ayahuascareality

A természet törvénye alapján az alkalmazkodó marad életben. Ez alapján aztán gondolhatnánk, hogy az a néhány ezer kultúra, amik iránt érdeklődőket ma jobb híján hagyomány őrzőknek neveznek a természet törvénye alapján morzsolódott le. Valahol ez is történt. Az alábbi videó jól mutatja a tételes vallások fejlődését, robbanását, és azt hogy az a pár ezer másik kultúra, akiket Daniell Quinn a könyvében a Meghagyó népeknek nevez , nem azért haltak ki mert az életmódjuk nem volt adaptív, hanem mert a mi civilizációnk kiszorította őket az életterükből.  Ahogy ezt az alábbi videó is jól mutatja.

https://www.youtube.com/watch?v=6iBYRssRZSI

Miért is fontos ez? Engem az amit ma hagyomány őrzésnek neveznek, egyáltalán nem érdekel. Én nem egy meghalt, eltűnt, megsemmisült, kitörlődött, letűnt dolognak vagyok a megszállott kutatója:
Hanem egy ma is létező élő dolognak  vagyok a részese. Ez nagyon nagy különbség ám. A lánc nem szakadt meg mindenhol. És ahol még megvan, ott nem beszélhetünk múltidézésről. De közben nagyon nagyot változott a világ, ezt nem lehet nem tudomásul venni. Ahogy szoktam emlegetni, olvastam egy oldalon, hogy becslések szerint úgy 80 000 ember él Amazóniában 100%-osan indián életet. Ez mondjuk Békáson egy fél utca... Szóval ne legyen illúziónk, én kötve hiszem hogy ebben a formában ők fenn fognak maradni. De persze ki tudja. Ami a lényeg, hogy valamit odaadtak a közösbe, amikor úgy húsz évvel ezelőtt az első sámánok elutaztak mindenfelé, hogy szertartásokat csináljanak. Én jól tudom, hogy ha az ember nem kutyaütő hippikhez, ezoterikus csodadoktorokhoz, félőrült látnokokhoz  akar menni, akkor azok akiktől komoly dolgokat tanulhat, mind szigorúak lesznek. Végül is okkal. De azért a változások befolytak mindenhova. Senki se gondolja azt hogy bogarak közt a földön valahol az isten háta mögött várni a reggelt annyival felemelőbb és spirituálisabb. Szóval a nagy kígyó elindult a táncával a világ körül. És ez nem a múlt életben tartása, hanem egy olyan kultúra átalakuló fennmaradása, amit többször darabjaira szaggatott az éhes Babilon pláza. És még mindig vannak akik csinálnak dolgokat, tovább adják, és talán ötven év múlva az a 80 000 ember már falvakban fog élni, de ők akkor is tovább adtak valamit ami nekik is jót fog hozni, és mindenki másnak, embernek, állatnak, növénynek. Ma ha az ember találkozik egy mexikói igazi varázslóval valami szerencsés helyen, tudja, hogy farmerban szoktak lenni, nincsenek kifestve és senki nem játszik Winettou-sat. A lényeg hogy ennek a még mindig élő dolognak a belseje, az esszenciája sokféle módon meg tud jelenni a körülményeknek megfelelően. Talán valami más, mert valahogy akik csinálják is mások, de az értékei belül ugyanazok. Ellenben már tud válaszokat adni mai kérdésekre. Az élet dolgaira. Lehet hogy nem az indiánok, vagy nem egyedül ők fogják ezeket a dolgokat életben tartani, de bőven vannak akik igen, és ezek látható változásokat hoznak, ha a világot nem is perdítik ki a tengelyéből. Még egyszer tán azzal is eljárjuk a táncunkat.

A cím ne tévesszen meg senkit, az utolsó pillanatban jutott az eszembe, és két történetre utal. Jómagam nem vagyok a mindent-mindennel new age összemosó/summázó műfaj királya, így Jézusból se lesz a történetem végére lakota indián, mindenki megnyugtatására, viszont  a két történet, amit el szeretnék mesélni  súlyos hasonlóságokat mutatnak egymástól függetlenül. Engem azok az erők érdekelnek ami mindkét történetben valahol hasonló dolgot hoztak létre. 

