ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Röviden

2010.04.24. 09:07 - hanaura

Ha estére nem is érkeztem meg, de azért hamarosan igen, csak utólérem magamat! Még jövök Nektek a három napos ayahuasca-meetingnek a beszámolójával, akit érdekel, annak meg tudom mondani melyik országban tartanak ilyet a közelben, több is van, és fel tudja venni a kapcsolatot a helyi szervezőkkel, megéri! Nem olcsó dolgok, és persze, nyilván egyetlen sámán se tudja az őserdőt belegyömöszölni a hátizsákocskájába, de mindenképpen megéri megnézni, megtapasztalani, beleszagolni, megkóstolni, hogy milyen is egy tradícionális rituálé, mindegy melyik törzsből. EZ szerintem segítslg lehet az "otthoni" alkalmakra is, engem legalább is egy csomó dologra tanítottak ezek, és más szertartások amiken részt vettem, és ahol valami autentikusat kaptam, és higgyétek el, az első emeleten, ahol lakom, is lehet szép dolgokat áthozni, integrálni, ha van rá belső igény.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr581947387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lynx- · http://inipi.wicca.hu/ 2010.04.24. 10:51:40

Melyik országokról van itt szó?:Magyarországon miért nincsenek ilyen ceremoniák?

bufo 2010.04.24. 15:49:58

Szerintem vannak magyarorszagon is, csak nem vagy eleg szemfules! ;)
De az teny hogy nem olyan surun mint mondjuk spanyol, olasz, vagy hollandiaban.
Egyebkent pl. itt lehet feliratkozni egy levelezolistara amin keresztul ertesitenek egyes a kornyezo orszagokban megrendezesre kerulo Ayahuasca, Kambo, Tabacco, iboga, stb. szertartasokrol: mayaworldtrading.com/mailman/listinfo/rituals_mayaworldtrading.com

hanaura 2010.04.24. 17:22:49

Magyarországon hivatalosan nincsenek publikálva ilyen események, igyekszik ez a közösség igazodni a törvényi szabályzáshoz és így máshol tartunk szertartásokat.
Talán nem is olyan távoli országban, az tény!:)

Stew9 2010.04.25. 09:59:36

@hanaura: sziasztok! afelől szeretnék érdeklődni, hogyan tudnék veletek kapcsolatba lépni.. :) szeretném kipróbálni, a szándékom egyébként a saját spirituális fejlődésem. köszönöm!

hanaura 2010.04.25. 10:55:05

Stew!
Emailben fel tudjuk venni a kapcsit, vagy pedig ha használsz skype-ot, akkor ott sajti108 néven futok.
Az emailem is ugyanez a név, gmail.


süti beállítások módosítása