ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

És a kapitalista feleség

2009.08.28. 21:11 - mernyau

Címkék: reklám beszól mernyau

Sajnos hanaurának van egy olyan téves képzete, hogy az üzlet rossz dolog.  (Mondjuk nem értem ilyen tévképzettel miért pont egy üzletasszonyt vett feleségül?) :D:D

De szerencsére mi többiek tudjuk, hogy nincsenek eredendően rossz dolgok, csupán mindent lehet jól is meg rosszul is használni.

Szóval (sátáni vigyor) azt akarom csak mondani nektek, hogy

Tudjátok mennyire jó dolog egy fárasztó ayahuasca trip után (pfuj, egyébként utálom ezt a szar drogos kifejezést) amikor már magadnál vagy, de ugye még egy napig "lebegsz", vagy én legalábbis még fél lábbal a másik dimenziómban voltam (vagy inkább mikor Neo ül a kicseszett fekete kocsiban azt' nézi, hogy jééé, ide jártam enni, tök jó a levesük, többiek meg hiper felvilágosult arccal néznek, tudjátok, enyhén összehúzott szem: "Ugye, milyen más?") szóval mennyire jó ilyen állapotban egy jó ayurvédikus, illatos, olajos masszázs?

Hát nem tudjátok, de feltétlen ki kell próbálnotok, higgyétek el. Nagyon-nagyon-nagyon jó. Mondhatnám úgy is, hogy mennyei. Aki bizonyíthatóan ayázás után kér masszázst, kap 15% kedvezményt. (negédes sátáni mosoly)

Viccet félretéve, egyébként az aya tényleg eléggé igénybeveszi a szervezetet, hanaura szerint én egy pohár után is úgy néztem ki, mint egy halott ( egy gyönyörű halott ;) ) szóval azt hiszem most meg is ragadom az alkalmat, hogy felhívjam rá a figyelmét, hogy majd egy-két bejegyzést szánjon a rekreáció ezen részének is - a regenerálásnak.

Persze egyfelől ez a figyelmeztetés felesleges, mert amint hallhattuk lentebb, mostantól egy másik fórumon is osztani fogja az észt. Az egyiken megmondja hogyan vágd haza magad, a másikon meg azt, hogy hogyan élj teljesen egészségesen, hogy néha hazavághasd magad. Hát nem jó fej? :) 

És tudjátok mi a legjobb ebben a bejegyzésben? Hogy senki nem fogja kijavítani, mert ÉN vagyok a MODERÁTOR! Ha-ha-ha-ha (sátáni kacaj)

Újabb kapitalista gaztett

2009.08.28. 20:24 - hanaura

Ha még nem említettem: ayurvédikus masszázsterapeutaként dolgozom, saját szakállamra. Ma azon tűnődtem, hogy ezt miképp lehetne kicsit köztudatba hozni, tudjátok reklám, és egyéb gazságok, és akkor megszületett az ötlet!

Nem szeretek mások nyomában kullogni, ezért is alapítottam meg, kezdtem el készíteni Magyarország első Ayahuasca blogját. Ezért kezdtem el lehetőségek után nézelődni. Kaptam is segítséget: Mernyau lektorál utánam, némi verbális gyomlálás gyanánt, Sycorax pótolja az intelligernciám számítástechnikai részét, és fantasztikus munkát végez, amit hamarosan láthattok is. A web oldal ötletét Gomoával álmodtuk meg, aki szakmailag, hogy így fogalmazzak, sokkal, de sokkal felkészültebb. Szóval van néhány ember annak az érdekében, hogy valami új, hiánypótló dolog elindulhasson.

Most újabb ilyen ötletem támadt.... :)

Utánanéztem, hogy továbbra is "első" cimkével doblódzhatom-e a témában, nos igen, úgyhogy elkezdem a napokban az első ayurvéda blogot. Sok a témát érintő lapot nézegettem, de ami kimondottan az ayurvéda mellett tör lándzsát, nos olyat nem leltem. Ez - amellett, hogy a téma szerelmese vagyok, - megfelelő reklámfelületet biztosíthat számomra, mint ayurvédikus masszőr.

 

Nos, azt kérdezed, hogy ennek mi köze az ayahuascareality-hez?

 

Nem sok....:)))))

 

Ezért is lett a bejegyzés címe az, ami.......

Új blog!

