Ma is kinn jártunk Attiláéknál, a PannonInipi központjában, ahol igazából Attila jóvoltából mi is otthont kaptunk. Ez nekem, és garantáltan nem csak nekem egy nagyon nagy dolog, gyakorlatilag van egy helyünk, ahova mehetünk. Persze, ott a Potala is:) , és azt is szeretjük a találkozók miatt, de egészen más a dolog, amikor füstszagúan, , izzadtan, büdösen, hullafáradtan hazajövünk arra gondolva, hogy bassza meg, így kellene élnünk. Semmi különleges, vagy felemelő dolgot nem csináltunk, főztünk szabad tűzön, ezt bárki megteheti, sok fát vágtunk a napokban, erre is van lehetőség, földmunkákat csináltunk, felállítottunk egy jurtát, semmi olyan ami ne lenne nyitva bárki számára. Na ez mégis csak az igazi misztika! Olyan szinten elizolált életet élünk, hogy elolvad a szívünk ha odaülünk a tűz mellé. Nem ugráltak angyalok a vállunkon, és nem is puszilgattuk egymást, csak egyszerűen mindenki nagyon boldog volt, és nem hiányzott semmi.
A jövőben azt hiszem tartom a tendenciát az ayahuasca ivással kapcsolatban. Nagyon jó volt egy nagyot harapni ebből a világból és egyfajta pályára állni úgy hogy élem azt a keveset amim van, amellett hogy beszélek róla, többek között itt is, és az életem gyakorlatilag összetört az elmúlt egy-két évben, és elkezdett valami új épülni. Nem holnap fejezem be, maradjunk annyiban!:)
Aztán az ősszel valami megváltozott. Ahogy írtam is róla, részt vehettem egy tradícionális ayahuasca szertartáson, és valami igazán megváltozott, de úgy észre se vettem. Mondhatni felültem egy vonatra. És mielőtt felkavarnám bárkiben a (mindenkiben jelenlevő) szentimentális oldalát: NEM az ayahuasca vonatára ültem fel. Ez az életemről szól, ahogy minden más is, ahogy az is ahogy ma elkezdtem a magam kis szerencsétlen módján tüzet gyújtani azért hogy valami jó étellel köszönjem meg a barátaimnak azt, amit úgysem tudok. Én a magam vonatára szálltam fel, ahol nagyon nagy segítséget kaptam az ayahuascától, ott él az életemben ez a dolog, mindenféle elizoláltság nélkül, egyszerűen ez is bennem van, minden mással együtt, egy vonaton ülök, egy seggel, mondhatni.:)
Talán egy hónapja, azaz több hónap szünettel vettem magamhoz újra ayahuascát. Azóta eltelt egy alkalom, és most egy új alkalomra készülök, és noha nem szoktam tervet készíteni erről, nem tartom valószínűnek, hogy a nyáron ez túl sokszor lesz ismételve. Ideje elkezdeni dolgozni azzal ami van, máskülönben horhatom össze a magam kis kincseit és megdögölhetek a gyűjtögetésbe, de nem ez a célom.
Szerencsémre azt hiszem soha senkit nem bíztattam ayahuasca kultiválására, szerettem volna a magam erejéhez mérten hitelesen bemutatni ezt az egészet, egyben. Talán pár év múlva kiderül majd, hogy sikerül-e, de az biztosan kitűnt, hogy egyre több dolgot vettem bele a kalapba, ahogy telt az idő, elkezdtek érdekelni új dolgok is ezzel kapcsolatban, aztán meg jöttek a felismerések, az ismerős pontok, hogy jéé, ezt tudom, itt én én is jártam (járok?), csak egy másik úttal(tényleg másik?), és nem estem szét a "sokfelé nézegetéssel", továbbá semmi elvont dolog nem történik velem, csupán elkezdett kicsit összébb állni a kép, hogy van egy életem amiben vannak ezek és ezek a dolgok, de leginkább csak van egy életem, és pont.
Nem mondhatnám, hogy "túl vagyok azon, hogy tömjem magamba ezt a medicint". Egyrészt sose tömtem, másrészt most nem járok előrébb az életemmel. Igaz, hátrébb se, elkezdek lassan megtanulni picit befelé is figyelni, és elkezdtem hallgatni ahogy a fák beszélnek. És mindenki más is. Élni szeretnék, és most nem tudok másra bíztatni másokat. Talán lesz ihletem technikai dolgokról írni, vagy valami ilyesmiről, most, ma este "csak" egy hálára futja, úgy alles zusammen. Tulajdonképpen a legszerencsésebb ember vagyok a világon, ideje lenne ezt valahogy a homlokomra írni vagy valami, hogy ne felejtsem el, amikor a fák beszélnek...
