ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Vajon?

2009.06.22. 21:44 - hanaura

Ma azon gondolkodtam, vajon hányan vannak, akik a blog témája iránt érdeklődnek, illetve Magyarországon underground szinten mi a helyzet ezzel a dologgal. Mindig leírom, hogy nem fogok semmit se népszerűsíteni, először is mert semmi szükség rá, azon kívül nem tudom mindenkinek való-e vagy sem.

Mindenesetre én tágabb értelemben próbálom tárgyalni ezt a dolgot, nem feltétlenül egy teakeverék bevitele és hatása szempontjából.

Egyébként meg szerveződget valami, nem lenne rossz egy ilyen közös alkalom néhány emberrel, akiket ez érdekel, de ez nyilván kapcsolatfüggő, szóval van néhány ismerős, akik lelkesek lennének erre, és Gomoa barátommal sokat beszéltünk erről, persze nyilván először is ismerni kellene azokat, akik esetleg jönnének. Vannak jónéhányan!

A terv az egy 2-3 napos hétvége, ilyen lazítós, közös beszélgetős, együtt főzős valami, aminek keretében persze ayahuascáznánk is. És akkor az eléggé mély, tanulságos lehet.

Poén, amit írtam is, hogy én kényszerből kezdtem egyedül. És Gomoa is egyedül csinálja, szóval nem tudom milyen egy olyan élmény amiben több ember is benne van, és hogy miféle kapcsot is von ez. Talán ez a legnagyobb veszélye. Az ayahuasca meztelenné tesz, mintegy megmutat, szóval nem tudom kivel merem ezt. Gomoa az egy más téma, őt nyilván valamennyire ismerem, amennyi idő van, vagy inább nincs elég sokat próbálunk beszélgetni, mindenféléről.

Nagyon más ember mint én, de ez nem is baj. Ő is sokat szenvedett az életében, és....szóval nem egy depressziós típus. Abban az esetben az ayahuasca nem olyan túl jó ötlet egyébként sem. De azért mindenki gyűrődik a maga kis nyomorult életével.

Érdekes, pont vele beszélgettem, hogy mennyire nehéz nekiállni ayahuascázni. Aki nem csinálta, annak persze talán ennek nincs olyan súlya, de aki csinálta legalább egyszer, és basszus, aki többször is, az tudja mennyire kurva nehéz ügy, és mennyivel könnyebb valami olcsóbb megoldás, mondjuk berúgni. Ami amúgy nem rossz, ha EZT akarod. Sőőőt. Hat éve nem iszom alkoholt, és a múlkori 3 sör egész bizsergető volt, de....ha valami helyett történik, az elég nyomorult tud lenni. És akkor nyúzott az ember, és csak eszébe jut az x órás főzés, a rosszullét, meg az egész, és megint csak beadja a derekát, amiről írtam is, az álmommal kapcsolatban. Hogy miként adja be az ember a derekát. És bassza meg, az a vicc, - ahogy szoktam volt mondani,  - hogy ez nem vicc.

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr1001201976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Mandelbrot · http://mandelbrot.blog.hu 2009.06.23. 10:36:27

Mr. Mandelbrot is gondolkodott már ezen. Aztán rájött, hogy ez egy magányos ösvény. Akadnak társak, de csak átmenetileg. Ebből a típusú emberből természetszerűleg kevés van. És mindenki más ösvényen halad. A sajátján.

Mr. Mandelbrot ezzel együtt jó ötletnek tartja a kezdeményezést, de első körben mindenképpen csak egy ismerkedős összeröffenést javasolna.

Igaz, hogy akik ilyen útra merészkednek, azokat nem kell félteni. De akkor is...

Mr. Mandelbrot · http://mandelbrot.blog.hu 2009.06.23. 10:57:24

Mr. Mandelbrot majdnem elragadtatta magát, aztán mégsem...

hanaura 2009.06.23. 11:57:37

@Mr. Mandelbrot:
MrMandelbrotnak teljesen igaza van!
Ezért is gondoltuk azt,hogy össze kellene jönni,kicsit bandázni,és nem feltétlenül őrsi gyűlésnek teázáshoz.
Inkább csak összerántani egy kis csapatot akiket tágabb értelemben érdekelnek ezek a dolgok.

Felki Szétát 2009.06.24. 09:34:35

>Akadnak társak, de csak átmenetileg.

Ezt en is igy latom. De talán azér mer sekélyesek vagyunk. Kapcsolatainkban is.

hanaura 2009.06.24. 09:40:00

Hát akkor nincs más dolog mint igazivá válni,nem?:)
Aztán,hát ez a legnehezebb.
Meg az egyetlen valódi alternatíva...

wirwil 2009.06.30. 21:10:49

Khm.... csatlakoznék. ;)


süti beállítások módosítása