egy ideig próbáltam erőltetni, de hát nem a munkahelyem az oldalam, hanem egy szerelemgyerek, minek erőltessem? Amikor lesz valamim amit szívesen közzé teszek, akkor majd leírom. Ma ezt a dalt találtam, engem nagyon megfogott:

 A fenti állítást részben szó szerint, de leginkább képletesen értettem. A leírásokban lehet olvasni azoktól akik vettek már  magukhoz ayahuascát, hogy rettenetes az íze. Mondjuk szerintem nem is olyan rossz, de ez más kérdés. Én a hányást is szeretem, a rosszullét meg egyszerűen velejáró. Nem gerjeszti az ember, de el se szalad, lehet hasznot lelni benne.

Amire én gondolok, hogy az ayahuasca nem egy matéria, amit ha megiszik az ember, akkor "ott van". A gond az, hogy amikor leírásokat olvas az ember, és főleg, ha mondjuk videókat lát, akkor valamiért a háttere nem mutatkozik úgy meg, a velejárók. 

Nos, Arutham sámánt egyszer megkérdezte valaki, nem is pont erről, de idevágott a válasza, miszerint az ayahuasca egy kultúra. És aki meg akarja ismerni az ayahuascát, az a kultúráján keresztül tudja azt megtenni, ahol sok más növény, állat, rítus jelen van, a tűz, az égtájak, a dohány szerepe, a szimbólumok, és mindazok a dolgok, amik segítenek tudatosítani az embert hogy ott van ahol éppen. Hogy ott a tűz, és az egy élőlény, valaki akivel nehezen de lehet kapcsolatot építeni, a nyugati égtáj egy személy, és azzal is van kapcsolat, és olyan sok helyen megjelenik. Szóval az olyan lecsupaszított, buddhista stílusú dolog talán való annak aki amúgy is tudatos ezekről a dolgokról, aki "jelen van", nekem nagyon hasznos, hogy vannak ezek a rituális elemek, mert ha nem is tanultam meg, de tanulgatom a jelenlevést, és ebben meg aztán főleg segítenek a fizikai velejárói az ayahuascának. 

S így az ember megismerkedhet a kopállal, a palo santoval, a san pedroval, a dohánnyal, a daturával, a különféle állatokkal....Amazóniával.

Így, egyben.

 A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: 
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? 
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: 
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok? 
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: 
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva. 
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek: 
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok? 
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: 
- Saját arcunkat látjuk a kútban! 
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat. 
A látogatók megértették a remete tanítását. 

/Erhart Kaestner: Mire való a csönd?/