ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Curandero

2012.10.26. 11:56 - hanaura

529509_3351639637745_1882148228_n_1351245376.jpg_720x960

CAT-HNOBOTANICAL

A szellem ereje

2012.10.21. 01:14 - hanaura

Kicsit kakukktojás a videó igaz?
Egy ismerősöm küldte át hogy nézzem meg a klipet.
BAPADLÓZTAM.
A zene sokadjára már szintén megtetszett, a videót meg két-három nap alatt meg se merem tippelni hányszor megnéztem. Ha a zene nem is de a videó hangulatra nagyon is olyan ami ide passzol, annyi tűz, szellem van benne amennyivel rég nem találkoztam.
MIndenkinek szeretettel.

Sámán botanikai klub

2012.10.21. 01:01 - hanaura

A múltkor egy haverommal jót röhögtünk amikor kiderült a számára hogy a facebook-os SámánBotanikai klub-ot is én csonálom. Egy ideig gondolkodtam valami ayahuascás címen, de aztán sokkal jobbnak láttam ezt. Anno talán el is meséltem az impozáns cím születési történetét.
Egy ideig (pontosan másfél évig) minden hónapban szerveztem nagyon jó gangulatú blog találkozókat. Az egyik alkalommal amikor már alig fértünk a teázóba annyian voltunk, egy barátom lement valamit kérni, és a pincér csaj akin látszott hogy már kurvára fúrta az oldalát hogy mi a szart keresünk itt hónapról hónapra és egyre többen, hogy Te ne haragudj, mi ez? Szóval hogy mit csináltok itt?
Mondja a barűtom hogy blog találkozó.
Lűtszott a csajon hogy ez azért nem volt 100%ig kielégítő a számára, erre visszakérdez hogy mégis milyen blog találkozó.
A barátom ránéz, és rezzenéstelen arccal csak ennyit mond: botanikai.
A társaság amikor elmesélte majdnem megfulladt a röhögéstől. :)))
No hát innen a név. Kiposztolni pedig azért akartam mert lehet hogy van aki esetleg nem tud róla, és örülne neki.

Wuachuma teljes pompával.

2012.10.21. 00:55 - hanaura

525808_4575349379123_671771502_n_1350773696.jpg_865x960

Még soha nem láttam ilyen szép példányt.
AHO gran espiritu !

Hang

2012.10.17. 17:55 - hanaura

A videó nem egy klasszikus ayahuasca téma, a srácra a napokban találtam rá a neten. Elképesztően hozza ezeket a tuva stílusú sámán hangokat.

Ritkaság!!!

2012.10.13. 01:28 - hanaura

Nagy rtkaságra akadtam. Jó ideje kerestem olyan dalt amit a coca-nak énekelnek, most megleltem egyet!

Fókusz

2012.09.24. 17:02 - hanaura

Bárhol jártam ayahuasca szertartásokon, a rengeteg eltérő dologban volt valami ami minden szertartás vezetőnél azonos volt: a fókusz. És ezt hangsúlyozta a résztvevők számára is mindenki. Szintén olyan a téma, amiről könyvet lehetne megtölteni....az indiánok szeretik a rövid, elgondolkodtató meséket. Most inkább én is egy ilyennel hozakodtam elő, íme:

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt.
Egyszer csak megszólalt az indián:
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja. - Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!
- Ez őrültség! - mondta a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett.
- Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem - válaszolt a bennszülött -, az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!
- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harminc méteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e.
- Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.

Iboga és ayahuasca....

2012.09.23. 23:07 - hanaura

Valakitől egyszer azt hallottam, hogy az iboga az afrikai ayahuasca. Ezt én így nem merném kijelenteni, több okból is, de azért van benne némi igazság. Annyit érdemes tudni az ibogáról, hogy több dél-afrikai törzs fő erő növénye, ami elmondásuk szerint a holtak birodalmába kalauzolja az embert. Erről nagyon sokat lehetne még írni, és talán fogok is, de ami még lényegesebb, találtam egy marha jó írást a témában!
Szerintem ayahuasca iránt érdeklődőknek is sok jót tartogat!

http://daath.hu/incoming/Asztalos_Brigitta_Ibogain.pdf

Jó olvasást!