Ahogy kezdődött:

Fenn vagyok a facebook-on, szemem is van, mindenhol a lángoló közel kelet a téma. Na mondom, helyben vagyunk. Tizenévek óta távol tartom magam mindenféle társadalmilag kreált és annak a megosztására kitalált "politikai" próbálkozásoktól. De hát itt ez az ISIS történet. Erről azért aki nem a dzsungel mélyén töltötte az idei évét, az hallott. És akkor gondoltam hogy a bulvár emésztőgödrében halászás helyett elmegyek utána nézni a dolognak, felkerestem pár könyvesboltot, vettem vagy húsz könyvet Afrikáról, a közel keletről, a most zajló szörnyűségekről, a régiekről, történelem, kultúra, amit csak lehetett. 
Ezt csak azért írom, mert ahogy tudjátok ilyen értelemben vett politizálás ezen az oldalon soha nem volt és nem is lesz. Nem itt fogunk összeveszni hogy a Fradi vagy az Újpest a király. Van rá elég hely. 
De ha már 'reality' , utalok itt az oldal nevére, hát ez is hozzá tartozik és mindenki hall róla. 
Szóval az első történet közel keleti lesz. Jézussal, a Napkeleti bölcsekkel. És az Isis-sel is. Aztán egy másik a tengeren túlról, és végül elmesélem hogy jutott mindez az eszembe.

Mint tudjátok sajnos a kontinensen nagyon sok háború, felkelés, nyomor, szegénység van. És mellette egy tűzfészek is. Amit mielőtt a védelmembe vennék, vagy leköpnék, gyorsan hozzáteszem (ez még odaát az indiánokkal is stimmel), hogy jó ötven évvel ezelőtt ezek az emberek nem voltak szabadok, ellenben azoknak a leszármazottai akik kirabolták, elszegényítették, egymás ellen fordították őket, most elegáns kávéházakban iszogatják a lattét és azon vitatkoznak hogy a menekülteknek segíteni vagy eléjük állni kell-e. 
Röhej, nem? Hát valahol nagyon nem. 
De valamikor volt ott más is. Például három ősi kultúra találkozása. A három unokatestvéré. A napkeleti bölcsek. Még a tudomány is felcsatlakozhatna negyedik bandának, mert a jelenleg elfogadott legrégebbi bizonyítékok a földet jelenleg benépesítő emberiségre ebből a térségből származik. 
És szent dolgoké is. 
Nem csak olyasmikre gondolok mint a modern 'nyugati' kultúra alapjaira.
Ott jelent meg ugyanis Jézus.
Akiről rengeteget lehetne mesélni is meg vitatkozni is, de most egyiket se fogok. Mindenesetre ott jelent meg. És szent, valóban szent ember. És a három bölcs három irányból követte a csillagot.
Namármost Jézus amúgy vitán felüli szentségéről sokat olvasni, de van itt valami más, én legalább is innen nézem a dolgokat. Félretéve Jézus személyét és fontosságát a történetben, itt az történt hogy három irányból három amúgy közelebbről-messzebbről rokoni kultúra kiválóságai elindultak a csillag irányába EGYÜTT megünnepelni egy szent ember megjelenését. Ebből a szempontból mindegy is ki ez a szent ember. 
Mert mi van most? Ahogy kezdtem, háborúk, gyakorlatilag az egész térségben.
És vannak helyek ahol mindhárman jelen vannak. 
Most a három unokatestvér harcol. 
Közben a nézőtérről a hajdani fosztogatóik pattogatott kukoricát zabálva filózgatnak róluk. "Segíteni próbálnak". De, és ide most valóban nagyon politikus dolgokat is írhatnék (nem fogok), ennek a térségnek, ezeknek az országoknak abban kell a segítség hogy ők maguk békét tegyenek egymás közt. És akkor mindegy ki lesz a "következő Jézus", lehet hogy pont a béke teszi szentté vagy lehetővé a megjelenését, mert a nagy család, a rokonok nem harcolnak, hanem várják. 
És a próféciák alapján Jézus a szeretetet hozta. 

Senki se mondhatja joggal az unokatestvérekre hogy állatok. Egyikőjükre se. Sajnos rengeteg, rengeteg nehézség érte ezeket a népeket azért hogy ma Európa kvázi a földi paradicsom legyen Afrika/közel kelet nagy részéhez képest.  Persze, ott is van bőség. De egy Dubajra jut három háború a közvetlen szomszédságban. 
Nekik meg kell találni a békét, és a három testvér találkozása elkerülhetetlenné teszi azt a szent pillanatot ami Jézus megjelenését előkészítette.  És akkor lehet béke.

