ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Szellemek, halottak karácsonyra:)

2009.12.26. 17:12 - hanaura

Címkék: megszállás

Sámándob készítette a következő írást, sokat gondolkodtunk azon, hogy mivel lehetne még fokozni az ünnepi hangulatot, szerinte ezzel!:)

A cikket pdf formában olvashatjátok, tölthetitek, azért így adjuk közre mert így ha valahova elutazik az anyag, akkor is egészben marad. Utazás márpedig van, én is sok dolgot máshonnan szedegettem Nektek össze. Mostanában meg még a forrást is megjelölöm, szóval fejlődök!:)

Nagy gond egyébként előtte se volt, nem tüntettem fel semmit saját szellemi termékként amit nem a saját kisujjamból szopogattam ki, de azért jobb a rend.

Na szóval, kis ízelítő és kedvcsináló az alábbi anyagra kattintáshoz:

 

 

 

Szellemi megszállás

Milyen szellemekről fogok beszélni, hogy kik is szálnak meg minket és miért ?

Azt hiszem nem kell senkinek komolyan bizonyítgatnom, hogy az ember egy hármasság. Vagyis: Test, Lélek, Szellem.

Testünket megkapjuk 70-80 évre, lelkünket egy világ évre ( ~ 24.000 év), és szellemünk pedig örökké él.

Tehát test, lélek, szellem vagyunk. Amikor leszületünk akkor a születés angyalai a lelkünket kötik a fizikai testünköz, egy „ezüst szálon” keresztül. Aztán mikor meghalunk a lelkünk elhagyja a testünket és az tovább él, csupán a ruháját (fizikai testet) vetette le.

 

 

Ahol pedig kapni:

ayahuascareality.blog.hu/media/file/szellemi-megszallas(1).pdf

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr81624457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takasuri 2009.12.26. 22:01:07

Méghogy nem olvassa senki Mernyau blogját! No hiszen! Viszont örülnénk ha gyakrabban írna, mert szeretjük az ő írásait is! /személyesen nem ismerem többes számom többi tagját, viszont tudom, hogy nem csak vagyok a hanahuascareality olvasója, hanem vagyunk :)))) /

Hanaura!

Ez a bejegyzés olyan évzárós lett! Mi lesz itt 31-én és 1-én? :)))

Takasuri 2009.12.26. 22:30:22

nem is ide akartam ezt kommentelni :(

Takasuri az örök baki királynő :( ha valaki tudja, rakja át a helyére :(

hanaura 2009.12.27. 09:45:12

Takasuri!
Semmi gáz!:)))
Én sem tudom hogy kell áttenni, szerintem írd be oda is, ahová eredetileg szántad!:)
Másrészt meg: nem nagy dolog ez, a többiek akik segítenek a fórum készítésében, tudnának mesélni milyen bal...ságaim vannak, hát ez ilyen, hibázni tudni kell, és ha valaki ezt cukin tudja csinálni, akkor az már igazából nem is hiba!:)))

Na és a szellemekről semmi?!:))))


süti beállítások módosítása