ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Újabb sámánizmussal kapcsolatos olvasói cikk

2009.10.23. 00:43 - hanaura

Címkék: táltos sámánizmus

Szándékosan írtam a címben sámánizmust. Egy másik bejegyzés kommentárjaiban nagyon jól elbeszélgettünk erről a témáról, mi szerint a magyar sámánkultúrában a sámán és a táltos nem feltétlenül ugyanaz a személy, nem is annyira a tudása, érdeklődése, mint inkább a társadalomban betöltött szepepe alapján. BetulaPendula írt erről egy nagyon jó cikket a saját blogján (www.betulapendulafa.blogspot.com) amit az engedélyével a téma további árnyalásához átvettem ide is. Érdemes egyébként megnézni a honlapját, nagyon érdekes dolgokat találni! Nem túl régi a blog, de nagyon jó, én magam elég alaposan átrágtam magam rajta. Ha szereted a sámánizmus témát, de nem feltétlenül "direktben", és hozzá kapcsolódóan egyéni gondoloatokat, akkor katt! Máskülönben.....azt nem tudom!:)))))

Íme az írás:

 

 

 

A magyar őseink vallási kultúrájáról, sokan megpróbálnak bizonyos nyelvi emlékek alapján behatóbb kutatást végezni, sokan csak találgatnak, és sajnos sokan vannak olyanok is, akik megpróbálják teljes mértékben a saját nézőpontjuk szerint, átformálni és megmagyarázni ezt az ősi hagyományt. Én nem vagyok kutató, vagy vallástörténész, csupán egy érdeklődő aki megpróbálja röviden, de objektíven összeszedni az eddig ismeretes anyagot őseink hitéről, és ezen belül, főképpen az engem leginkább érdeklő témáról, a táltosokról és sámánokról.

A szakértő tudósok, legelőször is egyfajta összehasonlító kutatást végeztek a témával kapcsolatban. Először összehasonlították a magyar néprajzi elemeket a környező népek hasonló kultúrjelenségeivel, és miután megállapították, hogy a környező népekkel semmiféle egyezés nem tapasztalható, ezek után a rokonnépeink sámánhitével vetették egybe. Ezek alapján a vizsgálatok alapján megállapították, hogy a sámánisztikus világkép alkothatta az ősi pogány magyarság hitét.
Mivel a kereszténység előtti ősmagyar hitvilágról, ránk maradt emlékeink általában mese vagy monda alakban maradtak fent, ezen kívül bizonyos régészeti leletek néhány idevágó adata, ezért a további kutatást ezen a nyomon folytatták tovább, és vetették komplex vizsgálat alá, amiből "hellyel-közel" sikerült rekonstruálni az egykori magyar hitvilágot.
Persze a hellyel-közelbe egyesek belekötnének, de tény, hogy manapság sem világos teljesen a helyzet e témával kapcsolatban.



Ezen írásban leginkább a táltos alakjára fektetem a hangsúlyt, aki ebből a hitvilágból külön kiemelkedik rejtélyességével, és azzal a tudásával ami megkülönbözteti őt embertársaitól.