Terrence McKenna és az őrület...

2012.09.17. 23:22 - hanaura

Többé-kevésbé mindenki fél tudatosan vagy tudattalanul a kontroll elvesztésétől, a kiszolgáltatottságtól. Persze, a trükkösebbek már felfedezték, hogy ha elengedik a számokra kényelmesen elengedhető dolgokat, akkor már-már úgy tűnnek mintha, de az a mintha egy elég halvány kísérlet. Többek közt a növényektől is ezért félnek sokan, hozzáteszem alaptalanul de mégis érthető okból, mert garantáltan eljön egyszer az amikor valami sokkal erősebb a hatalmába kerít. Nos, az őrülettől és annak számos fajtájától való félelem nem idegen a transz állapotokkal számtalan úton kísérletezők számára sem, a videó melegen ajánlott. Kész válaszok nincsenek benne (szerencsére) , inkább csak újabb -saját- kérdéseket vet fel, és talán saját válaszokhoz segít.....

HOLY SPIRIT

2012.09.17. 03:13 - hanaura

460232_310822182338101_280702649_o.jpg

Ayahuasca forradalom..

2012.09.16. 21:46 - hanaura

Sokáig nem volt jelelmző ayahuasca szertartásokon, hogy a hagymányos dalok, az icaro-kon kívól bármi egyebet is énekeljenek. Ezeknek a daloknak a fontosságáról elég sokat írtam már, aki egyszer is megtapasztalta ezt az tudja, aki nem annak kicsit nehezebb erről bármit is mondani. Az ayahuasca minden tanítása, bölcsessége, jellege ott van ezekben a dalokban.
Naszóval élt egy ha jól rémlik Kolumbiai arc, Carioca-nak híják, él most is, aki elkezdett a hagyományos dalok mellett spanyol nyelven, gitárral, több dobbal, néhol egész zenekarral szertartásokat csinálni, elsősorban az ő hatására egyre több helyen előkerült ez a stílus, természetesen a hyagyományos dalok mellett. Egy ilyen dalt hallgathattok meg a fenti linken. AHO

Épül az oltár...

2012.09.07. 23:24 - hanaura

Indiánul...

2012.08.03. 03:56 - hanaura

Ezt az idézetet ma találtam egy Hellinger féle családállítós facebook csoportban, aminek jómagam is a tagja vagyok. Nagyon megérintett. Hogy miért teszem itt közzé? Olvassátok el, meg fogtok érteni.


"Az indiánok - akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukat - azt mondják, nem „betörni" kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog természetük. Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez. A szelíd ló és a bölcs indián barátsága szép példája az én és az ÉN szeretetének. Ha látod magad előtt a képet: a merész tekintetű indiánt, amint pompás, istenkirályi tolldíszében ül barátjának a nyergében, akinek minden vad szeszélyét ismeri, és tud vele bánni, máris képet kaptál arról, mit értek az alatt, hogy öntudatos ember. Olyan valakit, aki lelkével és testével egységben él. És nem hangulatai rángatják, szenvedélyei, félelmei, riadalmai - mert ura saját lelkének. De mi

nem így élünk. A mi lelkünkben tombolnak a szelídítetlen vadlovak, s vonszolják magukkal a szerencsétlen „indiánt". Zűrzavar van bennünk. Vágyak, átlátatlan félelmek és ambíciók irányítanak. És a társadalmunk éppolyan, mint a lelkünk: kaotikus. Nincs irányító, bölcs öntudat bennünk - vagy ha van is, elnyomottan, elfeledve. A hangzavar eluralta életünket. Az „Ismerd meg önmagad!" parancsa arról szól, hogy lázadó, tudatlan lényedben fedezd fel száműzött, bölcs királyodat, és állítsd vissza a hatalmát. Ami ezután történik, életed legcsodálatosabb fordulata lesz. Lesz kit tisztelned magadban. Lesz kire hallgatnod magadban. Lesz kihez fordulnod, ha nehéz helyzetbe kerülsz, és sohasem mondod majd, hogy „egyedül vagyok", mert ha éppenséggel nincs körülötted egyetlen ember sem, akihez szólhatnál, még mindig ott van Ő, aki tudja, hogy minden nehézség megoldható a segítségével."  

shipibo_woman.jpg

Déli ízek..