És a másik szál:

Ez "indiánosabb lesz". 
A történet eleje sajnos kicsit hasonló, még találkozók is történtek, ha nem is Jézus és a Lakoták közt. Amikor az apartheid rendszer lehetővé tette, hogy a másodrendű fajként, állatokként elhurcolt feketék Amerikába telepítését a kiirtott indiánok földjeinek a 'felújítására' (ami végül a 21.század nagy gazdasági hatalmává tette az Egyesült Államokat), belőlük már akkor se volt sok. Harcoltak egymás ellen.
Délen ugyancsak.
És akkor két 'mozgalom': Észak Amerikában a Red Road, Dél Amerikában a Camino Rojo. Mind a kettő vörös utat jelent, az utóbbi az előbbi inspirációjára jött létre. Míg az északi törzsek most is nagyon strukturáltak, a déliekre ez nem jellemző. Nincs olyan hogy "Camino Rojo" irányzat. Mert ez nem egy irányzat. Ellenben, sokak szerint Mexikóban, mások szerint Kolumbiában az öregek elkezdtek találkozni és megbeszélni a világ dolgait. Hogy nem jó ez így. Hogy ők is bajban vannak, aztán a fiatal testvér ( 'mi fehérek') még nagyobb bajban, és emiatt bajt hoztak az indiánokra is...szóval mit lehet tenni? 
Előtte a törzsek, családok egymástól elizolálva működtek, mindenki csak a saját nagyszüleitől tanultakkal folytatta az útját. És ennek abban a történelmi kontextusban meg is volt a létjogosultsága. Csakhogy az idők változnak. Az emberek fogynak. Az indiánok főleg. Hát akkor összébb kell húzódni, és a tűz köré nem csak a mi családunk dolgait tenni, hanem összegyűjteni a régi tudást és megnézni hogy mi, ma mit tudunk azokkal kezdeni.  Dél amerikai, és északi mesékben, mítoszokban is lehet ugyanarról a történetről hallani. 
A sas és a kondor találkozása. A sas észak , a kondor dél jele. 
És a prófécia szerint amikor ők ketten találkoznak, béke lesz.
Szóval a déliek elkezdtek észak amerikai elemeket is befogadni, mert van akiknek ez fontos. Hogy a nagy madarak találkozzanak. Ezt is lehet pattogatott kukoricával a kézben egy onnan hozott párducbőrön heverészve kritizálni, de ők valamit csinálnak - valamit tenniük kell. 

Egyszerűen találkozniuk kell a rokonoknak együtt ünnepelni, ez nem megy másként.  Olyan kultúráknak az esszenciájáról beszélünk amik sokkal régebbiek a minket közvetlenül körülvevő civilizációtól, csak éppen a mi civilizációnk éhes, és meg akarja enni őket. Nem olyan könnyű idők ezek, de én inkább megyek ilyen régi poros dolgok után, mert látom, hogy valami igazihoz vezet, mint átüljek az aréna szurkolói részére ahol az életükért , fennmaradásukért küzdő fajok porfelhője felett igyam a Brandymet. Szerintem akárhogy is állnak a dolgok ezeken a szent földeken, ezek szent földek. Ott már megjelent a béke. Ott már tudtak találkozni, ünnepelni, és várni azt amit mindannyian másként hívtak talán, de ugyanazt érezték közben.