2009.08.28. 19:53 - hanaura

Címkék: blog

Tegnap Sycorax barátunk fellőtte az új blogot a virtuális ég tarkálló felhői közé! :)

Egyenlőre nem mondom meg a címet, ami így értelemszerűen más lesz, mert azt szeretném ha elkészült állapotban látná  mindenki, és még van vele egy kevés meló. Lesz minden, mi szem-szájnak ingere, pacal, pálinka, és karikás ostor is...:))

De tényleg, lesz néhány újítás, lehet majd néhány már kitalált, és számos feltehetőleg a jövőben agytekervényeimbe sunnyogó érdekes dologról szavazni, amit nagyon szerettem volna, grafikailag is másként fog festeni, temészetesen, és még számos újítás várható. Szerencsés vagyok, mert kaptam nem kevés tippet, ötletet. Mernyau, aki írás ügyében rövid szabadságon van ( igen szivem, jól olvastad RÖVID:))), és pillanatnyilag "csak" fésületlen gondolataim ráncbaszedésével foglalatoskodik, szintén írni készül, Sycoraxtól is várható ez-az, Gomoa barátommal is beszéltem erről, még ha időtúladagolást nem is kapott, de remélhetőleg ő is bedob ezt-azt, nekem titkolt vágyam még mások bevonása is. Ötletekben nincsen hiány, viszont csapatban gondolkodom, nem magányos gerillaként bújni az esőerdőket hűséges dugóspuskám társaságában...:))

Addig is olvassatok, írjatok itt, no és jó önmegvalósítást mára is!

Pál Feri atya

2009.08.28. 10:00 - hanaura

Címkék: feri atya

A kliens tehát a következőkkel fordul a segítőhöz:
 
- Tudja, nem elég, hogy beteg vagyok, még ez is hozzájön. Az a férfi, akivel most van kapcsolatom, hát... hogy is mondjam: még érzékenyebb mint én. Még őt is nekem kell támogatnom. Pillanatnyilag az az érzésem, hogy elegem van az egészből.
 
A segítő válasza:
- Hát jobban össze kellene szedned magad.
Talán mondani sem kell, ez a nulla pontos válasz. Mindannyian szoktunk nulla pontos eredményt elérni, ha nincs időm rád, nem tudom mit kezdjek ezzel a mondatoddal, vagy zavarsz. Ennek a nulla pontos válasznak van egy keresztény változata is: „Azt hiszem többet kellene imádkoznod.” Ebben sok minden van, még jótanács is – de empátia bizony szemernyi sem.
 
- Milyen más helyzetben fordult már elő ilyen veled?
Kétpontos válasz. Több a semminél, de csak alig. A lényegtelen részletekre vonatkozó kérdezéssel nagyon félre lehet menni. A nullapontos válaszhoz képest annyival van beljebb, hogy legalább nem bántotta meg a klienst, de még csak nem is érintette azt a helyzetet, amivel az a segítőhöz fordult.
 
Következő válasz:
- Á, egy kis nyugalomra vágysz.
Öt egész egytized pont. Valami megcsillant: a segítő halványan érzékelt már valamit a kliensből. Nem lényeges, de mégis, kis lépésnyi közeledés a megértés felé.
 
- Az a férfi nagyon labilis, és ez megterhelő számodra.
Ezért hét egész kéttized pont jár – és hogy a mondat melyik feléért, az is mindjárt kiderül.
 
- Hát ha minden így összejön neked, az egyszerűen már sok számodra.
Tiz egész egytized pont. Ez már egész jó.
 
- Most nagyon nehéz lett neked minden, és úgy érzed, hogy ezzel már meg sem tudsz birkózni.
Tizenegy egész kettő (és ebben a példában ez a csúcs, tizenkét pontos válasz nincs). Amikor így, kívülről halljuk ezt a mondatot, hihetetlenül banálisan hangzik: azt várnánk, hogy a legjobb pontszám akkor jár, ha a segítő egy mondatban analizálja, milyen állapotban van az illető, miközben valójában egy ilyen egyszerűen hangzó megállapítás az, ami után után a kliens azt éli át, hogy „hú, ez az ember, megértett engem,” és ez a megértés lesz az, aminek nyomán felszabadul.

Ayahuasca hangulat...

2009.08.28. 09:32 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Függőség

2009.08.27. 22:00 - hanaura

Címkék: függőség

Feldmár András egyszer azt  mondta, hogy ha valami tényleg jó dolognak leszünk a függői, azzal semmi gond nincsen.

Lehet ebben valami....

Talán tényleg csak annyi a téma, hogy valami jó dolgot szolgál az ember vagy nem. És ennyi. Nos,az ayahuasca, amit tenni tud, nem kérdés, hogy egy csodaszer, egy igazi gyógyszer. Ami ebben a kontextusban azt jelenti, hogy semmi gondom nem lenne ezzel akkor se ha a rabja lennék.

Egy jó dolognak akár a rabja is lehetek, nem?

 

Nem.

 

A jó dolgoknak sosem leszünk a rabjai. A jó dolgok sose börtönöznek be. A jó dolgok szabadságot adnak, nem pedig rácsot, gumibotot, meg totális elkeseredést, beletörődést azokba az igazi szar dolgokba, amik az ember szeméből minden fényt, minden életet kihipóznak.....

