Nos az enyém majd két éve kezdődött. És azt hiszem nem most fog véget érni. Valahogy mindig továbbvitt az a kicsi hitem ezekben a dolgokban, és a kezdeti szándékom. Amikor valaki az ayahuasca hatása alatt rettenetesen fél, vagy szenved attól, amit lát, és ez rossz hír: igen gyakori:), akkor a nálam okosabbak azt szokták mondani, hogy koncentráljon, kapcsolódjon össze a kezdeti intenciójával. Mert nem a teljes folyamat szép. Vannak nagyon is rút, félelmetes, fájdalmas dolgok, ahogy vannak szar napjaink is, mégse öljük meg magunkat. Nekem erről egy állapotos anya jut az eszembe, aki a "végén" talán már tényleg nagyon szenved, de mégse őrül meg. Viszi a kezdeti szándék, és a már létező kapcsolata a gyerekkel.
Egy kedves sráccal beszélgettem mindenféléről tegnap. Az ayahuascáról is, és akkor is ez jutott az eszembe: hogy ha már valakinek van egy útja, akkor azt ne cserélje el. Az ayahausca útjára se! Persze, vannak kisebb, egymással elférő dolgok, de két főút szerintem nem vezet sehova egyszerre járva. Akkor választani kell, nincs mese.
Szóval egy másik barátomtól Freddy-től ezért tanultam el megfogalmazni az intenciót, amivel az ember ezekbe a dolgokba belemegy. És emlékeztetni önmagát. Amikor csak tudja. És ha minden igaz, és a bennszülöttek nem kamuznak több ezer éve, és ez az egész tényleg az életről szól:), akkor igaz ez az életre is. És ahogyan egy éjszaka alatt sok-sok örömmel, sok bánattal, szenvedéssel z ember megéli az egészet, így ez egy minta is tud lenni, túl az egyéb tanításokon, hogy valahogy így kellene vezetni azt a bizonyos autót. Amire gyakran szükség is van. Nem a könnyű pillanatokban szokott gond lenni, se a mindennapi életben, se a mondjuk úgy azt szimbolizáló éjszakában, az ayahuascával. Ez viszont egy tudatos dolog: mindig emlékezni. Ami lehetetlenség, de törekedni érdemes mégis ebbe az irányba. És akkor nem lesz két hely, az egyik ahol 8tól 4ig dolgozom, a másik meg ahol a törzsi szakramentummal próbálkozom, hanem egy, amiben vannak világos célok, és van törekvés csinálni is.
