ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Hivatalos program velem (is:)....

2010.08.04. 17:58 - hanaura

Címkék: program

No egy kis önreklám!:)

Ezen a hétvégén én magam is ott leszek. A programban láttok egy sámándobolás részt. Nos, a hangsúly nem azon lesz, mert egy olyan országban ahol egy Fehérholló, egy Sólyomfi vagy még sokan megfordulnak, arcátlansgnak érezném, hogy én váltsam meg a világot.

Igen, lesz dobolás is, persze, valamennyi, amire viszont megkértek az egy előadás sámánizmusról, különös tekintettel az éltalam is favorizált dél-amerikai csapatra:) Úgyhogy ha valakinek van kedve, jőjjön. Hangfelvétel is fog készülni terveim szerint, és ha az ön-kritikai szűrőmön átmegy, akkor valahogy közzé is lesz téve, mondjuk AxisMundira barátom oldalán(www.ows.eoldal.hu) , és akkor akit érdekel meghallgathatja.

Elsősorban nem egy sámános nap lesz, de ennek örülök is, mert végre egy olyan életmóddal, egészséggel kapcsolatos rendezvény, ahonnan az ősök által ma is használt tudás nincs két lábbal kirúgva és megtaposva. Respektust többnyire nem is vár az ember (miért is várna az ősei felé?!), de azt hogy különféle gyógymódokkal kapcsolatban, kiváltképp, ha alternatív gyógymódokról van szó, még csak fel se merül akár csak megemlítési szinten ez a világ, az elég nevetséges. Szóval én ha tehetném, akkor főleg ilyen helyekre vinném el ezt a dolgot. Na most itt lesz a lehetőség.

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr792199002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hanaura 2010.08.04. 18:05:35

Direktben nem akartam a cikkbe kitenni, de van egy nagyon kicsi vázlatom, természetesen ennél azért felkészültebben megyek, és hát fejben is meg van, ami kell, de nagyjából ez a terv:

Sámánizmus témák:

1. Általánosságban a sámánizmusról, alapfogalmak tisztázása, a sámán szerepe az adott társadalomban, stb.

2. Sámáni kozmológia, a sámánizmus, mint „vallás”, összehasonlítás más világképekkel.

3. Eurázsia sámánizmusa.

4. Afrika és Ausztrália sámánizmus

5. Amerika sámánizmusa.

6. Gyógyítási technikák a különböző sámánkultúrákban, a megváltozott tudatállapot, mint kulminációs pont a gyógyításban.

7. Modern pszichoterápia és sámánizmus

8. Beavatás a törzsi kultúrákban

A szünetekben dobolás

1: Mit jelent maga a sámán kifejezés, ki a sámán, mi a szerepe a törzs életében, mi a kapcsolat a törzs tagjai és a sámán között.
Mik a sámán megkülönböztető testi, mentális és spirituális jegyei, hogyan lesz valakiből sámán

2. Alapfogalmak, a felső, középső és alsó világ jelentése, szerepe, a sámán utazásai a világok között, a hármas világfelosztás más kultúrákban,
Általános hasonlóságok más vallásokkal, kultúrákkal, és a modern gyógyítási technikákkal.

3. Hazánk sámáni kultúrája, táltosok Magyarországon, sámánok Eurázsiában (beleértve Japánt is), a közös pontok,
hagyományok az Eurázsiai népek törzsi kultúrája, és sámánjai között

4. Afrika törzsei, és a náluk elhíresült transztánc, szellemtánc, és egyéb hagyományok, Ausztrália „fehér mágiája”, sámáni gyógymódok kövekkel, kristályokkal,
Erős hasonlóságok tisztázása az Afrikai sámánkultúrával

5. Észak és Dél-Amerika sámánizmusa, ma élő törzsi hagyományok északon( Native American Church stb.), illetve Dél-Amerika medicin-sámánizmusa,
Törzsi hagyományokból táplálkozó, ma is aktív egyéb egyházak (Santo Daime, UDV, Barquinha), gyógymódok, Amazónia korlátlan patikája

6. Révület, dobolási technikák, böjtök, különféle aszkétikus utak, tánc, kristályok, kövek, különböző medicinek, azaz szinte bármi, ami segít a megváltozott tudatállapot elérésében.

7. Feltűnő hasonlóságok a modern pszichoterápia és a sámánizmus között, a sámán, mint az első és ebből adódóan az autentikus lélekgyógyász, különféle módszerek összehasonlítása,
Sámáni technikák bemutatása modern gyógymódokon keresztül.

8. Sámánná avatás, felnőtté avatás a törzsek életében, dezintegrációs technikák, reintegráció a törzsben, ego-halál, szellemi segítők, erőállat megtalálása

Na, valami ilyesmi..:)

Takasuri 2010.08.04. 18:13:35

Hejj, de csecse, barátom :)))

de kár, hogy én a nagy kékség bankszámláját hizlalom, meg a rezsire valót keresgélem aznap :(


süti beállítások módosítása