 

 

 

A bolygón pillanatnyilag egyetlen regisztrált adat sincs arra vonatkozólag, hogy bárki valaha is ayahausca függő lett volna.

No comment.

Interjúrészlet Feldmárral

2009.08.27. 08:56 - hanaura

Címkék: feldmár

Riporter: Milyen fogadtatása volt pszichiáter, pszichológus szakmai körökben az előadás-sorozatnak, illetve a könyv első kiadásának?

Feldmár András: Senki sem volt közömbös. Voltak, akik lelkesedtek, milyen jó, és voltak, akik úgy vélték, értéktelen butaság, hiszen nem mond ez a Feldmár semmi újat.

R: Ha újat nem is, de számos olyan dolgot azért mond, ami megrökönyödést válthat ki. Voltak-e olyan szakmai viták, amelyeket valóban vitáknak tekinthetünk, nem csak bokszmeccseknek?

FA: Sajnos nem. Bolondnak, ostobának nyilvánítottak, vagy megkönnyebbüléssel egyetértettek velem. Valódi vita, igazi beszélgetés eddig sajnos nem történt.

R: Mégis, akadt olyan kritikai észrevétel, amit megszívlelendőnek találtál?

FA: Talán az, hogy óvatosabban kell beszélnem az LSD-ről, nehogy valaki is azt higgye, hogy ajánlom használatát, amikor igazság szerint nagyon komoly előkészületek, biztonságos helyzet és sok minden más szükséges ahhoz, hogy az LSD vagy más ilyen drogok ne ártsanak, hanem inkább segítsenek valakin. A legjobb, amikor az illető a pszichoterápia keretén belül, egy bizalomteljes kapcsolatban, nem egyedül használ ilyen "orvosságot". Stanislav Grof, aki az elsők között tanulmányozta az LSD hatását, nagyon vigyázott pácienseire, sok órát töltött velük az LSD bevétele előtt és utána is. Egy nagyon jól felkészült kísérő nélkül veszélyes ilyen drogokkal kísérletezni.

R: Azt állítod, hogy a "pszichiáterek azok az emberek, akik a legjobban félnek a saját lelküktől, akik a legjobban félnek attól, hogy az emberi lélek, eszmélet mire képes". Fenntartod ezt ma is?

FA: Ma is ezt állítom. De persze van különbség, például R. D. Laing is pszichiáter volt.

R: Itt Magyarországon legfeljebb azoknak lehet ismerős a neve, akik olvasták a könyvedet. Ki volt ő?

FA: R. D. Laing skót pszichiáter volt. Egy tucat könyvet hagyott ránk, mindegyiket érdemes elolvasni. 1974-75-ben nála inaskodtam Londonban. 1989-ben halt meg, 62 éves korában. Kutatásai legfontosabb eredménye talán az, hogy szerinte az őrület nem az egyénben, hanem mindig egyének között található. Vagyis ahogyan egymással bánunk, az a fontos. Az őrjíthet vagy gyógyíthat meg valakit.

R: Milyennek tartod a magyar pszichiátriai ellátást, szakember-állományt, összehasonlítva például a kanadaival?

FA: Szerintem ugyanaz megy mind a két országban. Nincs statisztikám, de nem hiszem, hogy lenne lényeges különbség. Egyik országban sem szeretnék a kezükbe kerülni.

R: Az előadások 1992-ben, tíz évvel ezelőtt voltak. Változott-e valami azóta?

FA: Sajnos egyre nehezebb igazi, mély, hosszú távú pszichoterápiában részt venni. A pszichológia és a pszichiátria egyre inkább tárgynak tekinti az embert, amit úgy akarnak megjavítani, mint az autót: gyorsan és mechanikusan.

R: Ez nemcsak az orvosokon, pszichológusokon múlik, a páciensek sem nagyon vállalkoznak ilyesmire, azt mondják, nincs idejük. Ráadásul megjelentek új gyógyszer, amelyeket az orvosok és a betegek is a legtöbbször hatékonynak tartanak. Neked mi a véleményed az új antidepresszánsokról?

FA: Nagyon jó, hogy léteznek. Ha rettenetesen szenvednék, én is használnám őket. De nem sokáig. A depresszió szerintem nem betegség, hanem a reménytelenség új neve. Aki elnyomva érzi magát, megfosztva hatalmától, olyannyira, hogy már nem is meri kifejezni magát őszintén, rettenetesen deprimált lesz. Arra van szüksége, hogy megváltoztassa a körülményeit. Nem önmagát. Hatalomra, erőre van szüksége, nem gyógyszerekre. A politika és az etika fontosabb, mint az orvosságolás.