2012.08.01. 02:32 - hanaura

Szinkretizálódás..

2012.07.28. 22:21 - hanaura

Ma kaptam egy kiváló cikket:

http://kagylokurt.hu/3219/kulturtortenet/lelancolt-odusszeusz-az-eksztazis-utjai.html

Nem kimondottan ayahuasca téma, én mégis jó szívvel ajánlóm az oldal olvasóinak. Jelenségi szinten egyébként is nagyon izgat több vallás egyesülése, összemosódása, és főképpen az amikor az egyik út segít a másikat összerakni magamban. Nálam konkrétan duplán is ez történt, szóval eléggé szívügyem a dolog.

Sting és az ayahuasca...

2012.07.18. 21:12 - hanaura

Szóval ezen most nagyon ledöbbentem. Valahol a könyvében ír erről, de azért valamit futólag megemlíteni és ez a videó, nos a két külön kategória. Ogre barátom jóvoltából lett meg a videó, nagyon örülök, hogy rátalált. A többi beszéljen magáért!

Last-minute program info!!!

2012.07.12. 22:12 - hanaura

A nagy pörgésben sikerült megint elfelejtenem kitenni ide az aktuális előadásomat.
Pénteken 18:00kor a Bogdáni út 1. szám alatt a Karma TV előadótermében fogok Megváltozott tudatállapotok címmel egy két órás programot tartani. Két rugó a beugró. Elég sokan jelezték hogy jönnek, de még van valamennyi hely, aki esetleg itt vette észre, annak hátha jól jön az infó.

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/327205754030023/

Terrence

2012.07.01. 19:53 - hanaura

Ezt ma találtam.

Előadás MA

2012.06.14. 11:32 - hanaura

Újfent sikerült pont innen lefelejtenem egy fontos infót: ma, azaz csütörtökön este hétkor a Tabán mozi AR klubjában előadást fogok tartani, Megváltozott tudatállapotok a népmesék nyomán címmel.Héttől kilencig lesz, vetítéssel egybekötve, a belépő két rugó.
Az előadásomban a népmesékben megmaradt erős sámáni gyökereket fogom bővebben kifejteni, élménybeszámolókkal, érdekességekkel, és még sok más dologgal tarkítva.
Akinek még nem kései az infó jöjjön.

Hihetetlen

2012.05.31. 12:41 - hanaura

Na ha tényleg nagyon el akartok varázsolódni akkor javaslom ezt a zenét.
Hatni fog. :)
Egy elképesztő jó dal Ecuadorból.

tsunki.com/downloads/Miguel%20Chiriap%20-%20Wawa%20Kuji.mp3

Újdonság

2012.05.29. 20:35 - hanaura

Ahogy azt észrevehettétek, kicsit változtattam a blog megjelenésén. Nem végleges a dolog, köztudottan nem vagyok egy nagy számítógép szaki, viszont találkoztam valakivel aki meg az, és így ezt-azt meg tudok csinálni. A cél az hogy olvasható is legyen, kellemes a szemnek, és azért hozza is a hangulatot amit tartalomban az oldal képvisel.
Észrevételek, javaslatok, vetések és ellenvetések jöhetnek. :)
 

Miért csinálom ezt az egészet?

2012.05.12. 21:57 - hanaura

Röviden úgy válaszolhatnék, hogy azért mert a szívügyem. A hosszabb válaszhoz idéznék a www.daath.hu oldal egyik fórum hozzászólásából ayahuasca témában:

Gratula a médiába bekerüléshez.... Eddig sem értettem minek ekkora hype, weboldal, előadás a témáról, ugyanis a figyelemfelkeltésen és villogáson kívül semmi értelme, ellenben most már ezt is fürkészi Babylon szeme.

