Az ayahuasca egy nagyon különleges tanító. Ma egy nagyon jó barátunknál voltunk a Mernyauval, mindenféléről beszélgettünk a legmagasabb spirituális dolgoktól a kakaós sütiig. :)
Többek között Ő is egy olyan ember, akit ezen a szférán keresztül ismertem meg, és ahogy mindenki mástól is, Tőle is nagyon sokat tanultam. Sőt, még többet is!
Szóba került a fórum/blog-találkozó is, és hogy ez mennyire jó dolog. Én kezdettől fogva, és ezt számtalanszor leírtam, közösségben gondolkodtam, és nem egy szűk szabályok közé erőltetett, szabályzott valamiben. Az ilyen lekontrollálásoknak amúgy is többnyire rossz vége van. Sok féle dolgot degradáltak már le így emberek. És én nem gondolom, hogy rossz szándékkal. Néha kellenek a szabályok. Legfőképpen önmagunktól, önmagunk felé. Mert akkor én azt úgy hívom, hogy önfegyelem. Különösen, ha az ember a szellemvilágban kotorászik, ez nem árt. Mert lehet, hogy az ayahuasca nem hazudik, és nem csap be. Én hiszek ebben. De az, hogy az egyén akár ezt, akár bármilyennemű tanítást hogy értelmez és épít bele az életébe, az egy másik dolog. Egy másik marha nehéz dolog. Mert néha, szerencsére nem sűrűn, de néha látni, hallani vagy olvasni olyan esetekről, amikről beszélt egy kiváló előadásában Frecska Ede is: Az ayahuasca egy nagyon nagylelkű tanító, mert a nem megfelelő ember számára is ad.
De nem lényeget.
Szóval fontos, hogy ha van egy tök mindegy milyen tanítója az embernek akkor a tanításokat hogy értelmezze. És mi a legjobb teszt erre?
A mindennapi élet.
Az igazi tanulásnak nem csak célja van, hanem hatása is, és ennek meg kell látszódnia. Talán nem ma és nem holnap, és az is lehet, hogy nem lehet szavakba foglalni. És akkor felesleges beleerőltetni valamibe, mert annak megint csak egy "másik út" a vége. Ami még az is lehet, hogy egy jó út. De nem az amiről azok a mesterek jártak és amiken lépve biztonságban érzi az ember magát, mert mások leszúrkáltak egy két kandellábert, hogy lásson a botorkáló. Szóval érdekes kettősség ez: A magam útja, ami nekem jó, de egy biztos módszerrel.
És még sok minden másról is beszélgettünk, mots csak címszavakban egy keveset írtam, holnap folytatjuk!:)