A táltos legjellemzőbb, és legismertebb vonása, hogy már születésekor megkülönböztető jegyeket visel magán. Általában a fölös számú csont, vagy a csillag alakú anyajegy az ami már csecsemőkorban kiemeli a többi gyermek közül. Ezen a ponton a népi hagyomány bizonyos szellemek beavatkozásáról beszél, akik kiválasztották maguknak őt, hogy később táltossá váljék. Ez a fajta kiválasztás tökéletesen megegyezik a legtöbb sámáni jellegzetességgel, miszerint nem ő választja meg a saját segítő szellemeit, hanem azok tartanak rá igényt.
A kiválasztottnak már gyermekkorában eltért a viselkedése a hasonló korú társaiétól. Sok esetben hét éves korukig szoptak. Csendes, nyugodt magaviseletű, félrevonuló, sokszor búskomor gyermekek voltak, de korukhoz képest igen erősek. Hamar megtanultak beszélni, és bölcsességük is igen korán megmutatkozott.
Az első jelentős esemény hét éves korukban történt, amikor is vagy ellopták a fogát, és akkor már nem lehetett táltos, vagy egyszer csak eltűnt a szülői házból, mert elvitték a táltosok, és őt is táltosságra tanították.
Szintén nagy jelentősége volt, ha egy családban hetedikként született a gyermek. A legtöbbször ő is táltossá lett. Ezekből láthatjuk, hogy a hetes számnak igen nagy jelentősége volt a táltos életében.
Sajátos volt a tápláléka is, ami elsősorban tej, másodsorban tojás volt.
Szintén rá jellemző a huzamosabb ideig való alvás.
Ahhoz, hogy mindezek után tudóvá váljék, próbát kellett tennie, ami a legtöbbször azt jelentette, hogy bika vagy csődör alakban meg kellet vívnia a szintén átváltozott vén táltosokkal. Itt persze a természet rendje és módja szerint a fiatal győzött.
Ha kiállta a próbát akkor vált igazi táltossá. Ezek után lett tudó ember, aki jövendölt, megmondta, hogy hol van a kincs a földben, és viharokat gerjesztett, vagy szüntetett meg. Ezek között is a legjellemzőbb tevékenysége a viaskodás volt, amit vagy fehér vagy fekete bika alakjában műveltek. A fehér a jó, míg a fekete szín a gonosz táltosra volt jellemző.
Természetesen a gyógyításhoz is értett, ahogy azt az egykori boszorkány peri jegyzőkönyvek is tanúsítják:
-"Kitől tanulta az orvoslást, mikor és hol, könnyen-e?
-Az orvoslást tanulta bátyjától, Balási Páltól, s maga is táltos, Ersók leánya is, úgy született is két foggal az ínye között.
- Tanított-e másokat reá, kiket és mi módon?
- A táltosságra nem tanított senkit, mert azt az Isten anyja méhiben úgy formálja..." mondja 1725-ben Bartha Andrásné
Ám míg a gyógyító tudomány a táltosokra és a sámánokra is egyaránt jellemző, mégis ezen a ponton van az egyik legszembetűnőbb különbség a táltos és a sámán között.
Míg a sámán a társadalom megbecsült tagja volt, mint gyógyító, aki azért dolgozott, hogy megteremtse a jólétet, és az egészséget a közösségnek, addig a táltos nem végzett ilyesfajta munkát.
"A magyar táltos szabályosan menekül a társadalom elől. Nem tudok egy olyan feljegyzésről sem, ami arról szólna vagy arra utalna, hogy a táltos közösségi "munkát" végez. Sőt a társadalom maga is kitaszítja. Csak a településtől távol - tanyán - élő vagy vándorló táltosokról hallunk."
A táltos alakja pontosan ettől válik ennyire rejtélyessé, már-már "fétissé", akit igen kevés embernek sikerült közvetlenül megismerni.

A biblia is említést tesz a táltosi, és sámáni tevékenységről: "Ne találtassék teközötted aki az ő fiát vagy lányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngőstől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző." (5móz. 18:10-11.) Ennek elemzésekor a kutatók a következő eredményre jutottak: A táltosi tevékenységek a totemmágiához kapcsolódnak, mint például tűzugrálás, jövendőmondás, és a jegymagyarázás, ami a kincs helyére utal a földben (csillagjóslás). Míg a sámáni tevékenységek leginkább az animista mágiához állnak közelebb: igéző, bűbájos, ördöngös, titokfejtő, és halottidéző. "Talán ez az egyik oka annak, hogy a kutatók közös nevezőre hozták a táltos és a sámán fogalmát. A néphagyomány azonban tudja, hogy különböznek egymástól."