R: Nem tartod betegnek a depresszióst, a skizofrént vagy bárki mást, akiről a többség azt állítja: őrült? Szerinted létezik-e őrület, és ha igen, kik az őrültek?

FA: Akit skizofrénnek neveznek ki, leggyakrabban egy rettenetesen megijedt, dühös, elszigetelt ember, akit mindenki cserbenhagyott. Őrült az, aki elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Például Bush, Sztálin vagy Hitler. Azok az igazán veszélyes őrültek, akik hatalomra tettek szert.

R: Az előbb viszont azt mondtad, hogy a depressziósnak "hatalomra, erőre van szüksége".

FA: Kétféle hatalom van. Ahhoz, hogy mások felett uralkodjam, hatalom kell. Ahhoz, hogy azt tegyem, amit akarok, és nem azt, amit nem akarok, ahhoz is hatalom kell. Az első korrupcióba visz, a másik szükséges az emberi boldogsághoz.

R: Azt mondod, az LSD nem kábítószer, hanem segítőtársa önmagunk megismerésének. Voltak-e konfliktusaid emiatt, hiszen hiába hangoztatod, hogy "senkinek ne higgyetek el semmit", mindezt felfoghatja például a hatóság egy illegális szer melletti propagandának is.

FA: Mint mondtam, az LSD van, létezik. Hazudni róla, köntörfalazni értelmetlen. Komoly kutatómunka és gondolkodás témája az LSD legalább ötven éve. Én senkinek sem ajánlom, de ha például a fiamat érdekelné, akkor inkább tudja azt, hogyan kell használni, mire kell vigyázni, mint hogy megijesszem, és azt hazudjam, hogy az LSD éppen olyan, mint a heroin.

R: Nem zaklatott soha a rendőrség?

FA: Nem, hiszen én semmi törvénytelenséget nem követek el. Nem árulok drogot, nem ajánlom a használatát, sőt óvatosságra biztatom a pácienseimet és tanítványaimat.

R: Az önanalízisen túl számos olyan dolgot sorolsz fel, ami azt sejteti, hogy az LSD voltaképpen gyógyszer. Az alkoholisták leszoknak az italról, a skizofrének nem hallucinálnak. Meg sem fordult a fejedben, hogy mindezt "tudományos, kutatói módszerekkel" bizonyítsd, és az LSD legalizálásáért - hivatalos gyógyszerré nyilvánításáért - harcolj?

FA: Mindaz, amit állítottam, már be lett bizonyítva, vagy számtalan kutató szívesen kísérletezne vele, ha engedélyt kapna rá. Én és több kollégám már évek óta harcolunk azért, hogy felelős orvosok, pszichiáterek és pszichológusok legálisan tanulmányozhassák az ilyenfajta orvosságokat. A görög szó, aminek "gyógyszer" a jelentése, a pharmakon. Ez a szó orvosságot is, mérget is jelent. Ami orvosság valakinek, az lehet, hogy másnak méreg. Nagy óvatosságra, figyelemre és gondoskodásra van szükség.

R: Mi az oka annak, hogy ezt mégis megakadályozzák? A drogtörvény, de a média - és így a közvélemény - is minden illegális szert egy kalap alá vesz, legalábbis idehaza.

FA: Mert aki felszabadul a társadalom hipnózisából, azt nem lehet korlátozni, kihasználni, elidegenített munkára bírni. Az LSD és a hasonló szerek pedig éppen ezt teszik: feloldják a szokásokat, felébresztik az alvajárókat a szeretet és tisztelet lehetőségeire.

R: Egyik kritikusod a következőt írta a rólad készült filmről: "A hatvanas évek sajátos lenyomata, amikor egy egész generáció hitt a kábítószerekre és a meditációra támaszkodó én felszabadításában. Mára ez a hit egy lett csupán a sok öröklött megváltási módszer közül." Szerinted miért "ment ki a divatból" az LSD?

FA: Nem ment ki. Itt, Kanadában sajnos már 14 éves gyerekek is LSD-vel játszanak. Amikor az LSD tanulmányozása abbamaradt, sokan sajnálták, hogy nem kutathatnak tovább. Nem ment ki a divatból egyáltalán, csak illegális lett, és nagyon nehéz engedélyt szerezni a további kísérletezéshez.

R: Nem erre gondoltam, inkább a "közönség" érdeklődésére. Itthon, de szerintem Kanadában is sokkal gyakrabban "játszanak" a 14 éves gyerekek a speeddel, az ecstasyval vagy - ha van rá elég pénzük - a kokainnal, mint az LSD-vel.

FA: A speed, ecstasy, kokain sokkal könnyebben használható szórakozásra, mint az LSD. Az Istennel vagy az ördöggel való találkozás óriási élmény, de nem jó arra, hogy hangos zenét hallgatva táncoljak.

