Közel sem láttam annyi dolgot de megfordultam pár helyen. Ayahuasca téren többynire elég magasan van a léc, hiszem amiket lehet olvasni, hallani, az nem hétköznapi. Aztán hogy mennire sikerül ezt kivitelezni, kvázi nem állni a medicin útjába, az más kérdés. Nyilván próbálgatja az emebr, de akaratlanul is ott vannak azok a prekoncepciók amikkel érkezik a korábban hallottak alapján.
Nos én főleg kétféle esetről hallottam/tapasztaltam ayahuasca medicin gyógyítás közben:
1: Nem működik "eléggé".
2: Túl jól működik.
Mind a két esetről sokat írtam már. Az előbbi azért nehéz dolog, mert többnyire akkor jön amikor az ember otthon barkácsol. Ahogy a többségünk. És naná, hogy felmerül, hogy jó lett-e a főzet, megfelelőek-e a körülmények, és a többi.
A második eshetőség az, mai azért nehezebb mert amikor a folyamat elindul, azt már csak a Jóisten állíthatja le, de ő meg nem szokta. És ahogy a youtube-os felvételeken sokszor látni, elképesztő súlyos dolgok felmerülnek amikor az ayahuasca megdolgozza az embert. Ez ellen védekezni meg lehetetlen dolog. (Attúl függetenül meg szoktuk próbálni.)
Többnyire pontosan ez a probléma, a rettegést, az őrületet az okozza, hogy az ember ki akar lépni az adott helyzetből, ami, ahogy írtam is, nem lehetséges. A fenti felvétel már az első percben bőséges bepillantást enged abban, milyen az amikor az ayahuasca alaposan megdolgozza az embert, és hogy milyen érzelemmel viseltettik az alany a helyzettel szemben. Soha nem állítanám, hogy EZ az ayahuasca. Először is a tököm tudja, hogy mi az ayahuasca. Szeretném megismerni, de még nem ismerem. Másrészt az alapján ami keveset tudok: ez IS az ayahuasca. Szépség és szörnyeteg. Az pedig nem véletlen hogy az ehhez értők többnyire még rá is pakolnak arra, hogy a gyógyulni vágyó túllépjen az elméje csodálatos mozijának a szintén, és átérjen oda, ahol bizony munka van. Ez nem wellness sámánizmus, és nem is a csodák kertje. Illetve az, de azért meg is kell dolgozni.
Szerintem a legfontosabb a biztonság. A sámán jelenléte, ha nem is kötelező, de ezért szerencsés. Olyan nincs, hogy én már ismerem ezt az egészet. Sámánok mondják, hogy próbálják megfejteni a dolgokat, de nem megy nekik. No comment. Mindazonáltan akár egyedül próbálkozik az ember, akár egy kis körrel, akár szervezetten, szertartásos jelleggel (nem kérdés, hogy ez a legelőnyösebb, biztonság szempontjából pedig főleg), nagyon fontos, hogy az épségéről gondoskodjon.
Biztonságos körülmények között ezekkel a dolgokkal nem lehet gond. Lehet munka, örüljön neki aki ezt a részét kapja, mert valóban történik vele a dolog, de probléma, betegség, károsodás nem igen lehet. Ahogy írtam: biztonságos körülmények között.
Azért hangsúlyozom ezt, mert amit írni fogok az erre, és kizárólag erre a helyzetre érvényes!
Az én véleményem, és nem csak az enyém az, hogy ha az ayahausca gyógyító hatását nem érezzük teljesnek, annak a dacára, hogy mi MINDENT megtettünk ami rajtunk múlott, akkor érdemes még magunkhoz venni belőle.
És az a váleményem, hogy ha kutyaszorító van, és kezd a helyzet, akár fizikailag, akár mentálisan (netán spirituálisan) neház lenni....akkor bizony érdemes a medicinbe kapaszkodni. Az hozott oda, az indított el azon az estén...és az fog elkísérni. Bizony, sokszor meg is teszteli az ember bizalmát, mert ott, amikor kedz keményebbre fordulni a helyzet, már nem az van amit gondoltunk, vagy amire hergeltük magunkat, vagy amit olvastunk, hanem ami bennünk van, a szívünkben. És ha ott nincs bizalom afelé a folyamat felé ami vezet minket, akkor elég nagy bajba kerülhetünk, akkor jön a félelem a kormányrúd elengedésétől....rutinosabbak már úgy kezdik hogy el is engedik....mert úgy sokkal jobb. Na mindegy.
Az egésszel azt akartam csak mondani, hogy ha biztonságban vagyunk, és már eldöntöttük, hogy amedicinhez fordulunk segítségért, akkor fogadjuk is el a segítséget, és bármi van, csak forduljunk a medicinhez, bátran kérjünk még.