A táltos egyik legnagyobb tudománya közé tartozott még, a rejtezés is. Ezt általában akkor csinálták, ha bizonyos kérdésekre kerestek választ, vagy mások, vagy maguk számára. Ez a tevékenység lényegében abból állt, hogy elaludtak huzamosabb időre, "mint kik meghaltak", és álmukban meglátták a válaszokat a keresett kérdésekre. Itt részben párhuzam vonható a tudatos alvás és a rejtezés között, bár ezen állapotok sokszínűsége miatt, nem feltétlenül ugyanarról az állapotról beszélünk. Természetesen ez a fajta elrejtezés rokonítható a sámánok révülésével, vagy extázisával, de mégsem ugyanarról van szó. "A táltos álma nem eksztázis (önkívületi állapot), mint a sámáné, hanem totemisteni földönkívüli tartózkodás" írja Makra Sándor. Többek közt ebben az állapotban látták meg azt is, hogy hol és kivel kell megküzdeniük bika vagy csődör alakban. Erről az állapotról azt tartották, hogy ilyenkor a táltos "esze nincs e világon, hanem a túlvilágon van".

Természetesen ez csak egy kis rövid összefoglaló a témával kapcsolatban, de mindezen kutatások alapján teljesen egyértelművé válik, hogy a sámán és a táltos nem ugyanaz. Bár az utóbbi időben egyfajta dogmatikus nézetek szerint a táltost a magyar sámán megfelelőjeként jellemezték. Persze a kutatások nem értek véget ebben a témában, és mindig lesz aki újabbnál újabb nézőpontból közelíti meg, és vizsgálja a magyar hitvilágnak ezen részét.

Zárszóként leírnám saját véleményemet a témával kapcsolatban, miszerint a táltosokat manapság próbálják összekötni egyfajta keresztény nézettel, ami természetesen részben igaz is, mivel a táltosoknak is hasonló önfegyelmet kellett tanúsítaniuk, mint amit egyes keresztény tanítások előírnak, de mivel a táltosság eredete valószínűleg sokkal ősibb mint maga a keresztény vallás, ezért inkább ebben a szellemben kellene megőriznünk, és nem mindenféle egyéni nézőpontok szerint összekötnünk a kettőt, még ha az-az utóbbi 600-700 évben esetleg ténylegesen össze is fonódott.
Majd úgy érzem mivel közvetetten engem is érint egy bizonyos ide kapcsolódó téma, muszáj megemlítenem egyes embereket akik ma táltosoknak hívják magukat, majd saját érdekeiket tartva szem előtt egyházat alapítanak, vallássá formálva azt ami nem az, és ezek után kiköveztetnek bizonyos erdei szent helyeket, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezután e szent helyek környéke tele lesz, eldobált szeméthalmokkal (persze ez utóbbi már csak az én vesszőfutásom).
Természetesen nem tisztem megítélni senkit, és jó látnom nekem is ha több az egészséges ember, ezen gyógyítok jóvoltából, de nem az ősi hitünk e rejtélyes személyével kellene mindezt reklámozni, mert ezzel azoknak az aszkéta életű embereknek a hagyományát hamisítja meg akiknek a tudományára méltán lehetnénk büszkék.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr631465754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meneruwa 2009.10.23. 07:44:26

jó kis írás lett ez :) főleg hogy kis terjedelemben összehoztad az alapvető dolgokat.

hanaura 2009.10.23. 08:18:10

Meneruwa!
Bár én írtam volna,hahaha!
De én nem tudok ilyen, ezért kértem meg rá Sámándob barátomat, hogy írjon egy tömör, egyszerű, átfogó írást erről a nagyon gazdag témáról.
Akkor mint szakmabeli azt mondod, tetszett a cikk?

BetulaPendula 2009.10.23. 17:59:36

Köszi, hogy a leközölted a cikket (és a linkelést is :). Megmondom őszintén, mivel azóta sem találtam meg a keresett könyvet, ezért a nagy részét netről, meg régebben megszerzett és kinyomtatott dokumentumokból írtam.
De ha egyszer megkerül az a könyv akkor lesznek majd pontosítások vagy kiemelt ( saját best off :)) részletek a témával kapcsolatban!


süti beállítások módosítása