A napfordulók és napéj egyenlőségek megünneplése nagyon ősi dolog, a mi térségünkben is, amolyan kvázi 'pogány' év vége. Keresgéltem cikkeket, írásokat, de inkább leírom nekem mit jelent. Valahogy úgy alakut az elmúlt években, hogy vagy idehaza voltam ezeken a napokon Magyarországon, vagy nem, de inkább nem. Idén, a kifejezetten nehezen alakult ősz után észre se vettem mikor lett tél. Minden nap figyelem mikor tűz be hozzám igazán a nap, már amikor, de valamiért, ha láttam is, nem tudatosodott bennem, hogy délután négy után már sötétségbe borul a világ.  Mivel ezek az ünnepek valamikor nem a plázák nyitva tartási idejéhez, hanem a természethez voltak igazítva, így valamikor ez volt az év vége, innen kezdődött az új év, az új élet - holnaptól hosszabbodni kezdenek a nappalok. Eddig a napig, hosszú ideig a sötétség irányába megy a természet is és innen világosodik. Én pedig egyre közelebb kerültem ahhoz a napi 1-2órához amikor tényleg besütött hozzám a nap, vagy ha akkor éppen a szabadban voltam. Mondhatni, ahogy rövidült a lehetősége, egyre fontosabb lett. Nekem már az is nagyon érdekes, hogy éppen csak elkezdődik a naptár szerinti tél, már "visszafelé számolódik". Addig is halad a világ a sötétség felé. Idén a lelassulást is jobban érzem, magamban, magam körül, és magamon kvázi kívül is.  Befelé figyelőbb, elmerültebb, elgondolkodóbb lettem. Nagyon sok minden összegződni látszik mindabból amin idén keresztül mentem. Akik ismernek tudják, hogy a vége súlyos csalódásokkal, leleplezésekkel nem a legédesebbre sikerült hogy úgy mondjam. A történet testében valami a test ellen fordult. Szóval magamnak is van mivel foglalkozzak. Felkavarodott az iszap, hogy úgy mondjam. És most, fizikailag akár ugyanolyan aktívan, de belül sokkal csendesebben kicsit számot vetőben vagyok magammal, többször "leültünk" átbeszélni az évet, az élet aktuális dolgait. Más szóval, bárhol is éljek, most nagyon érzem a természet ritmusát is, mert erősen arra látszik rezonálni a magam életem és annak a ritmusa is. A téli napforduló azt is jelenti, hogy nem félek a sötétségtől, én mentem az éjszakába, nem ördögöket, vagy kísértet kastélyokat kergetni hanem víziókat találni az élethez. A nappal az nappal, akkor mozog a test - de éjjel álmodja meg az ösvényét, hogy úgy mondjam. 
És azt is jelenti, hogy azért vagyok az éjszakában mert szeretem az éjszakát, és az éjszakáBAN ünnepelve várhatom igazán a napot, a tavaszt, az ébredést, és az indulást.

Én tényleg ámulok-bámulok. Mivel keveset írok mostanában, nemigen próbálgattam a blogponthu folyamatosan fejlesztgetett kezelőfelületét, és most találtam rá ilyen statisztikai adatokra. Ja, és ott találtam, hogy 189828 alkalommal kattintottak az oldalra eddig.  Nekem jó soknak hangzik. :) Persze rengeteg idő is telt el. Van egy "top lista" a legnépszerűbb cikkekből. Egy néhányba beleolvastam. Hát, lehet hogy nekem is kellene olvassam a blogot!:) Tényleg sok mindent találtam, amit ha tudok is, nem gondoltam rá jó ideje például. 
Szóval járja a táncát az anakonda.

A statisztikák szerint, engem is komolyan meglepve, úgy tűnik, hogy az elmúlt években, amikor írtam is, de inkább nem is, még mindig sokan olvassák az oldalt. 
Nem is tudtam róla előre, de tegnap találkoztam az egyikőjükkel. 
Szóval tudjátok, ez olyan rohadt furcsa, sok év után is, hogy én ezt az oldalt ilyen kvázi közösségi naplónak írtam (bár a blogok eleve erről szólnának), ahova leírtam elképesztően sok dolgot , amik akkoriban eszemben jutottak, fontosak voltak. Ezért voltak más írások is. Olyanok is amik nem voltak túl ayahuascás témák, de én azt gondoltam, hogy akiket az érdekel, lehet hogy ezek is. Úgyhogy ezeket is 'betűztem' a naplómba. Persze, az idővel változnak. Annak idején, ahogy sokan mások, nagyon inspirálónak tartottam Feldmár András dolgait.
Aztán közelebbről már nem minden csillog ugyanúgy. És én is sokat változtam. És már nem szeretem András könyveit. Erről nem nagyon írtam itt, mert sokan mások is szerették, talán szeretik is a dolgait, én meg csak azért mert per pillanat egyáltalán nem érintenek meg, nem gondolnám fontosnak elrontani más kedvét, akár a véleményemmel, akár néhány kijózanító élménybeszámolóval azokról a bizonyos csillogásokról. Ma is nagyon sokat olvasok a témában, talán egyszer újra bedobok ide ezt-azt.
Nade. 
Tegnap találkoztam egy nagyon kedves lánnyal, és egyszer csak megkérdezte, hogy ezt az oldalt ugye én írom? Mert hogy nagyon szereti, és amióta elindult az élete egy másik irányba, olvassa, és néha még inspirálódott is belőle. 
Engem ez annyira meglepett! Ilyesmivel kapcsolatban találkoztunk szóval a téma persze a levegőben volt, de erre nem számítottam, sok év alatt csak próbáltam összegyűjteni, összerakni annyi jóságot erről az egészről amennyit tudtam....és akkor egy gyömbéres tea mellett ismét visszaigazolódik, hogy volt értelme.

