ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Együtt a mindenséggel

2009.12.05. 22:28 - hanaura

Címkék: kép

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr511576866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meneruwa 2009.12.07. 10:02:04

saman.org.hu/tar/index.php

aki gondolja itt megoszthat dolgokat mig kész nem lesz a torrentoldal. lehetőleg ne dvd-ket tegyetek fel max kép, ebook, kisvideo olyan 100MB-ig

meneruwa 2009.12.07. 12:27:42

meg legyen is vmi rajta felraktam idea 2 csernus könyvet

hanaura 2009.12.07. 17:00:50

Köszi Meneruwa!
Este meg is lesem, meg gyorsan letöltikézem a dolgokat aztán irány olvasni!:)

meneruwa 2009.12.07. 18:32:51

bocis max 3-asával linkelhetek úgy látom ha nem működnének íme egy alternatíva, ma találtam ezért adom közre mivel később elfelejteném s nincs fórum
rostova.net/castaneda/Carlos_Castaneda-Enigma_of_a_Sorcerer.avi

rostova.net/castaneda/Tensegrity-TwelveBasicMovementsCD1.mpg

rostova.net/castaneda/Tensegrity-RedistributingDispersedEnergyCD2.mpg

hanaura 2009.12.07. 19:08:55

Meneruwa!

Ezekből írhatok egy blogbejegyzést, ahol közzéteszem a vímeket?
Oké, persze most is közé van, de azért úgy jobban szem előtt van.
Mert ha nem gond, akkor írok!;)

Fórum 2-3nap múlva lesz, ki kellett volna írnom, tárhely váltás van és karbantartás...

meneruwa 2009.12.07. 19:26:30

persze miért ne írhatnál, mondjuk én is hülye voltam mert mire belinkelgettem ide eszembe jutott hogy van egy weboldalam is :D nah szóval oda is beraktam egy az egyben.

meneruwa 2009.12.07. 19:28:13

persze írj nyugodtan, én is csak találtam :)

BetulaPendula 2009.12.07. 19:57:58

@meneruwa: uhhh köszi, ezek nagyon királyak!! Nekem is van pár tensegritys videóm, ha esetleg érdekel! Bár ezeket csak úgy éri meg letölteni, ha csinálja is az ember a gyakorlatokat!!

BetulaPendula 2009.12.07. 20:08:41

hát ez nem öt perc lesz mire lejön :S

Felki Szétát 2009.12.07. 20:20:33

Én filmekkel tudnék esetleg a torrentbe beszállni. Kevés az igazán tudományos belőlük. És nem mind jó minőség. Meg jó gyenge a sávszélességem.

Chihiro szellemországban
Simon mágus
Mi a csudát tudunk a világról?
Waking Life
Mennyei Prófécia
Félelem és reszketés Las Vegasban
Jákob Lajtorjája
Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz
Blueberry
A vadon hercegnője
Liquid Crystal Vision
Virágok völgye
A Forrás
Megmentőm a fény
Kaena
Final Fantasy - A harc szelleme
Spirituális valóság
The Illuminated Chakras
Találd meg önmagad
Kilencek
Csillogás

Felki Szétát 2009.12.07. 20:24:49

Groove
Human Traffic
Donnie Darko

hanaura 2009.12.07. 21:03:57

Szétát!

Ezeknek egy nagyon kis részét ismerem, a nagyját csak névről, de igencsak jó lennének! Magamnak is, meg a többieknek is!:)

Lehet, hogy beszéltünk róla régebben, de kiment a fejemből: ugye nem pesti vagy?
Mert akkor esetleg tudnánk könnyebben cserélni.

Amúgy meg a Chihiro-nál nem kell tudományosabb, az például számomra egy az egyben az amiről én is beszélek itt, csak más eszközökkel....


süti beállítások módosítása