Valamelyik nap említette Takasuri, hogy infója van egy mostanában felbukkant, érdekesnek tűnő könyvről. Nos, ma elmentem az "elosztó helyre":), és megnéztem....volna, mert a könyves standnál az összes példány le volt fóliázva, és a meglehetősen furcsán méricskélő bácsitől nem volt kedvem megkérni ezt a láthatólag a személyemnek nem járó szívességet..:)

Na mindegy, egy biztos, hogy jó vastag, és elég drága. Öt rugó. A másik dolog pedig, hogy Hoppál Mihály írta. Akiről két dolog jut az eszembe. Az egyik, hogy egy nemzetközileg is elismert szakember, jónéhány alapműnek tekitett kötet írójaként mondhatni, hogy neve van a szakmában. Ráadásul idehaza ő "A" sámán-témáról író egyes számú ikon.

A másik pedig, csak hogy az érme másik oldala is látszódhassék, és ami engem eddig minden egyes könyvéről rendre lebeszélt, az az oldal témáját is képező, szakrális növények használatától való rettegés. Ezt valahol az egyébként kiváló tudós, és tényleg alapművet alkotott Mircea Eliade öröksége, aki bizonyított sok ezer éves hagyományokat húzott át egy tollvonással azzal, hogy a látomáskeltő eszközök, növények, kúrák bizony csak a leáldozóban lévő sámánizmus kvázi elkorcsosult oldalhajtása.

Erre pedig tényleg csak azt tudom mondani, hogy remélem az anyukáját meglátogatta néhány feltüzelt nagydarab néger srác. De most komolyan, egy amúgy tényleg hihetetlen, nagyon komoly terepmunkákkal megírt, nagyon komoly, igazán átfogó mű annyira illúzió romboló tud lenni, amikor arról beszél, hogy a sámánizmus elkorcsosult a látomáskeltő növények és miegyebek használatával. Közben persze kiderült, hogy semmilyen tudományos megalapozottsága nincs a dolognak, hiszen egyre szaporodnak a világon a sokezer éves bizonyítékok látomáskeltő növények használatára, komoly kultúrával. Sőt, most olvastam Graham Hancock könyvében, ezt majd megpróbálom kikeresni, hogy egyes Európai barlangokban talált tárgyak, tálak alján víziókeltő gombák nyomaira bukkantak. A dolog szépséghibája, és ezért elkeserítő M.E. kategórikus elhatárolódása a témától (ami aztán sok későbbi pályatársának, követőjének lett a hasonló jellegű bojkottjának a "magyarázata", forrása...), hogy ezek az edények huszonegynéhány ezer éves gombamaradványokat tartalmaznak, ami nagyjából a természet állásfoglalása Mircea Eliade véleményéről.

Ezzel együtt se kaarok senkit lebeszélni a könyvéről (mert hogy van ami magyarul is megjelent), mert tényleg nagyon jó dolgokat is olvastam, csak nekem ez a fajta, a fentiek miatt is tökéletesen alaptalan elhatárolódása kicsit elvette a kedvemet a műveitől.

És szerény vélemyénem szerint ebbe az iskolába tartozik Hoppál is. Egyetlen könyvét nem olvastam végig, csak cikkeket, részleteket, és mélyebb, behatóbb tanulmányozás nélkül nem is merném ezt kijelenteni, mindazonáltal több barátom rendelkezik ezekkel, és emellett megegyező véleménnyel. Nagyon komoly tudós, nagyon értékes, hasznos, és érdekes dolgokat ír, komoly tudományossággal, de a medicinek témájánál azért az ő könyveiben is csapódik a biztosíték.

Akinek ez nem probléma, az esélyesen avat új kedvencet, a többiek pedig vagy megtanulnak szemezgetni, vagy más könyvet keresnek!:)

Mindenesetre Meneruwa oldalán (www.saman.org.hu) találtam egy tök jó ismertetőt, gondoltam beteszem, mert sose lehet tudni, talán van akinek pont ettől a könyvtől jön meg a kedve más egyéb hasonló írásokban bogarászni, rakosgatni össze a világképét.

Ím:

Hoppál Mihány: Sámánok világa

O.B.N. ismertetője Hoppál Mihály Sámánok világa című könyve a Püski Ki-adónál jelent meg. A háromszáz oldalt meghaladó kötetben sok fekete-fehér és színes fotó található, a kötet végén pedig egy alapos bibliográfia. Ez arra biztat bennünket, hogy belelapozzunk az érdekesnek tűnő kiadványba.

A kötet nem összefoglaló monográfia, inkább tanulmányok gyűjteménye, mely négy fejezetben különböző témákat feszeget. Azok között valóban érdekes és egyedi témafelvetések találhatók, melyekről a hazai könyvpiacon szinte alig jelent meg tudományos igényű publikáció, többek között olvashatunk az ősi sziklarajzok szimbolikájáról, a sámánöltözet jelképeiről, de a szerző által leírt szertartások is felbukkannak a műben.

