ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Egy másfajta élménybeszámoló

2010.11.30. 20:55 - hanaura

Hja, sikerült elmennem külföldre egy peyote szertartásra, érdekel valakit? Írjak beszámolót? Azért kérdezem, mert egy nagyon is ayahuasca közeli medicinről van szó, ahogy korábban írtam is a (feminim) ayahuasca  (maszkulin) megfelelője, ami sok tekintetben nagyon is közeli rokon, viszont nyilván nem ayahuasca, ez pedig a www.ayahuascareality.blog.hu ....

 

Egyébként a Pannonos Attiláéktól sokat hallottam már erről, de sajnos ők nem tartanak ilyen ceremóniát, a magyar törvények pillanatnyilag jobban támogatják a xanaxot meg az algopirint mint a szent növényeket, de legalább elméletben fel tudtam készülni, mielőtt nekivágtam volna az útnak.

Az érdekesség, hogy -egy kacsának bizonyult info alapján- az ayahausca "nem fér jól meg" a sand pedroval vagy a peyoteval (azaz legfőképpen ezek meszkalin tartalmával), de ez többszörösen kamunak bizonyult. Olyannyira, hogy Bufo talált is valahol a neten receptet ahol az ayahuascához peyotét is főznek. Mondanom sem kell, hogy erről mi semmit nem tudunk. Annyit voszont már igen, hogy rokonokról van szó, közeli rokonokról.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr642484487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shalazzar 2010.12.01. 00:12:27

Üdv újra hanaura-mester!

Jó végre 2-3 hét ön-szar-lapátolás és szakmai cucc után újra visszatérni az internet ezen kis zöld és természetközelibb szegletébe!
Kezdeném is rögtön egy kéréssel, mely szerint ha lehet én egy virtuális kézfeltétellel jelezném, hogy, ha van időd/kedved akkor írd már le léci ezt a peyote-s beszámolót, engem nagyon is érdekelne!

hanaura 2010.12.01. 00:18:56

Shalazzar!
Üdv a mi kis oázisunkban!
Holnap megpróbálom leírni!:)

bufo 2010.12.01. 01:47:31

Engem is nagyon erdekelne am! ;)


süti beállítások módosítása