Még azt sem tartom kizártnak, hogy többet fogok írni.

Egyszer volt, hol nem volt, a mendemondák szerint egy Yatra nevű sámánasszony (akivel majdnem találkoztam is) belső késztetésétől vezérelve, és a tanítója utasítására Európába, Hollandiába repült, első ízben hozva a kontinensre az ayahuascát, ami azután 20-25 év leforgása alatt lényegében mindenhol megjelent.
Idehaza az írásairól, előadásairól, tréningjeiről a bulvárban is jól ismert Feldmár András kezdett mondhatni jó időben beszélni. Legtöbben akik hallottak az ayahuascáról, Andrást emlegetik. Neki is megvannak a határai, lényegében ugyanazt az öt-hat mondatot ismétli néha másképpen fogalmazva a könyveiben, mégis kíváncsiságot ébresztett sok emberben. Sajnos a saját prekoncepciók ezen a szinten is becsúszhatnak, és be is szoktak...
Teret nyert közben a youtube, a facebook, millió oldal, csoport, beszélgető klub, ismeretségek, és rendgeteg információ cserélődése. És itt lép be a képbe Peru, ahonnan a filmek, képek, élménybeszámolók, útleírások, ayahuasca központok, és nagy vélemények származnak. Márpedig a helyi shipibo kultúra nagyon karakteres világ, amit tényleg csak egészben, kompletten érdemes nézni. Aztán előkapni egy atlaszt, megnézni mekkora részt foglal Peru az egész Amazonasból, így mindjárt világossá válik, hogy ez a nagyon ízes, karakteres, de icipici szelet az Amazonas töredéke. Ellenben a dokumentációk nagy részének Peru a helyszíne, így a helyi purgáló, szembesítős, mélyrevivő szellem jutott el dominánsan a világba. Ez aztán találkozott a populáris gondolkodók, kutatók, előadók, pszichológusok néha kellően bulváros világával, így már lassan egy évtizede úgy beszél majd mindenki az ayahuascáról mint egy bennszülött pszichedelikus pszichoterápiáról. Nagy szerencsémre Svájcban ilyesmiben is részt vehettem, megtapasztalva hogy egy nyitott, támogató, valóban terápiás környezetben és felkészüléssel nagyon is hatékony segítő társ lehet az ayahuasca, de ez megint egy része csak a játéknak.  Jó szívvel ajánlom mindannyiótoknak akár útikönyvek, leírások, Discovery Channel, stb nézegetését is mert sok dolog csak a kulturális háttérrel együtt mutatja meg magát. Például ezek a (jórészt sajnos már csak hajdani) törzsek akikről beszélünk az erdőben éltek. Nem volt iskola. Bíróság. Bolondokháza. Parlament. Pszichiátria. Csak az ayahuasca. Szóval mindent ezzel kellett csináljanak. Összegyűltek, és mindezek a dolgok ott előkerültek, és aztán ezzel kezdtek valamit, úgy követték a látomásaikat, hogy manifesztálták őket. Szóval nem csak álmodoztak a malokában.
Ez azért érdekes szerintem mert többek közt a fenti okok végett néha hosszú időbe telik embereknek megengedni maguknak azt hogy úgy lássák az ayahuasát ahogy megmutatkozik a számukra, vagy amilyen helyre érkezett az életükbe, és ne aszerint amit hallottak róla itt-ott. 

Szóval mindenkit biztatnék az újszerű ötletek átgondolására, a téma több oldalról körüljárására, mert annyi minden van még amit kár lenne kizárni. Az elmúlt 20-25 év kialakította a maga szószólóival azokat az elképzeléseket amik már eleve irányba tették az emberek gondolatait, megközelítését az ayahuascával kapcsolatban. Érdemes szerintem tágítani ezen a horizonton. Közben még talán pár belső koncepció is lelepleződik, átalakul, és az sincs kizárva hogy ha egy adott dolgot másképp tudunk nézni, akkor az hatással lehet arra ahogy általában nézünk a világra.