Nos a dolgot nem tudom nem személyeskedésnek, vagy nekem szólónak vélni ugyanis ayahuasca témában két oldalról tudok magyar nyelven: egyrészt ezt az oldalt, három évvel ezelőtt útjára indulva, másrészt a nagyjából egy évvel ezután startolt, hangulatában, megközelítésében más, a súlyában, tartalmában, hitelességében azonban számomra azonos www.ayahuasca.hu oldal. Szóval vagy az ayahuaról beszél a srác vagy erről az oldalról. A kör azzal szűkült, hogy kimondottan ayahuascával kapcsolatos, és annak is elnevezett előadásokat rajtam kívül tudomásom szerint más nem nagyon tartott idehaza. Ennél fogva nem tudom nem magamra venni a jóember véleményét.
Érdekelt kiről van szó, elolvastam néhány kommentárját a daath-on, amit ha gyakran nem is látogatok, de egy hasznos, fontos oldalnak tartok. Hogy a személyeskedésre nem személyeskedéssel válaszoljak, eltekintek a véleményezőm tényszerűtlenségeitől, vagy a velem meglehetősen inkompatibilis hozzáállásáról, és annak dacára, hogy nem engem kérdezett meg egy nyilvánvalóan nekem címzett minősítéssel kapcsolatban, én azért válaszolok. Talán másokat is érdekel.

Nos a médiába kerüléshez nem tudom kinek gratulál, azon túl hogy egy igazán szerencsétlen helyzet miatt kijutott egy körnek a híre a külvilágba, és április 14-én a fél ország tele volt baszva az ayahuasca témával, a bulvárhoz illő hitelességgel, tényszerűséggel, ezt nem tudom kinek a nyakába szeretné varrni. Talán örüljön hogy nem nála támadt rés a pajzson. Akár még olyan is lehet....

A "figyelemfelkeltés és villogás" része ahogy kritikusom fogalmazott már érdekesebb. Feltételezem, hogy nem Dél-Amerikában született, ennél fogva gondolom azért hallott az ayahuascáról mert valahol olvasott róla vagy valaki mesélt róla. Így okoskodás helyett akár hálás is lehetne, ha már állítólag értékeli ezt a tradíció, hogy hallott róla, ahogy én is, és mindenki más is. Kisajátítani egy dolgot meg nem biztos hogy az amiről ez az egész szól. "Én tudok róla, ez frankó, de ők inkább ne."-mondhatnánk. Csakhogy valaki valamikor nem "ők"-nek kezelte őt, és hallott róla. Ehhez hasonlóan másokat is érdekelhet ez a világ, ami nem a tulajdonom, de még ha az lenne se akarnám kisajátítani, így egy szűk érdeklődő kör számára igen, én elérhetővé tettem a tapasztalataimat.
A visszajelzések alapján az oldal olvasói örülnek hogy van magyar nyelven egyáltalán oldal ami ezzel foglalkozik, az előadásomon részt vettek közül nem kevesen szintén hálájukat fejezték ki, hogy ezt valaki megcsinálta. Ez most jelen esetben én voltam. Más meg majd valami mást csinál. Se hősök se ördögök nem vagyunk, ki ezt, ki azt teszi hozzá a világhoz. Elnézést nem fogok asszem kérni amiért tényszerűen, hitelesen igyekszem egy komolyan érdeklődő réteggel megosztani azt amit én is azért kaptam mert mások szintén megosztották, az előbb említett úr hozzáállásával ellentétes módon.

