Gyakran találkozom azzal e kérdéssel, hogy mit lehet tenni azzal aki retteg. Mármint az ayahuasca hatása alatt. Mert van ilyen is, természetesen. Mivel van ilyen is a hétköznapi tudatállapotban is. A válaszom rá, ahogy és amennyire megértettem: ugyanaz mint amikor a hétköznapokban retteg.
Erről találtam Feldmár Andrástól egy nagyon jó idézetet, gondoltam megosztom Veletek:
"Amikor valaki rosszul van, sokszor nehéz eldönteni, hogy az illető hisztérikus-e vagy pszichotikus. Mert ha hisztérikus, akkor seggbe kell rúgni, ha viszont pszichotikus, akkor úgy kell rá vigyázni, mint egy csecsemőre. Tehát ugyanúgy néz ki, de egészen mást kell csinálni vele. Ha valaki szenved, és nem tud dolgozni, akkor az első esetben rázzuk meg, rúgjuk seggbe, és mondjuk meg neki, hogy tanuljon meg dolgozni, és ne nyafogjon többet. Az utóbbi esetben viszont mondjuk neki azt, hogy majd dolgozol később, de először megadjuk neked azt, amitől megfosztottak. Nem tudunk persze újra felnevelni, arra nincs idő, hiszen az anyádnak kellett volna szeretnie téged, amikor kicsi voltál, de ha egy kicsit is kapsz abból, ami neked soha nem adatott meg, ha egy pillanatra is megérzed, hogy mi úgy szeretünk, ahogy téged soha nem szerettek, akkor esetleg megsirathatod és meggyászolhatod azt, amit örökre elveszítettél, és soha az életben többé senki nem tud neked adni. Ez tehát az egyik út és a másik út."
Persze, a seggberúgással egy ilyen kinyílt állapotban inkább képletesen érdemes bánni :) , de gyakran jobb valakit egyedül hagyni, vagy adni neki még orvosságot, úgymond még jobban belemenni, mint cirógatni. És néha cirógatásra van szükség. Segítőnek lenni ezért (is) nagyon nagy felelősség. Mikor tegyem ezt vagy azt? Az igazság az, tetszik vagy nem, hogy nincs rá recept, és senki soha nem fogja biztosra tudni. Lehet figyelni, várni, nyitva lenni, és akkor talán a két ember közt létre jön valami ami miatt az egyik támogatni tudja a másikat úgy, ahogy az a másiknak a legjobb. Ez még évek után se egy egyszerű dolog, és ahogy említettem: nagyon nagy felelősség. Az ember ilyenkor olyan mint a porcelán, összetörik ha szorítják. Úgyhogy amennyire én megértettem, a kulcs a figyelem, a másik felé fordulás, a nyitottság....