R: Egyébként mi a véleményed a többi illegális szerről? Azokat kábítószernek tartod?

FA: Vannak olyan szerek, melyek felébresztik az embert, melyek megengedik, hogy többet és mélyebben lássunk, értsünk. Vannak olyanok, melyek altatnak, szűkítik a felfogás horizontját. A kábítószerek kábítanak. Azok a szerek, melyek engem érdekelnek, a meghalás és újjászületés titkait tárják fel. Megmutatják, miért hisznek az emberek az Istenben, miért van vallás, milyen lehet egy vallásos élmény.

R: Amikor LSD-t vettem be, pontosan úgy éreztem magam, mintha megbolondultam volna, legalábbis a pszichiátria-tankönyv értelmezése szerint. Mint egy futóbolond rohangáltam egy műanyag dinoszaurusszal, a járókelőkre lövöldöztem vele, aztán meg sírva fakadtam attól, hogy milyen szépen világít egy nyilvános vécében a villanykörte. Noha voltaképpen jól éreztem magam, és mindenre emlékszem, később egyértelművé vált számomra, hogy nem voltam ura magamnak.

FA: A te tapasztalatod az volt, ami volt. Te tudod a legjobban. Az LSD-s élmény sok mindentől függ. Én soha nem mennék ki az utcára, nem lennék egyedül, én nagyon komolyan venném, tehát az én élményeim egészen mások.

R: A most megjelenő könyv mennyiben "bővített" kiadás?

FA: Karátson Gábor írt hozzá egy utószót, bekerült egy Geréb Ágival folytatott beszélgetésem és egy angolul írt cikkem fordítása is. A cikk az LSD használatáról szól a pszichoterápia keretein belül.

R: Ha mindent újrakezdhetnél, mit csinálnál másképp?

FA: Semmit. Nagyon boldog vagyok.

 

 

 

Megjegyzés:A cikk egy ilyen buta politikai újságban jelent meg, talán van aki ismeri, nem lényeg.Semmilyen szervezettel, párttal nem szimpatizálóként ezt a témát 100%-ig ignorálom itt.A "Riporter" titulus helyett a magazin neve volt, ez tehát az én átjavításom, bármiféle áthallás elkerülése végett, bármelyik irányba is.

Idézet R.D. Laingtől, Feldmár mesterétől

2009.08.27. 08:47 - hanaura

"Bár számtalan lény jutott a Nirvánába
nem jutott egyetlen lény sem a Nirvánába
Mielőtt a kapun átmegy az ember
lehet hogy nem tud arról hogy van kapu
Lehet hogy azt hiszi van egy kapu amelyen át kell menni
és hosszú ideig keresi
mégsem tud rátalálni
Lehet hogy rá tud találni és lehet hogy nem nyílik ki
Ha kinyílik lehet hogy át tud menni
Ahogy átmegy rajta
ráébred arra hogy a kapu melyen átment
önmaga volt aki átment rajta
senki sem ment át kapun
kapu amin át kell menni nem volt
nem talált kaput soha senki
soha se jött rá senki hogy kapu sohasem volt"

Ayahuasca életérzés....

2009.08.27. 08:34 - hanaura

Címkék: életérzés sámán ayahuasca

Mérgezés téma újra - másképpen

2009.08.26. 19:08 - hanaura

Ez most a szokásos komolykodós bejegyzéseimmel ellentétben nem az lesz. Engem is megmérgeztek ugyanis a hangulattal. Írtam egy kedves barátom blogjáról, akit a nejével együtt vendégül láthattam a minap. Régóta nem találkoztunk, beszéltünk...na mindegy. Ami a lényeg, hogy ebben a feldobott mérgezés témában kommentelt egy olyat, hogy azt hittem leesek a székről. Mindig is rajongója voltam azoknak verbális boogiek-nak, amikre én soha nem leszek képes.A dolog plusz poénja, hogy tényleg keleti gyógyítással foglalkozik, ennek tükrében tessenek olvasni:

 

 

"Na szóval, akkor megmondom itt, hogy mivan. Az van, hogy amitől hánysz, fájdalmaid vannak, zsibong a fejed és lényegében vizionálsz, nos kérem: AZ TOXIKUS! :)
Toxikus az alkohol, a fű, de még egy jó kis kefíres-mézes-paradicsomos-hagymafilé is az, próbáld csak ki, leküldöd érted egy fél zsák töltött-káposztával, megerjed benned, és nincs az a krisnás, aki ne kótyagosodna meg tőle :)

Viccet félretéve, naná, hogy toxikus, ez a lényege, hogy jól megmérgezzen. Ismerek egy ayurvédikus magánklinikát, ahol pont erre alapozva megy a gyógyítás. Hehhe."