Eddig is és továbbra is ezért csináltam. Vannak rajtam kívül nem kevesen akiket érdekel Amazónia vallási hagyományai, és ha már úgyis megjelentek itt-ott részletekben z oldalam felbukkanása előtt mindenféle félinformációk, akkor miért ne lehetne egy csendes, nyugis hely, ahol összeszedve ott van ez a dolog? Minden egyes reakció, kommentár, levél megerősít abban, hogy van értelme annak amit csinálok.
Egy kedves barátom megmutatta az oldalamat Feldmár Andrásnak(www.feldmarinstitute.info/), akivel azóta én is közelebbi kapcsolatba kerültem,
mire András visszaírt neki, hogy megnézte az oldalt, és az itt leírtak megegyeznek azzal amit ő is tud, és autentikusnak, hitelesnek tartja ezt az oldalt. Nagyon jó esett, mondanom sem kell. Újabb megerősítés.

Szóval ezért csinálom. Mert érdekel az ayahuasca. És érdekel másokat is. Azt tanultam egy indiai swamitól még régen, hogy az ember a szerencséjét úgy hálálhatja meg, ha tovább adja. Ezt teszem, továbbra is.
 

Újraélesztés

2012.04.29. 13:02 - hanaura

Ez a cikk az év poénja, a Gonzopress-en olvastam, KIHAGYHATATLAN !!!  :)))

www.gonzopress.hu/2012/02/14/ujraelesztesert-ket-ev-borton/

Mi van ha baj van?

2012.04.24. 15:19 - hanaura

Gyakran találkozom azzal e kérdéssel, hogy mit lehet tenni azzal aki retteg. Mármint az ayahuasca hatása alatt. Mert van ilyen is, természetesen. Mivel van ilyen is a hétköznapi tudatállapotban is. A válaszom rá, ahogy és amennyire megértettem: ugyanaz mint amikor a hétköznapokban retteg.

Erről találtam Feldmár Andrástól egy nagyon jó idézetet, gondoltam megosztom Veletek:

"Amikor valaki rosszul van, sokszor nehéz eldönteni, hogy az illető hisztérikus-e vagy pszichotikus. Mert ha hisztérikus, akkor seggbe kell rúgni, ha viszont pszichotikus, akkor úgy kell rá vigyázni, mint egy csecsemőre. Tehát ugyanúgy néz ki, de egészen mást kell csinálni vele. Ha valaki szenved, és nem tud dolgozni, akkor az első esetben rázzuk meg, rúgjuk seggbe, és mondjuk meg neki, hogy tanuljon meg dolgozni, és ne nyafogjon többet. Az utóbbi esetben viszont mondjuk neki azt, hogy majd dolgozol később, de először megadjuk neked azt, amitől megfosztottak. Nem tudunk persze újra felnevelni, arra nincs idő, hiszen az anyádnak kellett volna szeretnie téged, amikor kicsi voltál, de ha egy kicsit is kapsz abból, ami neked soha nem adatott meg, ha egy pillanatra is megérzed, hogy mi úgy szeretünk, ahogy téged soha nem szerettek, akkor esetleg megsirathatod és meggyászolhatod azt, amit örökre elveszítettél, és soha az életben többé senki nem tud neked adni. Ez tehát az egyik út és a másik út."

Persze, a seggberúgással egy ilyen kinyílt állapotban inkább képletesen érdemes bánni :) , de gyakran jobb valakit egyedül hagyni, vagy adni neki még orvosságot, úgymond még jobban belemenni, mint cirógatni. És néha cirógatásra van szükség. Segítőnek lenni ezért (is) nagyon nagy felelősség. Mikor tegyem ezt vagy azt? Az igazság az, tetszik vagy nem, hogy nincs rá recept, és senki soha nem fogja biztosra tudni. Lehet figyelni, várni, nyitva lenni, és akkor talán a két ember közt létre jön valami ami miatt az egyik támogatni tudja a másikat úgy, ahogy az a másiknak a legjobb. Ez még évek után se egy egyszerű dolog, és ahogy említettem: nagyon nagy felelősség. Az ember ilyenkor olyan mint a porcelán, összetörik ha szorítják. Úgyhogy amennyire én megértettem, a kulcs a figyelem, a másik felé fordulás, a nyitottság....

takimuyki

2012.04.19. 00:05 - hanaura



süti beállítások módosítása