Egy vadonatúj trend látszódik kibontakozni az ayahuasca körül, miszerint a növény szelleme "önmagában megoldja a melót." Ezt láttam külföldön elég sok helyen, idehaza, sőt még dél-Amerikában is. 'Hirtelen' elfelejtettük, hogy ez az egész hogy és kiktől jött. Én ezt modern gyarmatosításnak tartom, főleg a hazájában. A cucc kell, de a sámán, a hagyomány, a keretek, a rituálé nem. Mert hogy majd a tea megoldja. Valószínű.....

Van ennek egy másik szomorú oldala, hogy a rossz tapasztalatok (illetve legtöbb esetben a rossz helyen kinyitott internetes 'szakértői oldalak'...) miatt tényleg könnyű arra jutni hogy megy ez magától is.

Elárulom, soha nem ment, és nem is fog. Érdekes hogy a szuperlatívuszokban megírt beszámolók (a számok törvénye alapján ebben azért nálam messze az angol nyelvű oldalak vezetnek) , ahol a Pachamamára, meg a jó ég tudja még mire hivatkoznak a művészi beszámolók készítői nem említi honnan és hogyan jött az ayahuasca. 
Na valahogy így lehet egy pszichedelikus drogot csinálni belőle, ha engem kérdeztek. És még mielőtt inkvizítort csinálnék magamból elmondom: szerintem az is rendben van, csak valahogy az elnevezés nem stimmel. 
Egyszer egy nagyon jófej sámán mondta hogy olyanokkal találkozik akiket a tea hatása érdekel és van akiket az ayahuasca . Elég nagy differencia. 

Szóval sajnos ezek a jólelkű latin srácok karöltve az internetes szakértőkkel nagyban hozzásegítették az embereket ahhoz hogy egy olcsón kirabolható változatban szerezhessék meg a hőn áhított paradicsomot. És igen, észrevettem hogy ironikusabb vagyok a szokásosnál. :) Mondhatni, hogy szívügyem a téma.  A napokban valakivel szóba került és megkérdezte hogy jó-jó de akkor szerintem hogy van ez. Miután alább hagyott a kölcsönös röhögés 
a csípőből bevágott "nem tudom"-omra, elmondtam, hogy szerintem maszturbálni nagyon kellemes lehet. Úgy értem ha valaki tényleg megismeri a testét őrületes élméneket okozhat magának, és azt is úgy ahogy akarja. Aki ezt leszólja, vagy alábecsüli az szerintem hülye. Vagy szégyelli...
De azért ezzel együtt is egy szép, érdekes nővel/férfival szeretkezni egészen más, nem? 
Na én ezt a kultúrájától maximálisan leválasztott ajahuaszkázást nagyjából így látom. 

Továbbra is azt kívánom, hogy akiket ez érdekel , olyan környezetben találhassanak rá, ahol a teljes egészet megkaphatják, mert az a pici kis szeletke (főleg hogy a tisztelt publikum szeret erről úgy beszélni mintha az egész lenne) lehet hogy nagyon jól sikerül, de össze se lehet hasonlítani azzal, amikor ez valóban történik.

A másik érdekes dolog, félig zárójelben, hogy valami huncut oknál fogva ez egy ilyen csoportos műfaj. Hivatkozhatnék beszámolókra, antropológiai írásokra, vagy arra amire aki szeretné, de a lényegen nem változtat. És van ebben szerintem egy nagyon érdekes dolog: nagyon kevés, és igen speciális  esetet leszámítva ez közösségben zajlik. Azaz nem egyedül kétszázas Technics ládák közt. Pont. 

Száz szónak is egy a vége, egy kis otthoni déemtézéshez képest egy igazi ceremónia olyan dolog amit a tényleg nagyon magasröptűen beprezentált ayahuasca megérdemel. Meg talán Te is. 