 

Én nem akartam, hogy ez elvesszen azok számára, akik nem olvassák a kommenteket, tényleg zseniális. Ma több hetet végigolvastam a Tündérkedés című blogján (lásd még egyszer: linkek), és feküdtem. Imádom a stílusát, na, nem tudom eleget ismételni magamat!

 

Ayahuasca-a lélek liánja

2009.08.26. 08:44 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Mérgezés-téma...

2009.08.26. 08:41 - hanaura

Címkék: mérgezés

Egy nagyon kedves hölgy, Messalina dobta fel a témát egy kommentben, amit én nagyon fontosnak tartottam, és jó kérdésnek.

Ím:

"Lehet, hogy ez most idiótán fog hangzani, és nem központi problémám, de:

Azért engem valamelyest érdekelnének bővebben az élettani hatásai. Arra gondolok, hogy én ezt úgy mindig is elfogadtam, hogy akkor hányás, meg hogy kikészül tőle az ember fizikailag, és nem tartom gáznak, és hihetőnek tartom a magyarázatot, hogy ez miért van, viszont mindenki, akinek erről beszéltem, feltette a jogos kérdést, hogy ha ez ennyire kicsinál, akkor nem lehet, hogy egy erősen toxikus cuccról van szó? Én ezt nem igazán hiszem, de azért kicsit megnyugtató érzés lenne tudni, hogy tényleg nem azért vagyok szarul, mert megmérgeztem magam."

 

 

Nos azonnali választ én sem tudok adni, hülyeséget meg nem akarok mondani.Vannak információim a témáról, de ennek igérem, komolyabban utána olvasok.

Nyilván ha valaki rendelkezik valami használhatóval a témával kapcsolatban az írhat akár emailben nekem, vagy pedig kommentben.Aki nem ír, annak kukacot dugunk az orrába, amolyan Besenyő Család stílusban....:)

Tündérkedés

2009.08.26. 08:35 - hanaura

Címkék: tündérkedés

Újabb nem annyira straight edge ayahuasca téma:

Tegnap meglátogatott egy csodálatos barátom, az a fajta egyéniség, akin az ember elgondolkodik, hogy  hogy a francba csinálja!:)

Szóval a közös ebéd, és a szakmai beszélgetés után (részben tőle tanultam azt az ayarvédikus masszázst, amiből pillanatnyilag élek) megemlítettem neki, hogy blogot írok,amiből meg rájöttünk, hogy jó rég óta nem beszéltünk, aztán megemlítette, hogy ő is, de figyelmeztetett, hogy nagyon veszélyes.

Nos, az!:)

 

Mindenkinek ajánlom teljes elfogultsággal, aki némi elgondolkodtató vidámságot akar belecsempészni a napjába.Vigyázat, nagyon súlyos!:))))

 

 

(A cikk címével azonos néven fut a linkek között.)

Személyes

2009.08.26. 08:29 - hanaura

Címkék: személyes

Ma találkoztam Mizuki Namuka Natsuki Yukinóval (na jó, igazából csak egy félelmetesen anime rajzfilm kinézetű nővel), és a Homokemberrel (illetve a hasonmásával, de olyan szinten, hogy még nekem is megszólalt a pókösztönöm:), és közben gondolkodtam el azon a dolgon, hogy vajon most tényleg építhető egy csapat a blogom témája iránt érdeklődőkből, vagy csak én vagyok ilyen idealista....:)

Úgy értem, nyilván nem cél, hogy mindenki küldjön a másiknak egy piros szivecskés, szeretlek feliratú képeslapot, de azért nem titkolt szándékom, hogy legalább itt, a szájber-térben valamit sikerüljön megmozgatni....

 

 

Köszönet az olvasóknak

2009.08.26. 08:21 - hanaura

Címkék: köszönet

Minden kedves eddigi, és ez utáni olvasómat köszöntöm!

Tegnap majdnem rekordot döntöttünk!

Ami azt illeti, nagyon elégedett vagyok, tegnap volt a blog rövid története alatt a második legnépszerűbb nap, már ami a statisztikákat illeti.Nem tudom, hogy ez egy lényeges dolog-e valójában, egy azonban biztos:NEKEM az.Nyilvánvalóan nem elsődleges, hogy számszerűen hányan olvasnak, de mivel feltett szándékom, hogy szélesebb körben bemutassam a témát az ez iránt érdeklődőknek, ezért nekem nagyon is fontos.Amikor nekiállok írni valamit, az első lépés mindig ez: megnézem az előző napot.

Ezúton is jó olvasást, írást, önmegvalósítást mindenkinek!

