Na! Holnap a testi/lelki tisztulásom utolsó simításaként izzasztókunyhó lesz a PannonInipi szervezésében. Már jó előre megbeszéltük, hogy megyek, és ami azt illeti, a hihetetlen nehéz este/nap után nagyon rám is fog férni. Persze, ha nagyon telhetetlen akarnék lenni, akkor mára kívánnám, közvetlenül a tegnapi ayahuascázás után, és azt hiszem a jövőben fogok is erre törekedni. Tavaly Hilario is mesélt erről, hogy ez mennyire kedvező tisztítás ayahuasca ceremónia után, de ezt azt hiszem már írtam is. Nagy erejű dolgok ezek.
Már írtam az izzasztókunyhóról, úgyhogy most nem fogok ismételni, akit érdekel, visszakeresheti!:)
Vasárnap parázson járásra invitáltak, de arra már nem biztos, hogy lesz energiám. Vacillálok még, de fizikai szinten is annyira durván kitisztított NagyFiú főzete, hogy most azzal hergelem magamat, hogy nem hagyom abba a böjtöt. Készítettem már magamnak habkönnyű gyógylevest, de egyenlőre csak a leszűrt levét iszom, ki tudja, talán még öt percig, talán tovább. Ez egyébként is jó felkészülés lehet az áprilisi látomáskeresésre.
És hát, talán már írtam, de úgy tűnik még fogom is: megint csak Bufónak volt igaza a böjttel. Ő mesélte, hogy amikor ayahuascát iszik (szinte kizárólagosan szabadban), akkor aznap már nem eszik semmit, plusz egy egész napos túrával keresi meg a helyét, és este pedig ayahuasca. Na most, ha ennek utólag ekkora ereje van, akkor bele se merek gondolni, hogy milyen lehet egy ayahuascázás, előtte is pár, meg utána is pár nap böjttel.
Erről megoszlanak a vélemények, van aki nagyon komolyan veszi, van aki leszarja, azt hiszem az aranyközépútról ezzel a fantasztikus tapasztalással el fogok mozdulni, remélem nem kiabálom el. Nincsenek nagy fogadalmak, egyszerűen csak kaptam egy icipici ízelítőt ebből a remek dologból!
Nem is tudom, hogy ide vagy pedig a mostanában felpörgetendő ayurvéda blogomra(ayurveda.blog.hu/) tegyem fel, hogy honnan mi jött ki!:)
Erős idegzetűek kedvéért szerintem majd becsempészem valahová!
Tudjátok, mindig rájövök mennyire "kezdő" vagyok és mennyi minden tanulni valóm van még ebben a különös életben!
Isten tartsa meg a kíváncsiságomat a jó irányba'!