Nagyjából húsz évvel ezelőtt megjelent az ayahuasca több helyen a világban, ide Európába állítólag Hollandiában egy Yatra nevű nagyon különleges sámánasszony hozta. Ő egy nagyon komoly személy.
Azután szép lassan megjelentek eleinte főleg Peruból azok a sámánok, akiknek például nyugati feleségük volt, lehetőségük volt egy internetes oldalt készíteni, többen látogatták őket, és aztán az első meghívások külföldre. Részben emiatt is alakult ki az az összességében nem túl jó prekoncepció az ayahuascával kapcsolatban, hogy amit a peruiak úgy csinálnak ahogy, az máshol is hasonlóan történik. Nagyon nem. Utána Kolumbia, Brazília, Ecuador, és az összes Amazonasi ország sámánjai. Ezt, ahogy beszélgettem sokukkal két dolog is indokolta. 

Náluk nagyon erős az a prófécia, hogy a kondor és a sas , észak és dél találkozása hozza el a békességet, a szeretetet. Ez persze elég mélyen szimbolikus is. És sokan felismerték, hogy ez az ayahuasca nem csak az indiánoké. Elárulhatok egy kiábrándító tényt: elsősorban nem az övéké. A dél-amerikaiakat ugyanis nem nagyon érdekli az ayahuasca. Amikor fiatal srácok azzal menőznek hogy vaze bro én már voltam ilyenen kétszer, szóval vágom mi a téma, csak nézek. Szóval ezeket a sámánokat KEZDETTŐL FOGVA elsősorban nyugatról látogatták. A törzsi mítoszokat erről, meg a száz kézen átment és kiszínezett szép meséket jobb elfelejteni. A helyieket , állítólag ez az összes érintett országra igaz, ez nem izgatja. Szóval ezek a sámánok elmentek megkeresni a fiatalabb testvért, mert valahogy a szellemek azt mondták nekik, hogy a fiatalabb testvér elég nagy szarban van, elvesztette az útját. Ha esetleg nem lenne egyértelmű, mi vagyunk azok a fiatal testvérek. 
Másrészt pedig , mivel tényleg szerte a világban "nyugati törzsek" csoportok, körök alakultak, igazából majdnem hogy mi vagyunk az indiánok. És ezek a csávók, akik átutazzák a világot, kockáztatnak, és próbálják elvinni megosztani amijük van, eléggé egyedül vannak ám. Nem tudnak hazamenni ahol mindenki a tűz körül ugrál és hű de indián, mert ez sajnos nem nagyon maradt meg. Szóval ők kvázi keresni kezdték máshol a távoli rokonokat. Szerintem ez egy nagyon komoly, mély dolog.

És igen, biztosan sokan csak kimozdulni akartak, "sámánkodni", pénzt keresni, akármi. Ott sincs kolbászból a kerítés és nem mindenki egy csudaszupi jó szívű édes kis indián, mint sokan hiszik errefelé. Persze hogy ahol valami elindul, ott lesznek vadhajtások is, de engem ebből az igazi része érdekel. Mesélhetnék róla, hogy egy hónapos kurzusok vannak Peruban, elmegy az ember, diétázik, pár szertartás, megtanítanak pár dalt, valami ayahuasca receptet is, a tanítványa leszel a srácnak bármit is jelentsen ez ( leginkább semmit ), és a végén még diplomát is kapsz. Nem vicc. Egy hónapos ayahuascero-talpaló. Szóval én ezekről is sokat tudnék mesélni de jobban érdekel az igazi része, ami jó és értékes.

És nem utolsó sorban megváltoztatta az egész életemet...

Ahol pedig megjelenik valami új elsőgenerációs dolog, ott mindenhol megjelennek a helyi hősök is. Elmennek Peruba kitanulni a mívességet, vagy kitalálják hogy sámánok, vagy egy kör tagjaként elkezdik komolyabban venni, bármilyen szépnek vagy rútnak hangzó motivációval, de mindenhol megjelentek aztán a helyi hősök, az ottani srácok. Aztán egyre többen. Végül, amikor már majdnem minden táján a világnak megjelentek a sámánok, jöttek a helyiek, aztán még több helyi, egymásra licitálgatások. Szóval az emberi természet itt is kijött, ahogy végignéztem mindenhol. Egyszerűen sok lett a farkas és kevés a bárány. 
Akik igaziak és valamit akarnak csinálni azokat persze mindig felfedezi az a közösség akik értékelik és ott nagyon nagyon komoly dolgok mennek. Olyan helyeken jártam a világban, hogy el se hittem mi megy a szertartásokon. Szóval olyan ez mint a tavasz, volt egy csendes visszahúzódó tél, aztán elindul az újrakezdés, és a kert növényein kívül a gaz is elkezd nőni, ki melyiket szereti, azt kultiválja. 