Peru-és mögötte, avagy bejegyzés az ayahuasca utakról

2009.08.25. 10:23 - hanaura

Címkék: túra

Az elején le kell szögeznem, hogy semmi jónak nem vagyok az ellenére.Aki ismer, az jól tudja ezt.

De! (És még sok-sok másik "DE"....)

A helyzet az, hogy nagyon sokat hallani ezekről a dél-Amerikai utakról.Nos nem én leszek az, aki lerántja a leplet erről a dologról, főleg, hogy nincs is mit lerántani, nincsenek titkok.Ez egy valóban páratlan lehetőség, és tényleg, OTT lenni, és AZZAL a sámánnal, és AZT a főzetet, és AZOK a dolgok, ami valóban vonzó, engem is vonz.

Ami miatt én az ez iránt érdeklődőket arra inteném, hogy ezerszer gondolják át, mielőtt beleinvesztálnak egy ilyen túrába, az egy rém egyszerű dolog, de mégis fontos.

Néha, amikor ayahuascát fogyasztana az ember, mindent elkészít, minden körülmény ott van, akkor egyszerűen csak nem megy le a torkán.Vagy azonnal kijön.Bárki aki többször fogyasztotta ezt a csodálatos szert, tudja, hogy ez előfordulhat mindenkivel.A másik nagy ellenség: elalszik közben.Oké, tudom, ez ellen gyakran védekeznek dohánylevelek belefőzésével, és más általam ismert és még több nem ismert praktikákkal, de akkor is.

Ezek mind megeshetnek, és meg is szoktak esni.

Na már most ha az ember vesz valahonnan egy főzetre valót, utána olvas, felkészül a kalandra, és így sül el, az nem nagy dolog.Na bumm, bebuktam a mai napot, elteszem máskorra a főzetet és kész.Vagy akár kidobom, mert tételezzük fel, nincs mostanában újra idő és alkalom a dologra.

Szerintem nagyon nem mindegy hogy pár ezer forint a bukó, amennyiért az ember beszerzi a növényeket, vagy pedig fél millió.

 

Hangsúlyozom: nekem is nagyon csalogató egy ilyen út.Nem arról szándékoztam írni, hogy az aki menne, az miért ne menjen, hanem csak arról, hogy érdemes megfontolni a fenti és még néhány szempont miatt.

 

Első körben például az is egy jó dolog, ha van pár ember akit érdekel, legalább egy valakivel aki tapasztalt, keresnek valami jó helyet, és megcsinálják.

Ez most majdnem ön-reklám lett, mivel valami hasonló szerveződik is mostanában!:)

 

Ayahuasca életérzés

2009.08.25. 10:08 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ismét:

2009.08.25. 00:09 - hanaura

Címkék: gomoa

 

 

Gomoa webshop

 

 

Entheogen növények, botanikai ritkaságok, föstölgök és rengeteg érdekesség a világ minden szegletéből. A bolt folyamatosan bövül ezért tamnácsos gyakran látogatni.  ;)

 

 

 

 

 

(Lásd: linkek)

 

 

 

              

 

Pál Feri atya szavaival élve...

2009.08.25. 00:03 - hanaura

Címkék: feri atya

"Jelölt érkezik a kolostorba. Már egy hónapja éli a szerzetesek életét, amikor a mester elé vezetik. A jelölt megkérdezi:

- Mondja mester, mennyi ideig tart, amíg megvilágosodom?

- Tíz évig.

A fiatalember arca megnyúlik:

- Olyan sokáig?

A mester ismét a fiatalemberre tekint:

- Inkább húsz évig.

- De hát... de hát az imént még csak tíz évet mondott!

A mester megdörgöli az állát:

- Lesz az harminc év is."
 
 
 
 

Kérés/felhívás...

2009.08.25. 00:00 - hanaura

Címkék: blog link

Mindenkitől azt szeretném kérni akinek a blogom témájával valamennyire kompatibilis oldala van, vagy pedig ismerőse, aki rendelkezik ezzel, az ha lehetősége van, tegye ki a blogom linkjét.

A gyönyörű ábrázatom népszerűsítésére sajnos így sincs lehetőség, már csak gyönyörű ábrázat hiányában is, viszont nem titok, hogy szeretném a téma iránt érdeklődők számára minél szélesebb körben elérhetővé tenni a blogot a sok-sok információval, képpel, cikkel, érdekességgel,remélem minél többetek örömére.

Plakátozásra fel!:)

Őrlő malmok...

2009.08.24. 23:55 - hanaura

Címkék: tanácsok elkészítési

Szintén Sycorax-nak köszönhető ez a bejegyzés is.

Amellett, hogy fantasztikus beszélgetéseink voltak, amikből én úgy érzem sok dolgot tudtam tanulni, jó néhány ide való témát feldobott, aminek külön örültem.