A kötet címe azt sugallja az olvasóknak, hogy a több évtizedes terepmunkát végzett kutató beavat minket az ázsiai részeken praktizáló sámánok gondolatvilágába, és olyan műhelytitkokat tudunk meg, melyeket eddig máshol nem olvastunk. Aki ilyen könyvre számít, annak csalódást kell okoznom, mert elsősorban nem az ősi hitvilág őrzői és ápolói szólalnak meg és mondják el mesterségük csínját-bínját, hanem szinte kizárólag a „nyugati” szakirodalom sámánokról alkotott véleménye jelenik meg. Nem találunk benne személyes élményeket, hanem hűvös tárgyilagossággal jeleníti meg a legizgalmasabb szertartásokat. Talán csak néhány helyen, Somfai Dávid fordításainak köszönhetően válik élményszerűvé a beszámoló, és olvashatunk egy-egy sámánimát vagy transzhoz segítő éneket.

Hoppál bevezetőjében felvázolja, milyen módszereket használt kutatásai során, majd elmondja, miért is fontos nekünk, magyaroknak ez a téma. Sajnos a későbbiekben szinte sehol sem látjuk viszont azt, hogy foglalkozna a szibériai vagy éppen a távol-keleti sámánok esetleges magyar hitvilági egyezéseivel, holott ez a hazai szakirodalomban már viszonylag jól feldolgozott téma, melyet még sok új adattal lehetett volna kiegészíteni. Mindössze a Diószegi Vilmosról megemlékező tanulmányban olvashatunk másfél oldalnyi adalékot arról, mit gondolt a korán elhunyt nagyszerű sámánkutató a magyar népi hagyomány legősibb rétegeiről. Kár, hogy Hoppál, aki annyit járt a keleti országokban, nem vett észre semmilyen új jelenséget, amit fel lehetett volna dolgozni. Talán a magyar olvasók is jobban örültek volna annak, ha a fenti témáról, és nem a modern sámánokról szólt volna a negyedik fejezet, hiszen a hazai közönséget bizonyára jobban érdekelte volna saját múltjának alapos feltárása, mint a sokszor szélhámosságba átcsapó új- és műsámánok szeánsza, melyből itthon is jócskán akad.

A szerző külön elemzést készített arról, hogy a sámánizmus helyett érdemesebb a sámánság kifejezést használni. Azt viszont már nem közli az olvasóval, hogy a sámán műszót csak a legújabb kori szakirodalomban használják előszeretettel, és magát a kifejezést a távol-keleti kis népcsoport, a tunguzok nyelvéből kölcsönözték. Ott így hívták az ősi természeti hit őrzőjét, a tudót, míg más népek, így a mongolok csakis bőnek hívják őket, mely szó a magyar bű rokona. Itt említsük meg saját szavunkat, a táltost is. A törökök pedig a kam szót használják rájuk, bár náluk egyre inkább elterjedőben van a tengri-hit kifejezés, tehát a sámán kifejezés nem fedi le az ősi természeti vallás egészét.

A mongol és a török kutatók valószínűleg nem örülnének a második fejezetnek, mely a sámánságot mint kulturális jelenséget vizsgálja. Lehet, hogy egyes szerzők elméletébe belefér minden bizarr ötlet, de a valóságban a mongol bők vagy kamok nem választják szét hitüket az életmódtól vagy a hagyománytól, mert az életvitelük teljes egységet alkot. Nem népi vallásosság vagy hit, hanem az őseiktől örökölt hagyomány, melyben egész életfilozófiájuk megjelenik. Úgy vélem, hogy ezt a fajta szemléletmódot csak azok értik meg, akik elmélyednek egy-egy nép történelmében és hagyományában, és nem a szakirodalom alapján keresnek választ bizonyos kérdésekre. A mongol bők, a kamok vagy a táltosok nem különültek el papi kasztokban, hanem természetes életmódjukat folytatták és folytatják ma is, mellékes képességeikkel pedig a közösséget szolgálják.

Sajnos az egyik legizgalmasabb fejezetrészben, a sámánszertartások leírásában sem találunk túl sok különlegességet, jóformán egy egyszerű turista szemével látjuk az ott történteket, és legtöbbször a kommentárok is külsősök, vagyis ismét a nyugati világkutatók. Nagyon hiányzik a helyi, a sámánok világában élő, azt az értékrendet jól ismerő ember hozzáértő magyarázata, aki elmondaná, mit miért csinálnak egy-egy szertartáson. Sajnos a könyvben nem találunk újszerű megfigyeléseket, úgy tűnik, hogy Hoppál nem meri leírni véleményét, így mindig csak más kutatók álláspontját idézi számunkra, ami viszont teljesen személytelenné teszi a művet. Ez a megoldás nagyon furcsa egy kutatótól. Olyan érzésünk van, mintha nem is ő végezte volna a műben többször is szereplő terepmunkákat.

A könyv legnagyobb értéke az alaposan összeállított szakirodalom, mely sok fontos hivatkozást tartalmaz. A lista egyben nagyon hasznos lehet az érdeklődők vagy akár a kutatók számára, hogy azok alapján elinduljanak és valóban felfedezzék a sámánok csodálatos és varázslatos belső világát.

O.B.N.