Az egészet ott kezdeném, hogy a legtöbb videó, zene, kézműves cucc, élménybeszámoló, infó Peruból jön, amit mi úgy kezelünk hogy ez az ayahuasca. Peru valóban elég karakteres ilyen téren, de például az Amazonas medence igen kis részét birtokolja. Például. Szóval azok a prekoncepciók amik szintén kialakultak az ayahuascával kapcsolatban, jórészt innen jön. 
Brazíliában egészen máshogy közelítik meg az ayahuascát, és még csak nem is az ott világra jött és egyre komolyabban terjedő szinkretikus egyházakról beszélek, mint a Santo Daime vagy az UDV, hanem az ottani native kultúráról. Ecuadorban megint egészen másképp néz ki az ügy, Kolumbiában is, Venezuela megint más. Sok helyről utaznak ugyanis sámánok a világ minden pontjára, így ha valakit komolyan érdekel a dolog, akkor anélkül tud egy kicsit találkozni ezekkel a kultúrákkal, hogy bejárná az egész kontinenst, amire pedig lássuk be, nem sok mindenkinek lenne lehetősége, sok szempontból. 

Mesélnek az ismerőseim, ismeretlenek az élményeikről és rendre "felbukkan Peru". És ez valahogy nem stimmel szerintem. A perui sámánoknak van egy nagyon karakteres világuk, valami ami a nagyon különböző sámánok esetén is jelen van, a "helyi íz", de érdemes valóban megpróbálni megismerni az egész képet, a kozmológiájukat, a felfogásukat, hogy látni lehessen miért mondanak sok dolgot. 
Az hogy hányni KELL az ayahuascától az ő ötletük.
Ez a "le kell menni a mélyére" , "szembesülni kell" szintén perui ötlet.
Az, hogy a látomások jelentik a szertartás alapját - szintén perui ötlet.
És még sorolhatnám.....
És ez igaz is, az ő szemszögükből, csakhogy ez nem biztos, hogy feltétlenül az ami hozzám, vagy hozzád passzol. Ha nem tévedek.
Az is Peruból jön, hogy az ayahuasca egyfajta "native pszichoterápia". Igen, ilyen potenciálja is van, de ez sem egy olyan dolog ami leírja az "egészet".

Az ugyanis elképzelhetetlenül gazdag........

Kolumbiában a sámánoknál például sokkal nagyobb szerepe van az ünneplésnek, a szeretetnek, a boldogságnak. És ők nem mondják, hogy dögölj meg, fulladj bele a szarodba, őrülj meg, aztán majd a magasba törhetsz , amilyen prekoncepciói néha van az embereknek az ayahuasáról a kimondottan perui stílussal kapcsolatos félinformációk miatt. Ők azt mondják, hogy ünnepeljük a szeretetet, és meg akarjuk ismerni a szívünket, a lehetőségeinket, örülni akarunk az életnek, annak ami van....

Elég különbözően hangzik, nem?
És itt nem arról van szó, hogy ott vannak a depressziós peruiak és a bulizós kolumbiaiak, hanem arról, hogy ugyanannak az útnak két egészen eltérő arcát mutatják meg, ami például segít abban, hogy ha az ember lát vagy hall egyféle dolgot az ayahuascáról, akkor még véletlenül se higgye azt hogy ez AZ ayahuasca, legfeljebb ez IS az ayahuasca, ez egy tényleg felfoghatatlanul gazdag világ...
S minthogy nem indiánok vagyunk, nem az Amazonasban születtünk, és nem is kell, hogy indiánok legyünk, vagy azt játsszuk, megvan a lehetőségünk, hogy ha érdekel ez a téma, hogy olyan megközelítést, ösvényt találjunk, ami kvázi passzol hozzánk. Nem lesz mindenki katolikus aki keresztény, se evangelista, akkor se ha ők mind keresztények. Pontosan így működik az Amazonas medence sámánjaival, tájaival, tájegységeivel, és azokból adódó jelentős különbségekről. 

Szerintem sokáig én is bezártam magam ezekbe a perui koncepciókba, most évekkel később látom. És ha most egy szóval kellene leírjam az ayahuascát, akkor már nem a "szembesülést" mondanám, hanem a "szeretetet".