Az egyik szintén egy főzési praktika, amit elfelejtett megkérdézni, vagy én felejtettem el mondani neki, nem is tudom.Szóval a lényeg, hogy akár caapi akár mimosa van,a lehető legkisebb darabokra össze kell vágni/törni a hozzávalókat,és egy kávédarálóval porrá kell őrölni!Ez nagyon fontos, mert az a pár óra amit az ember többnyire rá tud szánni a főzet elkészítésére könnyen nagyon kevésnek bizonyulhat ha ez a dolog nincs meg.Én ehhez egy nagyon régi kávédarálót használok, olyat amivel mákot,kávét,fűszereket szokás darálni.Az így kapott anyagot ha beleszórjuk a vízbe, lényegesen más állagú lesz, egy hígabb tejbegrízre emlékeztetve!:)

 

Jó kísérletezést,tudattágítást!

Ayahuasca-hátsó bejárat a tudat mélyére

2009.08.24. 23:48 - hanaura

Címkék: tudat kapu hátsó

Sycorax barátom nálunk járt vasárnap, vele beszélgettünk a következőkről.

Ő mesélte, hogy a számítógépes programok úgy vannak kitaláva, hogy legyen legalább egy "kiskapu" a készítő vagy üzemeltető számára, ahol ha minden kötél szakad, tejhatalmat kap, és hozzáférhetőséget mindenhez.

Talán a tudat is egy hasonlóan működő valami.

Nyilván nem új a gondolat (olyat nem túl sokat lehetséges előállítani...).

Azonban  még is nagyon elgondolkodtató ez.Micsoda dolgokhoz hozzá tudna jutni az ember, ha bejutna nagyon messzire, nagyon mélyre, igazán eldugott területekre.

 

Nos az ayahuasca tapasztalatom szerint egy ilyen dolog.Titkokról mesél, megértetni igyekszik dolgokat az élet szép és kevésbé szép területeiről.Ez pedig egy bámulatos dolog, ami nagyon sok dologra használható.

 

Én azt mondom, nyíljanak azok a kiskapuk!

 

Ayahuasca érzés....

2009.08.24. 22:57 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Hírek

2009.08.24. 15:08 - hanaura

Címkék: hírek

Tegnap már nem volt időm/energiám írni, de végülis a lényeg eldőlt.

Teljesen új dizájnt fog kapni a blog és a készülő honlap is hasonlóan fog kinézni.Ez az alapötlet, miszerint egységes lesz valamennyire minden.A honlap, a blog, és mivel szeretek előre gondolkodni, már az ezt követő dolog is ilyesmi lesz.Nyilván kisebb változtatásokkal, de mégis felismerhetően hasonló.

A honlap címe ennek tükrében szintén ayahuascareality lesz, legalább is nagyon úgy néz ki, és később, mivel ultra lelkes vagyok talán még póló is lesz!:)

Sajnos ezek a látvány dolgok olyasmik, mint egy focimeccs amit az ember megpróbál lerajzolni...erre a tényre akkor jöttem rá, amikor elkezdtem fogalmazgatni magamban, hogy mégis mit mondjak az új arcról.Mert az eddigi elkészült dolgot még nem akarom megmutatni, meglepinek szánom, és hát tényleg ütős lesz, hála Sycorax-nak.

A tartalmi része viszont változatlanul halad az eddigi ösvényen, talán annyi különbséggel, hogy több háttér infó várható, illetve....hmmm...hogy is mondjam?Szóval amikor elkezdtem írni, az volt a fejemben, hogy segítséget szeretnék a készítéssel kapcsolatban nyújtani, mert tényleg annyi mindent olvastam erről a dologról.Néhány jót is.....

Aztán időközben alakult ki, részben a kapott levelek hatására, hogy egy szélesebb körű bemutatásra is igény van, na ez a mostani terv a tartalmi dolgokat illetően.

Magyarán kicsit belecsaptam a lecsóba, azon oknál fogva, hogy akiknek esetleg van alapanyaguk, de nem tudják ekészíteni, próbálták már és nem ment, vagy csak megzavarodtak attól a nem kevés és meglehetősen vegyes hitelességű infótól ami az éterben kering,azok rövid idő alatt annyi segítséget kapjanak, hogy el tudják készíteni maguknak az ayahuasca teájukat.

Ayahuascareality fejlesztések....

2009.08.23. 10:39 - hanaura

Címkék: fejlesztések

Úgy tűnik, az oldalamat olvasók felé tett nem kevés ígéretem megvalósulni látszódik, ma jön át egy barátom megbeszélni az ayahuascareality.blog.hu-s újításokat, illetve első körben átbeszéljük az ayahuasca honlapot is.

Este tájékoztatok!



süti beállítások módosítása